KÉK HÍREK
A Rovatból

„Ha ölnek, öljenek szépen!” – Orbán Viktor és más politikusok meggyilkolását célzó csoport ellen emeltek vádat

Összesen 33 közéleti szereplő megölésére hívták fel követőiket. Egy otthonszülő párt pedig meggyőztek arról, hogy ne anyakönyveztessék az újszülött gyermeküket.


Élet és állam elleni bűncselekmények miatt emelt vádat a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hét személy ellen a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormánya” nevű csoport ügyében.

Az ügyészségi közlemény szerint a vádlottak egy része az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatására irányuló szervezetet hozott létre és céljaik elérése érdekében a gyűléseken és az interneten – ahol további tagokat toboroztak – 33 közéleti szereplő megölésére hívták fel követőiket. 2021. szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során

a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, „hogy ha ölnek, öljenek szépen”. Az egyik vezető azt mondta akkor, hogy „hadiállapot van”, és az igazságszolgáltatás tagjaira – így különösen a devizahiteles perek kapcsán eljáró bírákra és családjukra – „az én ítéletem halál”.

Ezt követően a „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának Bírósága” nevében egy másik vezető szólalt fel, aki halálos ítéleteket hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, továbbá közéleti szereplőkre, például Orbán Viktor miniszterelnökre és Áder János akkori államfőre.

Az ügyészség közlése szerint a csoport egy új „alkotmányt” is megfogalmazott, és az egyébként érvényben lévő törvényekre, előírásokra fittyet hányva a saját szabályaik szerint éltek. Ezt bizonyítja az is, hogy a vádirat szerint egy Bács-Kiskun vármegyei fiatal pár zaklatást és kiskorú veszélyeztetését követte el azzal, hogy

megakadályozták a 2019-ben, otthon, arra felelős személy közreműködése nélkül született gyermekük anyakönyvezését, mivel tagadták a magyar állam létét.

A szülők ezzel tudatosan nem biztosítottak gyermekük számára állampolgárságot, társadalmi azonosításra alkalmas, egyúttal ellátásra is jogosító okmányokat és a gyermek védelmében jogszerűen eljáró szakemberekkel való együttműködést módszeresen és teljesen visszautasították. Mivel a kötelességszegésekkel veszélyeztették kiskorú gyermekük testi fejlődését, ezért elvették tőlük a kicsit.

A csoport vezetőinek magatartása odáig vezetett, hogy

a baba szülei elhitték, hogy az általuk jogtalannak tartott gyámhatósági eljárást képesek befolyásolni és felszólították a hatóságokat, hogy gyermeküket adják vissza.

Az egyik vádlott a gyermekvédelmi és ahhoz kapcsolódó büntetőeljárásban eljárók felett 2020 júniusában „halálos ítéletet” hirdetett, amely felkerült egy videómegosztó portálra, amelyet a szülők egy figyelmeztető e-mailben – személy elleni erőszakos cselekménnyel megfenyegetve őket – elküldtek a hatóság tagjainak.

A vád tárgyává tett legsúlyosabb bűncselekmény akár húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető - olvasható az ügyészségi közleményben.

Kovács Katalin, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a 24.hu megkeresésére azt mondta, nyolc év fegyházat és nyolc év közügyektől eltiltást kértek a csoport vezetőjére, és a magát bírói hatalommal felruházó másik főbűnösre előkészítő ülésen történő beismerés esetére. Azt is közölte, hogy a két főbűnös nem ismerte be a bűnösségét és jelenleg bűnügyi felügyeletben van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Bicskával vágta el apja infúzióját a kórházban egy 13 éves fiú
A fiú vallomásában azt mondta, nem bírta látni apja kiszolgáltatottságát. Csak akkor eszmélt rá tettére, amikor berohantak az ápolók.


Egy 13 éves fiú többször is megpróbálta megszakítani édesapja kórházi kezelését az intenzív osztályon Sarkadon. Előbb az ágya mellett működő gépet próbálta kikapcsolni, ám az riasztotta az ápolókat. Ezután bicskát vett elő, és elvágta az infúziós csövet.

A rendőrség szerint a fiú tette súlyos következményekkel járhatott volna. A Rendészeti Államtitkárság szerdán reggel számolt be az esetről a Facebookon. Azt írták: a fiú „segíteni” szeretett volna az apjának, de a mozdulata majdnem tragédiához vezetett. A cső elvágásával ugyanis életveszélyes állapotot idézhetett volna elő.

„Az apa elvérezhetett volna, a vénába jutó léglégbuborék pedig légembóliát okozhatott volna”

– írták.

A fiú a napokban lesz 14 éves. Beismerte a tettét, és azt mondta, nem tudta elviselni, hogy mindig erős apja hirtelen ennyire kiszolgáltatottá vált. Akkor döbbent rá, mi történt, amikor meglátta a vért, és az intenzív osztály dolgozói közbeléptek.

A fiatalt életveszélyt okozó testi sértés kísérletével gyanúsítják. Szabadlábon védekezhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Egy brit férfi megölte barátját egy erzsébetvárosi albérletben, majd a holttestet végighúzta a folyosón
A két brit férfi bulizni érkezett Budapestre, de az este tragédiába torkollott. A veszekedés után késsel végzett 28 éves társával az elkövető.


Megöltek egy férfit Erzsébetvárosban hétfő hajnalban. Később kiderült, hogy a késelés áldozata egy 28 éves férfi, az elkövető pedig egy 34 éves személy, akire akkor csaptak le a hatóságok, amikor a véres holttestet vonszolta végig a folyosón. A támadót azóta már elfogták, és emberölés miatt nyomozás indult.

A Tények információ szerint mindkét férfi brit állampolgár, akik szórakozni érkeztek Magyarországra, és ezért bérelték ki az Akácfa utcai lakást.

A gyilkosság előtt bulizni voltak, ám később összevesztek valamin. A konfliktus annyira elfajult, hogy a 34 éves elkövető kést rántott.

A csatorna szerint az elkövető megpróbálhatta lehúzni a lépcsőn a holttestet, de már nem jutott le vele, mert a rendőrök elfogták. A jelenlegi információk szerint az elkövetőt azóta már kihallgatták.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Videó: Hatalmas lángokkal égett egy új csarnok, amit két hét múlva adtak volna át Mezőhegyesen
A városban mindenhol erős füstszag terjengett. A kár hatalmas, a cég épp a megnyitóra készült, nemrég készültek el a beruházással.


Hatalmas lángokkal és füsttel égett hétfő este az új csarnok Mezőhegyesen. A helyiek szerint erős a füstszag terjengett a városban. Két hét múlva adták volna át az új, 1800 nm-es épületegyüttest, ahol 2000 nm raklap is leégett. Az oltásban hatvan tűzoltó vett részt.

Egy kertészeti és öntözés technikai cég telephelye gyulladt ki. Az árukészlet nagy része elpusztult a lángokban.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiugrott a mozgó vonat ablakán egy gyerek Borsodban – mentőhelikoptert kellett hívni hozzá
Saját szemükkel láthatták az arra járók, hogy egy kisfiú kiveti magát a mozgó szerelvény ablakán. A jegyellenőr elől akart elmenekülni.


A MÁV Füzesabonyból Nyíregyházára tartó 5112-es járatának ablakán ugrott ki egy gyermek Taktaharkánynál. A vonat még mozgásban volt.

A megdöbbentő eset hétfőn délelőtt történt. A Boon.hu helyszíni riportja szerint egy 10 év körüli gyerek próbált az ablakon ugrott ki, egyelőre nem tudni, miért. A MÁV közleménye szerint: Az állomáson éppen lassító, már megállni készülő szerelvény ablakán – eddig tisztázatlan okból és körülmények között – kiugrott egy fiú, aki a vasúti pálya mellé esett, ahol súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők kiérkezéséig jegyvizsgáló kollégánk végig a sérült mellett maradt, a vonaton tartózkodó vasútőr segítségével megkezdte a szerencsétlenül járt fiú ellátását - áll a közleményben.

A mozgó vonatból kiugorva súlyosan megsérülhetett, mert a portál szerint a rendőrök mellett mentőhelikopter is érkezett a helyszínre.

A tájékoztatás szerint a balesetet szenvedett gyermek 14 évnél fiatalabb, így nem állja meg a helyét az a feltevés, miszerint a fiú bliccelés gyanú miatt menekült volna a kalauz elől. Jegyvizsgáló nem szándékozott elkérni a fiú jegyét, hiszen 14 évnél fiatalabbnak látta, az ilyen korú utasaink pedig a MÁV-csoport járatain díjmentesen utazhatnak – tette hozzá a MÁV.


Link másolása
KÖVESS MINKET: