hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Tényleg ennyire sötét lett az ország? Az előadókat, szervezőket szidják a védettségi igazolvány kötelezővé tétele miatt”

„A zenészek végre zenélhetnének, az emberek pedig szórakozni járhatnának. Mi meg hőbörgünk egy plasztik kártya miatt, meg hogy nem oltatom be magam." Vélemény.
Szerző:Takáts Norbert Attila/Music Backstage, fotó: Rockstar Photographers - szmo.hu
2021. május 25.


Link másolása

hirdetés

Pár nap telt el azóta, hogy a miniszterelnök bejelentette, megvan az ötmillió beoltott ember, így életbe léphetnek az újabb enyhítések, többek közt ismét lehet zenés, táncos rendezvényeket, azaz koncerteket, fesztiválokat szervezni. Egyetlen feltétele van, a látogatóknak kötelező a védettségi igazolvány.

Míg pénteken még bizonytalanul próbálta értelmezni Orbán Viktor szavait a zeneipar, szombat reggelre kitisztult a kép és elterjedt a Magyar Közlönyben hivatalosan megjelent részletes leírás, mely szerint igen, lehet szervezni végre koncerteket és fesztiválokat is létszámkorlátozás nélkül. Ezzel a zeneipar szereplői visszakapták végre munkájukat, a zenészek, háttéripari dolgozók, szervezők újra azzal foglalkozhatnak, amire feltették az életüket.

A neheze azonban még csak most jön, a visszatérés azért nem ennyire sima ügy, valaki több mint egy év után áll újra színpadra és nem csak azzal kell megbirkóznia, hogy vajon lesz-e közönsége, hanem még egy stábot is össze kell szednie az induláshoz. Mindemellett pedig jelenleg ott van egy réteg hangulatkeltő, tele oltásellenes emberekkel, akik annak ellenére az előadókat, szervezőket szidják a védettségi igazolvány kötelezővé tétele miatt, hogy arról nem is ők tehetnek, nem ők hozták meg ezt a szabályt. A zenészek, előadók pedig láthatóan nem számítottak ilyen reakciókra, tanácstalanul állnak, ha bármit is szeretnének mondani, írni, véleményt alkotni, vagy jelezni, hogy semmi közük ehhez, egyből célkeresztbe kerülnek, és politikai eszközzé minősíti őket a hangos kisebbség, meg a „független” média.

Miközben ők csak dolgozni akartak az elmúlt hónapokban, semmi közük a pártpolitikai témához, nem is értenek hozzá, akár azt is mondhatnám szarnak rá. Mégis rajtuk verik el a port a „kommenthuszárok”, sokszor bődületes nagy baromságokat állítva. Kormánypártiság, Kossuth-díj, eladtátok magatokat, nem álltok ki az emberek mellett, fizetett zenészek, propagandisták, milliomosok, stb és stb. Válogatott sértegetések röpködnek, egymást hergelik, minősítik közben az emberek.

hirdetés
Tényleg ennyire sötét lett az ország? A zenészek végre zenélhetnének, az emberek pedig szórakozni járhatnának. Miközben a legtöbb európai országban még csak jele sincs az enyhítésnek, szigorú szabályok között élnek a németek, osztrákok, románok, szlovákok és még sorolhatnám. Mi meg hőbörgünk egy plasztik kártya miatt, meg, hogy nem oltatom be magam.

Sajnos a tényeken egyetlen "konteó" sem változtat, emberek, a vírus sajnos nem viccelt az elmúlt több mint fél/egy évben. Emberek haltak meg, posztkovidos tünetekben szenvednek ezrek, szóval itt azért az egészségetek lenne inkább a tét, nem az, hogy a kormány mit döntött.

És nem a zenészek miatt van védettségi korlátozás, hanem miattatok. Azért, hogy oltassátok be magatokat a saját, ismerőseitek, családtagjaitok, mások érdekében, mivel egyelőre nincs más megoldás a vírus elleni küzdelemben. De ha mégsem akarod megtenni az is egy út, a te döntésed, semmi probléma ezzel. Csak akkor ne háborogj, ha valamit nem úgy kaphatsz meg mint régen. Például a szórakozást. Az nem a mindennapi létfenntartásod része, nem kiváltság, ami jár neked.

Eddig is belépőjegy kellett a legtöbb rendezvényre, most egy plasztik kártya is, remélhetőleg nem végleg, egy időre. Ha van akkor szórakozhatsz, ha nincs akkor otthon maradsz, de közben elmehetsz boltba, bevásárlóközpontba, játszótérre, étterem vagy kávézó teraszára, vághatod a füvet otthon, ültethetsz virágokat, dolgozhatsz a munkahelyeden, ezért megkapod a fizetésed és még számtalan tevékenység közül válogathatsz, szóval hol itt a diszkrimináció? Eddig is belépővel mehettem be a legtöbb koncertre, fesztiválra, ha nincs jegyem nem engedtek be.

Most meg hőbörgés van, egymás torkának esnek rajongók, szidják azt, akinek a dalai, a fellépései az életük része, volt, lett. Élményeket dobnak ki az ablakon egy értelmetlen téma miatt, egy év alatt kifordult a világ, sok ember jól bedőlt ennek. Miután sokan, majd egy éve virtuális térben élik (csak) az életüket, elfelejtettek gondolkodni, persze írni annál inkább. Emlékszel arra, hogy milyen volt, amikor egy koncerten, fesztiválon a kedvenc zenédet hallgattad? Közben összejöttél egy csajjal, pasival, buliztatok a barátaiddal, részegre ittad magad, vagy bosszankodtál, hogy már megint...kell és csak toi toi wc van? Most meg ezek a művészek lettek az ellenségeid?

Magadtól veszed el most az élményeket, inkább hülyeségeket írogatsz tájékozatlanul, mert már a Google sem a barátod, inkább vállalod, hogy a nap hülyéje Te legyél. Tényleg ennyire hülyék vagytok, kommentelők?



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Megtörhetetlen vagyok” - mondja az afgán nő, akit egész fiatalkorában vertek, megerőszakoltak, majd a férje arcon lőtte

Szerinte a fájdalmas múltja csak megerősítette, most azért próbál tenni, hogy az afgán nők ne engedjenek az erőszaknak és küzdjenek a jogaikért.

Link másolása

hirdetés

Afganisztán továbbra is az egyik legveszélyesebb hely a nők számára. Tavaly a hivatalos adatok szerint 3500 erőszakos bűncselekményt követtek el nők ellen, és mivel az ország közbiztonsága egyre rosszabb, vélhetően ez a szám tovább fog nőni.

A nők ellen elkövetett bűncselekmények során a legtöbb áldozat életét veszti. Shakila Zareen azon kevés szerencsések között van, akik túlélték a támadást. Elmondása szerint nagyon nehéz gyerekkora volt, nem is emlékszik arra, hogy valaha mosolygott gyerekként. A fiútestvérei kínozták és verték, majd amikor már 17 évesen házasságra kényszerítették, a férje és a sógora is rendszeresen bántalmazta és megerőszakolta őt.

"Nem is tudom, hogy tudtam így felnőni"

- mondta a BBC videóriportjában.

Elmesélte, hogy amikor férjhez ment, mutattak neki egy ostort, és azt mondták, hogy nőként ezt érdemli. A lány sosem értette, hogy miért kell a nőket verni, és amikor ezt megkérdezte, a családjában lévő férfiak megdöbbentek, mert nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy a gyengébbik nem képviselői fel mernek szólni ellenük. De akkor mérgesedtek el igazán a dolgok, amikor férfi rokonai megtudták, hogy elment a rendőrségre a sorozatos bántalmazások miatt. Ezután a férje egyszerűen meglőtte Shakilát, méghozzá az arcán.

"Emlékszem, hogy arra gondoltam, ez az egész egy rémálom, és reménykedtem, hogy egyszer véget ér majd. Amikor felébredtem a kórházban, beszélni akartam, de képtelen voltam megszólalni. Aztán láttam, ahogy édesanyám sír, és akkor rájöttem, hogy ez nem egy rémálom volt, hanem az életem egy része"

- emlékezett vissza.

hirdetés

Huszonkét operáción esett át, mire nagyjából helyreállították az arcát, de a lövés olyan károkat okozott rajta, amelyek a mai napig láthatóak rajta.

A történtek után a fiatal nő elhagyta a férjét és családját, egészen Kanadáig ment. Azóta is ott él, és szerencsésnek tartja magát, hogy egyrészt még életben lehet, másrészt, hogy most más, hasonló sorsú nőknek segíthet.

"A múltam olyan fájdalmas volt, hogy éppen ez segített abban, hogy sokkal erősebben térjek vissza. Mindig azt mondom, hogy megtörhetetlen vagyok. Nemet mondok az erőszakra. Az afgán nőknek nagyon nehéz életük van, és nem hiszem, hogy szép jövő vár rájuk. Ha én nem szólaltam volna fel, hogy megvédjem a jogaimat, belehaltam volna a kínszenvedésbe és a fájdalomba. A célom az, hogy az afgán nők ne engedjenek az erőszaknak. Tovább kell küzdenünk a jogainkért!"

- mondja.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Sokkoló volt” - elmondták a Direkt36 újságírói, hogy tudták meg, hogy valószínűleg lehallgatták őket az izraeli kémszoftverrel

Panyi Szabolcs és Szabó András tényfeltáró újságírók is a Pegasus magyarországi célpontjai között voltak. Videóban beszéltek arról, mikor törtek be megfigyelőik a telefonjukba, és hogyan jutottak hozzá bizalmas információkhoz.

Link másolása

hirdetés

Mint arról már beszámoltunk, vasárnap nyilvánosságra hozták a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat által vezetett nemzetközi ténylfeltáró projekt eredményeit, miszerint magyar célszemélyek ellen is használták az elmúlt években az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, a célpontként kiválasztott emberek között pedig voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is.

Az oknyomozásban részt vett a Direkt36 tényfeltáró központ két újságírója, Panyi Szabolcs és Szabó András is, akik arról számoltak be, hogy őket is megfigyelték az izraeli kémszoftver segítségével. Most egy videóban meséltek arról, hogy tudták ezt meg, illetve hogyan kerültek be a nemzetközi tényfeltáró csapatba.

Panyi elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt a Süddeutsche Zeitung, a legnagyobb német országos napilap újságírói keresték meg a Direkt36-ot azzal, hogy vegyék fel a kapcsolatot egy biztonságos kommunikációs csatornán keresztül. Már ekkor sejtették, hogy valószínűleg egy megfigyeléses lehallgatásos sztoriról van szó. Panyi április közepén hívta fel Szabó Andrást, akinek szokatlan volt, hogy kollégája még a megszokott kommunikációs csatornáikon keresztül sem volt hajlandó semmit elárulni arról, miért kell találkozniuk személyesen. Már aznap este találkoztak a Direkt36 irodájában, ahol a magyar munkatársak mellett külföldi lapok újságírói is jelen voltak.

"Szabolcs egy kémfilmbe illő történettel állt elő. Először elmondta, hogy az ő telefonját ismeretlenek, feltehetően még az is lehet, hogy egy titkosszolgálat feltörte. A nemzetközi újságírói csoport vizsgálata pedig arra jutott, hogy az én telefonomat is feltörték, ami elsőre teljesen hihetetlen volt"

- mesélte Szabó.

hirdetés

Panyi telefonját az Amnesty International jogvédő szervezet biztonsági munkatársai vizsgálták át, akik megállapították, hogy 2019. április 4. és november 7. között több mint fél éven keresztül kimutathatóak a Pegasus kémszoftver egyértelmű nyomai a mobilján. Szabó esetében pedig az derült ki, hogy 2019-ben két alkalommal, június 13-án és szeptember 24-én törtek be a telefonjába.

A kémprogram révén a megfigyelők hozzáférhettek az újságírók telefonján lévő képekhez, videókhoz, bekapcsolhatták a mikrofont, melynek révén felvehettek beszélgetéseket, sőt még a kamerát is be tudták kapcsolni. Panyi szerint azonban főként szöveges tartalmakat figyelhettek meg, tehát e-maileket, szignálon küldött üzeneteket.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Tisztelt fapados légitársaságok, meddig szórakoztok még a befizetett pénzünkkel?

Szerzőnk időben kinn volt a reptéren, minden szabályt betartott, mégsem szállhatott fel az egyik legismertebb fapados cég görögországi járatára.
Fotó: JESHOOTS-com/Pixabay - szmo.hu
2021. július 20.


Link másolása

hirdetés

Hajnalban azzal a naiv hittel szálltam taxiba, hogy ilyenkorra már a krétai tengerparton heverészek majd. Most mégis a reptéri kávézóban ülök egy túlárazott kapucsínó fölött, és azon töprengek: mégis hogy történhet meg olyasmi, mint ami velem történt ma reggel?

Az még hagyján, hogy az ismert fapados légitársaság össze-vissza variálta a járataim indulási idejét az elmúlt hetekben - pandémia van, vagy legalábbis a pandémia szünete két felvonás közt. Érthető, hogy sok helyen még akadozik a rendszer.

A becsekkolás mindig is sok apró részfeladatot vont maga után, a poszt-korona világban azonban további macerákkal is terhelik az utasokat. Így a szokottnál is nagyobb a kockázat, hogy valamit elveszít, elront, elnéz az ember.

Amíg korábban egy túlméretezett samponos flakon miatt lehetett jól megszívni, most kibővült az arzenál: oltási igazolvány, PCR-teszt, a célországba való belépéshez szükséges QR-kód, PDF-ek, na meg a szokásos papírhalom. És akkor még ki sem tértünk a kilókra, centikre, apró betűs, megcsillagozott, zárójeles feliratokra.

Megannyi buktató, aminek más szerepe sincs, mint hogy az egyszeri utas belezavarodjon. Aztán a gatyáját is ráfizesse a reptéren, ha még fel óhajt szállni az általa már egyszer kifizetett és lefoglalt járatra.

Én a magam részéről sprinteltem már eleget reptereken át az elmúlt 15 évben. Most a legkevésbé sem vágytam ilyen élményre, mielőtt végre kiszabadulnék az országból.

Éppen ezért két órával a gépem indulása előtt már egy rakás papírral, letöltött dokumentummal, alaposan bepakolt, lemért csomaggal álltam a megfelelő sorban. Csakhogy ez marhára nem érdekelt senkit.

hirdetés
Hamar egy kafkai per vádlottja lettem, akinek védekezni semmi joga, hiszen ő követett el… na de mit is?

Az elején úgy tűnt, minden rendben van. Elfogott a régről ismerős reptéri hangulat: szüttyögtem a végtelenbe hömpölygő sorban.

Közben konstatáltam, hogy az amúgy 7:50-re kiírt gépem azóta 7:10-re került át. Na és? Sebaj, hiszen időben vagyok. Igaz, békeidőben még nem telt utasonként 20 percbe a becsekkolás, ám ez láthatóan már a múlté. A kordonok még két kanyarra osztották a sort, ami alig moccant valamit előre.

“Ugye, nem lesz ebből gond?” - villant át az agyamon a gondolat, ami teljesen abszurdnak tűnt. Mégis hogy felelhetne érte az utas, ha túl lassú a becsekkolás? Csak nem mennek sehová, amíg nem győződtek meg róla, hogy mindenki a fedélzeten van - nyugtattam magam.

Az aggodalom azután mégis utat tört magának, és megszólítottam a mögöttem álló srácot:

“Bocsánat, te is Heraklionba mész?”

“Hát persze” - közölte nagy mosollyal -, “ne aggódj, még csomóan oda tartunk.”

Innentől nem aggódtam.

Amikor azonban végre a check in-pultig értem a dokumentumköteggel, az ügyintéző sajnálkozva végigmért:

“Ja, Heraklionba tíz perce bezárt a kapu.”

Éreztem, hogy a pulzusom enyhén megemelkedik, mégsem hittem el egyből, hogy ez megtörténhet.

“Dehát sorban állok, itt vagyok két órája, és nem csak én!” - érveltem. Erre a mögöttem álló srác és barátnője is előkerült, majd megjelent egy apuka négy kisgyerekkel.

“Mindannyian itt állunk órák óta” - magyaráztuk, mire az ügyintéző vállat vont:

“Ja, dehát mi kiabáltunk záráskor, kétszer is, hogy Heraklion!”

Tehát a zsibongó tömegben kellett volna meghallanunk, ahogyan a nő kétszer elkiáltja magát, és azzal a lendülettel átrepülni a többi sorbanálló feje fölött, akik mind ugyanúgy várakoznak előttünk.

Nem járt jobban az a férfi sem, aki egy másik gépre várt, és akit sms-ben tájékoztattak róla, hogy a járata két órát késik - arról viszont már nem szóltak, hogy a becsekkolás az eredeti időben ér véget. Annak dacára tehát, hogy a felszállási időpontokat az utolsó percekig cserélgetik, a kaput az eredeti időpontban zárják. Nem tetszik érteni? Ja, hát tetszett volna elolvasni a szabályzatot!

Félreértés ne essék: az tök érthető, hogy a fapadosoknál nem hunynak szemet a szabályok tudatos kijátszása fölött. Az már kevésbé, hogy egyrészt direkt szívatósra alkotják meg őket, másrészt amikor maguk a dolgozók is belegabalyodnak, minden mulasztás vagy bénázás felelősségét az utasra terhelik.

Nem ecsetelném a húsz perces szenvedést, aminek során sikerült megértetnünk, hogy a pénzükért cserébe szeretnénk felszállni a repülőre.

Habár itt szerencsére nem (annyira) szabadultak el az indulatok, nekem egyből eszembe jutott a Black Mirror egyik részének jelenete: amikor a járatát törlik, a jobb sorsra érdemes főszereplő hiába akad ki teljes joggal, hiszen felemeli a hangját a reptéri alkalmazottal szemben. Aki csúnyán beszél, annak természetesen nem lehet igaza - mint azt egy szélesen vigyorgó biztonsági őr viselkedése is megerősíti. Nem a jelen írás keretei közt, de megérné töprengenünk a jelenségen: vajon mennyit von le egy ember személyes igazságából, ha kiakad és anyázni kezd, valamint mennyit ad hozzá, ha udvariasan mosolyogva védi a védhetetlent? Sokan a baltás gyilkosról sem feltételeznénk rosszat, amíg egyébként szépen köszön a szomszéd néninek. Ezt a műsort ajánlom a témában.

A személyzet végül lázas telefonálgatásba kezdett, azután közölték: a kapitány úr megvár bennünket, ha sprintelünk. Hát, akkor sprinteljünk - gondoltam. Mégsem úszhat meg minden kellemetlenséget az ember.

A sprint egészen az átvilágításig tartott, ahol egy biztonsági őr állta az utamat:

“Elnézést, de kinyomtatott beszállókártya nélkül nem engedhetem át” - közölte.

Az ügyintézőknek ugyanis húsz perc győzködés, telefonálgatás, iratellenőrzés során sem sikerült odaadniuk a beszállókártyámat. Innentől azonban hiába is bizonygattam, hogy a malőr nem az én hanyagságom következménye.

A biztonságis hölgy csak a vállát vonogatta, mondván, ők nem állnak a fapados cég alkalmazásában. A helpdesknél aztán megtudhattam: jogomban áll panaszt tenni, esetleg egy következő járatot foglalni magamnak - természetesen újabb súlyos összegért, ahelyett, hogy mondjuk ennek az árát visszakapnám.

Tragédia persze nem történt. Még most, helyben foglaltam egy másik gépre.

De mi van azokkal, akik az utolsó összekuporgatott filléreiket költik egy fapados járatra? Ők vajon miféle segítségre támaszkodhatnak egy ilyen helyzetben, és kinek a hanyagságából bukják a régóta halasztódó nyaralást?

A kisember számára csábító ajánlat, hogy néhányezer forintért járhatja be Európa legjobb helyeit - ezért cserébe viszont amit nyerünk a réven, azt általában elveszítjük a vámon.

A fapadosok a kapkodásunkon, az utazás előtti stresszes állapotunkon nyerészkednek. Ki vágyik erre, amikor szeretné maga mögött hagyni és kipihenni az év fáradalmait?

Ha ugyanis nyugodtan, kiszámíthatóan és biztonságosan szeretnénk utazni, akkor - tapasztalatom szerint - minimum másfélszer annyi pénzt kell rászámolnunk a fapados jegyünkre.

Nem óhajt két órán át sorban állni? Feladna értelmes méretű bőröndöt, amit nem kell egy rózsaszín keretbe szuszakolni? Harapna valamit az úton? Nem szeret leghátul zötykölődni a turbulenciában? Akkor legyen szíves perkálni! Így lesz a tízezerből ötvenezer forint.

Én legközelebb inkább egy megbízható nagy cég “all inclusive” ajánlatára szavazok, és ha már feltöltődni szeretnék, megspórolom a pánikot, a kapkodást és a ráfizetést.

A fapadosok károsultjainak pedig üzenném: remélem, senki nem mulaszt el panaszt tenni, aki önhibáján kívül hasonló helyzetbe került. Lehet, hogy egy cég belső szabályzata, vagy az abból fakadó visszásságok ellen szót emelni szélmalomharc, de ne becsüljük le a kritikus tömeg erejét.

 


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

A lakásom elől zuhant a halálba Magdi anyus – én pedig frászt kaptam

Holnap véget ér a Barátok Közt. Ennek kapcsán felidézzük Magdi néni végzetes esését, amelyet pont halálra rémült kollégánk ajtaja előtt forgattak le annak idején.

Link másolása

hirdetés

Történelmi fordulóponthoz érkezett a magyar televíziózás, készíthetjük a csipszes zacskókat és a zsepiket: 2021. július 17-én vetítik a Barátok közt utolsó, 10456. epizódját. A főváros egy ideje tele van plakátolva a 23 éve futó sorozat ikonikus jeleneteivel, ezért amikor megláttam a saját társasházam lépcsőházáról készült képet – amely egy ZS-kategóriás horrorfilm esetében azt a címet viselné, hogy Magdi anyus vs. gyilkos papírgalacsin –, rögtön elöntött a nosztalgia.

Történt ugyanis 2009-ben, egy szép nyári napon, amikor otthonról dolgoztam egyedül a terézvárosi lakásomban, hogy gyanús alakokra lettem figyelmes a bejárati ajtó előtt. A sziluettek és hangok alapján egyre idegesebb lettem, mert régebben voltak zűrös fazonok a házban, és attól tartottam, esetleg visszajöttek napközben betörni.

Annyira belehergeltem magam az elméletembe, hogy amikor megláttam az üvegen keresztül, hogy több arc nyújtogatja a nyakát és leskelődik befelé, felfújtam magam, és összeszedve a bátorságomat kiszaladtam a konyhába. Kivettem a nagykést, a hátam mögé tettem, és résnyire ajtót nyitottam, hogy a végére járjak, mit akarnak ezek itt.

A legnagyobb döbbenetemre azonban meglepően jóvágású srácok álltak az ajtóm előtt kamerafelszereléssel, és afelől érdeklődtek, hogy megyek-e valahová a közeljövőben, vagy maradok. Arra hivatkoztak, hogy most egy nagyobb lélegzetvételű jelenet forgatásába fognának, és addig nem akarták elkezdeni, amíg világosságot láttak a kiszemelt helyszín előtt. A pengét elfehéredő ujjakkal szorító kezem kissé elengedett, és jeleztem, hogy ez esetben leszaladok a ház elé venni magamnak ebédet, mert nincs mit ennem, és utána maradok bent a lakásomban.

Ahogy leszaladtam a lépcsőházban a második emeletről, láttam, hogy ott ül az első emeleti fordulóban Fodor Zsóka színésznő erősen kisminkelve, az ikonikus otthonkájában és fejkendőjében.

Illedelmesen köszöntem, és ekkor esett le, hogy a Barátok Köztöt forgatják a házunkban.

Igen ám, de itt még nem ért véget a stressz-faktora a napomnak, mert ahogy jöttem vissza a főzelékemmel, azt láttam, hogy a Magdi anyust játszó színművésznő mozdulatlanul fekszik a földön. Teljesen kiborultam, mert azt hittem, hogy szegény idős asszony tényleg elesett, és valami komoly baja lett.

Mivel nem tudhattam, hogy a halálát forgatják éppen, az igazi rémüldözésem akkor vette kezdetét, amikor Zsóka (vagy a kaszkadőre, erre nem vennék mérget) életerősen felpattant, mint egy keljfeljancsi.

hirdetés

Három a magyar igazság, úgyhogy én többet nem izgattam magamat feleslegesen, mert addigra összeraktam, hogy mi zajlik a lakásom előtt, főleg, hogy a lépcső aljához tett matrac is egyértelmű jel volt. A titkomat persze megőriztem a vetítés napjáig, hogy ne tegyek keresztbe a produkciónak, de utána évekig tisztelettel átléptem Magdi néni holttestének képzelt körvonalát a lépcsőházi fordulóban.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: