SZEMPONT
A Rovatból

L. Ritók Nóra: „Megmutatni sem akarják, mekkora a gyermekszegénység Magyarországon”

L. Ritók Nóra azt mondja, negyven év pedagógusi tapasztalattal még ő sem tud mindig megbirkózni a helyzettel egy szegregált iskolában. De nem adja fel. Az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjével új könyve kapcsán beszélgettünk.


A gyakran kommunikált gyors, látványos sikerek mögött többnyire nincsenek tartós, a leszakadó családok és gyermekek életében fenntartható változást előidéző folyamatok. Ez azonban nem is valósulhat meg addig, amíg szakpolitika helyett pártpolitikai szinten kezeljük a társadalmi leszakadást és a gyermekszegénységet - mondja L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetője új könyve kapcsán, amely kendőzetlenül foglalkozik a szegregáció kérdésével is.

– A “Minden gyerek számít” című könyv most jelent meg nyomtatott formában, de PDF-ben is megtalálhatjuk a neten. Hogyhogy?

– A könyvnek volt egy előtörténete, mivel a Taní-tani könyvsorozatban jelent meg az azonos nevű közoktatási portálon. Korábban már bevállaltam itt egy könyvet, de soha nem volt elég időm megírni. Írtam ugyanakkor sok olyan publikációt, ami csak szűk szakmai közönséghez jutott el. Végül egy kedves barátnőm - aki a könyv szerkesztője lett - összeválogatta ezeket egy kötetbe. Persze, az E-könyvek használata még nem olyan elterjedt, mint a nyomtatott könyvek. Éppen ezért sokan rám írtak, hogy megjelenik-e nyomtatott formában? Ezek után kerestek meg olyan kedves követők, támogatók, akik kiadót kerestek, közösségi gyűjtést szerveztek, hogy nyomtatott formában is elérhető legyen.

– Miben újszerű a könyv?

– A tartalmában, ahogy a rendszer legalsó szintjéről tudunk ránézni a problémára és rávilágítani, hol vannak azok a hézagok, amelyeket mindenképpen ki kellene tölteni. A helyzet azonban nem egyszerű, mert a körülmények folyamatosan változnak, és mindig felmerülnek új problémák: például hogyan hat a leszakadásra a közmunkaprogram, a gyűlöletkeltő propaganda, a szociális törvény? Hogyan jött be a képbe az egyházi iskolák szegregáló hatása? Sajnos a rendszer nem önreflektív, a hibajelzést támadásnak veszi, így az ügy képviselete folyamatosan nehezedik.

– Cél, hogy az üzenet közvetetten a döntéshozókhoz is eljusson?

– Nyilván jó lenne, hiszen ez a könyv még inkább rámutat a rendszer működési hibáira, mint a korábbiak. Sokan próbálták azokat is eljuttatni döntéshozói szintre, és én is nyilvánosan kommunikálok a társadalmi leszakadás problémájáról. Ha észre akarnák venni, akkor meghallanák - de megmondom őszintén, erre kevés esélyt látok. Nehéz ebben a sikerkommunikációra kiélezett világban a kudarcokat elemezgetni. Az különösen fontos számunkra, hogy ez a kérdés ne pártpolitikai, hanem szakpolitikai szintre terelődjön. Az Igazgyöngy Alapítvány a szakpolitikát képviseli, többek közt a terepi munkával és a jó gyakorlatokkal is. Más kérdés, mi megy át ebből a rendszerbe. Szerencsére az egyetemi kapcsolataink erősek, több egyetem gyakorlóhelye is vagyunk. Egyetlen civil szervezetként dolgozunk az egyházak mellett a Belügyminisztérium FeTe (Felzárkózó Települések) Programjában. Mégis inkább a tűrt, mint a támogatott kategóriában érzem magunkat.

– Mit gondol, miért lehetnek a tűrt kategóriában, amikor már annyi mindenkit ellehetetlenítettek Önök körül?

– Egyszer azt mondta valaki: “Magát se lenyelni, se kiköpni nem tudják”. Van egy olyan társadalmi beágyazottságunk, ami talán védelmet adhat nekünk - de láttuk már, hogy ez sem jelent semmit. Talán a szakmaiság is ad némi védelmet. Mert szerintem a háttérben mindenki tudja: a mi munkánk nem káros, hanem hasznos és átgondolt. Erősen fókuszálok arra, hogy se az ellenzék, se a kormányzat ne sajátítsa ki ezt az ügyet pártpolitikai célokra. Ez az ügy ugyanis a rendszerváltás előtt is velünk volt már és velünk is marad, a képviseletét állandóvá kell tenni. Hajszálvékony vonalon egyensúlyozunk. Kompromisszumokat kell kötnünk, de közben következetesen kitartanunk az alapértékeink, alapelveink mellett.

Azt hiszem, mindig elmegyek a határig, sőt, kicsit meg is tolom azt. Az ügy fontosabb az egyéni harcoknál, értelmetlen erőfitogtatásokba nem megyek bele. A felelősség óvatosságra int. De amíg a tükörbe tudok nézni, addig nincs baj.

Nemrég egy konferencián jártam, az is csak a sikerekre fókuszált, szép és rózsaszín volt minden. Aztán jött az én felszólalásom a lakhatási szegénység fotóival... és ettől mindenki feszengett. Megmutatni sem akarják, mekkora a gyermekszegénység Magyarországon. Pedig ez a valóságos kép. A programok csak szeleteket kezelnek, ahol az adminisztratív igazolás fontosabb, mint a hatásmérés, valós utánkövetés. Az önmagában még nem eredmény, hogy “elértünk X gyereket, X családot.” A kérdés, hogy beépülnek-e ezek a hatások az érintettek életébe? Attól, hogy megmondjuk nekik, hogyan kellene a pénzt beosztani, miért nem kellene dohányozni és miért kellene iskolába járni, még nem érünk el tartós változást. Inkább azt kellene vizsgálnunk, hogyan tudunk olyan hatással lenni, ami után a családok képesek lesznek életstratégiát váltani és kitörni a nyomorúságból.

– Gondolom, ez folyamatos kapcsolattartást igényelne velük.

– Igen, és ez hiányzik az állami rendszerből. Nem elég az EU-s pályázatok utókövetésekor kipipálni egy rubrikát, hogy még fenntartják a programot. Senki nem gondolkodik hosszú távon, nincsenek kormányokon átívelő stratégiák. Minden kormányváltásnál kukába kerül az előzőleg a megoldásra felépített rendszer, és minden kezdődik elölről. Nincsen folyamatkövetés, vagy olyan hatékonyságmérési pontok, amelyek mutatnák, hogy volt-e valódi értelme a munkának. Így nem lehet megfelelő felzárkóztatási hatást elérni. Azok a programok, amelyek a nem jól működő rendszer mellett, annak átalakítása nélkül működnek, nem fognak megfelelő hatással bírni.

– Mekkora faktor ebben a korrupció?

– Erősen benne van abban, ki milyen pályázati pénzhez jut hozzá. Túl sok pénz folyik el fölöslegesen, rossz fókusszal, az is rövid távú hatással. Inkább egy színjátékhoz hasonlít az egész, semmint valós problémakezeléshez. Az ember pedig elég hamar kieshet a kedvezményezetti körből. Egy kritikus és kissé pikírt cikkem miatt például – amiből majdnem sajtóper lett – nekem is megmondták, hogy többé nem számíthatunk EU-s támogatásra. Ez 2016-ban volt, és utána tényleg hiába pályáztunk, végül egy pályázatíró cég tudatta velem, hogy tiltólistára kerültünk, fölösleges próbálkozni. Persze a kis települések szintjéig látjuk a korrupciót is, amit próbálunk jelezni, de hiába. Amikor beáll a korrupció rendszere, minden szinten, akkor nagyon nehézzé válik a jelzése is, ezzel is csak a konfliktusok számát növeljük.

– Vajon mennyiben kormányzati és mennyiben rendszerszintű a leszakadás problémája?

– Az állami szerepvállalás kérdése mindig előjön. Örök dilemma, hogy ha civilként megoldást adunk a problémákra, akkor nincsen rákényszerítve a döntéshozói szint a változtatásra. Ezért sokan azt mondják, nem is kellene segíteni. Különösen előjön ez a választások idején, amikor kiderül, hogy a tudás és világlátás nélküli embereket milyen könnyen meg lehet vezetni. Akiket az állam az út szélén hagy, ők is rendre megszavazzák a regnálókat. Aki nem látja közelről ezt az egészet, őket hibáztatja. Sokan úgy vélekedtek, nem érdemes támogatni őket. Majd ha éhséglázadás lesz, a kormány észbe kap. Holott azok a tudás -és képességhiányok, amelyekkel ezek a családok élnek, épp az állam működési hibáiból fakadnak.

Alapkészséghiányos szülők vergődnek a közmunka és a fekete zóna között, míg a gyerekek a szegregált oktatásban nem kapnak megfelelő tudást. Így tudatlanul jelentenek biztos szavazóbázist, tűpontosan célozva a sebezhetőségekre, a megfelelő időben.

Hiába várjuk, hogy majd egyszer ráeszmél az állam az elvesztegetett erőforrásokra. Nem fog. Ez túl hosszútávú munka lenne. Sajnos, azt kell, hogy mondjam, a szavazataikig érdekesek csak. Azt, hogy hagyni kell őket, csak messziről lehet mondani, nem akkor, amikor az ember közvetlenül látja a gyerekek problémáját, a tömeges lecsúszást. Akkor úgy érzi, muszáj tenni valamit.

– Van az a felvetés, miszerint az oktatáshoz mindenkinek van joga, és egy zsákfaluban élő ember ugyanolyan esélyekkel indul, mint például egy budai. Milyen választ tudunk erre adni?

– Ez nem így van. Én jelenleg hat órát tartok, ebből négyet szegregált iskolában - olyan általános iskolában, ahol csak hátrányos- és halmozottan hátrányos helyzetű, zömében roma gyerekek vannak-, míg a másik két órán, egy másik településen jobb családi hátterű gyerekek vesznek részt. Számomra fontos volt, hogy a saját bőrömön tapasztaljam mindezt.

Negyven év pedagógusi pálya után úgy érzem, én sem tudok mindig megbirkózni a helyzettel a szegregált iskolában. És ez még csak heti kétszeri találkozás!

Sem iskolapszichológusból, sem logopédusból, sem fejlesztő pedagógusból nincs elég az ilyen iskolákban a sok esetben traumatizált gyerekek számára. A leszakadó térségek oktatási hálózata nem ad lehetőséget – humánerőforrás híján nincs segítség számukra.

– Ehhez társul a pedagógushiány.

– Igen. Ki akar egy szegregált iskolában tanítani, ahol csak plusz pedagógiai munkát igénylő gyerekek vannak? Olyan osztály is van, ahol 19 gyerekből 16 SNI-s (sajátos nevelési igényű) vagy BTM-es (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségei vannak). Mihez kezd ott egyedül egy pedagógus? Evidens, hogy nagymértékű a kiégés, sok a pályaelhagyó. Mi nem egy civil zárványt akarunk, hanem közös problémamegoldást, amiben együttműködve az intézményrendszerrel szeretnénk hatni. Mindenkivel, akinek dolga van velük. Van egy sajátos módszertanunk, amellyel a vizuális nevelésen keresztül a szociális kompetenciafejlesztésre fókuszálunk, ebben például a tankerület 42 iskolájával dolgozunk együtt, nyolc éve. És persze egészen abszurd a helyzet, mert két éve elvették tőlünk a kiegészítő támogatást a pandémiára hivatkozva, közben például egy elnyert nemzetközi program keretében mi támogatjuk a programba bevont állami iskolákat több mint 12 millió forinttal, amiből rajzeszközöket vásárolunk, hogy a vizuális nevelési programot sikerrel beépíthessék.

– Mi a helyzet a szociális munkásokkal?

– Ők annyit se keresnek, mint a pedagógusok. Kevés bérét, óriási kiégésfaktorral dolgoznak, leginkább hatósági eszközöket használva. A jelzőrendszer sem működik hatékonyan, sokszor inkább kivár, félrefordul, mindenki a határait tartja. Az a célunk, hogy a családok legyenek képesek arra, hogy felneveljék a gyerekeiket, de van, hogy ki kell emelni őket az adott környezetből. Sokszor dilemma, hogy ezt meglépjük-e, vagy jobb még kivárni? Mindig megvisel, amikor családon belüli erőszakról szerzünk tudomást, akár a közösségből, akár a gyerekektől. Ugyanakkor tudom, ha kiemelik a gyereket, egyáltalán nem biztos, hogy az állami gondoskodásban jobb élete lesz.

– Ami a gyermekszegénységet illeti, a rendszerváltás óta ugyanolyan maradt a probléma?

– Próbálkozások voltak, például amikor az oktatás terén igyekeztek tenni a szegregáció ellen. De hiába voltak esélyegyenlőségi tervek, ezek a kormányváltáskor mind eltűntek. A rendszerváltás idején úgy éltük meg a szabad iskolaválasztást, mint egy nagy demokratikus vívmányt. Mindig is voltak települések, amelyek a földrajzi elhelyezkedésük miatt vagy más okokból szegregálódtak. Ha volt az ilyen falvakban jobb státuszú szülő, a rendszerváltás után lehetősége nyílt máshová vinni a gyerekét. A Fidesz visszaállította az egyházi iskolarendszert. Az egyházi iskolák kiemelt támogatással, pótlékokkal sokszorosából gazdálkodnak az állami iskolákhoz viszonyítva, ráadásul ők nem vesznek fel SNI-s gyerekeket (ennek megvan a jogi háttere). A halmozottan hátrányos roma gyerekek pedig jellemzően nem fordulnak elő az egyházi iskolákban. Kivételek persze vannak, például a szerzetesrendek iskolái, de ezek arányaiban eltörpülnek a többi mellett, ahol válogatott gyerekekkel dolgoznak.

A szülő persze szabadon választ, hova adja be a gyereket, így létre is jön az egyházi iskolák szegregáló hatása.

Nem azért íratják a gyerekeiket ide, mert vallásosak, hanem azért, mert itt nincsenek olyan gyerekek, akikkel bármi gond lehet. Minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének, ebben a helyzetben nem lehet, nem szabad a szülő nyakába varrni a kialakult helyzetet.

– Nem úgy van, hogy a csoport átlaga “hozzáromlik” a leggyengébb tagokéhoz?

– Nem. Szakmailag bizonyított, hogy integrált közegben mindkét fél hozzáadott értékben jobban fejlődik. Ráadásul az, hogy például kooperatív módszerekkel együtt dolgoznak a gyerekek, az a tudásbővítés mellett a szociális készségeket is fejleszti. A vegyes csoportokban mindkét fél számára vannak előnyök, az inkluzív pedagógia erről szól. A fogyatékkal élők például általában 10 százalékban építhetők be úgy egy osztályba, hogy abból mindkét fél építkezzen. Jack Me szerint a jövő iskolájának csak a szociális készségekre, a kreativitás fejlesztésére és a fizikai kondícióra kellene koncentrálni. Minden mást meg fognak oldani a robotok. Nagyon fontos, hogyan tudunk közösségben létezni, működni. A szociális készségek érezhetően romlanak, soha ennyi nárcisztikus személyiséggel nem találkozhattunk, mint manapság.

– Mi az, amit meg tudunk tenni?

– Azt szeretnénk, ha olyan világ jönne el, amelyben minden gyerek azzá válhat, ami lehetne. Beszélhetünk hosszan az elfecsérelt erőforrásokról, élhetetlen országról, fekete zónáról, ami túl fog érni a leszakadó térségek szintjén, de változás csak strukturálisan, rendszerszinten képzelhető el.

Mindenkinek van felelőssége, dolga ezzel. Azzal, hogy fejleszti-e a szociális készségeit. Hogy visszautasítja-e a gyűlöletbeszédet és megvilágít-e helyzeteket, amelyek nem is olyan fekete-fehérek.

Jó lenne, ha ezt a felelősséget mindenki érezné. Ez a könyv hozzásegít, hogy mindezt mélyebben megértsük és átérezzük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Nagy beszédet mondott a kanadai miniszterelnök Davosban, bejelentette: vége a szabályalapú világrendnek
Mark Carney szerint a világ évtizedekig hazugságban élt, de ennek most vége. A nagyhatalmak zsarolnak, a kisebbeknek pedig össze kell fogniuk, ha túl akarnak élni.


„Itt az ideje, hogy a vállalatok és az országok levegyék a táblát az ablakból” – ezzel a Václav Haveltől kölcsönzött képpel jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök Davosban, hogy véget ért a szabályokon alapuló világrend korszaka. A Világgazdasági Fórumon január 20-án, kedden elmondott beszédében – amelynek teljes leiratát a szervezet tette közzé – egy kellemes fikció végéről és egy kemény valóság kezdetéről beszélt, ahol a nagyhatalmi rivalizálás korlátok nélkül érvényesül.

A kanadai kormányfő a cseh ellenzéki, későbbi elnök A tehetetlenek hatalma című esszéjét idézte fel, amelyben egy zöldséges minden reggel kihelyezi a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” feliratot a kirakatba. Nem hisz benne, de megteszi, hogy elkerülje a bajt. Carney szerint a világ országai évtizedekig éltek ebben a hazugságban, úgy téve, mintha a szabályokon alapuló nemzetközi rend tökéletesen működne, miközben tudták, hogy a legerősebbek kivételt tesznek magukkal. Szerinte ez az alku már nem működik, mert a nagyhatalmak a gazdasági integrációt fegyverként, a vámokat zsarolásra, az ellátási láncokat pedig a sebezhetőség miatt fenyegetésre használják.

A 2025 márciusában hivatalba lépett miniszterelnök szerint Kanada az elsők között ismerte fel a helyzetet, és stratégiát váltott. Ennek alapja az otthoni erőépítés: a kormány csökkentette a jövedelem-, a tőkenyereség- és a beruházási adókat, eltörölte a tartományközi kereskedelem szövetségi akadályait, és felgyorsít ezermilliárd dollárnyi beruházást az energia, a mesterséges intelligencia és a kritikus ásványok terén. Emellett az évtized végéig megduplázzák a védelmi kiadásokat, a hazai ipar megerősítésével.

Külpolitikailag Kanada a diverzifikáció útjára lépett. Átfogó stratégiai partnerséget kötöttek az Európai Unióval, és csatlakoztak az európai közös védelmi beszerzési rendszerhez is. Az elmúlt hat hónapban 12 kereskedelmi és biztonsági megállapodást írtak alá négy kontinensen, a napokban pedig új stratégiai partnerséget kötöttek Kínával és Katarral. Folyamatban vannak a szabadkereskedelmi tárgyalások Indiával, az ASEAN-országokkal és a dél-amerikai Mercosur blokkal is.

A biztonságpolitikában Kanada Ukrajna egyik legfőbb egy főre jutó támogatója, és a „Hajlandók Koalíciójának” magját képezi. Carney megerősítette, hogy országa elkötelezettsége a NATO 5. cikke mellett megingathatatlan, amit új beruházásokkal – radarokba, tengeralattjárókba és repülőgépekbe – is alátámasztanak. Az Északi-sarkvidéken Kanada kiáll Grönland és Dánia mellett, ellenzi a Grönlandot sújtó vámokat, és célzott tárgyalásokat sürget. Carney szerint országa „változó geometriájú” koalíciókat épít: hidat verne a Csendes-óceáni Partnerség és az EU közé egy 1,5 milliárdos piac létrehozásáért, a G7-ek köré szervezve „vásárlói klubokat” hozna létre a kritikus ásványkincsekre, és a hasonlóan gondolkodó demokráciákkal működne együtt a mesterséges intelligencia terén.

Carney szerint a középhatalmaknak választaniuk kell: vagy versengenek egymással a hegemónok kegyeiért, vagy összefognak egy harmadik út létrehozására. „A középhatalmaknak együtt kell cselekedniük, mert ha nem ülünk az asztalnál, az étlapon vagyunk” – fogalmazott.

A kanadai miniszterelnök azzal zárta beszédét, hogy a nosztalgia nem stratégia, és a régi rend nem tér vissza. „Ez Kanada útja. Nyíltan és magabiztosan választjuk, és ez az út nyitva áll minden ország előtt, amely kész velünk együtt rálépni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Sokan látták Egressy Mátyást, mégsem segített neki senki – Mit lehetett volna tenni, hogy elkerülhető legyen a tragédia?
Ez a szomorú eset „aggasztó látlelete az emberi segítségnyújtás és felelősségvállalás gyakori hiányának” – hangzott el a Fókusz riportjában. Sokan keresik a válaszokat a miértekre, jó néhányan pedig már azt is felvetették, hogy ha azok az emberek, akik még látták a fiút, segítettek volna neki, nem ez lett volna a vége.


Nem hagyja nyugodni az országot Egressy Mátyás rejtélyes eltűnése, amely kapcsán még mindig sok a kérdés. Annyit lehet biztosan tudni, hogy a 18 éves fiú múlt péntek éjjel az Ötkert nevű szórakozóhelyen bulizott a barátaival, majd hajnali 2-kor hazaindult, de nem érkezett meg otthonába, hanem a fővárosban bolyongott. Sokan, köztük hírességek is buzdították az embereket arra, hogy ha látják valahol a fiatalt, vagy bármi hasznos információt tudnak róla, értesítsék a hatóságokat. A rendőrség is nagy erőkkel kezdte keresni Mátyást, kedden azt közölték, hogy már a Dunán is kutatnak utána. Ez rosszat sejtetett, ugyanis még vasárnap kiderült, hogy egy dunai hajó kamerája rögzítette, ahogy valaki a Lánchídról beleesett a folyóba.

Kedd délután aztán lesújtó hírt osztott meg közös közleményben a fiú családja és a teniszklub, ahol sportolt: nagy valószínűsségel Mátyás lehetett az, aki a Dunába zuhant a Lánchídról. A remény arra, hogy még élve, épségben kerül, így szinte teljesen elfogyott.

„Biztosan nem mondhatjuk ki, hogy meghalt, hiszen holttest nincsen, pillanatnyilag csak eltűntként lehet keresni”

– mondta Borbély Zoltán ügyvéd az RTL Fókusz című műsorában. Mint mondta, a körözés 90 napig él, ha ennyi időn belül megtalálják a fiút, akkor a körözést visszavonják. Ha viszont az életben maradására utaló semmilyen jel nincsen a következő öt évben, akkor kezdeményezhetik a holttá nyilvánítást.

Az Egressy Mátyással történtek az egész országot megrázták, sokan keresik a válaszokat a miértekre. A közösségi médiában egyre több poszt jelenik meg ezzel kapcsolatban, jó néhányan pedig már azt is felvetették, hogy ha azok az emberek, akik még látták a fiút, segítettek volna neki, nem ez lett volna a vége. A Fókuszban idézték egy néző levelét, aki egy BKK-járat vezetőjét vádolja a segítségnyújtás elmulasztásával.

„A péntek éjjelről szombat hajnalra virradó időszakban, amikor Budapesten extrém hideg uralkodott (mínusz fokok, életveszélyes kihűlés kockázata),

egy BKK-járat vezetője a végállomáson leszállított egy fiatal fiút, aki láthatóan nem volt beszámítható állapotban. A gyermeknek nem volt kabátja, nem volt pénze, és nem volt olyan tudatállapotban, hogy önállóan segítséget tudjon kérni. A sofőr mindezek ellenére nem hívott segítséget, nem értesített mentőt, rendőrséget vagy diszpécsert, hanem a fiút magára hagyta a hidegben, majd szolgálata végeztével eltávozott.”

Kovács Bendegúz, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szóvivője elmondta, hogy a protokoll szerint ha egy utas látványosan rosszul van, a járművezetőknek cselekedni kell: kisebb baj esetén, vagy ha nem tudja, mit tegyen, a BKK diszpécser-szolgálatát kell hívnia, komoly veszély esetén pedig azonnal mentőt. Ha egy utas elalszik a járaton, akkor a sofőrnek a végállomáson figyelmeztetnie kell a leszállásra, további feladata azonban nincsen. Ugyanakkor nemcsak a vezetők, az utasok is kérhetnek segítséget a BudapestGO alkalmazáson keresztül.

„Előfordul, hogy amikor valaki bajban van, a körülötte lévők az utcán nem ismerik fel a probléma jellegét. Ezt hívja a szociálpszichológia bámészkodó, bystander hatásnak.

Ezért az ilyen helyzetekben a legjobb az, hogy aki észleli ezt a problémát, azonnal próbálja meg a lehető leggyorsabban elérni a szakszerű segítséget, ami nem mindig könnyű. Az ilyen esetek jelentős részében megelőzhető vagy csökkenthető a probléma” – mondta a riportban Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus. Elmondása szerint előítéletek és félelmek is szerepet játszhatnak abban, ha valaki úgy érzi, hogy úgysem tud segíteni, vagy azt gondolja, hogy mások úgyis megteszik helyette.

Sokszor nehéz megmondani, hogy egy zavarodottan viselkedő ember valóban segítségre szorul-e, esetleg ön- vagy közveszélyes. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, a tudatzavar hátterében nemcsak drog vagy alkohol hatása, hanem akár belgyógyászati betegség, sztrók, cukorbetegség is állhat, sőt pszichiátriai betegségre is gondolhatunk. Azt javasolja, ilyen esetben az a legjobb, ha felhívjuk a segélyhívót, a mentők kiérkezéséig pedig vigyázunk a saját és az érintett biztonságára is.

Egressy Mátyás az eddig megjelent információk szerint több tömegközlekedési eszközön is utazott, sokakkal találkozott, sőt volt, akikkel beszélt is, de senki nem segített neki.

Ez a szomorú eset „aggasztó látlelete az emberi segítségnyújtás és felelősségvállalás gyakori hiányának” – hangzott el a Fókusz riportjában.

A Fókusz riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
KRESZ-professzor: Akár 90-nel is tekerhetnek a bringások, 150-es tábla is lehet az autópályán, de vizsgázni nem kell az új KRESZ-ből
50 év után változnak a KRESZ szabályai, sok újdonságot kell majd megtanulni. Van, amiben szigorúbb, van, amiben engedékenyebbek lesznek az új szabályok. Pethő Attilával végigvettük a legfontosabb változásokat.


12 év alatt senki sem rollerezhet, 14 éves korig utána is kötelező lesz a bukósisak, a 25 km/óránál nagyobb sebességre képes rollereket pedig csak 14 éven felüliek használhatják. A bicikliseknél megengedett lesz egy sör vagy 2 deci bor: 0,8 g/l véralkohol szint alatt ez nem minősül majd szabálysértésnek, ha valaki egyébként biztonsággal teker, de a rollereseknél és az autósoknál marad a teljes tiltás. Autópályákon lesz, ahol 140-el is lehet menni, viszont 2 másodperces követési távolságot kell tartani, és a gyalogosoknak is tilos lesz mobilozni vagy zenét hallgatni, miközben az úttesten mennek át.

Ez csak néhány változás az új KRESZ-ből, ami várhatóan szeptemberben váltja le a több mint 50 éves jelenlegit. A KRESZ nem módosul túl gyakran, 1976 előtt 1910-ben változtattak rajta, igaz, közben 1941-ben az ország áttért a jobboldali közlekedésre. Mire számíthatunk a mostani változásokkal, hogyan tanuljuk meg az új szabályokat, és kibír-e majd ez a KRESZ is újabb 50 évet? Pethő Attila „KRESZ-professzorral” beszélgettünk.

— Van olyan javaslata, ami végül nem került be a tervezetbe, de ön fontosnak tartaná?

— Nem titok, hogy a szakmai egyeztetéseken én magam is ott voltam, tehát a legtöbb javaslattal egyetértek. Ami számomra furcsa, és bevallom őszintén, nem értek vele egyet, az

a nappali menetjelző fény hiánya az új KRESZ-ből. A tervezet szerint lakott területen belül és kívül, nappal is a tompított fényszórót kellene használni. Ugyanakkor az én autómon is van gyári nappali menetjelző.

Hogy ezt tényleg száműzni akarjuk-e az autókból… Vannak ilyen apróságok, de majd meglátjuk a társadalmi egyeztetés végén, mi lesz ezekből.

— Tehát a nappali menetfény nem lesz elég, fel kell majd kapcsolni a tompított fényszórót?

— Nappal is.

— Mi az, amire aezen kívül különösen kell figyelnünk, mert eddig máshoz szoktunk hozzá?

— Szerintem az egyik legfontosabb változás, amit a legtöbben vártak, hogy végre a kis elektromos járművek belekerülnek a szabályozásba. Tehát akár ezeket vezetve, akár autósként közlekedve tudni fogjuk, mihez tartsuk magunkat.

Lesznek mikromobilitási eszközök, kis és nagy teljesítményű elektromos rollerek, és meg lesz határozva, hogy kik vezethetik ezeket, milyen helyen, milyen sebességgel és milyen védőeszközökkel közlekedhetnek.

De éppen most foglalkozom a kerékpáros szabályokkal, és a kerékpárosok is meglepődhetnek egy-két dolgon. Többek között számukra megengedik a nagyobb sebességgel való közlekedést. Ugyanannyival mehetnek majd úttesten, lakott területen belül és kívül, mint a többi jármű. Ez most ugyan abszurdumnak hangzik, de

elvileg az sem lesz szabálytalan, ha egy biciklis 90 km/h-val „teker.”

Persze nyilván nem az a cél, hogy ennyivel menjen, a biztonságot ott is be kell tartani, de ezek a korlátozások kikerülnek a szabályból. Ahogy az autósoknak is van egy „jó hírem”: lehetséges, hogy autópályán az eddigi 130 km/h helyett gyorsabban is mehetünk. Tehetnek majd ki olyan táblát, hogy bizonyos szakaszokon 140-nel, esetleg 150-nel is közlekedhetünk.

— Tehát nem ez lesz az általános szabály, hanem csak táblával jelölt szakaszokon lesz érvényes?

— Így van, a főszabály változatlan marad, autópályán 130 km/h, de ha táblát helyeznek el, akkor egy adott szakaszon ennél gyorsabban is mehetünk.

— A közlekedésben nemcsak járművezetők, hanem gyalogosok is részt vesznek, akiknek nem kell vizsgázniuk. Milyen változások érintik őket?

— Valóban nagyon fontos csoportról van szó. A gyalogosoknak is meg kell ismerniük a szabályokat. Az egy dolog, hogy nekik nem kell tanfolyamra járniuk vagy vizsgázniuk, de a szabályok lényegét tudniuk kell. Az új KRESZ fontos alapelve, hogy a gyengébbeket védi a járművekkel szemben. Új elem lesz például, hogy

a gyalogosoknak nemcsak a gyalogátkelőhelyen lesz elsőbbségük, hanem olyan helyzetekben is, amikor az autós eleve lassít, mondjuk egy stoptáblánál vagy egy egyenrangú kereszteződésnél.

Ilyenkor egy szemkontaktus felvételével a gyalogos előnyét biztosítani kell, ha a jármű már úgyis megáll. Tehát az autósoknak sokkal jobban kell figyelniük, de a gyalogosokra is vonatkoznak majd megszorítások. Nagyon érdekes szabály például, hogy ha egy gyalogos kilép egy kapualjból, figyelnie kell, hogy a járdán nem közlekedik-e valamilyen eszköz, kerékpár vagy elektromos roller, és alkalmazkodnia kell a helyzethez. Ugyanakkor a gyalogosokat védő fontos szabályozás, hogy aki a járdán közlekedik járművel, az maximum 10 km/h-val, de mindenképpen a gyalogosokhoz igazodó sebességgel teheti ezt. Ha a járda teljesen tele van gyalogosokkal, akkor még a lépéstempó is gyors lehet egy kerékpárosnak.

— Ez a sebességkorlátozás a járdán eddig nem volt szabályozva?

— Eddig is 10 km/h volt a határ, de most úgy van leírva, hogy a gyalogoshoz igazodó sebességgel kell haladni. Ez azt is jelenti, hogy ha éjjel üres a járda, akkor persze mehetnek gyorsabban is.

— A kapualjból kilépő gyalogosnak azért kell körülnéznie, mert takarásból lép ki. Ez általános szabály?

— Ez így van. A gyalogosra is kimondjuk, hogy amikor átmegy az úttesten, és ott egy álló jármű takarásából lép ki, meg kell győződnie arról, hogy nem érkezik-e másik jármű. A kapualjból való kilépés ugyanolyan, mint egy elinduló jármű: ő is résztvevője lesz a közlekedésnek, és valamilyen szinten neki is alkalmazkodnia kell. Persze ez nem jelenti azt, hogy a járdán közlekedő kerékpárosnak vagy rolleresnek ne kellene figyelnie a gyalogosok zavartalan közlekedésére.

Ez egy oda-vissza játék, mindkét félnek lesz kötelezettsége a másik felé.

— Sokakat zavar az irányjelzők helytelen használata, például a sávváltáskor vagy a körforgalomból való kihajtáskor. Várható ebben változás?

— Az egy dolog, hogy mit ír elő a KRESZ, és más, hogy mit tartunk be. De az irányjelzővel kapcsolatban belekerült a szabályba egy-két pontosítás. Kibővült azoknak az eseteknek a köre, amikor irányjelzőt kell használni. Például minden előzésnél, kikerülésnél – akár sávon belül is – ki kellene tenni az indexet. Ha jön a szirénázó mentőautó, és el akarom engedni, akkor is jelezni kell. A legfontosabb, hogy míg a hatályos KRESZ úgy fogalmaz, hogy „kellő időben” kell kitenni, ami megfoghatatlan, az új tervezet konkrétan leírja: a fékezést megelőzően. Tehát mielőtt az autó lassít, ki kell tenni az irányjelzőt. Azért én mindig kihangsúlyozom, hogy az index alapvetően a mögöttem érkezőnek szól. Aki keresztből, egy elsőbbségadás táblától érkezik, az várja meg, hogy az irányjelzőt használó jármű tényleg bekanyarodik-e, mert az elsőbbségadás kötelezettsége egy fontosabb szabály.

— Mi a helyzet a kanyarodósávokkal? Sokan nem indexelnek, mondván, onnan úgysem lehet másfelé menni.

— Ha bekanyarodok egy másik útra, az akkor is bekanyarodás, ha kanyarodósávból teszem, tehát az irányjelzőt használnom kell. Tény, hogy nem tudok másfelé menni, de ne felejtsük el a többi közlekedésben résztvevőt. Pont az előbb említettem a gyalogosokat, akiknek a kanyarodó járművel szemben előnyük van. Ha látják a jelzésből, hogy a jármű egyértelműen kanyarodik, akkor tudják, hogy mehetnek. Ha nem biztosak ebben, abból gond lehet. Én azt mondom, a plusz információ soha nem fölösleges a közlekedésben.

— Lesznek teljesen új KRESZ-táblák, amiket meg kell tanulnunk?

— Én már láttam a tervezetben új táblákat. Van, amin el is csodálkoztam, mert nem tudtam értelmezni. A táblák zöme azért marad, a lámpák ugyanúgy fognak működni. Egy-két apró módosítás várható, de ezek nem jelentősek. Inkább olyan jelzések, amiket az életben már egyébként is használnak. Ilyen volt annak idején a torlódást jelző tábla, ami évek óta kint volt az utakon, mire belekerült a KRESZ-be.

— A technika rohamosan fejlődik, jó, hogy az elektromos rollerek bekerültek, de ez a KRESZ sem fog kibírni újabb ötven évet. Elég rugalmas az új szabályozás, hogy kövesse a jövőbeli változásokat?

— Annyira fejlődik a világ, hogy ez a KRESZ nem fog ötven évet megélni, és ne is éljen meg. A változásokra oda kell figyelni. Azt megjósolni nem lehet, hogy holnap lesznek-e lebegő járművek a Föld fölött. A légdeszka mindig eszembe jut a régi filmből. Ezt most nyilván nem lehet beletenni a KRESZ-be, de a változásokat a jogszabályban nyomon lehet majd követni. Szerintem ez egy jó alap, amire lehet építeni. Ha jön egy újszerű eszköz, meg lehet majd mondani, hogy rá például a kerékpáros vagy inkább a robogós szabályok vonatkozzanak. Tehát

ez egy nyitott jogszabály, és ha lesz új eszköz, azt elég lesz beemelni,

amiatt nem kell már teljesen új KRESZ-t alkotni, csak egy apróbb módosítást.

— Még nem hatályos ez a jogszabály. Hol tart most a folyamat?

— Egy társadalmi egyeztetés indult, amely során mindenki elmondhatja a véleményét. Ezt össze kell majd hangolni, hogy mi az, amit érdemes beletenni, mit akarnak sokan, és mit nem. Ez egy pár hónapos munka lesz, utána jelenik meg a hivatalos jogszabály a Magyar Közlönyben, de olyan feltétellel, hogy nem lép azonnal érvénybe.

Legalább fél, de akár egy év is kell, hogy minden átálljon.

Új tananyagokat és vizsgakérdéseket kell írni, fel kell készíteni az embereket. Ez most csak egy kezdőpont, a befejezés lehet, hogy csak egy év múlva lesz, amikor hatályba lép.

— Az új szabályokat mindenkinek meg kell majd tanulnia. Lesz különbözeti vizsga vagy valamilyen tájékoztató kampány?

— Vizsgázni nem kell, de annyiból nem nyugtatok meg senkit, hogy az új KRESZ-t meg kell ismerni, meg kell tanulni. Nyilván ehhez lesznek oktatóanyagok. Én magam is sok feldolgozó filmet készítek erről. Úgy tudom, ingyenes e-learning tananyag lesz hozzáférhető minden magyar állampolgár számára. Tehát nem hagyjuk magukra az embereket, mert ahogy a beszélgetést kezdtük, ebből a jogszabályból kibogarászni a szabályokat még nekünk, szakembereknek sem egyszerű. Folyamatosan lesznek segédanyagok, amelyekkel szeretnénk segíteni mindenkinek.

— Mikor számíthatunk az új oktatóanyagokra?

— Már most elkezdtük az anyagok készítését, hogy érthető módon lehessen tanulmányozni az új szabályokat. Amikor pedig megjelenik a végleges jogszabály, akkor készülnek el a hivatalos, központi tananyagok is.

— Az Európai Unió egy egységes térség, mégis minden országnak külön KRESZ-e van. Nincs törekvés egy egységes európai szabályozásra?

— Ez úgy működik, hogy van egy 1968-as, tehát még a mi KRESZ-ünknél is régebbi Bécsi Egyezmény, amit nemcsak európai országok írtak alá. Ebben alapelveket fogadnak el, mint a jobbra tartás szabálya, vagy hogy a villamosnak hol van elsőbbsége. Ezek az alapelvek megjelennek a helyi szabályozásokban, de van lehetőség egyedi szabályok létrehozására is. Tehát van egy közös alap, de minden országnak megvannak a saját hagyományai. Például Olaszországban a gyalogos lámpán három lencse van: piros, sárga és zöld. Nyilván nem fogják ezt leváltani azért, mert nálunk csak piros és zöld van. Az alapok azonban megegyeznek, tehát

aki nem ismeri a helyi KRESZ-t, az is tud biztonságosan közlekedni.

Azért a sebességhatároknak és az apróbb helyi szabályoknak érdemes utánanézni, mert eltérések vannak, és szerintem lesznek is.

— Tehát ha ismerem a magyar KRESZ-t, Európában nem tévedhetek nagyot, csak a helyi korlátozásokra kell figyelnem.

— Ez így van.

— A jelenlegi szabályozás 1976-os, azóta pedig rengeteg minden változott a közlekedésben. Melyek azok az újdonságok, amelyekre mindannyiunknak, mint a közlekedés napi résztvevőinek, figyelnünk kell?

— Valóban teljesen új KRESZ-ről beszélhetünk, hiszen a jogszabály szövegezése, felépítése és nyelvezete is merőben új. Még nekünk, szakembereknek is nagyon oda kell figyelnünk az egyes szabályok értelmezésére. Éppen ezért nem ajánlom senkinek, hogy a paragrafusokat kezdje elemezni, mert az hatalmas munka. Természetesen lesznek majd tanítóanyagok, videók és elemzések, érdemes ezeket megvárni. A legfontosabb, amit kiemelnék, hogy

a szabályok zöme a biztonságra épül: az a cél, hogy a közlekedők a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a forgalomban.

Erre épül fel az egész új KRESZ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Kitálalt a Szőlő utcai javítóintézet volt nevelője: a fiatalokat verő igazgató hatalmi kérdésnek tekintette a nevelést, az empátiát károsnak
Proics Lilla próbaidősként került az intézménybe, ahol szerinte annyira merev volt a légkör, hogy még az sem fért bele, ha egy gyerek viccelődésein nevetett. Azt is mondta, hogy a tekintély egyértelműen erőfölényt jelentett, a fiatalokat pedig folyamatosan emlékeztették arra, hogy ők fogvatartottak.


A Szőlő utcai javítóintézet bezárásáról szóló kormányrendelet hétfő este jelent meg, kedd reggelre pedig már össze is hívták az intézmény dolgozóit, hogy közöljék velük a hírt – mondta a Partizánnak adott interjújában Proics Lilla, aki nevelőként dolgozott az intézményben. Elmondása szerint a próbaidős alkalmazottakat azonnal elbocsátották, a többieket pedig állásidőre helyezték.

A bezárásról hivatalosan csak a közlés napján értesültek, de Lilla szerint már voltak jelei a döntésnek: egyre több fiút szállítottak el más intézményekbe, nem vettek fel új munkavállalókat, és az épületen sem végeztek már javításokat.

Proics Lilla november végén kezdett dolgozni az intézményben, elmondása szerint akkor 67 fiú élt ott, akiket két nagyobb ütemben szállítottak át máshova. Az első, nagyjából 35 fős csoportot a két ünnep között vitték el.

„Karácsonyt követően 31 gyereknek hirtelen teljesen megváltoztatták a fogvatartását. Igen, az ünnepek alatt”

– fogalmazott a nevelő. Szerinte az átszállításokra semmilyen szakmai indoklás nem hangzott el, az egyetlen racionális ok a személyzet hiánya lehetett, miután több nevelőt és vezetőt eljárás alá vontak.

Lillát még a decemberben lemondott, majd őrizetbe vett megbízott igazgató vette fel, néhány héttel azelőtt, hogy nyilvánosságra kerültek volna a bántalmazó felvételek róla. A nevelő elmondása szerint az intézményben töltött ideje alatt részt vett egy továbbképzésen, amit maga a volt igazgató tartott, ahol szerinte egészen vad dolgok hangzottak el a pedagógiáról.

„A nevelés hatalmi kérdés, akaratrákényszerítés” – idézte a férfi szavait. A nevelő szerint arról is beszélt, hogyan kell dominánssá válni a gyerekeknél. Elhangzott az is, hogy „az empátia minden nevelésben káros, mert kiváltja a gyerekek ellenállását”. Proics Lilla szerint a volt intézményvezető azt is kijelentette, hogy „a győzködés, a kérlelés, a növendék bevonása a döntési folyamatokban rombolja a tekintélyt”.

A pedagógus szerint a tekintély itt egyértelműen erőfölényt jelentett, a gyerekeket pedig folyamatosan emlékeztették arra, hogy ők fogvatartottak. Elmondása szerint a decemberben letartóztatott igazgató hátrányként beszélt arról is, ha egy nevelő nő, vékony a hangja vagy alacsony, tehát nem felel meg a maszkulín elvárásoknak. A mindennapokban Proics Lilla egy „nagyon fura, feszült figurának” látta az igazgatót, de bántalmazást személyesen nem tapasztalt a részéről.

Az intézményben uralkodó légkörről azt mondta, annyira merev volt, hogy még az sem fért bele, ha egy gyerek viccelődésein nevetett. Azt is furcsának tartotta, hogy a nevelői értekezleteken a teljes kollektíva felállt, amikor az igazgató belépett a terembe. „Nekem az teljesen meredek volt, tehát hogy életemben nem láttam ilyet” – mondta.

Amikor decemberben az igazgató távozott, a nevelő elmondása szerint a dolgozók semmilyen tájékoztatást nem kaptak. „Az mindig elhangzott utána, hogy a fiúknak erről semmit ne beszéljünk, semmilyen kérdésre tulajdonképpen ne válaszoljunk, mert semmi biztosat nem tudunk” – emlékezett vissza. Tapasztalatai szerint a gyerekek sokszor tájékozottabbak voltak, mint a nevelők, és volt olyan kolléga, aki a gyerekek „hazudozását” okolta a kialakult helyzetért. Azt is hozzátette, hogy az intézményben töltött rövid idő alatt több bántalmazási gyanú is felmerült más nevelőkkel szemben.

„Hallottam egy pofont, nem láttam, hallottam”

– mesélte egy esetről, ami a második munkanapján történt, és amit az egyik kollégája szóvá is tett.

A vezetői átmenetet kaotikusnak írta le: a decemberben őrizetbe vett megbízott igazgató után megérkezett a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságától (BVOP) egy parancsnok, majd jött egy új igazgató Debrecenből, aki egy hétig sem maradt. A parancsnok Proics Lilla szerint hozott egyfajta kiszámíthatóságot, és nyomatékosan közölte, hogy tilos a gyerekekhez akár egy ujjal is hozzányúlni.

„Nem lehet, tilos hozzányúlni egy ujjal is a fiúkhoz, és hogy ez innentől fogva így lesz” – idézte a parancsnokot. Ennek ellenére szerinte később is voltak esetek, amelyek után azonnal eljártak, és az érintett dolgozó másnap már nem jött dolgozni.

A nevelő szerint az intézményben a hatalomgyakorlás egyik fő eszköze az információ visszatartása volt, a kollégák sem tudták, hova szállítják azokat a fiúkat, akikkel évek óta dolgoztak.

Az ott élő gyerekekről azt mondta, nagy részük „ide-oda lökdösött” fiatal volt, funkcionáló család nélkül, vagy „iszonyatos mély szegénységből” jöttek. „Ezek az alapvetően nagyon szegény sorból érkező fiatalok voltak” – jelentette ki.

Szerinte a gyerekek helyzete a közoktatás és a szociális ellátórendszer teljes diszfunkcionalitását mutatja. Előfordult, hogy egy kolléga azt mondta egy gyereknek: „te írni-olvasni se tanultál meg, lopni megtanultál”. Proics Lilla szerint a fiú intellektuálisan képes lett volna megtanulni olvasni, de nem járt olyan iskolába, ahol ezt lehetővé tették volna neki.

Elmondása szerint a gyerekeknél ellátatlan egészségügyi problémák is voltak, például tizenéves gyerekeknek is akadtak hiányos fogaik. Emellett az önsértések is mindennaposak voltak. A nevelő szerint az intézmény mélyen diszfunkcionális volt, annak ellenére, hogy dolgoztak ott olyan szakemberek, akik alkalmasak lennének jobb minőségű munkára.

„Az, hogy egyedül szerencsétlenkednek a nevelők, ez teljesen alkalmatlan. Még egy iskolában is”

– fogalmazott. A megoldást a szakmai csapatmunkában és a nyilvánosság biztosításában látná.

Az elbocsátásokkal kapcsolatban a legméltatlanabbnak azt tartja, ahogyan a próbaidős rendészként dolgozó fiatal férfiakkal bántak, akik szerinte a munkaerőhiány miatt az ünnepek alatt is bevállalták az éjszakai felügyeletet. „És ilyen méltatlanul bántak el velük, annyira kicsinyes ármányság. Őket miért nem lehetett még másfél hónapig, amíg keres magának munkát, ott tartani?” – tette fel a kérdést.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk