HÍREK
A Rovatból

Karsai László: Sulyok Tamás apja náci szimpatizáns volt

A történész szerint nem igaz, hogy a népbíróság halálra ítélte volna Sulyok Lászlót. Viszont 1944-ben egy szélsőségesen németbarát párt megyei vezetője volt.


Az államelnök apja csak egy szimpla náci szimpatizáns, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt, nem a kommunista terror ártatlan áldozata – írta Karsai László a hvg360-on megjelent írásában.

Az ügyet a történész azért vette elő, mert Sulyok még az alkotmánybíróság elnökeként úgy nyilatkozott: apját 1946-ban távollétében halálra ítélte a népbíróság. Az ok szerinte az volt, hogy székesfehérvári válóperes ügyvédként elvállalta egy olyan asszony ügyét, akinek a férje később a város párttitkára lett. Szerinte az apja csak úgy tudta elkerülni a kivégzést, hogy tíz évig az ország másik felében bujkált.

Karsai szerint ennek azonban nincs valóságalapja.

„Sulyok Tamás vagy rosszul tudja, vagy hazudik. Édesapját, Sulyok László székesfehérvári ügyvédet soha, senki, legkevésbé a népbíróság nem ítélte halálra. Az igaz, hogy elkezdett bujkálni, de nem 1946-ban, és nem az állítólagos halálra ítélése után, hanem már 1945 tavaszán, közvetlenül a felszabadulás után”

– fogalmaz az elsősorban a holokauszt kutatásában elismert történész.

A hatóságok azért figyeltek fel rá, mert 1944. június 17-én a Fejérmegyei Napló Zászlóbontás címmel közölte Sulyok, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt Fejér megyei vezetőjének a cikkét. Ebben az ország német megszállását ünnepli azzal, hogy 1944 március végén „végre levegőhöz jutottunk”. A háború után ezért dönthetett úgy, hogy jobban jár, ha elbújik. Ugyanakkor – állítja Karsai – ezért a cikkért aligha ítélték volna halálra, legfeljebb néhány hónap börtönt kapott volna.

Sulyok több ügyvéd kollégája később azt vallotta, hogy a cikk szerzőségét a gyanúsított már annak idején sem vállalta, kettőjük szerint azt egy cisztercita nyilas pap írhatta Sulyok neve alatt. Karsai szerint viszont ügyvéd barátai csak ezzel akarták Sulyok bőrét menteni.

„Most már csak egyetlen kérdés vár tisztázásra: tudja mindezt az apjáról dr. Sulyok Tamás főbíró, az új államelnök, vagy nem? Ha tudja, akkor tudatosan hazudik, hamisít, legendát gyárt nemzetiszocialista apja állítólagos halálra ítéléséről.

Vagy csak egy nagyon könnyen megtéveszthető, naiv emberről van szó, aki mindent elhisz, amit szülei és/vagy idősebb testvérei neki (be)mesélnek? Neki, mint képzett jogásznak, akinek ismerősei között talán még történészek is vannak, könnyű lett volna ellenőrizni, hogy édesapja neve szerepel-e az 1945 után halálra ítéltek mintegy 500 fős névsorában. Jobb lett volna, ha mielőtt elkezdi terjeszteni, hogy apját a gonosz kommunista népbíróság halálra ítélte, és szegénynek tíz évig kellett bujkálni, először megpróbál utánanézni annak, hogy milyen politikai nézeteket vallott dr. Sulyok László székesfehérvári ügyvéd 1945 előtt”

– írja cikkében Karsai László.

Sulyok Tamás 90-es évek eleji üzleteiről egy korábbi cikkünkben írtunk:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Kísérteties hasonlóság: Trump 17 perc eltéréssel küldte ugyanazt a sablonüzenetet Orbánnak és a japán miniszterelnöknek
Az amerikai elnök a Truth Socialön biztosította támogatásáról Orbán Viktort és Takaicsi Szanaét. A két posztban használt azonos fordulatok és a rövid időkülönbség megkérdőjelezik a dicséret őszinteségét.


Mintha csak egy sablonból dolgozott volna Donald Trump, amikor csütörtökön a támogatásáról biztosította Orbán Viktort. A volt amerikai elnök a Truth Social oldalán méltatta a magyar miniszterelnököt, ám alig 17 perccel korábban egy kísértetiesen hasonló bejegyzést tett közzé a japán kormányfőről is – szúrta ki a Telex.

Trump 18:59-kor Orbán Viktort „igazán erős és hatalmas vezetőnek” nevezte.

„A nagyra becsült magyar miniszterelnök, Orbán Viktor egy igazán erős és hatalmas vezető, aki már bizonyította, hogy káprázatos eredmények elérésére képes. Fáradhatatlanul küzd és szereti a nagyszerű országát és népét, ahogyan én is az Amerikai Egyesült Államokat. Viktor keményen dolgozik Magyarország védelméért, a gazdaság növekedéséért, munkahelyek teremtéséért, a kereskedelem előmozdításáért, az illegális bevándorlás megállításáért és a TÖRVÉNYESSÉG ÉS REND biztosításáért!”

A bejegyzést így zárta:

„Büszkén támogattam Viktor újraválasztását 2022-ben, és megtiszteltetés számomra, hogy ezt újra megtehetem. Orbán Viktor igazi barát, harcos és GYŐZTES, és teljes mértékben támogatom az újraválasztását Magyarországon – Ő SOHA NEM FOGJA CSERBEN HAGYNI A NAGYSZERŰ MAGYAR NÉPET! DONALD J. TRUMP ELNÖK”

Azonban a magyar miniszterelnöknek címzett bejegyzés előtt alig negyedórával,

18:42-kor Takaicsi Szanae japán miniszterelnökről is közzétett egy posztot, amelyben szinte ugyanazok a fordulatok köszönnek vissza.

„Takaicsi Szanae miniszterelnök már bizonyította, hogy erős, hatékony és bölcs vezető, aki igazán szereti a hazáját. Alig várom, hogy március 19-én üdvözölhessem Takaicsi miniszterelnököt a Fehér Házban.”

A japán vezetőt támogató posztja is hasonlóan végződött:

„Takaicsi miniszterelnök asszony és koalíciójának munkája hatalmas elismerést érdemel, ezért az Amerikai Egyesült Államok elnökeként megtiszteltetés számomra, hogy teljes mértékben támogatom őt és a nagyra becsült koalícióját. Ő SOHA NEM FOGJA CSERBEN HAGYNI A JAPÁN NÉPET! Sok sikert a vasárnapi fontos szavazáshoz! DONALD J. TRUMP ELNÖK”

A támogatás kapcsán Orbán Viktor megjegyezte, továbbra sem lehet tudni, hogy a volt amerikai elnök Magyarországra látogat-e az áprilisi választás előtt, mert szerinte Trump stratégiájának része, hogy senki sem tudhat nála semmit biztosra előre. Eközben a VSquare arról ír, hogy Trump helyett J.D. Vance alelnök jöhet Magyarországra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ideje volna elhúzni a csíkot, ha érted, mire gondolok” – Fekete-Győr András kiosztotta Deutsch Tamást, aki előzőleg Kapitány Istvánt kritizálta
Távozásra szólította fel Deutsch Tamást a Momentum volt elnöke. Fekete-Győr a Fidesz EP-képviselőjének közel húszéves brüsszeli munkáját és nyelvtudását is bírálta.


Nem hagyta szó nélkül Fekete-Győr András, hogy Deutsch Tamás a Tisza Párt szakértőjét, Kapitány Istvánt minősítette. A Momentum volt elnöke pénteken a közösségi oldalán reagált:

„Deutsch Tamás, azért az még tőled is meredek, hogy te nevezed „öregedéstől rettegő sugar daddy”-nek Kapitány Istvánt, te, aki az országunk egyik legdrágább és leghaszontalanabb kitartottja vagy.”

A bejegyzés előzménye, hogy a fideszes EP-képviselő egy online műsorában használta a kifejezést Kapitányra.

Fekete-Győr szerint Deutsch egész életében „politikai sugar daddy”-t keresett magának, "hol a Soros Alapítvány támogatása, hol Orbán Viktor személyes kegye tartott el" - vélte.

Szerinte Deutsch „évtizedekig parazitaként élősködik az adófizetők nyakán nulla teljesítménnyel”. A politikus szerint a Fideszben is csak a Bibó-kollégiumi tagsága miatt tűrik meg. „Úgy vannak veled, mint a családi ebédeken a vállalhatatlan, részeges nagybácsival: senki nem akarja, hogy ott legyen, de hát családtag, így kénytelenek eltűrni... A választóitok szemében is pontosan az a kategória vagy, mint Győzike vagy Tóth Gabi: mindenki tudja, hogy szekunder szégyen, amit művelsz, de mivel a Fidesz-zászló alatt bohóckodsz, kénytelenek lenyelni a békát.”

Fekete-Győr a posztban Deutsch nyelvtudását is bírálta. „Hogy a fenébe lehet valaki EP-képviselő úgy, hogy a legegyszerűbb tőmondatot sem bírja kinyögni egy idegen nyelven??”

Majd szembeállította Deutsch pályafutását Kapitány Istvánéval, akiről azt írta, „a világpiacon bizonyított, a saját erejéből, szorgalmából és tehetségéből küzdötte fel magát a csúcsra... neki még a kisujjába is több tudás, szakmai alázat és tisztesség szorult, mint amiről te valaha álmodhattál volna két mámoros este közepette. Te viszont mindig csak egy élősködő voltál, akit kizárólag az állami emlő tartott életben".

Végül Fekete-Győr azt üzente:

„Ideje volna „elhúzni a csíkot”, ha érted, mire gondolok.”

Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke januárban csatlakozott a Tisza Párthoz gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőként. Deutsch Tamás a Fidesz politikusa 2009 óta európai parlamenti képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter személyesen akarja megkérdezni a legfőbb ügyésztől, miért nincs még senki őrizetben az MNB-ügy miatt
A TISZA Párt vezetője szerint a magyaroknak joguk van megtudni, hogy mi a helyzet a jegybanki alapítványok ügyében. Személyes egyeztetést kezdeményezett a legfőbb ügyésszel.


[sz]Nyitókép: Nagy Bogi/SZMOsz]

Magyar Péter a Facebook-oldalán üzente meg, hogy beszélni szeretne a legfőbb ügyésszel az MNB-ügy miatt. Mint írja,

„személyes egyeztetést kezdeményeztem a legfőbb ügyésszel a Nemzeti Bankból ellopott ellopott 650 milliárd forint kapcsán”.

A TISZA Párt vezetője szerint

„ magyaroknak joga van tudni, miért nincs még senki őrizetben a világ legnagyobb bankrablási ügyében, és a fideszes elkövetők miért élvezhetik továbbra is a lopott szajrét”.

2025 tavaszán derült ki, hogy komoly veszteségek keletkeztek a jegybanki alapítványoknál. Az Állami Számvevőszék jelentése után feljelentést is tettek. Közel 500 milliárd forintnyi összeg kerülhetett rossz befektetésekbe, így a pénz jó része eltűnt. A Fővárosi Főügyészség nyomozást indított csalás és hűtlen kezelés gyanúja miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
25 éve nem látott influenzajárvány söpör végig az országon – a betegek közel fele gyerek
Január végén 286 900-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzéssel Magyarországon. A járvány miatt 266 embert vittek kórházba, és több tucat intézményben jelentettek gócpontot.


Az elmúlt 20–25 év egyik legsúlyosabb influenzaszezonja tombol Magyarországon:

január 26. és február 1. között 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az összes akut légúti fertőzés miatt orvost felkeresők száma ugyanezen a héten elérte a 286 900 főt.

A betegek kor szerinti megoszlása sokatmondó:

az influenzaszerű panaszokkal orvoshoz fordulók 47,5 százaléka gyermek volt.

Őket követték a 15–34 évesek (27,3%) és a 35–59 évesek (19%), míg a 60 év felettiek aránya mindössze 6,2 százalékot tett ki. A járvány szinte az egész országot érinti – írja az v a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ jelentése alapján.

Az előző héthez képest Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron vármegye kivételével mindenhol nőtt a betegek száma. A legtöbb esetet Fejér, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében regisztrálták, a legkevesebbet pedig Bács-Kiskun, Zala és Heves vármegyében.

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közlése szerint az 5. héten 28 jelentés érkezett akut légúti megbetegedések csoportos előfordulásáról, amelyek öt bölcsődét, kilenc óvodát, tizenegy általános iskolát és három idősek otthonát érintettek.

A múlt héten 266 beteget szállítottak kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 34-en szorultak intenzív vagy szubintenzív ellátásra.

A Népszavának nyilatkozó Póta György csepeli gyermekháziorvos szerint a jelenlegi helyzet sok tekintetben

a 20–25 évvel ezelőtti klasszikus nagy influenzajárványokra emlékeztet.

A gyermekorvos elmondta, a mostani tünetek különösen erősek, főként a kisgyermekeknél. Gyakori, hogy a folyamatos lázcsillapítás ellenére a gyerekek három-négy napig is lázasak maradnak, és bizonyos tünetek – például a nehézlégzés vagy az állapot romlása – azonnali orvosi beavatkozást igényelnek. „Ez már egy második hullám” – fogalmazott a szakember.

A kijelölt vizsgálóhelyek adatai alapján az influenzavírusok között az A(H3) szubtípus dominál. A szennyvízadatok szintén az influenza A vírus örökítőanyagának emelkedő országos átlagát mutatják, ami további esetszám-növekedést vetít előre. A súlyos, akut légúti fertőzés miatt kórházba került 266 beteg közül 136 esetben igazolták az influenzavírust. Az idei influenzaszezon Európa-szerte a szokásosnál korábban indult, és több országban szintén az A(H3N2) altípus dominanciája jellemző. A WHO északi féltekére vonatkozó ajánlása szerint az idei szezonra készült vakcinák többek között H1N1 és H3N2 komponenseket tartalmaznak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk