KULT
A Rovatból

1957-ben még minden magyar menekültet hősnek láttak az angolok – beszélgetés Sárközi Mátyás íróval

Molnár Ferenc unokája útikalauzt ad a brit és egyetemes kultúrtörténethez


Imádom Londont, semmihez sem hasonlítható légkörét a gyönyörű parkoktól a szűk házaikig, a múzeumoktól a pubokig, mítoszokkal teli utcáit, amelyek az irodalom, a festészet, a mozi, a zene egy-egy nagy pillanatát őrzik. Sajnos nagyon régen, 27 éve jártam ott utoljára, és bár az utóbbi években többször terveztem, hogy Páromnak is megmutatom végre ezt az ihletett várost, valami mindig közbejött. Éppen ezért némi kárpótlásként is vettem a kezembe Sárközi Mátyás Hampstead című könyvét, amelyben sok lírával, humorral, öniróniától sem mentesen járja végig e varázslatos negyedet. Nem véletlen, hogy a Noran kiadó Érzelmes utazások sorozatában jelent meg ez a kis kötet, de a 124 oldal, amelyet a szerző illusztrált rajzaival, páratlan kalandozás az időben, a brit és egyetemes kultúrtörténetben.

Sárközi Mátyás nevét először Édesapámtól hallottam, amikor Sztehlo Gábor Gaudipolisáról mesélt. Molnár Ferenc unokája, Sárközi György fia hétévesen élte túl a vészkorszakot, és még nem volt húsz, amikor 1956-ban elhagyta Magyarországot. A világ egyik legsokszínűbb városában telepedett le, de magyarságát mindig féltve őrizte, íróként is. Ezt honorálta a magyar állam az idén neki ítélt irodalmi Kossuth-díjjal.

 – Ön több mint 50 éve él London történelmi és művészeti emlékekkel teli negyedében, Hampstead-ben. Milyenek voltak első benyomásai Londonba érkezésekor, és hogyan vált ez a különleges kerület második szűkebb hazájává?

– Az, hogy 1956 novemberében kijutottam Nyugatra, óriási élmény volt. Londonban azonban még erősen látszott a világháborús német bombázások nyoma, a rommá vált épületek helyén üres házhelyek sorjáztak, és az angolok még komoly gazdasági bajokkal küzdöttek, nem volt csillogó jólét. inkább feltűnő különbség a proletár és a gazdagok között.

Főiskolásként albérleti szobát találtam Hampstead-ben, egy németországi menekült asszony házában, közvetlenül a kerület dísze, a tavakkal ékes, hatalmas őspark mellet. Egy ugrásnyira az üzletektől, amelyekben - tekintettel Hampstead európai menekültekből álló rétegére, - már akkor lehetett olyasmit vásárolni, amit az angolok nem is ismertek, például magyar szalámit.  

"Vagy megszokik, vagy megszökik" alapon beilleszkedtem a művésznegyed társadalmába.

– Mint könyvéből kiderül, a kerületnek számos, kevésbé ismert magyar vonatkozása van – számomra az egyik legmeglepőbb a Goldfinger-sztori volt. Ian Fleming írónak annyira nem tetszettek Goldfinger Ernő építész munkái, hogy róla mintázta meg James Bond ősellenségét. Milyen volt és milyen ma magyarnak lenni Londonban?

 – 1957-ben még minden frissen érkezett magyar menekültet a forradalmi barikádok hősének láttak az angolok. Nem volt rossz hírünk. 48-ra és 56-re tekintettel, szabadságszeretőnek tartották a magyart és a letelepedettekről azt állapították meg, hogy szorgalmasak. Ha igyekeznek, még brit főnemes is válhat belőlük, mint ahogy lord lett három magyar közgazdász: Balogh Tamás, Káldor Miklós és Bauer Péter.

 – Galéria-tulajdonosként milyen emlékezetes találkozásai voltak?

– Huszonöt évig működtettük Hampstead közepén, egy hangulatos utcácskában a Perrins Art Gallery-t. Megismertük a városrész fiatal értelmiségét és a hírességek egy részét is. Barátunk lett például a magyar származású John Halas, az angol rajzfilm-művészet megteremtője.

– A brit fővárost sokan tekintik ma is a multikulturális világ mintaképének, egyfajta tolerancia-mércének. Azt látjuk, hogy a brit közélet, a tudományos élet már ugyancsak megnyílt a bevándorlók, az egykori gyarmatokról érkezők és leszármazottaik előtt. Érvényes-e ez a mindennapokban?

– A hajdani brit gyarmatokról százezrével jöttek bevándorlók és színesítették London társadalmát. Főként az Afrikában, kereskedőként meggazdagodott indiaiak lettek sikeresek. Már itt született gyermekeiket jó kollégiumokban taníttatták, egyetemre küldték. Így napjainkban kormányzó brit kabinetnek immár indiai származású belügyminiszternője van az elegáns Priti Patel személyében, pandzsábi származású pénzügyminisztere: Rishi Sunak (Oxfordban diplomázott) és indiai származású kereskedelmi minisztere, Alok Sharma, akit ötévesen hoztak a szülei Angliába. Ugyancsak indiai a kormány igazságügyminiszter-asszonya: Shella Braverman. Hindu a londoni főpolgármester: Sadiq Khan és a BBC tévé híreit egy jamaikai, Clive Myrie olvassa be szép angolsággal. Szinte minden angliai trafikos hindu, a reggeli újságot ott veszem Hampsteadben a szívélyes indiaiaknál.

– Az utóbbi 1-2 évben Nagy-Britanniából a legtöbb hír a Brexittel, illetve a királyi család körüli bonyodalmakkal volt kapcsolatos. Mennyire fontosak ezek a helyieknek, hogyan élik meg?

– Az uralkodó, II. Erzsébet személye a nemzet létének szimbóluma. A királyi család pozitív hírei jó fogadtatásban részesülnek a fiatal hercegek kalandjai csak a pletykalapok olvasóit érdeklik.

– Sok ellentmondásos hír van a koronavírus-járvány szigetországi kezeléséről, a közhangulatról. Milyenek az Ön tapasztalatai?

- A koronavírust igyekeznek megfékezni a brit hatóságok. Az emberek a megkötéseket tűrik nehezen, például a karantént, a kocsmai zárórák előbbre hozását vagy a házi összejövetelek létszámának szabályozását. A védőmaszkot sokkal fegyelmezettebben hordják az angolok, mint Magyarországon.

– Beszéljünk egy kicsit a múltról. Ön bátyjával, Horváth Ádám rendezővel együtt a Sztehlo Gábor vezette Pax Gyermekotthonban élte át a háború utáni éveket. Olvastam visszaemlékezését a Sztehlo-gyerekek voltunk című kötetben. Mi volt az, ami abból az időszakból a legmélyebb nyomot hagyta életében?

– A Sztehlo-intézetnek hálás lehetek, nem csak azért, mert az éhezések korában, asztalhoz ülhettem ott és – részben svájci segítség révén – gyerekként tápláló és ehető ételeket fogyaszthattam, hanem azért is, mert a Gaudiopolis Köztársaságban megismertem a fair kormányzás rendjét, a kint uralkodó önkényuralmi rezsim ellentéteként. Ádám bátyám volt Gaudiopolis kultuszminisztere.

– Ön évtizedeken át dolgozott a BBC magyar adásának. A BBC a mai napig úgy él a köztudatban, mint az újságírói korrektség példája, ahol valóban komolyan veszik, hogy "a hír szent, a vélemény szabad". Változott-e ez az elmúlt évtizedek során?

– A BBC idegennyelvű adásainak hatalmas iroda- és stúdió komplexumában, a Bush House-ban, ahol a Magyar Osztály munkatársa voltam több, mint harminc évig, ugyanazok a szabályok voltak érvényben, mint a BBC minden más részlegében. Ezek tudomásulvétele érdekében, alkalmazásunk után tanfolyamot, fejtágítót kellett végeznünk. Hír csak akkor mehetett ki, ha azt két egymástól független, hiteles forrás erősítette meg. S minden kommentárt elolvasott, láttamozott a főszerkesztő. Nyesegetett, piros tintával javított, ha úgy érezte, nem BBC-szerű, tehát hitelében támadható vagy éppenséggel túl vérmes egy-egy mondat, azt húzta.

Naponta többször hallgatom a BBC tévé híreit. A szerkesztők vitatott kérdésekben minden felet megszólaltatnak, véleményük szabadon hangzik el, de valahogyan mégis áthallik, hogy mi a riporter, azaz tulajdonképpen a BBC állásfoglalása. 

– Könyvet írt nagyapjáról, Molnár Ferencről, akivel személyes kapcsolata nemigen volt, de aki ma is világszerte népszerű szerzőnek számít. Volt-e része Londonban emlékezetes Molnár-előadásban?

– Londonban elég régen nem játszottak Molnár Ferenc-színművet. Molnár születésének a századik évfordulóján, 1978-ban a brit Nemzeti Színház ünnepelt a "Testőr" remek előadásával, amelyben tündökölt az idén szeptemberben már veteránként elhunyt, akkori szép és kitűnő színésznő, Diana Rigg.

– Édesapja, Sárközi György hogyan él az Ön emlékezetében mint ember és mint író?

– Apámra, a nácik által munkatáborban megölt Sárközi György költőre jól emlékszem, kisgyerek koromban nagyokat sétáltunk Budán s ő versikéket faragott a szórakoztatásomra.

– Több mint 60 év távollét alatt Ön soha nem szakadt el igazán hazájától. Hogyan látja a mai Magyarországot?

– A mai Magyarország kedvemre valóan fejlődik. Orbán Viktor erős és tehetséges személyiség. A Kádár-rezsim  elmúlása óta szívesen járok vissza, lakást vettem, könyvespolcaim telnek, íróasztalom újabb művek írására csábít.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.

Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).

Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nem egy árváról, hanem az egész elárvult országról szól Nemes Jeles László új filmje
Az Oscar-díjas rendező (ezúttal Nemes László néven) új filmjében saját családja történetén keresztül mutatja be, hogy próbált magára találni az ország 56' után. Az Árvában a nagyszerű főszereplők mellett Iványi Gábor is feltűnik egy kameo erejéig.


(A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZHAT)

Rögtön az elején szeretném tisztázni a film címét, mert már látni, hogy rengeteg helyen rosszul szerepel.

Tehát helyesen: Árva – így, névelő nélkül.

Nemes Jeles László életművében kiemelt szerepe van a most bemutatott Andornak, hiszen saját családja, egészen pontosan édesapja történetét vitte filmvászonra. Jeles Andrást is foglalkoztatta a megfilmesítés lehetősége, de ő végül nem tudta elkészíteni a saját változatát. Fia szerint kellett az egy generációnyi távolság a történtektől ahhoz, hogy fel lehessen dolgozni.

A film története szerint Andor (Barabás Bojtorján) a második világháború urán négy éves koráig egy árvaházban élt, amit azonban az államosítások során bezárnak. Andornak szerencséje van társaihoz képest, akik állami otthonokba kerülnek át: ő csak félárva, és édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) eljön érte, hogy magához vegye. Andor úgy tudja, apja egy Hirsch nevű zsidó jegyügynök volt, de koncentrációs táborba hurcolták. Miután a férfi haláláról nem győződhettek meg minden kétséget kizáróan, Andor egyre csak várja édesapja visszatérését.

Klára és Andor kapcsolata nem szokványos anya-fia viszony. A háború árnyékában annyira nem egyedi eset, hogy egy nő árvaházba adja gyermekét, de érezzük, hogy itt nem a nélkülözés az elsődleges ok. Klára próbál helytállni anyaként, rendesen bánni Andorral, de kettejük interakcióiból hiányzik az igazi anyai gyöngédség.

Csak lassan értjük meg ennek vérfagyasztó okait…

Közben telik az idő. Az 56'-os forradalom utáni hónapokban járunk. Rendkívül feszült a légkör, a város romokban, a hatóságok bárkit, bármiért vegzálhatnak. Akárki lehet besúgó, az emberek kétszer is meggondolják, kinyissák-e a szájukat.

Andornak csupán két igazán közeli barátja van. Iskolatársa, Sári (Szabó Elíz), akinek a bátyja, Tamás (Soma Sándor) részt vett a forradalomban és most egy pincében bujkál a hatóságok elől, illetve a pantomimes Géza (a Nemes-Jeles mindhárom filmjében szereplő Marcin Czarnik), aki Hirsch legjobb barátjaként szárnya alá veszi a félárvát.

Andor élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik Klára múltjából Berend, a hentes (Grégory Gadebois egészen hihetetlen alakítása), akiről az anyja sokáig nem mondja meg az igazat. A könnyen dühbe guruló férfi egyre nagyobb részt követel magának Klára és Andor életéből. Bár Berend tud kedves és figyelmes lenni, de ha elönti a düh, senki és semmi nincs biztonságban tőle. Andor fél tőle, és elhatározza, hogy bármi áron megszabadítja tőle a családját. Miközben kamaszos dühe egye szélsőségesebb tettekre viszi, apránként fény derül a múlt nyomasztó titkaira, amiben az a legfélelmetesebb, hogy teljesen átírja Andor identitását és jövőjét.

A film tulajdonképpen Andor személyes forradalmát mutatja be 56' árnyékában, és ily módon a forradalom metaforájává válik. Elgondolkoztatja az embert, mit is jelent pontosan a bukás és a győzelem.

Talán ezért is lett a film címe Árva, névelő nélkül, mert nem egy árváról szól, hanem az egész elárvult országról.

A filmet Nemes Lászlóként jegyző rendező mesterien bánik a fényekkel és a plánokkal, a beszűkített terekkel, hogy megteremtse az ötvenes évek fojtogató miliőjét. A korfestésben nem csak a jelmezek és a technika segítségével feljavított díszletek segítenek, hanem a műgonddal kidolgozott, apró részletek is. Ily módon pedig a film arra is alkalmas, hogy kicsit megismerjük az akkori mindennapokat. A tujázás, az 56'-ban szétlőtt házak romjain játszó gyerekek, a mozi nézőterén dohányzó emberek és a szünet, amikor mutatványosok szórakoztatják az embert csak néhány apróság abból, amit az alkotók felvillantottak 1957 miliőjéből. A rendező és Erdély Mátyás operatőr precízen megkoreografált, hosszú snittekkel teszi még életszerűbbé, még átélhetőbbé a történetet.

Barabás Bojtorjánt több hónapnyi intenzív casting során találták meg Andor szerepére. Bojtorján a sajtótájékoztatón azt mondta, nem készült sohasem színészi pályára, de a film gyökeresen megváltoztatta az elképzeléseit.

Nemes-Jeles szerint Bojtorján igazi őstehetség, akivel nagyon könnyű volt együtt dolgozni, mert ahogy elindult a kamera, rögtön Andorrá változott.

Waskovics Andrea azon színésznők közé tartozik, akik teljesen fel tudnak oldódni a szerepben. Ha meg akartok győződni róla, nézzék meg a Vígszínház előadásaiban. A Letargiában például tökéletes gimnazistává változik, bármelyik középiskolában be tudna olvadni és az embernek eszébe sem jut, hogy egy érett, felnőtt nőt lát. A filmben nagyon érzékenyen hozza a szerencsétlen sorsú anyát, aki a háborúban elvesztette férjét, élete szerelmét, és az anyaságot sem képes a maga teljes gyönyörűségében megélni, mert fia a traumák élő mementója.

A film egyik nagy meglepetése a Sára nagypapáját alakító Iványi Gábor, aki kiválóan alakítja a bölcs zsidó öregembert.

Alighanem Iványi saját, személyes hitelessége és kisugárzása az, ami több mint alkalmassá teszi erre a szerepre.

(Iványi szerepeltetéséről bővebben is mesélt nekem a rendező, a vele készült interjút is hamarosan olvashatják majd a Szeretlek Magyarországon.)

Végére hagytam a Berendet alakító Grégory Gadebois-t, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújt. Először is szenzációsan hozza a durva hentes alakját. Az efféle figurák a filmekben nagyon könnyen válnak egydimenzióssá: narcisztikus, brutális állatok, akiknek egyetlen jellemvonása az erőszakosság. De Berend nem ilyen, sokszor elhisszük neki, hogy őszintén vágyik a fiú szeretetére, elfogadására, és bizonyosan pillanatokban, amikor azt várnánk, hogy robban, a leggyöngébb oldalát mutatja. Ehhez nyilván szükséges a remek forgatókönyv is, de Gadebois alakítása is.

A legnagyobb fegyvertény azonban mégsem ez, hanem az, hogy a francia színész a szerep kedvéért megtanult magyarul. Igen, a filmben nem szinkronhangot hallunk, Gadebois maga beszél tökéletes, akcentusmentes magyarsággal, ami valami egészen egyedülálló teljesítmény.

Nincs tökéletes film, így az Árva sem az, lehet találni benne apró koszokat. Bennem például hiányérzetet hagyott, hogy nem tudjuk meg, pontosan mi volt Klára motivációja arra, hogy mégis magához vegye a fiát. De fölöslegesnek érzem a szőrszálhasogatást. Ha vannak is apró szépséghibák, azok csak még inkább kiemelik a nagy egész értékeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk