SZEMPONT
A Rovatból

Elvonulási tünetek, avagy ilyen volt húsz év után visszatérni a Sziget Fesztiválra

Munkatársunk 20 év szünet után kicsit félve ment vissza a Szigetre. Ami ugyan nem olyan, mint volt, de tökéletes elégedettséggel távozott. Szubjektív beszámoló.
Malinovszki András - szmo.hu
2022. augusztus 17.



20 év nagy idő.

20 éve még létezett – igaz csak két taggal – Jugoszlávia nevű ország. Nem hogy be nem zárt még, de akkor nyitott meg a Kultiplex szórakozóhely Budapesten. Nyáron mindenki a Las Ketchup együttes Ketchup Songjára bulizott. (Tudjátok: „Aserejé, a, ejé...”) Nem volt még Facebook, okostelefonok, YouTube, Google-térkép. Abban az évben mutatták be a Jégkorszak első, valamint a Harry Potter- és a Gyűrűk ura-filmek második részét. Koncertezett és lemezeket vett fel még a Kispál és a Borz. Ilyesmik.

Szóval régen volt. Abban az évben 17 éves fejjel eldöntöttük néhány barátommal, hogy bevesszük a (már éppen nem Pepsi) Szigetet. Ahol fellépett többek között a The Cure, Iggy Pop, a Die Toten Hosen, a Nightwish és a Muse. Bár mi leginkább csak pogózni akartunk szeretve tisztelt történelemtanárunkkal és osztályfőnökünkkel a Metal Hammer Színpadon az Auróra léleksimogató lágy dallamaira. Így is történt végül, minden más csak ráadás volt.

A fő, hogy kinn voltunk, reggelig maradtunk, cigizhettünk (pedig már akkor is utáltam), ihattunk, koszosan és büdösen mehettünk haza haveromtól kölcsönkért Marylin Manson-pólóban, (Jut eszembe: ekkor Marylin Manson is csak egy különc rocksztár volt még a nagyközönség számára, nem egy aljas, szadista bántalmazó.) Felháborítóan közhelyes, hogy „mintha tegnap lett volna”, de tényleg szinte mindenre emlékszem. Akkor nem sejtettem még, hogy jó ideig utoljára voltam a Szigeten.

Nem volt ez előre eltervezve, csak valahogy így alakult. Az egyetemi évek inkább a házibulizásról szóltak, egy idő után átszoktam a „kisebb szabású” fesztiválokra (ha egyáltalán), a Sziget meg valahogy kívül esett a látókörömön. Az sem segített, hogy exponenciálisan drágulni kezdett, évről évre egyre inkább a külföldieknek és /-ről szólt (pedig mi sem áll messzebb tőlem, mint a faj- és/vagy kultúrakeveredéses ostobaságok!). És az sem, hogy egy barátom, aki egy darabig még kötelességszerűen járt a fesztiválra, ismerve az úriember iránti viszonyulásomat, úgy fogalmazott nekem:

eléggé elgerendaikárolyosodott a fesztivál.

(Jó ég, azért lesz egy meccsem, mire ezt a szót elfogadtatom a korrektorainkkal...) Értsd: minden kicsit fancybb, kicsit komformabb, kicsit kevésbé poros és underground – és persze kurva drága, hogy az ott lévők azt érezhessék, hogy valami elit társaság tagjai. Lásd még: egykor szuper, családosok és egyszál plédes párok által látogatott ingyenes tó körbekerítve, felszórva némi homokkal, kézműves sör, kézműves burger, tizenkétezer-kilenckilencven lesz, köszi.

Aztán jött 2022, és én elmondhatom, hogy ami nektek két év szünet volt, az nekem húsz. (Kicsit csalok: 2010-ben valójában ott voltam a Kispál-búcsúkoncerten, de szerintem egyetértünk abban, hogy ez nem érvényes találat.) Nem állítom, hogy idén nagyon terveztem a kimenetelt, bár nem tagadom, eszembe jutott a kerek évfordulóm. Aztán ránéztem a lineupra, konstatáltam, hogy az előadók 90 százalékát nem ismerem és a maradékból sem mindenkit kedvelek teljes odaadással. De főleg: megláttam, hogy 30 ezer forint egy napijegy, és néhány nanoszekundumba telt elengednem a gondolatot, hogy hosszú idő után megint félsüket legyek és két napig port fújjak az orromból pár óra buli kedvéért.

De az embernek be kell vallania, ha hülye, és én bizony hülye voltam. És előítéletes. Elhittem, hogy senkiháziak kezében van a popszakma. Pedig csak egy része.

Mert drága munkahelyem felém dobott két ingyenjegyet, én meg nem álltam félre előle, és innentől nem volt indokom nem megírni a Sziget – 20 évvel később munkacímű opuszomat. Úgyhogy hasonkorú barátnőmmel felkerekedtünk, és kibringáztunk a Hajógyári-szigetre meglesni, hogy csinálják ezt manapság a fiatalok. Furcsa volt, de a K-Hídnál tényleg elkapott valami nosztalgia, akaratlanul is vigyorral az arcunkon lépdeltünk befelé, sorban szórtuk a szigetes emlékekmorzsákat, próbáltuk összerakni az összefolyó éveket. És naná, hogy kellett csinálnunk egy képet magunkról és „A Hídról”. Hogy a 20 év nem múlik el nyomtalanul, az azért meglátszott azon, hogy hosszú másodperceket tököltünk a kamera szelfi és nemszelfi módjának beállításaival. És főleg azon, hogy körbenézve eltöprengtem, hogy a velünk vonuló vidám fiatalok egy jó része nem is élt még, amikor én utoljára itt voltam. Bent kiderült, hogy a fellépők közül sem mindenki. Odabenn pedig meglátva a hatalmas port és az alóla épp csak kikandikáló sátrakat tulajdonképp tényleg elfelejtettem, hogy eltelt két évtized, és már száz százalékig önfeledten sétáltunk a helyszínek felé – amiket persze csak félig-meddig terveztünk meg. Ekkor jöttem rá arra is, hogy én kifejezetten szeretek félsüketen port fújni az orromból napokig, és egészen érdekes volt szembesülnöm vele, hogy ez az érzés tulajdonképp: hiányzott.

Ugyanis eddigre minden előítéletem elszállt, és rájöttem, hogy – nekem – mitől Sziget a Sziget. Voltak persze prioritásaim, de nincs annál jobb, mint sátorról sátorra, színpadról szinpadra járva önfeledten fedezni fel vadonatúj arcokat és hangzásokat. (Sokszor alig ismert nyelvekkel együtt.) Kiváló Láng Dávid kollégám EBBEN A CIKKBEN már megénekelte, hogy hiába fanyalognak sokan az elmúló Völgy-élményről, neki a változásokkal együtt még mindig nagyon otthonos és szórakoztató hely a Művészetek Völgye. És hasonlóan vagyok én is:

a változás természetes, naná, hogy a Sziget nem ugyanaz, mint 2002-ben (pláne mint 1993-94-ben), de attól még ugyanúgy kicsit piszkos, kicsit őrült, de teljesen laza és király fesztivál – mint aminek közel három évtizede megszületett.

(Ha rosszmájú akarnék lenni, hozzátenném, hogy Gerendai Károly ellenére.) Oké, tudom én, hogy idetelepül ilyenkor fél Hollandia, és rajtuk kívül még annyi külföldi arc, hogy ha lenne ambíciójuk, már holnap elfoglalhatnák az országot. (Összehasonlítva az ő arcukat mondjuk a Parlamentben ülőkével, azt mondom: bárcsak...). Tény, hogy a magyar szóra ugyanúgy felkapod a fejed, mint egy lengyel vagy délolasz üdülőhelyen, és kötve hiszem, hogy zenei újságírón kívül lenne olyan, aki a lineup maximum felénél többet ismerne. Ez nyilván változás. De a kötetlenség, a lazaság és a nyomokban még mindig felfedezhető underground például alig kopott.

A csütörtöki napon láttunk belga (majdnem) tinédzser korú klasszikus zenészeket (Meskerem Mees), akik a körben üvöltő színpadok között egy szál gitáron és nagybőgőn olyan chillt tudtak varázsolni, hogy fél órára tényleg teljesen leállt a lánc az agyunkban. Lenyűgöző finn hiphopot (Laineen Kasperi), amiből ugyan csak azt a három szót értettük, amit a frontember angolul elmagyarázott, de mégis éreztük, hogy ez valami nagyon vicces, nagyon emberi és nagyon alter cucc. Ott voltak a magyar partivarázslók (Slow Village), akik a Nagyszínpad fő attrakcióival egy időben pár tucat embernek is odaverős bulit prezentáltak. Éjjel leírhatatlan élmény volt a marokkói-francia Bab L'Bluz sámándobos és egyéb, meghatározhatatlan hangszeres dallamaira táncolni önfeledten – még nekem is, aki általában körülbelül annyira élvezem a táncolást, mint egy Kovács Ákos-interjút a hagyományos nemi szerepek helyéről a társadalomban. És bár csak beugrók voltak, mégis seperc alatt keményvonalas feminista lettem Girli rappelésétől és vidáman énekeltem a Fran Palermo melankolik dallamait.

Arra, hogy mennyire érdemes az alternatív, kisebb helyeket keresni, jó példa volt a kilátogatás napjának fő fellépője. A Nagyszínpadon a Bastille még megpróbált valami hangulatot varázsolni, ám a több tízezer embernek játszó húzónév, a tennessee-i származás ellenére egy az egyben brit indie-popot játszó Kings of Leon szomorúan nem tudott mit kezdeni a hatalmas tömeg adta lehetőséggel, és erőtlenebbek voltak, mint egy egyhuzamban harmadik napi katatüntetés nyári kánikulai estéken, TGM-beszéddel dúsítva. A bandához eddig sem fűzött különösebb érzelmi szál, de így, a 25. évükhöz közeledve mintha kicsit a megfáradás jelei mutatkoznának náluk, cseppet mintha nagyobbra nőttek volna, mint amit még kényelmesen kezelni tudnának.

És hát ott volt az egyik kedvencem, a Magic Mirror sátor, ami aztán tényleg egy olyan sziget a Szigeten belül, ami magasan az égbe tartja középső ujját egy olyan ország fővárosának egészen pici csücskében, ahol a civilizált világ legostobább médiatanácsa feljelent egy Hollandiában bejegyzett médiacéget egy leszbikus csók miatt. Itt viszont nincs erre utalás, nincs (bizony, Viktor, nincs!) még provokáció sem, csak felszabadult, gyönyörű, táncoló testek. Hol nőké, hol férfiaké, hol a fene tudja pontosan, de a látvány annyival magával ragadó, hogy nem is érdekel. A távolban talán hallasz felsírni egy Tarlós Istvánt, de mindent feledted az a boldogság, amit a teltházas közönség arcán látsz.

Ezen kívül pedig ott van még az az élmény, amit egy mászkálós akció-kaland videójátékban kapsz, amikor össze-vissza kóricálva mindeféle rejtett kincsekbe botlasz. Hol egy HIV-szűrésbe, hol egy vadnyugati búcsúba, hol egy vietnámi vízi színpadba (innen jár hatalmas külön köszönetem Kraszkó Zita felé), itt egy TikTok-pont, ott egy határvadász-toborzás. (Ahol amúgy ott ül egy béka- és egy királylány jelmezes külföldi srác, akiknek az arcán látszik, hogy minden fogaskereket megmozgatnak, hogy megértsék, valójában mi is történik épp körülöttük.) Nyavalyoghatsz persze a „horror” árakon (ha influenszerként bejelentkezős posztot csinálsz, akkor egyenesen kötelező, mert nincs annál érdekesebb, mint a tizenharmadik ugyanolyan embertől meghallgatni, hogy ezerhárom a sör), de az is tény, hogy ha a kitelepült, tök változatos éttermek helyi kínálatából nem tudsz magadnak megfelelő tápanyagpótlást találni a hajnalig tartó bulihoz, akkor a hiba a te készülékedben van.

A durván nyolc órás kint létembe még sokkal több dolog belefért, mint amit ekkora terjedelemben le tudok írni. Ami biztos, hogy barátnőmmel már hazafelé bringázva megbántuk, hogy nem tudunk több napra menni. Ugyan az „egy hét együttlét” egy kicsit lecsökkent, de az biztos, hogy ha „elhoztam volna anyámat is”, ő is remekül érezte volna magát. Még mindig érvényes a legelső év mondata, a „mindent szabad és semmit sem muszáj”, és gyakorlatilag biztos az is, hogy jövőre is fogok találni egy jó kifogást, és ott leszek. Ami pedig a legbiztosabb, hogy a Sziget valahol még mindig tényleg a szabadság egy kis szigete – egy olyan környezetben, ahol ez egyre égetően fontosabb.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: csapdába csalták és kellemetlen szituációba tolták Magyar Pétert, amiben nyilván nem tudta megvédeni magát a mágikus dossziétól
Magyar Péter és az ATV harcát elemzi Pottyondy is a legújabb videójában. Szerinte az ügy azért „nem egy olyan rejtély, ami Sherlock Holmes-t kíván”.
FM. Kép: Youtube - szmo.hu
2024. június 11.



Legújabb videójában Pottyondy Edina sem hagyta szó nélkül Magyar Péter és az ATV frissen kirobbant konfliktusát. Miután – Szentkirályi Alexandrára utalva – levezette, hogy Orbán Viktor „a kampány végén azzal vezette le a sok stresszt, hogy emgint kinyírt egy politikusnőt”, hosszasan elemezte Rónai Egon és a TISZA Párt alelnökének hétfő esti összeveszését.

„Vajon mire várt Egon? Hogy együtt majd átnyálazzák és kisilabizálják a piros dossziét a rendelkezésre álló 10 percben? A világ legabszurdabb riportja lett volna”

– mondja Pottyondy. Szerinte két megfejtés lehet itt: az egyik, hogy az ATV dossziéja kamu, a másik pedig, hogy Magyar Péter vádaskodik hazudozva. Hozzáteszi:

„Vannak sms-ek, híváslisták, e-mailek – azért ez nem egy olyan rejtély, ami Sherlock Holmes-t kíván. Derüljön ki, hogy mi történt, mert mindkét verzióból le lehet vonni nagyon fontos következtetéseket.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: csak egyetlen szereplő lehet maradéktalanul elégedett - a Tisza Párt
Az elemző szerint az új magyar politika legérdekesebb inkubátorháza a fővárosi közgyűlés lesz.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. június 10.



Török Gábor a közösségi oldalán elemezte vasárnapi választási eredményt. Azt írja:

1. A 2010 utáni magyar politikában rendszerhibának látszik a tegnapi EP-választás: a Fidesz 2006 óta nem ért el ilyen rossz eredményt országos választáson, miközben „nemfideszes” párt egyedül indulva 2006 óta nem szerepelt ilyen eredményesen. Új helyzet van, amely minden bizonnyal új utakra viszi, ösztönzi vagy kényszeríti a politikai szereplőket.

2. A választásnak sok kis győztese és vesztese van, de csak egyetlen szereplő lehet maradéktalanul elégedett: a Tisza Párt. A várakozásokat messze meghaladó EP- és fővárosi listás eredmény (EP-választáson párszázezer szavazattal elmaradva, a fővárosban fej-fej mellett állva) a magyar politika Fidesz utáni legerősebb szereplőjévé tette Magyar Péter pártját.

A magyar politikában ezzel a választással új időszámítás kezdődött: a Fidesznek és a 2024 előtti ellenzéknek egyaránt a Tisza jelentette kihívással kell megküzdenie a 2026-ig terjedő időszakban, miközben a Tisza a legerősebb ellenzéki pártként – majdnem egy ligában a Fidesszel - építkezhet tovább

(amely építkezés nehézségeiről már eddig is – okkal - sokat beszéltek és minden bizonnyal most még többet fognak).

3. A Fidesz számára természetesen nem jelent totális kudarcot a mostani választás, de a várakozásokat messze alulmúló (eddigi messze legrosszabb) EP-eredmény (továbbá a 30 százalék alatti fővárosi szavazatarány) és különösen a Tisza példátlan felemelkedése komoly problémákat jelez és egyben okoz is. Különösen úgy, hogy a Fidesz szinte egy parlamenti kampányt folytatott, erőforrásokban és terepmunkában is. A kormány helyzetét nehezíti, hogy a választás után a korábbiaknál valószínűsíthetően szigorúbb költségvetési politikára nyílik csak lehetőség. A Fidesznek azt is át kell gondolnia, hogy vajon

a szokatlanul negatív és egyetlen témára egyszerűsített kampány jó döntés volt-e, és hogy a fővárosi visszaléptetés – amellyel ráadásul nem is saját jelöltjüket, hanem egy ellenzéki párt retorikájában „harmadik utas” politikusát vezethették sikerre (ez majd a szoros eredmény miatt csak később derül ki) - milyen üzenetet küldött a saját szavazóiknak.

4. Az önkormányzati választási eredmények nagyon hasonlítanak az öt évvel ezelőttiekre, még akkor is, ha fontos városok (Baja, Eger, Miskolc, Salgótarján versus Győr, Szolnok, Nagykanizsa) és egy-egy fővárosi kerület (I. versus XII.) gazdát cseréltek, miközben újra bebizonyosodott, hogy a regnáló polgármesterek a helyi választáson nagyon komoly előnnyel indulnak.

5. Az új magyar politika legérdekesebb inkubátorháza a fővárosi közgyűlés lesz (de csak októbertől, addig még sok víz folyik le a Dunán és a Tiszán), ahol olyan – téttel bíró - taktikázások várhatók, amelyekre nagyon régen volt példa idehaza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Erősödött a jobboldal, de „Európa főszabotőre”, Orbán Viktor nem lehet elégedett a Guardian szerint
A brit lap elemzésében azt írta, hogy Orbán hídépítő szerepének a vasárnapi eredmények tükrében már kisebb esélye van.


Orbán Viktor szerette volna megmutatni az, hogyan tudják a nacionalista pártok elfoglalni Brüsszelt, „Európa főszabotőre” azonban nem lehet elégedett - írja a vasárnapi választások eredményét elemezve a Guardian.

A brit liberális lap szerint

a magyar kormányfő a kontinens legradikálisabb kampányát folytatta, amit arra épített, hogy az EU a hibás, és Brüsszelt „liberális ősellensége, a magyar-amerikai filantróp Soros György bűvkörébe vonta”.

„Titokban háborúra készült Oroszországgal Ukrajna miatt. A béke megőrzésének egyetlen módja, ha az európai parlamenti választásokon kormánypártjára, a Fideszre szavaznak” - idézte fel a Guardian. Szerintük Orbán szerette volna úgy átvenni július 1-jétől az unió soros elnöki tisztét, hogy ő lesz az, aki egy platformba tudja szervezni a „kemény jobboldal” pártjait. Ennek érdekében javasolt egyeztetést a francia Nemzeti Összefogás vezetője, Marine Le Pen és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök között.

Ahogy korábban már a Le Point nevű francia lapnak is fogalmazott: „Az európai szuverenista tábor és általában a jobboldal jövője most két nő kezében van.”

A Guardian szerint azonban

ennek a hídépítő szerepnek már kisebb esélye van a vasárnapi választások után.

A Fidesz ugyanis a korábbi 13 helyett most 11 képviselőt küld majd az Európai Parlamentbe, míg az eredmények alapján Le Pen pártja 30, Meloni pártja pedig 24-et.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Bayer Zsolt: Magyar Péter a budi mellett égő csipkebokor, ahová enyhülni járnak a tizennyolc éve szorulásos ellenzékiek
Bayer Zsolt indulatos kirohanásban bizonygatta, hogy most is a Fidesz nyerte a választást. Nem csak Magyarnak szólt be: szerinte a kutyapártos Kovács Gergely „egy drogos agyhalott”.


Két nappal a választások után Bayer Zsolt is értékelte az eredményeket: a fideszes publicista a Magyar Nemzetben a rá jellemző agresszív stílusban bizonygatta, hogy a Fidesz szerinte most is nyert.

„Ha kormánypárt vagy, tizennegyedik éve kormányzol kétharmaddal, és 2006 ősze óta megnyertél már minden választást”, akkor a médiában és az ellenzéki körökben még így is vesztesnek állítanak be

– írja Bayer. Konkrétan két lapot említ publicisztikája különböző pontjain, a 444-et és a HVG-t, de nem idéz ezekből, hogy alátámassza benyomásait. Azt írja viszont:

„Ha a vasárnapi választás parlamenti választás lett volna, ugyanez az eredmény egy ötödik kétharmadot ért volna.”

A publicista még mindig sértődötten kéri számon a nyilvánosságon, hogy a XII. kerületben polgármesternek választott MKKP-s Kovács Gergely, vagy a Magyar Péter-féle TISZA Párt eredményeit – szerinte – „áttörés!” felkiáltással dicsérik.

Bayer szerint Kovács Gergely „egy drogos agyhalott”, Magyar Péter pedig „a budi mellett égő csipkebokor, ahová enyhülni járnak a tizennyolc éve szorulásos ellenzékiek”.

Publicisztikáját azzal zárja, hogy állítja, neki – a sértett hangvétel keltette látszat ellenére – „rendben”, hogy a Fidesz „megtorpanásáról” beszélnek. Abban pedig Bayer biztos, hogy 2026-ban meglesz az ötödik kétharmad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk