Pánikoljunk, vicceskedjünk, vagy utálkozzunk a pánikolókra? Mennyire kell komolyan venni egy világjárványt?
Nem vagyok orvos, nem akarom osztani az észt, de azt javaslom, azért vegyünk egy nagy levegőt, és gondoljuk végig a tényeket. Magyarországon eddig 13 embernél igazolták hivatalosan a koronavírus-fertőzést, és 53 ember van karanténban. Körülöttünk gyakorlatilag mindenhol megjelentek a fertőzések, Olaszország vesztegzár alatt van, tegnap Csehországban, Ausztriában és Görögországban is bezárták az iskolákat, egyetemeket, minden tömegrendezvényt betiltottak.
Az Egészségügyi Világszervezet, a WHO hivatalosan is bejelentette: világjárvány van. A kormány a mai napon itthon is elrendelte az egészségügyi veszélyhelyzetet, a szigorított határellenőrzés, az egyetemek lezárása és a száz főnél nagyobb rendezvények (ez a színházakra, mozikra is érvényes) tilalma ma éjféltől életbe lép. A veszélyhelyzet később további iskola- és intézménybezárásokkal, és a személyi szabadságot korlátozó, egyéb intézkedésekkel is együtt járhat.
Ezek után én azt gondolom: a gúny, a fröcsögés, a félelemben élő embertársaink kiröhögése, vagy épp a politizálás éppúgy teljesen fölösleges és ártalmas reakció a jelenlegi helyzetre, mint az észvesztő pánik.
Akik mindenféle sötét háttérhatalmak összeesküvését sejtik a koronavírus-járvány hátterében, ám tegyék. Akik azt hiszik, "ez csak egy influenza, és úgyis csak az idősek meg a krónikus betegek halnak bele", higgyenek, amit akarnak. Csak könyörgöm, ne essenek neki azoknak, akik tényleg félnek, és óvintézkedéseket tesznek!
Gondoljon bele mindenki abba: szeretném én elkapni ezt az "izét"? Még ha enyhe lefolyású is, mert mondjuk fiatal vagyok és egészséges, szeretném, ha a lappangási időszakban én fertőzném meg egy idős szerettemet, vagy a gyerekemet? Jobb esetben megúszom pár nap köhögéssel és lázzal, de mi van, ha mégis kórházba kerülök, és lélegeztetőgépre tesznek? Szeretnék ott feküdni, abban a tudatban, hogy egy olyan vírust kaptam el, amire NINCS ellenszer, és kizárólag az immunrendszeremen (meg az azt erősítő orvosi ellátáson) múlik, hogy leküzdi-e?
Őszintén: van bárki is ebben az országban, akinek erre a borzalmas tapasztalatra szüksége van, még ha végül nem is hal bele a betegségbe?
Ugye, hogy nincs. Akkor miért olyan ördögtől való egy kicsit odafigyelni? Szájmaszkot viselni (már ha még lehet kapni), kerülni a csoportos eseményeket, elhalasztani külföldi utakat? Naponta akár hússzor kezet mosni, venni egy kézfertőtlenítőt, egy darabig nem puszilkodni, nem ölelkezni, nem kezet fogni senkivel, főleg idősekkel és gyerekekkel, és nem nyúlni az arcunkhoz, még ha iszonyatosan viszket is az orrunk? Miért olyan szörnyű telepakolni a kamrát meg a mélyhűtőt egy kis tartalék kajával, hogy legyen pár heti ellátmányunk, ha neadjisten itt is lenne karatnén?
Őszintén remélem, hogy ezeket az óvintézkedéseket minél többen megteszik. Abbahagyják a szükségtelen okoskodást, egymás oltogatását, fricskázását, lenézését, és rátérnek végre a józan megfontolás útjára. Reméljük, minden fent felsorolt, egyéni megelőző lépés marad az "elővigyázatosság" kategóriában, és nem válik borzalmas valósággá. Reméljük, viszonylag enyhén átmegy rajtunk, az országunkon a koronavírus-járvány, és nem kerülünk olyan helyzetbe, mint az olaszok.
De addig is azt gondolom, fogadjuk meg annak a HIV-kutatóorvosnak a tanácsát, aki húsz évvel ezelőtt azt mondta nekem: "Ez egy vírus. Nem érdekli, hogy mit gondol maga, vagy én. Nem érdemes packázni vele."