SZEMPONT
A Rovatból

Feladta a hivatását, hogy mindent maga mögött hagyva kezdjen új életet külföldön

Anita korábban színésznő volt, de most teljesen mást csinál. Motivációiról és az újrakezdés nehézségeiről mesélt.

Link másolása

Magyarországon színésznő volt, de eljött az az idő, amikor kellemetlenül érezte már magát. A gyerekeivel úgy döntöttek, hogy egy évet adnak maguknak, és kipróbálják, milyen az élet egy új helyen.

Kántor Anita 42 éves. Öt éve él Izraelben, jelenleg Tel-Avivban. Úgy érzi, hogy szerencsés, hiszen fél évig újra gyerek lehetett, majd mindent előlről kezdhettek.

Hogyan érezte magát újra diákként, milyen érzés egészen mással foglalkozni, hogyan pótolja szeretett hivatását, hogyan éli a hétköznapjait – erről mesélt nekünk.

A döntés

Először 2012-ben jutott eszembe a gondolat, hogy elköltözöm Magyarországról. Akkor még csak „birizgált” a dolog, de ősszel már kényelmetlenül éreztem magamat, nehezen viseltem az értelmetlen küzdelmet, az igazságtalanságot. Így döntöttem, és december 5-én már utaztunk.kantor_anita (3)

Volt segítség

Származásom miatt Izraelt választottam. Tudtam, hogy az első időkben kapok segítséget, amire nagy szükségem volt, mert pénzem sajnos nem igen volt. Azonkívül tudtam, hogy jó hely, mert 18 éves koromban voltam itt. Akkor fél évre jöttem, de két hét után hazautaztam a Kaposvári Színház és egy szerelem – gyermekeim későbbi apja - miatt.

Mikor kiérkeztünk, nekünk már könnyebb volt, mert unokatestvéreim pár évvel korábban vándoroltak ki, mindent felkutattak, így az adataink rendben voltak.

A Sohnut nevű szervezethez jártunk beszélgetésekre. Még arra is figyeltek, hogy a gyerekeim - akik akkor 13 és 15 évesek voltak – megérkezésünk után egyből folytatni tudják tevékenységüket. Lányomat már várta az új szinkronúszó csapata, és a fuvolatanára.kantor_anita (1)kantor_anita (2)

Egy évet adtak maguknak, hogy kiderüljön, hogyan tovább

Nem voltak nagy terveim. Változásra vágytam, valami teljesen újra, bármi legyen is az. Az első fél évben héber nyelvtanfolyamra írattak be, csak ezzel foglalkoztam, tanultam. Izgalmas volt.

Rengeteget nevettünk eleinte a sok abszurd helyzettől, mert a magyaron kívül semmi más nyelven nem beszéltem. Úgy éreztem, hogy leraktak valahol minket a világban, és tessék.

Én nagyon szeretem az ilyen kihívásokat, és a gyerekeimnek sem idegen a költözés, hiszen korábban ugyan országot nem váltottunk, de rengeteget költöztünk.

A gyerekeimmel azt beszéltük meg, hogy egy évre megyünk, megnézzük, hogy mi a helyzet és utána újra tárgyaljuk a folytatást. Eleinte nem akartak jönni, sőt… A lányom kiabált velem, hogy háborúba viszem. De én éreztem, hogy jó lesz. Ennek ellenére a lányom pillanatok alatt beilleszkedett az új életbe. A fiamnak nehezebben ment, neki őrült honvágya volt.

Újratervezés

Mikor letelt az egy év, a fiam előállt az újratárgyalással. Ő haza akart menni, kollégiumba, mert hiányoztak a barátai. Én igent mondtam rá, bár éjszakánként a párnámba sírtam, ha elképzeltem, hogy elmegy. Mert az már nyilvánvaló lett számomra, hogy én nem akarok hazamenni, és a lányomnak esze ágában sem volt visszaköltözni. Telt az idő, szerveztük a fiam hazaútját, amikor kibökte, hogy nélkülem nem megy.

Itt egy új időszámítás kezdődött, amikor eldöntöttük, hogy maradunk, és itt próbálunk teljesen új életet élni.

Sok szerencsét kívánnak

Itt az emberek rendkívül barátságosak és segítőkészek. Eleinte egy befogadó központban éltünk, ahol egy burok vesz körül. Segítenek a hivatalos ügyekben, a gyerekek iskoláiban, meg mindenben, ami egy kiérkezőnek nehézséget jelent.

Ha bevándorló vagy, a legnagyobb mosoly fogad, sok szerencsét kívánnak az új élethez, és boldogok, hogy hazajöttél.

Egy jó barátom húga már húsz éve Izraelben él. Korábban nem ismertem, de ő nagyon szépen gondunkat viselte. Ő és a barátnője jött velem szülői értekezletre, ünnepi vacsorára hívott, amiben csak lehetett, támogatott. Nagyon hálás vagyok neki, azóta

én is igyekszem az újaknak segíteni.

A nyelv ismeretének hiánya a legnehezebb, mégis a tanulás a legkönnyebb

A legnehezebb eleinte a bürokrácia, meg a nyelvtudás hiánya volt. A legkönnyebb az volt, hogy hosszú idő után újra iskolapadba ültem. Jó volt, mert nem kellett a pénzkeresésen gondolkoznom, újra gyerek lehettem.

Fél év után persze a támogatás megszűnik, bérelni kell lakást, ami extra drága, a friss, botladozó nyelvtudással olyan munkát kellett keresni, amiből meg lehet élni. Ez nehéz volt, de mégis meglepő, izgalmas és sokszínű.kantor_anita (7)kantor_anita (8)

A nyelviskolában 19 országból érkezett emberek voltak. Mindannyian újrakezdők.

Mindegy, hogy orvos, vagy pincér volt előzőleg. Itt senkit nem érdekelt a múlt. Ember vagy, aki most újraépíti magát, teljesen előről. Ez nekem nagyon szép.

Egy év után kezdődött az igazi új élet

Eleinte Ra’anana-ban éltünk, egy gazdag kisvárosban, amelyet amerikaiak alapítottak. Ez azért is nagyon jó volt, mert szinte az egész város angol anyanyelvű, így a gyerekeim jól megtanultak angolul is beszélni.

Egy év után Tel-Avivba költöztünk, ami szintén egy új időszámítás az életünkben. Innentől kezdve valóban izraeli életet kezdtünk élni. A munkán kívül eljártunk kikapcsolódni, színházba, koncertekre. Mivel a bulinegyed tövében lakunk, így rengeteg új barátunk lett, nekem is és a gyerekeimnek is. Beiratkoztam egy klubba, ahol jógázhatok, táncolhatok.

Az első évben vettem egy nagyon olcsó autót, de eladtam, mikor elköltöztünk. Most jogosítványom sincs. Az autó inkább csak hétvégén hiányzik, amikor kiruccannánk valahová, de nem tudunk, mert szombaton sabatkor nincs közlekedés.

Hálásak, hogy szeretem a gyerekeiket

A második évben kezdtem el gyerekekre vigyázni, és ezt már négy éve csinálom. Szépen meg lehet élni belőle, rengeteg munkám van. Egy kertvárosi részbe járok dolgozni, az elektromos biciklimmel fél óra alatt ott vagyok. Végigmegyek a parton, egy csodás parkon, és egy teljesen más Tel-Avivba érkezem. Jó, hogy szeretnek, és hálásak, amiért így szeretem a gyerekeiket.kantor_anita (14)

A jó dolgokra koncentrálnak

Mivel elég szociális ember vagyok, sok embert megismertem, sokfelé járok. De a barátaim hiányoznak. Néha azt érzem, hogy odacsapódok valahová, de az ismeretségeimnek nincs gyökere. Persze néha érzem így, néha úgy.

Ugyanakkor megszerettem az itteni kommunikációt,

az emberek szabadságát, egyenességét. Hogy nem a másikkal foglalkoznak állandóan, hogy pozitívan látják a jövőt, a jó dolgokra koncentrálnak, ki tudnak állni az érdekeikért.

Ezt mind igyekszem elsajátítani.

Nagyon megszerettem az izraelieket. Csupa melegszívű ember. Eleinte furcsa volt, hogy nincs semmi gátlásuk, kimondanak azonnal mindent. Ez nekem nagyon szimpatikus. Sőt, valahogy nincs hierarchia a munkáltató és a dolgozó között sem. Logikusabbak a viszonyok, a törvények. Az emberek ezért nem is akarnak csalni, vagy például lógni a buszon. Mert minden őket szolgálja. A rendőr sem beszél csúnyán az emberrel. Egyszerűen szabadság van, és ez jó.kantor_anita (10)kantor_anita (15)

A nyelvtudás elengedhetetlen

A nyelvtudás nélkülözhetetlen. Vannak magyar barátaim, akik az angol nyelvtudásukkal élnek meg itt, de ez leszűkíti a munkalehetőségeket. Lehet így is munkát találni, de az ország nyelve a héber. Ezért hosszútávon érdemesebb elsajátítani. Én már elég jól beszélek, a lányom pedig már kitűnően. Ő már itt érettségizett.

Szeretnék jövőre egyetemre menni, mivel szeretném a nyelvet magasabb szinten elsajátítani. Ehhez – úgy gondolom – a legegyszerűbb, ha tanulok valami olyat, ami érdekel.

Most, így öt év után az zavar a leginkább, hogy nem tudom itt folytatni az otthoni hivatásomat. Magyarországon színésznő voltam, amihez viszont fontos, hogy szépen beszéljem a nyelvet. Az utóbbi időben elkezdtem kicsit nyitogatni a kapukat a szakmám felé - meglátjuk, mi lesz. Arra nem vágyom, hogy mindenáron játsszak, meg már sokkal jobban érdekelnek a filmek, mint a színház. Most például sokat írok, bár akkor lennék a legboldogabb, ha ezt héberül is meg tudnám tenni.

Az éneklés kedves elfoglaltsággá vált

A munkán kívül van egy olyan elfoglaltságom, ami pótolja számomra a színházat, bár nyilván nem ugyan az. Itt az emberek nagyon szeretnek énekelni. Sokszor egy zenész, vagy énekes köréneklést tart, ahol a saját dalaival megénekelteti az embereket.

Ez egy kedves elfoglaltságommá vált. Együtt énekelni Netanel Godberggel, vagy Orkaval, a csodás hangú zenészekkel.

De sok álmom van még, mert ez a hely lehetőséget ad az álmoknak.

Aki beleteszi az energiáit, és az erejét abba, amire vágyik, az megvalósulhat. Kevésbé fontos, hogy mennyi és milyen papírod van, az a fontos, hogy jól csináld. Énekelés, táncolás mindenkinek jár, nem csak a profiknak. Kevesebb a kritika és több a biztatás, ami hasznos, például akár egy gyerek fejlődéséhez is.

Fontos a gyerek

Az oktatásra is igaz, hogy a gyerek a fontos. A tanárok a szülőkkel úgy beszélgetnek, hogy a gyerek is jelen van, mert partnerként kezelik, és nem döntenek róla a beleegyezése nélkül.

Az orvos felnőttként kezeli a beteget

Az egészségügy megnyugtató. Cukorbetegként nem kell rettegnem minden orvosi találkozásnál, hogy mennyire fog leteremteni, ha nem jók az eredményeim.

Együttműködnek velem, úgy, hogy az én igényeim szerint együtt tudjak élni az egészségügyi problémámmal.

Bíznak a felnőtt döntésemben. A családorvosnál időpontot adnak, nem kell várakozni, jól működik az egész gépezet. Biztonságban érzem magam, korszerűbbnek látom az ellátást, és az az érzésem, hogy odafigyelnek rám.kantor_anita (17)

Sokan jönnek látogatóba

Nem vagyok túl jó távolsági kapcsolattartó. A szüleimmel minden nap beszélek, a barátaimmal ritkábban. De ha hazamegyek, akkor ott tudjuk folytatni, ahol korábban abbahagytuk. Sokan jönnek látogatóba is, van olyan barátom, aki félévente itt van. Tel-Avivot általában mindenki szereti.

Vagy az egyik hiányzik, vagy a másik

Ami hiányzik otthonról, az a magyar nyelv, és az ezen való világmegváltó beszélgetések. A Balaton, a Duna, az erdő, a Pilis, Szentendre, a színház, a túró rudi, a cseresznye, a Wartburgom, a gyerektáborok, a barátaim, a családom. Ez mind hiányzik, de az életem már itt van, és ha elmennék innen, akkor már innen is egy csomó dolog hiányozna. Ezért, aki elhagyja a hazáját, többé sose lesz már ugyanaz. Vagy az egyik hiányzik, vagy a másik.

Vannak itt élő magyar barátaim is, bár nem sokan. Nem volt célom a magyar közösségekhez tartozni, szeretnék inkább az alapján kapcsolódni, ami közös bennünk, amit együtt szeretünk csinálni. Ez egy kicsit csapda az elején, ha ragaszkodunk azokhoz, akikkel egy nyelvet beszélünk, de lehet, hogy otthon észre sem vennénk egymást. Most már nem az számít, hogy olyat csináljak, ahol magyar szó van.

Kihagyni a telet

A lányom már nem tudja elképzelni, hogy visszatérjen Magyarországra. Dolgozik és egyetemre készül, itt van az élete, a barátja is izraeli.

A fiam hol itt van, hol otthon. Hiányoznak neki a barátok, a nyelv, a család, de a hazai viszonyokat látva úgy érzi, hogy sehogy se jó. Most utazni és tanulni szeretne. Még kiderül, hogy merre van az ő útja.

Én pedig elérkeztem egy fura pillanathoz, amikor többlaki életet szeretnék élni, és most már talán meg is tehetem. Így Izrael, India és Magyarország között ingáznék, kihagyva teljesen a telet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Bohár Dániel szerint komoly üzenet Gulyás Gergelynek az a mondata, amit senki sem ért
A Megafon riportere külön kiemelte a Magyar Péter-ügyről szóló, meglehetősen furcsa 8 másodpercet.

Link másolása

Szürreális párbeszéddel zárolt a csütörtöki Kormányinfó. Az ATV riportere Magyar Péterről kérdezte Gulyás Gergelyt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arra a kérdésre, hogy megingott-e a miniszterelnök bizalma benne a történtek után, azt felelte:

„...úgy gondolom, hogy ami most történik, ahhoz nekem nincs közöm. Ha mégis, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem. Jól jegyezze meg mindenki”

– mondta Gulyás, majd a sajtótájékoztató hirtelen véget is ért.

A különös válasz feltűnt Bohár Dánielnek is. A Megafon riportere szerint a miniszter mondandója valójában „komoly üzenet” lehet.

A Magyar Péter-ügyről szóló 8 másodpercet külön ki is emelte a Kormányinfóból:

A hozzászólások között azonban többen is jelezték, nem értik pontosan mi az üzenet, amit megfogalmazott Gulyás Gergely.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Alföldi Róbert félreérthetetlen üzenetet küldött a költészet napján
A Mindegy átka könnyen értelmezhető napjaink Magyarországára is.

Link másolása

Áthallásokkal teli, a mai Magyarországra is könnyen értelmezhető verset szaval a költészet napján Alföldi Róbert. A színész-rendező Ady Endre: A Mindegy átka című költeményét adja elő egy videóban, amit a közösségi oldalán tett közzé.

A vers szövege:

„Sorakoznak s elfutnak a hetek,

Mintha kórház-szagtól futnának.

Talán nem volt soha ilyen beteg

Az Élet, mely szennyesen bukdos

S nem tud eljutni tiszta kúthoz.

Máskor se volt itt élni jó dolog,

De viharok sűrübben jöttek

És többen voltak zúgó bátorok.

Most már a reménytelen Mindegy

Túlságosan meggyőzött minket.

A Mindegy, mi ma mindent összetör,

A lágy ujjakat összefonja,

Hogy nem szorul össze az ököl.

S hogy itt még valami teremjen,

Gyertek, menjünk a Mindegy ellen.

Igenis: kell a bátor lobbanás

S nem élet, hogyha nem kiáltjuk,

Hogy minden vannál mindig jobb a más.

Gyujtsuk ki jól a sziveinket:

Csak azért se győzhet a Mindegy.”

A videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Kert Attila, a Euronews hírigazgatója: sem budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet történt volna
A tulajdonosi kör és a menedzsment szét van választva, azaz lehetetlen is a tulajdonosok felől tartalmi elvárásokat tenni. A hitelesség elvesztése a cégnek súlyos károkat okozna.

Link másolása

A Direkt36 alapján mi is megírtuk, hogy az Orbán Viktorhoz személyes szálakon kötődő Pedro Vargas Santos David portugál üzletember cége vásárolta meg 2022-ben a Euronews nemzetközi televíziót. A pénz nagy részét egy magyar állami tőkealap és a kormányzati propagandagépezet egyik régi szereplője biztosította. Ráadásul az ügylet részleteit ismerő egyik forrás a Direkt36-nak azt mondta,

nyilvánvaló volt, hogy felsőbb utasításra kellett megcsinálni ezt a befektetést.

A befektetést intéző embereknek külön a lelkükre kötötték, hogy semmi nem kerülhet ki a nyilvánosságba.

Az ügylet előkészítő anyagában az szerepelt, hogy

a célok között van a „baloldali eszmék és elfogultság / egyoldalúság enyhítése”.

A színfalak mögött a befektetés állami részét intéző szereplők sem titkolták, hogy politikai okokból volt fontos ez az ügylet. A forrás szerint a befektetést intéző emberekkel közölték, hogy azért kell a Euronews, mert túl sok kritika éri Magyarországot külföldön, és ezért javítani akarják az országimázst.

„Mondták, hogy szükségünk van arra, hogy legyen egy olyan európai platform, ahol jobb színben tudjuk feltüntetni magunkat”

Megkerestük Kert Attilát, a Euronews magyar irodájának hírigazgatóját, érzékelt-e valamit mindabból, amit a Direkt36 kiderített, találkozott-e befolyásolási kísérlettel.

A hírigazgató elmondta, hogy „a cég vezérigazgatója, Guillaume Dubois, akit a Direkt36 is idézett, ma egy belső értekezleten azt mondta, hogy a Euronewsnél

a befektetői tőke és a menedzsment el van választva, és a tulajdonosnak, különösen egy kisebbségi tulajdonosnak semmilyen befolyása nincsen a cég mindennapi működésére.

Ennek, valamint a szerkesztőség függetlenségének a bizonyítéka a mindennapi működésünk”.

Kert Attila hozzátette, hogy ez a tulajdonosi szerkezet több mint két éve létezik, de „sem a budapesti, sem a brüsszeli szerkesztőség semmilyen jelét nem tapasztalta annak, hogy bármiféle befolyásolási kísérlet, vagy ennek akár csak sugalmazása történt volna ez idő alatt”.

Amikor rákérdeztünk, hogy a befektetők és a menedzsment szétválasztásának intézményi garanciái vannak, vagy csupán a szokásjog szerint működnek így, a hírigazgató annyit mondott, hogy a Euronews nem egy magyarországi cég, és a vállalati kultúra, meg a jogi környezet is más náluk.

A fentiekhez még érdemes hozzátenni, hogy a Euronews hitelessége az, ami a legnagyobb tőke. Ha egy újságíró vagy egy szakszervezet előállna azzal, hogy rá nyomást gyakoroltak, akkor könnyen elveszítheti, és

akkor nem jönnek a hirdetők, ráadásul a befektetők részvényeinek sem tenne jót.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk