HÍREK
A Rovatból

Joe Biden keményen beleszállt Donald Trumpba és Putyinnak is üzent az évértékelő beszédében

Az amerikai elnök szerint a polgárháború óta nem volt olyan támadás alatt a demokrácia és a szabadság, mint most. Az idős politikus szokatlanul élénknek tűnt a beszédében, még a bekiabálóknak is visszaszólt.


Keményen bírálta Donald Trumpot csütörtöki évértékelő beszédében Joe Biden, a nevét azonban egyszer sem mondta ki. Az amerikai elnök szerint a demokrácia támadás alatt áll Egyesült Államokon belül és kívül is.

A State of the Union beszéd az amerikai elnökök hagyományos évértékelője, amelyet minden év első hónapjaiban tartanak a Kongresszus, a kormány és a Legfelsőbb Bíróság tagjai, valamint meghívott vendégek részvételével. Az esemény hagyományosan az év egyik legnagyobb érdeklődéssel várt politikai beszéde, különösen választási években.

A beszédben hagyományosan az elnökök a terveiket sorolják fel, de

Biden már az első néhány percben neki ment Donald Trumpnak. A nevét azonban egyszer sem mondta ki, csak mint elődjére hivatkozott - a beszéd során összesen 13-szor.

Biden többek között azzal vádolta riválisát, arra biztatja Oroszországot, hogy támadja meg azokat a NATO-országokat, amelyek keveset költenek a védelmükre. Szerinte ezzel Trump azt üzente az oroszoknak, hogy csináljanak, amit akarnak. Ezután beszélt a 2020-as elnökválasztást követő eseményekről is. Ahogy fogalmazott:

„Lincoln elnök és a polgárháború óta nem volt olyan támadás alatt hazánkban a demokrácia és a szabadság, mint most. A pillanat, amiben élünk, azért olyan különleges, mert a szabadság és a demokrácia egyidejűleg áll támadás alatt itthon és a tengeren túl.”

Biden ezen kívül kitért arra az abortuszjog korlátázására, a koronavírus-járvány szerinte sikeretlen kezelésére, illetve arra, hogy a republikánusok az egészségügyi rendszert megreformáló Obamacare visszavonásával fenyegetőznek.

A CNN összefoglalójában megjegyzi: Bidennek nem csak az volt a célja, hogy a saját eredményeit bemutassa, hanem hogy figyelmeztessen, mire lehet számítani, ha Trump visszatér a hatalomba. Több cikkben is megjegyzik, hogy az idős elnök a beszédében szokatlanul élénknek tűnt, és többször vitába keveredett a bekiabáló republikánus törvényhozókkal is.

Biden mindemellett beszélt a gazdasági eredményekről is. Azt mondta, hogy elnökségének eddigi három éve alatt 14 millió munkahelyet hozott létre, a munkanélküliség 50 éves mélyponton van, valamint 1000 milliárd dollárral csökkent az ország államháztartásának hiánya.

Szerinte az Egyesült Államok a „világ termelési fővárosává” vált, amely a belföldön megtermelt árukat exportálja. Azt is hozzátette, hogy gazdaságpolitikájának eredményeként belföldön 650 milliárd dollárnyi beruházás jött létre.

A tartós infláció okozta lakossági közhangulattal kapcsolatban azt mondta, időt vesz igénybe, amíg a gazdasági intézkedések eredményeit az emberek érzékelik.

Biden a beszédében bejelentette, hogy

az Egyesült Államok ideiglenes kikötőt hoz létre a Földközi-tengeren a Gázai övezet partjainál humanitárius feladatok ellátására. A létesítményt az amerikai hadsereg alakítja majd ki, de hangsúlyozta, hogy amerikai katonák nem lépnek majd a szárazföldre.

Az Izrael és a Hamász közötti háborús konfliktus kapcsán Biden arról beszélt: folyamatosan azon dolgozik, hogy létrejöjjön egy hathetes átmeneti tűzszünet, amely lehetőséget ad a Hamász fogságában lévő túszok kiszabadulására és segélyek bejuttatására, valamint egy tartós tűzszünet kidolgozására.

Beszédében kitért az orosz-ukrán háborúra is, és Ukrajna támogatására szólított fel. Biden azt is megemlítette, hogy a Kongresszus akadályozza Ukrajna további katonai támogatását, és felszólította a jelenlévő képviselőket, hogy támogassák a segélycsomagot.

„Putyin elnöknek egyszerű az üzenetem. Nem fogunk elvonulni. Nem fogunk meghajolni. Nem fogok meghajolni”

- mondta Joe Biden.

via CNN, MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Ráhelék azon gondolkoznak, hogy az Egyesült Államokba költöznek
A miniszterelnök lánya egy Instagram-posztban jelentette be, hogy ismét visszatérne az Egyesült Államokba. A döntést a család közösen hozza meg, de a legkisebb gyerek őszi iskolakezdése új fejezetet nyithat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Orbán Ráhel arról írt az Instagram-oldalán kedden, hogy ismét Amerikában tanulna, vette észre a 444.hu. Elmondása szerint éppen 15 éve tért haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert töltött a bostoni egyetemen. Már akkor megfogalmazódott benne a vágy, hogy egyszer visszatérjen.

Most úgy érzi, talán elérkezett a megfelelő pillanat. Az elmúlt időszakban egyre világosabbá vált számára, hogy akkor tudna belevágni, ha a legkisebb gyermeke is iskolába kerül. Mint írja, ez az időpont most ősszel jön el.

A miniszterelnök lánya szerint ez nemcsak az ő szakmai fejlődése szempontjából lenne fontos, hanem a gyerekeknek is sokat adhatna egy új közeg. Úgy látja, önállóságot, rugalmasságot és nyitottságot tanulhatnának.

Orbán Viktor legidősebb lánya bejegyzésében azt is megosztotta, hogy

az Egyesült Államokban jelenleg különösen inspiráló a légkör, erős a versenyhelyzet, és sok új tudáshoz lehet jutni. Ezeket a tapasztalatokat később itthon is szeretné hasznosítani.

Mint írja: „A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni.”

Azt is kiemelte, hogy még nem született meg a végleges döntés. A család egyelőre mérlegel, gondolkodik, beszélget róla.

A lap emlékeztet, hogy Orbán Ráhel és férje, Tiborcz István korábban már éltek külföldön: 2021 őszén Marbellára költöztek átmenetileg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Lázár János bocsánatot kért, miután volt olyan vonat, amelynek utasait órákig nem tudták elszállítani a nyílt sínpályáról a keddi vihar után
A közlekedési miniszter azt is közölte, hogy az ország nyugati részén fokozatosan visszatér az eredeti forgalmi rend, a keleti országrészben viszont most lépnek a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába.


Friss információkat osztott meg a kárelhárításról és a vonatközlekedés helyreállításáról Lázár János a Facebook-oldalán.

„Az ország nyugati részén fokozatosan visszatérünk az eredeti forgalmi rendhez (még a súlyosan sérült észak-balatoni vonalon is elindulunk, igaz, csak dízelmozdonnyal, mert a felsővezeték helyreállításához több idő kell), a keleti országrészben viszont most léptünk a kárelhárítás legintenzívebb szakaszába, miután tegnap délután Debrecen térségében okozott jelentős károkat az orkán

– közölte a közlekedési miniszter, aki hozzátette: a MÁV-csoport munkatársai teljes gőzzel dolgoznak a helyreállításon.

„Északkelet-Magyarországon minden vasutas és volános szakember szolgálatot teljesít, aki behívható volt. Akadt olyan is, aki a szabadságát megszakítva csatlakozott a károkat elhárító, illetve a rendkívüli forgalmi rendet biztosító kollégákhoz” – jegyezte meg, majd megköszönte a segítséget mindenkinek.

„Sajnos a Debrecen térségi vihar olyan erejű volt, hogy akadt vonat, amelynek az utasait csak órák múltán tudtuk mentesítő járattal, illetve pótlóbusszal elszállítani a nyílt sínpályáról. Az érintett utasoktól bocsánatot kérek: nem a MÁV-csoport munkatársain múlt, hogy nem tudtak előbb a segítségükre sietni, út- és pályaakadályok, illetve a telekommunikáció átmeneti összeomlása is nehezítette a dolgukat”

– fogalmazott Lázár.

Kiemelte, hogy a mai napra is várható viharos szél, így ma is okozhat problémát a fák sínekre vagy felsővezetékekre dőlése.

„Nem vagyunk még túl a nehezén, különösen a keleti országrészben, de küzdünk az elemekkel!

Minden utasunk megértését és türelmét kérem!” – zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nyomtatott újságot indít a Tisza Párt - kéthetente érkezik majd a Tiszta Hang
A Fidesz vidéki fölényét ellensúlyoznák a kiadvánnyal, amelyet 3155 településre juttatnak el. A lap terjesztését önkéntesek végzik majd.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tiszta Hang néven országos újságot indít a Tisza Párt, amelynek célja, hogy elérje a falvakban élő választókat is. A párt erről egy, a feliratkozóinak küldött levélben számolt be, írja a Telex.

A levélben az áll, hogy

a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint egyedül a falvakban nem előzik meg a Fideszt, ezért indítják el a „rendszerváltás országos újságját”.

A kiadvány kéthetente jelenik majd meg, egymillió példányban. Az újságot önkéntesek fogják eljuttatni az ország mind a 3155 településére.

A párt támogatók segítségére is számít az elindulásban. Az első rendelést vasárnapig lehet leadni.

A Medián június közepén megjelent legutóbbi kutatása szerint Magyar Péter pártja 15 százalékponttal vezet a biztos szavazók körében a Fidesz előtt. A teljes szavazókorú népességet nézve pedig a Tisza 10 százalékpontos előnyre tett szert.

A felmérésből a lakóhely szerinti különbségek is kirajzolódnak: a nagyobb városokban és különösen Budapesten erősebb a Tisza, míg a kistelepüléseken a Fidesznek egy százalékpontos előnye van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hömpölygő folyóvá változott egy pécsi utca a villámárvíz miatt
Egy éppen arra járó autós inkább úgy dönt, hogy inkább nem gurul le a lejtős úton, hanem hátramenetbe kapcsolva próbál menekülni.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Hétfő délután óta nem csitul a vihar Magyarországon. Kedden Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye több járására adtak ki piros riasztást, de a MetFigyelő Facebook-oldalán megjelent videó alapján Pécset sem kímélték a zivatarok.

A délutáni poszt alapján a város egyik utcája szabályosan folyóvá változott a hatalmas mennyiségben lezúduló eső miatt. A videón jól látszik, ahogy

az éppen arra járó autós annyira megijed a hömpölygő víztől, hogy óvatosan inkább hátramenetbe kapcsol.

A felvételt itt lehet megnézni:

A több mint egy napja tartó vihar zivatarokkal, erős széllökésekkel és helyenként jégesővel csapott le az országra. nemcsak Pécsen, hanem Debrecenben is elképesztő jeleneteket örökítettek meg az emberek:

Az elmúlt 24 óra leglátványosabb videója talán Szegeden készült, ahol úgy tépte le a szél egy épület tetejét, mintha papírból lenne:


Link másolása
KÖVESS MINKET: