HÍREK
A Rovatból

Holoda Attila: Kénytelen lesz kivezetni a benzinárstopot a kormány

Hiába olcsó, ha nem lehet kapni – mondja az energetikai szakértő, aki szerint az intézkedésben rejlő politikai haszon mára a visszájára fordult.

Link másolása

A kormány rákényszerül az üzemanyagárstop kivezetésére az egyre fokozódó készlethiány miatt - mondta Holoda Attila az mfor.hu-nak adott interjújában.

Az energiapiaci szakértő szerint nem véletlen, hogy a MOL többször is elmondta, hogy az ársapka kivezetése segítene az ellátási problémákon. Most ugyanis a vállalat egyedül kénytelen ellátni a benzinkutakat, holott a hatósági árak bevezetése előtt csupán a 70 százalékukat szolgálta ki. A finomítók karbantartásával kapcsolatos problémák miatt viszont ők sem tudnak teljes kapacitással besegíteni a korábban más nagykereskedőkkel szerződött kutak ellátásába.

„Mindez egyértelműen az ársapka negatív következménye, ha pedig azt a kormány nem vezeti ki, akkor a jelenleginél is komolyabb zavarok lehetnek”

- mondta.

Holoda szerint az orosz olajra kivetett európai embargó további ellátási problémát okozhat, mivel a MOL két EU-s országban működő finomítójából (a százhalombattai és a pozsonyi) nem tudja majd összehangoltan ellátni a nekik otthont adó országokat sem. Az embargó miatt ugyanis tilos lesz az országok közötti kereskedelem az orosz alapanyagból finomított termékekkel, vagyis a pozsonyi finomítóból nem lehet Magyarországra szállítani benzint.

A szakértő úgy véli, hogy ha az üzemanyagárstop fennmarad, annak mindenképpen célzottan, például szociális alapon kellene működnie, de semmiképpen sem a kiskereskedelmi áron keresztül.

„Tehát nem közvetlenül a kiskereskedelmi árakat kellene lenyomni, hanem kompenzációt kellene biztosítani, célzottan. Van erre rengeteg módszer, a magyar kormány azonban eddig kizárólag a kiskereskedelmi árak korlátozásában gondolkodott az ársapkával, mára pedig látszik, hogy ez nem működik. Az embargót követően pedig biztosan még kevésbé fog működni”

- mondta.

Úgy gondolja, hogy ma már sokaknak fontosabb az ellátás, mint az ár, hiszen hiába olcsó valami, ha nem lehet kapni. Ezért sokan inkább fizetnének piaci árat és kevesebbet autóznának, csak legyen elérhető számukra a közlekedés lehetősége. Ezt adná az üzemanyag-ellátás biztonsága, ami most sérült.

Holoda Attila szerint a kormány azért nem vezette még ki az üzemanyagárstopot, mert úgy gondolták, hogy még mindig több a politikai haszon. Ez azonban mára a visszájára fordult, és ma már sokkal inkább a bosszankodás időszakában vagyunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


A Rovatból
Ferihegyi halálos baleset: hét nepáli állampolgárt köröz a rendőrség
A reptérre vezető gyorsforgalmin történt balesetben ketten életüket vesztették, a baleset okozói pedig elmenekültek a helyszínről.

Link másolása

Három autó ütközött csütörtök éjjel a Ferihegyre tartó gyorsforgalmi úton, ketten életüket vesztették, ketten könnyebben megsérültek. A balesetet okozó bolgár rendszámú autó vezetője és utasai elmenekültek a helyszínről.

A rendőrség friss közleménye szerint a bolgár rendszámú gépkocsiban hat nepáli állampolgár utazott, akik ellen

segítségnyújtás elmulasztása miatt elfogatóparancsot adott ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztálya.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Gáspár titkos megbízatása – a minisztériumok és Orbán Viktor kabinetirodája is cáfol
Nincs semmiféle megbízatás, Orbán Gáspár csak családtagként látogathat a Karmelitába – állítják az illetékesek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Tegnap írtuk meg a VSquare alapján, hogy saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának.

A hír szerint a miniszterelnök fia a Karmelitában irodát is kapott.

A külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó részleg a hét minden napján nonstop felügyeli majd a válsághelyzeteket. Névtelen forrás szerint Orbán Gáspár hivatalosan is vállalta volna a megbízást, de apja, tartva a felháborodástól, kizárólag informális felhatalmazást adott neki az új nemzetbiztonsági szervezet felállítására.

Ezt cáfolják a minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyaránt.

Állításuk szerint Orbán fia kizárólag csak családtagként léphet be a miniszterelnök irodájába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Börtönnel fenyegette meg Magyar Pétert a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője
Hivatalának nincsen semmilyen jogköre, csupán a nyilvánossághoz fordulhat. Az ügyben – mint több más hasonlóban – előkerült Bajnai Gordon volt miniszterelnök neve is.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője tegnapi bejegyzésében Magyar Péterről írt. Pontosabban arról, hogy „Magyar Péter a mai napon tegeződve megszólított, holott én nem ismerem személyesen, soha nem találkoztam vele

Ezután nem is annyira burkoltan megfenyegette Magyart:

„Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmét, hogy a magyar törvények mindenkire vonatkoznak, azok pedig világosan kimondják, hogy amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Lánczi a Magyar Nemzetnek nyilatkozva azt mondta, hogy a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! estében

vélhetően ugyanaz a kör igyekszik majd befolyásolni a júniusi önkormányzati képviselő-választás, valamint az európai parlamenti választás eredményét, amely a 2022-es országgyűlési voksolással összefüggésben is tett ilyen kísérletet”.

A Magyar Nemzet április 18-án megjelent cikke szerint ugyanis a Magyar Péter-féle Talpra, magyarok! nevű mozgalom mögött is a Bajnai Gordon-féle datadatos csoport áll.

A Datadat ügyvezetője, Szigetvári Viktor így reagált a lap cikkére: „Szemben a Magyar Nemzet megjelent hazug állításával, sem a Datadat Professional Kft., sem a korábbi Datadat GmbH jogutódja nem áll üzleti kapcsolatban sem Magyar Péterrel, sem pedig más, hozzá kapcsolható párttal vagy egyesülettel.

Minden más ezzel ellentétes állítás hazugság.

Lánczi Tamás ettől függetlenül közölte, hogy külföldi finanszírozási kísérlet gyanúja alapján a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal azonban nem hatóság, csupán javaslatokat tehet, eljárási jogköre nincsen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


Nagy Ervin: A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért
A színész elmondása szerint apja imádja Orbán Viktort, akinek egy személyes találkozó után lett rajongója. Még a Fideszbe is belépett.

Link másolása

A Magyar Péter mellé állt színész, Nagy Ervin Köböl Anita A Nő háromszor című műsorában ad interjút péntek este az ATV-n, amiből most a 24.hu tett közzé egy rövid ajánlót.

„Itt, ezt az országot kell megváltoztatni, mi lesz, ha mindenki elmegy… akkor ki marad?” – magyarázta a színész a közéleti szerepvállalásait.

Nagy Ervin személyes élményeket is megosztott, amikor apjával folytatott, heves politikai vitáit idézte fel:

„Imádta Orbán Viktort. Fociedzőként egyszer találkozott vele: az ellenfélben játszott a Viktor, a Felcsútban.

eghívta egy sörre a szünetben, dumcsiztak öt percet, apám meg elalélt, hogy milyen emberközeli… Ne felejtsük el, hogy nagyon képességes és tehetséges ember. Ott apukám nagyon akart ebben hinni.

A fater, mikor bukott a Fidesz, belépett. Bement és belépett a pártba. Ilyen típusú manusz.”

A Nagy család nagy politikai vitáiban a színész szerint kő kövön nem marad, viszont könnyen is békülnek, a vitáik általában így végződnek:

„Apa, csinálsz egy kávét? A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért.”

Az interjú péntek este 20.45-től tekinthető meg az ATV-n.

Link másolása
KÖVESS MINKET: