HÍREK
A Rovatból

„Ha sikerül összegyűjtenem 6 millió forintot, akkor folytatjuk a korrupciós esetek feltárását” – Hadházy adományt kért a munkájához

A hozzászólók többsége Kövér Lászlóra akadt ki, amiért még nem adott lehetőséget a képviselőnek az eskütételre. Volt, aki viszont felháborodott: „Tegye le az esküt és járjon be dolgozni! A kunyerálás helyett.”


Hadházy Ákos a Facebook-oldalán kér adományt képviselői munkájához, mivel a parlamenti eskü hiányában sem képviselői tiszteletdíjra nem jogosult, sem más pénzügyi forrásokhoz. A független képviselő szándékosan nem tette le az esküt a parlament alakuló ülésén, mivel - mint ahogy azt a friss bejegyzésében is megfogalmazta - "nem kívánta legitimálni a tisztességtelen választás eredményét".

Úgy gondolja, annak ellenére, hogy az ellenzéki képviselők végül nem csatlakoztak hozzá a bojkottban, "a Fidesz mégis veszélyesnek látja az ilyen, szimbolikus kiállást", hiszen Kövér László házelnök azóta sem "engedi", hogy letegye a képviselői esküt. Hadházy szerint ezzel nem őt veszi semmibe az Országgyűlés elnöke, hanem azt a több mint 30 ezer zuglói polgárt, akik megválasztották az áprilisi választáson.

Mint írja, az eskütétel halogatásának az is a következménye, hogy nem kap képviselői tiszteletdíjat, de ezzel eddig is tisztában volt. A megélhetését ez nem veszélyezteti, mert saját cége és rendelője, ahol állatorvosként dolgozik. Viszont így azokhoz a pénzügyi keretekhez sem fér hozzá, amelyek minden képviselőt megilletnek. Hadházy azt mondja, korában ebből tudta finanszírozni az őt segítő kollégáit, ebből tudta biztosítani a munkája egyéb feltételeit, például az utazást távoli kis falvakba, vagy lekérni tulajdoni lap másolatokat, ügyvédeket megbízni. Ehhez kér most támogatást követőitől, szimpatizánsaitól.

"Ha sikerül összegyűjtenem erre a nyárra legalább hatmillió forintot, akkor a stábommal gond nélkül tudjuk folytatni a korrupciós esetek feltárását és a népbutító propaganda elleni küzdelmet akkor is, ha Kövér László tótágast áll a parlamentben, vagy éppen egy képviselő jogait önkényesen korlátozva akár az őszi ülésszakig nem engedi az esküt letenni. Ha sikerül, elmondhatjuk, hogy valóban függetlenek vagyunk a NER-től, így pénzügyi eszközökkel sem tudnak megállítani bennünket"

- írta a bejegyzésében, hozzátéve, hogy a kis összegek is számítanak.

A poszt alatt kommentelők vegyesen fogadták a politikus kérését. Sokan szívesen támogatják, mert szerintük Hadházy fontos munkát végez. Íme néhányuk hozzászólása:

"Képviselő Úr! Számíthat rám. Feltétlen szükség van az Ön korrupciós ügyeket feltáró munkájára. Ehhez kívánok jó erőt, egészséget!"

"Utalok. Folytassa a munkát! Ön az utolsó szalmaszál."

"Utaltam elég rendesen, nagyon nagy szükség van az Ön munkájára. Köszönjük!"

"Tessék küldeni pénzt Ákosnak. Ha valaki, hát ő megérdemli. Ő és a csapata."

De akadnak olyanok is, akik felháborodtak azon, hogy a képviselő pénzt kér a munkájához másoktól.

"A kapálás már nem megy?"

"Nem lett volna egyszerűbb a többiekkel együtt letenni az esküt? És akkor most nyugodtan dolgozhatna."

"Megválasztottuk, többek között én is rá szavaztam, mert Ő tényleg csinált is valamit. Ezek után az esküt sem tette le, mert megsértődött hogy nem nyert az ellenzék, most meg küldjük neki a pénzt. Rohanok. Egy átlag embernek ki küld pénzt hogy ha megsértődik és nem megy be a munkahelyére dolgozni?!"

"Lehetősége volt letenni az esküt. De ő játszadozik mindenkivel mint egy gyerek. Várjon egy évet, és ha megérdemli, pótvizsgázhat. Nincs kivétel!"

"Tegye le az esküt és járjon be dolgozni! A kunyerálás helyett."

"A választások előtt lelkesen támogattam anyagilag MZP-től a Momentumon át Önig több szervezetet, egyént, médiumot, eseményt. Kidobott pénz volt. Sajnálom, nem fizetek más helyett."

A hozzászólók többsége egyébként leginkább Kövér Lászlóra akadt ki, amiért még nem adott lehetőséget Hadházy Ákosnak az eskütételre. Sokan pedig arról írtak, hogy csalódtak az ellenzékben, akik nem támogatják Hadházyt.

"Erre lehetett számítani, ezt vállalta. De ezt a pénzt nem a kisemberektől kellene beszedni, hanem az összellenzék pártjaitól, akik milliárdokat kaptak!"

"A baj ott van, hogy a parlamentben ülő ellenzékiek nem fognak össze Hadházy érdekében!"

"Hol vannak és mit csinálnak az ellenzéki politika jeles képviselői és maga a mozgalom ilyenkor? Nyári szünet és Dubaj? Ennyire nem sürgős a kormány leváltása? Hozzák már egy nevezőre és kössék egy csomagba a megszámlálhatatlan "ziccert"!"

"Az ellenzéknek ezt ki kellene kényszeríteni! Nincs semmi szolidaritás közöttük? Mindenki csak a saját pecsenyéjét sütögeti és gyalázkodnak egymásra? Nagyon csalódtam az 'Összefogásban'"!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nem akárki mellől nézte végig Orbán Viktor a lelátón ülve, ahogy Szoboszlaiék simán kikaptak a Manchester Citytől
A miniszterelnök az amerikai útja után egyenesen Manchesterbe repült, hogy a VIP-páholyban szurkoljon. A liverpooli magyar focistáknak azonban nem volt szerencséjük, a City simán legázolta őket.


A Manchester City 3–0-ra legyőzte a Liverpoolt az Etihad Stadionban a Premier League 11. fordulójának rangadóján. A mérkőzés Pep Guardiola 1000. tétmeccse volt edzőként, a gólokat pedig Erling Haaland, Nico González és Jérémy Doku szerezték. A győzelemmel a City 22 ponttal feljött a tabella 2. helyére, míg a vereséggel a Liverpool 18 ponttal a 8. helyre csúszott vissza.

A Liverpoolban kezdőként lépett pályára Szoboszlai Dominik, míg Kerkez Milos az 56. percben állt be Andrew Robertson helyére.

A helyszínen tekintette meg a mérkőzést Orbán Viktor magyar miniszterelnök is, akit a Manchester City elnöke, az egyesült arab emírségekbeli Khaldoon al-Mubarak társaságában fotóztak le a hírügynökségek

– írta a 24.hu.

A miniszterelnök manchesteri látogatása mindössze két nappal követte washingtoni útját, ahol november 7-én Donald Trump amerikai elnökkel tárgyalt a Fehér Házban. A nemzetközi sajtó beszámolói szerint a találkozó fő témái az energiaügyek és az Oroszországgal szembeni szankciók voltak. A megbeszélések eredményeként Magyarország mentességet kapott az orosz olaj- és gázszankciók alól, emellett a felek megállapodtak amerikai LNG-vásárlásról és a nukleáris együttműködésről is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Bod Péter Ákos a „pénzügyi pajzsról”: Olyankor szoktak ilyen megoldásokhoz fordulni amikor válság van, vagy a válságnak az árnyéka vetül ránk
Orbán Viktor szerint megoldották a finanszírozási gondokat az amerikaiakkal. A szakértő azonban lehűtötte a kedélyeket: ez nem ajándék, hanem egy kamatos hitel lehetősége.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 09.



„Ha most nincs brüsszeli pénz, akkor van amerikai pénz” – jelentette ki Orbán Viktor a Donald Trumppal folytatott washingtoni találkozója után. A kormányfő a hazafelé tartó repülőn egy olyan amerikai pénzügyi pajzsról beszélt, amely szerinte nemcsak a forintot védi meg a külső támadásoktól, hanem a befagyasztott uniós források alternatívája is lehet – számolt be róla az RTL Híradó.

A Válasz Online információi szerint egy argentin–amerikai mintára létrehozott devizacsere-megállapodásról lehet szó, amit Orbán Viktor és Donald Trump köthetett. Ennek lényege, hogy az amerikai jegybank forintot, a Magyar Nemzeti Bank pedig dollárt vásárol, amit egymásnál tartalékolnak. Ez a konstrukció hozzájárulhat a forint erősítéséhez, de akár hitelként is lehívható. A mechanizmusról egyelőre sem a kormány, sem az MNB, sem az amerikai fél nem közölt hivatalos részleteket.

„Az, hogy Magyarországon a magyar valutát meg lehet támadni, hogy a magyar költségvetést nehéz helyzetbe lehet hozni, hogy a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról lehet fojtogatni – ezt el lehet felejteni. Ennek vége. Ezt mi az amerikaiakkal megoldottuk” – fogalmazott a miniszterelnök.

Bod Péter Ákos volt jegybankelnök azonban lehűtötte a kedélyeket. Szerinte egy ilyen megállapodás nem helyettesítheti az uniós forrásokat, mert azok ingyen vannak, ez a pénz viszont csak kamatostul hívható le. „Ott van a pénz az ablakban: tudom, hogy ott van. Ha leveszek belőle, vissza kell fizetni kamatostul; ha nem, akkor is biztonságot ad, jó tudni, hogy rendelkezésre áll” – magyarázta a szakértő, aki szerint egy ilyen eszköz komoly bajt jelez.

„Olyankor szoktak ilyen megoldásokhoz fordulni, amikor válság van, vagy a válság árnyéka vetül ránk”

– tette hozzá Bod Péter Ákos.

A háttérben az Argentínával kötött, 20 milliárd dolláros amerikai megállapodás állhat mintaként, amely segített az ottani elnöknek megállítani a választások előtt elszabadult inflációt. Donald Trump akkor úgy gratulált a győztes Javier Mileinek: „Tegyük újra naggyá Argentínát!”.

A hírre a Tisza Párt elnöke is reagált, szerinte az Egyesült Államok lesz Orbán Viktor új Nemzetközi Valutaalapja. „A guruló dollárok ezek szerint nem az ellenzékhez, hanem Orbán Viktorhoz érkeznének. Szerintünk minden magyar ember érdeke, hogy az uniós forrásokat hazahozzuk – ezt pedig csak úgy lehet, ha lezárjuk az Orbán családhoz köthető, gigaméretű korrupciót” – mondta Magyar Péter.

Magyarországtól a jogállamisági normák megsértése miatt jelenleg 18 milliárd eurónyi, vagyis körülbelül 7 ezermilliárd forintnyi forrást tart vissza az Európai Unió. Az RTL Híradó kereste a kormányt, hogy megtudják, pontosan milyen pénzügyi megállapodást kötöttek, de adásukig nem kaptak választ.

Az RTL beszámolóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrinc elmondja, hogyan érintené őt egy kormányváltás - ezt ígéri holnapra az Index
A nagyinterjúból állítólag az is kiderül majd, milyen volt valójában a viszonya a NER-ből kiugrott Magyar Péterrel. Az Index azt ígéri, hogy Hatvanpuszta ügye is szóba kerül a beszélgetésben.


Hétfőn reggel 8 órakor exkluzív interjút közöl Mészáros Lőrinccel az Index. A Mészáros Csoport tulajdonosát Szabó Gyula faggatta egyebek mellett arról, hogy

milyen volt a kapcsolata Magyar Péterrel, mit diktál szerinte a kampány logikája, és a hatvanpusztai ügyek is szóba kerültek. Mészáros Lőrinc emellett kifejti, hogyan érintené őt egy esetleges kormányváltás,

milyen szerepet tölt be a V-Híd a cégcsoporton belül, és részletesen beszél a jelenlegi magyarországi makrogazdasági helyzetről is.

A Mészáros és Magyar Péter közötti viszony témája azért is bír különös jelentőséggel, mert 2025 júniusában az üzletember nyílt levélben fordult a politikushoz, miután Magyar Péter éles kritikát fogalmazott meg vele szemben.

Az interjúban szintén érintett hatvanpusztai ügyekkel kapcsolatban a Direkt36 oknyomozó portál 2025 októberében írt arról, hogy Mészáros egyik cége, a Talentis Group Beruházás-szervező Zrt. pénzügyi fedezetet biztosított Orbán Győző egyik beruházásához. A Mészáros Csoport később visszautasította, hogy a Talentis utalt volna a fedezetkezelő felé, állításuk szerint azt az építtető teljesítette.

A V-Híd szerepe a Mészáros Csoporton belül azért központi kérdés, mert a Transparency International Magyarország 2025. márciusi elemzése szerint Mészáros érdekeltségei 2021 és 2023 között több mint 1090 milliárd forint értékű közbeszerzést nyertek el. A V-Híd a legnagyobb nyertesek közé tartozik, olyan kiemelt projektekkel, mint a Ferencváros–Kelenföld vasútvonal mintegy 338 milliárd forintos kapacitásbővítése.

Mészáros Lőrinc vagyonát a 100 leggazdagabb magyar 2025-ös listája 1422 milliárd forintra, míg a Forbes listája 1749 milliárd forintra becsülte, ezzel mindkét rangsorban az első helyen áll. Az üzletember nem először ad nagyinterjút a lapnak, 2021-ben és 2024-ben is válaszolt már a kérdéseikre. A 2024-es beszélgetésben többek között az MBH Bankról, az Opus Globalról és az Orbán Viktorhoz fűződő viszonyáról is beszélt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, hogy miért nem tartott vele Washingtonba Rogán Antal
A miniszterelnök szerint az ezerforintos benzinártól óvták meg a magyarokat. Azt is elmondta, miért kellett néhány miniszternek itthon „vigyázni a boltra”.


Orbán Viktor a Washingtonból Magyarországra tartó különgépen újságírói kérdésre árulta el, hogy Rogán Antal és Gulyás Gergely miért nem utazott vele az Egyesült Államokba. A miniszterelnök szerint olyan nincs, hogy minden erős ember egyszerre hagyja el Magyarországot.

„Akkor ki van a boltban? Valakinek ott is lenni kell. Olyan nincs, hogy minden erős ember eljön”

– válaszolta a kormányfő a fedélzeti sajtótájékoztatón, amelyről az Index számolt be.

A miniszterelnök a Donald Trumppal történt találkozó után arról is beszélt, hogy megállapodást kötött az amerikai szankciók „időhatár nélküli” mentesítéséről. Konzervatív, óvatos becsléssel úgy gondolja, hogy

az ezerforintos literenkénti benzinártól sikerült megmenteniük a magyarokat, míg a gázszámla a fűtési szezonban 2,5-szer vagy akár 3-szor több lenne a mostani megállapodás nélkül.

„Tehát ekkora bajtól óvtuk meg magunkat” – mondta, hozzátéve, hogy az elszabadult energiaárak beláthatatlan következményekkel jártak volna a munkahelyekre és a vállalkozásokra nézve. „De hát ez egy ilyen szakma. Időnként becsap a ménkő, és akkor valami villámhárítót kell szerezni. Ez a villámhárító tegnap működött” – fogalmazott.

Ezzel szemben több, név nélkül nyilatkozó Fehér Házi tisztviselőre hivatkozó nemzetközi médium, köztük a Reuters és az AP is arról számolt be, hogy a felmentés egy évre szól, és Magyarország cserébe vállalta, hogy mintegy 600 millió dollár értékben amerikai LNG-t vásárol, valamint erősíti az együttműködést a nukleáris fűtőanyagok terén.

Orbán Viktor légi sajtótájékoztatóján az is kiderült, hogy Magyarország veszély esetén pénzügyi mentőcsomagot kaphat az Egyesült Államoktól, bár ennek részleteiről és feltételeiről egyelőre nincsenek nyilvános információk. A kormányfő szerint az amerikai elnökkel való találkozó megerősítette Magyarország békepárti kommunikációját, és a migrációs politika idejére utalva megjegyezte, hogy már bebizonyosodott, „egynek lehet igaza 26 ellenében”. Az ezzel kapcsolatos újságírói kérdésre, hogy az amerikai elnökkel való közös platform hitelesíti-e a magyar álláspontot, úgy reagált: „Azon gondolkodom, hogy a hitelesíti szó-e a jó, amit ön használt.”

A miniszterelnök azt is elmondta, hogy meghívta Donald Trumpot és több embert is Budapestre. „És a budapesti békecsúcs is az ilyen látogatások közé tartozik, ami szerintem meg fog történni” – tette hozzá.

A mostani megállapodás előzménye, hogy Magyarország már korábban is kapott mentességet az Oroszország elleni uniós szankciók alól, például a Barátság kőolajvezetéken érkező olajra. Az Egyesült Államokkal való energetikai együttműködés sem új keletű, a kormány korábban már kötött megállapodást amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) vásárlásáról és a nukleáris fűtőanyagok terén való együttműködésről a Westinghouse céggel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk