SZEMPONT
A Rovatból

„Ez egy PR katasztrófa lenne a Tesla számára” – adásvételi szerződéshez ragaszkodik a magyar állam, de olyat a Tesla nem ad

Kérdéses, hogy a vállalkozók számára kiírt elektromos autó pályázaton mi lesz a Teslát vásárlókkal. A Tesla magabiztos, az általunk megkérdezett pályázatírónak viszont azt írta a minisztérium, ragaszkodnak az adásvételikhez.


Óriási az érdkelődés az egyéni és kisvállalkozások számára kiírt elektromos autó támogatási pályázat iránt. Ez nem is csoda, autónként 2,8 - 4 millió forint támogatást adnak a cégeknek, az akkukapacitás függvényében. Ráaádásul a BYD és a Tesla között nagyon komoly árverseny alakult ki az elmúlt hónapokban.

A Tesla közleménye szerint egy Model Y alapfelszereltségű, hátsó kerekes változatának ára jelenleg 17.094.900 Ft-tól indul, az állami támogatással pedig már csak 13.094.900 Ft-ba kerül.

A 30 milliárdos keretösszegű pályázatra február 5-án lehet elkezdeni beadni az anyagokat, azonban van néhány komoly kérdőjel. Ugyanis a pályázati feltételek között többek között adásvételi szerződést kérnek, melyben benne kell lennie az akkukapacitásnak is. Ez az adat azonban sem a Teslák forgalmijában, sem a törzskönyvében nem szerepel. Az akkukapacitás azért lényeges adat, mert ahogy fentebb írtuk is, a támogatás mértéke ennek nagyságától függ.

Ezt bele lehetne írni az adásvételi szerződésbe is, azonban itt jön a következő probléma.

A Tesla világszerte egységes gyakorlat szerint adja el autóit, és semmilyen adásvételi szerződést nem adnak.

Amikor valaki náluk autót akar venni, egy megrendelési megállapodást adnak, ami tartalmát és funkcióját tekintve betölti az adásvételi szerződés szerepét, de forma szerint mégsem az. Ezt a gyakorlatot a magyar hatóságok is elfogadják, eddig még egyetlen esetben sem volt gond az autók tulajdonjogának bejegyzésénél. Azaz forgalmit, törzskönyvet, rendszámot kaphatott az autó adásvételi szerződés bemutatása nélkül, csak azokkal a dokumentumokkal, amiket a Testa adott a vásárlóknak.

Egy általunk megkérdezett pályázatíró szerint azonban a most kiírt pályázat során probléma lehet, hogy a dokumentumon nem szerepel cégszerű aláírás. Így csupán a kiállított és kiegyenlített számla, valamint a megrendelés igazolhatja a szerződés létrejöttét. Az ilyen bonyolultabb helyezeteket szerinte jellemzően nehéz sikerrel megvédeni egy-egy pályázat során, szemben az egyszerű, cégjegyzésre jogosult személyek által cégszerűen aláírt szerződésekkel.

A pályázatíró úgy fogalmaz, nem törvényszerű, hogy ez problémát jelentsen, „de a hatóság részünkre küldött állásfoglalása alapján nekünk kell tudnunk megfelelően bizonyítani majd a szerződés érvényes megkötését”.

És ha ez még nem lenne elég, van más gond is. A szállítási határidő is problémás, hiszen a Tesla megrendelési megállapodása ezt nem tartalmazza, csupán azt, hogy az ügyfél majd az elektronikus felületen keresztül értesítést kap az átadás pontos időpontjáról. Márpedig ennek az adatnak is szerepelnie kellene az adásvételi szerződésben.

További gond a „közúti járművek műszaki megvizsgálásáról szóló 5/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet szerinti kategória” pont, ami tulajdonképpen arról szól, hogy személyautóról vagy haszongépjárműről van-e szó. Ez az adat kizárólag a „Jármű műszaki adatlap” elnevezésű dokumentumban szerepel, amit a Tesla a gépjármű átadásakor ad át a vásárlóknak. Mivel a megrendelési megállapodás egyértelműen kimondja, hogy a szerződésnek a „Jármű konfiguráció”, a „Végleges számla” és a „Megrendelési megállapodás” elnevezésű dokumentumok képezik a részét, így ez a később átadott „Jármű műszaki adatlap” nevű dokumentum nem része a szerződésnek, ez viszont a pályázati felhívás 11.1.1. pontja alapján nem lenne elfogadható megoldás. Ott ugyanis világosan megfogalmazták, hogy a megkötött adásvételi szerződésnek kell tartalmaznia a felsorolt információkat.

Bár az okmányok tartalmazzák a kért adatokat, igaz nem pontosan úgy, ahogy azt előírták, de a pályázatnak való megfelelés megállapítható lenne.

Lenne, ha ez nemzeti finanszírozású pályázat lenne. Azonban ezt az Európai Unió finanszírozza, és az általunk megkérdezett pályázatíró tapasztalata az, hogy amióta a kohéziós és RRF forrásokat az Unió visszatartja, a hatóságok nem éppen rugalmasak, ha EU pénzekről van szó.

Nyilván bizonyítani akarják, hogy megfelelően kezelik az uniós forrásokat. Ahogy fogalmazott: „Nincs lehetőség arra, hogy kimagyarázzunk dolgokat, hogy beleértsük, hogy ez így is jó lehet. Itt nincs mozgástér, úgy kell megcsinálni mindent, ahogy azok a felhívásban szerepelnek.”

Mivel többször előfordult már, hogy a kiíró menetközben módosította a pályázati kiírást, annak sem lenne akadálya, hogy figyelembe véve a Tesla online szerződéskötési gyakorlatát, plusz azt, hogy ugyanezekkel a papírokkal egy másik állami hivatal igazoltnak tekinti a tulajdonjogot, hozzáigazítsák a kiírást a valós helyzethez.

Ez történt a szintén a Helyreállítási és Ellenállóképességi Alap (RRF) által finanszírozott napelemes pályázatoknál, ahol menet közben könnyítettek a feltételeken. Azonban ez nem a pályázókon múlik, erre várni nem lenne épp bölcs dolog.

Az ember azt gondolná, hogy ennél nincsen egyszerűbb dolog, majd akkor a Tesla ad egy olyan papírt, amely megfelel a kívánalmaknak. Azonban a Tesla részéről Paszternák Dániel, a magyarországi képviselet vezetője azt mondta kérdésünkre, adásvételi szerződést nem fognak kiadni, marad az eddigi okmány. Azonban ebben megjelenik majd minden olyan adat, amit a pályázatkiíró kíván.

Paszternák szerint

nem lesz gond, tapasztalatuk szerint ezt máshol is elfogadták így. Állítása szerint az EU megfelelő hatóságánál ő érdeklődött, és azt a választ kapta, hogy ez a dokumentum elfogadható adásvételi szerződés helyett.

Kérdésünkre, hogy a pályázat kiírása előtt vagy azóta egyeztettek-e a minisztériummal, azt mondta, hogy az nem lett volna etikus, mert valami módon mégiscsak érdekeltek a pályázatban, de tudomása van róla, hogy ezeket a kérdéseket felvetették a pályáztatónak, és „megnyugtató választ” kaptak, azaz szerinte ezzel nem lesz probléma.

Ami a konkrét dokumentumokat illeti, azok február 5-én frissülni fognak minden tulajdonos fiókjában. Nem kell külön kérni, a frissülés automatikus, nemcsak a pályázatban résztvevőket érinti, hanem az összes ügyfelet.

Ezt erősítik meg azok, akik a napokban próbavezetésre jelentkeztek a Teslánál, nekik is ezt mondták, azaz, hogy

február első napjaiban felkerül a Tesla vásárlók fiókjába egy, a pályázati feltételeknek megfelelő szerződés. Azonban ez továbbra sem adásvételi szerződés lesz, hanem a jelenleg használt megrendelési megállapodás, kiegészítve a pályázat tekintetében elvárt tartalommal.

Ez lehetne akár happy end is. Azonban a minisztériummal a fentebb idézett pályázatíró több levelet váltott, melyekben megkérdezte, hogy a Tesla online felületen generált, aláírás nélkül, kattintással elfogadott megrendelési megállapodását elfogadják-e adásvételi szerződésként.

A minisztérium erre neki ezt válaszolta:

„A Felhívás egyértelműen fogalmaz, kizárólag adásvételi szerződés fogadható el, megrendelési megállapodás nem, kérjük, vegye fel a kapcsolatot a kereskedővel.”

A pályázatírónak ezek szerint más tapasztalatai vannak a minisztériummal, és a Teslával ellentétben nem éppen megnyugtatóak. Úgy érzi, hogy amennyiben ilyen nagyságrendben kerülnének elutasításra a pályázatok, „az egy PR katasztrófa lenne a Tesla számára”, mert „a felhívás követelményrendszere november óta ismert, bőven elegendő idő lett volna erre felkészülni, és rengetegen, rengeteg csatornán jelezték a Teslának, hogy ez egy súlyos probléma lehet. A pár hónap alatt keletkező potenciálisan több ezres nagyságrendű értékesítés pedig már nem elhanyagolható mennyiség a Tesla szemszögéből sem, és az esetleges elutasítások esetén erősen kérdéses, hogy mekkora márkahűséggel és már-már fanboy hozzáállással kellene, hogy rendelkezzenek az új vásárlók ahhoz, hogy ne a Tesla-t tegyék felelőssé (ha nem is jogilag, de legalább erkölcsi alapon) azért, hogy egy ilyen, egyébként kifejezetten egyszerűen rendezhető problémakört hónapok alatt képtelen volt rendezni úgy, hogy a csapból is ez folyt feléjük”.

A témában a minisztériumot is megkérdeztük, a következő választ küldték: „A megrendelési megállapodás nem felel meg a Felhívásban előírt kritériumoknak. A Felhívás 11.1. "A támogatási kérelem elkészítése során csatolandó mellékletek listája" pontja alapján a támogatás alapjául szolgáló gépjárműre megkötött adásvételi szerződés, illetve pénzügyi lízingszerződés megléte kötelező feltétel, az e pontban részletezettek szerinti adattartalommal, tehát már a beadáskor már aláírt adásvételi szerződéssel kell rendelkezniük.

Egyelőre nincs információnk arról, hogy az érintett pontban lesz-e változás”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András üzent a Micimackó-ügy kapcsán: Ezúton szeretném megkérni Németh Balázst, hogy eszébe ne jusson visszavenni a tempóból!
A Félmillió Fiatal a változásért mozgalom elindítója a közösségi oldalán értékelte Németh Balázs fideszes képviselő elmúlt napokban végzett munkáját. A politikus szerint Németh parlamenti Micimackó-utalása és egy tüntetésen való részvétele is a rendszerváltást segíti.


Fekete-Győr András egy Facebook-posztban, ironikus hangnemben fordult a fideszes képviselőhöz, Németh Balázshoz, akit arra kért, hogy „eszébe ne jusson visszavenni a tempóból”.

Azt írta, Menczer Tamás óta nem volt fideszes politikus, „aki ilyen következetesen és ilyen látványosan dolgozott volna azért, hogy a Fidesz-maffia minél előbb összeomoljon, a rendszerváltás pedig biztosan sínen maradjon!”

Fekete-Győr szerint Németh néhány nap leforgása alatt jutott el onnan, hogy egy tüntetésen vegyen részt, egészen odáig, hogy a parlamentben egy Micimackó-utalás miatt szólaljon fel.

Fekete-Győr szerint „ez kétségkívül egészen kivételes politikai tehetségre vall”.

A bejegyzésben a politikus felteszi a kérdést, melyik a megalázóbb: az, hogy Németh egy állítólagos „tiszás influenszer” mondatát kéri számon, miközben sem az influenszer, sem az őt idéző portál nem a Tisza Párthoz kötődik, vagy az, hogy a tudományos és technológiai miniszter végül „alapfokú gyermekirodalmi gyorstalpalót” kénytelen tartani neki az Országgyűlésben.

„De semmi baj, Balázs. Ne hagyd, hogy a rosszindulatú emberek elbizonytalanítsanak!” – folytatja Fekete-Győr. Hozzáteszi, hogy a Fidesznek pontosan erre a „minden megszólalással önmagát megsemmisítő kommunikációs teljesítményre” van most szüksége.

A posztot így zárja: „Maradj rajta, Balázs! Csak így tovább! A rendszerváltás nevében is köszönjük a munkádat.”

A bejegyzés előzménye, hogy kedden, a gyűlöletkeltő plakátokról szóló parlamenti vitában Németh Balázs Pottyondy Edina youtuber egy videójára hivatkozva kért számon egy Micimackó-utalást a kormányon. Válaszában Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter kifejtette, hogy a mesében Füles veszíti el a farkát. Múlt pénteken pedig Németh egy budapesti, migrációellenes tüntetésen vett részt, ahol Toroczkai László is jelen volt, és ahol a Miniszterelnökség épületének erkélyéről Magyar Péter miniszterelnök tapsolt és szívet mutatott a felvonulóknak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk