Itt a lista, ezeket az energiaitalokat nem adhatják el 18 év alattiaknak
Egy új rendelet szabályozza, mely összetevőkkel nem árulhatnak energiaitalt fiatalkorúaknak. A boltok akár egy évre is elveszíthetik az ilyen termékek árusításának jogát.
A kormány oldalán megjelent egy rendelettervezet, amely meghatározza, milyen energiaitalokat nem lehet eladni 18 év alattiaknak. A szabály szerint azok az italok kerülnek tiltólistára, amelyek 100 milliliterenként több mint 15 milligramm koffeint tartalmaznak. Kivételt csak a tejes vagy növényi tejes italok kapnak – szúrta ki a Telex.
A tervezet szövege kimondja, hogy nem árusíthatnak vagy szolgálhatnak ki olyan energiaitalt fiatalkorúaknak, amely 15 mg/100 ml-nél több metilxantin vegyületet – például koffeint – tartalmaz, vagy ilyen összetevő mellett az alábbi anyagok valamelyikét is: ginsenget, L-arginint, inozitolt, glükuronolakton-t vagy taurint.
A parlament április végén szavazta meg azt a KDNP-s törvényjavaslatot, amely alapján tilos lesz energiaitalt eladni 18 év alattiaknak. A Fidesz–KDNP mellett a DK, az MSZP, a Momentum, a Jobbik, a Mi Hazánk, a Párbeszéd jelen lévő képviselői és a függetlenek is támogatták a javaslatot.
A kereszténydemokrata Nacsa Lőrinc szerint a törvényre azért volt szükség, mert a fiatalok energiaital-fogyasztása aggasztó méreteket öltött. Egy felmérés szerint a gyerekek 78 százaléka fogyaszt ilyen italt, és minden ötödik 10–14 éves rendszeresen energiaitallal kezdi a napot.
A kormány szerint „a gyermekek egészsége a társadalom jövőjének záloga”, ezért fontos, hogy biztosítsák számukra az egészséges fejlődés feltételeit. „Az elmúlt évek táplálkozásegészségügyi tendenciái rávilágítanak arra, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbbé váló energiaital-fogyasztás súlyos egészségügyi kockázatokat hordoz.”
„A szabályozás célja, hogy megvédjék a fiatalokat az energiaitalok túlzott fogyasztásának káros hatásaitól. Ennek érdekében a kormányrendelet meghatározza a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy részére nem értékesíthető, illetve nem kiszolgálható energiaital összetételét.”
Ha egy bolt megsérti a szabályokat, a fogyasztóvédelmi hatóság akár egy évre is megtilthatja, hogy alkoholt, energiaitalt, dohányterméket vagy szexuális terméket áruljon.
A törvényt hétfőn írta alá Sulyok Tamás köztársasági elnök.
A kormány oldalán megjelent egy rendelettervezet, amely meghatározza, milyen energiaitalokat nem lehet eladni 18 év alattiaknak. A szabály szerint azok az italok kerülnek tiltólistára, amelyek 100 milliliterenként több mint 15 milligramm koffeint tartalmaznak. Kivételt csak a tejes vagy növényi tejes italok kapnak – szúrta ki a Telex.
A tervezet szövege kimondja, hogy nem árusíthatnak vagy szolgálhatnak ki olyan energiaitalt fiatalkorúaknak, amely 15 mg/100 ml-nél több metilxantin vegyületet – például koffeint – tartalmaz, vagy ilyen összetevő mellett az alábbi anyagok valamelyikét is: ginsenget, L-arginint, inozitolt, glükuronolakton-t vagy taurint.
A parlament április végén szavazta meg azt a KDNP-s törvényjavaslatot, amely alapján tilos lesz energiaitalt eladni 18 év alattiaknak. A Fidesz–KDNP mellett a DK, az MSZP, a Momentum, a Jobbik, a Mi Hazánk, a Párbeszéd jelen lévő képviselői és a függetlenek is támogatták a javaslatot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.
A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.
A hatóságok azóta megkezdték a kár felmérését és a terület biztosítását.
Videón a döbbenetes eset:
Az orkán erejű szél letépte a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetőszerkezetét – a több tonnányi fém- és fatörmelék a szomszédos Derkovits fasor 13/A. alatti társasházra hullott, valószínűleg jelentős károkat okozva, írja a Szegeder.hu helyi hírportál.
A felvételek tanúsága szerint az SZTE épületének teljes födémszerkezete leszakadt, és a keletkezett törmelék szinte teljes egészében a szomszédos lakóépületre zúdult, a fatörmelék, bádoglemezek és egyéb építőanyagok egy része pedig az udvarra zuhant. A történtek kapcsán egyelőre nem érkezett hír személyi sérülésről.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.
„Sajnos mi sem úsztuk meg... Fájó szívvel osztjuk meg veletek, hogy a Principessa ma súlyos sérüléseket szenvedett – a parton tomboló szél felborította a hajónkat. A Principessa most egy kis pihenőre kényszerül... de visszatérünk”
A helyzet azért is különösen súlyos, mert a megrongálódott hajók közül több indulna a csütörtökön rajtoló legendás Kékszalag Raiffeisen Nagydíjon is.
A kamaszokból álló Raffica csapat hajója szintén nem úszta meg károk nélkül a vihart:
„Orkánerejű szél tombolt végig Balatonfüreden… Sajnos mindkét hajónkat felborította, a károk felmérése következik. Sajnos nem csak mi jártunk így…”
– írják.
Így járt a LISA501 is: „Sajnos a 150-170 km/h széllel érkező front minket sem kímélt. LISA-t állványostul döntötte fel, a parthoz való lekötések ellenére. Árbócunk 3 darabban. A károk felmérése következik. Szomorúak vagyunk.”
[sz]Malinovszki András / Fotó:
Ahogy arról korábban írtunk, a Balatonnál különösen nagy károkat okozott a Nyugat-Magyarországot letaroló vihar. A helyenként 130 kilométer/órás szél nem kímélte a kikötőkben lévő hajókat sem.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor: „Ez valami krimi?” – így reagált Matolcsy György és az alapítványok ügyeire a miniszterelnök
A volt jegybankelnök és a miniszterelnök nem sokkal az ÁSZ feljelentése után egyeztetett. Orbán szerint Matolcsyval nem beszéltek a nyomozásról, de szívesen látja őt bármikor.
Matolcsy György és Orbán Viktor néhány nappal az után találkozott, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt, és közzétette a jelentését. A találkozóról a Telex számolt be.
Hétfőn a lap újságírói megpróbálták kérdezni Orbán Viktort a Megafon és a Digitális Szuverenitás Központ óbudai székháza előtt. Azt akarták megtudni tőle, hogy mit ajánlott Matolcsy György a szabad eltávozásért cserébe.
Orbán erre így válaszolt: „Ez valami krimi?”
Később arról beszélt, hogy Matolcsyt személyesen sokra tartja, de az MNB alapítványait érintő nyomozásról nem egyeztettek, mert szerinte az nem tartozik a kormányra. Azt mondta, a volt jegybankelnökkel monetáris és költségvetési kérdésekről egyeztetett az elmúlt évek során, jogi ügyben nem.
Orbán azt is elmondta, hogy Matolcsy távozása előtt és után is találkoztak, és „ha bekopogna holnap reggel, akkor is szívesen látná”. Bízik benne, hogy Matolcsy meg tudja védeni magát az alapítványi ügyben.
A miniszterelnököt kérdezték volna az öccse, Orbán Áron gyanús vízumügyeiről is, de ekkor már csak ennyit mondott a furgonjából:
„Másik krimi!”
Matolcsy György és Orbán Viktor néhány nappal az után találkozott, hogy az Állami Számvevőszék feljelentést tett az ügyészségnél a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak gazdálkodása miatt, és közzétette a jelentését. A találkozóról a Telex számolt be.
Lázár: Soha nem látott vihar bénította meg a vasúti közlekedést – fegyverszünetet kért a miniszter
Országszerte fák dőltek a sínekre, leszakadtak a vezetékek, a MÁV buszokkal próbálja menteni a helyzetet. Lázár János szerint napokig is eltarthat a károk helyreállítása.
Több videós poszttal is jelentkezett a hétfői vihar után Lázár János. Ahogy arról korábban írtunk, az országon végigsöprő zivatar akkora károkat okozott, hogy a MÁV arra kérte az utasokat, ha tehetik, még kedden is inkább a Volán buszjáratait vegyék igényben az utazáshoz, vagy halasszák el azt.
A közlekedési miniszter szerint jelenleg nincs olyan vasúti fővonal Magyarországon, amit ne ért volna kár. Lázár a többek között MÁV-Volán-csoport Havária Központjából jelentkezett be, ahol folyamatosan dolgoznak a viharkárok elhárításán és a közlekedés helyreállításán.
A politikus elmondta, hogy elsőként a fővonalakat próbálják felszabadítani, de a vasúti közlekedés helyreállítása napokat is igénybe vehet. Kiemelte, hogy minden rendelkezésre álló szabad autóbuszt mozgósítottak, jelenleg 200 busz segíti a MÁV-os közlekedést az országban.
Lázár hangsúlyozta, hogy senki nem sérült meg a közlekedési vonalakon, de minden közlekedési eszközt és pályát érintett a baj. A legtöbb gondot a sínekre dőlt fák és a leszakadt villamosvezetékek okozzák.
„A politikustársaimtól és a közélet résztvevőitől fegyverszünetet kérek és javaslok, tekintettel arra, hogy most arra van szükség, hogy mindenki támogassa a MÁV-nál és Volánnál dolgozókat”
– mondta.
A miniszter arra kérte az embereket, hogy mielőtt elindulnának, tájékozódjanak arról, milyen eszközzel tudnak célba érni. Hozzátette, hogy újabb viharzóna közelít Magyarország felé, és a következő napokban is erős viharokra kell számítani.
„A mai a MÁV történetének egyik legnehezebb napja: soha nem látott vihar tarolta le Magyarország nyugati, majd keleti részét”
– fogalmazott Lázár. „Senkit nem hagynak az út szélén, mindenkit el fognak szállítani, ám ezzel együtt türelmet kér.”