HÍREK
A Rovatból

Két somogyi iskola sem nyit ki szeptemberben

Kálmáncsában csak szerdán tájékoztatták a szülőket arról, hogy másik település iskolájába kell járniuk a gyerekeknek.


A kisbárapáti és a kálmáncsai általános iskola sem nyit ki a tanév elejével Somogy megyében, mert túl kevés a diák és a pedagógus. Az intézmény tanulói várhatóan a szomszédos településeken folytathatják tanulmányaikat.

Kisbárapátiban a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola volt az egyik legfelszereltebb oktatási intézet 30 évvel ezelőtt. A környék iskolái közül az is kiemelte az intézményt, hogy egyedül itt volt tornaterem. Akkor mintegy 100 diák tanult ott, ami az előző tanévre kilenc főre csökkent.

A Siófoki Tankerületi Központ a Sonline megkeresésére azt nyilatkozta, hogy a kisbárapárti iskolát

nem zárták be, csupán szüneteltetik az oktatást a következő tanévben.

Kisbárapáti polgármestere, Keszegné Csordás Krisztina úgy nyilatkozott a lapnak, hogy tavaly már hasonló cipőben jártak, de akkor találtak olyan tanárt, aki vállalta, hogy oktat az iskolában. Ez a próbálkozásuk idén sikertelen volt.

Kálmáncsában csak augusztus 24-én, szerdán tájékoztatták a szülőket arról, hogy a településen nem nyit ki az iskola a tanév kezdetekor és másik településre kell járniuk a gyermekeknek.

Innen a 15 diákot a homokszentgyörgyi iskolába szállítják majd át falubusszal.

Korábban beszámoltunk arról, hogy a Pedagógusok Szakszervezete szerint óriási a baj, 16 ezer pedagógus hiányzik Magyarországon. Több helyen nem indul meg az oktatás szeptembertől, de bizonytalanság van több óvodában is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk





Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET:





Link másolása
KÖVESS MINKET: