prcikk: „Először semmit sem tudhattunk” - egy Kínában karanténba került magyar tanár mesélt a koronavírus-járványról | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

„Először semmit sem tudhattunk” - egy Kínában karanténba került magyar tanár mesélt a koronavírus-járványról



- Önök mikor értesültek a vírusról? Hiszen Kína hivatalosan sokáig tagadta a járványt.

- Épp mindenki a kínai holdújévre készült. Ez olyasmi, amit nem lehet elmagyarázni, a mi kultúrkörünkben ilyen nincs. Ők egy évben egyszer ünnepelnek, de akkor nagyon. 30-40 napig ez az ország gyakorlatilag leáll. Előtte és utána népvándorlás van, olyan, mint a lemmingek vonulása. Szerintem ezt nem merték leállítani január közepén, mert a kínai embert nem lehet visszatartani attól, hogy hazamenjen a családjához erre az időszakra. Az utolsó pillanatban, január 23-án délelőtt 10-kor zárták le Vuhant, 24-én kezdődött az ünnep.

Itt, nálunk is mindenki az ünnepekre készült, arra kellett bespájzolni, hiszen ilyenkor a boltok sem működnek. Egyszer csak a szálloda vezetőjétől kaptunk a közös chatre egy üzenetet, hogy ne menjünk Vuhanba, vagy egyáltalán Hupejbe – ez egyébként a szomszéd tartomány.

Azt sem tudtam, hol van Vuhan, meg kellett néznem a térképen, és megnyugodtam, hogy úgysem mennék oda. Nem értettük, miért a tiltás, mert akkor még az országos hírekben nem lehetett arról hallani, hogy Vuhanban valami elkezdődött.

Január 20-án vallották be az állami tévében, hogy van járvány, de mi, külföldiek azt nem nézzük, és egyébként is sok dolgunk volt. Akkor ért véget az őszi félév.

Aztán a szociális hálón egy itteni külföldieknek létrejött csoportból tudtam meg, hogy lezárták Vuhant.

Persze itt nem úgy kell elképzelni a közösségi médiát, mint amilyen a Facebook. Itt WeChat van, és szó szerint minden ott zajlik. Ott telefonálunk, e-mailezünk, ott tartjuk az értekezleteket, ott kapod az összes hivatalos értesítést, a diákokkal is ott tarthatjuk a kapcsolatot.

Telefonszámot is csak azért kapnak a kínaiak, hogy tudjanak WeChat-profilt létesíteni. Enélkül nem létezel. Éppen ezért ez egy nagyon érzékeny felület, a diákjaim sem posztolnak olyasmit, ami nagyon személyes lenne. Nincsen olyan kitárulkozás, mint Facebookon. Ezen fizetünk, mert össze van kötve a bankszámlánkkal.

Ezt úgy képzelje el, hogyha mondjuk, arra lenne szükségük, hogy amióta Kínában vagyok, hány fogkefét vettem, azt néhány kattintással le tudják hívni.

- Tehát kaptak egy üzenetet, hogy ne menjenek Vuhanba. Utána mi volt a következő lépés?

- Mivel ünnep volt, ilyenkor amúgy sem megy senki sehova. Ilyenkor a külföldiek vagy hazautaznak – mert másfél hónapos szünetünk van –, vagy a dél-ázsiai országokba szoktak utazni, Thaiföldre, Balira, Kambodzsába. Én azért maradtam itt, mert volt egy pályázatom, amit le kellett adnom január végéig.

Nem volt éles átmenet a karanténba, fokozatosan történt. Kétszer meghosszabbították az ünnepeket – ilyenkor úgysem járnak iskolába, nem dolgoznak –, és csak utána hirdették meg a kijárási korlátozásokat.

Az segítette a védekezést, hogy itt ennyire ellenőrizni tudják mindenki mozgását.

Vegyük a kampuszt. Van egy épület csoport, amit fallal vesznek körbe, ezen van három kapu. A háromból kettőt lezártak, egy van nyitva, az most ellenőrző pont. Ugyanígy az egész városban méhsejtszerűen vannak házcsoportok körbekerítve, mindenütt egy kapu van, ahol járványügyisek felügyelik a jövés-menést.

Az általános rendelkezés az volt, hogy egy lakásból három naponként egy ember jöhet ki, aki elmehet a boltba. Csak azok a boltok nyithattak ki, amelyeket a járványügy felügyelt. Hogy éhen ne haljon a város, mobilárusok jelentek meg, ahol elsősorban zöldséget, tofut, olajat, ecetet lehetett vásárolni. A kínaiakról tudni kell, hogy mindig meleget esznek. Itt nincs vajas kenyér. A gyerekek nem mehettek le, kutyát nem sétáltathattak.

Most már egy hete nincs új megbetegedés a városban, ezért feloldották a tilalmat. Az ellenőrző kapukat fenntartották, de már naponta ki lehet menni. Az élet olyan 50-60%-osan indult újra, de például minket, külföldieket megint korlátoznak, mert a külföldről visszatérők közül újabb fertőzötteket szűrtek ki. A 60 itt dolgozó külföldiből hatan maradtunk itt az ünnepekre, mi megint nem mehetünk ki.

- A hatóságok ilyen szigorúak?

- Nyugaton úgy képzelik el a hatóságok jelenlétét, hogy konfliktusban állnak a tömeggel. Mert csak tüntetésekről látunk képsorokat. A valóságban egyáltalán nem ez a jellemző. Nagyon ügyesen kommunikálnak. Van egy kapcsolattartó személy, ő adja az utasításokat nekünk, de ő is csak azt mondta, hogy „kedves tanárok, a saját érdekükben ne hagyják el a szobát”. Azt nem mondták meg, miért ne.

Aztán egy reggel vittem le a szemetet, és azt láttam, hogy a recepción nincs egy ismerős sem, hanem mindenütt egyenruhások hemzsegnek.

Épp akkor rendezkedtek be. Rögtön meg is mérték a lázamat.

Kiderült, hogy azért, mert éjjel a kampuszból elvittek két fertőzöttet, és nem tudták kizárni, hogy találkoztunk velük. Ezért kaptunk 14 nap teljes karantént. De ezt is csak abból tudtuk meg, hogy azt mondták, ne menjünk sehová, ők majd bevásárolnak nekünk. Az egyetem pedig minden tanárának küldött egy nagy doboz zöldséget.

Volt például egy érdekes esetem. Elfogyott az ivóvizem, amit ballonokban kapunk, és akkor nagyon bepöccentem. Elszakadt a cérna. Írtam egy hosszú, hisztérikus, angol nyelvű levelet a chatre.

És képzelje, másnap reggel arra ébredtem, hogy kopognak. Egy nagyon kedves lány állt az ajtóban. Megkérdezte, hogy egészen véletlenül nincs-e szükségem valamire, mert ő pont erre járt, és gondolta, megkérdezi.

Na erre sorolni kezdtem neki, hogy nincs vizem, nincs maszkom, zárva van a fitneszszoba. Ő szépen felírt mindent, és mondta, hogy majd lent, a recepción várni fog a maszk. Azt állította, hogy itt dolgozik a szállóban. Dehogy dolgozik! Nem láttam sem előtte, sem utána. Megkérdeztem a többieket, senki máshoz nem kopogott be. Csak nálam volt, mert én hisztiztem. Szóval tudják, hogy nem tankkal kell kezelni az embereket, hanem így.

Ivóvizet viszont nem tudtak biztosítani. Az végül úgy oldódott meg, hogy a németországi barátnőm, aki intézményvezető, írt egy hivatalos levelet az itteni főnökömnek, a német tanszék vezetőjének, hogy fontos partnerük vagyok, és aggódik értem, ha nem kapok vizet, szomjan halok. Rögtön másnap hoztak nekem vizet a kampuszból.

Nekem nem hiszik el, hogy szomjas vagyok, de az nagyon kínosan érinti őket, ha nyugaton azt gondolják, hogy itt nincs víz.

Furcsa a gondolkodásuk. Amikor kitört a járvány, akkor is az volt az egyetemen a legfőbb aggodalom, hogy mit szól majd ehhez a világ, ki fog velünk szóba állni. A tanszékvezető amúgy nem szokott drámázni, de most azt mondta, hogyha ezt nem sikerül legyűrnünk, akkor minden elveszett. Nem jönnek vissza a külföldi tanárok, a diákjaink nem mehetnek külföldre ösztöndíjjal.

Mostanra ez megfordult, sokan szívesen visszajönnének, de most meg Kína zárta le a határait. Tanévkezdésig már valószínűleg nem tudok haza utazni. De a fiam például rosszabbul járt.

- Ő hol van?

- Budapesten, de a párjával épp ki akartak költözni Bristolba, ott kaptak állást. Eladta a pesti lakását, csak azért utaztak haza, hogy felszámolják az ottani életüket, és Budapesten ragadtak. Még nem tudjuk, mihez kezdenek, a lakást már át kéne adniuk az új tulajdonosnak. De most a papírokat sem tudják intézni.

- Volt egy kollégája, akinek az átlagnál is bizarrabb élményt jelentett a vírus kitörése.

- Ő egy lengyel tanár, aki buddhista beállítottságú, azért is jött ide élni. Van a közelünkben egy buddhista kolostor, és a kollégám január 20-a körül bevonult oda három hétre megvilágosodni. A kolostorban nem használhatnak sem számítógépet, sem telefont, nincs internet, tévé, semmi.

Három hét után egy másik világra jött ki.

Az utak üresek, sehol egy lélek. Ahogy kijött a kolostorból, éppen rálátott egy ellenőrző pontra. Betontorlaszok, katonák. Nem tudta elképzelni, mi történt. Akkor nézte meg a telefonját, látta, hogy COVID-19, biztos volt benne, hogy valami vegyi támadás történt, úgyhogy futva tette meg az utat hazáig. Szegény azóta sem heverte ki. Még most is cédulák lógnak az ajtaján, hogy ne zavarja senki. A hétvégén láttam a kampuszon, de 50 méternél jobban senki sem közelítheti meg.

Vannak ilyen sztorik. Egy másik kollégánk jött vissza a családjával az ünnepek után kocsival. Az autópálya Hupej tartományon vezet keresztül. Amikor megérkeztek, az egyetemi orvos kikérdezte őket. Amikor kiderült, hogy egy rövid szakaszon átjöttek Hupejen és megálltak az autópályán pisilni, mert a gyereknek kellett, az orvos azonnal abbahagyta a vizsgálatot és rögtön karanténba küldte őket. Külön lakást kaptak, a szállóba sem jöhettek vissza. Lepecsételték az ajtójukat, őrt állítottak az ajtajuk elé.

Az amerikai kolléganőt Thaiföldön érte a lezárás híre, úgy döntött, hogy nem jön vissza. Ezért megkért minket, hogy pakoljuk össze a holmiját, taxival kivitettük mindenét a reptérre. Így ment haza Amerikába.

Amikor volt a vízhiányos eset, felhívott a londoni kolléganőm, Anna, mert eszébe jutott, hogy a másik kollégánk, Sarah mindig a lábtörlője alatt hagyta az ajtónyitó kártyáját, és úgy gondolta, az ő szobájában van víz. Nem emlékezett, pontosan melyikben lakott, de még az emeletre sem. Csak arra, hogy milyen ajtó dísze volt. Úgyhogy mentem körbe a szállóban bekapcsolt kamerával, hogy Anna ráismer-e az ajtóra. Így sikerült vízhez jutni.

- Mennyiben változott a kínai hatóságok hozzáállása a kezdeti eltussolás óta?

- Lényegében végbement egy rendszerváltás.

Először semmit sem tudhattunk, egymásnak sem adhattunk át híreket.

Úgy csempésztük be az információkat. Én a cseh, szlovák és magyar anyagokért feleltem, kolléganőm a németért, felosztottuk Európát.

Aztán megváltozott a módszertan, leváltották a népegészségügyi bizottság elnökét és a vuhani pártvezetőt is. 300 kommunikációs szakembert állítottak rá az ügyre, és hirtelen megnyíltak az információs csatornák. Minket azóta a város minden nap részletesen tájékoztat. Mostanra megfordult a helyzet, én letöltöm a kínai védekezési útmutatókat, és elküldöm PDF-ben a magyar ismerősöknek. Otthon nem viszik túlzásba a tájékoztatást.

Azt tudni kell, hogy itt, éppen a nagyon alapos ellenőrzés miatt, sokkal hatékonyabb volt a kapcsolati háló felkutatása. Mindennek elektronikus nyoma van. Ha te valamelyik fertőzöttel egy időben voltál a boltban – akkor is, ha ő a földszinten zöldséget vett, te pedig az emeleten az elektronikai osztályon vásároltál –, megkerestek és leteszteltek. A nyitva tartó boltokban hőmérő kapuk működtek. Ezért hatékonyan megtalálták és izolálni tudták a betegeket és a vírushordozókat.

Nekünk itt az volt a szerencsénk, hogy amikor Vuhanból az emberek szétszéledtek mindenfelé és vitték a betegséget, hozzánk nem nagyon jött senki, innen inkább elmentek. Az utolsók között ért hozzánk a járvány.

Nálunk alig volt megbetegedés, de itt is a legmagasabb készültség volt, egyes fokozat, hogy felügyelhessék az embereket. Senki nem jöhetett be a városba úgy, hogy ne kapjon 14 nap karantént.

A kínai orvosok most hozzáláttak a statisztikák feldolgozásához. Végleges adatok még nincsenek, de már látszik, hogy körülbelül 4-5% volt az, aki úgy adta tovább a vírust, hogy semmilyen tünete nem volt.

Egyébként olvastam egy írást egy járványügyi szakembertől, aki Hongkongban volt a SARS vírus idején. Szerinte diktatúrában sokkal könnyebb kezelni a járványhelyzetet, mint demokráciában.

De azt is mondta, hogy a vírus elsődleges ellenszere a felvilágosítás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Panyi Szabolcs: Orbán Viktor katonaéveiről lehet kompromittáló anyaga a Kremlnek
Az oknyomozó újságíró szerint zsarolásra alkalmas iratok lehetnek Moszkva birtokában. Az újságíró szerint ez magyarázatot adhat a miniszterelnök oroszbarát fordulatára, miközben a Szemjon Mogiljevics-féle zsarolási teóriát kamunak tartja.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



Panyi Szabolcs, a Direkt36 és a VSquare oknyomozó újságírója volt a Helyzet van podcast vendége, ahol a magyar választási kampányt övező titkosszolgálati játszmákról, az ellene indított lejárató kampányról és az orosz befolyás mélységeiről beszélt.

Az újságíró szerint a mostani intenzív kampányidőszak nagyjából az ő március 6-i, a VSquare-en megjelent cikkével kezdődött, amelyben arról írt, hogy az orosz katonai hírszerzés, a GRU emberei jelentek meg Magyarországon, hogy Orbán Viktor érdekében befolyásolják a választásokat. Panyi elmondta, maga a tény, hogy orosz befolyásolási kísérlet zajlik, több mint tízéves kutatómunkája után nem lepte meg.

„Ami meglepett, az az, hogy ez a helyzet odáig eszkalálódott, hogy a magyar kormány az igazából semmit nem tesz ez ellen”

– fogalmazott. Állítása szerint olyan információk jutottak el hozzá, majd később a Financial Times által megszerzett dokumentumok is ezt erősítették meg, hogy a Kreml egy 80 fős kormánypárti influenszerhálózaton keresztül terjesztett volna mesterséges intelligenciával generált, orosz dezinformációs tartalmakat, miközben 30 ellenzéki véleményvezért próbáltak volna elnyomni. Szerinte az teszi unikálissá a magyar esetet más országokéhoz képest, hogy

míg máshol az állam ellenállt az orosz beavatkozásnak, „Magyarországon ez a magyar kormány hatalomban tartása érdekében történik”.

A cikk megjelenése után szerinte a kormányoldal és a propaganda sajtó példátlan támadást indított ellene. „Ez volt az első olyan eset, hosszú-hosszú évek óta, amikor átlépte a határt, mondjuk Kocsis Máté, Fidesz frakcióvezető és mások is. Retorikailag és jogilag is átlépték azt a határt, amit korábban igyekeztek betartani” – mondta Panyi, aki szerint korábban kerülték a direkt vádakat, hogy egy bíróságon véleménynyilvánításnak minősüljön a kijelentés.

„Itt átlépték azt a határt, hogy direkt módon kijelentették azt, hogy én egy kém vagyok, meg hazaáruló vagyok.”

Hozzátette, Kocsis Máté a parlament Nemzetbiztonsági Bizottságának tagjaként letagadta, hogy a testületben elhangzottak volna a GRU-s ügynökök magyarországi jelenlétére vonatkozó információk.

Az elmúlt hetekben megszaporodott, nyugati lapokban megjelent, nemzetbiztonsági forrásokra hivatkozó cikkek kapcsán Panyi Szabolcs úgy véli, nem egy, a nyugati szövetségeseknek tulajdonítható, összehangolt akcióról van szó. Szerinte

a helyzet egyszerűen annyira súlyossá vált, hogy az már nemzetbiztonsági kihívást jelent a NATO és az EU számára is.

Úgy látja, az események inkább „hólabdaszerűen” indultak el, miután ő nyilvánosságra hozott egy részletet egy lehallgatott Szijjártó-Lavrov beszélgetésből, ami más újságírókat is arra ösztönözhetett, hogy megkérdezzék a saját forrásaikat.

A lehallgatott beszélgetések eredetéről szólva kifejtette, a nyugati titkosszolgálatok vélhetően nem a magyar politikusokat, hanem orosz célpontokat figyelnek meg, és a magyar vezetők egyszerűen „a vonal túlsó oldalán” bukkannak fel.

„Túl sokat telefonálnak Moszkvába, ennyiről van szó”

– jelentette ki. Szijjártó Péter esetében szerinte a külügyminiszter többszöri figyelmeztetés ellenére sem használ biztonságos kommunikációs csatornákat, ami Panyi szerint, ha nem Magyarországon történne, súlyos büntetőeljárásokat vonna maga után.

„Az én feltételezésem az az, hogy a legsúlyosabb dolgok, azok mind privátban, a személyes találkozókon hangzanak el.”

Az ellene indított lejárató kampány második, intenzívebb hullámát egy másik cikke váltotta ki, amely egy ukrán pénzszállító elfogásáról szólt. Ennek hatására jelent meg a Mandineren egy vágott és vélhetően manipulált hangfelvétel egy forrásával folytatott beszélgetéséről. Az újságíró szerint ez egyértelműen bosszú volt, amelynek valódi kiváltó oka egy korábbi, a brüsszeli „pancser kémtevékenységről” szóló cikke lehetett. Az ukrán pénzszállítós akciót egy tudatos, Farkas Örs, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár által vezényelt provokációnak tartja, aminek célja egy Ukrajnával való konfliktus gerjesztése volt.

A Farkas Örs nevével fémjelzett időszakról szólva Panyi a titkosszolgálatok működésében kontinuitást lát, de az elmúlt hetek eseményei szerinte brutális eszkalációt jelentenek. Úgy véli, a szolgálatoknál eltűnt a szakmai középvezetés, és a szerveket teljesen Orbán Viktor újraválasztásának szolgálatába állították. „Ki fog ezután bármit megosztani egy magyar titkosszolgálattal, hogyha azt látják, hogy a következő pillanatban azt mondjuk egy újságíró ellen tudják felhasználni. Tehát ez elképesztően felelőtlen” – mondta. A saját lehallgatásával kapcsolatban megjegyezte, elképzelhető, hogy egy új, a Pegasus utódjának számító magyar kémszoftverrel hajtották végre az akciót.

A kémkedés vádjával tett feljelentést Panyi Szabolcs a politikai kommunikációs gépezet részének, jogi szempontból komolytalannak tartja.

„A kémügyek nem úgy működnek, hogy bejelenti a kormány sajtótájékoztatóján, a kormányinfón a miniszter, hogy ő egy kém és ezzel feljelentést teszünk.”

A valódi veszélyt nem a jogi eljárásban látja.

„Amitől igenis tartani kell az az, hogy mindig vannak mentálisan, pszichológiailag instabil emberek, akik elhiszik, hogy én tényleg egy ukrán kém, én tényleg egy hazaáruló vagyok, és esetleg ők azt gondolják, hogy nekik kell igazságot szolgáltatni.”

Az orosz befolyásról szóló könyvén is dolgozó újságíró beszélt arról is, hogy mi állhat Orbán Viktor oroszbarát fordulata mögött. A Szemjon Mogiljevics nevével fémjelzett zsarolási teóriát „full kamunak” tartja. Ehelyett szerinte a magyarázat sokkal hétköznapibb.

Kutatásai alapján létezik olyan, a Kreml által is őrzött kompromittáló anyag, amely Orbán Viktor katonaéveire és a 3/4-es csoportfőnökséggel való állítólagos együttműködésére vonatkozik. Bár ez szerinte erkölcsileg nem lenne elítélhető, egy antikommunista imázsra építő politikus számára a 2000-es években rendkívül súlyos lehetett volna.

Emellett már a 2000-es években létezett egy olyan orosz titkosszolgálati kapcsolattartó, aki a Kreml és a magyar kormány között a korrupt üzleteket menedzselte, és már akkor felvette a kapcsolatot a Fidesszel, amikor Orbán még a Gazprom legvidámabb barakkjáról beszélt.

Panyi a megnövekedett nyilvános szerepléseit tudatos stratégiának nevezte, amellyel a lejárató kampányra reagál, és amellyel a hatalmas nemzetközi szakmai szolidaritást is viszonozza. Szerinte az európai közvélemény a magyar eseményeket nem a helyi kampány, hanem az orosz befolyás kontextusában értelmezi.

„Ők úgy értelmezik, hogy ez az orosz befolyásolási kísérlet, ez az orosz módszerek átvétele, és amikor egy újságírót kémkedéssel vádolnak, az konkrétan az a putyini mintázatnak az átvétele.”

Saját munkájára egyfajta kémelhárításként tekint, mivel állítása szerint a magyar állami szervek nem végzik el ezt a feladatot.

„Mi történik akkor, ha egy miniszter olyan dolgokat csinál, amit ha bárki más csinálna, akkor kattanna a bilincs?”

Ezt a kérdést Szijjártó Péter tevékenységére utalva tette fel, akinek Lavrovval való viszonyát egyenlőtlennek és alárendeltnek írta le.

Arra a kérdésre, hogy milyen érzés az állam ellenségeként élni, úgy reagált, hogy a magyar kormányt nem tekinti szuverénnek, a módszereket és a vádakat pedig orosz mintázatúnak tartja. „Én nem vagyok közellenség, lehet, hogy az államnak az ellensége vagyok, de hogy én újságíróként a magyar nyilvánosságot, a magyar közönséget, a magyar olvasókat szolgálom. Az, hogy most van egy olyan rezsim, amelyik nem feltétlenül a magyar szempontokat tekinti a legfontosabbnak, (...) hát ezért hadd ne érezzem már rosszul magam.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Fekete-Győr András Orbán péntek reggeli beszédéről: Az ország egy nagy cselt várt a „NER csodacsatárától”, de ehelyett csak egy erőtlen akciót kapott
A politikus a választás előtti utolsó pénteken reagált Orbán Viktor bejelentésére. A Momentum alapítója szerint a kormányoldal ezzel a lépéssel egy „szánalmas öngólt” rúgott.
F. O. / Fotó: - szmo.hu
2026. április 10.



A Momentum Mozgalom alapítója szerint a kormányoldal „tényleg elfogyott” a vasárnapi választás előtt. Fekete-Győr András egy pénteki Facebook-posztban úgy fogalmazott, az ország egy nagy cselt várt a „NER csodacsatárától”, de ehelyett csak egy erőtlen akciót kapott.

„Tizenhat éven át tartó, gátlástalan egész pályás letámadás után egy ország várta, hogy a NER csodacsatára a legvégén még bemutasson egy utolsó nagy cselezést.

Ha valamikor, hát most tényleg sikerült magára terelnie a figyelmet: húszezren figyelték élőben a beígért »rendkívüli bejelentést«. Az egész ország várta lélegzetvisszafojtva a titkos fegyvert, a mindent elsöprő ellencsapást a hetek óta rájuk szakadó botránylavinára...” – írta Fekete-Győr.

A politikus által említett „rendkívüli bejelentés” Orbán Viktor pénteki üzenete volt, amely a kampányhajrában nagy figyelmet kapott. Az üzenetet Lakner Zoltán politológus Grósz Károly egykori MSZMP-főtitkár hírhedt beszédéhez hasonlította, amelyben a rendszerváltás előtt a fehérterrorral riogatott. A miniszterelnök most egy szervezett, káosszal fenyegető kísérletről beszélt.

Fekete-Győr szerint ez a bejelentés nem érte el a célját, sőt, a visszájára sült el.

„Erre a nagy roham helyett mit kapunk? Még csak nem is kapufát, hanem egy a saját térfélen botladozva rúgott szánalmas öngólt. Már ahhoz is kevesek, hogy vergődjenek.”

A kampány utolsó napjait amúgy is a kölcsönös vádaskodás jellemezte. Dömötör Csaba bejelentette, a Fidesz Demokrácia Központot hoz létre, hogy a polgárok jelezhessék a Tisza Párt által elkövetett választási visszaéléseket. Ezzel párhuzamosan Magyar Péter azt állította, a kormány orosz dezinformációval terjeszt hamis híreket a pártja jelöltjeinek állítólagos visszalépéséről.

A Momentum alapítója a bejegyzésében egyenesen Rogán Antalt szólította meg, és a rendszer végéről írt.

„A szemünk láttára omlik össze az a bizonyos legyőzhetetlennek hitt gépezet, és a nagy fináléra a gigantikus leszámolás helyett szerencsére nem maradt más, csak egy erőtlen, tartalom nélküli semmi.”

Úgy véli, a választók fogják megadni a kegyelemdöfést vasárnap. „Ennek a rendszernek tényleg vége van. Úgy tűnik, nem maradt több ász az ingujjukban, vasárnap pedig mi magunk, magyarok milliói fogjuk megadni a kegyelemdöfést ennek a szánalmas agóniának!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Egy 8 éves kislány a Híradótól rettegve akart elmenekülni az országból - személyes történettel illusztrálta a propaganda mérgező hatását Pottyondy Edina
A youtuber egyik ismerőse a „háborúpárti, éhező, fázó nyugatról” látogatott haza a húsvéti ünnepekre, és esténként az M1 és a TV2 híradóit nézték.


„Apa, azonnal menjünk haza, mert itt háború lesz” – Pottyondy Edina szerint egy nyolcéves kislány mondta ezt az apjának, miután pár napot Magyarországon töltött és megnézte a híradókat. A youtuber egy Facebook-bejegyzésben ezen a történeten keresztül írt arról, szerinte milyen pszichológiai hatással van a kormányzati háborús kommunikáció a gyerekekre és a társadalomra.

Pottyondy azzal kezdi a posztját, hogy egy ismerőse a „háborúpárti, éhező, fázó nyugatról” látogatott haza a húsvéti ünnepekre. A család estékenként megnézte a Híradókat az M1, az RTL és a TV2 csatornákon.

„A harmadik nap, fektetéskor a nyolcéves kislánya felült az ágyban, nagy, komoly szemekkel ránézett, és azt mondta: »Apa, azonnal menjünk haza, mert itt háború lesz.«”

A youtuber szerint nem egyedi esetről van szó.

Azt írta, mióta meséli ezt a történetet, a barátai rendre azzal válaszolnak, hogy az ő ismeretségi körükben is van olyan gyerek, aki szorong a háború miatt. „Hallottam olyan kislányról, akinek az óvónők pszichológust javasoltak, mert annyira szorongott” – tette hozzá.

Pottyondy a kormányzati kommunikációt tette felelőssé a jelenségért.

„Ez az iszonyú göbbelsi gonoszság hatással van mindannyiunkra. Mérgez bennünket a propaganda, a hazugságok, az összeesküvés-elméletek, a paranoia, a háborús pszichózis, a polgárháborús logika.”

A „háborús pszichózis” vádja nem új a kormánykritikus oldalon. Korábban Magyar Péter is azzal vádolta a kormányt, hogy „évek óta háborús pszichózisban és riogatásban tartja az országot”.

Pottyondy a bejegyzésében a saját tapasztalatairól is beszámolt, utalva a kegyelmi botrány után szervezett influenszer-tüntetésre.

„Minket, az influenszer-tüntetés szervezőit azért kergettek szorongásba, álmatlan éjszakákba, valakit majdnem a halálba, mert YouTube-videókat készítettünk, és politikusi ambíció nélkül felszólaltunk valami ellen, ami baszta a csőrünket.”

Úgy látja, a legrosszabb következmény a társadalmi megosztottság, hogy „magyar gyűlöl magyart, mert mást gondol a politikáról”.

Bejegyzését egy felhívással zárta: „Most itt a lehetőség véget vetni az őrületnek. Hajrá!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
The Guardian: Orbán bukása után sem garantált a gyors változás Magyarországon
A neves brit lap szerint a Fidesz által kiépített intézményrendszer egy választási vereség után is komoly akadályt jelentene egy új kormánynak. Így tehát Orbánék bukása sem garantálja a demokrácia gyors visszatérését Magyarországon.


Még ha Orbán Viktor vasárnap távozik is, a liberális demokrácia nem tér vissza automatikusan – erre a következtetésre jut egy, a választás hajrájában megjelent véleménycikk, amely szerint egy esetleges kormányváltás önmagában nem garantál gyors és teljes fordulatot a magyar politikában.

A The Guardian elemzése szerint

a Fidesz 16 év alatt annyira beágyazódott az államrendszerbe, hogy a lebontása még egy választási győzelem esetén is rendkívül nehézkes lenne.

A cikk kiemeli, hogy a 2010 után kialakított választási rendszer a „győzteskompenzációval” és a választókerületek átrajzolásával a legnagyobb pártnak kedvez. Emellett a Fidesz az elmúlt 16 évben sarkalatos, vagyis kétharmados többséggel módosítható törvényekkel és lojális kinevezettekkel töltötte fel a kulcsfontosságú intézményeket, mint az Alkotmánybíróság, a Legfőbb Ügyészség vagy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Ezek lecseréléséhez minősített többség kellene, ami nélkül egy új kormány mozgástere korlátozott. További akadályt jelenthet a 2029-ig hivatalban lévő köztársasági elnök, Sulyok Tamás, aki a nemrég megerősített jogköreivel élve visszaküldheti a törvényeket, vagy az Alkotmánybírósághoz fordulhat velük.

A lap elemzése kitér Magyar Péter és a Tisza Párt profiljára is, megjegyezve, hogy a politikus konzervatív háttérrel rendelkezik, és a párt programja több ponton – például a migrációs paktum elutasításában vagy Ukrajna gyorsított EU-csatlakozásának ellenzésében – egybeesik a Fidesz álláspontjával. Bár a Tisza szavazóbázisát nagyrészt liberális és baloldali szavazók adják,

a cikk szerint a párt jobboldali programja és Magyar korábbi Fidesz-kötődése miatt nem várható egy gyors átmenet a liberális demokráciába.

A The Guardian összegzése tehát jelen állás szerint Magyarország számára a legjobb forgatókönyv a választási demokráciához való visszatérés lehet a Tisza-kormánnyal. A liberális demokrácia azonban valószínűleg egyelőre elérhetetlen marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk