Óriási, de türelmes a tömeg Lvivben – fotósunk jelenti az ukrán városból
Ahogy előző cikkekben is írtam, minden nap úgy éreztem, duplájára nőtt a tömeg a vasútállomáson, és nem csak emberek jönnek egyre többen, hanem egyre több vonat is, sőt elkezdődött a buszos szállítás is. Egyszerre 5-6 is indul napközben. Jegy nélkül is felszállhat már mindenki, hogy gördülékenyebben menjen a kimenekítés, mert a harcok nem csitulnak.
Az oroszok még mindig Kijevre, Harkivra koncentrálnak. A keleti országrészből menekülők a Lengyelországtól mindössze 80 kilométerre fekvő Lvivben szállnak át. Sokan napokat várnak itt arra, hogy tovább indulhassanak a különböző határok felé, de itt mennek át azok is, akik önkéntesként a frontra igyekeznek. Legutóbb például grúz férfiakat láttam vonatra szállni.
Pénteken az állomáson töltöttem az éjszakát. Látni akartam, mi történik éjjel. Ez azt jelenti, hogy a teljes kijárási időben kint kellett lennem, tíztől reggel hatig.
A váróterem közepén furcsa pozíciókban alszanak tömegesen. Sokan nem bírnak pihenni, nézik a kijelzőt, ami épp el is romlott egy időre. Ettől sokan megijedtek, hogy ez esetleg azt jelzi, gond lehet az utazással. A vonatok, buszok éjszaka is jönnek-mennek, igaz, ritkábban, mint nappal.
Enni most is kapott mindenki, önkéntesek osztottak szendvicseket és forró levest, ami különösen jól esik a hidegben.
Két hosszú, 2-300 méteres sor kígyózott az állomás és a vonatok előtt.
Lvivben egyébként az élelmiszerboltokon kívül nyitva vannak a telefonos üzletek, illetve az étkezdék is, mint a Covid-járvány idején.
Igazoltatni elég gyakran szoktak. Legutóbb egy civil ruhás rendőr kérte el az útlevelem, mutatva a saját igazolványát. A magyar útlevéllel, újságírói akkreditációval nincs probléma, de láttam egy lengyel fiút, akinek volt egy 8 éves orosz vízuma. Neki magyarázkodnia kellett.
Bár már eddig is rengetegen fordultak meg a lvivi pályaudvaron, az igazi nagy menekülthullám csak most jöhet. Ha az oroszok valóban megnyitják a humanitárius folyósokat, tömegek érkezhetnek az ostromlott városokból.
Beszéltem egy olyan ukrán fiúval, akinek már sikerült kimenekülnie Kijevből. Azt mesélte, félelmetes, ahogy lövik a várost.
A fiú most a barátaihoz megy vidékre. A legtöbben azonban külföldre tartanak.
Ezt megerősítette az az olasz-ukrán pár is, akikkel bejöttem Ukrajnába. Ők a nő édesanyjához érkeztek, és most Ungváron önkénteskednek. Iskolát rendeztek be menekülteknek, de azt mondják, egyáltalán nincs kihasználva a hely. Akik eljutnak Kárpátaljáig, rövid várakozás után mennek is tovább.
Az állomáson találkoztam Alex-szel is. Az ő családjáról írtunk korábbi cikkünkben. Nővére, Anna és a férje Budapesten élnek. Demens édesapjukat és rákból nemrég gyógyult édesanyjukat próbálták Ukrajnából Magyarország felé kijuttatni.
Alex elmesélte, hogy 22 órán át tartott az útjuk a magyar határig. 3-4 órányi gyalogútra laktak a legközelebbi vasútállomástól, így először autót kellett szerezniük, amivel odáig eljutottak. Taxi már nincs, de találtak egy ismerőst, aki kivitte a családot. Ezután jött a vonatút. Szerencséjük volt, mert a jegyük egy hálófülkébe szólt, így nem a tömegben kellett nyomorogniuk.
Alex azt mondja, a vonaton egy időre leoltották a lámpákat, sőt, el kellett sötétíteni a telefonokat is, amikor olyan területen haladtak át, ahol a közelben oroszok lehettek.
Végül elérték a határt. Abban bíztak, hogy a beteg szülőkkel Alex is átmehet, de nem sikerült. A 18 és 60 év közöttieknek ugyanis a hadkötelezettség miatt maradniuk kell.
De a szülei legalább már biztonságban vannak Magyarországon.