UTAZZ
A Rovatból

„Több életre szóló barátunk lett, mint eddig bármikor” – Napi pár száz forintból utazta be Latin-Amerikát a magyar-svéd pár

Andi és Tobi kereken egy évig voltak úton, a kontinens összes országába eljutottak. Elmesélték többek között, mik voltak a legváratlanabb stoppos élményeik, hogyan keveredtek véletlenül kokainföldekre Peruban, és mennyire tette próbára kapcsolatukat az együtt töltött idő.
Láng Dávid - szmo.hu
2023. február 02.



Sokan álmodoznak arról, hogy mindent maguk mögött hagyva bejárják a világot, addig viszont jóval kevesebben jutnak el, hogy meg is valósítsák ezt.

A harmincas éveik elején járó pár, Andi és Tobi a kivételek egyike: 2021 szilveszterén felkerekedtek, hogy a tavalyi évet Közép- és Dél-Amerika hátizsákos felfedezésével töltsék. Útjukat végig dokumentálták Europeans On The Go nevű Instagram-oldalukon és YouTube-csatornájukon.

Az út végén részletesen kikérdeztük őket élményeikről, valamint arról, hogyan készüljön fel és mire számítson az, aki a nyomukba eredne.

– Hogyan ismerkedtetek meg, mikor és hová utaztatok először együtt?

– Tobi Svédországban született, élt és dolgozott a 20-as évei közepéig, amikor egyszer csak úgy döntött, ideje országot váltani. Megpörgetett egy asztali földgömböt, és Magyarországon landolt az ujja, így összepakolt és vonattal elindult Budapestre. Itt utcazenészként kezdte a pályafutását, ahonnan aztán átszegődött egy hostelbe (később az IT világban kötött ki, de ez részletkérdés). A hostelen keresztül megismerkedett egy olasz fiatalemberrel, aki szintén zenész, létrehoztak egy duót Fjord néven. Marcello (az olasz muzsikus) felesége egy fondorlatos orosz nő, és éppenséggel Andi egyik legjobb barátnője. Az ő finom közreműködésével találkoztunk több mint 6 évvel ezelőtt Budapesten, “a többi pedig már történelem…”. Ezután 2 évig távkapcsolatban éltünk: Andi Londonban, Tobi pedig Andi szülővárosában, Budapesten. Ez idő alatt havonta egyszer különböző európai városokban találkoztunk, úgyhogy az utazás a kezdetek óta része a közös kalandjainknak.

– Ki vagy mi inspirált benneteket a hosszú távú utazásra, és miért a hátizsákos, low-budget formát választottátok?

– Az inspiráció először is Andi apukája volt, aki fiatal korában rengeteg helyen járt, és ha most a 30-as éveiben lenne, valószínüleg jött is volna velünk a nagy utazásra! Mi ketten a megismerkedésünk óta beszéltünk már arról, hogy egyszer, mielőtt belevágunk az úgynevezett “felnőtt életbe”, egy évre világgá megyünk kalandozni, de ennek részleteit csak az utazás előtt nem sokkal kezdtük pedzegetni.

Mivel legalább egy évre akartunk menni, és közben nem terveztünk dolgozni, így a low-budget forma kézenfekvőnek tűnt. Mindketten különböző célokat tűztünk ki erre az évre, főleg Andi számára fontos volt egyrészt megtapasztalni azt, hogy mi az a minimális költségvetés, amiből még boldognak érzi magát az ember. Másrészt szerettünk volna csak annyit költeni az egész évben, amennyit meg is keresünk, ami további kalandokra késztetett bennünket.

Például dolgoztunk egy bolíviai hostelben recepciós-pénzügyesként és bartenderként 130 Ft-os órabéren, amiből egyébként sikerült is megélnünk… Krumplit és banánt ettünk napi háromszor ugyan, miután azokat a helyi piacon a cholitákkal (helyi fiatal nőkkel) lealkudtuk, de túléltük! Emellett beneveztünk utazós fotópályázatokra, és nyertünk is néhány díjat, aminek volt pénzbeli jutalma is.

Inspiráció szempontjából szintén meg kell említenünk Andi egyik kedves gimnáziumi barátnőjét, Asbóth Fannit és az ő ma már férjét, Agócs Tomit, akik évekig hátizsakoltak a pandémia előtt, és az ő jótanácsaiknak köszönhetően vált a mi utazásunk is csodálatossá! Fanni és Tomi továbbra is oszt meg hasznos infókat a fenntartható életmódról és low-budget utazásról, ők az @ontheway_hungarians Instagram-fiókon találhatóak meg.

– Miben különbözik a felkészülés egy ilyen útra ahhoz képest, ha csak pár napra vagy hétre utaztok el?

– Először is teljesen meg kellett változtatnunk a gondolkodásmódunkat, elfogadva a tényt, hogy egy ideig távol leszünk a megszokott mindennapoktól, a barátoktól és a családtól. Ami a gyakorlati részt illeti, igyekeztünk minden lehetséges helyzetre felkészülni. Például mi történik akkor, ha elakadunk a semmi közepén? Minden évszaknak és időjárási körülménynek megfelelő ruhákra volt szükségünk, saját mini patikára az összes gyakori betegség gyógyszerével, sátorra, jó hálózsákokra, tűzhelyre a reggeli kávéhoz (ez különösen fontos! :D), stb.

A legnagyobb különbség az, hogy amikor bepakolsz egy hét nyaralásra, nagyjából tudod, milyen időjárásra számíthatsz, viszel sok mindent, amire talán szükséged lesz, de az se gond, ha valamit végül mégse használsz, hiszen úgyis hamarosan hazajössz. Ha viszont hosszú távú utazásra indulsz, amikor a hátizsákod legtöbbször nálad van, egyfajta háztartás lesz belőle válladon. A lehető legkevesebb cuccot kell bepakolnod, miközben gondoskodsz arról is, hogy mindened legyen.

Ezen kívül jobb, ha nem viszel semmilyen értékes tárgyat, mert nagy az esélye, hogy elvesznek, megsérülnek vagy ellopják őket. Így az erre való felkészülés több tervezést és időt igényel. Nyitottnak kell lenned arra is, hogy elengedd a nem feltétlenül szükséges dolgokat, hiszen mindent a hátadon cipelsz. Mi néhány hónap után rájöttünk, hogy mindent felhasználtunk a nálunk lévő dolgok közül – ezért külön köszönet a fent említett Fanninak és Tominak, nagyon jól felkészítettek bennünket!

Ezen kívül nagyon fontos a megfelelő védőoltások és vízumok megszerzése. Mivel nem tudtuk pontosan, melyik országokat látogatjuk meg, inkább beszereztük az összes oltást, amelyre Latin-Amerikában szükség lehet (szerencsére a legtöbb helyen ezek nagyon hasonlóak). Aztán persze, mivel akkor kezdtük, amikor a Covid még mindenhol jelen volt, sokat kellett kutakodnunk a szabályokért és előírásokért, és fel kellett készülnünk arra, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogyan azt várnánk. Rá kellett jönnünk, melyik szárazföldi határok vannak lezárva, milyen oltások szükségesek, hol korlátozzák a mozgást, és mindez folyamatosan változott... Ehhez készítettünk jó néhány Google-táblázatot.

– Miért Dél-Amerikát választottátok?

– Eleinte három kontinensben gondolkodtunk. Ezek név szerint Dél-Amerika, Ázsia és Afrika, mivel ezeken a területeken nem nagyon jártunk még, a repülőjegyet leszámítva általában kevésbé költségesek, sokat lehet itt segíteni önkénteskedéssel a helyieknek és sokszor hálásak is érte, és a sokféle kultúra is kifejezetten érdekelt bennünket, amelyek meglehetősen különböznek az általunk ismert európai szokásoktól.

Azért kezdtünk Dél-Amerikával, mert már tapasztalt utazóktól kaptunk sok tanácsot ezzel a területtel kapcsolatban, illetve Andi beszélt spanyolul (ma már Tobi is), ami a legtöbb itteni országban beszélt nyelv, így bemelegítésnek ez a kontinens logikusnak tűnt. De utazás közben rájöttünk, hogy a távolságok hatalmasak, és ha meg is szeretnénk ismerni bizonyos helyeket és valóban kb. napi 1 dolláros költségvetésen utazunk, akkor a kevesebb több… Így végül Latin-Amerikában maradtunk, ami egyébként magába foglalja Dél- és Közép-Amerikát, illetve Mexikóval Észak-Amerika egy részét is.

Ennek köszönhetően elegendő (legalábbis valamennyi) időnk volt arra, hogy meglátogassuk mind a 13 ország legalább egy részét, amelyeken áthaladtunk, és a “lassú utazás” révén sokszor szinte helyinek éreztük magunkat: a helyiekkel laktunk, dolgoztunk, mulattunk, és számunkra ez a valódi utazás szépsége. Turistákkal máshol is lehet találkozni.

– Konkrét útitervvel indultatok el, vagy menet közben, spontán alakult az útvonal?

– Kicsit mindkettő, ami szépen illusztrálja a kettőnk közötti különbségeket, amikor tervezésről van szó. Andi nagyon szeret mindent megtervezni és általában van B, C, D és E terve is, ha az A-terv nem működőképes, míg Tobi szeret a mának élni. Alapvetően a nyárban akartunk maradni egész évben, mert úgy könnyebb volt kivitelezni a vadkempingezést (fagyfok alatt sokkal komolyabb felszerelésre lett volna szükségünk), illetve a Covid időkben Chile volt a legszigorúbb a korlátozások tekintetében, úgyhogy ott kezdtük az utazást januárban (amikor Chilében nyár van), mert arra könnyebb volt otthonról felkészülni. Plusz minden országban kb. egy hónapot terveztünk eltölteni, hogy egy év alatt sikerüljön teljes Latin-Amerikát bejárni.

A pontos helyszíneket viszont útközben találtuk ki vagy a véletlenül keveredtünk bizonyos helyekre. Az utazás formája miatt beleszoktunk és beleszerettünk abba, hogy néhány helyre ugyan nem juthattunk el, ahova szerettünk volna, mert éppen senki nem vett fel minket egy irányban, de olyan csodálatos helyeken is jártunk, amiknek a létezéséről sem tudtunk előtte néhány perccel. Angolul létezik a “serendipity” kifejezés, ami a pozitív véletlenre való hagyatkozásról szól. Ezt a képességet mára tökéletesítettük!

Az egy év alatt bejárt teljes útvonal térképen:

– Mi volt a legpozitívabb vagy legváratlanabb stoppolós élményetek?

– Ezekből rengeteg van! Kettőt is kiemelünk, ha lehet. Az első történet Argentínában játszódik, ahol egyébként az emberek általánosan a legnagylelkűbbek voltak velünk minden egyes alkalommal… Az utazás alatt általában kerültük a nagyvárosokat, mert összességében nehezebb stoppolni, vadkempingezni és low-budget módon utazni.

Viszont Buenos Airesről remek történeteket hallottunk, ezért úgy döntöttünk, hogy ha valaki, aki felvesz minket Mendozában, éppen arra tart, akkor megyünk mi is (különben rögtön Brazília felé vettük volna az irányt)! Mendozához közel egy kamionsofőr, Carlos vett fel minket, aki Buenos Aires felé tartott (1045 km ~ 11 óra autóval), és azt mondta, hogy hajnali 2-re meg is érkezünk, majd reggelig aludhatunk a kamionjában. Sajnos azonban a sebességváltója este 10-kor meghibásodott, 4 óra távolságra Buenos Aires-től, így mindannyian a kamion utazó részében aludtunk másnap reggelig. Délelőtt 10-kor elbúcsúztunk Carlostól, mert még mindig nem tudtuk, mikor érkezik meg a szerelő, hogy megjavítsa a sebváltót.

Mindezen véletlenszerű események sorozatának köszönhetően volt szerencsénk Pablóval találkozni, aki ezután vett fel minket, és akivel nagyon gyorsan egy húron pendültünk Buenos Aires felé tartó utunk során. Az utazásokról, a megújuló energiáról és a kedvenc ételekről szóló remek beszélgetések után Pablo és barátnője meghívott minket vacsorára, és elkészítették nekünk a világ legfinomabb argentín steakjét!

Mialatt itt tartózkodtunk, le is betegedtünk, de úgy vigyáztak ránk, mintha a családtagjaik lennénk, pedig csak néhány napja ismertük egymást. Végül 4 napig maradtunk a gyönyörű Buenos Aires-i házukban, és életre szóló barátokat ismertünk meg ebben a két fantasztikus emberben. Még vitorlázni is elvittek minket a saját kis jachtjukon, és egy csodaszép napot töltöttünk el együtt San Fernandóban, nem messze Buenos Airestől. Köszönetképpen készítettünk nekik svéd húsgombócot krumplipürével (Tobi ugyebár svéd) az utolsó esténken. Azóta is tartjuk velük a kapcsolatot, és remélhetőleg nemsokára jönnek minket meglátogatni, bárhol is kötünk ki a nagyvilágban.

Egy másik szerencsés stoppos élményünk Tarapoto és Chincha Alta között esett Peruban, köszönhetően Elmernek, a legvidámabb kamionsofőrnek, akivel valaha találkoztunk!

Nemcsak ő volt az első ember, aki felvett minket aznap, amikor elhagyni készültünk Tarapotót, de amellett, hogy lényegében háztól házig vitt bennünket 1450 km-en és 5 napon keresztül, meg is hívott minket első nap az otthonába, bemutatta nekünk az egész családját, köztük feleségét, Rocio-t, aki szerintünk megérdemli a Peru legjobb szakácsának járó díjat és végtelen mennyiségű sörrel is megvendégeltek minket… Az első közösen töltött esténket végig karaokéztunk, perui és nemzetközi dalokat énekeltünk közösen és salsára táncoltunk mezítláb.

Elmer Tarapotóból egészen a következő úticélunkig, Chincha Alta-ig vitt minket teherautójával, ahol együtt ültünk, aludtunk, perui cumbiát hallgattunk és rengeteget nevettünk 5 napon át. Sokat tanultunk abból, ahogy Elmer bárkivel bánik az utcán, bőséges optimizmusából, segítőkészségéből és nagylelkűségéből, és az ő személyében ismét egy életre szóló barátra tettünk szert!

– Hol ment a legjobban és hol a legrosszabbul a stoppolás? Mi volt a legtöbb idő, amit várakoznotok kellett?

– Érdekes, hogy minden országban és bizonyos régiókban is különbözik a stoppos kultúra. Emberek régiónként hasonlóan reagálnak a stoppolásra. Általában szerencsénk volt a stoppolással, átlagosan nem kellett fél óra/óránál többet várakoznunk.

Abból a szempontból is szerencsések voltunk, hogy – mint azt útközben megtapasztaltuk –, az emberek általában a fiú-lány párokban hamarabb megbíznak, mint más kombinációkban, és Tobiról elég távolról látszott, hogy külföldi (avagy gringo, ahogy sokan hívták itt…), amit sajnos néhány helyi atrocitás miatt a legtöbb helyen előnyben részesítettek, így gyakran nem kellett sokat várakoznunk.

Egyszer Argentína patagóniai részén azonban több mint 10 órát töltöttünk el egy helyen várakozva. Akkor jól is jött a pakli francia kártya, amit unalmas órákra tartogattunk magunknál. A pandémia hatására bizonyos helyek teljesen kihalttá váltak, mert előtte főként a turizmus tartotta fent őket, és egy ilyen útszakaszon be is ragadtunk. Egész nap, ami alatt ezen a ponton várakoztunk El Calafate felé (ami a gyönyörű gleccsereiről híres) Gobernor Gregores mellett, összesen 5 autó tartott az általunk kitűzött irányba, és mind tele is volt utasokkal.

Így aztán több mint 10 óra várakozás után, Tobi javaslatára ismét a véletlenre hagyatkoztunk, és mindkét irányba kezdtünk el stoppolni. Néhány perccel később az első autó, amelyik az ellenkező irányba tartott, mint terveztünk volna haladni, meg is állt, és az úriember 1500 km-t vitt minket északra 2 nap alatt. Utazásunk alatt ő volt az első vezető, akinek az autójában aludtunk együtt, hogy aztán reggel folytassuk közösen az utat. A gleccserekig végül ugyan sajnos nem jutottunk el, de cserébe hamarabb kezdhettünk el önkénteskedni a következő úticélunkon, és ismét egy új barátra tettünk szert.

– Okozott-e bárhol gondot a Covid-para, vagy már ott is túl vannak rajta?

– Valójában rosszabbra számítottunk... Chilében, ahonnan 2022 januárjában elindultunk, nagyon szigorúak voltak a szabályok, sok dokumentumra volt szükség az egyszerű mozgáshoz is, de ezen és néhány trükkös határátkelőhelyen kívül, ahol nehezen beszerezhető PCR-teszteket kértek, a Covid nem volt túl nagy probléma.

A járvány kapcsán a legszürreálisabb dolgot akkor láttuk, amikor átléptük a szárazföldi határt Bolíviából Peruba. Összebarátkoztunk egy francia sráccal, akinek csak 2 bejegyzett oltása volt a hivatalos egészségügyi nyilvántartásban (bár már 3 oltást kapott). Az okmányok ellenőrzésekor a határőrök azt mondták: „ne aggódjon, foglaljon itt helyet”. Majd anélkül, hogy kérdéseket tettek volna fel, egyszerűen beadták neki az oltást, csak úgy! Észre sem vette, amíg meg nem látta a tűt a karjában. Később megtudta, hogy egyébként Pfizert kapott...

– Kerültetek-e valahol bajba?

– Igazi bajba sosem kerültünk, többek között azért, mert az őrült utazási stílusunkhoz képest mindig óvatosan közlekedtünk. Csak olyan helyeken vadkempingeztünk, ahol tudtuk, hogy nincsenek életveszélyes vadállatok, és többnyire a lakott területektől távol, így senki sem láthatott bennünket felverni a sátrat. Nagyvárosokban mindig helyiekkel közlekedtünk, többnyire a Couchsurfing applikáció segítségével. A sofőrökkel persze szerencsénk is volt, de ha valaki nem tűnt megbízhatónak vagy beszámíthatónak, akkor udvariasan visszautasítottuk a lehetőséget, plusz mi ketten mindig együtt utaztunk (annak ellenére, hogy néha csak egyikünket akartak felvenni…)

Egyszer Peruban véletlenül kokainföldekre tévedtünk, mert a Google Maps szerint az azokon keresztül vezető út gyorsabban vitt minket a következő úticélunkhoz Cuscóból Huancayóba. Persze a térkép azt nem jelezte, hogy közben veszélyes földeket szelünk majd át. Egyszercsak gyanúsnak tűnt, hogy minden fiatalnak fegyver van a kezében az utcákon a dzsungel kellős közepén, ahol nem nagyon vannak már lakóépületek… És amikor már kellően a sűrűjében voltunk, az egyik vezető felvilágosított minket, hogy nem erre kellett volna jönnünk az említettek miatt, és hogy ez a környék nem éppen biztonságos, de akkor már legalább annyi idő lett volna visszafordulni, mint továbbmenni, hogy kijussunk ebből a szakaszból, úgyhogy folytattuk a megkezdett irányt. Azon a 3 estén, amíg ezt a szakaszt átszeltük, volt egy kis görcs a gyomrunkban látva a rengeteg fegyvert, de egy-egy helyi minden este befogadott minket a háza területére, ahol lesátrazhattunk, és így végül a hajunk szála sem görbült.

Nagy tanulság viszont, hogy a Google Maps helyett érdemes vidéki területeken a helyieket megkérdezni, ha lehet, többet is egy helyen, és az ő iránymutatásukra hagyatkozni. Azért is, mert a helyiek általában mindent megtesznek azért, hogy a külföldiek biztonságban érezzék magukat, amolyan küldetéstudat-szerűen.

– Milyen munkákat vállaltatok útközben, mennyit kellett dolgozni és mire volt ez elég? Félre is tudtatok tenni, vagy inkább önkénteskedés volt, szállásért és ellátásért?

– Az eredeti tervünk az volt, hogy leginkább az önkéntességre koncentrálunk (amit előre le tudtunk szervezni a Workaway alkalmazáson keresztül), majd megpróbálunk keresni néhány fizetett lehetőséget is, amikor már ott vagyunk. Mindketten kíváncsi természetűek vagyunk, szeretjük a kísérletezést és az új dolgok kipróbálását, ezért mindig erre törekedtünk.

Az önkéntesség során általában napi 4-5 órát kell dolgozni, cserébe a szállásért, napi 3 étkezésért, zuhanyzási és ruhamosási lehetőségért. Néhány házigazda nagylelkűbb volt, néhányan viszont olcsó munkaerőként, elég lekezelően bántak velünk, de ez csak egyszer-kétszer fordult elő.

Házakat építettünk fából és agyagból, bútorokat bambuszból, takarító-kertészeti munkákat végeztünk, arattunk, kávét szedtünk és dolgoztunk fel, majd mindenféle állatot gondoztunk, illetve angolt, zenét és programozást tanítottunk gyerekeknek közösségi iskolákban. Tobi hangmérnöki munkákat is végzett, Andi Photoshopot tanított egy 85 éves bácsinak, közben pedig digitális marketinget, videózást és fotózást is vállaltunk néhány kisvállalkozásnak.

Somotóban, Nicaraguában kifizettünk egy éjszakát egy hostelben, de szerettünk volna tovább maradni. Ezért megállapodtunk a tulajdonossal, hogy készítünk egy promóciós videót a szálló számára, valamint megszervezzük hirdetéseiket a Booking.com-on és az Airbnb-n. Ezért ingyenes szállást kaptunk egy kétágyas szobában, napi 3 étkezést az igazán szép éttermükben, és ismét egy új barátot szereztünk! Ahogy haladtunk előre, mindig kerestük az új lehetőségeket, így egy argentin étteremben dolgozhattunk pár napig pénzért, és mint korábban említettük, Bolíviában is dolgoztunk egy hostelben, kb. 100 Ft-ért óránként...

– Mekkora megtakarítás szükséges ahhoz, ha valaki hasonlóba fogna, mint ti? Mennyi idő alatt lehet minimum önfenntartóvá válni utazóként?

Ez főként az ember kényelemküszöbétől függ, illetve attól, milyen élményekben szeretne részt venni. A repülőjegyeket leszámítva – amelyeket szintén olcsón szereztünk meg, mert december 31-én utaztunk egy szinte üres gépen –, kb. napi 1-2 dollárból is tudtunk utazni minden nehézség nélkül.

De ehhez hozzátartozik az, hogy nem bántunk vadkempingezni teljesen random helyeken, ha éppen senki sem fogadott be minket, vagy egy vadidegen nappalijának a padlóján aludni, ha éppen igen. Volt olyan nap, amikor semmit sem ettünk egész nap, és a legtöbb fizetős élményt kihagytuk.

Ellenben a véletlenre való hagyatkozásunk miatt rengeteg váratlan csodálatos élményben volt részünk, és fantasztikus emberekkel találkoztunk.

Az önfenntartás szintén személyre szabott kérdés, nincs hozzá varázsrecept, de ez pedig attól függ, hogy az ember mennyire leleményes és nyitott a kapcsolatteremtésre, illetve bármilyen munka elvállalására. Ahogy már említettük, mi dolgoztunk Bolíviában kb. 100 Ft-os órabéren, és ez a kaland szempontjából egy kifejezetten érdekes élmény volt, de hamar rájöttünk, hogy ezáltal nehezen válunk önfenntartóvá, ha folyamatosan úton is leszünk közben.

Érdekes felfedezés, hogy az ember sokkal kevesebbet költ, ha úton van, mintha egy helyben stabilan. Ha hátizsákkal utazol egy olyan országban, mint Mexikó, és nem félsz a street foodtól (bevállalva azt is, hogy időnként hasmenésed lesz, amit persze eleve nehéz elkerülni egy ilyen életmóddal), nagyon finom dolgokat találhatsz szinte minden sarkon, fillérekért.

– Átlagosan mennyit maradtatok egy helyen? Volt-e példa arra, hogy valahonnan nehezetekre esett elindulni, vagy épp annyira nem jött be, hogy idő előtt továbbmentetek?

– Az utazásunk első felét az önkénteskedési lehetőségek határozták meg. Ehhez a már említett Workaway appot javasoljuk, mert az a legsokoldalúbb a versenytársai között. Általában 5-7 napot preferáltunk eltölteni egy helyen önkénteskedéssel, mert az az idő számunkra elég volt arra, hogy megismerjük a szállásadóinkat és új potenciális barátokra tegyünk szert, tanuljunk valami újat és minőségi segítséget is tudjunk nyújtani, de nem gátolt meg minket abban, hogy lássunk is valamit az 1 ország - 1 hónap felosztásban.

Amikor úton voltunk, általában nem pihentünk meg több napra, kivéve amikor valakivel nagyon összebarátkoztunk, és szívesen maradtunk egy kicsit a társaságában. Az egyhuzamban stoppolásokat pedig igyekeztünk maximum 3-4 napra lerövidíteni, mert számunkra az volt már a határ, hogy mennyi ideig lógunk szívesen a levegőben. Ezalatt értjük azt, hogy ezeken a napokon nem tudtuk, ki vesz majd fel (mennyire lesz szórakoztató vagy fárasztó), meddig jutunk el, tudunk-e enni. Ha igen, mikor és mit (Tobi allergiás a gluténra, úgyhogy az még egy plusz kihívást jelentett olykor), valamint hol, milyen formában alszunk.

Az út második felét pedig már a távmunka határozta meg, mivel heti 2 napot dolgoztunk, így azokra a napokra álltunk meg vagy Couchsurfing-gelve vagy valami olcsó hostelben, ahol volt wifi. A trip folyamatos új izgalmai miatt igazából nem nagyon volt olyan hely, ahonnan nehéz volt távozni, vagy ha valami nagyon tetszett, esetleg elfáradtunk vagy lebetegedtünk, akkor maradtunk egy kicsit tovább. Ez az egyik csodálatos dolog a “lassú utazásban”, hogy az ember megengedheti ezt magának. Nagyon sok hely van viszont, ahova szeretnénk egyszer visszamenni, és reméljük, hogy az új barátaink is jönnek majd látogatóba valamikor...

Egyszer fordult csak elő, hogy idő előtt távoztunk, de azt is tudtuk már nagyjából az elején. Bolíviában a hostelben, ahol lényegében éhbérért dolgoztunk, legalább 2 hétig akartak minket foglalkoztatni, és nem voltak nyitottak az 1 hetes, rövidebb időtartamra. Sajnos azonban amellett, hogy nehézkesen jöttünk ki az összegből, amit kaptunk, a tulajdonos borzasztóan is bánt velünk. Lekezelt minket, a vendégek előtt becsmérelt, és sosem köszönte meg a munkánkat, pedig mindketten lelkesen dolgoztunk, és a vendégektől rengeteg pozitív visszajelzést is kaptunk. Volt ott egy másik önkéntes pár is, akik 1 nap után el is tűntek, mert nem voltak kíváncsiak ezekre a munkakörülményekre. Így aztán a mi eredetileg javasolt 1 hetünk letelte után szedtük a sátorfát, elbúcsúztunk, és útra is keltünk. A tulajdonos még utánunk eresztett valami káromkodást a végén a biztonság kedvéért, csakhogy ne hazudtolja meg önmagát.

– A kapcsolatotokat mennyire tette próbára, hogy folyamatosan együtt voltatok, ráadásul csupa új, ismeretlen helyen? Voltak hullámvölgyek?

– Őszintén szólva, a karantén alatt hónapokig ugyanabban a lakásban ragadni Londonban, ahol az utazás megkezdése előtt együtt laktunk, sokkal nagyobb kihívást jelentett. Valószínűleg az a tény, hogy folyamatosan új helyeken jártunk együtt, életben tartotta a kaland érzését és izgalmassá tette az utat. Mivel mindketten nagyon megszoktuk – és élvezzük is – az egyedüllétet, persze volt néhány alkalom, amikor elegünk lett. De amikor ennyi időt töltesz együtt valakivel útközben, tudatosabbá válik a dinamikátok, így könnyebben tudtunk teret adni a másiknak, ha arra volt szükség.

Összességében közelebb kerültünk egymáshoz, mint valaha, határozottan jobb barátok és csapatjátékosok lettünk. Ez a fajta utazás tényleg lebontja a határaidat és minden olyan tabut, ami korábban megvolt a kapcsolatodban, mert néha nagyon nyers kihívásokkal kell szembenézned, amikor csak túl akarsz élni egy szituációt.

– Nem volt megterhelő egy idő után, hogy nincs egy biztos pont, ahová hazamehettek, hanem folyamatosan változik az aktuális otthonotok?

– Egyértelműen! Főleg Tobinak, aki kicsit jobban rabja a rutinjainak.

Sokszor ott volt az a szinte eufórikus érzés, amikor úgy éreztük, soha nem lehet betelni az utazással, a stoppolással, a folyton új emberekkel való találkozással és az új helyszínekre való eljutással. Aztán időnként ott volt a "Mi a fenét csinálok itt?!" érzés, amikor úgy tűnt, mintha végtelenül és céltalanul szelnénk át a kontinenst.

Ez persze valamennyire várható volt: amikor hosszabb ideig utazol, anélkül hogy tudnád, mikor mész haza, valószínűleg olyan helyzetekbe kerülsz, ahol megkérdőjelezed a motívációidat, sőt akár a létezésedet is. Van egy varázsa annak, hogy soha nem tudhatod, mi van a sarkon, ugyanakkor rendkívül fárasztó is, főleg egy 5 napos folyamatos stoppolás után. Többek között ezért döntöttünk úgy, hogy egy időre abbahagyjuk ezt a fajta életformát. Ennek ellenére 2022-ben egyetlen dolgot sem bántunk meg!

– Január elején posztoltatok arról, hogy egy időre ennyi volt. Hogyan tovább innentől, folytatjátok-e később, mik a terveitek addig?

– Egészen pontosan egy évig voltunk úton: 2021. december 31-én hagytuk el Budapestet, és Andi 2022. december 31-én indult el a dél-amerikai kontinensről, Tobi pedig január elsején, hiszen a repjegyek ugyebár akkor a legolcsóbbak. Andi most éppen Ázsiában, majd Afrikában folytatja az önkénteskedést, specifikusan szexuális visszaéléssel foglalkozó non-profit szervezeteknek segít stratégiai tanácsadással és mentális jóléttel (mental health) kapcsolatos workshopokkal. Tobi pedig visszatért Svédországba, ahol tovább építi karrierjét a zeneiparban, mint label manager (PR & marketing), hangmérnök és zeneszerző. Néhány hónap múlva pedig ismét egy városban szeretnénk majd élni Európában, de még nem tudjuk pontosan, hogy hol.

A következő években szeretnénk egy kicsit stabilizálódni az életstílusunk tekintetében, de az előző év tanulságait beépítve ebbe. A későbbiekben mindenképpen szeretnénk folytatni majd a kalandozást, viszont akkor már remélhetőleg családos és kevésbé (vagy másként) őrült formában, például egy karavánnal utazgatva Ázsiában, vagy családosan önkénteskedve Afrikában.

Annyit megtanított nekünk ez a véletlenre hagyatkozó életforma, hogy érdemes tervezni ugyan, de aggódni a jövő miatt felesleges, mert “valahogy úgyis lesz”, és általában, ha az ember jószándékú, akkor az események a nap végén jól is alakulnak!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Új szabályok az olasz strandokon: erre figyeljen, aki idén nyáron odautazik
A magyarok által is kedvelt Bibionéban és Jesolóban a zsúfoltság csökkentése a cél, ezért megnövelték a napernyők közötti távolságot. A változásokkal párhuzamosan az árak is emelkedtek: egy heti bérlet egy napernyővel és két nyugággyal átlagosan 225 euróba kerül.


Több tenger, kevesebb napernyő: Olaszország északkeleti tengerpartjain a minőségi szolgáltatás erősítése érdekében csökkentették a napernyők számát, ezzel több teret biztosítva a strandolóknak. Veneto tartományban a korábbi háromszor két méteres helyett már négyszer négy méteres területet biztosítanak napernyőnként – jelentette a La Repubblica című napilap kedden, az MTI híre alapján.

A változás Jesolóban a leglátványosabb, ahol a helyi sajtó szerint jelenleg nagyjából 45 ezer napernyő van a parton, de a cél a 30 ezres szám elérése, amint a 4×4 méteres helykiosztás általánossá válik.

A magyar turisták által szintén látogatott Bibionéban az idei jelszó: „kevesebb napernyő, több szolgáltatás”.

Nemcsak északon, hanem Szardínia délkeleti csücskében, a Punta Molentis strandján is korlátozásokat vezettek be. Itt kizárólag gyerekek és hatvanöt év felettiek számára lehet napernyőt kinyitni, és tilos az árnyékoló kendők kifeszítése is. A belépést fizetőssé tették, fejenként tíz eurót kell fizetni. A természetes oázisnak minősített területen – ahol 2025 júliusában tűzvész pusztított – október végéig egyszerre csak 150 személy tartózkodhat a parton.

A közeli parkolóba hetven járművet engednek be. Ha a strandolók hajóval érkeznek, közülük is csak száz főt engednek partra, fejenként legfeljebb egy órára. A jegyek beszedését és a forgalom ellenőrzését az önkormányzat külön cégre bízta.

A drágulás ellen a Genova melletti Chiavariban próbálnak tenni, ahol a városvezetés napi öt euróban szabta meg a nyugágyak, napernyők és strandszékek darabonkénti napi díját, ennél többet nem kérhetnek el értük. Erre szükség is lehet, mivel az Altroconsumo fogyasztóvédő egyesület felmérése szerint az utóbbi öt évben 24 százalékkal drágultak az olaszországi strandok. Tavaly nyárhoz képest hat százalékkal, de van, ahol a 2025-ös árakhoz képest a tizenhat százalékot is elérte az emelés.

Egy hét strandolás, egy napernyővel és két napággyal számolva, átlagosan 225 euróba, vagyis mai árfolyamon 80 ezer forintba kerül.

A fogyasztóvédők szerint Alassio a legdrágábbak között van, míg a magyarok körében is népszerű Lignano Sabbiadoro a legolcsóbbak közé tartozik.

Veneto partjain a 4×4 méteres „helypálcák” bevezetése nem a semmiből érkezett: a helyi lapok tavasz végétől írtak az átállásról. A cél a zsúfoltság mérséklése és a minőségi élmény erősítése a legkeresettebb szakaszokon. A kevesebb napernyő és a több hely egyúttal a szolgáltatások díjainak emelkedését is magával hozta több településen.

A természetvédelmi és közrendészeti megfontolások ugyancsak erősödnek. Szardínián a 2025-ös tűzvész után a Punta Molentis környékén idén nyárra belépődíjjal és szigorú létszámkorlátokkal próbálják óvni a sérülékeny partszakaszt. Liguriában ezzel párhuzamosan a chiavari ársapka a drágulás társadalmi hatásait tompítaná. Az Altroconsumo mérései pedig jelzik, hogy az elmúlt fél évtized tartós áremelkedése után is további drágulás jöhet – mindez együtt magyarázza, miért vált idén kulcskérdéssé a férőhely, az ár és a minőség egyensúlya az olasz tengerpartokon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
A legtöbben a Feszty-körkép miatt érkeznek, pedig sokkal több kincset rejt a hely – bejártuk az Ópusztaszeri Emlékparkot
Több mint 50 hektárnyi történelmi és természeti élmény, élő skanzen, jurták, különleges kiállítások és virágzó gyógynövénykert várja a látogatókat Ópusztaszeren. Megnéztük, mi minden fér bele egy napba Magyarország egyik legfontosabb nemzeti emlékhelyén!


Ha valaki meghallja azt a nevet, hogy Ópusztaszer, a legtöbben azonnal a Feszty-körképre gondolnak. Nem véletlenül: a monumentális panorámafestmény Magyarország egyik legismertebb történelmi látványossága, amelyet évente több mint 170 ezren keresnek fel.

A helyszínen járva azonban gyorsan kiderül, hogy a Feszty-körkép csupán az egyik eleme annak a hatalmas történelmi és természeti világnak, amely az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban várja a látogatókat. Május végén mi is bejártuk a több mint 50 hektáros komplexumot, és már a bejáratnál kézbe kapott térkép is sejtette, hogy itt nem egy hagyományos múzeumlátogatás vár ránk.

Megmutatjuk, mi mindent érdemes felfedezni!

Ahol a magyar történelem egyik fontos fejezete kezdődött

Az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark jóval több egyetlen híres látványosságnál.

A több mint 50 hektáros területen múzeumok, történelmi emlékhelyek, egy élő skanzen, nomád park, gyógynövénykert és természetközeli sétányok váltják egymást, így könnyedén el lehet tölteni itt akár egy teljes napot is.

Már csak azért is érdemes időt szánni rá, mert Magyarország egyik legfontosabb nemzeti emlékhelyéről beszélünk. A hagyomány szerint ezen a helyen tartotta Árpád fejedelem és vezéreinek gyűlése azt a nevezetes tanácskozást, amelyet sokan az első magyar országgyűlésként emlegetnek. Anonymus krónikája is említést tesz Szer településről, amely a honfoglalás utáni időszak egyik fontos helyszíne volt. A területen később jelentős monostor állt, így évszázadokon át meghatározó szerepet töltött be a magyar történelemben.

Ma ezen a történelmi jelentőségű helyszínen működik a park, amely nemcsak kiemelt nemzeti emlékhely, hanem Magyarország hetedik leglátogatottabb muzeális intézménye is. A Natura 2000-es természetvédelmi területen fekvő komplexum Szegedtől alig 30 percnyi autóútra, Budapesttől nagyjából másfél órára található.

A történelem azonban itt nem csupán a könyvek lapjain vagy az emlékművek talapzatán él tovább. Az Emlékpark egyik legnagyobb erőssége éppen az, hogy a látogatók lépésről lépésre fedezhetik fel a magyar múlt különböző korszakait, miközben a kiállítások, a történelmi helyszínek és a természeti környezet szinte észrevétlenül kapcsolódnak egymáshoz. Mi is így vágtunk neki a bejárásnak, amelynek első állomása rögtön a főbejáratnál várt ránk.

Kligl Sándor életnagyságú alakokat formázó szobrát az emlékparkban az egykori Árpád-kori templom romjai mellett magasodó dombra állították föl. A kompozíció központi alakja a lovon ülő Árpád, akit jobbról és balról koszorúban fognak közre vezérei.

Innen indul az időutazás

A főbejáraton belépve rögtön a modern Látogatóközpont fogadja az érkezőket. Sok helyen ez csupán egy átmeneti állomás lenne, itt azonban már önmagában is érdemes időt tölteni. Itt található a Szeri Kávézó, a Hungarikum Tárház, a 3D mozi és vannak időszaki kiállítások is, amik könnyen megalapozzák a napot, mielőtt egyáltalán elindulnánk a park belseje felé.

Mi itt kezdtük a látogatást, és rögtön belefutottunk az Emlékpark egyik legújabb tárlatába. A „Dél-Alföld Mohácsa” című kiállítás a török hódoltság korának kevésbé ismert történeteit mutatja be. Miközben a legtöbben Mohács nevét azonnal ismerik, a Dél-Alföld hasonlóan súlyos veszteségeiről már jóval kevesebbet hallani. A kiállítás éppen ezeket a feledésbe merült történeteket hozza közelebb, és segít megérteni, hogyan alakította át a térség életét a hódoltság időszaka. A kiállítás október 31-og látogatható.

Ahol a történelem körbevesz – a Rotunda és a Feszty-körkép

A Látogatóközpontból balra fordulva már feltűnik az Emlékpark legismertebb épülete, a Rotunda, amely felé a legtöbb látogató elsőként veszi az irányt. Itt található ugyanis a Feszty-körkép, Magyarország egyik legismertebb történelmi alkotása. Amikor az ember belép a panorámafestmény terébe, nehéz nem megállni néhány pillanatra. A 120 méter hosszú körkép mérete még azok számára is lenyűgöző, akik korábban már számtalan fotón látták. A festmény előtt elhelyezett tereptárgyak, valamint a fény- és hanghatások együtt olyan különleges vizuális élményt teremtenek, amely szinte a honfoglalás korába repíti a látogatót.

Tipp: A Körkép megtekintése időponthoz kötött, ezért érdemes előre tájékozódni, különösen csoportos látogatás esetén.

Ami viszont sokakat meglephet, hogy a Rotunda korántsem csak a körképről szól.

Az épületben összesen húsz kiállítás kapott helyet, így könnyen előfordulhat, hogy valaki a tervezettnél jóval több időt tölt itt. Ahogy emeletről emeletre haladunk, végigkísérhetjük a magyar történelem különböző korszakait. A honfoglaló magyarok életét bemutató tárlatoktól kezdve az államalapításon és a középkori várakon át egészen régészeti leletekig, néprajzi anyagokig és a Feszty-körkép elkészítésének történetéig számtalan érdekesség várja a látogatókat. Külön kiállítás foglalkozik többek között Szer monostorának történetével, az Árpád-kori államszervezéssel és várépítészettel, valamint a középkori Magyarország emlékeivel is.

Árpád nyomában

A Rotundából kilépve az ember szinte ösztönösen az Árpád-emlékmű felé veszi az irányt. A monumentális alkotás az Emlékpark egyik legismertebb jelképe, amely már messziről magára vonja a tekintetet. Az emlékműhöz vezető úton a híres oroszlánszobrok fogadják a látogatókat, amelyek az Emlékpark ikonikus elemei közé tartoznak. Kevesen tudják ugyanakkor, hogy Árpád vezér eredeti szobra ma már nem itt, hanem a Rotundában látható, a szabadtéren annak hiteles másolata áll.

Az emlékművet a honfoglalás ezredik évfordulójára, az 1896-os millenniumi ünnepségekhez kapcsolódva emelték. A hagyomány szerint ezen a helyen tartotta Árpád fejedelem és vezéreinek gyűlése azt a nevezetes tanácskozást, amelyet sokan az első magyar országgyűlésként emlegetnek. A szobrász azt a pillanatot örökítette meg, amikor a vezér a jövőbe tekintve rendezi az ország ügyeit, szablyával a kezében, ülő helyzetben láthatjuk.

Az emlékmű környéke egyébként tökéletes példája annak, hogy az Emlékpark nemcsak történelmi, hanem természeti élményt is kínál. Hatalmas zöld területek, árnyas sétányok és gondozott park vesz körül bennünket. Egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy már jó ideje nem is kiállításról kiállításra járunk, hanem egyszerűen élvezzük a sétát.

Virágzó gyógynövények és egy középkori örökség nyomai

Az Árpád-emlékmű környékéről továbbindulva a park egyik legnyugodtabb részére érkezünk. A Szeri Gyógynövényház és a hozzá tartozó kert első pillantásra is teljesen más hangulatot áraszt, mint az Emlékpark többi része. Tavasz végén a virágágyások szinte a legszebb arcukat mutatták: minden zöldellt, virágzott, a levegőt gyógynövények illata lengte be és a madarak éneke szinte folyamatos háttérzenét adtak a sétához.

Ez a hely is szorosan kapcsolódik a történelemhez. A kert kialakításakor a középkori kolostorkertek hagyományait vették alapul, így nemcsak azt láthatjuk, milyen növényeket termesztettek évszázadokkal ezelőtt, hanem azt is, milyen szerepet töltöttek be a mindennapokban. A gyógynövények a szerzetesi gyógyítás fontos eszközei voltak, a kert pedig ma is ezt a tudást igyekszik közelebb hozni a látogatókhoz.

A Gyógynövényház közvetlen közelében találhatók Szer monostorának romjai is, amelyek emlékeztetnek arra, hogy ez a terület a honfoglalás után is jelentős szerepet játszott a magyar történelemben. A romok között sétálva könnyű elképzelni, milyen lehetett itt az élet évszázadokkal ezelőtt, amikor a monostor a térség egyik meghatározó központjaként működött.

Jurták között, ezer évvel ezelőtt

A középkori örökségtől néhány percnyi sétával újabb évszázadokat ugrunk vissza az időben. A fák között egyszer csak jurták bukkannak fel, és máris a Nomád Parkban találjuk magunkat.

Ez az Emlékpark egyik legizgalmasabb része, hiszen itt nem pusztán tárgyakat nézhetünk meg vitrinek mögött, hanem valóban közelebb kerülhetünk a honfoglaló magyarság mindennapjaihoz. Beléphettünk a jurtákba, megfigyelhettük a korabeli használati tárgyakat, miközben a hagyományőrzők meséltek az egykori életmódról, a hitvilágról és a különböző mesterségekről.

Különösen érdekes lehet látni, hogyan mutatják be a nemezkészítést, a gyapjú feldolgozását vagy éppen a korabeli fegyvereket. A szezon során rendszeresen tartanak lovas- és íjászbemutatókat is, amelyek még közelebb hozzák ezt a korszakot a látogatókhoz. Ettől a Nomád Park sokkal inkább élő történelemórának hat, mint hagyományos kiállításnak.

Ahol a múlt valóban életre kel

A Nomád Parkból továbbhaladva újabb korszakba érkezünk, ezúttal azonban nem több mint ezer évet, hanem alig egy-két évszázadot utazunk az időben. A Skanzen területe sokak szerint az Emlékpark legkedveltebb része, és néhány perc séta után könnyű megérteni, miért.

Az egykori dél-alföldi tanyavilágot bemutató gyűjtemény nem egyszerűen néhány régi épületből áll. A házak között sétálva valóban olyan érzésünk volt, mintha egy régi faluba csöppentünk volna.

A gondosan berendezett porták, a gazdasági épületek, a mezőgazdasági gépgyűjtemények, az iparos műhelyek, a tanyasi iskola és a kápolna mellett olyan jellegzetes épületek is megbújnak a skanzen utcái között, mint a Szentes-dónáti szélmalom, a Csongrádi halászház, Szatócsbolt vagy Községházában található Postatörténeti kiállítás.

Ahogy egyik udvarból a másikba sétálunk, fokozatosan bontakozik ki előttünk a Dél-Alföld egykori világa: hogyan éltek, dolgoztak és gazdálkodtak az itt élők a 19–20. század fordulóján.

A skanzen különlegessége ugyanakkor nem csupán az épületekben rejlik, hanem abban is, hogy valóban élet költözik közéjük. A népviseletbe öltözött hagyományőrzők nem egyszerűen jelen vannak a házak között, hanem beszélgetnek a látogatókkal, mesélnek a régi szokásokról és mindennapokról. Könnyű elképzelni, milyen lehetett itt az élet száz évvel ezelőtt, amikor a falusi közösségek mindennapjai a munka, a vallás és a közös ünnepek köré szerveződtek.

A skanzen egyik legkedvesebb pontja számunkra kétségtelenül a Szatócsbolt volt. Már kívülről is olyan, mintha egy régi magyar film díszlete lenne, bent pedig olyan édességek sorakoznak a polcokon, amelyeket sokan a nagyszüleink konyhájából ismerhetnek. A bocskorszíj, a krumplicukor és a korabeli boltok hangulatát idéző tárgyak miatt itt szinte mindenki hosszabban időzik. Mi is azon kaptuk magunkat, hogy a tervezettnél jóval több időt töltünk bent, miközben a polcokon sorakozó régi csomagolásokat és használati tárgyakat nézegetjük.

Nem messze innen található a Hódmezővásárhelyi tanyai olvasókör is, ahol jelenleg a „Puszták rajzolói. Faragás a Dél-Alföldön” című időszaki kiállítás látható. A tárlat a dél-alföldi faragóművészet hagyományait mutatja be, és szépen illeszkedik a skanzen egészének hangulatához. Az olvasókör épülete önmagában is érdekes állomás, hiszen egykor ezek a helyek jelentették a helyi közösségi élet egyik legfontosabb színterét: itt találkoztak, beszélgettek, szórakoztak, művelődtek a környékbeliek.

A skanzen utcáin sétálva könnyű beleélni magunkat a régi idők mindennapjaiba. Nemcsak azt látjuk, hogyan éltek elődeink, hanem egy kicsit mi magunk is részeseivé válhatunk ennek a világnak.

NÉZD MEG KÉPGALÉRIÁNKAT A SKANZENRŐL

Tóparti séta a nap végén

Ahogy tovább sétálunk a területen, újabb meglepetések várnak. A tó környéke például önmagában is megér egy hosszabb kitérőt.

A vízpart mellett álló hajó és a Tisza világát bemutató szabadtéri kiállítások különleges hangulatot teremtenek, a környező fák árnyékában pedig könnyen el lehet időzni.

A tó körül sétálva nemcsak a természet szépsége ragadja magával az embert. Itt található a Tiszai fafeldolgozás emlékhelye is, amely a folyó menti élet mindennapjait idézi meg, de itt kapott helyet a halászkunyhó és a Gátőrház is. Ezek az épületek bepillantást engednek abba, milyen szerepet játszott a Tisza a térség életében, és hogyan alkalmazkodtak az itt élők a folyó által formált tájhoz. A part menti ösvényeken sétálva több helyen is érdemes megállni nézelődni, hiszen a vízfelület, a nádasok és az öreg fák egészen más karaktert adnak ennek a résznek, mint a park történelmi helyszínei.

Miközben a Rotundában a honfoglalás eseményei elevenednek meg, a skanzenben pedig a századforduló falusi világa tárul elénk, itt egyszerűen csak jó megállni egy pillanatra, és élvezni a természet közelségét.

A nap végére pedig talán ugyanarra a felismerésre jut az ember, mint mi. A Feszty-körkép valóban megérdemli a hírnevét, de Ópusztaszer legnagyobb élménye valójában maga az Emlékpark. A hely igazi varázsát az adja, ahogyan a történelem, a természet, a hagyományőrzés és a családi kikapcsolódás szinte észrevétlenül kapcsolódik össze egyetlen hatalmas, bejárható történetté.

Éppen ezért érdemes úgy érkezni ide, hogy nem néhány órát, hanem egy teljes napot szánunk rá. A több hektáros területen ugyanis annyi látnivaló várja a látogatókat, hogy könnyen elszalad az idő, miközben egyik korszakból a másikba, egyik helyszínről a következőre vándorolunk.

Kevés olyan hely van Magyarországon, ahol ennyire kézzelfogható közelségbe kerül a történelem.

Nemcsak azért, mert itt elevenednek meg a honfoglalás legismertebb történetei, hanem azért is, mert a magyar múlt különböző korszakai szinte egymásba kapcsolódva jelennek meg.

Az Emlékpark egyszerre történelmi emlékhely, szabadtéri múzeum és természetközeli kirándulóhely, ahol a látogatók nemcsak megismerhetik, hanem át is élhetik a magyarság ezeréves történetének fontos fejezeteit.

Aki egyszer végigjárja, könnyen megérti, miért tartják az ország egyik legkülönlegesebb történelmi helyszínének.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Meglepő magyar város került Európa legolcsóbb úti céljai közé
A Time Out magazin 2026-os listáján Miskolc a negyedik helyen végzett a legjobb ár-érték arányú európai városok között. A rangsor az élményfaktor és a helyi költségek alapján készült.


Nem Párizs vagy Róma vezeti 2026 legjobb ár-érték arányú európai úti céljainak listáját, a Balkán és Közép-Kelet-Európa városai tarolnak, a negyedik helyen pedig Miskolc végzett.

A Time Out 2026-os rangsorának élére Albánia fővárosa Tirana került, ahol a történelmi múltat, a gasztronómiai élményeket és az olcsó árakat emelték ki.

A második helyen Bosznia-Hercegovina fővárosa, Szarajevó végzett, amelynek történelmi utcái mellett az árai is kedvezőek. Kiemelik a természeti környezetét, a hangulatos kávézókat, és a híres bazárnegyedet is.

A dobogó harmadik fokára az angliai Hull került fel, főleg a történelmi belvárosa, és a brit átlagárakhoz képest kedvezőbb költségei miatt – írja a Time Out.

A top tízben a negyedik helyre került Miskolc , amelyről úgy vélik, hogy az egyik legkedvezőbb ár-érték arányú város az Európában utazók számára. A lap a belvárosi bárok mellett a lillafüredi kisvasutat és a Bükk közelségét is kiemelte. Azt írják, hogy Miskolc, amely egykor a háború utáni nehézipari központ volt, mára elvesztette iparának nagy részét. Ma egy közepes méretű város, amely Magyarország legjobb vidéki bárjaival, nyüzsgő havi bolhapiaccal és egy elegáns villamossal rendelkezik. Megemlítik a Bükköt, a gyönyörű tóparti üdülőhelyet, Lillafüredet és az erdei vasutat, a középkori Diósgyőri várat is, amely jelenleg rekonstrukció alatt áll.

A tizes listán szerepl még Zágráb, Belgrád, Szófia, Kaunas, Krakkó és Argosz.

A rangsor az élményfaktor és a helyi költségek alapján készült.

Tiranában egy egyhálószobás Airbnb-lakás átlagos éjszakai ára 52,5 euró, egy korsó sör pedig 1,65 euró. Szarajevóban ugyanez 40 és 2,30 euró. Miskolcon egy apartmanéjszaka átlagosan 55 euróba kerül, egy korsó sörért viszont mindössze 1,60 eurót kell fizetni.

Via RTL.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Ezek a jelek buktatják le a turistacsapda éttermeket, amiket nagy ívben kerülj el a nyaraláson
A tökéletesen egyforma desszertek és asztalra kirakott fűszerek, ízesítők például arról árulkodnak, hogy nem fontos a minőség. Íme, a többi gyanús jel, amire érdemes odafigyelni.
SzE, Fotó: Pexels - szmo.hu
2026. június 14.



A képes, többnyelvű menü mindent ígér a pizzától a ramenig? A bejáratnál egy hoszt a „special offerről” győzköd?

Valószínűleg egy bűnrossz étterembe készülsz beülni.

Most eláruljuk neked azokat a biztos jeleket, amelyek lebuktatják a gyenge vendéglátóhelyeket, Így a nyaralásod alatt megmenekülsz a kellemetlen élményektől.

Az egyik jel a desszertpult, már ha van ilyen a vendéglőben. A tökéletesen egyforma szeletekre vágott sajttorták vagy csokoládés édességek sokszor nem helyben készülnek, hanem külső beszállítóktól érkeznek. Ez önmagában nem jelent rossz minőséget, de arra utalhat, hogy az étterem kevésbé épít a saját konyhájára és a kreativitásra.

Ha ketchup, majonéz és egy egész fűszerarzenál vár az asztalon, az arra utalhat, hogy a konyha számít a vendégek utólagos „korrekciójára”.

A legbeszédesebb jel mégis a forgalom, vagy annak hiánya.

Ha egy étterem a legforgalmasabb ebéd- vagy vacsoraidőben is kong az ürességtől, miközben a környékbeli helyek tele vannak, az komoly vészjelzés.

Hasonlóan árulkodó a vendégkör összetétele:

ha egy helyen kizárólag turistákat látunk, és egyetlen helyi lakost sem, érdemes gyanakodni.

Az autentikus, jó ár-érték arányú helyeket a környéken élők is rendszeresen látogatják.

Természetesen a régi, jól ismert jelek is érvényesek. A szakértők szerint az igazán autentikus helyeket érdemes a turistaközpontoktól néhány utcával távolabb keresni.

Constantina Demos utazási szakértő szerint „ha egy étterem fontos látnivaló vagy nevezetesség közelében található, akkor az jó eséllyel turistacsapda”.

Ezek az éttermek gyakran a magas bérleti díjat építik be az árakba, ami a minőségen nem mindig látszik meg. A kirívó túlárazás néha egészen extrém méreteket ölthet, ahogy az egy 2019 májusában történt esetben is látható volt, amikor a Vatikán melletti Caffè Vaticano nevű helyen két hamburgerért és három kávéért 81 eurót, akkori árfolyamon bő 26 ezer forintot számláztak ki. Ez a hely klasszikus turistacsapdát állított a gyanútlan vendégeknek.

A gyors döntéshez elég lehet egy párperces audit is: a vendégkör megfigyelése, az étlap átfutása, hogy lássuk, rövid és szezonális-e a kínálat, a  desszertpult ellenőrzése, majd gyors ár-összehasonlítás a szomszédos utcák kínálatával. Végül két perc alatt átfuthatjuk a legfrissebb online értékeléseket, különösen a helyi nyelven írtakat.

Ha a jelek rosszak, érdemes olyan helyet keresni, ahol rövid, szezonális az étlap, van napi ajánlat, a desszertek házi készítésűnek tűnnek, és az asztalokon nincsenek előre kihelyezett szószok. A legbiztosabb pontot azonban a helyi vendégkör jelenti: ahová ők is beülnek, ott valószínűleg mi sem fogunk csalódni.

A közelmúlt nemzetközi és hazai összeállításai is megerősítették, hogy a látványosságok közelében működő, többnyelvű, képes menüvel és utcai hosztokkal dolgozó helyek elsősorban az egyszeri vendégekre építenek. A gyűjtések az apróbb jelekre is rávilágítottak: a túl egységes, gyári desszertek és az asztali fűszersorok gyakran gyengébb konyhai fókuszt jeleznek, ezért érdemes a specializált, szezonális konyhákat keresni.

Via Házipatika


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk