KULT
A Rovatból

„Ő döntött életről és halálról” – valóban feléledhet Erdős Péter szelleme a könnyűzenében?

Sokan kérdezik, hogy fennáll-e a veszély, hogy újra felülről irányítják majd a magyar könnyűzenét? Bálint Csabával, a budapesti Rockmúzeum alapító igazgatójával beszélgettünk.


Ki értetlenül, ki felháborodva, ki gúnyos mosollyal fogadta azt a bejelentést, hogy Demeter Szilárdot, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatóját „a magyar könnyűzene, valamint a kortárs magyar popkultúra megújítását és társadalmiasításáért felelős” miniszteri biztossá nevezték ki. A hazai műfajtörténet ismerői rögtön dr. Erdős Péter, a néhai „popcézárt” kezdték emlegetni. Jogos-e ez a párhuzam, mint jelent a szinte kimondhatatlan „társadalmiasítás” szó, és valóban kell-e attól tartani, hogy a pop-rockzene felülről való irányítása is a „kultúrharc” része lesz? Ezekről beszélgettünk Bálint Csabával, a budapesti Rockmúzeum alapító igazgatójával.

- Személyesen nem ismerem Demeter Szilárdot, de ismerni vélem azt a programot, amit ő meg akar valósítani. Valószínűleg azt értheti a „társadalmiasítás” alatt, hogy közel kell vinni a társadalomhoz a pop-zenét. Szerintem itt arról van szó, hogy helyet kell találni a közoktatásban a könnyűzenének, amelyre már jó néhány évtizede szükség lenne, és ennek nagyon örülnék, mert a popzene a kultúránk fontos része. Tehát nem gondolom, hogy a nulladik kilométerkőnél rögtön Erdős Péterrel kellene párhuzamba állítani Demeter Szilárdot.

- Nem is ez lenne a probléma. Az aggódók egyfajta új ízlésterrortól, ideológiai vagy szimpátia-alapú kontraszelekciótól tartanak.

- Hogy irányítani akarnak-e vagy sem, az később fog kiderülni. Viszont a könnyűzene támogatása politikai kurzustól függetlenül örök kérdés. Tapasztalatom szerint nem ott születnek igazi értékek, ahol nagy a támogatás, a rockzene alapvetően lázadó műfaj. Egyébként minden csoportosulásnál – és egy rockbanda is az – akkor kezdődnek a problémák, amikor a pénz bekerül a képbe.

De azt elfogadhatónak tartanám, ha a támogatás az infrastruktúrára vonatkozna. Ebben lehet párhuzamot keresni a múlt és a jelen között, mert a „létező szocializmus” rendszere azzal feltétlenül támogatta ezt a kultúrát, hogy fenntartotta a művelődési házak, klubok hálózatát.

Sokat hallunk manapság arról, hogy abban az időben mennyire elnyomták a rockzenészeket. Ez igaz is, meg nem is, mert a fellépési lehetőséget szinte mindenkinek biztosították. Százezrek jártak koncertekre, volt hová elmenni, és meg is engedhették maguknak a fiatalok, hogy elmenjenek. És volt lemezkiadás is, és ott valóban Erdős Péter döntött életről és halálról.

- Sokan azóta is szinte ördögi figurának tartják.

- Voltak megkérdőjelezhető döntései, és a megnyilatkozásaiból, a róla fent maradt felvételekből egy arrogáns, erőszakos, öntelt ember képe alakul ki. Engem a korabeli Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (MHV) működése egy nagy nyugati kiadóéra emlékeztet: nem foglalkozott tehetség-kutatással, a profit érdekelte, és nagy példányszámban adta ki azt, amit a piac fel tudott venni. És ennek voltak gátjai: az igazi hanglemezgyártás 1976-tól indult be, amikor megépült a dorogi gyár, addig a mennyiségi korlátok is meghatározták, hogy kit adnak ki. Belejátszott az ideológia is, de szerintem többnyire inkább a gazdasági szempontok domináltak. Az volt a baj, hogy a Nyugattal ellentétben nálunk nem voltak kis független kiadók, akik felkutatják a tehetségeket, pénzt áldoznak olyanokra is, akikből esetleg nem lesz sztár.

- Erdős Péter élete meglehetősen viharos volt: megjárta a koncentrációs táborokat, dolgozott újságíróként a Szabad Népnél, kétszer volt börtönben, először 1950-ben, kémkedés vádjával, másodszor 1956-os tevékenysége miatt. Végül 1968-ban került az MHV-hez.

- Bors Jenővel, az MHV igazgatójával felosztották a zenei területeket. Borsé lett a komolyzene, Erdősé a könnyűzene. Bár nem értett hozzá, sőt, még azt is hangoztatta, hogy botfülű. Sokszor megengedett magának ilyen és ehhez hasonló provokatív kijelentéseket, mintegy illusztrálva, hogy ő elmozdíthatatlan.

- Láttam egy vele készült interjút, amelyben bevallja, hogy „cezaromán”, végiglapozza a szakma legismertebbjeinek fotóit, és elmondja, hogy kit szeretett és kit nem.

- Enyhén bicskanyitogató, amikor úgy beszél róluk, hogy „gyermekeim”, mintha ő teremtette volna őket. Erdős hithű kommunista volt, „a társadalom mérnökének” hitvallásával, és ő az egész magyar könnyűzenét egyfajta „játszótérként” kezelte saját ideológiájához és a párt kultúrpolitikusa, Aczél György elvárásaihoz igazodva, meglehetősen szabad kézzel.

- A Kádár-rendszer kultúrpolitikájáról ma is azt tartják, hogy a „három T”, támogatás, tűrés, tiltás elvén alapult, bár ezt tudtommal sosem dokumentálták így. Igazából ezek olyan kategóriák, amelyeket bárki kénye-kedve szerint szűkíthet vagy bővíthet.

- Ezek a rendszerek így működnek. Kovács Andrásnak 1967-ben készült a Falak című filmje, amely épp arról szól, hogy nem tudjuk, hol vannak a falak, és sötétben próbáljuk kitapogatni, hogy meddig mehetünk el. Mindenkinek a fejében volt egy határmezsgye. Néhányan elmentek a végsőkig, néhányan a feléig sem mertek. Lehet, hogy Aczél is csak annyit várt el, hogy ne legyen botrány, és ehhez megtalálták a könnyűzenében a megfelelő embert. Végül is Erdős Péter 1982-ig kibírta nagyobb politikai botrányok nélkül.

- A klasszikus nagy hármasból az Illés Bródy János szövegeivel folyamatosan tesztelte ezeket a falakat, és viszonylag kevésszer koppintottak az orrukra.

- Ez lehetett számukra hátráltató, de megtermékenyítő hatású is. Nekem úgy tűnik, hogy Bródy valósággal lubickolt ebben a világban, hogy átmennek-e vagy sem az ő dupla fenekű szövegei. Előfordult, hogy direkt leadtak olyan szövegeket, amikről biztosan tudták, hogy nem mennek át, de helyette a többi beadott volt igazán ütős, csak finomabban fogalmazták meg.

- A már említett interjúban viszont Erdős úgy beszél Benkő Lászlóról, mint örök ellenségéről. Az Omega is néhányszor áldozatul esett a cenzúrának: a Tűzvihar című dalukat 56-as utalásnak vélték, a 200 évvel az utolsó háború után című albumukat egy az egyben letiltották, majd A bűvész is fennakadt a rostán.

- Azon az albumon volt a Szexapó is, amit állítólag Erdős magára vett. Az Omega helyzete azért érdekes, mert az egyetlen olyan magyar zenekar volt, amelynek sikerült kitörnie ebből az egycsatornás rendszerből, miután leszerződtek egy nyugatnémet lemezcéghez. De előtte rendesen húzták-vonták őket. Amikor 1971-ben Presser Gábor és Laux József kiválásával megalakult a Locomotiv GT, nekik rögtön lett nagylemezük, míg az Omegának csak olyan koncertlemeze jelenhetett meg, amit saját maguk vágtak össze szinte percről percre turnéjuk anyagából. Az MHV tehát letette a voksát, hogy szerinte melyik banda az életképesebb, és az Omegának ezzel a szembeszéllel kellett megküzdenie. De miután bejött nekik a német kapcsolat, már az MHV kullogott a lehetőségek után.

- Nyílt elfojtások nemigen voltak, ellehetetlenítések annál inkább.

- Ez utóbbinak talán a legdurvább példája a Beatrice, de ők Erdős személyes ellenszenvét bírták, mert „fasisztoid megnyilvánulásnak” hitte. Ezzel együtt még nekik is jelentek meg számaik 1980-ban az Omega, LGT, Beatrice közös turnéról készült lemezen.

- Mintha a magyar progresszív rocktól, amely színvonalában nem maradt el az angolszász élvonaltól, féltek volna. A nagy Syriustól csak Az ördög álarcosbálja jelent meg, ami angol nyelven Ausztráliában készült. A Mini, amely első fénykorát 1971-73-ban élte, csak 1978-ban jutott nagylemezhez. A V73-at pedig még idő előtt szétverték Demjén Ferenc kedvéért. Csupán kislemezig jutott el a Kex és a Taurus…

- Budapesten a klubokban, az ifjúsági parkokban, egyes fesztiválokon – Tabán, Diósgyőr – valóban beindultak ezek a zenék, de vajon nevezhettük-e országos jelenségnek? Imádva a Nagy Syriust, a Minit, vagy a Theatrumot sajgó szívvel kérdem, de mekkora vásárlóerőt képviselt a közönségük? A Syrius lemezét 6000 példányban jelentették meg, és állítólag néhány nap alatt el is fogyott. De lett-e volna rá kétszer-háromszor ekkora igény? Miközben akkor ha egy zenekar nem produkált 100.000 példányos eladást, az már bukásnak számított. Mint már említettem, az MHV „major” kiadóként működött, a könnyűzenei eladásokból fedezték a komolyzenei felvételeket, ugyanakkor például a Bartók összkiadás által termelt devizából finanszírozták a dorogi hanglemezgyár felépítését és a stúdiófelszereléseket. Az MHV kapitalistább módon működött, mint azt a közvélekedés elgondolja.

Bálint Csaba, a budapesti Rockmúzeum alapító-igazgatója

- Azzal egyetértek, hogy rétegzenékről volt szó, de ezek a zenekarok értéket teremtettek, és ha nagyon akarják, fel tudták volna mérni a vásárlóközönséget. És a 80-as években hiába jelentek meg már az MHV-nak „alvállalkozásai”, a klasszikus magyar underground, a Kontroll Csoporttól a VHK-ig, ugyanúgy járt, mint 10 évvel korábban a progresszívek.

- Nyilván nem támogatták már csak azért sem, mert a klubmozgalom az ellenőrizetlen autonómia világa, az pedig a mindenkori hatalom számára mindig problémás. A Kex esetében az is közrejátszhatott, hogy – mint az a zenekar fellépéseiről készült ügynöki jelentésekből is kiderült – sokszor nem is értették, amit Baksa-Soós János csinált. Márpedig amit nem értünk, az idegesítő lehet. Úgy is meg lehet közelíteni, hogy leszalámizták ezeket a zenekarokat, kifizették őket néhány kislemezzel – ugyanezt tették a Minin és a Tauruson kívül a P. Mobillal is – és közben teltek az évek. Márpedig a popzene nagyon aktuális műfaj, nem lehet éveket csúszni, tehát elképzelhető, hogy volt ebben egyfajta kifárasztási taktika.

- Ha már említetted a P.Mobilt: a 70-es évek közepén beinduló magyar hard-rock bandák közül kiemelt támogatást kapott a Piramis, amíg „társadalmi problémává” nem vált és a hasonló stílust képviselő P.Mobilt igyekeztek háttérben tartani.

- Erdős Péternek volt egy olyan elképzelése, hogy óvatos reformokkal kell fejleszteni a társadalmat. Mániákus társadalommérnökösködés is jellemezte. Ez is megnyilvánul ebben a „húzd meg, ereszd meg”-ben, hogy legyen Piramis, de ha túl nagyra nőnek, vagy túlságosan önállóvá válnak, akkor a fejükre csapunk. Ugyanez volt érezhető az Illéssel kapcsolatban is a 60-as években: ők lettek a nemzedék zenekara, majd jött a BBC-interjú ürügyén elrendelt letiltás 1970-ben, majd az 1973-as diósgyőri botrány, amikor Bródy házi őrizetbe kerül a rendőrök hergelése címén. Tény, hogy folyt egy bomlasztó tevékenység a túl nagy hatású, vagy Erdős szerint a fiatalokra rossz hatást gyakorló zenekarok körül. Fogadatlan védője volt az ifjúságnak, nagyon aggódott az erkölcseik miatt…



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Elhunyt Simor András
Vasárnap, 88 éves korában meghalt Simor András költő, író és pedagógus. Életműve a spanyol és latin-amerikai líra magyarországi megismertetésében, valamint a magyar klasszikusok spanyolra ültetésében is kulcsfontosságú volt.


Életének 88. évében, vasárnap elhunyt Simor András költő, író, műfordító és pedagógus, a magyar–hispán irodalmi kapcsolatok egyik legfontosabb alakja – írta a Szombat Online. Munkássága a hazai kulturális élet és a folyóirat-kiadás több területén is meghatározó volt.

Simor András 1938. július 5-én született Budapesten.

Irodalmi pályája az 1960-as évek elején, a Tűz-tánc-antológiában indult, első verseskötete pedig 1962-ben jelent meg Tereld a felhőket címmel. Terjedelmes költői életműve mellett számos tanulmányt és esszét is írt, időnként pedig a szépirodalmi prózával is kísérletezett.

Pályájának későbbi szakaszaiban a szatírikus költészet nagymesterévé vált, amit a Z-füzetek sorozatában és önálló versesköteteiben publikált művei is bizonyítanak.

Irodalomszervező tevékenységének csúcsa az Ezredvég című folyóirat volt, amelynek főszerkesztőjeként szellemi műhelyt és publikációs felületet biztosított mind az idősebb, mind a pályakezdő írógenerációnak. A lapot mindvégig a kritikus, társadalomközpontú szellemiség jellemezte.

Kulcsszerepet játszott abban, hogy a magyar olvasók megismerhessék a spanyol nyelvű költészetet, de hatalmas munkát fektetett abba is, hogy a magyar klasszikusok verseit spanyolra ültesse át.

Műfordítóként a spanyol klasszikusok, valamint a huszadik századi spanyol és latin-amerikai líra egyik legjelentősebb hazai tolmácsolója volt. Kétirányú kultúraközvetítő tevékenységét nemzetközileg is elismerték, többek között a Kubai Írószövetség érdemrendjével, valamint a Venezuelai Köztársaság rangos érdemrendjével is kitüntették.

Pedagógusként több mint négy évtizeden át tanított spanyol nyelvet: 1962-től 1977-ig a Szinyei Merse Pál Gimnázium és Általános Iskolában, majd 2004-es nyugdíjba vonulásáig a Táncsics Mihály Gimnáziumban. Tankönyvírói munkássága, köztük a korszakos jelentőségű Spanyol nyelvkönyv, generációk számára számított alapműnek.

Gazdag életművét számos díjjal ismerték el. Megkapta a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet, a Táncsics-gyűrűt, a Nagy Lajos irodalmi díjat és az MSZOSZ-díjat is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Kicsit olyan, mintha a szádba hánynál” – Anya-fia csók csattant el a Sárkányok házában, még a főszereplők szerint is sokkoló a jelenet
A nézők igencsak kiakadtak a Sárkányok háza harmadik évadának premierjében látott jeleneten. Az Aemondot alakító színész, Ewan Mitchell és az Alicent karakterét megformáló Olivia Cooke is elmondta, mit gondolnak a polgárpukkasztó anya-fia csókról.


„Kicsit olyan érzést kelt, mintha a szádba hánynál” – így jellemezte az Aemond Targaryent alakító Ewan Mitchell azt a jelenetet a Sárkányok háza 3. évadának premierjében, amelyben karaktere szájon csókolja az édesanyját, Alicentet. A főszereplők a People magazin exkluzív interjújában reagáltak, miután a nézők igencsak kiakadtak a sorozat eddigi legmerészebb jelenetén.

A sorozat harmadik évadának vasárnapi amerikai premierjében Aegon király eltűnése utáni káoszban Aemond egy feszült beszélgetés során csókolja meg anyját. Mitchell szerint a jelenet „elég sokkoló” volt, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy karakterét új oldaláról mutassa meg.

„Elég nehéz falat, nem? Szájon csókolni az anyádat, pláne így” – mondta a színész.

Úgy véli, Aemond torz szeretetkifejezése a gyermekkori elhanyagoltságban gyökerezik.

Az Alicentet alakító Olivia Cooke szerint a jelenetnek „ödipuszi aláfestése” van, amiről karaktere, Alicent mit sem sejt. A színésznő szerint a helyzet rendkívül veszélyes, mivel Aemond kiszámíthatatlan.

„Tudja, hogy egy rossz arckifejezés, egy vélt elutasítás az életébe kerülhet. Úgyhogy nagyon-nagyon óvatosan próbál lépkedni” – mondta Cooke.

Ewan Mitchell szerint Aemond anyja iránti rendíthetetlen hűsége az első évad egyik kulcsjelenetére vezethető vissza, amikor a fiú elvesztette a szemét, és egyedül Alicent állt ki mellette. „Azt a pillanatot biztosan soha nem fogja elfelejteni. Örökre hozzá van kötve” – fogalmazott a színész.

A sorozat ezzel a jelenettel rögtön beváltotta a korábbinál is kegyetlenebb évadra vonatkozó ígéreteket. Az események lassú építkezése nem új, hiszen már az első évadot is sokan egy hosszúra nyúlt bevezetőnek tartották. A történetet jegyző George R. R. Martin korábban úgy nyilatkozott, a teljes cselekmény elmeséléséhez legalább négy évadra lenne szükség.

A Sárkányok háza új részei Magyarországon hétfőtől láthatók az HBO-n és a Max streaming-szolgáltatón.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt a Jóbarátok rendezője, megható sorokkal búcsúzik tőle Ross és Joey
James Burrows, a legendás sitcom-rendező 85 éves korában elhunyt. A stábtagok, köztük David Schwimmer és Matt LeBlanc is, személyes hangvételű posztokban emlékeztek a pilotot is jegyző szakemberre.


Elhunyt James „Jimmy” Burrows, a 85 éves rendező, aki a Jóbarátok pilot epizódját is a pályára állította. A hírre a sorozat több főszereplője is reagált. A Ross-t játszó David Schwimmer egy apafiguraként emlékezett a rendezőre, aki mellett a stáb biztonságban érezhette magát.

„Melegség, alázat, nagylelkűség jellemezte. Biztonságban éreztük magunkat körülötte, mintha egy család lennénk” – írta Schwimmer.

Joey karakterét megformáló Matt LeBlanc az Instagramon köszönt el tőle. „Jimmy, szavakkal nem lehet kifejezni, mekkora hatással voltál ránk és mindenki másra, akit az a szerencse ért, hogy ismerhetett. Igazi ikon vagy, oly sok téren. Hiányozni fogsz. Isten áldjon.” Lisa Kudrow (Phoebe szerepében láthattuk) egy közös fotóval emlékezett egykori kollégájára az Instagramon – írta az Associated Press.

Burrows szerepe a sorozat indulásánál kulcsfontosságú volt. Ő rendezte a pilot epizódot, és a stábtagok szerint neki volt köszönhető az a tempó és kémia, ami a Jóbarátokat a kezdetektől sikeressé tette. A többkamerás sitcom-formátum mesterének számított, ami biztonságot adott a fiatal színészeknek.

A rendező családja a People magazinnak adott közleményében azt írta, Burrows pénteken, szerettei körében, békésen távozott.

Kiemelték, hogy ritka képessége volt arra, hogy mindenkit jobbá tegyen, és a stáb minden tagját névről ismerte.

Burrows a Cheers társalkotójaként írta be magát a tévétörténelembe, de a nevéhez fűződik a Taxi, a Frasier és a Will & Grace számos epizódja is. Pályafutása során több mint ezer sorozatrészt rendezett, munkáját tizenegy Emmy-díjjal ismerték el. 2016-ban az NBC külön gálaműsorral tisztelgett életműve előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Több mint 1400 világító selyemlámpás költözött Budapestre – ingyenesen látogatható a különleges koreai kiállítás
A lenyűgöző fényinstallációkon keresztül a látogatók megismerhetik a dél-koreai Csindzsu városának selyemkultúráját és világhírű lámpásfesztiválját.


A fénynek története van, a selyemnek pedig emlékezete. Legalábbis Dél-Korea egyik legismertebb kulturális városában, Csindzsuban, ahol évszázadok óta összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások különleges világa. Ennek az örökségnek egy látványos szelete érkezett most Budapestre: a „Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai” című kiállítás június 19. és szeptember 4. között várja a látogatókat a Koreai Kulturális Központban.

Egy dél-koreai város, amelyet a selyem és a fény tett híressé

Csindzsu Dél-Korea egyik legfontosabb kulturális központja, ahol évszázadok óta szorosan összefonódik a selyemkészítés hagyománya és a lebegő lámpások világa. A most Budapestre érkezett kiállítás ezt az örökséget mutatja be látványos, kortárs formában.

A tárlat középpontjában olyan különleges installációk állnak, amelyek fényből és selyemből készültek.

Ezek az alkotások egy több mint ezeréves kulturális hagyományt fordítanak le a mai vizuális nyelvre, miközben megőrzik annak eredeti jelentését és hangulatát.

A kiállítótérben több mint 1400 selyemlámpás kapott helyet, amelyek szinte teljesen átalakítják a teret. A színes, világító alkotások között sétálva könnyű úgy érezni, mintha az ember egyszerre járna egy művészeti installációban és egy távoli koreai fesztiválon. A látvány különösen azok számára lehet emlékezetes, akik szeretik az olyan kiállításokat, ahol nemcsak nézni, hanem átélni is lehet a műveket.

Egy több száz éves történet, amely ma is él

A csindzsui lámpások története egészen az 1592-es Imdzsin-háborúig vezethető vissza.

A korabeli feljegyzések szerint a Nam folyón lebegő fényeket kommunikációs célokra használták, ugyanakkor reményt és üzeneteket is közvetítettek azok számára, akik a háború nehézségeivel néztek szembe.

Az évszázadok során a lámpások jelentése fokozatosan átalakult. Ma már a közösséghez tartozás, az emlékezés és a béke szimbólumaiként tekintenek rájuk. Ez a hagyomány ma is élő része Csindzsu mindennapjainak: a város minden évben megrendezi a világhírű Csindzsui Lebegő Lámpások Fesztiválját, amelynek idején több tízezer fény ragyogja be az utcákat és a folyópartot.

Ahol a selyem több mint textil

A kiállítás másik főszereplője a selyem. Csindzsu a világ egyik meghatározó selyemközpontjának számít, ahol több mint száz éve készülnek kiemelkedő minőségű selyemtermékek. A város azonban ma már nem csupán textilipari központként tekint önmagára.

A selymet a design, a képzőművészet és a városi identitás részeként értelmezik újra, így a hagyományos alapanyag kortárs kulturális eszközzé válik. A budapesti tárlat pontosan ezt a szemléletet mutatja meg: hogyan lehet egy történelmi örökséget úgy megőrizni, hogy közben a jelenhez is szóljon.

A világ több pontja után Budapestre érkezett

A kiállítás a KOFICE Traveling Korean Arts nemzetközi program részeként valósul meg, amely a koreai művészetet és kultúrát mutatja be a világ különböző országaiban.

A tárlat már Délkelet-Ázsiában és Németországban is sikeresen bemutatkozott, most pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt a különleges kulturális utazást.

A látogatók nemcsak a fényinstallációkat csodálhatják meg, hanem közelebb kerülhetnek Csindzsu történetéhez, selyemkultúrájához és ikonikus fényfesztiváljához is. A kiállítás egyszerre szól a múltról és a jelenről, a hagyományról és az innovációról, miközben olyan atmoszférát teremt, amelyből nehéz egyetlen fotóval visszaadni az élményt.

A Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai nemcsak azoknak lehet érdekes, akik rajonganak az ázsiai kultúráért, hanem mindenkinek, aki szeretne néhány órára egy másik világba csöppenni. Egy olyan világba, ahol a fény emlékeket őriz, a selyem történeteket mesél, és ahol a több száz éves hagyomány a jelenben talál új formát.

Korea fényei – Csindzsu selyemlámpásai

Koreai Kulturális Központ (1023 Budapest, Frankel Leó út 30–34.)

2026. június 19. – szeptember 4.

A belépés ingyenes, a Koreai Kulturális Központ nyitvatartási idejében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk