HÍREK
A Rovatból

Hadházy: „Nem lehet hiteles az az ellenzék, amely a hatalom és a rendszer része”

A politikus szerint nyilvánvaló kudarc, hogy egyedül ő nem ment el az alakuló ülésre az ellenzékiek közül, a pártokat pedig kollaboráns pártoknak nevezte, akik együttműködnek a Fidesszel.


Azután, hogy Hadházy Ákos kihagyta az Országgyűlés hétfői alakuló ülését, és ehelyett egy kis baranyai faluban, Kisvaszaron tett alternatív esküt, hétfő késő délután a Parlament előtt tartott fogadóórát. Az eseményt ezzel a szöveggel hirdette meg a Facebookon:

"Tudom, hogy sokan mélységesen csalódottak, azt fontolgatják, hogy hagyni kellene az egész politikát. 2018-ban hatalmas tüntetésen tiltakoztunk az elcsalt választások miatt. A mostani pofon után a pártok már némán mennek be a Házba. Az élet viszont nem áll meg, és vagyunk néhányan, akik úgy érzik, nem szabad belenyugodni ebbe a helyzetbe, mert feladataink vannak. (..) Várom azokat, akik tenni szeretnének azért, hogy a következő már ne ilyen körülmények mellett történjen!"

Délután 5 órára már kisebb tömeg gyűlt össze a Kossuth téren. A független képviselő köztéri fogadóóráját a Facebook-oldalán közvetítették élőben.

Hadházy azzal kezdte beszédét, hogy amikor 4 éve "hasonlóan elcsalt, tisztességtelen és nem demokratikus" váalsztás után a kormány nyert és az ellenzék veszített, egy nagyon komoly tüntetés volt, sokaknak pedig csalódás, hogy ez a mostani választás után nem történt meg. A politikus szerint nyilvánvalóan nem az emberekben kell a hibát keresni. Úgy véli, az ellenzék hibák sorozatát követte el, ami ahhoz vezetett, hogy vezetett, hogy egy ilyen választás után az ő fogadóórája legyen az egyetlen lehetőség, hogy kimondják, ez a választás "elcsalt, nem volt tisztességes és nem volt demokratikus."

Hadházy ezután arról beszélt, hogy hiába voltak tüntetések, tiltakozások, megmozdulások, ezek nem voltak elegendőek a változáshoz.

"Minden részprobléma elleni tiltakozás tulajdonképpen csak egy tünet elleni tiltakozás volt. Semmilyen ilyen harcot nem fogunk tudni megnyerni addig, amíg a fő bástyát, azt a géppuska fészket, a propagandagépezetet le nem győzzük"

- fogalmazott.

Szerinte akkor, amikor az MTVA székházánál összellenzéki tüntetést tartottak, a pártok között létrejött az összefogás, de onnantól kezdve vége lett az ellenállásnak. A 2019-es önkormányzati választáson ugyan már hozott eredményeket az együttműködés, de már akkor lehetett látni, hogy az akkor hatalmas ellenzéki győzelemként értékelt számok összeadásával, azzal a szavazatmennyiséggel elveszítettek volna egy országgyűlési választást.

A politikus úgy véli, hiába jött létre az összefogás, hatalmas tévedés, hatalmas hazugság volt az, hogy pusztán az összefogással el lehet zavarni ezt a hatalmat, ehhez ugyanis szerinte az ellenállás és a megújulás is kell. Azonban mit mondta, nem tudja, hogy lehet megújulásról beszélni, ha az ellenzéki pártok kettő (Momentum, Kétfarkú Kutya Párt) kivételével mind "egy gengszert" támogattak Tóth Csaba személyében az előválasztáson a zuglói választókerületben.

"Az ellenzék sajnos sokszor beszélt megújulásról, de nem így viselkedett. Még többször beszéltünk ellenállásról, de nem történt meg a valódi ellenállás"

- jelentette ki Hadházy.

Elmondása szerint a pártokban azt mondták, a propagandával nem lehet mit csinálni, ő pedig feltette a kérdést, hogy "miért, mit tettünk ellene?". Úgy gondolja, nyomást minden hatalomra lehet gyakorolni, mindig lesznek olyanok, akik felvállalják a véleményüket és hajlandóak a legsúlyosabb helyzetekben is arcukat felvállalva felemelni a szavukat. Szerinte a nyomásgyakorlás sikere attól függ, hogy hány ember erősíti ezt a tábort. Hadházy úgy látja, most nem lehet megdönteni ezt a rendszert, "de jöhetnek szikrák", és biztos benne, hogy sokkal többen is lesznek azok, akik hajlandóak tiltakozni, ellenállni. Abban is biztos, hogy le lehet győzni a propagandát.

Az Országgyűlés alakuló ülése kapcsán azt mondta, nyilvánvaló kudarc, hogy egyedül ő volt az, aki nem ment be a Parlamentbe, de szerinte az már előrelépés, hogy egyáltalán vita volt arról, hogy bemenjenek-e az ellenzéki képviselők az ülésre. Azt Hadházy is elismerte, hogy önmagában a kivonulással nem lehet semmit elérni, ez csak egy eszköz, méghozzá az új ellenzéki politikának az egyik alapvetése kell, hogy legyen. Úgy gondolja, nem lehet hiteles az az ellenzéki képviselő, aki egy ilyen választás után szó nélkül bemegy a Parlamentbe és úgy csinál, mintha mi sem történt volna.

"Nem lehet az az ellenzék hiteles, és nem érhet el semmit a hatalommal szemben, amely a hatalom és a rendszer része. Ebből kell kijönnünk"

- hangsúlyozta.

Azt is mondta, hogy fáj neki, amiért egyik ellenzéki politikustársa sem említette meg, hogy ez egy "elcsalt" választás volt. Pedig szerinte igenis foglalkozni kell azzal, hogy ez egy "elcsalt" választás volt, mert ha ezt nem most teszik meg, akkor a következő és az az utána lévő választás is az lesz.

Hadházy "a nép horgászának" nevezte Áder Jánost, aki szerinte végignézte a demokrácia leépítését köztársasági elnökként. Szerinte a leköszönő államfő nem véletlenül adta azt az intelmet a parlamenti képviselőknek, hogy legyenek csendesek, kimértek, decensek.

"A hatalom tényleg szeretné, ha nagyon csendesek lennék és semmi mást nem csinálnánk, csak azt, hogy a parlamentben morgunk"

- jegyezte meg.

Ezután arról beszélt, hogy annak, hogy ma nem tette le a képviselői esküt, nem az eskü le nem tétele volt a lényege. Azt ugyanis le akarja tenni a későbbiekben, de ezt elmondása szerint "állítólag Kövér László fogja eldönteni". Szerinte ez nonszensz, mivel egy parlamenti képviselő megteheti, hogy éljen a jogaival, de a házelnök nem mondhatja meg neki, hogy mikor éljen a jogaival. Sajnálja, hogy sok ellenzéki képviselőtársa ettől megijedt, vagy a kormánypárti "fenyegetések" hatására úgy döntött, hogy mégis elmegy az alakuló ülésre. Pedig szerinte az ellenálláshoz kockázatokat kell vállalni, és ez is egy ilyen dolog volt.

Az alakuló ülésen részt vevő ellenzéki pártokra azt mondta, hogy kollaboráns pártok, "akkor is ha ezt nem gondolják át, akkor is ha tévedtek, akkor is, ha teljes meggyőződésből mentek be", mivel "együttműködnek a Fidesszel, és azt csinálják, ami a Fidesznek a jó".

Hadházy arra kérte a jelenlévőket, hogy győzzenek meg másokat arról, hogy segítsenek az ellenállásban, merjék felvállalni a véleményüket. Úgy véli, a tüntetések, a sztrájkok, az aláírásgyűjtések és a polgári engedetlenségek is működhetnek, ha sokan csatlakoznak ehhez a táborboz. Mint mondta, ő is azon lesz, hogy megkeresse azt a 100-200 ezer embert, aki hajlandó foglalkozni a politikával, és erre biztat másokat is. Arra is kitért, hogy sokaktól hallotta azt a választás után, hogy mostantól már nem fognak híreket olvasni és nem is foglalkoznak a politikával. Szerinte nem ez a jó irány, mert ha így tesznek, akkor négy év múlva is ugyanez lesz a választások eredménye.

"Harcoljuk ki a valódi választás feltételeit"

- zárta beszédét a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lannert Judit: Nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára
Az oktatási miniszter egy interjúban beszélt az állami és egyházi iskolák párhuzamos finanszírozásának problémájáról. A tárcavezető szerint a kormányzat egyeztetni fog az egyházakkal a hálózat racionalizálásáról.


Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a Qubitnek adott interjújában arról beszélt, hogy az első száz napban a kormányzat célja a pedagógusok és az iskolai légkör megnyugtatása. „Azt remélem, hogy egy kicsit megnyugodnak a pedagógusok, és ettől kicsit nyugodtabb lesz az iskolai hangulat is. Tényleg azt gondolom, hogy ez nagyon fontos” – fogalmazott a tárcavezető.

Ennek érdekében több, azonnali hatállyal bevezetendő intézkedést is bejelentett.

„Például a kompetenciamérés-cunamit leállítjuk, a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét megszüntetjük. Minden, ami túl sok adminisztrációval jár, azon változtatunk, és a sztrájkjogokat visszaállítjuk” – sorolta Lannert.

A tanárok mindennapi munkáját érintő könnyítések mellett a kormány az oktatás egyik legfontosabb eszközéhez, a tankönyvekhez is hozzányúl. A miniszter lépéseket ígért a szabad tankönyvválasztás visszaállítása felé, és jelezte, hogy felülvizsgálják a korábbi kormánytól megörökölt, áprilisban kötött szerződést, amelyet az állami tankönyvellátó, a KELLO írt alá.

A Nemzeti alaptanterv átalakítása hosszabb folyamat lesz, de az új irány már körvonalazódik: az új tartalmak integráltabban jelennének meg. Lannert Judit szerint be kellene emelni az állampolgári ismereteket, az egészséges életre nevelést, a pénzügyi ismereteket és a médiaműveltséget is.

A miniszter a tanítási módszerek rugalmasságát is szorgalmazza, példaként említette, hogy a kis alsósok, ha elfáradnak, kimehessenek az udvarra játszani, vagy akár az erdőben is lehessen órát tartani.

A helyi szintű rugalmasság megteremtéséhez azonban a központi irányítás átalakítása is szükséges. A miniszter bejelentette a Klebelsberg Központ és a tankerületek teljes átvilágítását, ami akár azonnali személyi következményekkel is járhat.

Az állami fenntartású intézményrendszer átvilágításával párhuzamosan a kormány az egyházi iskolák helyzetét is napirendre tűzi, amelyekkel kapcsolatban egyeztetéseket kezdeményeznek, a miniszter ezzel összefüggésben fogalmazott úgy: „az adófizetők forintjaiból nem fogunk két iskolát fenntartani egy iskolányi gyerek számára”.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti felszólalására reagált, amely a szerető család fontosságát hangsúlyozta.


A hétfői parlamenti ülésen a gyermekvédelem reformjáról beszélt Magyar Péter miniszterelnök, aki a bicskei és a Szőlő utcai intézményekben feltárt súlyos visszaélések után azonnali lépéseket ígért. A kormányfő hangsúlyozta a gyerekek mielőbbi családi elhelyezésének elsődlegességét, és egy ponton az érvelése középpontjába a „szerető család” elvét állította, jelezve, hogy a gyermek érdeke mindenek felett áll.

Erre a felszólalásra reagált kedden egy Facebook-posztban Hodász András, influenszer és egykori pap.

Bejegyzését egy hat évvel ezelőtti fotó bemutatásával indította, amely egy 777Offline eseményen készült, ahol a meleg párok örökbefogadási jogairól vitatkoztak.

Felidézte, akkor még amellett érvelt, hogy egy árva gyereknek jobb állami gondozásba kerülnie, mint egy meleg párnál felnőnie.

„Mondtam ezt azért, mert akkor úgy gondoltam, hogy a hitbeli meggyőződésem ezt kívánja tőlem, és nem vettem kellően figyelembe a rendelkezésre álló tudományos és emberi tapasztalatokat” – írta.

Hodász azt is elismerte, hogy talán a túlbuzgósága és az a tévhit mondatta vele, hogy a szülők szexuális orientációja meghatározza a gyerekét. Mindezt annak ellenére tette, hogy az Egyháznak nincs erre vonatkozó normatív tanítása.

Majd a posztot az alsó, a miniszterelnök hétfői parlamenti felszólalásán készült képpel folytatta, és azt írja, hogy mára a kormányfő üzenetével azonosul.

„Azt mondta, hogy egy gyereknek elsősorban szerető családra van szüksége. Ma már vele értek egyet, és bánom, amit 18-ban mondtam.”

Azt is kifejtette, hogy nemcsak a bicskei és a Szőlő utcai botrányok miatt változott meg a véleménye, hanem azért is, mert azóta sok meleg párral találkozott, akik nagy szeretetben nevelik a gyerekeiket. Hozzátette, a tudományos kutatások is ezt támasztják alá, és ma már teológiailag sem látja indokolhatónak a korábbi álláspontját. Hodász azzal zárta sorait, hogy jó látni, minden jel szerint ezen a téren is változások lesznek idehaza.

Hodász Andrást 2022-ben saját kérésére mentették fel a papi szolgálat alól, miután nyilvánosságra hozta, hogy gyermekkorában őt is molesztálta egy pap. Azóta a gyermekvédelem ügyének egyik aktív szószólója lett.

Hétfőn a parlamentben éles vita alakult ki, miután az ellenzéki Rétvári Bence a kormány álláspontját próbálta megtudni a melegházasság és a meleg párok örökbefogadásának kérdésében. A miniszterelnök úgy válaszolt, hogy szerinte mindez csak terelés, és a Fidesz-KDNP nem az emberek valódi problémáival foglalkozik, majd feltette a kérdést, hol lenne jobb helyen egy gyerek: meleg pároknál, vagy drogkartelleknél és emberkereskedőknél?

Magyar kedden az álláspontját valamelyest árnyalta a kérdésben, azt mondta, hogy a melegházasság- és örökbefogadás-kérdést a magyar társadalomnak kell eldöntenie, és nem a miniszterelnöknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Távozik Győrfi Pál, már be is mutatták a mentők új szóvivőjét
Az Országos Mentőszolgálat megbízott főigazgatója kedden bejelentette, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt veszi át a szóvivői feladatokat. A szervezet közleménye szerint a váltás a megújulási folyamat része, Győrfi Pál pedig a mentőszolgálat kötelékében marad.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. június 09.



Új korszak kezdődött az Országos Mentőszolgálat kommunikációjában: kedden bejelentették, hogy hosszú évek után már nem Győrfi Pál a szervezet szóvivője. A feladatot Szűcs Brigitta mentőtiszt vette át, miközben Győrfi a szervezet kötelékében marad. A döntést Constantinovits Miklós megbízott főigazgató hozta meg, a lépést pedig a szervezet megújulási folyamatának fontos állomásaként kommunikálták – írta az Index.

„Az Országos Mentőszolgálat a megújulás időszakát éli” – közölte a szervezet a hivatalos oldalán.

A közleményben kitértek a leköszönő szóvivőre is, akinek megköszönték az eddigi munkáját, és jelezték, hogy Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad.

Győrfi Pál is üzent a nyilvánosságnak, bemutatva utódját.

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!” – búcsúzott a pozíciótól.

Az új szóvivő, Szűcs Brigitta komoly szakmai háttérrel érkezik a pozícióba. 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott a mentőszolgálathoz. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett.

A terepmunka mellett a háttérfeladatokból is kivette a részét: a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogadott, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és a bajtársak továbbképzését is támogatta. Szakmai elhivatottságát mutatja, hogy idén a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének is tagja, és jelenleg egyetemi mesterképzésre készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Brutális áremelkedés jöhet a fehérjeporoknál a népszerű fogyókúrás szerek miatt
A GLP-1 gyógyszereket használók által fűtött keresletnövekedés történelmi csúcsra lökte a tejsavófehérje árát. A helyzet különösen a kisvállalkozásokat sújtja, akik a készletekért küzdenek, és gyakran dupla árat fizetnek az alapanyagért.


A tejsavófehérje ára az ötszörösére drágult, és egyes beszállítók már az év végéig kifogytak a készletekből, miután a fogyókúrás gyógyszerek és a fehérjedús étrendek iránti globális kereslet az egekbe lökte az igényeket. A piacot olyan nyomás alá helyezte a helyzet, hogy több gyártó kénytelen olcsóbb keverékeket használni.

A 80%-os koncentrációjú tejsavófehérje tonnánkénti ára a 2023. júniusi 4302 fontról idén júniusra 23 751 fontra nőtt – írja a The Guardian. Északnyugat-Európában az élelmiszeripari minőségű savópor ára tonnánként 1700 eurót közelíti, ami történelmi csúcsnak számít, az év eleje óta pedig több mint 50 százalékkal emelkedett.

A helyzetet súlyosbítja, hogy több beszállító már a teljes évre eladta a készleteit, egy gyártó pedig a nyár után várhatóan leállítja az egyik népszerű, 34%-os koncentrátum előállítását.

A robbanásszerű kereslet egyik fő motorja a GLP-1 típusú, Mounjaróhoz hasonló gyógyszerek terjedése. Mivel ezek a szerek csökkentik az étvágyat, az orvosok gyakran javasolnak megnövelt fehérjebevitelt az izomtömeg megőrzése érdekében.

Erika Tamayo, a Hermosa fehérjemárka alapítója szerint amint a GLP-1 készítmények népszerűek lettek, az emberek rájöttek a fehérje fontosságára. „Aztán a nagy szupermarketekben rengeteg termékhez kezdtek tejsavófehérjét adni – a popcornhoz, a chipsekhez, még a fehérjés fánkokhoz is. Mostanra szinte minden tartalmaz fehérjét, mert a diéták kerültek a fókuszba” – tette hozzá.

A kínálat azonban nem tud lépést tartani, mivel a tejsavófehérje a sajtkészítés mellékterméke, így a mennyisége a sajtpiac alakulásától függ.

A kialakult hiány miatt a kisvállalkozások különösen nehéz helyzetbe kerültek. Tamayo tapasztalatai szerint az elmúlt két évben negyedévről negyedévre nőttek az árak, a nagyobb cégek pedig könnyebben elnyelik a drágulást, miközben piaci részesedést szereznek.

„Tudunk ugyan fehérjét beszerezni, de a múlt negyedévhez képest dupla áron vásárolunk. Még van készletünk az előző rendelésből, és ezt nem azonnal hárítjuk át az ügyfeleinkre, de egy ponton muszáj lesz” – mondta.

A piac ugyanakkor reagál a kihívásokra. Jasper Endlich, a Vesper nevű piaci elemző platform munkatársa szerint bár egyértelmű a hiány, a megoldások már látszanak.

„A jó hír, hogy a piac reagál… Új üzemek nyílnak… Ahol korábban csak tejsavófehérjét tartalmaztak a termékek, ott most egyesek kisebb mennyiségű tejfehérjével kevert keverékeket használnak. Az összes fehérjetartalom nagyjából hasonló marad, miközben az összetevők költsége akár a felére vagy a harmadára is csökkenhet” – magyarázta az elemző.

A globális trendre Magyarországon is van már válasz: Szekszárdon a Tolnatej egy 26,1 millió eurós beruházás keretében épít új, automatizált tejsavófehérje-feldolgozó üzemet – közölte a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA).


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk