Inkább a tanárok nemtörődömsége, nem az osztályozás tesz be a diszes gyerekeknek
Erős túlzás azt mondani a frissen elfogadott köznevelési törvény-módosításra, hogy gyerekellenes, vagy hogy páros lábbal rúgja fenékbe a tanulási nehézségekkel küszködőket. Van ugyanis igazság abban, hogy az osztályozás alóli felmentés nem a legjobb megoldás a beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézségekkel rendelkező gyerekek problémáira. Amíg azonban a segítségnyújtás más formáit csak vonakodva alkalmazzák a tanárok, addig
felelőtlenség elvenni ezt a könnyítést a máskülönben csak a kudarcélményeket gyűjtögető gyerekektől.
Május végén fogadta el a parlament a közoktatási törvénynek azt a módosító javaslatát, ami megszüntetné a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő (BTMN) tanulók osztályzás alóli felmentését.
Az elfogadott módosítás Taigetosz-törvényként fut a közbeszédben, van, aki egyenesen “gyerekellenesnek” bélyegzi. Közben viszont a gyógypedagógus-szakma egy része és többek között az oktatási alapjogok biztosa is arra figyelmeztet, félrevezető azt állítani, hogy az intézkedés, úgy ahogy van, elhibázott, és a diszlexiások, diszgráfiások, diszkalkuliások isszák majd meg a levét.
Az Abcúgnak nyilatkozó szülők, fejlesztő pedagógusok és gyógypedagógiai szakemberek is úgy látják, valós problémára reagál a törvény – addig viszont csak árthat, amíg nincsenek meg a feltételek a megfelelő pedagógiai munkával megszüntethető tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek fejlesztéséhez.
Kiket érint valójában?
Az olvasás, írás és számolás elsajátításának zavara lehet olyan eltérés vagy sérülés, ami egész életre szól, és csak speciális terápiákkal érhető el, hogy bizonyos mértékű javulást érjenek el ezeken a területeken. Ezek a zavarok a diszlexia, diszgráfia vagy a diszkalkulia, és akiket ezek valamelyikével diagnosztizáltak, azokat jó eséllyel a “sajátos nevelési igényű”, SNI kategóriába sorolja a pedagógiai szakszolgálat.
Vannak azonban a diszlexiának, diszgráfiának, diszkalkuliának olyan formái, amelyek megfelelő fejlesztési és tanítási módszerekkel nem kellene, hogy zavarrá alakuljanak. Az iskolai készségek elsajátítási zavarai más tényezők mellett a nem megfelelő tanítási módszerek hatására válnak súlyosabb, akár az egyén egész életére kiható zavarokká. Az ilyen nehézségekkel küzdő tanulók a BTMN kategóriába tartoznak.
A BTMN-es és az SNI-s gyerekeknek egyaránt jár az iskolai kereteken belül történő fejlesztés, azaz, hogy szakképzett fejlesztő pedagógus vagy gyógypedagógus foglalkozzon velük. Fejlesztő pedagógus csak BTMN-es gyerekekkel, gyógypedagógus BTMN-es és SNI-s gyerekekkel is foglalkozhat.
A mostani törvénymódosítás azoktól az enyhébb, tanulási nehézségekkel és nem zavarokkal küzdő gyerekektől veszi el az osztályzás alóli mentesülés lehetőségét, akik az imént vázolt második kategóriába tartoznak.
Tehát nem az összes “disz-es” gyereket érinti a most elfogadott törvénymódosítás, csak azokat, akiket az enyhébb, BTMN kategóriába soroltak.
Kétséges diagnosztika
A probléma azonban az, mint ahogyan azt egy nyugat-magyarországi gyógypedagógus mondta, hogy nincsenek a pedagógiai szakszolgálatoknál kialakult protokollok arra, milyen szintű tanulási nehézségig számít valaki BTMN-esnek, milyen szintű zavartól számít már SNI-snek. Attól függően, hogy milyen a fejlesztés infrastruktúrája, azaz rendelkezésre áll-e elég gyógypedagógus vagy fejlesztő pedagógus, régiónként változik, egymáshoz hasonló esetekben mi lesz a diagnózis.
A fentiek alapján látható, hogy erős túlzás azt állítani, hogy a kormány legutóbbi intézkedése ellehetetleníti a diszes tanulók iskolai előmenetelét, hiszen a többségükre nem vonatkozik a felmentés kivezetése. Ugyanakkor fontos kiemelni, hogy vannak olyan gyerekek, akik noha BTMN-esek, tanulási nehézségeik máshol akár zavarnak is elmennének – nekik tényleg nehezebb lesz ezután boldogulniuk tanulási nehézségeikkel az iskolában.
Tényleg nem a legjobb megoldás az osztályzás alóli felmentés
A felmentések alkalmazásával sem az iskola, sem a tanuló, sem a szülő oldaláról nincs motiváció a tanulási nehézségek leküzdésére, mely a tanuló jövőképe szempontjából rendkívül hátrányos. A tantárgyakból, tantárgyrészekből történő értékelés és a minősítés alóli felmentés kivezetésével a felmentések helyett a hangsúly a fejlesztésre, a kompenzációra helyeződik át.”
Ezzel indokolta a törvénymódosítást még javaslatként az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amit a szakma nagy része egyszerűen sületlenségnek tart. Azt mondják, rövidlátás azt feltételezni, hogy a gyerekek motivációhiány miatt küzdenek tanulási nehézségekkel, és hogy az osztályzás mellett borítékolható kudarcélmény a motivációt biztosan nem növeli.
Van azonban az idézett indoklásnak némi igaza abban a tekintetben, hogy
a BTMN-es gyerekek osztályozás alóli felmentésének lehetősége sokszor nem segít, inkább árt a fejlődésüknek.
Ilyen helyzet akkor alakul ki, ha az egyes tárgyakból való osztályzás alóli felmentés után a gyerekről egyszerűen lemondanak a tanárai, mondván: innentől a fejlesztő pedagógus területe segíteni leküzdeni a tanuló problémáit. Márpedig több, az Abcúgnak nyilatkozó szülő vagy diszes fiatal számolt be ilyenről.
“Onnantól levegő voltam”
Az egyetemista Rékáról gimnázium tizedik osztályában, 16 évesen állapították meg, hogy diszlexiás, diszgráfiás, az SNI kategóriába kerülve pedig hamarosan felmentést kapott az idegen nyelvi tárgyak osztályzásából, és a helyesírása értékelése is megszűnt.
“Az angol tanárom szorgalmazta leginkább, hogy felmentést kapjak, és ahogy megkaptam, már hozzam se szólt, levegő voltam. Pedig attól, hogy felmentést kaptam az osztályzás alól, még ugyanúgy ott kellett lennem az órán” – magyarázta Réka.
– mondta, majd hozzátette: az, hogy hogyan bántak vele, nagyon tanárfüggő volt.
Biológiatanára például szintén “diszes” volt, ő alkalmazta a szakértői véleményben javasoltakat: “minden nap feleltem, hogy ne húzzák le a jegyeimet a dolgozatírások” – emlékezett vissza Réka.
Mivel elit gimnáziumba járt, Réka lelkileg inkább tehernek érezte az osztályzás alóli felmentést egyes tárgyakból, mint segítségnek: “voltak páran, akik nagyon lenéztek” – mondta, majd azt is elmesélte, volt tanár, aki azt javasolta, inkább váltson iskolát, menjen gyengébb iskolába, mert “nem ide való”.
Inkább nem is kérte, tartott a megbélyegzéstől
Ugyanettől a megbélyegzéstől félt Anna, akinek ötödik osztályos lánya, Zsófi enyhe fokú diszgráfiás, nem SNI, hanem BTMN kategóriába sorolták. Anna nem szerette volna, ha Zsófit esetleg kiközösítenék a felmentése miatt, ezért megbeszélte lánya tanáraival, hogy méltányosságból figyelembe veszik Zsófi nehézségeit az osztályzásnál.
Zsófi emellett iskolaidő után heti egyszer fejlesztő pedagógushoz jár, amiről, ahogy Anna fogalmazott, Zsófi annak beszél, akinek ő szeretne. “A fontos az, hogy emiatt ne szekálják a társai” – magyarázta Anna, miért zárkózott el az osztályzás alóli felmentés lehetőségétől.
Anna és lánya esetéből is látszik, hogy nem feltétlenül az osztályzás alóli felmentés az egyedüli megoldás a tanulási nehézségekkel küzdők segítésére. Ez az úgynevezett méltányos elbírálás, ami azt jelenti, hogy a tanár bizonyos könnyítésekkel veszi figyelembe a diákja tanulási nehézségeit. Például, ha az írása problémás, inkább szóban felelteti, vagy több időt ad neki egy dolgozat megírására, esetleg segédeszközök – például az íráshoz számítógép – használatát engedélyezi.
A tanár jóindulatára van bízva
Ezt a lehetőséget ugyan nem vezeti ki a mostani törvénymódosítás, az csak az osztályozás alóli felmentésről rendelkezik, azonban a pedagógust semmi nem is kötelezi arra, hogy méltányos elbírálást alkalmazzon egyes tanulóknál. Hiába vizsgálják a területileg illetékes Nevelési Tanácsadó szakemberei a gyereket, és hiába tesznek javaslatot könnyítésekre, a tanárokat semmi nem kötelezi, hogy ezeket figyelembe vegyék.
A probléma ezzel az, hogy a méltányos elbírálás attól függ, mennyire elfogadó a pedagógus. Veszélyes, hogy nincs lefektetve semmilyen szabályban, és a pedagógus belátására van bízva, hogy segít-e ilyenformán a diáknak”
– magyarázta egy nyugat-magyarországi gyógypedagógus, aki jól ismeri a BTMN-es, SNI-s gyerekek iskolai helyzetét. Szerinte ugyanis van több olyan pedagógus, aki igazából vitatja a tanulási nehézségek/zavarok létezését, mondván – utalva ezzel egy korábbi cikkünkre – “diszlexiás gyerek nincs, csak hülye vagy lusta”.
Mi is találkoztunk szülővel, aki arról számolt be, ötödik osztályos fiával fél éve várnak arra a vizsgálatra, ami megállapíthatná, hogy a fiú enyhe diszgráfiás-e vagy sem, de mivel a gyereknek még nincs tanulási nehézségről papírja, az osztályfőnöke hallani sem akar a méltányos osztályzás alkalmazásáról. Gyógypedagógus forrásunk is arról számolt be, hogy még ha javasolja is a nevelési tanácsadó az effajta könnyítéseket, nem általános, hogy az iskolában betartják a javaslatait.
Ha nem a tanár, akkor majd a fejlesztő pedagógus. Működik ez?
Azért is fontos, hogy a tanárok ne söpörjék le magukról a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek tanórába integrált fejlesztését, mert az erre szakosodó fejlesztő pedagógusok munkájának fontos kiegészítése lenne, ha a tanuló az órákon is teljes értékű résztvevő lehetne.
Jelen állás szerint ugyanis akkora a fejlesztő pedagógus és gyógypedagógus-hiány, hogy nem biztosíthatók a kis létszámú foglalkozások, amelyek keretében a legjobban lehet fejleszteni – egyéni igényeikre koncentrálva – a gyerekeket.
A hatályos szabályozás szerint BTMN-es gyerekeknél maximum 3, SNI-s gyerekeknél maximum 9 fős csoportokban folyhat a fejlesztés, évfolyamonként változó heti óraszámban. A gyakorlatban azonban ezt sokszor képtelenség megvalósítani – találkoztunk budapesti iskolával, ahol a szülőnek azt mondták, 13 fős fejlesztő csoportba kell járnia BTMN-es fiának.
Bár az EMMI június elején kiadott közleménye szerint 2013-2016 között 1300 fővel növelték a fejlesztő pedagógusok számát az iskolákban, idén és jövőre pedig újabb álláshelyek létesítését tervezik, gyógypedagógus forrásunk szerint továbbra is általános a hiány fejlesztő- és gyógypedagógusokból. Igaz, az utazó, azaz egyszerre több iskolát ellátó fejlesztő- és gyógypedagógusok magas száma nem feltétlenül a hiány pontos tünete: sokszor praktikus szempontok miatt – például a fejlesztésre szorulók számának iskolánkénti eltérései miatt – érdemesebb utazó pedagógust alkalmazni.
