„Ha akarok még egy mesét, kapok még egyet” – miért jó, ha a gyerekek 7 éves korig egyáltalán nem képernyőznek?
Miért jó a gyerekeknek, ha hétéves korukig nem vesznek a kezükbe se telefont, se tabletet, de még csak nem is tévéznek? Mit lehet tenni, ha képernyőfüggő a gyerek, vagy épp fordítva: a kortársai szekálják azért, mert nem nézhet tévét, nem tarthat kütyüket? És akkor, ha a nagyszülőknél órák hosszat csak a szappanoperákat bámulja? Miből marad ki, aki nem látta a Jégvarázs meg a Mancs őrjárat egyetlen részét sem? Erről beszélt Faragó Ági egyszerűbb gyermekkor-tanácsadó az október eleji, a minimalizmus jegyében megrendezett Simplicity Fesztiválon.
Az egyszerűbb gyermekkor-mozgalom alapműve Kim John Payne pszichológus-pedagógus azonos című könyve. A szerző abból indul ki, hogy a mai gyerekek rengeteg felesleges stresszforrásnak vannak kitéve, ötleteivel pedig abban igyekszik segíteni, hogy a szülők minél inkább megkönnyítsék számukra az életet. Ennek az egyszerűsítésnek a digitális egyszerűsítés is a része.
Mi a baj egyáltalán a képernyőzéssel?
Mivel kisgyermekkorban nem létezik tudatos képernyőhasználat, a szülők példamutatással és más módokon is meg tudják alapozni, hogy idővel tudatossá váljanak ezen a területen, magyarázta Faragó Ági. Az egyszerűbb gyermekkor elvei szerint hétéves kor alatt egyáltalán nem ajánlják a képernyőhasználatot, ami magában foglalja a tévét, számítógépet, telefont és tabletet is.
„Leginkább azért, mert a gyerekeknek, főleg ebben az életkorban, a játék a dolguk. Minden, ami ettől időt elvesz, az nem nagyon viszi őket előre.”
A szabad játéknak ugyanis olyan fejlesztő hatása van, amit nem lehet mással pótolni. Fejleszti a finommotorikát, a kreativitást, a szociális érzéket, hiszen ha többen játszanak, konfliktusokat is fel kell tudni oldaniuk. Közben rengeteget tanulnak egymástól is, és rugalmasságot, kitartást általa.
A képernyő használatakor az történik, hogy megnyomom a gombot és jön a jutalom,
az agy jutalmazási központjába már érkezik is az inger, mondta a szakember. Megemelkedik a dopaminszint, ehhez pedig nagyon könnyen elkezd hozzászokni a szervezet. A gyerek egyre inkább olyan ingereket keres, amik hasonló örömöket okoznak neki, mint a képernyőhasználat. Kialakul az azonnali jutalmazás igénye is. Mivel hozzászokik ahhoz, hogy sok ingert kap, így amikor például bekerül az iskolába, halálra unja magát óra közben. A fókuszálása, figyelemfenntartása romlik, akár alvásproblémái is lehetnek.
Ha az egysíkú képernyő használatát összevetjük azzal, hogy egy kisgyerek hogyan pakolgat egy építőkockát vagy hogyan játszik egy babával, óriási a különbség fejlesztés szempontjából. „Passzív vagyok, de egy gombnyomásra jutalmat kapok, szeretném, hogy minden így történjen az életemben. Ha elrontottam a játékot, lehet kezdeni egy újat. Ha akarok még egy mesét, kapok még egyet.”
Az egyszerűbb gyermekkor szakembere azért sem ajánlja a képernyő-használatot, mert „rettenetesen fárasztó és megterhelő” a gyerek számára. Bőven közrejátszhat abban, hogy nagyon nehéz a kisgyerekeket fegyelmezni, tette hozzá. Dackorszakosok számára különösen nem ajánlott, mert csak ront a már meglévő, amúgy sem rózsás helyzeten. Nehezíti a kapcsolódást is, akár a családhoz, akár a társakhoz, akár a tágabb értelemben vett környezethez (bár ez nem csak a gyerekekre igaz).
A képernyőkön felnőtt kamaszgeneráció és szüleik
„Amikor csak legyintünk és azt mondjuk: mi is így nőttünk fel, mégsem lett semmi bajunk, az ebben a formában nem igaz. Egy dolog, hogy létezett a tévé, de okoseszközök nem, és nem volt elárasztva a világ képernyőkkel. Most már elkezdett felnőni egy olyan kamaszgeneráció, akiknek a szülei mit sem sejtettek a hatásokról, hiszen erről nem is lehetett tapasztalat korábban.”
Aki kiskorában sokat képernyőzött, rendelkezik egyfajta „jogosultság-érzéssel”, amit a hirdetések is táplálnak, de az is, hogy nem nagyon találkozott szembe valódi, megoldandó konfliktusokkal, nem kellett alkalmazkodnia.
