HÍREK
A Rovatból

„Hasznavehetetlen, félkész papírhalmok” lesznek a tervekre költött milliárdokból a Budapesti Fejlesztési Központ volt munkatársa szerint

A Nyugati pályaudvar felújítására kapott pénzről már le is mondott a kormány. Valószínűleg más tervekből, így a HÉV-megállók felújításából sem lesz semmi.


Névtelensége megőrzése mellett adott interjút a 444-nek egy szakember, aki építész-várostervezőként dolgozott a Budapesti Fejlesztési Központnál (BFK). Kivételes, inspiráló és támogató közegként írta le a BFK-t, de aztán az új kormánnyal minden munkájuk és tervük – ahogy ő fogalmazott – füstté vált.

A BFK 2020 elején jött létre, és a szakember szerint jól indult a dolog.

„Az előd, a KKBK (Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja) nagy sportesemények lebonyolítására és a kapcsolódó sportlétesítmények építésére jött létre. Amikor 2020 elején BFK-vá alakult, Vitézy Dávid lett a vezérigazgatója, és az egész budapesti várostérségre kiterjedő állami fejlesztési ügynökségként működött tovább” – mondta.

Így már olyan projektekben gondolkodhattak, amik túlmutatnak a választási ciklusokon, illetve végre lett egy olyan intézmény, ami egyben látta a hárommilliós várostérség problémáit.

„Az is újdonság volt, hogy a BFK kész volt Budapest és agglomerációjának fejlesztéséről minisztériumi tárcákon, közigazgatási határokon vagy az állami cégek érdekein túlmutató módon gondolkodni” – folytatta.

Szerinte a fővárosi ügyekért felelős Fürjes Balázzsal is jó volt a munkakapcsolat. „Ezzel együtt megfelelően kellett keretezni a szakmai törekvéseinket, de a menedzsment szerencsére hitelesen tudta képviselni, hogy a régió fejlesztése egyben a Fidesz politikai érdekét is szolgálja” – mondta.

Az egyik legnagyobb projektjük a Nyugati pályaudvar felújítása lett volna.

Erre egy komplex tervet dolgoztak ki, együttműködve a fővárossal, az önkormányzatokkal és a MÁV-val is, figyelembe véve az ingázókat, a pályaudvar műemléki épületét, a tér állapotát. Már nemzetközi pályázatot írtak ki a tervek elkészítésére, és 1,1 milliárd forintos uniós támogatást is kaptak 2021 őszére.

A választások után viszont minden megváltozott.

„A BFK által képviselt szemléletre a választások után felállt új kormány, illetve Lázár János (akkor még) építési és beruházási miniszter nem tartott igényt, a céget 2022 második felében szétverték. Most pedig visszaküldik a már elnyert pénzt az EU-nak, mert senki sem maradt, aki menedzselni tudná ezt a nagyon összetett feladatot” – mondta. Drámaiként élte meg a változást, a csapat szétszóródott.

A BFK jogutódja a Nemzeti Közlekedési Központ (NKK). Ahogy azt mi is megírtuk,

a Nyugati pályaudvar felújítására kapott 1,1 milliárd forintos támogatásról már le is mondtak.

A szakember úgy tudja, hogy nem maradtak projektmenedzserek a cégnél a több százmilliárdos beruházásokhoz, mint például a HÉV megállók felújítása.

„A gyakorlatban hónapok óta nem halad a beruházások előkészítése, és a helyzet mostanra azzal fenyeget, hogy a tervezésre eddig elköltött milliárdok hasznavehetetlen, félkész papírhalmok formáját öltik. A HÉV esetében ez azt jelenti, hogy bár mostanra a kivitelezési közbeszerzésen kellene dolgozni azért, hogy a ráckevei HÉV RRF forrásokból 2026-ig legalább részben megépülhessen, de a tervekre még építési engedélyt sem sikerült szerezni.

Így ha Magyarország esetleg hozzá is jut majd a függőben lévő európai uniós támogatásokhoz, a következő évtizedben egyszerűen nem lesz mit megvalósítani Budapesten és környékén”

– mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Pankotai Lili: 15 éve ti vagytok a szakácsok ebben a rohadt országban, itt az idő, hogy megegyétek, amit főztetek
A diákaktivista szerint huszonhárom év hallgatás, eltussolás és hazudozás – Orbán Viktornak ezt jelenti az azonnal, ami idő alatt a gyermekek elleni bántalmazás ellen lépne fel.


Pankotai Lili diákaktivista a Kossuth téri demonstráción tartott beszédében elsőként felidézte azokat az éveket, amikor bejelentés történt Juhász Péter Pállal szemben. Az első év 2002 volt, az utolsó 2016. Az elsőéves egyetemi hallgató arra emlékeztetett, hogy a feljelentőket kirúgták, Juhász Péter Pál pedig igazgatói kinevezést kapott.

Pankotai azt is felidézte, hogy Orbán Viktor azt mondta a Harcosok Órájában: aki gyermekeket bántalmaz, az azonnal kirakják a gyermekvédelemből.

„Huszonhárom év hallgatás, eltussolás és hazudozás. Orbán Viktornak ezt jelenti az azonnal”

– mondta, majd fideszes politikusok és propagandisták szavait idézte, akik a gyermekvédelemben meglévő problémákat igyekeztek relativizálni, majd a gyermekvédelemből nyilvánosságra került szörnyűségeket sorolta.

„Hol van az a Viktor, aki az országot egy családnak tekintette? Mert én most egy családot látok, és az a tiéd!”

– fogalmazott Pankotai, majd felhívta a figyelmet arra is, hogy Orbán állításával szemben milyen lejáratások voltak az elmúlt 15 évben, többek között a Juhász Péter, a Vona Gábor és a Márki-Zay Péter felesége elleni lejárató kampányokat említette.

Semjénnek azt üzenem: bújj el, miután 2005-ben azt mondtad, hogy »aki azt szeretné, hogy a 15 éves fia az első szexuális tapasztalatait egy szakállas férfitől szerezze, az nyugodtan szavazzon az SZDSZ-re«.

15 éve ti vagytok a szakácsok ebben a rohadt országban, itt az ideje, hogy megegyétek, amit főztetek

– zárta beszédét Pankotai Lili.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Így gyülekezett a tömeg a Kossuth téren Puzsér Róberték tüntetése előtt
„Elég a megfélemlítésből” mottóval tartanak szolidaritási demonstrációt vasárnap délután a Kossuth téren. Eredetileg más cím és cél lett volna, de Juhász Péter kihallgatása miatt változtattak a szervezők.


A vasárnap 17 órára meghirdetett demonstráció kezdete előtt nem sokkal még foghíjas volt a tér, de percekkel később már kezdett megtelni a terület.

A szervezők a Facebookon arról írtak, hogy csütörtök reggel az ügyészség házkutatást tartott Juhász Péternél, Kocsis Máté pedig Facebook-bejegyzésében nyilvánvalóvá tette, hogy ez kifejezetten az általa ígért megtorlás szándékával történt.

A jegyzőkönyv szerint az ügyészség Juhász Péter Pál és társai ellen zajló ügyben járt el, holott Juhász Péter pár nappal korábban az Ózd környéki gyermekotthon ügyében hozott nyilvánosságra információkat – jeleznénk, hogy a két ügynek semmi köze nincs egymáshoz. Az a tény, hogy az ügyészség olyan ügyben foglalta le Juhász Péter informatikai eszközeit, amelyben ő semmilyen módon nem érintett, a Napnál világosabban igazolja, hogy politikai leszámolás zajlik ellene.

„Juhász Péter a vasárnapra tervezett Megbékélésmenetünk egyik felszólalója lett volna – az őt ért fenyegetés mindannyiunk megfélelmlítésének szándékával zajlik: a hatalom azt üzeni, hogy bármelyikünk a megtorlás következő célpontja lehet. E helyzetben a Polgári Ellenállás nem tehet mást, mint hogy válaszüzenetet küld a hatalomnak: nem félünk, és kiállunk fenyegetett bajtársunk, Juhász Péter mellett. Sajnálattal elhalasztjuk a Megbékélésmenetet, és vasárnap este a Kossuth térre vonulunk Juhász Péter szabadságának védelmében. A hatóság dolga az lenne, hogy a gyermekmegrontókat üldözze, és ne a rendszerfüggetlen nyilvánosságot. ELÉG A MEGFÉLEMLÍTÉSBŐL!” – zárták soraikat a szervezők.

A Szeretlek Magyarország fotói a gyülekező tömegről (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Eltévedt a Tokaj Intercity Mezőzombornál – 80 perc késéssel ért célba
A vonatot Bodrogkeresztúrnál sikerült visszafordítani. A MÁV emberi mulasztásról beszél, a keleti vasúti forgalom egész nap akadozott.


Pénteken különös eset történt Mezőzombornál: a Tokaj Intercity nem a megszokott útvonalon haladt tovább. A szerelvény Nyíregyháza helyett Sátoraljaújhely irányába indult el.

A hibát időben észrevették, így a vonatot a következő állomáson, Bodrogkeresztúrnál sikerült visszafordítani.

A történtek miatt a vonat 80 percet késett, és a kelet-magyarországi vasúti közlekedés egész napra felborult.

A MÁV közölte, hogy „emberi mulasztás történt, a váltó rossz irányba állt”. A vasúttársaság elnézést kért az utasoktól.

Az RTL Híradó riportja

Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter Orbán Viktornak: Ne az ártatlan gyerekeken verd le a szomorú sorsod. Menj el az apádhoz, vele beszélgess!
A kihallgatott volt politikus a mellette kiálló tüntetésen szólalt fel. Elmesélt egy történetet a Szőlő utcai igazgató egy 13 éves áldozatáról, és kérést is intézett a tömeghez.


Juhász Péter is felszólalt azon a tüntetésen, amit Puzsér Róbert és a Polgári Ellenállás szervezett a Kossuth térre vasárnap este.

Juhász utolsó felszólalóként azt mondta, nem fél, és szerinte azok sem félnek, akik kijöttek. Úgy fogalmazott: Magyarországon sokan mégis félnek, mert ha kiállnak, a hatalom lejáratja és támadja őket. Arra kérte a résztvevőket, hogy a neki szánt szolidaritást irányítsák át mindenkire, aki ki mert állni, és akire utána rászállt a hatalom.

Azt mondta, a mostani rendszer megalkotója és mindenható ura Orbán Viktor, ő adta ki az ukázt. „Nem pártpolitikáról, kormányváltásról vagy ellenzékiségről beszélek, hanem egyszerű morálról, hogy ki az, aki hajlandó ehhez a nevét adni, hogy az áldozatokat tiporja és az áldozatokat kihasználnó pedofil bűnelkövetőket védi. Mert ez ő. Ha odafordulhatnék hozzá azt mondanám neki:

Viktor, ne az ártatlan gyerekeken verd le a saját gyerekkorod, nem kell mindenkinek úgy felnőnie, hogy rúgja-vágja az apja. Ne rajtuk verd le a szomorú sorsod. Menj el az apádhoz, vele beszélgess”

– mondta. Ezután – Hatvapusztára utalva – azt is megjegyezte, hogy lenne is hol megbeszélniük a dolgaikat.

Arra kérte a konzervatív, a nemzetért aggódó szavazókat, hogy nézzenek tükörbe, és tegyék fel maguknak a kérdést: meddig lehet szemet hunyni az ilyen ügyek felett.

Kiemelte, hogy nem akart ártani senkinek. Nyilvánosságra hoztak egy hangfelvételt, amin a Zsolt név hangzik el. „Ha István hangzott volna el, akkor az lett volna a videóban.” Hozzátette, nem gondolta volna, hogy egy vadásznak tőle kell megtanulnia, mikor ugrik ki a nyúl a bokorból.

Elmondta, hogy az utóbbi napokban sok áldozat írt neki. Egyikük hosszú levélben azt állította, hogy fiatal lányként ott volt a Szőlő utcában, és „a folyóson kellett várnia 13 évesen, hogy szexuális szolgáltatást nyújtson Juhász Péter Pál igazgatónak” – mondta. Azt üzente az áldozatoknak, hogy a nyilvánosság védi meg őket.

Látó Jánosról – aki először beszélt "Zsolt bácsiról" – azt mondta, nem rágalmazott, csak elmondott egy történetet, amelyben nem nevezett meg senkit. Szerinte a gyermekvédelemben dolgozók beszámolói alapján „maga a rendszer többet bántalmazza a fiatalokat, a rájuk bízott gyerekeket, mint amit adna nekik”.

Beszéde végén világító telefonokkal emlékeztek meg a gyerekmolesztálás áldozatairól.


Link másolása
KÖVESS MINKET: