„Ha Irán kilép az atomsorompó-egyezményből, akkor ennek a háborúnak nem igazán lesz győztese”

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Vértanúk terén tartott gyűlésen beszélt a Fidesz választási veresége utáni felelősségre vonásról. A teljes beszéd szövegét itt lehet elolvasni:

„Kedves barátaim, köszönöm, hogy most szólhatok hozzátok. Vendég vagyok itt, nem fővédnök és nem szervező, és a saját nevemben beszélek. Azért jöttem, hogy megbeszéljük, mi is történt velünk az elmúlt vasárnap.

Kritikus pillanatban vagyunk. Ha rosszul értékeljük a helyzetet, akkor tévedni fogunk, és belehal a közösségünk. Vasárnap a nemzet döntött, és történelmi legitimációval a politikai ellenfelünk győzött. Mi pedig súlyos vereséget szenvedtünk. Ez tény. Ne tagadjuk a valóságot. Mi méltósággal viseljük a vereség keserű terhét, és bízunk benne, hogy az ellenfeleink méltósággal viselik majd a nagyarányú győzelmük súlyát.

Én egyéni képviselőjelölt voltam, végig harcoltam veletek, értetek ezt a választási küzdelmet is, mint megannyi csatát korábban. Tettem ezt úgy, tettem ezt úgy, hogy mindvégig tudtam, hogy a politikai realitás alapján nem én voltam a választás esélyese, és az országos listáról sem számíthattam mandátumra. Éppen ezek alapján úgy vélem, minden erkölcsi alapom megvan arra, hogy most a választások után elmondjam nektek, hogy miként látom a helyzetet.

A kampány végetért, és eljött a számvetés ideje, és bizalmat kell adnunk a nemzet többsége által megválasztott új kormánynak közös hazánk, Magyarország, a magyar nemzet érdekében. Sok harcot hagyunk magunk mögött, és sok csodálatos nemzeti vívmányt értünk el. Ezeket minden körülmények között meg kell védenünk. Ilyen például a családok támogatása. Ilyen a határaink védelme az ellenőrizetlen migrációtól. És ilyen a kettős állampolgársággal elindított nemzet újraegyesítő folyamat is.

De beszélnünk kell a vereség okairól. Mikor, ha nem most? Mi vezetett idáig? Ha ezt a lépést kihagyjuk, ha nem tudunk szembenézni önmagunkkal, akkor a vesztes oldalon ragadunk talán örökre. Lapogathatjuk egymás vállát. Csak idővel egyre kevesebb vállat fogunk lapogatni, amíg a végén már csak a sajátunkat. Van valaki, aki a felelősséget már nyilvánosan és egy személyben magára vette. Orbán Viktor, de ő az a személy is, akinek elvitathatatlan történelmi eredményei vannak az elmúlt 36 évben a magyar nemzet sorsának felemelésében is. A felelősség azonban sohasem csak egy emberé. A lelki ismeretvizsgálat, a keresztény konzervatív gondolkodás alapvetése. Ha ez eddig nem volt meg, vagy nem volt elég, akkor most van itt a pillanat, hogy elindítsuk. A választási vereségnek jól meghatározható konkrét okai vannak. Ez nem ködbevesző, meghatározhatatlan titkoknak az erdeje. Vegyük tehát sorba ezeket.

Súlyos vád volt ellenünk az állami politikai döntéshozatal és a magánvállalati világ egészségtelen összefonódása és ezek feltárásának elmaradása. Most a nemzet minden jogi eszközt az új országgyűlés kezébe adott. Éljenek vele, de ne éljenek vele vissza. Ha valaki, bárki vétett a törvények ellen, arra a jog teljes szigora sújtson le. De vigyázzanak! Ártatlanokat meghurcolni senkinek nem áll jogában. A nemzet nem erre adott felhatalmazást, hanem az igazság feltárására. Nekünk ebben az igazság feltárására irányuló folyamatban minden támogatást meg kell adnunk az eljáró hatóságok részére akkor is, ha az eredmények fájdalmasak lehetnek.

A másik kritika, amelyet személyesen is alá tudok támasztani, az sok esetben a szakmaiság elnyomása volt partikuláris érdekek kis szerű karrierjobboldaliak törtetése által. Eközben a közösségünk sokszor nem védte meg a törtetők által eltaposodottakat. Sokszor félrenéztünk, mert attól tartottunk, hogy ha felemeljük a szavunkat ez ellen, kockáztatjuk a kormányzó képességünket, és ezáltal elveszítjük a hazánk számára kivívott vívmányokat. Vegyünk egy példát.

Hiába növeltük meg a forrásokat bizonyos szektorokban és alrendszerekben, ha sok szakmai kérdésre nem adtunk választ, vagy nem volt az a válasz elégséges. Nemcsak felülről lefelé, de alulról felfelé is transzparensen kell áramlania az információnak. Ez volt az egyik oka annak, hogy most sok százezer jobboldali gondolkodású honfitársunk az ellenfeleinknek adta a bizalmát és a szavazatát. Ezeket a magukat jobboldalinak mondó karrieristáknak, akik a kormányzás hosszú évei alatt érdekből ránk telepedtek, azt üzenem, azonnal és haladéktalanul távozzanak a közösségünkből. Bár gyanítom, bár gyanítom, hogy a legtöbben már múlt vasárnap este olyan este 9 óra tájékán ezt megtették.

Végül nem lehet megkerülni a keresztény konzervatív oldalon a cselekedet megítélésének kérdését. Gyümölcseiről ismeritek meg a fát. Azok, akik szavakban, érdekből, divatból keresztény elveket hirdettek, de a tetteik leküzdhetetlen teherként húzták le a közösségünket, távozzanak! Méltányosságból nem sorolunk még neveket, de kérjük, hogy távozzanak önként a közösségünkből.

Mi pedig, akik maradunk, legyünk akárhányan, emeljük fel a szívünket. Sursum Corda, nézzünk bátran a történelem új fejezete elé, és ígérjük meg magunknak, egymásnak és a hazánknak, hogy ezután jobban fogjuk csinálni. Emlékezzünk Szent István királyunk intelmeiből Szent Pál szavaira. Nem koronáztatik meg, csak aki szabályszerűen küzd. Ne felejtsétek el, a győzelem sohasem végleges, a vereség sohasem végzetes. Nekünk a hitünk és az emberi szív az erőnk. Egy új jobb oldalt kell építenünk, az ellenfeleinkkel közös hazánk és közös nemzetünk érdekében. Induljunk hát!”

A teljes beszédet itt lehet megnézni:

Még pár százezer, a külképviseleteken és átjelentkezéssel leadott szavazat hiányzik a végeredményből, de a történelmi változás iránya már látszik. A 2026-os választás nem a Fidesz összeomlásáról, hanem a Tisza Párt áttöréséről szólt – ez derül ki Török Gábor politikai elemző friss Facebook-posztjából, amely a levélszavazatok nélkül vizsgálja a pártok támogatottságának alakulását az elmúlt évtizedekben.

Az összehasonlíthatóság miatt a számok nem tartalmazzák a levélben szavazókat, így a trend a belföldi erőviszonyok átrendeződését mutatja. A magas részvétel miatt a Fidesz szavazataránya ugyan csökkent, de a politikai térképet alapjaiban az új kihívó megjelenése rajzolta át.

Bár az országos trendek egyértelműek, a végső mandátumelosztás még nem dőlt el. A még be nem számolt, külföldön és belföldi átjelentkezéssel leadott voksok több szoros egyéni választókerület végeredményét is megfordíthatják a következő napokban. A Török Gábor által az összehasonlításból kihagyott levélszavazatokat külön összesítették: ezek 84 százaléka a Fideszre, 13,8 százaléka pedig a Tisza Pártra érkezett. Ez az arány jól mutatja a kormánypártok stabil, de a belföldi trendektől eltérő támogatottságát a határon túli magyar állampolgárok körében.

Orvos-Tóth Noémi pszichológus egy Facebook-bejegyzésében arra próbált választ adni, hogy miként lehet segíteni azoknak az idős hozzátartozóknak, akik még mindig a háborútól rettegnek.

A pszichológus elmondása szerint a mentők két sürgős ellátásra szoruló beteget szállítottak be hozzájuk: „egy anyát és közel 50 éves fiát. Mindketten súlyos pszichotikus állapotban voltak, realitásérzékük jócskán eltorzult, és elveszítették a kapcsolatot a valósággal.”

A szomszédok jelentették az esetet, miután a rendőrség betörte az ajtót, és látták, hogy az anya és fia mindenhol leverték a vakolatot, hogy megtalálják a képzelt lényeket. A kezelés első lépéseként a két beteget elkülönítették egymástól. A pszichológus szerint „ilyenkor általában az történik, hogy egyikőjük hamarosan megszabadul az irreális gondolatoktól, és visszatér a realitásba.”

A jelenséget a szakma indukált vagy osztott pszichózisnak nevezi, amikor két, érzelmileg szoros kapcsolatban álló ember osztozik egy közös téveszmerendszeren.

Ebben az esetben a fiú költözött vissza idősödő, egyre romló mentális állapotú édesanyjához, akivel teljes elszigeteltségben élt.

Miután az anyától leválasztották, a fia állapota javulni kezdett.

Aki nem tartott fenn élő kapcsolatokat a külvilággal, sokszor nem is talált más információforrást, mint a közmédiát.” Úgy véli, a félelemkeltő kampányok egyfajta toxikus buborékba zárták az időseket.

A pszichológus kifejti, hogy az ember másokon keresztül érvényesíti a valóságát, és ha hiányoznak a valódi kapcsolatok, a média veszi át ezt a szerepet. „A képernyőn megjelenő személyek kötődési figurává és az episztemikus bizalom kulcsszereplőivé nőnek, az általuk közvetített narratíva pedig kritika és szűrő nélkül épül be a világképbe.”

„Ami eddig elképzelhetetlen volt, most megvalósítható lesz az idős és elszigetelten élő emberek esetében is” – zárja bejegyzését.

Biztosan mindannyian emlékszünk és sokáig emlékezni is fogunk azokra a képekre, amikor boldog, euforikus hangulatban ünneplő fiatalok lepik el Budapest utcáit a TISZA választási győzelme után. Bejárták a képek, videók a világsajtót is, hirtelen érdekes, menő, régóta nem tapasztalt módon beszédtéma lett Magyarország.

Azt már sokan leírták, hogy nagy valószínűséggel a sosem látott számban aktivizálódott 30 vagy 40 év alatti korosztályok döntötték el a választást, és juttatták Magyar Péteréket kétharmados győzelemhez, sőt, valószínűleg egyáltalán a győzelemhez. Majd a statisztika pontosan meg fogja válaszolni, hányan vettek részt első választók, hány 40 alatti fiatal ment el szavazni, hány olyan volt közülük, aki még sosem érezte fontosnak a voksolást, de most igen.

A korábbi években Bangladesh, Nepál vagy épp Irán és Grúzia példája is mutatta (de sorolhatnánk még pár országot), ahol a dühös fiatalok felléptek a rendszer ellen, és akár véget is vetettek neki, de mindenképpen jelezték: nem tűrnek tovább.

Ha Immanuel Wallerstein vagy Szűcs Jenő nyomán arra gondolunk, hogy a nagy forradalmi (és nyomukban gazdasági-társadalmi) hullámok általában a periférián indulnak és haladnak a centrum felé, akkor ezt a 19-20. századi elméletet a korunk globális világára átfordítva azt látjuk, hogy igen, az elmúlt években volt egy befelé haladás a legfejletlenebb harmadik világbeli országoktól az eggyel fejlettebb államok - a félperiféria - felé. Most pedig a magyar eseményekkel megérkezett Európába is ez a hullám, és ha még csak a félperiférián lévő nem túl fejlett magyar társadalom ébredt is fel egyelőre, minden bizonnyal számolhatunk azzal, hogy a Z-generáció mindenhol nagyobb beleszólást fog követelni magának a politikába. És erre jobb, ha felkészül Franciaországtól Kínáig, Oroszországtól Amerikáig mindenki. Nem tartható már, hogy Orbánhoz, Putyinhoz, Trumphoz, ajatollahokhoz és aggastyán uralkodókhoz hasonló vén trottyok irányítsák ezt a világot. Ha javasolhatok valamit: jobb, ha megadják nekik előzékenyen a nagyobb beleszólást, és ez egyébként vonatkozik a TISZA pártra és az utánuk jövőkre is itthon.

Először is, és ez talán legfontosabb: NEM FÉLNEK. Nagyon fontos, hogy ezeknek a srácoknak, lányoknak Orbán meg a verőlegényei, Kocsis Máté meg a társai bohócok, és legkevésbé sem valami félelmetes politikusok, vagy tiszteletreméltó vezetők. Kiröhögik őket, javarészt le is nézik, buta boomerekként könyvelik el őket. Tavaly, amikor tavasszal valamikor Orbánék bejelentették, hogy betiltják (haha) a Pride-ot, a fiam mondta, hogy ők a haverjával kinéznének. Még nem voltak 16 évesek. Ok, mondtam sunyin provokálva őt, de amúgy be van tiltva, nem féltek? Mire ő mérhetetlen megvetéssel az arcán: EZEKTŐL? Akkor már tudtam, hogy jó lesz minden, ezen az oldalon ezt a meccset elvesztette a hatalom.

Másodszor: saját kommunikációs forrásaik és platformjaik vannak, hadd ne soroljam őket, felét se ismerem, és ez így van jól. Ők lettek a legnagyobb mémgyártók, a TISZA hatalmas elérései és az állampárt szánalmas számai közti különbség legfőbb részesei.

Sosem voltam annak a híve, és roppant károsnak is tartottam az idősebb generációktól a „bezzegamiidőnkben” meg az „ezekamaifiatalok” hozzáállást, korábban sem, amikor még nem volt ekkora a generációs szakadék idősek és fiatalok közt. Ma azonban kifejezetten megmosolyogtató, ahogy az idősebb generáció próbál valami vélt fensőbbségtudattal viszonyulni a fiatalokhoz. Azokhoz, akik jó eséllyel sokkal többet tudnak a minket körülvevő világról, mint ők, sokkal jobb skillekkel rendelkeznek ahhoz, hogy az elkövetkező évtizedekben létezzenek. Az én negyvenes-ötvenes generációm dugig van olyanokkal, akik az okostelefont se tudják kezelni, és akkor az idősebbekről nem is beszéltem. Ezek a korosztályok már most el vannak veszve a világban, abban a világban, amelyben a gyerekeik, unokáik vígan lubickolnak.

A technológia, az internet, a mesterséges intelligencia megmutatta, hogy a gyerekek elképesztő dolgokra képesek, és messze fölötte állnak a szüleiknek – erre Gundalf tökéletes példa volt, ahogy hülyét csinált a „profi” titkosszolgálatból. Egyben ikonikus pillanata is volt a rendszerváltásnak.

Most persze páran talán felháborodnak, mert azért ez valóban kemény mondat. Miről beszélek?

Ez egyébként önmagában is forradalmi változás, nagyon nehéz is lesz kezelni, de ez a feladat, kérjük meg a gyerekeinket, mint a telefonunk beállításánál, majd segíteni fognak.

Nagy általánosságban elmondhatjuk: egy 17-20 éves fiatal sokkal jobb képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy boldoguljon a következő 2-3 évtizedben, (amiről fogalmunk nincs, mit hoz, maximum halvány sejtéseink) mint a szülei, pláne a nagyszülei. És szintén nagy általánosságban független attól, hol él, milyen családban, milyen szociokulturális gyökerekkel rendelkezik.

Tavaly szintén a fiam egyik produkciója volt, hogy 15 és fél évesen egy óra alatt megtervezett egy családi utazást külföldre, tokkal-vonóval, repjegyfoglalás, szállásfoglalás, autóbérlés, egyéb ügyintézés, egy kilencnapos program felvázolása éttermekkel, látnivalókkal, pontos utazási időkkel és helyekkel. Kompletten. És ezt nagyon sok kortársa ugyanígy meg tudja csinálni. Könyvet nem olvas (mármint regényt vagy ilyesmi), mert szerinte ezek idejétmúlt adathordozók, viszont ha leteszem Barcelona vagy New York random pontján, boldoguljon, ahogy tud egy telefonnal, simán megoldaná. Vagy azt mondom neki, hogy rakjon már össze egy előadást poénból (mert persze erre senkinek nincs szüksége normál esetben) arról, hogy Budapesten milyen közlekedési változásokra lenne szükség, mit csinálna, ha ő lenne a főpolgármester, azt is, sőt, még valami prezit is csinálna belőle igen rövid idő alatt.

és aki azt gondolta még a fociról is, hogy úgy működik, mint a 70-es- vagy 80-as évek tesztoszteron- és gerozánszagú öltözőiben. Hát nem. És minden más sem úgy működik, sőt, már úgy sem működik semmi, mint a Covid előtt. Már az is nagyon múlt idő.

Annyit még, ha már múlt idő, hogy a mi generációnknak is jutott egy rendszerváltás, még ha nagyon más is, mint a mostani, de nem jutott egyetlen katartikus pillanat. Ilyen nem nagyon volt 1989-90-ben, legalábbis a fiatalabbaknak nem, a legtöbbünk feje felett elment a történelem, elhúzták hónapokig, nem volt a miénk, nem volt az, hogy na, ezeket jól elzavartuk most, nem volt utcai ünneplés, eufória. Nem volt az az érzésünk, hogy forradalmat csináltunk, vagy legalább egy kis lázadást.

És igen, ez a mostani, lázadás, ez felkelés, ez forradalom. Katarzis. És bele fogják ordítani a képedbe, hogy alkalmatlan vén hülye vagy, meg még csúnyábbakat, és a mocskosfideszezés ehhez képest semmi. Igen, tiszteletlenek, de hát mi okuk volna egy Orbánt, egy Szijjártót vagy egy Lázár Jánost tisztelni – lássuk be, semmi.

Mi pedig sürgősen köszönjük meg nekik.