SZEMPONT
A Rovatból

„Ez egy közpénztemető, zsákutca Magyarország számára” – Győrffy Dóra közgazdászprofesszor az akkumulátoriparról

A hazai akkumlátorgyártásról tanulmányt író szakértő szerint nálunk kevés az energia, a víz, és hiányzik a kutatás-fejlesztés. A svédek is belevágnak, de ott egész más a helyzet.

Link másolása

Az akkumulátorgyárakról szóló vita az egyik legforróbb téma lett 2023 elejére. Győrffy Dóra ebben a tárgyban írt tanulmánya március közepén jelenik meg a Társadalmi Szemlében. A Harvardon és a CEU-n végzett, és jelenleg a Corvinus Egyetemen tanító közgazdászt és politológust arról kérdeztük, melyek a legfontosabb megállapításai a tanulmányának, és mi lehet a tágabb oka annak, hogy a kormány akkumulátorgyártó-nagyhatalomként képzeli el Magyarországot.

– Azt veszem észre, hogy világnézeti kérdéssé vált megint egy szakmai kérdés. Főként azok ellenzik az akkumulátorgyárakat, akik a kormánnyal szemben állnak, a kormánypártiak meg védik a beruházást.

– Igazából nem tudjuk, hogy ki áll az akkumulátorgyártás mellett. A közvéleménykutatások alapján azért jóval kevesebben állnak a program mellett, mint a kormány mellett. Például Debrecenben látható, hogy még a Fidesz saját szavazói sem támogatják. Nyilván a parlamenti vitákban ez így tükröződik, de én is azt gondolom, hogy nagyon-nagyon fontos, hogy erről szakmai alapon beszéljünk, mert ennél kevés fontosabb ügy van ma Magyarországon, hiszen ez meghatározó módon befolyásolja a gazdaságszerkezet alakulását és a környezeti feltételeket, illetve Magyarország energiaszükségleteit.

– Most akkor szeressük vagy ne szeressük?

– Márciusban jelenik meg egy átfogó tanulmányom a Közgazdasági Szemlében. Tavaly júniusban kezdtem el ezt a témát alaposan kutatni, arra a következtetésre jutottam, hogy ez zsákutca Magyarország számára.

A közepes jövedelem csapdájába zárja be az országot, ugyanis Magyarországnak az akkumulátorgyártás területén nincs komparatív előnye.

Ez a tevékenység nem magyar technológiára épül, és a gyártáshoz szükséges feltételek nem állnak rendelkezésre Magyarországon: kevés az energia, a víz, és az alacsonyan képzett munkaerő. Ennek ellenére hatalmas állami forrásokat szánnak rá, egyrészt a közvetlen támogatások révén, másrészt pedig az infrastruktúra, különösen az energiahálózat fejlesztése kapcsán, tehát ez egy közpénztemető. A gyárak megkapják a szubvenciót azért, hogy munkahelyeket teremtsenek külföldi vendégmunkásoknak, utána fel kell építeni számukra az erőműveket, több ezer milliárdból, majd újabb több száz milliárdot kell költeni a hálózat kiépítésére, és igazából mindezért a haszon erősen kérdéses. Ugyanis a haszon soha nem a gyártásban van, hanem a kutatás-fejlesztésben, illetve a felhasználásban és az értékesítésben, ezt hívják mosolygörbének.

Mosolygörbe

Az üzleti menedzsment elméletben a mosolygörbe grafikusan ábrázolja, hogy a hozzáadott érték hogyan változik a termék piacra juttatásának különböző szakaszaiban. Az értéklánc két vége, a koncepció és a marketing, magasabb hozzáadott értéket ad a termékhez, mint az értéklánc középső része, ami a tulajdonképpeni gyártás. Ha ezt a jelenséget egy olyan grafikonon mutatjuk be, amelynek Y tengelye a hozzáadott érték és az X tengely az értéklánc (termelési szakasz), a kapott, U alakú görbe „mosolyként” jelenik meg.

Forrás: Wikipédia

Magában a gyártásban van a legkisebb hozzáadott érték. Annak érdekében terelik el a közcéloktól az állami forrásokat, a magyar adófizetők pénzét, hogy itt német, illetve kínai multinacionális vállalatoknak termeljenek profitot. Az ő számukra ez nyilván nagyon megéri, nem kérdés, hogy a német autógyárak nagyon örülnek, hogy közel lesznek az akkumulátorok, és a kínai akkumulátorgyárak pedig nagyon örülnek, hogy az EU-n belül egy ilyen kiváló hídfőállást tudnak teremteni.

Azonban azt gondolom, hogy Magyarország érdeke az lenne, hogy minél magasabb hozzáadott értékű tevékenységet folytasson, és ez biztos, hogy nem a gyártásban van, hanem a tudásintenzív ágazatokban.

Tavaly december 23-án a gyógyszeriparra vetettek ki különadót, ami különösen a Richtert érintette. Magyar, magas hozzáadott értéket előállító, magyar tulajdonú, magyar fejlesztésen alapuló, sikeres multinacionális cég adóiból fizetik ázsiai gyáraknak ezeket a szubvenciókat. Ennek alapján azt gondolom, hogy gazdaságstratégiailag és gazdaságszerkezetileg ez egy teljes tévút.

– Ez nem most kezdődött el, évek óta így történik.

– Valóban már régóta működnek Magyarországon koreai akkumulátorgyárak, de a CATL debreceni tervei nagyságrendi különbséget jelentenek. Egyébként az autógyártás az ennél magasabb hozzáadott értéket jelent, nagyon jó, hogy itt van a Suzuki, meg az Audi, meg a Mercedes, nem ez a probléma, hanem az,

hogy a legalacsonyabb szintű tevékenységeket próbálják ehhez még hozzátenni.

Ugyancsak nagyon károsnak tartanám, ha gumigyártó nagyhatalom szeretnénk lenni, de az akkumulátorgyártás is hasonló helyzetet teremt. 2021-ben és 2022-ben a külföldi működőtőke-beáramlás 60-70 százaléka a járműgyártásba és az akkumulátoriparba történt, ennek a nagyobb része az akkumulátorgyártás.

Tehát most már külföldi működő tőke szinte csak ezekbe a szektorokba áramlik, amit rendkívül károsnak tartok, miközben szolgáltatásokba, ami korábban meghatározó volt, nem jön,

pedig a szolgáltatásokban sokkal magasabb hozzáadott értékű tevékenységek folynak, mint a gyártásban.

– Ugyanakkor sok oktatási szakértők szerint az oktatáspolitika sem épp abba az irányba megy el, hogy itt magas hozzáadott értéket teremtsünk.

– Pontosan ez a kritika lényege, és ez nem politikai, hanem közgazdasági kritika. Például a CATL támogatását is beleszámolva, a már megítélt közvetlen és infrastrukturális támogatás körülbelül 700 milliárdos nagyságrend. Az akkumulátoripar megteremtése érdekében! Miközben az oktatásra nincs pénz, pedig a gazdaság hosszú távú fejlődése szempontjából egyszerűen nem lehet kérdés, hogy az oktatásra kell fordítani a forrásainkat. Ráadásul csak az akkumulátoripar miatt 50 százalékkal növekszik Magyarország energiaszükséglete. Magyarország energiaszegény ország, tehát több ezer milliárd kell ahhoz, hogy ezt az igényt kielégítse.

EU-források úgy tűnik, hogy nem érkeznek meg, nagyon drágán vesz fel Magyarország hiteleket, a lakosság az infláción keresztül finanszírozza az államháztartást, 18 százalékos az alapkamat, szűkösek az erőforrásaink. És ezt az irtózatosan szűk erőforrást beterelik egy olyan szektorba, ami biztosan nem fog felzárkózást eredményezni!

Nem igaz az az érv, hogy majd ez biztosítja a munkahelyeket, hiszen a munkahelyek többsége a szolgáltató szektorban van most is, és ott is marad. A GDP 70 százalékát a szolgáltató szektor állítja elő, az ipar az ott mozog 20-25 százalékon, és ez nem változott. De a magas hozzáadott értékű szolgáltató szektorhoz az oktatást kellene fejleszteni, onnan viszont elvesznek forrásokat.

– Egyre többet hallani azt a kifejezést, hogy az ország újraiparosítása, Orbán Viktor is újraiparosításról beszélt a parlamentben. Mi lehet emögött? Milyen megfontolás?

– 2010 után volt egy olyan elképzelés, hogy a piacokat vegyük magyar kézbe. Ezek nagyon-nagyon régi elképzelések. Ezek régi, avítt elképzelések arról, hogy érték csak az lehet, ami fizikailag fogható. Egy marxista elképzelés, nem tudom máshogy megfogalmazni, egy nagyon materialista felfogása a világnak, hogy érték csak az, ami fizikai, tehát a szellemi tevékenységnek nincs értéke. Nem tekintik értéknek az olyanokat, hogy imázs, trend, szoftver, melyek szellemi termékek, vagy a magas hozzáadott értékű szolgáltatásokat, mint a pénzügyek vagy az üzleti tanácsadás.

Szerintem ez egy ösztönös megrögzöttség, miközben a tudásalapú gazdaság már egyáltalán nem itt tart.

Az igaz persze, hogy a nyugati piac kiszolgáltatottá vált kínai gyártásnak, és ez nem teljesen normális. Például az, hogy Covid idején nem volt maszk, mert Európában már nem gyártanak maszkot. Ha emiatt egyfajta újraiparosítási program megjelenik nyugaton, azt inkább ipari reneszánsznak hívjuk, és nem újraiparosításnak. És inkább annak a felismerése, hogy vannak bizonyos termékek, melyeket nem lehet kiszervezni, mondjuk Kínának, nem lehet kiszervezni diktatúráknak, mert éppen az orosz-ukrán háború, illetve a Covid mutatja azt, hogy az ilyen típusú függőségekkel visszaélhetnek az autoriter rezsimek.

– Mi a különbség az ipari reneszánsz és az újraiparosítás között?

– Miközben Magyarországon erőltetik a feldolgozóipart, Európában bizonyos stratégiai területeken megpróbálnak autonóm ellátási láncokat kiépíteni. Valóban ide tartoznak az akkumulátorok, de ez azt jelenti, hogy igyekeznek megteremteni az európai értékláncot európai kutatás-fejlesztéssel. A most megjelenő akkumulátor-cikkem zárása a svéd akkumulátoripar leírása. Teljesen más szemlélettel működik a svéd akkumulátoripar, mint a magyar. Ők is stratégiai ágazatnak tekintik, de ott egy sokkal szélesebb körű összefogásra,

sokkal szélesebb társadalmi egyeztetésre és egy nagyon erős kutatás-fejlesztési bázisra építik, továbbá saját nyersanyagra és komparatív előnyökre támaszkodva jön létre.

Ráadásul elsősorban magánfinanszírozásból, minimális állami forrásból. Ugyanis az egy dolog, hogy szeretnénk egy ipart, az egy másik kérdés, hogy miből szeretnék. A különbség, ami az európai ipari reneszánsz és a hazai újraiparosítás között van az is, hogy itt az állam úgy érzi, hogy az ő feladata az, hogy ezt elvégezze. Hogy ő találja meg azokat a szektorokat, ahova be kell fektetni. A Közgazdasági Szemlében megjelenő cikkemben is ezt vezetem le, hogy ez a voluntarista szemlélet a klasszikus szocialista iparosítás politikájára emlékeztet.

A Nemzeti Akkumulátor Stratégiában Magyarország fő erőssége az akkumulátorgyártásban az, hogy a kormányzat ezt akarja, de ez nem egy komparatív előny vagy erősség. Svédországban az a komparatív előny, hogy nagyjából az értéklánc, a teljes kutatás-fejlesztés helyben van.

Van együttműködés, van nyersanyag, van egy olyan gyártási telephely, ahol 100 százalékban rendelkezésre áll a megújuló energia, és kevés víz kell a hűtéshez, mert a sarkkörön van a gyár, és egyébként nagyon nagy tapasztalatuk van az újrahasznosításban is. Ez egy teljesen más stratégia.

– Ha ön szerint nincsenek meg hozzá a megfelelő adottságaink, miért erőltetheti a politika nálunk épp azokat a beruházásokat, amelyek alacsonyabb hozzáadott értéket képviselnek?

– A politikai elem annyi, hogy a magasan képzett emberek kevésbé hajlamosak a kormánypártra szavazni, mint az alacsonyabban képzettek, a tavalyi választások során ez volt a legmeghatározóbb determinánsa annak, hogy ki hova szavaz. A képzettségi szint. Minden más demográfiai szempontot felülírt ez a tényező. A másik pedig az, hogy ebben a politikai rendszerben az állam szeret mindent kontrollálni, és valamilyen módon olyan befektetéseket vonzani, melyek politikailag nem veszélyesek.

Ezt úgy tudja megtenni, ha stratégiai megállapodást köt velük, és ennek a stratégiai megállapodásnak a része az, hogy óriási támogatást ad, és az történik a gazdaságban, amit a kormányzat szeretne.

Nyugati befektetések ilyen környezetben nem nagyon érkeznek. Nem azért jönnek ide keleti befektetések, mert annyira jó lenne a magyar befektetési környezet, hanem annyira előnyös megállapodást köt a kiválasztott befektetővel a kormányzat. Egy másik világban, másik típusú rendszerben nem az állam határozza meg azt, hogy milyen szektorokat kell fejleszteni, az állam csupán biztosítja azt az intézményi környezetet, és hozzájárul a minőségi munkaerő létrehozásához, fenntartásához. Ez minőségi oktatást és egészségügyet jelent, és a piaci szereplők találják meg azokat a réseket, amiben ők versenyezni tudnak. Ezek a sikeres vállalkozások napjainkban, a kelet-közép-európai térség többi országában is, az informatikában nőnek ki, és itt van még a gyógyszeripar, egészségipar, melyek mind magasan képzett munkavállalókat igényelnek.

– Azért azt nehéz elképzelni, hogy felelős, komoly emberek leülnek egy szobában, és megbeszélik, hogy figyeljetek, nekünk nem kell fejlettnek lenni, az a lényeg, hogy hatalmon maradjunk, ezért sorvasszuk el a magas képzettséget igénylő gazdasági szektorokat.

– Ezek zsigeri reflexek is lehetnek. Hiszen nem valami új tudományos eredmény, hogy magas hozzáadott értéket kell előállítani, de egyszerűen nincs személyes igényük, gyanakvóak a tudással szemben, és még a választói preferenciák is erre tolják a politikusokat. Nem is kell feltétlenül kimondani, ezt érzik. És akkor az oktatást ennyire páriaként kezelik, ahogy történik. Egyszerűen tényleg ledöbbentő nézni, ahogy a tanárokkal bánnak. Nyilván a tudásalapú gazdaság kifejlesztése egy hosszú távú elkötelezettséget igényel, és azoktól nagyon nehéz azt várni, akiknek hirtelen azonnali eredmények kellenek. Folyamatosan a következő időszak problémáját akarták megoldani, ezért aztán prioritásból mindig hátrébb sorolódott ez a terület. 2010-ben a foglalkoztatottságot akarták azonnal emelni, erre volt válasz a közmunka.

Folyamatosan rövid távú prioritások vannak, és van, amikor pénzügyi okokból vannak rövidtávú prioritások, akkor persze onnan vágnak, ahonnan lehet, ez pedig az oktatás, az egészségügy. És van, amikor hatalmi szempontból vannak rövid távú prioritások, azonnali sikerek kellenek, és akkor jól jönnek a bejelentések az óriásberuházásokról.

Ami szerintem kimondásra kerül, az a rövidtáv és a gazdasági kényszer. Ott van a Covid, a háború, satöbbi, így összeáll a kép anélkül, hogy egy nagyon cinikus, gonosz beszélgetést elképzelnénk.

– Déjà vu érzésem volt, amikor arról beszélt, hogy egy ideális helyzetben az államnak nem az lenne a feladata, hogy konkrétan megszabja, hogy ezt, meg azt fogunk termelni, hanem a környezetet kell megteremtenie... Mintha ‘88-’89-ben, a rendszerváltás előtti időszakban ugyanerről lett volna szó.

– A vas és acél országáról szól a Közgazdasági Szemle-cikkem, és ez nem egy túlzás! Ha Berend T. Iván ‘64-ben írt könyvét megnézem (Gazdaságpolitika az első ötéves terv megindításakor), vagy Kornai Jánosnak az Erőltetett vagy Harmonikus növekedését 1972-ből, ezek egy az egyben alkalmazhatóak. Én sem vagyok feldobva miatta.

– Az a rész ebből nekem egész kellemes, hogy mintha a fiatalságom jött volna vissza...

– Mások is mondták nekem, hogy visszatért a fiatalságuk...

– Azt mondja, hogy ez az erőltetett akkumulátor-iparosítás egy közepes fejlettségbe zárja be az országot, ráadásul ezekkel a nagy szubvenciókkal adófizetői pénzt vonunk el fontosabb állami feladatoktól. Hova lehetne eljutni, ha nem ezt a politikát folytatnák? Egyáltalán, lenne erre lehetőség?

– Igen, egy teljesen más stratégia is abszolút nyitva áll az ország előtt, csak nyilván nem azt fogja választani a kormány. Már arról beszélnek, hogy a GDP 5 százalékát akarják vállalati támogatásokra fordítani. Semmi keresnivalója nincsen a kormányzatnak ezeken a területeken.

Ott avatkozik be az állam, ahol nem kellene, és ott nem avatkozik bele, ahol kellene.

Az Európai Unióban a magyar költségvetés vállalati támogatásokra fordított aránya az egyik legnagyobb. Ezt a sok százmilliárdot, és a még ehhez szükséges energiafejlesztéseket, a sok ezer milliárdot az állam hagyományos feladataira kellene fordítani. Az oktatás, egészségügy, szociális ellátás, és ami az egészet keretbe rendezi, egy olyan intézményrendszerre, ami kiszámítható és hiteles, mert ez biztosítja a biztonságos környezetet a vállalkozók számára. És akkor ez az egész stratégia lehorgonyozható az európai és a nyugati integrációban, ami azt jelenti, hogy ki kell tűzni az euró bevezetését, és csatlakozni kell az Európai Ügyészséghez, ami még erősebben a kiszámíthatóságot biztosítja.

Az államnak pedig a saját feladataival kell foglalkozni, nem gazdasági vállalkozásokat folytatni.

A hitelességet vissza kellene szerezni, és az Európai Unió jogállamisági feltételeinek meg kellene felelni, nemcsak azért, mert ezt akarja az Európai Unió. Ez ugyanis rögtön egy kamatszint-csökkenést eredményezhet. Jelenleg minden negatív folyamat, például az, hogy a Huxit lehetőségéről kell beszélni, nagy mértékben rontja a várakozásokat, növeli a szakadékot a szövetségesekkel, aminek komoly pénzügyi költsége van. És az is komoly pénzügyi költség, hogy nem érkeznek meg az európai uniós források. Tehát egyáltalán nem igaz, hogy itt bármi is determinálva lenne. Az igaz, hogy a kormányzat nem hajlandó abba az irányba menni, amit a józan ész, és az ország érdeke diktál.

– Nem lehet, hogy busásan megtérülnek az iparra fordított támogatások?

– Végeztem megtérülési számításokat. A legjóindulatúbb számítások is körülbelül tíz évre hozzák ki, amíg nullára jön a költségvetés. Nem többletbe, csak nullára. Ebbe csak a szubvenciókat és a közvetlen infrastrukturális támogatásokat vettem bele, az erőművek és a kapcsolódó hálózat költségei nincsenek is benne. Persze lehet, hogy nem tökéletesek a számítások, mert alig van információ. Eddig semmilyen számítást nem láttunk erről. A Nemzeti Akkumulátor Stratégia, pénzügyi dolgokkal nem is foglalkozik. Nem is reflektálnak, hogy ez mennyibe kerül, és ennek milyen haszna lesz. Teljesen általános módon kijelenti, hogy sok akkumulátor kell, úgyhogy gyártsunk akkumulátort. Az, hogy ehhez rendelkezésre állnak-e a feltételek, vagy sem, azzal keveset foglalkozik, bár az akkumulátor stratégia is elismeri, hogy nincs kutatás-fejlesztés, nem állnak rendelkezésre a nyersanyagok, kevés az energia, a víz. És egyébként pedig a magyar beszállítók ebbe nem is tudnak bekapcsolódni.

– Mire lenne elegendő ez a pénz, ha nem az akkumulátoriparra fordítaná az állam?

– Abból a sok százmilliárdból, amit ezekre az akkumulátorgyárakra fordítanak, és abból a sok százmilliárdból, amit az erőművek építésére fordítanak, a gyárak szükségének kielégítésére, többszörösen rendbe lehetne tenni az oktatást. Például 400 milliárdra becsülik a tanárok béremelését. Nyugodtan lehetne itt kezdeni. Gondoljunk bele: itt van már a mesterséges intelligencia. De jelenleg egy lepusztult oktatási rendszerben a gyerekeink jövőjét ölik meg azzal, hogy erre nincs forrás, miközben soha meg nem térülő a beruházásba forgatják a pénzt.

– Lehet-e ebből egy Bős-Nagymaros?

– Sok kutatás-módszertani órát tanítok az egyetemen, és alapszabály nálam, hogy nem jósolunk, társadalomtudományi kérdés kapcsán ez általában nagyon rossz ötlet. Azt viszont gondolom, hogy nagyon-nagyon sok feszültség gyülemlett fel az országban, infláció van, a kormányzat nagyon szűk pénzügyi keretek között mozog. Mivel nem jönnek az EU-s források, brutálisan drága a külföldi hitelfelvétel.

Nagyon magasak a magyar kamatok, a kormány az infláció révén szedi be azokat a forrásokat, amiket majd odaad ezeknek az akkumulátorgyáraknak támogatásként azért, hogy idetelepítsék a környezetileg rendkívül megterhelő beruházásaikat,

melyek egyébként versenyeznek a lakosság infrastruktúra igényeivel. A víziközműveket a gyáraknak kiépítik, miközben a magyar víziközművek borzalmas állapotban vannak. Ha ezt belátja a lakosság, akkor azt gondolom, hogy az elégedetlenség növekedni fog, és amikor a saját bőrükön tapasztalják az emberek egyrészt az inflációt, másrészt pedig azt, hogy bármikor, bárhova bejelenthetnek egy újabb akkumulátorgyárat, hiszen a kormányzat olyan vonzó feltételeket teremtett ezeknek a gyáraknak a gigantikus szubvenciókkal, hogy nagyjából minden település akkumulátorgyár-veszélyben van, akkor ez így együtt eredményezhet egy olyan veszélyt, amit talán nem olyan könnyen győz le a propagandagépezet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„Szemembe nézett a rendőr, és azt mondta, az ő gyereke is itt van velünk” - a Magyar Anyák is ott voltak a Fidesz-székháznál
A nőkből álló aktivista csoport az anyák napján tartott demonstrációján megígérte, hogy kiállnak a gyerekekért, ezért csatlakoztak hozzájuk most is. Elmesélték, hogy látták ők a pénteki eseményeket.

Link másolása

A második könnygázas rendőri fellépés után jelképes tiltakozást hirdetett a Várba a Magyar Anyák nevű aktivista csoport, még anyák napján. Fehér ruhában vonultak fel a Karmelita elé, hogy kiálljanak a gyerekek mellett.

A Magyar Anyák pénteken is ott voltak a tüntetésen, majd a Fidesz-székháznál, ahol könnygáz ugyan nem került elő, de a tömeg nekifeszült a rendőröknek, akik több szemtanú szerint is gumibotot használva reagáltak.

László Györgyi azt mondja, először a Hősök terénél voltak, ahol nyugodtabb volt a helyzet.

„Az emberek leültek a zebrára, elállva az autósok elől a forgalmat. Rengeteg rohamsisakos rendőr jött, de ők átmentek a székház túloldalára, mert ott volt feszültebb helyzet. Mi egy rendőrrel beszéltünk, akitől azt kérdeztük, hogy emberileg meddig lehet bírni.

Megvonta a vállát, a szemembe nézett, és azt mondta, az ő gyereke is itt van velünk.

Utána hangosan szólt a „Neked is van gyereked”, és őszintén sajnáltam, hogy ez komolyan megtörténik. Ott csak skandáltunk."

Ezután átmentek a másik oldalra, a Lendvay utca-Rippl Rónai utca sarkára. „Ott két helyszínen történtek az események. Kicsit kijjebb, egy békés, főleg idősebb, gondolom szülőkből álló csoport leült a rendőrsorfallal szemben és énekelni kezdtek, aztán megafonban beszéltek a lelkükre. Egy idő után a rendőrök elmentek onnan."

Györgyi szerint a másik, bentebbi helyszínen volt veszélyesebb a szituáció.

„Két srácot hallottam beszélni (ők nagyobbak voltak), hogy megverték őket a rendőrök. Kérdeztem, hogy történt. Azt mondták, hogy természetesen

nem a fejüket ütötték, „csak” gumibottal a combjukat, de oda kaptak rendesen. Állításuk szerint nem csináltak semmit, amiért ez volt a reakció.

Györgyi Pankotai Lilivel is beszélt, aki szerint sokkal durvább volt a helyzet, mint múltkor. Háromszor is úgy érezte, életveszélyben van. „A rendőrök megindultak, a tömeg is hátulról tolta előre az embereket a szűk utcában, és így teljesen összepréselődtek."

Ekkor a diákok már mindenkit arra kérte, húzódjon hátrébb, hogy levegőhöz jussanak az elől állók. Így tett Györgyi is.

„Egy srác jött ki teljesen elázva. Kérdeztük, hogy csak nem könnygázt kapott, azért mosták ki a szemét? De megnyugtatott, hogy nem volt könnygáz, csak annyira szoros volt a tömeg, hogy így leizzadt, és muszáj kimennie a tömegből, mert nem bírja."

A Magyar Anyák csoportjának egy másik tagja, Hajnal Edina azt mondja, folyamatosan kapták az üzeneteket. "Egy édesanya üzente, hogy többször megütötték gumibottal és remegett utána perceken keresztül."

Edina úgy gondolja, nem a diákok voltak erőszakosak, hanem a rendőrök, ez szerinte számos videón is látszik. „Gumibotozást sokszor alkalmaztak, nőket is megütöttek" - állítja.

Egy anyuka ezt írta nekik:

„A második sorban álltunk es előrenyúltak a rendőrök, mellettem a férjem is kapott, meg egy gyerek is. Azt mondta ott valaki, lehet, hogy nem gumibot volt, mert annak más az érzése( én nem tapasztaltam). Az valami keményebb volt, amivel a fejüket ütötték.”

Az anyuka szerint a férje hátranézett, amikor megütötték, mert háttal voltak a rendőrsorfalnak. Nem látott gumibotot a rendőr kezében, csak egy gázspray palackot, az is lehet, hogy azzal ütötték meg. Bár sokkoló is volt a rendőrök egy részénél, azt nem használták a szemtanúk szerint.

A rendőrség szombati közleményében azt állította, sörösdobozokkal, üveg-, fém- és műanyagpalackokkal, füstgránáttal, sőt, nagyméretű vascsavarral is dobálták őket, de ők „a lehető leghumánusabb módon”, „óriási türelmet tanúsítva, kizárólag testi erővel” tartották vissza az „agresszív tömeget”.

Azt is írták, négy embert, akiket a tömeg csaknem összepréselt, „saját biztonságuk érdekében” emeltek ki a veszélyzónából. A helyszínről két embert állítottak elő hivatalos személy elleni erőszak gyanúja miatt, és több feljelentést is tettek az ügyészségen.

A tüntetésről készült fotóinkat itt lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Ungváry Krisztián: Nem beszámítható vagy szándékosan terjeszt orosz dezinformációt a vezérkari főnök
Böröndi Gábor azt mondta, egy békefolyamattal még meg lehetett volna állítani a második világháború kitörését. A korszak történész szakértője úgy fogalmaz: nehéz szavakat találni ekkora valótlanságok kapcsán.

Link másolása

Már az országgyűlési bizottsági meghallgatásán is felhívta magára a figyelmet a Magyar Honvédség új vezérkari főnöke, miután arról beszélt, hogy vissza szeretné hozni a katonai oktatásba a nukleáris elrettentést, a hazafias nevelést és a szittya gondolkodásmódot.

A közmédiának adott hét eleji interjúja viszont már a nemzetközi diplomáciában is komoly hullámokat keltett: Sebastian Kęciek, budapesti lengyel nagykövet nyílt levélben ítélte el Böröndi Gábor kijelentéseit. A kialakult vitához még Novák Katalin köztársasági elnök is hozzászólt, szerinte a történelmi vitákat és értelmezéseket inkább a történészekre kellene hagyni. Ennek szellemében kérdeztük meg Ungváry Krisztián történész véleményét a témában.

– Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke az M1-nek adott interjújában arról beszélt, hogy 1939-ben a német-lengyel háború lokális háborúnak indult, és egy békefolyamattal még meg lehetett volna állítani a világháború kitörését. Mit gondol arról, ami elhangzott a műsorban?

– Nagyon nehéz szavakat találni ekkora valótlanságok kapcsán, hiszen azt gondolná az ember, hogy Adolf Hitler működése mégiscsak gimnáziumi tananyag. A XX. század fegyveres konfliktusainak nagy vonalakban történő ismerete pedig elvárható lenne egy ilyen pozícióban szolgáló katonai vezetőtől. A második világháború nem lokális háborúnak indult, ezt mindenki tudja, aki egyszer történelemkönyvet vett a kezébe, hanem Hitler életteret akart szerezni keleten. Ezzel kapcsolatos programja pedig nem kétezer négyzetkilométert érintett, hanem a komplett Szovjetunió európai területeit.

Ezek után a Böröndi-féle kijelentést kétféleképpen lehet értelmezni: a Honvéd Vezérkar főnöke nem beszámítható állapotú vagy pedig szándékosan orosz dezinformációt terjeszt. A kettő közül mindenki kiválaszthatja azt, ami neki megfelelő.

– A kormánypárti médiában gyakran feltűnő biztonságpolitikai szakértő, Robert C. Castel fogalmazott úgy, hogy az utolsó nagy, valóban európai vezető a világpolitikában Adolf Hitler volt. Mintha Böröndi Gábor is valami olyasmire utalt volna a kijelentésével, hogy nem Hitler a hibás a világháború kirobbanásáért, hanem a nyugati hatalmak. Ezt hogyan látja?

– Az a baj, hogy annyira kétségbeejtő ilyen mondatokat hallani. Két lehetőség van: az illető maga is náci, de ezt nem tartom egyébként valószínűnek, vagy pedig azért terjeszti ezt a propagandát, mert a putyini rendszert szolgálja vele, ugyanis alapvetően ezek Moszkvából ismert üzenetek. A legnépszerűbb könyvek közé tartoznak Oroszországban jelenleg azok a művek, amik Hitlert úgy állítják be, hogy tulajdonképpen egy történelmi tévedése volt: a Szovjetuniót támadta meg a Nyugat helyett. Eszerint sokkal jobb lett volna, ha inkább összefog Sztálin és Hitler a romlott, dekadens Nyugat megregulázására. Ez szerintem a történelmi háttere ezeknek a kijelentéseknek, csak az az aggasztó, hogy elvileg Magyarország a NATO tagja, ezekkel a kijelentésekkel pedig a NATO nem is burkolt elárulása készülődik.

– Böröndi kijelentésére a lengyel nagykövet is kiadott egy nyílt levelet, amiben arról ír, hogy a magyar vezérkari főnök szavai a történelem elfogadhatatlan elferdítését jelentik, illetve idézi a Lengyelország német lerohanásához való segítségnyújtást megtagadó Teleki Pált is. Ezek alapján úgy tűnhet, mintha a lengyelek jobban ismernék a magyar történelmet. Erről mi a véleménye?

– Szerintem az a baj, hogy viccelődhetünk azon, hogy mennyire művelt vagy műveletlen a magyar politikai és katonai elit, de azért teljesen hülyéknek kár nevezni őket. Sokkal fontosabb ennél a politikai szándék detektálása. Itt nem arról van szó, hogy Böröndi Gábor ne ismerné azt, hogy mi történt valójában, hanem arról, hogy úgy válogatja ki a tényeket, ahogy az neki tetszik, illetve tényeket kreál.

Mindezt pedig azért teszi, mert kapott egy egyértelmű politikai feladatot, mint egy propagandista, akit megbíztak azzal, hogy a NATO-t belülről bomlassza fel.

Én ezt látom a kijelentései hátterében, és nem azt, hogy ilyen mértékben műveletlen lenne.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Dominóhatás az ingatlanpiacon: egy rózsadombi lakás is nehezebben kel el, mert valahol Borsodan beragadt egy kis ház vásárlása
Drasztikusan, 40-50 százalékkal csökkentek az adásvételek - mondja az ingatlanpiaci szakértő. Az is bajba kerülhet, akinek amúgy nem lenne szüksége a költözéshez hitelre, mert minden mindennel összefügg.

Link másolása

Elég érdekes időszakot él az ingatlanpiac is, mert semmi sem úgy történik, ahogy korábban vártuk. Ősszel még arról beszélgettünk, hogy az elszabaduló rezsiköltségek miatt értékesebbé válnak a jó energetikájú ingatlanok, és ennek ez év elején már meglesz a hatása. Ez nem így történt.

Ehelyett jöttek az infláció miatt égbe szökő hitelkamatok, az ingatlankereslet pedig drasztikusan csökkent. A lakásárak elindultak lefelé, az albérletárak pedig felfelé. A legújabb folyamatokról Balogh Lászlóval, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjével beszélgettünk.

– Hogy állunk most májusban ahhoz képest, amit vártunk korábban, és mire számítsunk nyáron?

– Nagy átalakuláson ment keresztül a piac az elmúlt fél évben. Ahogy haladtunk előre az időben, 2022-ben nőtt az infláció, emelkedtek a hitelkamatok is, ami pedig a vásárlási kedv csökkenésével járt együtt. Korábban minden második lakás vásárlásához hitelt vettek fel az emberek. De amíg 2021-ben nyarán 2-3 százalékos kamattal lehetett hitelt venni, most már 9-10 százalék az átlag.

Emiatt a felvett hitelek volumene 70%-kal csökkent.

Ez kihatott az árakra is. Az elmúlt hét évben háromszorosára nőttek az ingatlanárak Magyarországon. De ha nincsen annyi vevő, akkor az eladóknak kell versenyezni értük, ami mostanra kifogta a szelet a drágulás vitorlájából. Az árak stagnálásba váltottak át, sőt helyenként megindult az árcsökkenés. Persze ez nem olyan drasztikus, tehát nem estek a felére az ingatlanárak, csupán néhány százalékos csökkenésről beszélünk. Azaz még mindig viszonylag magasak a lakásárak szinte minden településtípusnál, elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban. Budapesten egy 50 négyzetméteres lakás átlagos ára 40-45 millió forint, tehát még mindig a 800-900 ezer forintos négyzetméterárak jellemzik a fővárosi ingatlanpiacot. A megyeszékhelyeken, az egyetemvárosokban 6-700 ezer forintos négyzetméterárakon cserélnek gazdát az ingatlanok. Azaz még ott sem indult be az a fajta drasztikus árcsökkenés, amire a vevők várnak. Mindez oda vezetett, hogy

a lakáspiaci adásvételek körülbelül 40-50 százalékkal csökkentek, legalábbis az ingatlan.com adatai alapján.

Ezzel szemben a kiadó lakások iránti kereslet a 2023 első négy hónapjában 17 százalékkal haladta meg 2022 első négyhavi szintjét. Ez a bérleti díjakat is folyamatosan egyre magasabbra löki. Lehet úgy fogalmazni, hogy az inflációnak is köszönhető ez a változás, de nem úgy, ahogy elsőre gondolnánk. Tehát nem azért, mert a tulajdonosok mindenáron tartani akarják azt a reáljövedelem szintet, amit az infláció emelkedése miatt elvárnak, hanem az infláció inkább úgy járul hozzá a bérleti díjak növekedéséhez, hogy az áremelkedések miatt a jövedelmek is nőnek, még akkor is, ha az inflációtól elmaradó mértékben, és ez a magasabb jövedelem már lehetővé teszi a bérbeadóknak is, hogy árat emeljenek.

– Nem, inkább arról van szó, hogy az infláció miatt befagyó ingatlanpiac miatt csökkent a vásárlási kedv, emiatt sokan kényszerülnek inkább lakást bérelni, mivel vásárolni nem tudnak? És ez nyomja fel az árakat?

– Biztos, hogy van ilyen élethelyzet is, de ez nem tömeges. Tömegesen nem ugrott meg ugyanis a kiadó lakások iránt érdeklődők száma.

– Ha valaki elkezd lakást bérelni, akkor pontosan azokat a szűkös forrásait éli fel, amivel önerőt gyűjthetne egy saját ingatlan vásárlásához, és beleragadhat ebbe a helyzetbe. Ez a korábbról is ismert zsákutca most még egyirányúbbá vált azáltal, hogy a bérleti díjak növekedtek, és a hitelek meg drágábbak lettek?

– Itt az infláció lehet a kivárásra alapozó lakásvásárlók fő ellenfele. Az a pénz, amit félretettek lakásvásárlásra, egyre kevesebbet ér, még akkor is, ha a lakásárakra most inkább a stagnálás jellemző. Ugyanis az elmúlt hét évben 2015-től 2022-ig a lakásinfláció sokszorosa volt a KSH által meghatározott fogyasztói árindexnek, Budapesten és a nagyvárosokban éves szinten 20-25%-kal drágultak a lakások.

Azaz ha valaki azt mérlegelte, hogy van mondjuk 10 millió forintja, amiből el tudna indulni hitelfelvétellel a saját lakás vásárlása felé, reálértelemben évről évre 20-25 százalékot veszített a pénze értékéből, mert ugyanannyi pénzből ennyivel kisebb ingatlanba tudott beköltözni.

Ha egyáltalán kapott hitelt annyi önerővel, amennyi a rendelkezésére állt, mert a minimális önrész is egyre magasabb lett. Ma már a bankoknak az ingatlan értékének legalább 20 százalékát el kell, hogy kérjék önerő formájában, az MNB által bevezetett adósságszabályok miatt. Tehát egy 50 négyzetméteres, 40-45 millió forint értékű budapesti lakás esetében legalább 8-10 millió forint önrésszel kell valakinek rendelkeznie. Ez főleg az első lakásvásárlóknak okoz fejtörést, mert nekik ezt az összeget nagyon nehéz előteremteni. Viszont a jelenlegi lakáspiaci folyamatok a vevőknek kedveznek, az alkupozíciójuk jelentősen nőtt. A korábbi 4-5% helyett már 6-8 százalékot is engednek a vevők az árból.

A másik dolog, ami a jelenlegi piacon veszélyes, az a dominó hatás. Ez azt jelenti, hogy hiába van olyan ingatlantulajdonos, akit ez a válsághelyzet, a hitelkamatok megugrása nem érint, mert lenne annyi megtakarítása, hogy amikor piaci áron el tudja adni az ingatlanát, akkor tovább tudna költözni, de ha az ő vevőjét viszont hátrányosan érintik a jelenlegi folyamatok, akkor mindketten beragadnak. Ezen a láncolaton mehetünk tovább, és ez a dominóhatás az, ami megfogja a lakáspiaci tranzakciókat.

Lehet, hogy egy rózsadombi lakás is nehezebben kel el azért, mert valahol Borsod megyében beragadt egy kis ház vásárlása.

Ugyanis a láncolatban van mondjuk 3-4-5 tranzakció, és a rózsadombi lakás eladásához az kell, hogy ez az egész láncolat végiggördüljön. Ennek is köszönhető, hogy drasztikusan, 40-50 százalékkal estek vissza a lakáspiaci adásvételek.

– Úgy tűnik, hogy a mostani helyzetben viszont lakást venni jó. Jól gondolom?

– Igen, ez így van. Aki tud és akar lakást venni, az most jó helyzetben van, mert feleannyi vevő van most a piacon, mint egy évvel korábban. Persze nem ennyire egyértelműen rózsás a helyzet, a finanszírozás miatt. Az biztos, hogy akinek most aktuális, jobban jár, ha lép, mintha kivár. Amikor nagyon drasztikus volt a drágulás, és pörögtek az adásvételek, akkor nagyon sok olyan véleménnyel lehetett találkozni a lakáspiacon, hogy mivel most nagyon drágák az ingatlanok, én most nem veszek, hanem inkább majd akkor, amikor csökkennek az árak. Most csökkennek, még ha minimális mértékben is, de most nem látom azt, hogy nagyon sokan megrohannák az ingatlanpiacot. Most ugyanis az az irányadó vélemény, hogy majd akkor vásárolok, amikor a mélyponton lesznek a lakásárak. De amikor mélypontra kerülnek, és mire ez eljut a köztudatba, akkorra már egyértelműen be fogják árazni a tulajdonosok. Tehát ha valaki akkor nem lesz elég gyors, akkor már nemhogy elsőként, hanem sokkal inkább tíz- vagy tizenkétezredikként állhat be a sorba vevőként, és már sokkal kedvezőtlenebb feltételek mellett tud majd vásárolni, ugyanis akkorra a tulajdonosok már beárazzák ezeket a fellendüléssel kapcsolatos várakozásokat. Tehát még mindig jobban jár, akinek aktuális ez a kérdés, ha most, megbecsült vevőként tud a piacon érvényesülni, nagyobb alkupozícióval, mert most nem kell mással konkurálni egy-egy eladó lakás esetében.

– Tavaszig még nem láttuk jelét, csak jósolták, hogy a jobb energetikájú ingatlanok keresettebbek lennének. Most már bekövetkezett ez a változás?

– Igen, ezeket könnyebben lehet eladni, illetve jobban tartják az értéküket. A csökkenő árak közepette a közepes vagy felújítandó állapotú ingatlanok értéke jobban esett, mint a jó energetikájúaké.

Tehát az olló nyílt, és ez minden bizonnyal tovább nyílik. De drágábbak nem lettek, egyszerűen azért, most nem ez a tendencia, most a vevők nem hajlandóak többet fizetni.

Egy olyan szegmens van, ahol az áremelkedés nem múlt el, és ez nagyon szorosan összefügg az inflációval, ez pedig az újépítésű lakások piaca. Amikor emelkednek az építőanyagárak, a tégla, a beton, a fa, az acél, akkor ezek beépülnek az eladó új ingatlanok áraiba is. Az még kérdés, hogy elindítják-e azokat a további beruházásokat az építtetők, amiket terveztek, vagy ők is a kivárásra alapoznak. Ez inkább a kisebb építtetők esetében lehet nyerő stratégia, mert a legnagyobb cégeknek már kiépült az elmúlt években az az infrastruktúrája, ami nem állhat le, mert akkor ténylegesen veszteséget termelnek.

– Mennyi idő alatt lehet eladni átlagosan egy ingatlant?

– A leggyorsabban a budapesti és a megyeszékhelyeken található ingatlanokat lehet értékesíteni. Ezeknek az eladási ideje most körülbelül 75-80 nap, ami magasabb, mint a válság előtt tapasztalt 65-70 napos átlagos értékesítési idő, de nem sokkal. A kisebb településeken, tehát a falvakban, községekben az átlagos értékesítési idő van, ahol 100 nap fölött jár, van, ahol ez akár 120 nap is lehet.

Az agglomerációs települések érdekes módon a válság idején is előnyt élveznek a vásárlók körében.

Egyrészt azért, mert a home office, a távmunka miatt már nem feltétlenül kell annyit ingázni az embernek a munkahelyére bizonyos munkakörökben és bizonyos pozíciókban, másrészt pedig az agglomerációs övezetben olcsóbban lehet ingatlant vásárolni, és ez nemcsak a fővárosi agglomerációra, hanem az összes megyeszékhelyre igaz. Itt az energetika már fokozottan számít, tehát hogy milyen a fűtési rendszer, van e szigetelés az ingatlanon. Ezek az „apróságok” akár 10-15 százalékos árkülönbözetet is jelenthetnek a vételárban.

– Van-e eladhatatlan ingatlan?

– Van, mindig is volt. Azonban 2015 és 2022 között azok voltak az eladhatatlan ingatlanok, ahol az eladó aránytalanul magasan árazott, és a vevők emiatt már fel sem hívták. Most viszont vannak olyan ingatlanok, amik azért váltak eladhatatlanná, mert a nagyon nagy alapterületűek, rossz energetikai adottságúak. Például egy két-három-négy generációs szigeteletlen családi ház, aminek a fűtési költsége akár több millió forintra is nőhetett az elmúlt időszakban. Az ilyen ingatlant sok esetben a tulajdonosok maguk nem akarják olyan áron piacra dobni, amennyiért hajlandó lenne valaki azt elvinni, mert egész egyszerűen már aránytalanul kicsi összegnek tartják az ilyen ajánlatokat. Ezeknek az ingatlanoknak nem csak az csökkenti az értékét, hogy nagyon nagy az energiafogyasztásuk, és nem a legjobb az elrendezésük, hanem az is, hogy az elszabaduló árak miatt sokkal többe kerül a felújításuk is. Így ezek a házak duplán kerültek hátrányos helyzetbe.

– A most épülő akkumulátorgyárak közelében, például a gödi Samsung közelében el lehet adni egy ingatlant?

– Vizsgáltuk a helyzetet Gödöllőn és Debrecenben is, de

egyelőre nem látunk arra utaló jelet, hogy ezek a ingatlanok kevesebbet érnének, mint eddig.

Az játszik ebben valószínűleg szerepet, hogy Göd például a budapesti agglomeráció részét képezi, közel van a Dunához, tehát ezek inkább támaszt adnak az áraknak, mint lehúznák azokat. Ráadásul az is nagyon jellemzővé vált mostanában, hogy amikor ezek az új üzemek felépülnek, nemcsak az akkumulátorgyárakra gondolok, akkor ott

rendkívül sok új munkavállaló jelenik meg, akiknek sok esetben a lakhatása nem megoldott,

mert messzebbről kell őket odavinni, adott esetben külföldiek. Vagy ők bérelnek, vagy a munkáltatójuk vásárol ingatlant, ez a többletkereslet, ami ezeknél az üzemeknél vagy gyáraknál megjelenik, inkább támaszt ad, vagy egyenesen megnöveli az árakat. Gödön, vagy Debrecenben a bérleti díjak is elindultak igen tempósan felfelé, pedig korábban ezek egyáltalán nem voltak a legdrágább egyetemvárosok.

– És mi várható az egyetemi felvételik után?

– Arra számítunk, hogy az idei albérletszezon intenzív lesz. Július 25-e környékén hirdetik ki a felvételi ponthatárokat, tehát augusztus elejétől kezdve szeptember elejéig tart a klasszikus albérletszezon. Ebben az időszakban arra számítunk, hogy nőni fog a kereslet, nőni fog a kínálat, mert ilyenkor a tulajdonosok is pontosan tudják, hogy ez az az időszak, amikor a kiadó lakásukat érdemes feltölteni az ingatlanhirdetési portálokra. Mivel megnövekszik a kereslet, az árak emelkedésére is számítunk. Valószínűleg tempósabb lehet a drágulás a tavalyihoz képest, amikor a rezsifélelmek erősen tompították a szezonális hatásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Kellettek a 18 órás munkanapok szabadnap nélkül, hogy helyrerázódjak mentálisan”
Interjú egy biciklis futárral, aki átlagosan 150 kilométert teker a hét minden napján, és nem a pénz a fő motivációja: állítása szerint ez az egész sokkal többet segít neki bármilyen hagyományos terápiánál.
Láng Dávid - szmo.hu
2023. május 12.


Link másolása

Marcival lassan 15 éve ismerjük egymást az éjszakából, régebben sok koncerten futottunk össze, egy ideje viszont már csak a Facebook-posztjai alapján kaptam némi képet arról, mi újság vele. Így tudtam meg azt is, hogy 2020 tavaszán, a járvány első hullámának idején rengeteg másik emberhez hasonlóan ő is ételfutárnak állt.

A többség számára ez csak átmeneti szükségmegoldás volt, ő azonban benne ragadt: azóta is biciklivel járja a várost, munka közben szerzett vicces vagy tanulságos élményeit pedig gyakran megosztja közösségi oldalán.

Eredetileg amiatt kerestem meg, hogy mesélje el hasonló sztorikon keresztül, milyenek a futárok mindennapjai Budapesten, anekdotázás helyett azonban végül egészen más lett a beszélgetésünk fókusza. De ne szaladjunk ennyire előre.

– Miért kezdtél futárkodni?

– Korábban egy könyvkereskedésben dolgoztam, majd 5 évig vendéglátóztam, itthon és Ausztriában egyaránt. Már akkoriban is előfordult, hogy heti 100 órákat húztam le két munkahelyen párhuzamosan, de ebben a szakmában ez azért nem ritka. Egy idő után viszont úgy éreztem, hiába teszek bele rengeteg energiát, egyszerűen nem tudok előrébb lépni. Ráadásul ekkortájt jött be a Covid is, ami miatt teljesen bezárultak a kapuk: szembesültem vele, hogy abszolút semmi ötletem nincs, merre lépjek tovább.

Akárhová küldtem el az önéletrajzom, vagy nem jött válasz, vagy elutasítottak. Az is oka lehetett ennek, hogy a vendéglátósokat eleve nem szívesen vették fel sehová a járvány elején, mivel úgy gondolták, hogy amint újranyitnak a helyek, úgyis visszatérnek az eredeti szakmájukhoz.

Egy közeli barátommal megbeszéltük, hogy dacból nem fogunk dolgozni, erre másnap megjelent az egyik futárcég egyenruhájában. Amikor kérdőre vontam, csak annyit felelt: „ember, valamit kell csinálni…” Végül én is követtem a példáját.

Addig talán egyszer bicikliztem hosszabb távot Hollandiában, ezt leszámítva csak néhány kilométereket mentem egyhuzamban. El se tudtam képzelni, mivel jár a futárkodás a gyakorlatban: sem azt, mennyire megterhelő, sem azt, mennyi pénzt lehet belőle összeszedni. Szerencsém volt, mert relatíve gyorsan felvettek: bár óriási várólisták alakultak ki akkoriban, nálam egy héten belül lezajlott az egész folyamat.

– Mennyire könnyen rázódtál bele?

– Az hagyján, hogy korábban alig bicikliztem, de azt hittem, ismerem a várost. Na, már a legelején kiderült, hogy egyáltalán nem… Előfordult, hogy felmentem a Várba, és szinte azonnal bekeveredtem egy kordonokkal elzárt területre, ahonnan nem találtam a kivezető utat. Végül rendőrök mutatták meg, szóval elmondhatom, hogy rendőri felvezetéssel sikerült elhagynom a Budai Várat. Ez utólag vicces, de élesben nem igazán volt az. Rengeteg hasonló helyzet adódott, mire belejöttem. Minden héten szándékosan más városrészbe jelentkeztem, így lassan megismertem mindegyiknek a sajátosságait.

A futárkodás versengő szakmának tűnt, ahol az emberek nem nagyon kötnek barátságokat, mindenki félti a többiektől a saját megélhetését. Az egyik cégnél ráadásul besorolásos rendszer működik: a teljesítményed alapján kapsz egy számot, és ennek megfelelően vehetsz fel jobb vagy kevésbé jó műszakokat.

Régebben voltak olyan hónapok, hogy komplett éjszakákat töltöttem a telefonom előtt műszakokat vadászva, ami rengeteg energiámat elvitte. Részben erre ment rá az akkori kapcsolatom is.

A versengő hozzáállás ellenére viszonylag sok olyan kollégával sikerült összebarátkoznom, akikről az volt a benyomásom, hogy gyakorlatilag folyamatosan kint vannak az utcán. Nekem ez akkor még meg se fordult a fejemben, maximum napi 8 órában gondolkodtam. Aztán egyre inkább tologattam kifelé a határaimat, hogy kiderüljön, mennyit bírok. Amikor elkezdtem belendülni, voltak 350-400 órás hónapjaim is, az abszolút rekordom 440 óra volt a Futárkupa egy hónapja alatt.

– Miért? Adósságaid voltak, vagy egyszerűen megtetszett, hogy csak a teljesítményedtől függ, mennyit keresel?

– Kicsit mindegyik, de a pénz önmagában nem jelentene elegendő motivációt, mélyebb problémák vannak a háttérben. Nehéz időszakom volt akkoriban, elég mélyre csúsztam mentálisan. Jártam pszichológushoz, de nem sokat segített, ráadásul erre jött rá az említett szakítás is.

Egy idő után észrevettem, hogy ha egyhuzamban kint vagyok és tekerek napi 15-18 órát, akkor valamennyire kordában tudom tartani a negatív érzéseket. Ezért nem tudok mit kezdeni a szabadnapjaimmal se. Magánéletem egyáltalán nincs jelenleg, ami nyilván egy védekező mechanizmus: amúgy teljesen rendszertelen életet élnék, ez rak bele valamiféle rendszert.

37 éves leszek hamarosan, és az elmúlt nagyjából 16 évben eléggé beleszarós mentalitás jellemzett. Eddig menekültem például az felhalmozott adósságaim és a felelősségvállalás elől, tovább viszont már nem nagyon tudtam. De ez igazából csak egy kényelmes indok, hogy ne nézzenek teljesen kattantnak, amiért ennyit dolgozom.

Most már valamivel jobb a helyzet, szinten tudom tartani magam, de egy szabadnapon például még mindig nem tudnék mit kezdeni magammal. Nyilván eljárhatnék sportolni, vagy koncertekre, mint régen, de ez valószínűleg ugyanazokat a rossz reflexeket hozná vissza. Szóval inkább kint vagyok reggeltől késő éjszakáig. Végül is egy olyan dologgal foglalkozni, amire bármennyi időt fordíthatsz, jól érzed magad közben, és még jól is keresel vele, annyira nem rossz. Pszichológusoknak fizettem alkalmanként akár 20 ezer forintot is, annál sokkal jobban megéri.

– Nem érzed néha, hogy kiégtél?

– Folyamatosan jönnek olyan gondolatok, hogy vajon meddig tudom még ezt csinálni, vagy egyáltalán, meddig engedi a szervezetem. Egy adott nap során is – főleg, ha 18 órát vagyok kint – számos holtponton megyek át, amikor a pénz se tud motiválni. Naponta tekerek 150-160 kilométert, ha nem többet, de hiába vagyok mindig másik városrészben, ez mégis rutinszerű és monoton tud lenni.

Ráadásul vannak olyan időszakok, amelyek abszolút nem fizetnek jól. Előfordult olyan is (bár ez szélsőséges példa), hogy 5 órát ültem egyetlen címért egy pirosbetűs ünnepnapon, miközben a család otthon volt. Persze ennek megvan az ellenkező véglete is, amikor nagyon jól tudsz keresni. Könnyen rá lehet függni, mindkét szolgáltatónál kint lehetsz bármennyit. A legtöbb ember, akivel jóban vagyok, mind ezt csinálja, rajtam kívül tizen-egynéhányan lehetnek.

– Hogyan tudsz figyelni a biztonságos közlekedésre egy 18 órás munkanap végén?

– Pontosan tudom magamról, mi az a pont, amikor veszélyeztetném a forgalmat. Olyankor nyilván abbahagyom, vagy egyáltalán nem megyek ki. De azt is tudom, hogy ha egy bizonyos holtponton átlendülök, onnantól jóformán bármennyit tudok menni. Ha viszont kiveszek egy szabadnapot, az teljesen kihoz a ritmusból, és 3-4 napba is beletelik, mire visszarázódok.

Ez az egész nemcsak óriási fizikai megterhelés, hanem szellemi is, hiszen végig ott kell lenned fejben. Nemrég például egy helyen nem adtak elsőbbséget, és olyan erőset kellett fékeznem, hogy elkerüljem az ütközést, amitől majdnem kicsúszott alólam a bringa.

Háromszor csattantam már autóval, szerencsére egyik alkalommal se esett komoly bajom, de ez nem mindig rajtam múlt. És van olyan ismerősöm, aki fél évre is kiesett egy ilyen baleset miatt a munkából. Tulajdonképpen minden egyes nap egy hajszálon múlhat.

– Mi volt a kedvenc sztorid munka közben?

– Az egyik kedvencem, amikor egy futóversenyt kereszteztem, természetesen épp egy rendeléssel a hátamon. A szervezők jó fejek voltak és átengedtek, csak annyit kértek, hogy ne zavarjam a futókat. Tekertem közöttük, és egyszer csak hallom, hogy a pálya széléről egy anyuka azt mondja a gyerekének: drukkoljál, kicsim, mert már nagyon fáradtak… Mire a kislány elkezdett kiabálni: hajrá, pizzás!

Rengeteg ismerősnek vittem már ki rendelést spontán módon, olyanoknak is, akikkel nagyon régóta nem találkoztam, jelentős részben a mentális állapotom miatt. Az egyik legjobb barátommal is ennek köszönhetően vettük fel újra a fonalat fél év szünet után. Ezt kicsit sorsszerűnek éltem meg: rádöbbentett, hogy jobban kellene foglalkoznom a körülöttem lévőkkel, akiket elhanyagoltam, mert önmagában nem elég, hogy én jól érzem magam. Rajta vagyok ezen, de hosszú folyamat lesz.

– Meddig akarod még folytatni?

– Nyilvánvaló, hogy ez nem egy nyugdíjas szakma. Nem tudom, mennyi időm lehet még benne, de addig lehetőleg szeretném visszafizetni az összes tartozásom, és ideális esetben félretenni is valamennyit.

Az elmúlt pár hónapom mind millió feletti volt, az új feltételek mellett viszont ebből 300 ezret le kell adózni, ott van továbbá a rezsi, a telefonszámla, az albérlet, a diákhitel-törlesztő... Ha ezeket levonod, már el is költöttél nagyjából 700 ezer forintot. Szóval nem egyszerű, de kis lépésekben haladok.

Eddigi életem során azt vettem észre, hogy 5 éves ciklusokban működöm. Egyelőre még messze nem vagyok abban a kiégési stádiumban, hogy úgy érezzem, az ebből hátralévő két év nagyon nehezen fog menni. Remélem, mire kifizetem a tartozásaimat, rendszerezem a magánéletemet és összegyűjtök valamennyi megtakarítást, már nagyjából körvonalazódik majd bennem, mivel szeretnék foglalkozni utána.

Link másolása
KÖVESS MINKET: