David Szalay, akiből a Booker-díj csinált magyar írót - elolvastuk a Testet
Figyelem, a cikk SPOILEREKET tartalmaz!
Idén az Ünnepi Könyv Hét egyik legfontosabb vendége kétségtelenül a magyar származású kanadai-brit író, David Szalay volt. Amellett hogy ő nyitotta meg a hazai könyvipar rangos eseményét, beszélgetést is rendeztek vele a Vigadóban, amire szűkös számban lehetett regisztrálni, de szerencsére nekünk sikerült bejutnunk. A szerzőt a könyv neves és kitűnő fordítója, Barabás András faggatta.
Igen, a fordító, mert hogy hiába a magyar eredet, a külföldön felnőtt Szalay nem tud olyan jól magyarul, hogy könyvet írjon. Nem is tartja magát kimondottan magyar írónak, de ezzel kapcsolatban van számára egy rossz hírem.
Az ő sikere a mi sikerünk, sőt, főleg a mi sikerünk, ő meg csak jókor volt jó helyen. Tulajdonképpen ez is egyfajta díj, hogy mostantól magyar írónak tekintjük. Kertész Imrének egyenesen Nobelt kellett nyernie, hogy elérje ezt a státuszt.
No de félretéve a tréfát, természetesen engem is lázba hozott a titokzatos David Szalay sikere és érdeklődéssel vettem kezembe a magyarul "Test" címre hallgató könyvet. Az eredeti cím Flesh. Meg is kérdeztem Barabás Andrást, miért nem lett "Hús", amire azt felelte, úgy érezte a "Flesh"-nek van valami bibliai csengése, ezért magyarul megfelelőbbnek érezte a testet.
A Test főszereplője is magyar. István, a tizenöt éves kamasz Pécsen él – bár nincs nevesítve a város, felismerhető –, és finoman szólva nem gondol túl sokat a világról. Édesanyjával él kettesben. (Hogy apjával mi történt, nem tudjuk meg, és Szalay a pódiumbeszélgetésen bevallotta, valójában ő magam sem tudja. Egyszerűen nem tűnt fontosnak.)
Szemet vet Istvánra a szomszédjukban élő férjes asszony, aki voltaképp nem is tetszik Istvánnak, mégsincs ereje elutasítani az asszony közeledését. A nő apró lépésenként haladva bevezeti Istvánt a szexualitásba, és a fiú egyszer csak ráébred: szerelmes. Az általában birkatürelmű fiú teljesen kivetkőzik magából, amikor a házas asszony végül szakít vele, és a helyzet odáig fajul, hogy a fiú összeverekszik a férjjel.
Büntetett előéletűként egyetlen pályát lát maga előtt: elmegy hivatásos katonának. Megjárja a Közel-Keletet, utána őrző-védő lesz, így jut ki végül Angliába, ahol úgy tűnik, végre rámosolyog a szerencse. Egyre jobb állásokat kap, egy dúsgazdag mágnás sofőrje lesz, majd annak halála után elveszi az özvegyét – akinek már rég a szeretője –, és egycsapásra vagyonos emberré válik. Ám ahogy érdemben nem tesz semmit a felemelkedésért sem, a bukást sem tudja megakadályozni. Sodródik tovább, és az élet árja végül visszasodorja Magyarországra.
Szalay könyve a minimalista próza ékes példája. Hőse, István tipikus sodródó ember. Spinoza ír arról, hogy ha az eldobott kőnek lenne tudata, azt hinné, szabadon döntött a mozgásáról, miközben valójában külső okok láncolata indította el. István tipikusan ilyen "eldobott kő". Élete során alig néhányszor dönt a saját sorsáról. Mindig a helyzethez alkalmazkodik.
Ez remekül megjelenik a nőkhöz való viszonyában is: szinte minden kapcsolatában a nők kezdeményeztek, ő csak hagyta magát. Két kulcsmozzanat van, ami ezt érzékelteti. Az egyetlen nő, még viszonylag a regény elején, akinél ő kezdeményez – Noémi – nem lesz az övé. A regény vége felé pedig a szobájába hívja a felesége barátnője, hogy együtt füvezzenek. A nő már az ágyon ül, elég egyértelmű, mit szeretne, de várná, hogy István lépjen – ő viszont ezzel a helyzettel nem tud mit kezdeni, és végül otthagyja a nőt, nem történik semmi.
A karrierjében is általában mások egyengetik az útját, ő pedig csak él a felkínált lehetőségekkel. Abban a pillanatban, hogy saját lábára próbál állni, azt is csak más pénzéből tudja megtenni, és végül bele is bukik.
A könyv egyik nagy erénye, hogy David Szalay olyan plasztikusan írja le a 80-as évek lakótelepi miliőjét, hogy az felér egy időutazással. Egy interjúból kiderül, hogy bár külföldön nevelkedett, a 80-as években gyakran járt Pécsen rokonokat látogatni, aztán amikor 2009-ben Angliából Magyarországra költözött, 10 évig Pécsen élt.
Barabás Andrásnak a magyar egészségügy plasztikus leírása jelentette hasonló élményt. Az egyik fejezetben István kénytelen bemenni az SZTK-ba. A rendelőintézetben leírtaktól Barabásban, mint mondja, azonnal beindult a szorongás.
A regényben olyan fontos topikok is megjelennek, mint a gazdasági kivándorlás – Istvánhoz hasonlóan több ezer magyar fiatal próbált szerencsét Angliában –, vagy a Covid, ami István ugyan már a briteknél éri, de az élmény nekünk is ismerős. A regényben fontos motívum az evés és a szexualitás kendőzetlen – de nem öncélú – ábrázolása, ami tovább hangsúlyozza, István mennyire ösztönlény, sem mint tudatos, az életéért felelősséget vállaló személy.
Annak is örülök, hogy bemutatja, mirét problémás, amikor egy idősebb nő ront meg fiatal fiút. Ha a médiában ilyen eset felbukkan, a hozzászólók zöme nem érti, miért baj, sőt sokan megjegyzik – persze a férfiak közül –, mennyire örültek volna, ha anno őket is elcsábítja egy idősebb nő. Nem értik, miért baj ez. Hát, például azért, ami a Testben olvasható.
A Test a magyar X generáció fontos regénye, hisz közülünk nagyon sokan sodródnak Istvánhoz hasonlóan az életben. A szüleink életét meghatározó biztos kapaszkodók a rendszerváltáskor nagyrészt megszűntek, de a hirtelen jött szabadság valójában másfajta determináltságokat hozott, és Istvánhoz hasonlóan mi is gyakran kapjuk magunkat azon, hogy egyszerűen nem mi tartjuk kézben a sorsunkat. Az élet lépéskényszerek elé állít, újra és újra kiszolgáltat minket.
Igaz, István ezen nem is nagyon gondolkozik, mintha fel sem merülne benne, hogy lehet másként is. Ilyen szempontból pedig számomra kicsit a magyar társadalom jelképe, amely rendre másoktól, "felülről", vagy "kívülről" várja, hogy megoldják az életét, miközben mi csak éljük az életünket, cselekedni nem, vagy csak ritkán vagyunk képesek.
