HÍREK
A Rovatból

Ennyivel keresnek majd többet a katonák szeptembertől

Kompenzálni kell a megnövekedett terheket, amit a változó biztonsági környezet jelent – mondta a honvédelmi miniszter.


Szeptembertől nő a katonák illetménye, az emelés átlagosan 26 százalékot jelent, de állománykategóriánként eltérő - mondta a honvédelmi miniszter Facebook-oldalán csütörtökön közzétett videóüzenetében.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett: a kormány egy kiemelt mértékű illetményemelésről hozott határozatot, amely két lépcsőben, először ez év szeptemberétől, majd 2024 januárjától lesz a katonáknak kiutalva. Hozzátette:

szeptember első napjával indul az az időszak, amire a katonák már a kiemelt illetményt fogják kapni.

A miniszter kiemelte: készenlétfokozást rendelt el, és kompenzálni kell a megnövekedett terheket, amit a változó biztonsági környezet jelent, továbbá növelni kell a katonák megbecsültségét.

„Ez az illetményemelés jelentős mértékű, átlagosan is 26 százalékot jelent, de állománykategóriánként eltérő. A békéhez erő kell, a munkát folytatjuk” - mondta videóüzenetében a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf videóüzenetéhez azt írta:

  • érettségivel nem rendelkező közkatona eddig 280 ezer forintot keresett, ez most 400 ezer forintra nő, az érettségivel rendelkező közkatona illetménye pedig 323 ezerről 415 ezer forintra nő.
  • Altiszti állományban egy őrmester kicsivel több, mint 421 ezer forintot vihetett eddig haza, ez most 533 ezer forint.
  • A kezdő hadnagyok fizetése 468 ezerről 585 ezer forintra nő.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    „A MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak a Balatonra” - Geszti Péter Lázárt és Mészárost ekézte a színpadon
    Több hazai zenész után Geszti Péter is beleállt a kormányba a fellépésén. A koncertjén kifigurázta a MÁV-ot és az ország leggazdagabb emberének luxusutazásait is.
    Szerző: GJ - szmo.hu
    2025. augusztus 18.



    A sort Caramel kezdte néhány hónappal ezelőtt, amikor egy koncertjén - érezhető kormánypárti kritikával - felszólalt a gyűlöletkeltés ellen. Azóta ByeAlex, Kiss Tibi, Marsalkó Dávid és Lukács László is hasonló módon és mondanivalóval nyilatkozott a társadalmi megosztottság kapcsán. Geszti Péter a hódmezővásárhelyi Szent István-napok keretében, a XIX. Borfesztiválon folytatta a sort, múlt pénteken.

    A koncerten közvetve szájára vette Lázár Jánost és Mészáros Lőrincet is.

    „Tegye föl a kezét, aki busszal jött ide! Tegye föl a kezét, aki autóval! Tegye föl, aki vonattal! Nektek külön gratulálok, hogy sikerült ideérni. Most nemrég hallottuk, hogy a MÁV bejelentette: 2026-ban embert juttatnak el a Balatonra” – szólt be Lázár Jánosnak Geszti.

    Ezután Mészáros Lőrinc utazásait parodizálta. Mint ismert, az ország leggazdagabb embere egy kétmilliárdos helikopterrel, majd egy 22 milliárdos magángéppel utazott Münchenbe, ahol felkérdezték, hogyan jutott el a helyszínre. Az ekkor elhíresült mondatára Geszti azzal utalt a koncerten, hogy „muszáj még kérdeznem valamit? A többiek hogy jöttek? Hát, gondolom, nem gyalog...”

    (Blikk)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter közzétette az orosz nagykövet válaszlevelét: Ezek szerint háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…
    A Tisza elnöke tegnap hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Az oroszok azt válaszolták, hogy nem avatkoznak bele más országok belügyeibe.


    https://www.facebook.com/peter.magyar.102/posts/pfbid02rW6P9dFsWQXqaffYNVctQs29mm4yBfiNTSMwCMynWaEko18KAnJv9tZ2UnngwLrkl

    Magyar Péter még vasárnap délután a Facebookon tette közzé azt a levelet, amelyet az orosz nagykövetnek címzett. Ebben arra hívta fel a figyelmet, hogy az augusztus 13-án kiadott közlemény név szerint említette őt és pártját, amit elfogadhatatlannak nevezett. Úgy fogalmazott, hogy egy külföldi állam hivatalos hírszerző szervének kijelentései egyetlen célt szolgálhatnak: „a magyar választók befolyásolását, a közéleti vitáink torzítását és a demokráciánkba vetett bizalom aláásását”.

    A Tisza elnöke hivatalosan tiltakozott az orosz hírszerzés kijelentései és azok állami csatornákon történő terjesztése ellen. Haladéktalan és nyilvános magyarázatot kért a nagykövetségtől a közlemény jóváhagyásával, céljával és szándékolt hatásával kapcsolatban. Emellett biztosítékot követelt arra, hogy Oroszország a jövőben tartózkodik minden olyan cselekménytől, amely Magyarország belpolitikai folyamataiba való beavatkozásnak minősülhet. Ide sorolta a dezinformációs kampányokat, a kiberműveleteket, valamint a politikai szereplők és állampolgárok megfélemlítését is.

    Mos közzétette a nagykövetség álaszlevelét is a Facebookon:

    Íme Oroszország hazánkba akkreditált nagykövetének válaszlevele a tiltakozásomra. Különösebben nem érdemes kommentálni. Egy mondatot azért kiemelek a levél végéről:

    “országunk (értsd Oroszország) nem avatkozik bele más országok belügyeibe”

    Ezek szerint három és fél éve háborút folytatni egy másik ország ellen, nem jelent beavatkozást…


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Vége a kánikulának! Brutális időjárás jöhet a nemzeti ünnep után
    Augusztus 20-án még tombol a hőség, de csütörtöktől délnyugat felől nagy fordulat várható. A hétvégére lehűlhet az idő, eső és viharos szél is jöhet.


    A hét első felében még nyári idő lesz, de az Időkép.hu azt jelzi, hogy csak szerdáig melegszik az idő, így augusztus 20-án 30 és 35 fok közötti maximumokra van kilátás. Aznap délután viszont nyugat felől felhősödés kezdődik, majd estére a Dunántúlon helyenként már záporok, zivatarok is lehetnek.

    Csütörtökön csak délen és délkeleten tart ki a hőség, a hőmérséklet elérheti a 35-36 fokot. Ezzel szemben az északi és nyugat országrészben 23-29 fokig hűl a levegő. Később délnyugat felől egyre több helyen számíthatunk majd záporokra és zivatarokra, amelyek lassan, de szinte biztosan elérik a déli és délkeleti tájakat is.

    Heves zivatarok is várhatók, amelyekhez nagyobb méretű jég, felhőszakadás, sőt, akár 80-90 km/órás sebességet meghaladó széllökések társulhatnak.

    Pénteken sokfelé lehet szükség az esernyőkre. Délután inkább keleten valószínű további eső, zápor, zivatar, miközben nyugat felől elkezd felszakadozni a felhőzet. A szél országszerte nyugatira, majd északnyugatira fordul, és sokfelé jönnek még viharos lökések

    Ekkor már csak délkeleten lesz 27-30 fok, máshol 20-26 fok között lesz a maximum hőmérséklet.

    A front mögött a hétvégén mérsékelten meleg idő várható, hűvös hajnalokkal, nappali 21-27 fokokkal. Az északnyugati szél gyakran feltámadhat, de napos-gomolyfelhős időre lehet számítani, néhol jelentéktelen záporral.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Trump a Fehér Házban fogadta Zelenszkijt, aki jóval formálisabb öltözékben jelent meg, mint szokott
    Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között.
    MTI/EPA/Will Oliver - szmo.hu
    2025. augusztus 18.



    Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt a kétoldalú megbeszélésük előtt.

    Zelenszkij szokatlan öltözetben érkezett

    Az ukrán államfő ezúttal nem a megszokott katonai ruháját viselte, hanem jóval formálisabb öltözékben jelent meg, ám a teljes öltönyt és nyakkendőt most sem vette fel.

    Egy európai tisztviselő a CNN-nek elmondta, hogy Zelenszkij ruhaválasztása már a hétfői találkozó előtt téma volt az amerikai és ukrán fél között. A Trump-adminisztráció kifejezetten javasolta, hogy az elnök ne katonai öltözékben érkezzen.

    Már korábban is vita kísérte a viseletét

    Nem először került középpontba Zelenszkij ruházata. Februárban, a Trump-pal folytatott, balul sikerült találkozón az amerikai elnök gúnyosan megjegyezte: „Ma kiöltözött.”

    Akkor egy Trump-párti újságíró is megkérdezte tőle: „Miért nem visel öltönyt?” Zelenszkij ugyanazt felelte, amit az orosz invázió 2022-es kezdete óta mindig: katonai ruhában marad, amíg béke nem lesz Ukrajnában.

    Fekete ingben és zakóban lépett a Fehér Házba

    Most hétfőn az ukrán elnök fekete inget és fekete zakót öltött, ezzel a katonai viselet és a teljes öltöny közötti középutat választotta.

    Ugyanezt a szettet viselte áprilisban Ferenc pápa vatikáni temetésén, valamint júniusban a hollandiai NATO-csúcson is.

    „Sok jó megbeszélést és tárgyalást folytattunk, és úgy gondolom, hogy haladás történik, nagyon jelentős haladás sok szempontból” – mondta Trump az Ovális Irodában, amikor Zelenszkij mellett ült.

    „Mint tudják, nemrégiben jó megbeszélésünk volt Oroszország elnökével. És azt hiszem, van rá esély, hogy valami kisüljön belőle.”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: