Vereckei Ákos olimpikon a fia jogosítványa miatt döbbent rá a hibájára, ezért inkább Kínába költözött
Vereckei Ákos épp egy kínai IKEA-ban vásárolt befőttesüveget, amikor egy magyar sportújságíró telefonon elérte. „Egyszerűen csak itt találok olyan méretűt, amiben a Kombucha teát tárolni tudom” – magyarázta a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, aki a Blikknek mesélte el, hogyan telnek a mindennapjai a távol-keleti országban.
Volt idő, amikor nála minden a győzelemről szólt. A legendás férfi kajaknégyes tagjaként 2000-ben Sydney-ben és 2004-ben Athénban is olimpiai aranyérmet nyert 1000 méteren, emellett hatszoros világ- és nyolcszoros Európa-bajnok. „Pályafutásomban volt olyan periódus, amikor tíz éven át gyakorlatilag végig dobogón álltam” – idézte fel a sikereket, de hozzátette, a vereségeket is meg kellett tanulnia kezelni. Generációja más értékrendet képviselt.
– fogalmazott.
Kínába végül nem a szakmai kihívás, hanem egy családi felismerés vitte. Egy 2023-as megkeresést először még elutasított, de egy simerős pszichológussal történt véletlen beszélgetés során rádöbbent, hogy túlságosan óvja gyermekeit.
Ma egy hatalmas sportközpontban él Anhui tartományban, Sanghajtól 800 kilométerre, ahol a napi rutinját a reggel hatos kelés és az edzések határozzák meg.
– jellemezte munkáját. A kínai sportolói mentalitásról felemás a véleménye.
A családja közben a saját útját járja: fia Hollandiában tanul, lánya érettségizik, felesége pedig rendszeresen látogatja. „Most érzem először, hogy mindannyian a saját lábunkon állunk” – mondta, hozzátéve, hogy bár csodás a Karinthy Frigyes úton sétálni, azért mégis más élmény a feleségével Kínában.
A távolság és az idő a múlt sérelmeinek feldolgozásában is segített, különösen a legendás négyessel kapcsolatban. „Az volt életem egyik legnagyobb fájdalma. Mi nem ellenfelek voltunk, hanem testvérek. Aztán egyszer csak mindenki sértett lett. Egy hajóban ültünk, de emberileg szét voltunk esve.” A konfliktusok okát az egóban látja. „Mind azt hittük, nekünk van igazunk. Senki nem volt elég érett ahhoz, hogy azt mondja, álljunk meg, beszéljük meg. Állítom, ha akkor egy karakán mesteredző leül velünk egy nagyot beszélni, Kucsera Gáborral kiegészülve megnyertük volna a pekingi olimpiát is.” Az aranynégyes negyedik tagja, Storcz Botond addigra már befejezte pályafutását. A fordulat 2020-ban jött el. „Nem kamerák előtt. És kimondtuk, amit ki kellett: figyeljetek, amit együtt elértünk, az az életünk legnagyobb teljesítménye. Legyünk rá büszkék, és ápoljuk méltóképp az emlékeket.”
Vereckei kritikusan szemléli a mai sportvilágot, ahol szerinte a teljesítmény helyett a láthatóság és a követőszám került előtérbe. Felelősséget érez, mert ahogy fogalmazott: „Mi az adófizetők pénzéből nőttünk fel sportolóként. Ez nem természetes. Tartozunk is érte.” Ezért hazatérése után nem pozícióra vagy titulusra vágyik.
Végül Vereckei Ákos újra a befőttesüveghez kanyarodott vissza. „Ez emlékeztet arra, mi a fontos. Nem a csillogás. A tartalom, mert az igazi értékek a vízen, az edzőpályán, a kimondott konfliktusokban és a csendes hétköznapokban születnek.”
