Lecsap a törvény a kuruzslókra, áldoktorokra, de bizonytalanságba sodorja a mentális segítőket
A Kásler Miklós vezetette Emberi Erőforrások Minisztériuma még tavaly novemberben terjesztett be egy törvénymódosítás-csomagot, köztük azt a javaslatot is, amely ugyan az áldoktorokra csapna le, ám a mentális segítők tevékenységét is befolyásolná. A tervezetet az Országgyűlés december 11-én elfogadta és február 15-től életbe is lépett a módosítás.
A törvénymódosítás egy valós és igen komoly problémát kívánt orvosolni: kiszűrni az áldoktorokat és kuruzslókat. Azokat, akik tudományosan nem kellően megalapozott kezeléseket és gyógymódokat kínálnak, tőrbe csalva ezzel a betegeket, akiket nemcsak anyagilag vernek át, de nagyon gyakran az egészségüket is veszélyeztetik. Magyarországon épp elég akad belőlük, egy évvel ezelőtt a zalai csaló kapcsán kerültek ismét előtérbe a sarlatánok.
A törvénymódosítás a kuruzslóknak parancsolna megálljt, és ezentúl ők joggal félhetnek, ugyanakkor egy másik csoport is aggódhat, mégpedig a mentális segítők.
A módosított törvény miatt azoknak is főhet a feje, akiknek pszichológus képesítésük van. A módosítás ugyanis kimondja, hogy ezentúl csak orvosi vagy klinikai szakpszichológusi szakképesítéssel végezhetnek pszichoterápiát, és ezzel ugyan valóban kiszűrik a kuruzslókat, de egy sor legitim segítőt is. Köztük többek közt az egészségpszichológusokat, a tanácsadókat, a művészet-, tánc-, család-, mozgás-, szocio- és a gyászterapeutákat, párkapcsolati tanácsadókat, pszichodráma-vezetőket, coachokat, lelki gondozókat is.
Gyakorlatilag mindenkit, akik mentális segítséget képes nyújtani a rászorulóknak, ám nem az orvosi egyetemen diplomázott.
Teltházas konferencián vitatták meg a problémát jogászok és mentális segítők
Az érintettek körében bizonytalanság uralkodik a törvénymódosítás hatályba lépése óta, mivel nem teljesen egyértelmű, egészen pontosan kire és mire vonatkozik a módosítás. A mentális segítő szakmák szervezeteit tömörítő Mental-For Csoport február 7-én tartotta konferenciáját az Andrássy úti MagNet Közösségi Házban, ahol jogászokkal és szakmabeliekkel egy délutánon át vitatták meg, mi okozza a jogbizonytalanságot, illetve mi lenne a megoldás az ellentmondások feloldására. Méghozzá olymódon, hogy valóban eltűnjenek az egészségügyből a kuruzslók, de a legitim segítők is nyugodt lélekkel praktizálhassanak tovább. Hogy a beharangozott törvénymódosítás mennyire fokozott érdeklődést váltott ki, jól mutatja az is, hogy már hetekkel a konferencia időpontja előtt kitehették a teltházas táblát, sőt, további termet kellett biztosítani azoknak, akik lekéstek a jelentkezésről. A szervezők online is közvetítették az előadásokat és a kerekasztal-beszélgetéseket, ahol jogászok, a Magyar Orvosi Kamara és a mentális segítő-szakmák képviselői is felszólaltak.
A Pánik vagy helyzet: Konferencia a segítő szakmák jogbiztonságáért nevű eseményen hiába járták körül rendkívül alaposan a módosítások jogi vonatkozásait, maximálisan megnyugtató válasszal senki részére sem tudtak szolgálni. Az összes előadó elismerte azt, hogy
a törvény létjogosultsága nem megkérdőjelezhető, mert a kuruzslókat valóban ki kell szűrni és megbírságolni.
De azt is elismerték, hogy a megoldásnak szánt törvényjavaslat a mentális segítőket is nehéz helyzetbe sodorja azzal, hogy jogilag nem teljesen értelmezhető a megfogalmazása.
A tét ráadásul nem kicsi: azon túl, hogy a törvény szerint pszichoterápiát nem jogosultan végző szakemberek büntetőeljárás elé nézhetnek, legrosszabb esetben egy év börtönt is kaphatnak, ha bebizonyosodik a törvénysértés.
A szóban forgó módosítás a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 187. bekezdését érinti, amely módosított formában így hangzik:
Aki ellenszolgáltatásért vagy rendszeresen
a) az orvosi gyakorlat,
b) az egészségügyi szakképesítéshez kötött pszichoterápiás gyakorlat vagy
c) a nem-konvencionális gyógyító és természetgyógyászati eljárások
körébe tartozó tevékenységet jogosulatlanul fejt ki, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
De mi pontosan a pszichoterápia?
A változás az eddig érvényes jogszabályhoz képest az, hogy megjelenik a pszichoterápiás gyakorlat, amelyet szakképesítéshez köt, ugyanígy a nem-konvencionális gyógymódok is. Ez utóbbi kevésbé problematikus, ugyanis van mögöttes rendeleti szint hozzá, nem a Btk. határozza meg a képesítések körét, ráadásul az elismert gyógymódok sora folyamatosan tágul. Az igazi gondot a B pont okozza:
a pszichoterápia fogalma a szakma álláspontja szerint jogilag nincs pontosan definiálva, és épp az ebből fakadó jogbizonytalanság miatt kérdéses a mentális segítők további sorsa.
Az egészségügyi törvény eddig is tartalmazott erre vonatkozó cikkelyt, amely szerint „a pszichoterápia többféle módszeren alapuló, tudományosan megalapozott, a pszichés és pszichoszomatikus zavarok esetén alkalmazott, egyéni vagy csoportos formában, több, meghatározott időtartamú ülésben történő terápiás eljárás”. Már ez a megfogalmazás is problematikus volt – nincsenek például definiálva, melyek pontosan a szóban forgó módszerek. De az sem, hogy „a tudományos megalapozottságú módszereket” meg lehet-e egyáltalán határozni. Az egészségügyi törvény azt is előírja, ki végezheti ezt: „a pszichoterápiás eljárások végzésére képesítéssel rendelkező szakorvos vagy klinikai szakpszichológus végezheti.”
"A büntetőjog nem vicc"
Dr. Kadlót Erzsébet büntetőjogi ügyvéd a konferencián rámutatott, hogy míg az egészségügyi törvény módszerről, addig a büntető törvénykönyv gyakorlatról beszél. A kettő jogilag nagyon különböző és nem felcserélhető kategória, amelyet sehogy sem lehet áthidalni, és a szakkérdéseknél ezen a téren biztosan probléma adódik majd az értelmezésükből. A megoldás a jogásznő szerint a bíróságok részéről az lesz, hogy igazságügyi szakértőket fogadnak, akik orvosok és szakpszichológusok közül kerülnek majd ki.
Azzal viszont, hogy a büntetőjog területére is behozták ezt a témát, megnőtt a kockázat esélye is. Kadlót szerint gyakran előfordul, hogy valamit nem lehet a jog nyelvére lefordítani, azonban a büntetőjog sokkal keményebb terület, mint az egészségügyi törvénykönyv.
A büntetőeljárás ugyanis „azonnali, kőkemény, beavatkozás az egyén életébe, és ha valamit nem tudunk biztonságosan megfogalmazni, akkor azt ne akarjuk a büntetőjog területére behozni.”
