HÍREK
A Rovatból

Először találkozott volt párjával Orosz Bernadett a bíróságon, a férfi 5 milliót követel az áldozatától

A volt barát szerint személyiségi jogokat sértett, hogy a nő a közösségi oldalán nyilvánosságra hozta az ő nevét és a személyes adatait.


Mint arról korábban beszámoltunk, Orosz Bernadettnek becsületsértés miatt bíróság elé kell állnia, előbb, mint hogy az őt bántalmazó férfi büntetőügyét tárgyalják.

Megkezdődött Orosz Bernadett személyiségi jogi pere, melyet volt barátja indított ellene, mert a nő tavaly novemberben a közösségi oldalán arról írt, hogy a férfi brutálisan bántalmazta. A volt párja azért perelte be, mert a nő nyilvánosságra hozta a nevét és a személyes adatait. Ezért most 5 millió forintot követel.

A tárgyalás napján a bíróság épülete előtt a Nőkért Egyesület demonstrációval fejezte ki támogatását Orosz Bernadett mellett.

Antoni Rita, a Nőkért Egyesület elnöke szerint egy ilyen tett elkövetőjének az előzetes letartóztatásban kellene amiatt aggódnia, hogy 15, vagy 20 év börtönt fog kapni a tettéért és nem még azt kitalálnia, hogy beperli az áldozatát.

Orosz Bernadett és volt párja a történtek óta most találkoztak először, a bíróságon.

A nő az RTL Híradónak elmondta, hogy

"Én még mindig félek tőle.

Félek attól, hogy elkap a folyosón, meg persze gondolom, ezt itt már csak nem tenné meg, de ezt nem lehet ésszerűen, ezt nem lehet racionálisan felülírni azt a fájdalmat, azt az érzelmet, amit nekem ő okozott."

Bár a nyomozás még tart a férfi ügyében, de ügyvédje szerint a mostani pernek nincs köze ahhoz. Szerinte:

"Ezek személyiségi jogok, amiket a btk. kifejezetten nevesít... ezek a jogok akkor is megilletik a felperest, hogy ha büntetőeljárás alatt van, sőt akkor is, ha esetleg elítélik ebben az ügyben.

A per novemberben folytatódik.

VIDEÓ: A RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump felhívta Orbánt, és megkérdezte, hogy miért blokkolja Ukrajna EU-csatlakozását
A Bloomberg szerint az amerikai elnök európai vezetők kérésére kereste a magyar kormányfőt. A hívás során Magyarország jelezte, érdekli a lehetőség, hogy Putyin és Zelenszkij tárgyalásának helyszíne legyen.


Donald Trump amerikai elnök hétfőn telefonon beszélt Orbán Viktorral, miután egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel is. A Bloomberg értesülései szerint

a hívás fő témája az volt, miért akadályozza a magyar miniszterelnök Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásait.

A telefonhívás egy olyan megbeszélés nyomán történt, amelyet Trump a Fehér Házban tartott európai vezetőkkel az orosz–ukrán háború lehetséges lezárásáról. A találkozón a politikusok arra kérték az amerikai elnököt, hogy használja fel befolyását, és próbálja rávenni Orbán Viktort, hogy változtasson álláspontján.

Az ukrán csatlakozás a hírek szerint egy biztonsági garanciacsomag része lenne, amely célja, hogy megakadályozza Oroszország további területszerzését egy esetleges tűzszünet után.

A beszélgetés során Magyarország érdeklődést mutatott afelől is, hogy házigazdája lehessen Vlagyimir Putyin orosz elnök és Volodimir Zelenszkij következő tárgyalási fordulójának. Trump hétfőn arról is beszélt, hogy vezetői szintű csúcstalálkozót szeretne létrehozni Oroszország és Ukrajna között, amelyet egy háromoldalú egyeztetés követne, ahol ő maga is részt venne. Ennek pontos helyszíne és időpontja még nem ismert.

A Bloomberg cikke kiemelte, hogy Orbánt Trump szoros szövetségeseként tartják számon, akit sokan a MAGA-mozgalom és a világ jobboldali populistáinak példaképeként emlegetnek. Magyarország rendszeresen akadályozza az EU döntéseit, és diplomáciai védelmet biztosít Oroszországnak a szankciókkal szemben, miközben lassítja az Ukrajnának nyújtott segítség folyamatát is.

A telefonhívás idején Trump, Zelenszkij és több európai vezető órákig egyeztetett Washingtonban a békefolyamat közös megközelítéséről. Minderre alig néhány nappal azután került sor, hogy Trump Alaszkában találkozott Putyinnal.

Trump két hívást is intézett: az egyiket Putyinnak, a másikat Orbán Viktornak. Ez utóbbi egy újabb, előzetesen nem tervezett egyeztetés után történt az Ovális Irodában.

Orbán hivatalosan nem erősítette meg a hívást, és Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője sem kívánt nyilatkozni arról, hogy Budapest felmerülhet-e a Putyin–Zelenszkij-csúcstalálkozó helyszíneként. A szervezők több lehetőséget is mérlegelnek.

A magyar miniszterelnök kedden a Facebookon jelezte, hogy bár megkapta a kérést, nem változtat a véleményén.

„Ukrajna európai uniós tagsága nem nyújt semmilyen biztonsági garanciát. Ezért a tagság összekapcsolása a biztonsági garanciákkal szükségtelen és veszélyes”

– írta.

Orbán posztja azóta már nem elérhető a közösségi oldalán.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Reagált a Fehér Ház arra, hogy tényleg Budapestet nézték-e ki a Trump-Putyin-Zelenszkij csúcstalálkozó helyszínének
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.


Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő arra az értesülésre miszerint a Fehér Ház Budapestet javasolja egy háromoldalú ukrán-orosz-amerikai találkozó helyszíneként azt válaszolta, hogy

„egyetlen helyet sem tud cáfolni, sem megerősíteni”.

Egy másik kérdés válaszolva Karoline Leavitt azt mondta, hogy „sok opcióról egyeztetnek” az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei, a két oldal, azaz Ukrajna és Oroszország képviselőivel.

Vlagyimir Putyin orosz elnök állítólag elhangzott javaslatára, miszerint Moszkva is helyet adhatna egy magas szintű találkozónak, a fehér házi sajtótitkár úgy reagált, hogy

nem fogja „kiteregetni” Trump elnök és Putyin elnök magánbeszélgetésének tartalmát, azon kívül, amiről maga az amerikai elnök beszámolt.

Karoline Leavitt megjegyezte, hogy a kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.

Az amerikai médiumok közül a CBS jelentette meg azt az értesülést kedden, fehér házi forrásokra hivatkozva, miszerint egy lehetséges orosz-ukrán-amerikai elnöki találkozó helyeként az amerikai elnöki hivatal a magyar fővárost szeretné, az előkészítésen pedig már dolgozik az elnök biztonságáért felelős szolgálat.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter 10 pontos programot hirdetett - Orbánt és a Fideszt meg sem említette
A politikus szerint a jövő nemcsak Budapesten dől el, hanem a falvakban is. Úgy fogalmazott, a terv nem kívánságlista, hanem munkaterv.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. augusztus 20.



Magyar Péter augusztus 20-án Pannonhalmán, a „Szent István nyomában” című rendezvényen hirdette meg a Tisza Párt 10 pontos Szent István-programját. A politikus beszédében elmondta, hogy a terv nem négy évre, hanem egy nemzedékre szól, és minden pont mögé forrást, határidőt és felelőst rendelnek. Hozzátette, hogy a program végrehajtását a kormány megalakulásának első napjától kezdve nyilvánosan, negyedéves bontásban teszik követhetővé, derül ki a 444 összefoglalójából.

  • A program szerint 2035-ig megállítanák a népességfogyást, és azt célozzák, hogy 2050-től ismét tízmillió fölé emelkedjen a magyarság létszáma.
  • A születéskor várható élettartamot 80 évre növelnék, a tömeges elvándorlást pedig 2030-ig állítanák meg.
  • A „Vár a hazád!” program keretében nyolc év alatt kétszázezer magyar hazatérését szeretnék elérni.
  • Emellett tíz falunként egymilliárd forintos közösségi fejlesztési keretet adnának.
  • Az elképzelések között szerepel, hogy 2035-ig minden régióban épüljön egy 21. századi szuperkórház.
  • Az oktatás pedig Klebelsberg Kunó szellemében visszakerüljön a közép-európai régió élére.
  • A megújuló energia arányát 2040-ig megdupláznák, 2035-ig pedig megszüntetnék az orosz energiafüggőséget.
  • A kritikus aszályhelyzet azonnali kezelését is bejelentette.
  • 2030-ra a levegőszennyezést az év 95 százalékában az egészségügyi határérték alá szorítanák.
  • Visszaadnák az önkormányzatok szabadságát, függetlenségét, hatásköreit és forrásait is.

A politikus szerint a jövő nemcsak Budapesten és a megyeszékhelyeken dől el, hanem azon is áll, hogy a legkisebb falvakban megmarad-e az óvoda, a bolt, a háziorvos, a közösségi tér, a buszjárat, a tiszta levegő, az ivóvíz, az internet és a remény.

A programot Magyar Szent István ígéreteivel állította párhuzamba. Felidézte, hogy első királyunk templomot és iskolát, megyét és szervezetet, hidat és várost épített. „Mi ma azt mondjuk: építs kórházat, és mellé alapellátást; építs iskolát, és mellé tanári megbecsülést; építs víztározót, és mellé talajvédelmet; építs naperőművet, és mellé tárolókapacitást; építs önkormányzatot, és mellé szabadságot.”

Azt mondta, ha megvalósítják a 10 pontos tervet, akkor Magyarország nemcsak túlélni, hanem gyarapodni is fog.

„Nemcsak múltja, hanem jövője is lesz Európában. Mert mi nem Európa peremén akarunk álldogálni, hanem Európa szívéhez akarunk tartozni – úgy, ahogy Szent István is akarta.”

Beszédében egyszer sem említette Orbán Viktort vagy a Fideszt. Ehelyett a megbékélés fontosságáról beszélt: „Nem az a dolgunk, hogy gyűlöletet növesszünk a szívekben, hanem az, hogy rendet tegyünk a fejekben. Nem azért mondjuk ki, mi romlott el, hogy valakit megalázzunk, hanem hogy mindent helyreállítsunk. A magyar a bajban nem szavakat, hanem kezeket keres. A magyar nem fél a munkától, csak attól, hogy nem látja értelmét. Mutassunk értelmet, adjunk értelmet – és meg fog jönni a munkakedv.”

Közvetett módon azonban a Fideszre is utalt. A NER-ről és a valóságról szóló mondatai nagy tapsot kaptak.

„Aki Magyarországon kormányoz, az nem uralkodhat a népen. A hatalom nem kiváltság, hanem munka; nem zsákmány, hanem számonkérhető szolgálat. A kényes kérdésekre egyértelmű válaszokat kell adni: amikor a közpénz magánpénzzé válik, az nem a tehetség jele, hanem bűn. Amikor a keleti függőségből erényt faragunk, az nem okosság, hanem árulás. Amikor a kultúrát megosztásra használjuk, az nem ízlés, hanem méltatlanság. Aki Magyarországot szereti, annak az ország valódi szükségleteit kell szolgálnia. Minden rendszer fennmarad, amíg a valóság megkíméli; a valóság azonban előbb-utóbb benyit a díszterembe, a palotákba és az uradalmi birtokokba is. És amikor benyit, akkor számonkér.”

Magyar Péter tavaly is tartott augusztus 20-i rendezvényt, akkor a Margitszigeten Tisza-pikniket szervezett. Orbán Viktor legutóbb öt éve mondott ünnepi beszédet ezen a napon, korábban azonban többször is főszereplője volt az állami megemlékezéseknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kapta a Magyar Szent István Rendet
A két kutatóűrhajós Sulyok Tamás köztársasági elnöktől vehette át a kitüntetést a Sándor-palotában.


Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában, írja az MTI.

A Magyar Szent István Rendet évről évre Magyarország legmagasabb rangú elismeréseként adjuk át, az idei évben pedig a magyar űrhajózás két kiválóságának szeretnénk kifejezni, hogy teljesítményükkel nemcsak az űrkutatás históriájába és a világ tudománytörténetébe, hanem a magyarság szívébe is beírták a nevüket

- emelte ki az államfő.

Ahogyan sportolóink sikerei, feltalálóink világszenzációi is minden magyar öröme és büszkesége, úgy a mai nap kitüntetettjeinek fantasztikus űrmisszióit is méltán övezi magyarok millióinak nagyrabecsülése - hangsúlyozta az államfő.


Link másolása
KÖVESS MINKET: