Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró a Facebookon reagált a Fidesz szombati, tisztújító kongresszusán történtekre. Bejegyzése szerint a választási vereséggel szembenéző eseményen „Kubatov Gábort, Németh Szilárdot és Kósa Lajost is leváltották alelnöki tisztségükből”.

Panyi ironikusan úgy folytatja, hogy ezek szerint a valódi felelősök, „és így az ész”, a döntések mögött valójában Kósa Lajos és Németh Szilárd voltak, akik szerinte remekül játszották a szerepüket, hogy ez senkinek ne tűnjön fel.

– írta.

Az újságíró felidézi, hogy Németh Szilárd a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára volt 2018 és 2022 között, Kósa Lajos pedig a Modern Városok Programért felelt miniszterként fél évig. A kongresszus döntése alapján most utólag derült ki – vonja le a következtetést Panyi –, hogy valójában már akkor, ott csúsztak félre a dolgok a Fidesz számára.

A harmadik leváltott alelnökről, Kubatov Gáborról megjegyzi, hogy sosem kapott kormányzati pozíciót, ráadásul egy friss Direkt36-cikk szerint a 2026-os kampányban kifejezetten háttérbe szorult.

A Fidesz szombati, 32. kongresszusán az áprilisi választási vereség után tartottak tisztújítást. Orbán Viktort egy évre újraválasztották pártelnöknek, az elnökségbe pedig a posztján maradó Gál Kinga mellé Bóka János, Gyopáros Alpár és Kreicsi Bálint került be új alelnökként.

Sztojcseva Eszter ennél többet nem szeretne megosztani arról a tavaly decemberi napról, amikor 18 éves fia minden addiginál agresszívabban támadt rá és férjére, vagyis a szüleire.

Ábel a 15. születésnapja környékén kezdett erőszakossá válni, ami az autistáknak csak egy kis részére jellemző, rájuk viszont a koruk előrehaladtával egyre jobban. Eszterék az elmúlt három évben több súlyos incidensen átestek már, de az összes közül ekkor eszkalálódott leginkább a helyzet.

A családra nehezedő nyomást fokozta, hogy még ha be is került a pszichiátriára, onnan folyamatosan igyekeztek hazaküldeni Ábelt, ami otthon azonnali újabb krízisekhez vezetett. A tehetetlenség miatt a szülők egy idő után már mentőt se mertek hívni: Eszter elmondása szerint sikeresen elhitették velük, hogy semmi értelme, mivel úgysem tudnak segíteni.

Pedig nem sokkal korábban még volt okuk bizakodni: bár 2024 őszén végső kétségbeesésükben azon is elgondolkodtak, hogy állami gondozásba adják Ábelt, végül megszüntették az eljárást, a fiú állapota ugyanis hirtelen javulni kezdett.

Eszter szerint ennek hátterében akkor még nem a gyógyszerezés állt: „Így utólag, három évnyi tapasztalat birtokában már ki merem jelenteni, hogy ezek a dolgok belülről irányítottak. Van benne egy nagyon erős, belső ritmusú változékonyság.”

A család életében ezután egy kiegyensúlyozottabb időszak következett, amely hatalmas szülői munkát követelt meg – például otthoni viselkedésterápiába kezdtek –, viszont komoly eredményeket hozott.

A nyugalom azonban 2025 szeptemberében ugyanolyan hirtelen véget ért, ahogy jött. Ráadásul mivel Ábel az eltelt időben idősebb és erősebb is lett, a helyzet súlyosabbá vált, mint addig bármikor. „Szinte egyik napról a másikra visszaesett, sőt meglepetésre rosszabb lett, mint előtte. Elképesztő, pusztító erővel támadt” – mondja Eszter.

Az ellátórendszer nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel

Ábelt az említett decemberi esemény után ismét beszállították a gyermekpszichiátriára, de a kapott kezelés ezúttal is elégtelennek bizonyult. Az anya utólagos meglátása szerint „nagyon kevés gyógyszerrel tud dolgozni a gyermekellátás. Nagyon óvatosak, és kicsi a merítés. A történet ugyanúgy zárult, mint azelőtt: lényegében sem mi, sem ő nem kaptunk érdemi segítséget ahhoz, hogy az állapota tartósan javuljon, és el lehessen érni vele egy olyan életminőséget, ami mindannyiunk számára elfogadható.”

Két hónap elteltével, a 18. születésnapján Ábel átkerült a felnőttosztályra, ahol további két hónapot töltött. Bár decemberben egy emberségesebb orvos vette át a kezelését, a rendszerszintű problémát ő se tudta áthidalni.

„Ő volt az első, aki nem minket hibáztatott, hanem átérezte ennek a dolognak a súlyát, és azt, hogy ez az egész tényleg túlnőtt rajtunk. De abban ő sem tudott segíteni, bármennyire megvolt benne a jó szándék, hogy találjunk egy olyan intézményt, ahol biztonságban el lehet helyezni.”

Eszter ekkor kétségbeesett keresésbe kezdett a Szociális Ágazati Portál adatbázisa alapján. „Már teljesen válogatás nélkül, helytől és létszámtól függetlenül mindenhová jelentkeztem. Nagyon fájó kimondani, de muszáj volt megoldást találnunk, mert olyan traumákat okoztak a történtek, hogy az akkori gyógyszerezéssel egyszerűen nem láttuk, hogy ez valaha is élhetővé válik számunkra.”

A legnagyobb akadályt végül az jelentette, hogy Ábel a meglévő autizmusa és értelmi sérülése mellé kapott egy skizofrénia diagnózist is, amivel végleg kiesett a szociális hálóból.

„A fogyatékos és autista otthonok azért nem veszik fel, mert pszichiátriai beteg, a pszichiátriai betegek otthonai pedig azért nem, mert autizmus- és értelmi fogyatékosság diagnózissal is rendelkezik. Nagyon komplex, halmozott problémája van, amivel úgy tűnik, a jelenlegi ellátórendszer semmit nem tud kezdeni.”

Ha szülsz egy gyereket, az óvodát sem te építed meg neki

Miután nyilvánvaló lett számukra, hogy az államtól nem várhatnak segítséget, a szülők maguk vették kézbe a probléma megoldását. Ábel osztálytársainak szüleivel 2023-ban létrehozták a Világom Alapítványt, mert pontosan tudták, hogy gyerekeik felnőttkorára időben fel kell készülniük.

„Ha az embernek autista vagy fogyatékossággal élő gyereke van, muszáj azzal számolnia egészen kicsi korától, hogy mi lesz vele felnőttként. Eljön az idő, amikor már nem fogunk tudni gondoskodni róla – akár azért, mert meghalunk. Ők fiziológiailag jól vannak, nem halnak meg hamarabb, mint az átlag.”

Emellett persze a kezdeményezés nemcsak a gyerekek túléléséről, hanem a szülők méltóságáról is szól.

A közelség és a transzparencia is alapfeltétel, mivel Ábel képtelen beszámolni a vele történtekről: „Ha sérelem éri, azt egyáltalán nem tudja elmondani. Ez nagyon általános az autizmussal élő embereknél: gyakran még azt sem tudják kifejezni, ha valami jó történt velük.”

A leendő otthont nyolc főre tervezték, mert az autizmussal élők számára a jogszabályi maximumot jelentő tizenkét fős létszám már túl sok lenne. Bár a fiatalok képesek önállóan mozogni, állandó felügyeletet igényelnek, mivel sokuknak például nincs veszélyérzetük, és nagyon pörgősek tudnak lenni.

Az ideális telket Piliscsabán találták meg, a terveket pro bono készítette el számukra egy építészcsapat, akik egy korábban megjelent cikknek köszönhetően találtak rájuk.

Az adománygyűjtő kampány jelenleg is zajlik, eddig 110 millió forint gyűlt össze az első körben célul kitűzött 150-ből, ami azt jelenti, hogy várhatóan ősszel indulhat az építkezés. A teljes becsült költség ugyan ennek a többszöröse, de nem akarják tovább halogatni a munka kezdetét – bíznak benne, hogy mire elérnek a következő nagyobb szakaszhoz, már rendelkezésükre fog állni annak a fedezete is.

A projekt mögött komoly civil bázis alakult ki: csak áprilisban, az autizmus világnapja környékén nagyjából háromezer ember küldött nekik adományt, és havi rendszeres támogatójuk is sok van.

Mivel Eszter férje, Fejérvári Zoltán világszinten elismert zongoraművész, több adománygyűjtő koncertet is tartottak már, például a Zeneakadémián és a Budapest Music Centerben.

Egy másik érintett szülő azzal az analógiával szemléltette a helyzet visszásságát, hogy „ha szülsz egy gyereket, az óvodát sem te építed meg neki, azt az állam hozza létre.”

Eszterék remélik, hogy az új Szociális és Családügyi Minisztérium felállásával végre elindulhat egy érdemi szakmai párbeszéd és egy komolyabb állami finanszírozási rendszer a civil otthonok támogatására. Az egyéni országgyűlési képviselőjüket már megkeresték, de egyelőre nem kaptak tőle választ.

„Szerintem nagyon jó együttműködés lehetne, ha civil fenntartók csinálnának ilyen otthonokat – cserébe legyen komoly normatíva, legyenek pályázatok, amelyek nem csak a létrehozásban, hanem a fenntartásban is segítenek. Legyen autonómiája minden intézménynek, hogy meg tudják valósítani a saját szemléletüket. Ebben nagyon fontos lenne az állam szerepvállalása.”

Egy magyartanár nagymama is tud betont keverni

Ábel aktuális állapotát jelenleg a felnőttosztályon beállított radikálisabb terápia határozza meg. A kezelés drasztikusan csökkentette az agressziót, de komoly mellékhatásokkal jár, amit a család kénytelen volt tudomásul venni.

A mindennapokat jelenleg egy saját finanszírozású külső segítség teszi élhetőbbé Eszterék számára: van egy másik lakásuk a közelben, ahol Ábel heti 3-4 napot tölt hozzáértő gondozók 24 órás felügyelete alatt. Ez a rendszer végre elhozta a régóta áhított fellélegzést, ami a család minden tagjának, így Ábel 13 éves, a korábbi traumákban szintén érintett öccsének is létszükséglet a közelgő továbbtanulása miatt.

„Nem tudom elmondani azt a nyugalmat, amit most érzek. Igen, nagy anyagi teher, de cserébe tudom, hogy jó kezekben van, és megengedhetem magamnak, hogy délelőtt dolgozom, aztán hazajövök és lefekszem aludni... Azokon a napokon, amikor nincs itthon, ki tudom pihenni magam, és amikor itthon van, sokkal többet tudok neki adni. Ez mindannyiunkkal így van. A másik gyerekünkre is értelmesen, normálisan oda tudunk figyelni. Azt gondolom, ennyi év után ez lenne a minimum minden családnak.”

Eszter jelenleg azokon a napokon, amikor Ábel nincs otthon, szociális munkásnak tanul és az alapítvány ügyeit intézi. Közben a piliscsabai telken rendszeresen önkéntes napokat tartanak, melyek során kalákában zajlik a kerítésépítés és a tereprendezés. Ezzel nemcsak spórolni tudnak, a közösséget is összekovácsolják.

A tervek szerint két év alatt kell felépülnie az otthonnak, ami azt jelenti, hogy 2028 őszén kezdődhet majd el az új – és remélhetőleg mindenki számára nyugalmat hozó – szakasz a családok életében.

Ihász Sándor, korábbi fellebviteli főügyész egy a KlikkTV Mélyvíz című műsorában mondta el a véleményét az aktuális politikai helyzetben felmerülő elszámoltatási igényekről és az igazságszolgáltatás állapotáról. Szerinte a vádhatóságnak nem a kapkodás, hanem a megalapozottság kellene, hogy a legfőbb célja legyen.

Kiemelte, „nem a vád emelése a lényeg, az eljárásokat már el lehetett volna indítani.” A végső cél, hogy az eljárások ne csupán látszatintézkedések legyenek, hanem valódi eredménnyel záruljanak.

Ihász Sándor szerint az ügyészség jelenlegi aktivitása valójában egyfajta látszatcselekvést takar. Úgy véli, a mostani, "kisebb halak" elleni gyors vádemelésekkel a hatóságok és azok vezetői a saját helyüket keresik a változások közepette. A helyzetet egy festett kerítéshez hasonlította:

A korábbi fellebviteli főügyész szerint már régen hozzá kellett volna nyúlni az ügyészséghez, és amíg a jelenlegi vezetés van a helyén, addig érdemi változás nem várható.

Hozzátette, a változások elmaradása mögött egy tudatos stratégia is állhat, miszerint előbb más területeken, például egy igazságügyi reformmal akarnak kezdeni, és a folyamat még nem ért el az ügyészség átszervezéséig.

„Gyakorlatilag az összes olyan európai uniós hitelfelvétellel kapcsolatos magyarországi beruházás az energetikában, az ingatlanprojektekben, a közlekedésben és a többiben, ami a közbeszerzésekkel vagy anélkül történt, aminél ezek túlárazottak voltak, amiknél rendszer szinten és a szisztémából a gyakorlat, hogy így mondjam, már kialakított formájában mentek a visszajelzések” – sorolta.

Kitért arra is, hogy a Balásy Gyula nevével fémjelzett, szerteágazó cégbirodalom ügyeinek felderítése rendkívül időigényes, de más esetekben, mint például az MNB-ügyben, az időhúzás már nem magyarázható a nyomozás bonyolultságával.

A vádhatóság vezetőjének cseréjéről úgy vélekedett: „a legfőbb ügyész személyének a kérdése az egy szükséges, de nem elégséges kérdés.” Szerinte Nagy Gábor Bálint több okból is alkalmatlan a posztra: egyrészt nem ért hozzá, mivel bíróból lett kabinetfőnök, másrészt személyesen kötődik Polt Péterhez. Harmadrészt pedig a teljes felső vezetés cseréjére szükség lenne.

Szerinte a kulcskérdés, hogy „hozzá akarnak-e nyúlni az 1970-es évek óta lényegében változatlan ügyészségi szervezethez”. „Van, aki azt mondja, hogy nem kell” – jegyezte meg.

A beosztott ügyészekkel kapcsolatban úgy látja, hiába jó szándékúak és várják, hogy végre normálisan dolgozhassanak, a kontraszelektált rendszerben nem szerezhettek elég tapasztalatot. „Magától nem tud elkezdeni dolgozni egy apparátus, ha tapasztalatlan, ha nem látott még olyan ügyet, nem tudja, hogy hogy bizonyítsa, nem tudja, hogy hol a hiba, hol a törvénysértés” – magyarázta. A Star Warsból vett hasonlattal élt: „a padaván, az nem magától tanulja meg, hogy így nem tudja a mesteri szinten a fénykardot használni, hanem kell egy mester, aki megtanítja, hogy ezt így csináld, ezt úgy csináld.”

Ihász Sándor szerint a jelenlegi, általa vészhelyzetnek nevezett jogállami állapotban speciális, akár unortodox megoldásokra van szükség. Álláspontja szerint

Ebből következik, hogy „ebben a helyzetben ez egy ilyen vészhelyzet, egy speciális helyzet”. „Speciális helyzetben pedig speciális szabályok irányadóak, ugye?” – tette fel a kérdést. Úgy véli, nem a 2010 előtti intézményeket kellene mereven visszaállítani, és nem lehet azzal megakadályozni a változásokat, hogy „ez nem jogállami, ez nem felel meg a 2010 előtti elemeknek”.

A megoldáshoz egy szakértői csapatra lenne szükség, amely különböző területekről érkező, hiteles szakemberekből állna, akik felmérnék a helyzetet és javaslatokat tennének a továbblépésre.

„Nekem egyébként vannak ilyen kidolgozott anyagaim, mert a korábbi munkákból következőleg volt erre igény” – utalt arra, hogy már korábban is foglalkozott az igazságszolgáltatás reformjának lehetőségeivel, akár kétharmados többség nélkül is. Megjegyezte, „szakmai alapon közelítve vannak ötletek, vannak mozgásterek, vannak lehetőségek.” Az első lépés szerinte az ügyek feltérképezése lenne, hogy láthatóvá váljon, pontosan mivel áll szemben a jogalkalmazás.

Úgy fogalmazott, kell egy „svédasztal”, amin „ki lehetne teríteni” az ügyeket, hogy a politika és mindenki más is láthassa, és fel kell állítani egy rangsort, hogy melyikkel érdemes kezdeni.

Véleménye szerint a „miért” az elsődleges kérdés, a szándék, a támogatás és ennek az eszközrendszerének a megteremtése a második kérdés, és utána jön a konkrét, tényleges intézkedés.

Orbán Viktor soha többé nem lehet miniszterelnök a hétfőn elfogadott alkotmánymódosítás következtében, ami nyolc évben maximálta az ebben a pozícióban betölthető időt. A Fidesz szombaton újraválasztott elnöke szerint ez kimondottan róla szól, az Indexnek azt mondta, el akarják tiltani a néptől, amit nevetségesnek nevezett. Szerinte a kampányt azért veszítették el, mert vereséget szenvedtek a digitális térben és elvesztették a fiatalokat. A korrupcióról szóló híreket sejtetéseknek, sugallmazásoknak, rágalmazásoknak nevezte. Szerinte nem a korrupciós ügyeket kezelték rosszul, hanem a róluk kialakult képet.

Szembenéztek-e a Fideszen belül a szombati kongresszuson a vereség valódi okaival? Miért választhatták meg egy ekkora vereség után 99%-os szavazataránnyak ismét Orbán Viktort a párt vezetőjének? Vezényelheti-e ő a Fidesz megújulását? Egyáltalán, megújulhat-e még a Fidesz? Erről beszélgettünk Ranschburg Zoltán politikai elemzővel.

— Milyen benyomásai voltak a szombati, hat és fél órás Fidesz-kongresszusról?

— Mintha a tehetetlenségi erő lökné még előre a Fideszt. Anélkül, hogy bármiféle változás történne, mennek előre ideig-óráig, de semmiféle új energia nem látszott megjelenni.

A felületes szemlélőnek úgy tűnhetett, hogy megjelentek kritikus hangok, és valóban voltak, akik szembe mertek nézni egy-egy hibával. Annak azonban nem láttam a jeleit, hogy ezekre érdemi reflexió érkezzen, vagy hogy valódi akarat mutatkozna olyan mély változásokra, amiket néhányan szépen körülírtak. Azt hiszem, a valódi változásra való képesség vagy bátorság hiánya a másik, ami leginkább szembetűnő volt.

— Ferencz Orsolya Orbán Viktor újraválasztása után arról posztolt, nem ezt várták. Ugyanakkor a kongresszuson fel sem szólalt. Mi lehet ennek az oka?

— Azt gondolom, Ferencz Orsolyát nem nagyon kérdezték meg. Nem tudom, hogyan állt össze a felszólalók névsora, és milyen belső nyomások lehettek arra vonatkozóan, hogy kit látnak szívesen a színpadon és kit nem. Nekem úgy tűnt, hogy azokat, akik valós változtatási szándékkal lépnének fel – ami Ferencz Orsolya esetében nem meglepő –, nem látták szívesen ezen a színpadon. Ez annak az eredménye, hogy bár sokan elmondják, Orbán Viktort is beleértve, hogy megújulásra, fiatalításra van szükség, a szlogenen túl erre

Azokat, akik ezt komolyan gondolnák a párton belül, és úgy vélik, hogy felelősöket kell találni a kudarcért, és a problémát nemcsak a kampányban vagy egy-egy „élősködőben, kullancsban” kell keresni, hanem rendszerszintű gondok voltak a Fidesz és a kormány elmúlt 16 éves működésével, azokat nem szívesen hallgatják meg. Valódi szembenézésre úgy látszik, nincs igény.

— Észrevehető a párhuzam a Fidesz mostani helyzete és az MSZMP 1989-es válsága között. Akkor Kádár János, most Orbán Viktor személye tűnik érinthetetlennek, miközben a szervezet lebénult....

— Teljesen egyetértek, nekem is ez a benyomásom. Nyilván nem a politikai töltésben van a hasonlóság, de abban abszolút látszanak párhuzamok, hogy a tekintélyelvű rendszerek és pártok hogyan kezdenek el lefelé menni a lejtőn. Hasonló dinamikák látszanak. Kádár János annak idején megkönnyítette ezt a helyzetet a halálával, hiszen személyesen már nem volt ott, és egy idő után a lojalitás elkezdett múlni, még ha a nevét sokáig nem is merték negatívan említeni. Ami nekem még érdekes volt, hogy nemcsak Orbán Viktor személyes hibáztatása nem merült fel, aki azt mondta, „természetesen én vagyok a felelős”, majd a helyén maradt, hanem a kormányt legközelebbről érintő súlyos ügyeket sem nevezték nevükön.

Ez azt jelzi, hogy bár tisztában vannak a kormányzás legnagyobb gazdasági és szimbolikus hibáival, nem állnak készen arra, hogy ezeket bátran felvállalják és szembenézzenek velük.

— A kritikus felszólalók tapsot kaptak, Orbán Viktort mégis szinte egyhangúlag szavazták meg. Hogyan oldható fel ez a kettősség?

— Hiányzik a bátorság és a szembenézésre való képesség.

A Fideszen belül azzal a dilemmával szembesülnek, hogy létezhet-e a párt Orbán Viktor nélkül, illetve létezhet-e Orbán Viktorral. Egyik kérdésre sincs egyértelmű válasz. Ha Orbán marad, képes lesz-e a párt újra potens kihívóvá válni? Ha nem marad, mi tartja egyben ezt a társaságot? Ebben a bizonytalanságban győz a tekintélyelvűség, és azt mondják: jó, akkor legyen Orbánnal, beleszámítva azt, hogy ez egyfajta növekedési plafont jelent a Fidesz számára.

Ez a helyzet annak a következménye, hogy több mint három évtizeden keresztül Orbán Viktor tartotta kezében a pártot. Nem alakultak ki belső viták, nem jött létre olyan alternatív vezetői réteg, amely most elő tudna lépni. Egy óriási vereség után kihívó nélkül választották újra.

— Orbán Viktor azt mondta, ő akarja levezényelni az átalakításokat, de azt is, hogy neki semmi kedve megváltozni. Mi lehet a célja ezzel az egy évvel a párt élén? Esetleg a TISZA Párt által elindított igazságtételt akarja akadályozni?

— Az, hogy fideszes politikusoktól azt halljuk, hogy „csak egy évre” vállalják a frakcióvezetést vagy a pártelnökséget, szerintem annak a jele, hogy az „Orbánnal vagy Orbán nélkül” dilemmát egyszerűen eltolják maguktól. Azt mondják: majd jövőre. Kicsit olyan érzésem van, mint amikor a diák halogatja a dolgozatírást, és reménykedik, hogy addig történik valami, ami megoldja a problémát. A különbség az, hogy a Fidesz nem egy természeti katasztrófára vár, hanem abban reménykedhet, hogy a TISZA Párt fog olyan politikai hibákat elkövetni, amikbe bele lehet kapaszkodni.

Ez egy hamis remény, mert szerintem a Fidesz nem fog újra abba a helyzetbe kerülni. A TISZA Párt népszerűsége esni fog, egy kormánypárt nem tarthatja meg a 70 százalékos támogatottságát évekig. De a Fidesz ettől még nem fog egyenesbe jönni, ha a valódi szembenézés és megújulás nem történik meg. Erre pedig nem látom a lehetőséget.

— Miért fontos egyáltalán a Fidesszel foglalkozni, amikor láthatóan egyfajta pofozóbábu-szerepbe került, a parlamentben pedig a Mi Hazánkon kívül nincs hiteles, önazonos ellenzék?

— Szerintem három fő oka van. Az első, hogy ha már csak másfél vagy egymillió szavazó is van a Fidesz mögött, az még mindig egy jelentős réteg, és fontos, hogy mit képvisel az a párt, amely ekkora támogatottsággal bír. A második, hogy meg kell értenünk, mi történt Magyarországon az elmúlt 16 évben, és hogyan működött a Fidesz.

A harmadik pedig, hogy nincsen igazán más ellenzék. A politikának szüksége van alternatív szereplőkre. Jobb híján ők a legnagyobb ellenzéki párt, és bár jelentős integritás-deficitjük van, nem tehetjük meg, hogy egyszerűen nem vesszük őket figyelembe. Személyesen nekem a második szempont a legérdekesebb: mi zajlott a Fideszen és a kormányon belül ennyi éven át? Ez fontos tanulságokkal bír, akár a TISZA Párt számára is, mint egyfajta rossz gyakorlatok gyűjteménye arról, hogyan jutott a Fidesz oda, ahol most tart.

— 1994 és 1998 között a parlamentbe épphogy bejutott Fidesz fel tudott építeni egy váltópártot az MDF és a jobboldal megosztottságára építve. Megtörténhet most egy ilyen váltás a szélsőjobboldalon, ahol a Mi Hazánk átveszi a Fidesz helyét?

— A Mi Hazánk számára van potenciál a lemorzsolódó Fidesz-szavazókban. El tudom képzelni, hogy őket felszívhatja valamennyire. Ezzel együtt a Mi Hazánkra is igaz, hogy van egy növekedési plafonja.

Ha a Fidesz a szélsőjobb felé mozdul, akkor komoly csata alakulhat ki a két párt között a szavazókért. A Mi Hazánk szavazói rendszerkritikusok, a Fidesz pedig még sokáig nem tud vonzó lenni számukra, hiszen pár hónapja még ők alkották a rendszert. A Mi Hazánk problémája pedig az, hogy nemcsak a homofób és xenofób retorikában erősek, hanem nyitottak az elborultabb összeesküvés-elméletek felé is, mint például az oltásellenesség. Ez korlátozza a vonzerejüket. Valószínű, hogy a szélsőjobboldalon lesz egy pozícióharc a két párt között.

— Tudom, hogy nincs varázsgömbje, de mit gondol, Orbán Viktor egy év múlva tényleg visszavonul a politikától? Tényleg csak egy évig marad elnök?

— Ez két külön dolog. Én Orbán Viktort nem látom visszavonulni a politikától. Azt nehezen tudom elképzelni, ahogy álneveken kezd el könyveket írni, majd elmondja, hogy ő írta azokat. Azt viszont el tudom képzelni, hogy a Fidesz elnökségét nem tartja meg, ahogy korábban is előfordult már, hogy papíron nem ő volt az elnök, de de facto mégis ő vezette a pártot.

Azt sem tudjuk, milyen konkrét lépéseket tervez Orbán Viktor a megújulás és fiatalítás szlogenjei alatt. Ha azt látjuk, hogy a pártban elindul egy építkezés, és egy év múlva egy nem széteső politikai erő képét mutatja, akkor meggondolhatja a folytatást. De a legfontosabb kérdés egy év múlva is az lesz: kinek adná át? Szuper, hogy egy erős, összetartó közösséget akar a fiatalokra hagyni, de amíg nem látjuk, kikre bízná a pártot, addig arra is nagyon nehéz válaszolni, hogy ez mégis hogyan és pontosan mi történne.