SZEMPONT
A Rovatból

Így kerül a társadalom perifériájára egy hatgyerekes anya

Ildikó egyedül neveli gyermekeit. Helyzetük egyre tarthatatlanabbá válik, megrendítő levélben írta le, hogyan küzd meg minden egyes napért.


Egy hatgyermekes szolnoki anyuka, Magda Ildikó megdöbbentő posztot írt Facebookon, amelyben az egyedülálló, sokgyermekes anyukák lehetetlen helyzetére hívja fel a figyelmet. Kiemeli, mennyi negatív előítélettel találkozott már, amikor kiderült, hogy hat gyermeke van, holott egyiket sem meggondolatlanul vállalta: születésük idején még biztos családi és anyagi háttér várta őket. Az évek során aztán úgy alakult, hogy magára maradt a fiúkkal-lányokkal, helyzetük azóta pedig több, mint kétségbeejtő.

"Nincs olyan, hogy főállású anyaság" - írja Ildikó. Többek között a munkaügyi központban is azt javasolták neki, hogy jobban jár, ha ezt az információt kitörli az önéletrajzából, mert garantáltan nem kap állást. És bár a gyermekvállalást támogatják, de aki nem kap munkát, az adókedvezményt sem tudja igénybe venni. Nemrég a kifizetetlen fűtésszámla miatt végrehajtási eljárást indítottak ellenük. A teljes írást változtatás nélkül közöljük.

"NEM MONDHATOM EL SENKINEK, ELMONDOM HÁT MINDENKINEK!

Hat gyermeket nevelek egyedül, már nyolc éve. Örömmel vállaltam minden gyermeket. Akkor még nem tudtam, hogy ezzel a társadalom perifériájára kerülünk hosszú évekre.

Akinek ilyen sok gyereke van, arról az emberek azt gondolják, hogy iskolázatlan, buta, alkoholista, megélhetési bűnöző, aki csak azért szüli sorban a gyerekeket, hogy megéljen a rájuk kapott pénzből. Már megszoktam, hogy hülyének néznek, és nem is értik az emberek, miért vállal egy nő ennyi gyermeket.

ildiko1

Kép: Magda Ildikó (Facebook)

30 évesen még egy gyermekem sem volt, azt hittem nem is lehet. A férjemmel éltük a mindennapjainkat, dolgoztunk, nagyon szerettem a munkámat. Úgy éreztem, hogy jó, hogy itt vagyok, de minek?! Alkotni születtünk erre a Földre, valamit hagynunk kell magunk után az utókornak. Bár jó néhány rajzfilm alkotásában részt vettem és őrzi a filmszalag a nevem, ettől többet akartam. Életet adni, gyermeket nevelni. A gyermekeket együtt vállaltuk, mindketten dolgoztunk, volt lakásunk, azt hittük mindent megadhatunk nekik. Tehát nem felelőtlenül a nagy semmire.

Az életünk, kapcsolatunk úgy alakult, hogy évekig egyedül neveltem a 3 fiút. Később jött az új szerelem, átgondolva vállaltam az újabb babát, reménykedve, hogy végre kislány lesz. Mindketten dolgoztunk, tervezett gyermekként született mindenki örömére. Aztán meglepetés bónuszként jöttek az ikrek. Mindig ikreket szerettem volna, minden ikerbabakocsinál megállva gyönyörködtem a természet csodájában. Meg sem fordult a fejemben, hogy ne vállaljam be őket! Megszülettek szépségben, egészségben. Apuka is nagyon büszke volt rájuk, csak gondoskodni felejtett el róluk.

Ott maradtam egy újszülött ikerpárral, egy másfél éves kislánnyal, és 3 kisiskolás fiúval egyedül. Három pelenkás gyerek, a tápszer, a gyerekek etetése, óriási költségekkel járt és rengeteg munkát igényelt. Mindezt egyedül. Ez azóta is így megy. A pelenkából kinőttek, a bölcsiből és már az óvodából is. Jelenleg 6 iskolásom van. Azzal hogy a legkisebbek betöltötték a 8. életévüket, minden ellátásom megszűnt.

Nincs olyan , hogy főállású anyaság, mint ahogy sokan azt gondolják. Regisztrált álláskereső vagyok, ellátásra nem jogosult. A munkaügyi központban azt javasolták, töröljem az önéletrajzomból, hogy 6 gyermekem van, mert úgy nem fogok munkát kapni.

Jó hallani, hogy támogatják a gyermekvállalást, de aki nem kap munkát, az adókedvezményt sem tudja igénybe venni.

Érdeklődtem a CSOK-ról, mert egy 70 nm2 -es panelban préselődünk heten, de hiányzik hozzá a kétéves munkaviszony. Sokszor úgy érzem magam, mint a mesében, kapunk is, meg nem is. A lakásunk egyre pusztul, de felújításra esélyünk sincs. A családi pótlékból nem lehet az összes számlát befizetni. Gyermektartást hol kapunk, hol nem. Az elmaradt tartásdíj behajthatatlan a törvények által. Évek óta járom a hivatalokat, reménytelenül. Az állam által megelőlegezett gyermektartás csak akkor kérvényezhető, ha az apuka 6 hónapig nem fizet semmit. Az alatt a 6 hónap alatt mit egyen a gyerek??? A Gyámügyes ügyintéző azt javasolta, menjek fel a KHT-hoz, jelentkezzek szemetet szedni. Fel is mentem, jelentkeztem. Akik ott ültek, azok csodálkoztak a legjobban, mit keresek én itt ???

Ellenem viszont megindították a végrehajtást a fűtéstartozásom miatt.

Minden nap egy küzdelem, mit adok enni a gyerekeknek?! Aki nem él ebben, el sem tudja képzelni, milyen rettegéssel töltött el ez éveken keresztül. Amikor 1000 vagy akár 100 forintból kell megoldani a 6 gyerek napi étkezését. Óriási segítség, hogy ingyenes étkezést kapnak a gyerekek az iskolában. Amikor egészségesek. Amint betegek lesznek, nincs étkezés. Akkor otthon kell megoldani, plusz hozzájön a gyógyszerköltség. Ezek a drága gyermekek mindig a hónap végén lesznek betegek. Sokszor be sem merem vallani a doktornéninek, hogy hiába írja fel a gyógyszert, úgysem tudom kiváltani. Volt olyan, hogy még egy kg kenyeret sem tudtam venni, de volt itthon krumpli. Így sült krumplit vittek a suliba. Még irigykedtek is a "csóró" gyerekre.

Kreativitásunk határtalan, a gyerekek küzdőszelleme és kitartása pedig bámulatos és számomra is tiszteletre méltó. Élsportolóként próbálnak kitörni ebből a helyzetből. Többszörös magyar bajnok atléták. A legnagyobb kétszer is kiérdemelte a jó tanuló jó sportoló címet. Jelenleg a Budapesti Műszaki Egyetem Járműmérnöki karán tanul. Sajnos anyagilag támogatni nem tudom. Saját erejéből próbál megállni a lábán. Másik büszkeségünk, Dominik 15 évesen magyar bajnok lett magasugróként. 205 cm-es egyéni csúccsal megállíthatatlanul küzd a jobb jövőjéért.

ildiko2

Kép: Magda Ildikó (Facebook)

Csehországból hazatérve, ahol megnyert egy nemzetközi versenyt, nem tudtam vacsorát adni neki, mert nem volt miből.

Ezek feldolgozhatatlanok és felejthetetlenek számomra.

Mint ahogy az is, ahogy idegen emberek a segítségünkre siettek és rengeteg ennivalót hoztak nekünk ennek az oldalnak a segítsége által. Minden tiszteletem azoké, akik önzetlenül segíteni tudnak! Elkeserítő olvasni a sok kommentet arról, hogy milyen felelőtlenek vagyunk, mi sokgyermekesek. Nálunk nem dohányzik senki, alkoholt nem fogyasztunk, nem járok kozmetikushoz, műkörmöshöz, igazából nem járunk sehová, mert nincs rá pénzünk. Hozzánk se jön senki, mert nem vagyunk rá büszkék, hogy így élünk. Kissé elszigetelve élünk a társadalom peremén.

Mindezek ellenére NEM szeretnék semmiféle politikai és kommentháborút indítani. Távol áll tőlem mindenféle háború gyűlölet és rosszindulat.

Bocsánat, ha hosszú voltam, csak szeretném ha tisztább lenne a kép rólunk.

Mindennél erősebb a hitem abban, hogy az életünk egyre jobb lesz!"

Ildikóék a Szolnok Segít programtól sok tárgyi és élelmiszer-segítséget kaptak, ez sokszor húzta ki őket a bajból. Megkeresésünkkor hozzátette: nem sajnáltatni akarja magát a problémát abban látja, hogy a törvények nem megfelelőek. "A gyermektartás behajthatatlan nagyon sok esetben, a törvények nem a gyerekek érdekeit védik. Nagyon sok anya küzd ezzel a problémával, és előbb utóbb feladják a harcot" - mondta. És szerencsére már a végrehajtást is le lehet állítani, ugyanis összegyűlt annyi adomány a részükre, hogy a tartozás felét sikerült befizetniük.

Ha ti is segítenétek nekik, akár anyagi szempontból, akár másképp, itt olvashatjátok az elérhetőségüket (nem tartoznak alapítványhoz, egyenesen hozzájuk érkezik be minden):

Magda Ildikó

Email: [email protected]

Facebook: https://www.facebook.com/ildiko.magda

Számlaszám: 11773346-90687103 (OTP)

Oszd meg a cikket ismerőseiddel, ha szerinted is fontos a mondanivalója!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András a lengyelországi orosz drónokról: Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, de goromba provokáció, ami történik
A szakértő szerint az oroszok „harccal történő felderítést” végeznek. A céljuk a NATO válaszkészségének felmérése és politikai feszültségkeltés lehet.


Rácz András Oroszország-szakértő szerint nem egy NATO elleni orosz támadás kezdődött el akkor, amikor orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe, majd azokat a lengyel hadsereg lelőtte. A szakértő a Facebook-oldalán osztotta meg a véleményét az esetről.

Azt írta: az orosz hadsereg jelenleg nem hajt végre semmilyen szokatlan műveletet, nem közelítik meg a NATO határait, és rakétahordozó bombázóikat sem vetik be.

„Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, nincs tehát ok pánikra. Ezzel együtt goromba provokáció, ami történik”

– fogalmazott Rácz.

Szerinte az is világos, hogy az orosz drónok berepülése szándékos volt. Korábban előfordult már, hogy egy-egy drón technikai hiba miatt sértette meg a lengyel vagy a litván légteret, vagy eltért a pályájáról a légvédelem tüze miatt. Most viszont egy több drónnal végrehajtott, mély behatolás történt – ez más lépték.

A szakértő szerint az orosz fél azt teszteli, mennyire képes a NATO megvédeni a saját légterét. Ezt az orosz katonai szlengben „razvedka bojem”-nek nevezik, vagyis harccal történő felderítésnek.

„Harcérintkezést provokálnak ki – jelen esetben drónokkal –, és azt vizsgálják, milyen reakciót ad a lengyel haderő, milyen reakciót ad a NATO”

– írta Rácz.

Szerinte az incidens akár a szeptember 12–18. között zajló orosz–fehérorosz Zapad–2025 hadgyakorlathoz is köthető. A litván, lett és ukrán hírszerzés is arra számít, hogy az orosz fél információs eszközökkel próbálja majd veszélyesebbnek láttatni a gyakorlatot, mint amilyen az valójában.

Rácz András szerint az oroszok célja lehetett az is, hogy éket verjenek Karol Nawrocki lengyel elnök és Donald Tusk miniszterelnök közé. Ha ez volt a terv, akkor úgy tűnik, nem sikerült: a két politikus – bár eltérő politikai oldalon állnak – együtt reagált a támadásra. A hosszabb távú következmények viszont még nem ismertek.

A mostani eset hatására Rácz szerint felgyorsulhatnak a megbeszélések arról, hogy a NATO-tagállamok kiterjesszék a légvédelmüket az Ukrajnával szomszédos megyékre is. Ez leginkább a Lengyelországgal és Romániával határos területeket érintené. Kárpátalját kevésbé, mert ha a többi térséget lefedi a légvédelem, onnan már nem valószínű, hogy bármi átrepülne – véli a szakértő.

Rácz András figyelmeztetett arra is, hogy a drónok roncsai, illetve a lehulló repeszek a földet érés után is veszélyt jelenthetnek.

„Nemcsak azért, mert akár az üzemanyag maradványai, akár a robbanótöltet (ha volt rajtuk) fel tudnak robbanni. Előfordul az is, hogy az oroszok robbanócsapdákat helyeznek a drónokba, azzal a céllal, hogy a földet ért gépeket megvizsgáló tűzszerészeket megöljék”

– tette hozzá Rácz András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET: