SIKERSZTORIK
A Rovatból

„Minden esküvő végén legalább két vendég azt hiszi, rokon vagyok” – beszélgetés egy ceremóniamesterrel

Horváth Szilárdnak idén negyven esküvője van betáblázva. Ő maga egyetlen lagzin sem iszik, és volt már olyan lakodalmon, ahol a menyasszony lelépett – de ezt is megoldotta.

Link másolása

– Bevallom, nekem még a szó is új. A ceremóniamester nem ugyanaz, mint a vőfély?

– De, tulajdonképpen ugyanazt csinálom, mint egy modern kori vőfély. Csak épp nem beszélek versben, és nem játszatok pajzán játékokat. Komolyra fordítva: a ceremóniamesterség lényege a profizmus és a párközpontúság. A mai párok már nem szeretnek olyasmiket játszani, hogy mondjuk a menyasszonynak végig kell vezetni a vőlegény nadrágjában egy tojást, felfelé az egyik lábszárán, aztán levezetni a másikon. Ez őket zavarba hozza. Amikor a párok megkeresnek, majdnem mindig az az első mondatuk: ők nem szeretnének szerepelni.

– Nem szeretnének szerepelni? A saját esküvőjükön?

– Pontosan. Persze vannak kihagyhatatlan dolgok, mint a nyitótánc, a tortavágás, a csokordobás és a menyasszonytánc, ahol a tradíciók szerint egy konyharuhával letakart kübliben „kalapozom” össze a pénzt, miközben a pár ropja. Ez utóbbi már sok párnak kellemetlen, mert úgy érzik, hogy kéregetnek. Persze a menyasszonytánc az esküvő része. Még akkor is, ha van olyan vendég, aki szégyelli, hogy csak egy ötezrest tud adni, és a markában rejtegeti a pénzt. Ezért ma már sokan kérik, hogy legyen inkább diszkrét ajándékozás, amikor mindenki borítékban, vagy becsomagolva odaadja a gratuláció során a nekik szánt pénzt az ifjú párnak.

Fotó: Száz Jenő

– Akkor mi most a menő az esküvőkön?

– Szerintem a tendencia az, hogy

a párok egyre inkább lazulni akarnak a nagy napon, nem görcsölni, együtt bulizni egy óriásit azokkal, akiket szeretnek, és átengedni a gyeplőt. Mert akárki akármit gondol, ez a nap nemcsak a csillogásról szól, egyúttal rettenetesen fárasztó is a szerelmespárnak.

És itt jövök én a képbe: tapintattal, jó ritmus- és arányérzékkel, de biztos kézzel kell terelgetnem a népet, végigvinni a forgatókönyvet, de úgy, hogy egy pillanatra se lanyhuljon a hangulat. Rengeteget kell improvizálni, és persze jó pszichológusnak is kell lenni.

A vőlegények lazábbak, de az arák számára idegileg nagyon kimerítő ez a nap. Egy menyasszonyom például egyszer annyira felspanolta magát, hogy a menyasszontánc helyett ki kellett mennie hányni. Egy táncos kis játékkal úgy kellett elterelnem a vendégek figyelmét, hogy ez az „apróság” ne tűnjön fel nekik.

– Ezek szerint jól kell ismerned a párt.

– Hónapokkal előtte leülök velük. Legalább 4-5-ször találkozunk, beszélgetünk személyesen is az előkészületek alatt. De arra is megkérem őket, hogy csináljanak egy Facebook-csoportot, ahová meghívják az összes leendő vendéget, és bemutatnak engem. Ha ez megvan, „kirúgom” a párt a csoportból, és ismerkedem a vendégekkel. Összekacsintok velük. Így már nem leszek nekik vadidegen a bulin, plusz egy csomó háttérinfót megtudok a párról.

Vicces, amikor az esküvőn mondjuk bejelentem, hogy azért van jó sok zöld petrezselyem a levesben, mert a vőlegény Fradista, és ezen ő lepődik meg a legjobban, hogy honnan tudom.

De volt olyan pár, aki könyvimádó volt, és a menyasszonytáncra mindenkivel egy könyvet hozattam ajándékba. Én adtam az elsőt, a Bogyó és Babócát az első gyereküknek. Váratlanul érte őket, de nagyon meghatódtak.

Fotó: Száz Jenő

– Mik a leginkább „trendi’” szertartások, elemek manapság egy esküvőn?

– Kezdjük rögtön a nászajándékkal, mert az úgy látom, szinte mindenütt ugyanaz. A párok többnyire pénzt kérnek, és nem csilivili cuccokat, de ahogy már említettem, azt is úgy, hogy a dolog diszkrét legyen. A vendégekkel ezért Facebookon előtte megbeszélem, hogy az esküvői szertartás után, a gratuláció közben egyszerűen adják oda a maguk kis zárt borítékját. Mindenki annyit ad, amennyit tud, semmi nem látszik, senki nem jön zavarba, le van tudva az egész. Gyakori kérés az is, hogy a menyasszonytánc során dobjanak a vendégek egy-egy kaparós sorsjegyet a kosárba. Ezen kívül szeretik a közös játékokat, ahol nincs az ifjú pár „pellengérre állítva”, hanem mindenkit bevonok. Viszek például pendrive-on egy zeneválogatást, ahol 30 másodpercenként tök más zenék szólnak. Szétválasztom a vendégeket, nők és férfiak egymással szemben, és amilyen zene szól, olyan stílusban kell ropniuk. Fél perc Kis Grófó, fél perc Nirvana, fél perc „Pocsolyába léptem”, fél perc Gangnam Style. Ezen nagyon jókat szoktak röhögni. Rögtön utána pedig játszatok a DJ-vel valami népszerű bulizenét, hogy mindenki maradjon a parketten.

– Azért a hagyományos játékok közül is maradt pár, nem?

– Persze. Van olyan, hogy a vőlegény meg a menyasszony beleharap egy szelet kenyérbe – akkor már belekerül ugye a DNS-ük –, a kenyeret becsomagolom alufóliába, bedobom a násznép közé, és amilyen nemű vendéget eltalál, kikiáltjuk, hogy olyan nemű lesz az első gyerek. Aztán a vendégnek mondani kell babaneveket, egészen addig, amíg rá nem hibázik egy olyanra, ami tetszik a párnak. Minden elrontott babanév után innia kell egy felest. Többnyire 2-3 feles után már megvan a gyerek tervbe vett neve is, persze csak viccesen, ezeket nem kell annyira komolyan venni. A lényeg, hogy mozog, „nyüzsög” az egész vendégesereg, aktivizálva vannak.

– Volt olyan, amikor valami rosszul sült el?

– Olyan igen, hogy majdnem. Ahogy mondtam, a ceremóniamesterség egy nagyon improvizatív műfaj. Bármikor becsúszhat valami. Volt egy menyasszonyszöktetés, amikor az ara egyszerűen eltűnt. Nem jött vissza, meg az „elrablói” sem. Fél órával később jön oda a vőlegény, hogy nem tudom-e, hol van az asszonykája.

Kiderült, hogy két utcával lejjebb, egy kocsmában bulizott a szöktetőivel meg több más haverjukkal, mert összefutottak, és amúgy is az volt a törzshelyük. Rögtönöznöm kellett: összetereltem a násznépet - szerencsére csak egy hetven fős lagzi volt - és együtt átvonultunk mi is a kocsmába.

A menyasszony akkor kapott észbe, de nem volt gáz: ott folytattuk a bulit, együtt. Még a nagymama is ropta. De megesett az is, hogy a menyasszony szülei rég elváltak, nem voltak túl jóban, és egymástól függetlenül rendeltek egy-egy limuzint a párnak. Ott álltunk két limuzinnal, a pár meg nem értette, mi van. Hát úgy intéztem, hogy az egyik odavitte őket a templomhoz, majd „cseréltünk”, a másik meg visszahozta őket. Mindenki örült, nem volt sértődés.

Fotó: Pandula Judit

– Amikor ezt az interjút megbeszéltük, azt mondtad, csak az idei szezonra negyven esküvőd van. Az ország minden részében, Budapesttől a nagyvárosokon át a legkisebb falvakig. Ennyire menő vagy, vagy ilyen népszerű még mindig a házasság intézménye?

– Is-is (mosolyog). Az országban 10-15 ceremóniamester van, akiket nagyon jónak tartok, ismerjük egymást, sőt ajánljuk is, ha már foglaltak vagyunk egy időpontra. Igen, rengeteg esküvő van, igaz, sok a válás is. Nekem is volt olyan párom, akik a szeptemberi esküvőjükön csak úgy ragyogtak a boldogságtól meg a szerelemtől, öröm volt rájuk nézni, aztán hallottam, hogy novemberben már be is adták a válókeresetet.

De azt látom, hogy ez a szép szertartás - a szerelem ünnepe - igenis még mindig nagyon fontos.

És a párokat megnyugtatja, ha van valaki, aki kézben tartja a dolgokat, gondoskodik a hangulatról, de tudja, mikor kell háttérbe húzódni, és mikor muszáj kicsit „belenyúlni” a történésekbe. És persze az is fontos nekik, hogy valaki végig „észnél van”, mert tegyük hozzá, hogy bár rendesen kínálgatom a pálinkát, én magam a bulikon soha egy kortyot sem iszom. A párok ezért a biztonságérzetért - és persze a hangulatért - szívesen fizetnek. Amibe én kerülök, az középkategóriának számít - 150 ezer forint egy esküvő -, de hallottam már ezer eurós tarifáról is. Van ilyen is.

– Mit tanácsolsz a házasulandóknak, úgy általában, mint a téma szakértője?

– Sokszor tanácsolom a párjaimnak, hogy a nagy napjuk előtt pihenjenek kettesben egy-két napot. Fröccsözzenek, DVD-zenek, nyújtózzanak el a kanapén, hogy kipihentek legyenek a menyegzőre. A másik javaslatom, hogy ha nagyon utálják a felhajtást, akkor utazzanak el inkább Balira, költsék el a bulira szánt pénzt ott, és keljenek egybe a tengerparton.

De ha nagy lagzit akarnak, akkor ne görcsöljenek, hanem lazuljanak el, ez az ő napjuk, nem érdemes végigidegeskedni. Ha pedig ceremóniamestert fogadnak, bízzanak benne.

És is azt kérem tőlük: bízzanak bennem. Én még nem voltam olyan esküvőn, ahol a végén ne hitte volna legalább két vendég, hogy rokon vagyok. És volt olyan jegyespár, akik vendégek voltak egy esküvőmön, és utána megkerestek, hogy engem akarnak, jövő februárra. Az a hétvégém már pont foglalt volt, erre áttették az időpontot egy héttel későbbre. Kizárólag miattam. Na ennél nagyobb elismerés nincs.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
„Két napon át nem találták a szelvényt a lakásban” – sofőrként dolgozik az első magyar lottónyertes unokája
Gáborban csak nagymamája halálakor tudatosult, hogy híres család tagja: felmenője igazi híresség volt az ötvenes években. Miután nyertek, napokig keresték a lottószelvényt a lakásban.

Link másolása

Ring Sándorné vitte el a hazai lottójátékok történelmének első főnyereményét 1957-ben. Az asszony a 6. játékhéten játszotta meg négy gyermeke életkorának számát, ötödikként pedig a saját életkorát húzta be. Misi 23, Marica 26, Sanyi 33, Laci 37, ő maga pedig 66 éves volt. Pár nap múlva éppen ez az öt szám volt a nyerő, Ring néninek 855 ezer forint ütötte a markát. Érdemes tudni, hogy

az akkori az átlagkereset 1442 forint volt, mai értékre átszámolva pedig 146 millió forintot érne ez a nyeremény.

„Édesapám volt a legfiatalabb, ő nem is kapott olyan sokat a nyereményből. A nagyi elég szigorú asszony volt, poroszosan nevelte a gyerekeit és velünk is így viselkedett. Festményekbe, műtárgyakba fektette a pénzt, emlékszem, hogy édesapám is kapott egy nagy képet, de nagy gazdagság nem köszöntött ránk” – mesélte Gábor a Blikknek.

Nagy volt az izgalom a sorsolás után, ugyanis két napon át nem találták meg a szelvényt a lakásban.

Végül egy kabátzsebből került elő az értékes papírdarab. Ring Sándorné akkoriban azt nyilatkozta, hogy egyelőre takarékba teszi a pénzt. Később ugyan próbált okosan gazdálkodni az összeggel, de gyermekei nehezen tudták kezelni a hirtelen jött gazdagságot.

Gábornak ha pénz nem is jutott, a lottózás szeretete azért megmaradt. Ő is mindig ugyanazokkal a számokkal játszik, bízva abban, hogy egyszer rámosolyog a szerencse.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SIKERSZTORIK
A Rovatból
Balogh Levente: Az első évadban egészen szelíd voltam ahhoz képest, amilyen a másodikban vagyok
Keménykezű vezető vagy szőrösszívű üzletember? Milyen valójában Balogh Levente? Tényleg minden üzletet megköt? Az Álommeló és a Cápák között befektetője fogadott minket az irodájában.

Link másolása

Balogh Levente üzletember, befektető, televíziós személyiség, a Szentkirályi Magyarország Kft. alapítója és vezetője. Vízmárkája mellett kozmetikai termékeket és kávékat értékesít a piacon, közvetett módon több tízezer embernek ad munkát. Jelenleg is új munkatársat keres.

- Néhány hete indult az Álommeló 2, az első évad megosztó volt, egyértelmű volt a második évad elindítása?

- Nem volt egyértelmű. Amikor az első évadot forgattuk, szó sem volt a folytatásról, viszont olyan jól sikerült, hogy adta magát. A műsor nézettségét tekintve úgy döntöttünk az RTL Klubbal, hogy érdemes továbbvinni. Ami a személyes megélést illeti, nagyon jó élmény volt számomra, arról nem beszélve, hogy valóban egy remek munkatársat kaptam az Álommelónak köszönhetően.

- Mondjuk el, hogy az irodájában itt van velünk Keserű Balázs, az Álommeló első győztese, aki szemmel láthatóan jó munkaerő, amióta itt vagyok, elképesztő tempóban dolgozik, és az is látszik, hogy jól kijönnek egymással. De meg kell hagyni, hogy a műsorban kemény kezű volt a versenyzőkkel, és ez most sincs másképp.

- Az első évadban egészen szelíd voltam ahhoz képest, amilyen a másodikban vagyok.

Ez pedig semmi ahhoz képest, ahogy a műsor amerikai változatában viselkedik a cégvezető, igazi kispályás vagyok hozzá képest. Ezzel nem teljesen értek egyet, édesapám volt ilyen keménykezű, én ebben különbözök tőle.

Ugyanakkor tudom, hogy milyen sok múlik a kiválasztáson, ha rossz embert választok, akkor csak hátráltatom magamat, ha viszont megtalálom a pozícióra legalkalmasabb kollégát, akkor sokat tehetek a cégért. Vagyis az én elméletem a következő: legyél nagyon kemény, ha új munkatársak keresel.

- Ilyen az igazi Balogh Levente?

- Aki szeretné tudni, hogy milyen vagyok valójában, nézze meg az Álommelót és a Cápák között műsort. Az igazság a kettő között van.

Balogh Levente és Keserű Balázs, Az álommeló 1. évadának győztese. Fotó: RTL

- Az üzleti műsorról akartam kérdezni. Megszámlálhatatlan vállalkozásba szállt be, legalábbis mi ezt láttuk a képernyőn.

- Azért a gyakorlatban ez nem egy nagy szám, ráadásul folyamatosan változik, ezért most nem tudom megmondani, hogy ezen a napon pontosan mennyi együttműködésről van szó. Ennek oka, hogy folyamatosan változnak a részesedések,

van, hogy kivásárolnak engem a vállalkozásból, vagy hogy egy vállalkozó nem teljesíti a műsorban foglalt feltételeket, ezért nem tudok beszállni.

Persze még ez is változhat. Előfordult, hogy egy cég nem teljesítette a feltételeket, viszont sok pontenciál volt az üzletben, ezért újra tárgyaltunk arról, hogy érdemes lenne szerződni. Összességében a Cápák között műsorban kötött üzleteknek az ötven százaléka valósul meg.

- Ez játék vagy üzleti stratégia?

- Ezen a szinten játék. A Szentkirályi 70 milliárdot ér, ezzel szemben a néhány milliós vállalkozások eltörpülnek.

- Mi a helyzet a saját vállalatával? Van itt ivóvíz, kozmetikumok és már kávé is.

- A Szentkirályinál jelenleg kőkemény automatizálás folyik. A cél, hogy megőrizzük azt a minőséget, amit megszoktak a fogyasztók, ebből nem engedek. Most, amikor itt beszélünk, közvetlen módon négyezer embernek ad munkát a Szentkirályi, közben szépen halad a maga útján. Akárcsak a Vízangyal, amelyből két kategóriát készítettem, egy mindennapi, könnyen elérhető termékcsaládot, valamint egy prémiumkategóriás termékcsaládot, amelyre kozmetikai láncot építettem.

A legújabb üzletem a kávéra épül, ez egy szerelemprojekt, aminek a célja, hogy olyan magas minőségű kávét áruljak, amelyek vélhetően sosem fognak bekerülni a boltok polcaira, elvégre az igazán jó kávékat nem a multikban árulják.

Miért éppen kávé? Szeretem, jó ötletnek tűnt beszállni a kávépiacra, de a fókusz mindig a Szentkirályin lesz. Ez a legfontosabb minden üzlet között, és büszkén mondhatom, hogy a Szentkirályi tőkeszerkezete sokkal erősebb, mint bármikor korábban, arról nem beszélve, hogy a cég régen kinőtte magát. Negyven év múlva fellövöm az űrbe, ott lesz a Holdon a Szentkirályi!

Fotó: Ujvári Sándor

- Mintha csak a magyar Elon Musk lenne. Külföldre is terjeszkedik?

- Nem célom az exportálás. Nem lenne jó döntés, márcsak azért sem, mert az Európai Unió korlátozza. A kút forrástól számított ötszáz kilométeres sugarú körön kívül nem adhat vizet.

Ez védi a vízbázist attól, hogy ne fosszuk ki.

Így van ezzel minden nemzet, Szerbiában például ott van Milos víz vagy Ausztriában a San Pellegrino, és még hosszan sorolhatnám a többi ország nemzeti vízmárkáját. Ezt pedig tiszteletben tartja minden cégtulajdonos, valamint ezt támogatja a nemzetközi Centrál European Mineral Water Holding, amelynek ez elnöke vagyok.

- Mindig is erre vágyott: cégvezetés, üzleti döntések, elnöki poszt?

- Édesapámtól láttam, hogyan lehet felépíteni egy sikeres vállalkozást. Majd megismertem egy görög milliárdost, akinek tetszett a vezetői stílusa, az élete, a gondolkodása, és elkezdtem figyelni őt. Mellette rengeteget olvastam a világ legnagyobb, leghíresebb márkáiról, kezdve a Gucci háztól a Mercedesig. Tizennégy éves korom óta tudatosan építem magam, ez lett az eredménye, amit ön most felsorolt.

- Tehát kemény munka árán jutott ilyen magasra?

- Sok munka van benne, ez nem vitás, de azért hozzá kell tenni, hogy erre születni kellett. Mert vagy vezetőnek születik valaki, vagy nem. Itt vannak például a zeneművészek. Vegyünk egy zseniális hegedűművészt: hiába tanul sokat a virtuóz, ha nem erre született, akkor nem lesz nagy művész. A gyerekekkel is ezt akarom megértetni, amikor előadásokat tartok számukra. Arra ösztönzöm őket, hogy

vizsgálják meg, minek születtek: vezetőnek vagy menedzsernek. Ha vezetőnek, akkor ennek megfelelően kell továbbmenni az életben,

ha menedzsernek, akkor ennek megfelelően edukálják magukat. És van még valami, legyenek értékeik! Sajnos ma egyre kevesebben vagyunk azok, akik saját értékeink mentén teremtettünk vállalkozást, holott erre óriási szükség lenne ma Magyarországon, mert a német cégek nem fogják képviselni a mi értékeinket…

 

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Hide the Pain Harold 80 éves lesz jövőre, de most is dolgozik és tele van tervekkel és meghívásokkal
Előfordult, hogy külföldön testőröket kellett mellé állítani, mert annyian akartak vele fotózkodni. Ám ő szívesen pózolt mindenkivel.

Link másolása

Arató Andrást - aki világszerte a „Hide the pain Harold” nevezetű internetes mémnek köszönhetően vált ismertté - igazi világsztárként fogadják Hegyeshalmon túl. Kolumbiában például testőröket kellett mellé adni, mert annyian akartak fotózkodi vele - árulta el.

Nemrégiben is több felkérése volt külföldön és most is készül, például Olaszországba. Reklámot csinált, fesztiválra készül, beszélgetéseken vesz részt.

Jövőre lesz 80 éves, de tele van tervekkel

- mondta a Reggeli műsorában.

A családja és a menedzsere, akivel igazi baráti viszonyban vannak, áll mellette - árulta el.

VIDEÓ: Az RTL Reggeli beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
A boldog gyerekekből lesznek sikeres felnőttek – fesztivállal ünnepelt a Csányi Alapítvány
A Csányi Alapítvány immár 19 éve támogatja a nehéz anyagi helyzetben lévő családok tehetséges gyermekeinek oktatását. Prioritásuk az idegennyelv-tudás és az informatikai ismeretek fejlesztése.

Link másolása

Több mint 600 támogatott, 105 diploma, 606 nyelvvizsga, 246 informatikai bizonyítvány. Csak néhány eredmény, amit a 19 éve működő Csányi Alapítvány és az általa mentorált fiatalok elértek.

Az alapítvány valódi sikere a számok mögött, a személyes történetekben rejlik – hangzott el Zánkán az Alapítvány által szervezett idei Életút Fesztiválon. A kiemelkedő informatikai és idegen nyelvi képzések mellett a végzett fiatalok a megszerzett kapcsolati tőkét, a közösség erejét tartják a legfontosabbnak. Nemcsak a Csányi Alapítvány nagykorú már, hanem egyre több mentoráltból vált olyan fiatal felnőtt, akik büszkén támaszkodhatnak az alapítvány segítségével megszerzett tudás mellett egymásra, „Csányisokra” is.

„Ha ki is repültem a kertből, mindig mikor visszatértem tudtam hozni olyan magokat, amiktől szebb lett a kert, a közösség” – így foglalta össze Járay Bianka, hogy mit jelent a Csányi Alapítvány mentoráltjának lenni. Biankát 2008 óta, 10 éves korától támogatja a Csányi Alapítvány. Idén három nyelv ismeretével és két diplomával búcsúzik a programtól. Kiemelkedő teljesítményét az Életút Fesztiválon Ágoston Attila-díjjal jutalmazták.

A siker kulcsa: nyelvtudás és informatika

A munka világába történő sikeres belépéshez manapság nélkülözhetetlen a használható idegennyelv-tudás.

A Csányi Alapítványnál a nyelvi órák, az alapítványi versenyek, a táborozások, valamint a külföldi önkéntesek bevonása mind azt a célt szolgálja, hogy a fiatalok ne csak nyelvvizsga bizonyítvánnyal, hanem használható nyelvtudással rendelkezzenek.

A Csányis diákok 2008 és 2023 között összesen 606 sikeres nyelvvizsgát tettek.

A nyelvtudás mellett Dr. Csányi Sándor alapító az Alapítvány létrehozásakor prioritásként határozta meg az informatikai tudás bővítését.

A mentorált fiatalok eddig 246 komplett informatikai vizsgabizonyítványt szereztek. Oktatásuk ezzel nem zárul le, további informatikai képzéseken is részt vehetnek. A digitális kultúra fejlesztése érdekében az első kísérleti év jó tapasztalatai alapján több Közösségi Házban is elindult a Maker’s Red Box projektek használata. Kaposváron immár második éve járnak a diákok a Digitális Tudásközpontba, ahol először a Szuperhősök, most pedig a Jövő városa projekt keretében ismerkednek a tudomány és a technológia újdonságaival.

Mohácson és Pécsett már a mentorok és az informatikai fejlesztők tanulták meg a kidolgozott tananyagok használatát. Mohácson a Jövő Városa, Pécsett a Global Warning projektben dolgoznak a diákok, mindenütt nagy sikert arat a program, hisz olyan készségeket fejleszt, amelyek a tanulás minden színterén kamatoztathatóak.

A gyerekek olyan eszközökkel ismerkednek meg a program során, mint a 3D nyomtató, lézervágó, megtanulják a mikrobit-ek programozását és alkalmazási területeit.

S ami a legfontosabb készség: megtanulnak közösen gondolkodni és együttműködni.

Jászberényben projektmunka keretében évek óta Lego-robot programozást is tanulnak a gyerekek, évről évre sikeresen szerepelnek az országos robotika versenyen.

Legfrissebb büszkeségük, hogy a Jász Stones csapat, vagyis a jászsági lego-programozók a FIRST LEGO League verseny 2024. évi országos döntőjében elért helyezésükkel – melynek része az innovációért járó különdíj is – kivívták a jogot, hogy Sydneyben a Macquarie Egyetemen megrendezésre kerülő Ázsiai, Csendes-óceáni Nyílt Bajnokságon induljanak 2024 nyarán.

Az Alapítvány további informatikai képzései: számítógépes grafika működik Nagybajomban, animációkészítés Kaposváron, 3D-s nyomtatás programozására van lehetőség Pécsett, professzionális Fotós Klub működik Szegeden.

A közösség ereje

Jelenleg hét Közösségi Házban – Jászberény, Nagybajom, Kaposvár, Pécs, Mohács, Szeged, Szentes - 21 tehetséggondozó csoportban több mint félezer hátrányos helyzetű diákot segít a Csányi Alapítvány az általános iskola 5. osztályától egészen az egyetem befejezéséig, vagy piacképes szakma megszerzéséig.

A támogatottak száma 2021 óta éves szinten meghaladja az 500 főt, a testvéreket és családtagokat is figyelembe véve több mint 1500 főt pártfogol folyamatosan az Alapítvány.

Az Életút Programot az idei évig 86 fiatal teljesítette sikerrel, idén további 19 fiatal búcsúzik ünnepélyesen, köztük négyen szakmai végzettséget, 15-en pedig diplomát szereztek. Mára nemcsak az Alapítvány lett nagykorú, hanem egyre több az olyan fiatal felnőtt, akik a támogatásnak köszönhetően megszerzett tudás és tapasztalat birtokában sikeresen állják meg a helyüket a nagybetűs életben. A program sikerét mutatja, hogy a végzettek közül egyre többen maradnak közel az Alapítványhoz és segítik a mostani fiatal mentoráltakat.

„Van 500 olyan barátom, akikben feltétel nélkül megbízok. Tudom, hogy ahogyan én is, ők is magas színvonalon művelik szakmájukat, munkájukat és bármikor számíthatunk egymásra” – mondta Szabó Gábor László, az Alapítvány Gyermekparlamentjének korábbi elnöke, az Alumni szervezet egyik alapítója, aki már maga is mentorál végzés előtt álló alapítványi fiatalokat.

Ezt a szellemiséget, a „Csányisok” összetartását emelte ki a kuratórium elnöke, Csányi Erika is: „Nemcsak a megszerzett tudás és a tanulás az érték, hanem a boldog gyermekkor is, mert ez vezet a sikeres, harmonikus felnőttkorhoz. Azt pedig még nagyobb öröm látni, hogy sokan igyekeznek visszaadni a közösségüknek a megszerzett tudást és tapasztalatot. Ezek a példák mutatják, hogy “Csányisnak” lenni nem a végzettségről szól, hanem egy szellemiség, ami egész életében elkíséri azokat, akik a részesei.”

A cél a legteljesebb tudás biztosítása

Az Alapítvány célja, hogy az élet lehető legtöbb területén nyújtson képzéseket a mentoráltjainak.

„A tehetség önmagában nem elegendő a sikerhez, kemény, kitartó munkára is szükség van. Az elmúlt közel két évtizedben elért eredmények alapján az Alapítvány működését alapítóként jó befektetésnek minősítem, amit visszaigazol a Nobel-díjas magyar tudós, Dr. Karikó Katalin elismerő támogatása is.” – mondta Dr. Csányi Sándor.

A fejlesztő munka támogatására 2021-ben Dr. Karikó Katalin a Széchenyi-díjjal járó pénzjutalom felét, 10 millió forintot juttatott a Csányi Alapítványnak. A támogatás összegét a támogató kérésének megfelelően a diákok természettudományos ismereteinek bővítésére, illetve kutatásokra fordították. A program eredményeit látva Dr. Karikó Katalin 2023-ban ismét támogatta az Alapítványt, ezúttal 10 ezer euróval.

Ennek felhasználásával ebben az évben is megrendezték a természetismereti tudást bővítő programokat, továbbá a kutatásokhoz szükséges eszközöket és anyagokat szereztek be. A támogatásból megvalósuló programokról, kutatásokról idén már a második kiadványt jelentette meg az Alapítvány.

A munka nem áll meg

2024-ben Kaposváron, Szegeden, valamint Mohácson és környékén a márciusban megtartott beválogatások alapján összesen 45 újabb kisdiák felvételére tesznek javaslatot a Kuratóriumnak az Életút Programba. Ezzel a támogatottak jelenlegi létszáma továbbra is meghaladja az 500 főt. Az ő fejlődésüket 21 főállású mentor, 54 fejlesztőtanár és 41 önkéntes, köztük 3 fő külföldi önkéntes segíti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk