Lassan hétmillióan olvasták: hogyan veszítette el a józan paraszti eszét fél Amerika

Három mozifilmen keresztül fogom elmagyarázni a Donald Trump-jelenséget. Meg néhány üzenetváltással.

Van ez az általános egyetértésnek örvendő klisé, hogy a kalandfilmek a jó és a rossz harcáról szólnak. A jófiúk egyszerű, vidéki srácok…

… míg a rosszak dekadens seggfejek, akik városokban élnek és nevetségesen öltözködnek:

A Csillagok háborújában Luke például tanyasi gyerek…

… a rosszak pedig egy csilivili űrállomáson élnek:

A Rettenthetetlenben a főszereplő egyszerű földműves…

… Seggfej herceg egy luxuskastélyban él, és díszes, jampecos ruhákban bájolog…

A téma többfajta köntösben is felmerülhet: primitív a fejlett ellen, durva a törékeny ellen, a férfias a nőies ellen, a szegény a gazdag ellen, ártatlan a dekadens ellen, a hagyományos a furcsa ellen. De mind egyet jelent: a népies az urbánus ellen. Nyilván nem ezek miatt a filmek miatt feszül ellentét a kettő között. A filmek felhasználták ezt a mintát, hiszen az ellentét már megvolt.

Minket, vidékieket arra programoztak, hogy gyűlöljük a fennhéjázó elitet. Trump ennek egyenes következménye.

6. Nem a vörös államok harca ez a kékek ellen – a vidék harcolt a várossal

Trump megyében születtem és nőttem fel. A családom Trump. Ha nem költöztem volna el onnan és kaptam volna meg ezt a röhejes melót, rá szavaznék. Ebben biztos vagyok.

A politizálók vörös és kék államokról beszélnek (ahol a vörös egyenlő a republikánus/konzervatívval, a kék pedig a demokrata/haladóval), de megfeledkeznek magukról az államokról. Ha érteni akarod a Trump-jelenséget, vedd elő ezt a részletes térképet. Így szavazott a nemzet megyéről megyére a 2012-es választásokon – a vörös itt is a republikánusok színe.

Szent sarkantyú, ez úgy fest, mintha Obama kék pártja valami peremre szorult politikai klikk lenne, amelyiknek a húsz százalékért is meg kell küzdenie. Azonban a kék részek a legsűrűbben lakottak – a nagyvárosok. A bal felső oldalon van a Seattle/Tacoma rész, alatta San Francisco, majd Los Angeles. A kékség a péniszalakú Michigan-tó körül Minneapolist, Milwaukee-t és Chicagót jelenti. Északkeleten ott van nyilván New York és Boston, a kékség lenyúlik Philadelphiáig, ami aztán kék szalagként köti össze a déli városokat, Charlotte-ot és Atlantát.

Kék szigetek a vörös óceánban. A városok a föld kevesebb mint négy százalékát foglalják el, viszont a népesség 62 százaléka és a popkultúra 99 százaléka városokhoz köthető. A mozifilmek, a színházi előadások, a dalok, a hírek mind-mind ezeken a kék szigeteken születnek.

Ha a vörös részen laksz, hát, az kurva nagy szopás.

Nos, én egy kék államban, Illinois-ban éltem, de Illinois nem kék. Csak Chicago kék. Én egy pici városból származom a vérvörös részről.

Amikor gyerek voltam, Chicagóba menni olyan érzés volt, mint Katnissnek megjelenni a fővárosban. Vagy ahogyan a Futuristic Violence And Fancy Suits című nevetséges könyvemben Zoey ellátogat egy jövőbeli városba: „Nagyon furcsák.”

És az egész világ körülöttük forog.

Minden tévéműsor Los Angelesben vagy New Yorkban játszódik, vagy néha Chicagóban és Baltimore-ban. Amikor rólunk csinálnak műsort, az mindig nevetséges: vagy ártatlan, naiv cukiságként mutatnak be bennünket (pl. a Városfejlesztési osztály és a Newhart), vagy mocskos, gyilkos mutánsokként (pl. A törvény nevében, vagy még előtte a Gyilkos túra). Százmérföldnyire is érződött az arrogancia bűze.

„Csak az számít, ami a városban történik!”, mondogatják a koktélpartikon, bájosan megfeledkezve arról, honnan származik az étel, amit megesznek. Hahó, emlékeztek, mi történt, amikor a Katrina hurrikán elérte New Orleans-t? Milyen fura, hogy egy nagy, többszáz mérföldön átsöprő hurrikán csak és kizárólag egyetlen várost pusztított el, minden mást elkerült. Ha követed a híreket (a belőle készült mozifilmeket, tévéfilmeket), aligha hallasz arról, hogy Mississippi államot teljesen letarolta a forgószél, 238 ember meghalt, és 125 milliárd dolláros kár keletkezett.

De hát az meg kit érdekel, ugye? Milyen hírértéke lehet néhány fogatlan csavargó összelapult lakókocsijának? New Orleans kulturális értéke fontos. Az számít.

Ezeknek a háttérbe szorult, szenvedő embereknek Donald Trump olyan, mint az elit ablakát beverő tégla. Na seggfejek, most már figyeltek?

5. A városi ember rohadtul egy másik bolygón él

„De hát nem a rasszizmusról szól ez az egész? Trump támogatói mind rasszisták! Nem azért utálják a városokat, mert a városokban élnek a barna bőrűek?”

Nézd, ennek a cikknek a kommentszekciójában igazi nácik is megjelennek majd. Nem a „hívjuk őket nácinak a vita kedvéért” nácik, hanem az „India Jones ellen is fellépő, az avatarjukon horogkeresztet viselő” nácik. Léteznek ilyenek ugyanis.

Amit viszont személyes tapasztalatból mondhatok, az az, hogy ifjúkorom rasszizmusa mindig egy fokkal visszafogottabb volt. Sohasem láttam, hogy egy családtagom, barátom vagy osztálytársam valaha durván bánt volna a városunkban lakó feketékkel. Velük dolgoztunk, együtt videójátékoztunk, és integettünk egymásnak az utcán. Többmillió kommentban viszont azt hallottam, hogy ha „rossz környékre” tévedek, kiráncigálnak az autómból, megerőszakolnak és élve elégetnek. Visszagondolva a múltra, azt hiszem, az volt a közmegegyezés, hogy a helyi közösségekkel semmi gond... ha úgy viselkednek, mint mi.

Ha akkoriban kérdeztél volna, azt mondtam volna, hogy nem a barnabőrű emberektől félek, csak attól a törzsüktől, amelyik Chicagóban él – tudod, a fura szlengben beszélő, fura zenét hallgató, furán öltözködő csávóktól, kokós vademberektől, akik mindenkit megölnek, aki a szemük elé kerül. A városlakók egyik bizarr csoportját alkották, legalábbis messziről nézve: voltak tehát a hiperagresszív vadak és a frivol fehér elit. „Nagyon furcsák.” A popkultúra is megerősített ebben a hitemben:

Még csak nem is puszta érzékelésről volt szó – a statisztikák is megerősítettek abban, hogy párhuzamos világban élünk. A vidéki emberek kétszer olyan sokan birtokolnak fegyvert, mint a városiak, és jóval korábban házasodnak. A városi „kékek” gyorsabban beszélnek és gyorsabban járnak. Több drogot, viszont kevesebb alkoholt fogyasztanak. Kevésbé valószínű, hogy földet birtokolnának, de annak is kevesebb a valószínűsége, hogy evangélikusok lennének.

A kisvárosokban gyakran felmerül, hogy „Nem egyezik az értékrendünk.”, mire a progresszív szelleműek röhögni kezdenek. „Milyen értékrend? A homofóbia meg az analfabetizmus?”

Nem. Hanem minden.

4. Minden trend a városokban kezdődik – de nem mind jó

A nagyvárosok a jövőben élnek. Még emlékszem a pillanatra, amikor a kisvárosunkban megnyílt az első kínai étterem, és húsz évvel később az első kávézó. A (természetesen Los Angelesben játszódó) mozifilmekben már évtizedekkel korábban láttunk ilyeneket. Néztem a nyolcvanas évek remekeit, és gúnyosan utánoztam a Lány a völgyből című filmben felbukkanó sztereotípiákat – hallod, például a kaliforniai csajokat, hallod, akik minden második szó közé beszúrták, hogy „hallod”. Húsz évvel később én is ugyanezt csinálom minden Cracked podcastban. A rák Los Angelesben kezdődött, aztán átterjedt egész Amerikára.

Nos, akkoriban az volt az észrevétel, hogy a városi népek mind ateisták lesznek, és a templom helyett biszexuális orgiákra járnak. Az pedig nem más – legalábbis nekünk azt tanították -, mint maga az Apokalipszis. Nem csak a spirituális következmények miatt (ami elég komor), de a kultúraromboló hatása miatt is. Cáfolatot el sem tudtam képzelni. Ott és akkor a templom jelentett mindent. Ha nekem nem hiszel, hallgasd meg a szakértőt: ITT.

A templomban szereztél barátokat, szedtél fel csajokat, ismerkedtél munkaügyben, kaptál támogatást. A szegényeknek ételt és ruhát adtak, a házaspároknak tanácsokat, a függők itt próbáltak meg leszokni. Most viszont ijesztően gyorsan fogynak a keresztények mindenhol, az istentelenség kórja a Lány a völgyben-nel együtt terjedt. És a Fox News szerint mi lesz a következménye annak, ha ezek a dekadens, ateista, erkölcstelen, sznob városlakók elfordítják a fejüket istentől?

Káosz.

A társadalom szövete elszakadt, mondják, ahogy ez megjósolható volt. Amit a vidéki amerikaiak a tévében látnak, az a holnapjuk.

Jönnek a vadak.

A feketék lázadnak, a muzulmánok robbantgatnak, a melegek terjesztik az AIDS-et, a mexikói kartellek gyerekeket fejeznek le, az ateisták pedig karácsonyfákat kopasztanak. Eközben a liberális Lena Dunhamek egymilliós albérletükben bort kortyolgatnak, és azt mondagatják, hogy „Az igazi problémát a fehér keresztények jelentik.” A terror áldozatai leszakadt végtagjaik mellett sikoltoznak, válaszként az elit azon siránkozik, hogy a férfiak miért nem használhatják a női mosdót és hogy milyen kegyetlenség csirkéket ketrecben tartani.

Őrület. Olyan mélyen dugták a fejüket a seggükbe, hogy azt sem tudják, merre az arra. Alapvető, nyilvánvaló, évezredeken keresztül megkérdőjelezhetetlen igazságokat kiröhögnek és leszólnak – például, hogy a munka jobb, mint a kormányzaton való élősködés, hogy a gyereknek jobb, ha együtt él mindkét szülőjével, hogy a béke jobb, mint a lázadás, hogy a szigorú erkölcsi szabályok jobbak, mint a dévaj hedonizmus, hogy az emberek jobban megbecsülik, ha megdolgoznak valamiért, mint ha ingyen a kezükbe nyomnák, hogy sokkal jobb nem felrobbanni egy bombatámadásban, mint életünket veszíteni egyben.

Vagy ahogy nálunk mondják: Ha a lábamra hugyozol, ne mondd, hogy az eső esik.

Az alap, amire Amerika épült – család, hit és kemény munka – idejét múlttá és beszűkült gondolkodásúvá degradálódott. Az elefántcsont toronyban lakó, beképzelt elit csak röhögött, miközben ezt az alapot szétrúgdosták, majd tízezer szavas agymenésekben ecsetelték, hogy az összeomlásért az építők a felelősek.

3. A vidéket szarrá alázták

Ne küldözgessél nekem üzeneteket, hogy amit itt felsorolok, az gáz. Tudom, hogy gáz. Vagyis, úgy gondolom, hogy gáz, mert most már egy kék megyében lakom és a kék iparnak dolgozom. Tudom, hogy Azok A Régi Szép Napok rabszolgatartásra és szegregációra épültek, és tudom, hogy az emberiség egész csoportjainak csak púp volt a hátán a vallás. Tudom, hogy a „hagyományos családmodell” nők millióit zárta a konyhába és rossz házasságba. Tudom, hogy a melegek rettegtek, és a magzatelhajtásokat a hátsó traktusban végezték.

Tudom, hogy a változások előremutatóak voltak.

Probáld meg ezt beadni a Trump megyékben élőknek.

A szart is kipréselik belőlük. Tudom, ott voltam. Elhagyod a városhatárt, és bazd meg, megduplázódik a fiatalkorúak között az öngyilkosságok száma. A válság agyoncsapta a vidéki közösségeket, de a gyógyírt mind a városoknak tartották fenn. Az új munkahelyek száma vidéken szinte lenullázódott.

Ugyanis a vidéki munkahelyek általában egy nagyobb helyi cég köré rendeződtek, legyen az egy gyár vagy bánya, stb. Amikor az befuccsol, a városkának is vége. Ahol én felnőttem, egy olajfinomító tette be a kaput nekünk is. Az iskola teteje beázott, ha esett az eső. A nagyvárosok az ipari termelés hiányát szolgáltatásokkal tudják pótolni – a kisvárosok erre alkalmatlanok. Ahhoz a gazdasági modellhez kell egy minimum népsűrűség.

Ha nem egy ilyen kisvárosban élsz, elképzelni sem tudod a reménytelenséget. A lehetséges karrierek többsége megkívánja a nagyvárosba költözést, csakhogy minden nagyváros körül ott egy százméter magas fal, amire az van írva: „Költségek”. Mondjuk okos gyerek vagy, megkeresel nyolc dollárt óránkémnt a Walgreen’s-ben, és többre vágysz. Rendben, költözz be egy hetven négyzetméteres lakásba 1200-ért, és fizess duplán a rezsiért, az élelmiszerekért és a bébiszitterért. Hacsak nem akarsz beköltözni „arra a környékre” (már ha szeretnéd, hogy felgyújtsanak).

Egy nagyvárosban zenekart alapíthatsz, színész lehetsz, vagy orvosi egyetemre járhatsz. Lehetnek álmaid. Egy kisvárosban nem biztos, hogy van színpad a country bárokon és a templomon kívül. Orvosból is van kettő – ha el akarsz helyezkedni, meg kell várnod, míg az egyik nyugdíjba nem megy. Megnézed az apróhirdetéseket: minden állás gyorséttermekbe vagy hipermarketekbe szól. A „városközpont” néhány anyukából és pár ideiglenes, a Walmart által le nem fedett kis üzletből áll, a külváros meg a „lakókocsipark”. Néhány városrész egészen poszt-apokaliptikusnak tűnik.

Én mondom, a reménytelenség élve emészti fel az embert.

Ha panaszkodni merészelsz, biztosan akad valaki a liberális elitből, aki előkapja az iPadjét és begépel valami marhaságot arról, milyen rasszista vagy, és a fehér kiváltságaidról papol. De már erre is jön azonnal a komment: „Éljél csak gettóban kisebbségként!” Pontosan. Ők a csóró közösségek esdeklését arra használják, hogy elhessegessék a fehérek segítségkérését. Eközben a vidéki fehérek öngyilkossági és túladagolási rátája az egekben van. Basszus, a politikusok legalább úgy csinálnak, mintha a nagyvárosi lakosság sorsa érdekelné őket.

2. Akinek nincs hangja, az erőszakhoz fordul

Minden világok legrosszabbika jött el: a szegénység pusztít, az együttérzés elpusztult. „A feketék rendőrautókat égetnek, és a liberális elit szerint ez nem az ő hibájuk, mert szegények. A fiamat börtönbe vetik egy kis zacskó meth miatt, és ugyanezek az emberek, kiröhögik, mert hiányos a fogsora.” Mindenki beléd törli a lábát, te vagy a társadalom utolsó, még biztonságos, de röhejes céltáblája.

Nem örülnek ennek. Olyan emberek leszármazottairól van szó, akik mindig büszkék voltak arra, hogy gondoskodni tudnak magukról. Ahonnan én jövök, nem vagy igazi férfi, ha nem tudsz kocsit szerelni, befoltozni egy lyukas tetőt, vadászni, és megvédeni a családodat egy betolakodótól. A függés szégyenteljes, főleg a kormánytól való függés. Saját magad nyírod a füvet, ha csöpög a csap, megszereled, a fűteni való fát a saját teherautódon furikázod. (Az enyém egy 1994-es Ford Ranger volt. A jelenlegi tulajdonosa szerint még mindig használható állapotban van!)

Nem olyanok, mint azok a hipszterek az icipici lakásukban, vagy „azok” ott a perem lakótelepein, akik a főbérlőre várnak, ha valami tönkremegy, annak biztos tudatában, hogy ha valami végképp tönkremegy, elcuccolnak. Amikor valami nem a tied, akkor az másvalaki problémája. „Nyilván adót sem fizetnek! Úgy tekintenek Amerikára, mint az albérletükre, amit aztán lelaknak!”

A Trump feliratokkal az udvarukban pózoló vidékiek azt állítják, hogy az életük lassú haldoklás, te meg somolyogsz, hogy persze, ez alatt azt értik, hogy a feketék és a melegek végre egyenlő jogokat élveznek, fúj, de utálatos. Én meg azt mondom, azért állítják, hogy az életük lassú haldoklás, mert az életük lassú haldoklás. Nem a képzeletük játszik velük. A jövőről szóló filmek egyikében sem látsz hagyományos családokat, vadászokat és szénbányákat. Na jó, Az éhezők viadalában igen, de az az apokalipszisről szólt.

Tehát igen, arra a csávóra szavaznak, aki azt ígéri, minden olyan lesz, mint volt, a csávóra, aki végre felriasztja a kék szigeteket. Az ablaküveget betörő téglára szavaztak.

A kétségbeesés szülte a szavazatukat.

1. A seggfejek válnak hőssé

„De hát Trump egy rakás szar!”, mondjátok. „Inzultál mindenkit, tárgyiasítja a nőket, és ott csal, ahol csak lehet! Még csak nem is a nép fia, hanem egy gusztustalan, arrogáns milliárdos!”

Várjál csak, kiről beszélsz? Donald Trumpról vagy erről a csávóról?

Soha senki hasonló iránt nem éreztél szimpátiát? Valaki iránt, aki annyira hatalmas, hogy az ellenségeidet ott üti, ahol éri? Valaki iránt, aki sorra gyártja a rossz vicceket, és csak annyira szúr el mindent, hogy még eladható maradjon számodra? Mint mondjuk House doktor vagy Walter White. Vagy a sokmillió rebellis nyomozó bármelyike, aki megszeg minden szabályt, de legalább elvégzi a melót? Vagy csak azért tudja elvégezni a melót, mert magasról tesz a szabályokra?

„De hát azok mind a képzelet szülte teremtmények!” Oké, és mi van azokkal a balra hajló milliomos beszélgetőshow műsorvezetőkkel? Szerinted azok elegánsan vitatkoznak? Nézz egy kis Chris Christie-t és számold a másodperceket az első dagadtozásig! Vagy guglizd ki David Letterman szexbotrányait! De az rendben van, mert ők a mi oldalunkon állnak, és mindenki szeretné, ha játszana egy seggfej is a csapatban: úgy vethetők be, mint a szögekkel kivert baseball ütők az ellenség ellen. Trump pontosan ilyen. Az elit dühös nyüszítése bombaként landol az ellenség erődjének falán. Minél hangosabb, annál jobb.

Néhány már dühösek is vagytok, a gyomrotok mélyén viszolyogtok attól, hogy megbocsássatok ezeknek az embereknek, ne adj isten meg is értsétek őket. De hát ezek nem is emberek, ugye. Csak tudatlan, bosszúálló, bunkó, káromkodó, köpködő szubhumánok hordája.

Juj, remélem, nem. Mert Hálaadáskor magamhoz ölelek néhányat közülük. És amikor ezt teszem, eszembe fog jutni, hogy ha nem költöztem volna el, most én is a kerítés másik oldalán állnék, és undok kommentekkel látnám el a cikket, amit a párhuzamos világban élő énem arról írt, hogyan válaszolható meg a társadalom öt legégetőbb kérdése.

Jó érzés lenézni embereket, kigúnyolni őket, leírni őket azzal, hogy szánalmasak. Ugyanakkor akár meg is próbálhatnád megérteni őket, mert ők akkor is ott lesznek, amikor Trump a feledés homályába vész.

Forrás: cracked.com

Ha érdekes volt, oszd meg másokkal is!