SZEMPONT
A Rovatból

„Fel kell számolni a lopást, a felelőtlen populista ígérgetés pedig nem vezet sehova” – Interjú Márki-Zay Péterrel

Semmi nem akadályozhat meg minket abban, hogy leváltsuk a Fideszt – állítja a Mindenki Magyarországa Mozgalom miniszterelnök-jelöltje.


A miniszterelnök-jelölttel a szerda esti, Dobrev Klárával lezajlott vita után beszélgettünk elszámoltatásról, ellenzéken belüli vitákról és a Fidesz utáni kormányzás lehetőségeiről.

– Ön szerint a tegnapi vita, eltekintve az elején még jelenlevő feszült hangulattól, alkalmas volt az ellenzéki egységért aggódók megnyugtatására?

- Alapvetően igen. Látjuk, hogy a stratégiai cél kicsit más volt, én, aki mögött eddig is sok szervezet és szinte az eddigi összes miniszterelnökjelölt is ott van, az ellenzéki egységért dolgoztam, és azt hangsúlyoztam: nekem úgy tűnt, mintha Klára elsősorban a megosztást próbálta továbbvinni, egy személyeskedő támadással az elején, később pedig a konzervatív mivoltom hangsúlyozásával a baloldali szavazókat próbálta leválasztani az ellenzéki egységről. De azt gondolom, hogy azok a gesztusok, amiket tettünk egymás irányába, azok a megállapodások, a rengeteg átfedés a közös programban segíteni fog. Alig van érzékelhető különbség az irányt illetően.

Tehát a választás nem arról szól, hogy milyen program valósul majd meg, hanem, hogy megvalósul-e egy olyan jelölttel, aki képes megszólítani a bizonytalanokat és ezt a koalíciót összetartani.

Ez a koalíció már most is nagyon sok tagból áll. Vagy pedig az erre sajnos kevésbé alkalmas jelölttel, ahol nagy a veszély, hogy marad Orbán.

- A Závecz Research szerint Dobrev Klára, ha egy hajszállal is, de meggyőzőbb volt a tegnapi vitában.

- Igen, hallottam. Dobrev Klárát hozta ki elsőnek, természetesen.

A Závecz Research az eddigi kutatásaiban is ugyanezt írta. Szerintem ezek a kutatások jó eséllyel készen vannak már a vita előtt, nem hiszem, hogy bárkinek komolyabb meglepetést okozott volna. De nem erről szól a dolog.

Ez is az a kulturális különbség, amit szeretnénk meghaladni. Tehát ne zsarolással és hazudozással próbálja valaki az ellenfelét meghaladni, hanem harminc év után végre a korrektség és tisztesség uralkodjon a magyar politikában.

- Tehát mától nincsen sárdobálás, nincsen személyeskedés ezek szerint.

- Ezt szeretném, igen.

- Jó. De miből gondolja, hogy az internetes kommentelőket a DK irányítja?

- Szerintem önnel is ez fog történni: ha ír egy kommentet Dobrev Klára oldalára, akkor kap egy megkeresést. Egy üzenetet, hogy csatlakozzon a DK Facebook-csapatához. Ez nyilvánvaló. De ennél többet is tudok. Akik ismerték a Varju László által működtetett szervezetet, azok pontosan tudják, hogy működik ez.

- Azt gondolja, hogy ez egy központból irányított “hadsereg”?

- Olyanoknak kellene megszólalni, akik ebben dolgoznak, én őket nem fogom felfedni továbbra sem. Én a forrásaimat nem szoktam kiadni.

- A DK általi zsarolással kapcsolatban a tatai jelöltjük nem tudott konkrét bizonyítékokkal szolgálni. Honnan tudja, hogy pontosan úgy történt minden, ahogy ő állítja? Egy ilyen erős kijelentést alapozhat-e olyasmire, ami nem bizonyítható?

- Nekem írásba adta, én ennyit tudok. Ugyanúgy, ahogy Karácsony Gergelytől is tudom, hogy őt Gyurcsány Ferenc zsarolta. Ugyanígy Popovics Judit is SMS-ben írta le, hogy ez így történt. Nekem ennyi elég.

- Ön azt mondta, a DK már a feleségét és a gyerekeit is támadja. Pontosan hogyan?

- A DK-s kommentelőkről beszélek. Nem a DK-ról. Támadták a családomat, a gyerekeimet, a feleségemet.

Végtelen megalázó módon akarják rám vetíteni ezt a Kövér László-féle családmodellt, ahol az asszonyt csak utasítani lehet, és háziállatként tartják, hogy szüljön. Ez a női becsületet, a tisztességet, a keresztény értékrendet sérti.

Dobrev Klára mindig vigyáz arra, hogy ilyet ő sohase mondjon, és én ezt nagyra értékelem. De azt szeretném, hogy ha a kommentelőit is tisztességes magatartásra bátorítaná. A közös megállapodásunkban, az általam javasolt szövegben ez benne is van. Illetve Dobrev Klára előtt Arató Gergely se személyeskedjen a DK színpadán.

- Önnek például van ráhatása a saját szimpatizánsaira és kommentelőire, hogy viszonosan ilyen ne fordulhasson elő?

- Merem remélni, hogy igen. Én legalábbis azt látom, hogy a mi részünkről nincsenek ilyen támadások. Biztosan vannak negatív kommentek, de, bár támogatóm akárki lehet, biztos vagyok, hogy nem a mi szervezetünkhöz tartozóak azok, akik ilyet tesznek. Azonkívül, a mi színpadunkon soha nincsen semmilyen személyeskedés, negatív kampány Dobrev Klára ellen. Nekünk médiánk nincs, nekik ott van a Nyugati Fény. Ha valaki kíváncsi, milyen stílusú támadásokat indít a DK, akkor nézze meg a Nyugati Fényt. A mi felületeinken semmi személyes támadás és semmi Dobrev Klárára irányuló támadás nincs.

- Választási győzelem esetén milyen gesztusokat tenne a Dobrev Klárára szavazóknak? Megbékítheti-e őket, miután azt mondta, hogy a pártjuk zsarol, gyűlöletkampányt folytat, hazudik?

- Azzal, hogy senki nem fog zsarolni és gyűlöletkampányokat folytatni. Ha nem próbálja azt a kritikát, amit Karácsony Gergely elárulása miatt fogalmaztam meg, két párbeszédes politikussal szemben, olyan hazugsággal tálalni, hogy én lehazaárulóztam a DK szavazóit. Ezt Dobrev Klára személyesen tette meg. Azt gondolom, ezt be kell fejezni. Ez nem méltó a magyar politika szereplői közt.

- Úgy gondolja, hogy ez tegnap befejeződött?

- Igen. Hála a Jóistennek, ki fogjuk adni ezt a nyilatkozatot, mert erre Dobrev Klára a kezét adta. Remélem ezek után a DK színpadáról sem fognak gyűlöletet szítani, és a DK is befejezi a negatív kampányt.

- Mikor jelenik meg ez a nyilatkozat?

- Ha rajtam múlik azonnal, de az is lehet, hogy mivel tegnap megegyeztünk, ki fogom adni a magam részéről.

- Miniszterelnökként a hat párt programját kellene végrehajtania. Mit tesz majd, ha személy szerint nem ért egyet a közös álláspontjukkal?

- Egyrészről egy miniszterelnök egy rendkívül erős közjogi pozíció. Nagyon nagy felelősség, és nagyon komoly lehetőségei is vannak. A törvényhozásban a kormány által beterjesztett javaslatokhoz parlamenti többség kell. Itt azonban nem csak a DK van úgymond “zsaroló pozícióban”, hanem, ahogy Karácsony Gergely szokott erre válaszolni, még a legkisebb frakció is ugyanolyan zsaroló pozícióban lesz, mint a legnagyobb. Itt valóban hat párt teljes egyetértése szükséges mindenhez. Mindenképpen konszenzusra van szükség, mert ha nem szavazza meg az összes frakció, akkor nem lesz törvény. Ahhoz meg, hogy mindenkinek elfogadható legyen, kompromisszumok kellenek.

- Sokan öntörvényűnek tartják. Mi garantálja, hogy Önből nem lesz egy második Orbán Viktor?

- Ezzel szemben a DK-t látják sokan egy másik Fidesznek, mind a kettő egy személyre épülő, vezérelvű, belső ellentmondást nem tűrő, rendkívül hatékony szervezet.

Ha megnézik azt, hogy Hódmezővásárhelyt én hogy vezetem egy igencsak színes frakció élén, hogy nálunk nincsenek pártoskodások, nincs lopás, nincs korrupció, akkor pontos képet kaphatnak arról, hogy mi az én vezetési stílusom.

Ezenkívül huszonkét év vállalati vezetői tapasztalattal a hátam mögött, pontosan tudom, hogyan lehet az ígéreteket végrehajtva, hatékonyan vezetni egy szervezetet. Ha amiatt aggódnak, hogy ki tud egy sokszínű társaságot vezetni, nézzék meg, kik állnak Dobrev Klára mögött, és kik mögöttem. Dobrev Klára mögött a DK áll, mögöttem tíz különböző szervezet sorakozott fel már most: a Momentum mellett az Új Világ Néppárt, az Új Kezdet, a Szociáldemokrata Párt, a Kisgazdapárt, a Nyugdíjasok Pártja 50+, a Minden Fiatal Magyarországa, a Székelyek Világszövetsége, a Szolidaritás Szakszervezet és a Vállalkozók Szövetsége. Akkor ki tud egy sokszínű szervezetet, egy koalíciót létrehozni? Ki az, aki képvisel sokféle értékrendet? Aki elfogadható másoknak? Az elmúlt öt év miniszterelnök jelöltjei közül mögöttem áll Botka László, Karácsony Gergely, Vona Gábor, Szél Bernadett, Fekete-Győr András és Pálinkás József. Dobrev Klára mögött csak egyetlen egy: Gyurcsány Ferenc.

- Azt tudom, hogy egy jó győzelmi beszédet el tud mondani, de el tudna mondani egy olyan beszédet is, amit Reagan mondott el 1976-ban, amikor Forddal szemben alulmaradt az előválasztáson?

- Természetesen. Elmondtam ezt már sokszor, most is elmondom,

akárki lesz ennek az előválasztásnak a győztese, onnantól kezdve ő lesz a legfőbb esélyünk.

Még ha sem a választásokon, sem a közvélemény-kutatásokon még sohasem sikerült Orbán Viktort legyőznie Dobrev Klárának, akkor is. Természetesen, ha ő győz, akkor vele kell megpróbáljuk ezt a küzdelmet. Mindaddig, amíg erre a leghalványabb remény is van, én mindent meg fogok tenni a közös győzelem érdekében.

- Milyen garanciákat lát arra, valóban megtörténjen az elszámoltatás?

- Elsősorban Hadházy Ákost személyét. Az elszámoltatás a legfontosabb tétje annak, hogy az előválasztáson kit bíznak meg a választópolgárok a miniszterelnök-jelöltséggel. Nyilvánvaló, sokan nem hisznek a szép szavakban akkor, amikor Dobrev Klára is elszámoltatást ígér, 2010 előttre is. De a magyar emberek többsége emlékszik arra, hogy nemcsak 2010 után nem volt elszámoltatás, de 2002 után sem. Emlékeznek arra, hogy Keller Lászlót azért mentették fel a közpénzügyi államtitkárságból, mert el akart számoltatni. És emlékeznek arra is, hogy 2005 novemberében maga Gyurcsány Ferenc mentette meg Polt Pétert, akit most Dobrev Klára leváltani ígér. Maga Gyurcsány kezdeményezett olyan törvénymódosítást, mellyel Polt Pétert hivatalban tarthatták. Vagy éppen Tóth Csaba legkitartóbb támogatása miatt sokan nem Dobrev Klárától várják az elszámoltatást. Én viszont Karácsony Gergellyel megállapodva abban, hogy Hadházy Ákos legyen az elszámoltatás felelőse az új kormányban, azt gondolom, kellő személyi garanciát is adtunk arra, hogy az Európai Ügyészséghez való csatlakozás mellett mi valóban komolyan gondoljuk azt, hogy nincs jobb és baloldali lopás és korrupció, csak korrupció van. Hogy az OLAF által feltárt korrupciós ügyek között nemcsak a Tiborcz István által működtetett Elios-projekt, hanem a négyes metró is ott van. Azokat is meg kell oldani, mert a Fidesz még az ellenzéki korrupciót sem számolta fel, nemhogy a fideszes korrupciót.

- Visszaszerezhetőek-e a formailag szabályos közbeszerzéseken kifizetett tíz- és százmilliárdok? Mi történik, ha NER-es cégek indulnak és nyernek a következő kormány által kiírt közbeszerzéseken?

- Elsősorban: formailag szabályos közbeszerzés még lehet korrupció. Ahogy Bárándy Péter mondta, ami erkölcstelen, az törvénytelen is. Irányított közbeszerzések, meghívásos közbeszerzések nem számítanak nyílt közbeszerzésnek.

A másik kérdésre: Hódmezővásárhelyen, amikor korrupciómentessé, teljesen nyílttá és áralapúvá tettük a beszerzéseinket, közbeszerzéseinket, akkor érdekes módon gyakran nyernek fideszes cégek is. A korábbi győztesek is, de mondjuk harminc százalékkal alacsonyabb áron.

Azokat az önkormányzatokat, ahol fideszes vezetés alatt csak fideszes cégek nyertek, ellenzéki vezetés alatt csak ellenzékiek, azokat pont egyformán korruptnak tartom.

- Legitimnek tartja-e a mostani alkotmánybíróságot? Ha nem, akkor ki dönti el, hogy mi legitim és mi nem az?

- Jogos a kérdés. Bár kevesebbet beszélünk róla, de mindenki emlékszik, hogy növelte Orbán Viktor a létszámát, és duzzasztotta fel csak fideszesekkel, hogy alakult egy fideszes hatalomtechnikai eszközzé az alkotmánybíróság. Többet beszélünk Polt Péterről, vagy a Médiatanácsról, az egyetemi kuratóriumokról. Ezek az intézmények ugyanis egyértelműen az Alkotmány, sőt még az Alaptörvény szövegével is ellentétesen lettek létrehozva. Ezért nagyon fontosnak tartom, hogy ezeknek a kinevezésük pillanatától alkotmányellenes intézményeknek véget vessünk, hiszen ez kizárólag a Fidesz kizárólagos hatalomban tartását szolgálta. Ami még egyszer mondom, az Alkotmány mellett az Alaptörvénnyel is ellentétes.

- Ön többször emlegette, hogy a Fidesz 2002-ben is kiürített kasszát hagyott maga után. Mi lesz akkor, ha megismétlődik 2002, amikor már szinte az egész éves költségvetést kiszórták a kormány átadásáig?

- Ahogy ön is rámutatott, pont én hívtam fel a figyelmet tegnap erre.

A felelőtlen, betarthatatlan populista ígérgetés nem vezet sehova. Nyilván egy olyan ember, aki biztos benne, hogy soha nem fog kormányra kerülni, az bármit meg tud ígérni.

Viszont nézzék meg Hódmezővásárhelyt. Az elmúlt két évben már az öt éves ciklusra vállalt ígéreteink hetvenöt százalékát teljesítettük. De persze én ragaszkodom ahhoz, hogy csak olyanokat ígérjünk, amit meg lehet csinálni. Természetesen azon is dolgozom, hogy az ígéreteimet be is tartsam. Én felelősen olyat nem ígérhetek, amelyek nem veszik figyelembe ezt az információt, hiszen így van: egy rendkívül rossz gazdasági helyzettel és kiürített kasszával fogjuk tudni átvenni az országot Orbán Viktor után.

- Most egy csúnya szót fogok mondani: megszorítás. Szükség lesz jövőre megszorításokra? Ha igen, ön beleáll?

- Nézze, nagyon kell gondolkodnom, hogy Hódmezővásárhelyen milyen megszorító intézkedéseket tettem. Felelős költségvetéssel, a pazarlás és lopás leállításával nálunk sikerült lefaragni a Fidesz által felhalmozott és addig letagadott tíz és félmilliárdos adósságból öt és félmilliárdot. Határidőre tudtunk fizetni a vállalkozóknak, minden évben infláció felett emeltük a béreket. Ráadásul olyan fejlesztéseket indítottunk el, mint a roma felzárkóztatási program. Annak ellenére, hogy mindezt nem pályázati, vagy uniós pénzből csináltuk, hanem az önkormányzat saját forrásából. Amikor tavaly megkérdezték, hogy lehet az, hogy Hódmezővásárhely az egyetlen olyan város, ahol a Covid és a kormányzati elvonások ellenére a város helyzete nem romlott, hanem javult, akkor azt mondtam, hogy azért, mert okosabbak vagyunk, és nem lopunk. Tehát bízom benne, hogy kormányon is megtaláljuk majd azt a megoldást, hogy megszorítások nélkül lábaljunk ki ebből a válságból, amit a Fidesz okozott.

- A közalkalmazotti bérek értékállóságára és a bérek felzárkóztatására milyen intézkedések kellenek és milyen forrásból?

- Az utóbbi a nagyobb kérdés, mert ígérgetni könnyű. S hogy mennyire szükséges? A Fidesz is folyamatosan béremelésről beszél. Ez nemcsak választási ígéret. Az orvosok esetében meg kellett tenni tavaly, hogy ne zárjanak be a kórházak, és ugyanígy meg kell tenni a rendőrök és a tanárok esetében, ahol olyan létszámhiány van, hogy már a működést veszélyezteti. Azt gondolom, ezek azok a területek, amik prioritást élveznek. Hosszabb távon természetesen infláció feletti béremelés, az életszínvonal folyamatos, de óvatos és felelős emelése lehetőséget ad majd mindenkinek, hogy jobban éljen.

Ehhez felelős gazdálkodás, a lopás felszámolása, okos vezetés szükséges.

- Ha az infláció feletti béremelésnél tartunk, volt ilyen. A politikai vezetőknél. Társadalmilag igazságos az a nagy különbség, ami tíz év alatt fokozatosan többszörösére növelte a képviselők és kormánytisztviselők javadalmazását?

- Ehhez könnyű hozzányúlni, és szimbolikus okból is szükséges. Azt is olcsó propagandának tartanám, ha azt mondanánk, hogy a képviselők jövedelmének a szintjét le kellene vinni a jelenleginek a töredékére. Ilyet én nem mondok. Fontos, hogy a képviselők a felelős munkájukat megfelelő körülmények között tudják végezni. Minden országban tisztességes fizetést kapnak a parlamenti képviselők, ez nem lehet kérdéses. De az például rendkívül népszerűtlen, és jogos ellenérzést vált ki, hogy miközben például a polgármesterek fizetését nem emelik sok éve (én három és fél éve vagyok polgármester, az elődeimmel azonos bérért), a képviselőknek vagy éppenséggel a kormányzati vezetőknek a fizetését minden évben bőven infláció felett emelik. Azt gondolom, hogy ezek olyan visszás érzéseket keltenek a választópolgárokban, hogy egy átlagos demokráciában ebbe már egy kormánypárt belebukott volna.

- Kétkulcsos adó esetén kizárta az adóemelést. Miért ne fizessenek többet a gazdagok?

- A progresszív jövedelemadó engem nem háborít fel. Mielőtt a Fidesz egykulcsossá alakította a magyarországi rendszert, azelőtt én mindig, Kanadában és az Egyesült Államokban is progresszív adórendszerben éltem. Tehát ezzel nincsen semmi baj. Most azonban felelőtlenségnek tartanám, ha az ellenzék, akárcsak az egymillió feletti jövedelmek esetében adóemeléssel kampányolna.

A kommunikációs csatornák nyolcvan-kilencven százalékát a Fidesz ellenőrzi. Tessék megnézni például a Gyurcsány-show elérését, milyen iszonyatos összegeket költenek csak erre például. Senki ne gondolja, hogy a Fidesz nem fogja ezt kiforgatni és kizárólag mint adóemelést visszhangozni. Ezzel riogatják majd a választókat. A 2010 előtti kormány hatékonytalan és antiszociális volta miatt olyan emlékeket ébreszthet így a választókban, melyek segítségével a Fidesz hatalomban maradhat.

- Elképzelhetőnek tart egy belarusz-típusú válságot a választás után? Van-e erre bármilyen terv, ami ezt megakadályozhatja?

- Ha a választásokat megnyerjük, szerintem ezt a problémát meg fogjuk oldani. Aki azon aggódik, hogy „mi lesz, ha...”vagy „a választások megnyerése után ez, vagy az lesz”, azt mindig azzal nyugtatom meg, hogy ez nem akadályozhatja meg abban, hogy leváltsuk a Fideszt.

- Nem tart-e utcai zavargásoktól, különösen akkor, ha érvénytelennek tekintik a Fidesz által kétharmaddal meghozott törvények egy részét?

- Ha a Fidesz utcai zavargásokat akar, ahhoz mindenképpen fog találni indokot. De erre is igaz: mindez semmiképpen nem akadályozhat meg minket abban, hogy leváltsuk a Fidesz rendszerét. Éppen a Varga Judit által beterjesztett tegnapi javaslat mutatja. Még jobban bebetonozták Polt Péter pozícióját, úgy, hogy kétharmados határozathoz kötik a legfőbb ügyész leváltását. Nyilván ez sem elfogadható. Erre szoktam mondani, hogy bármilyen törvényt hozhat a Fidesz, például olyat is, hogy a következő választások csak százharminc év után lesznek. Elfogadjuk azt is, csak azért, hogy nehogy zavargást szervezzen a Fidesz?

A Dobrev Klárával készített hasonló interjúnkkal hamarosan jelentkezünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk