„Ha akarok még egy mesét, kapok még egyet” – miért jó, ha a gyerekek 7 éves korig egyáltalán nem képernyőznek?
A digitális világ kihívásaira legjobban az analóg világgal való megismerkedés készíti fel a gyereket, ami fejleszti az érzékszerveit, a mozgását, hangsúlyozta Faragó Ági. Ezáltal kifejlődnek olyan agyterületek, amik segítik őt abban, hogy később boldoguljon a világban, és ellenállóvá váljon a kihívásokkal szemben. Ha a védett gyerekkor megvan, annyira ellenállóvá teszi, hogy fogja tudni kezelni a digitális világ által előidézett „tüneteket”, helyzeteket is, sőt, valószínűleg sokkal tudatosabb képernyőhasználó lesz, mint a kortársai.
A világban úgy élünk, hogy az a normális, ami általános, amit mindenki csinál, és ez nem feltétlenül egyezik azzal, ami egészséges is. A képernyő is ilyen dolog, tette hozzá a tanácsadó.
A képernyőmentességre törekvő szülők gyakran aggódnak azért, hogy gyermekük kimarad a „mindenki nézi, mindenki ismeri az óvodában-iskolában” élményéből.
Ilyenkor nyilván szembemennek az árral, de érdemes azt a kérdést is feltenniük: akarom-e egyáltalán, hogy a gyerek egy olyan közösséghez tartozzon, ami szerintem ártalmas módon tölt időt? Ehhez kapcsolódva Rousseau gondolatát idézte, miszerint a szülők korábban azt tekintették feladatuknak, hogy a társadalom és a gyerek közé mintegy védelmezőként álljanak be. Manapság ez úgy néz ki, hogy inkább a társadalmat képviseljük a gyerekünkkel szemben, alapvetően jó céllal: hogy felkészítsük őt a világra. Sokan ezért vannak azon az állásponton a képernyőhasználattal kapcsolatban is, mert „mindenki ezt csinálja”, „legyél te is normális, mint a többiek”, „ki ne maradj a közösségből”. Ebbe az iskola és külső elvárások is belejátszanak.
Hogy néznek ki a képernyőmentesség módszerei a gyakorlatban?
Jó hír azonban, hogy a képernyőhasználatról nagyon hamar le lehet szokni.
Hétéves kor alatt egy-két hét is elég hozzá, ami szinte hihetetlen, ha azt vesszük, milyen áhítattal nézik a kicsik a mesét, és mekkora kiborulást, harcot eredményez, ha a szülők azt mondják: mára elég volt.
Hétéves kor fölött már nehezebb, viszont ekkor már megbeszélés tárgyát képezheti.
Hároméves korig a legkönnyebb tartani a képernyőmentességet. Sok gyerek ekkor még nem jár közösségbe, de ha mégis, a közösségi nyomás a képernyőhasználatra nem igazán érvényesül. Ha mégis felmerül a kérdés, hogy „de én miért nem használhatom, ha a többiek igen?”, az a legjobb válasz az egyszerűbb gyermekkor tanácsa szerint: „mert a mi családunkban így csináljuk”. Ebben a korban kifejezetten fontos, hogy fizikailag felfedezze maga körül a világot, ezért sem jó ötlet a képernyőhasználat.
Az egyszerűbb gyermekkor elvei alapján a három és hét év közötti ovisoknak még mindig nem kéne képernyőt használniuk, ugyanakkor itt már bejön a kortársak egyre hangsúlyosabb hatása.
A kirekesztéstől azonban a szülők jobban félnek, mint ahogy az reális lenne, valószínűleg saját rossz gyerekkori tapasztalatuk miatt
- tette hozzá Faragó Ági.
Hétéves kortól szerinte simán le lehet ülni hetente egyszer családilag megnézni egy filmet, de a telefonról, számítógépről jobb, ha nem hiszi azt a gyerek, hogy a szórakozás fő forrása. „A mindennapi rutinban fontos a szigorúan képernyőmentes időszakok bevezetése. Az étkezésnek mindenképpen ilyennek kell lennie. Ha már kicsi kortól ezt a stratégiát követjük, akkor is működni fog, ha már saját telefonja lesz később. Mindenesetre jóval erősebb hatása van, mint ha 12 éves korában, minden előzmény nélkül erre utasítanánk. És persze mindez nem működhet anélkül, hogy mi is alkalmazkodunk a szabályhoz.”
Szülői és nagyszülői példák
Nagyon meghatározó, hogyan bánunk a képernyőmentesség szellemében nevelt gyerekünk előtt a telefonunkkal. „Érzékeltessük vele, hogy nem fontos. Lehetőleg ne lásson minket úgy, hogy minden idegszálunkkal fókuszálunk rá, vagy ha mégis, akkor magyarázzuk el: munkaügyben kell válaszolnunk egy emailre, vagy épp megbeszéljük a másik szülővel, hol veszi fel másnap edzés után. Elnézést kell kérni tőle, mint egy felnőttől, és mutassuk neki, hogy ez az egész egy mellékes dolog, az életünket nem ez irányítja. Csak egy eszköz, nem a szórakozás és a kommunikáció elsődleges forrása.”
A szakember úgy látja, sokszor merül fel problémaként, hogy a nagyszülők nézetik a gyerekkel a tévét.
Ennek két oka lehet: ha folyamatosan megy a háttérben, és megőrülnek, ha nem megy, illetve ha a rájuk bízott gyereknek előbb-utóbb bekapcsolják a mesét.
„Amikor erről beszélünk velük, próbáljunk meg arra visszautalni, nekünk milyen gyerekkorunk volt folyamatos tévézés nélkül, mennyi jó élményt szereztünk helyette, mennyivel nyugodtabban telt ez a szakasza az életünknek. Fontos, hogy ellentét helyett inkább kapcsolódjunk hozzájuk. Azt is figyelembe kell ugyanakkor venni, hogy a nagyszülők már nem harmincévesek: lehet, hogy aki bekapcsolja a gyereknek a tévét, az egyszerűen csak iszonyatosan elfáradt”, figyelmeztetett Faragó Ági.
A konklúzió szerint a nagyszülővel való kapcsolatot nem éri meg elveszíteni amiatt, mert mások a nevelési elveink. „Ha a képernyőzés az egyetlen probléma, gondoljunk arra: mi otthon teremthetünk egy nyugodt közeget a gyerekünknek, pontosan azért, hogy legyen mibe visszatérnie. Ha fáradtan hazajön, kijátssza magából. Nehéz az, ha a nevelési elveinket nem fogadják el, de összességében családra van szüksége a gyereknek; nagyobb haszon megtartani egy nagyszülőt, mint amekkora veszteség az, hogy heti egy órát néz nála képernyőt.”
