Választási szakértő: Abban a putyini értelemben, ahogy ezt érteni szokták, nem lehet elcsalni a szavazást
A vasárnapi választás végeredménye akár egy hetet is csúszhat, ha szoros lesz az állás a pártok között, derült ki a Nemzeti Választási Iroda közleményéből. Péntek reggelig 192 ezer határon túli levélszavazat érkezett be az NVI-hez. A választás lehetséges forgatókönyveiről és a legfontosabb tudnivalókról László Róbert, a Political Capital választási szakértője beszélt az ATV-ben.
A szakértő szerint a legfontosabb, hogy senki ne felejtse otthon a személyi igazolványát, az útlevelét vagy a jogosítványát, de ezek közül elég egy érvényeset magunkkal vinni. Kiemelte, hogy a közhiedelemmel ellentétben az értesítőt nem szükséges bemutatni, és újdonság, hogy már a lakcímkártyára sincs szükség az azonosításhoz. A szavazólapokhoz kapott borítékkal kapcsolatban úgy fogalmazott, az „egy teljesen hamis biztonsági érzetet ad”. Szerinte a borítéknak semmi szerepe nincs, miután bedobják az urnába több száz másik szavazat közé. „Ha rajtam múlna nem lenne boríték egyáltalán” – mondta, hozzátéve, hogy a jelenlegi szabályozás szerint a használata nem is kötelező.
Arra a kérdésre, hogy el lehet-e csalni a választást, László Róbert egyértelmű nemmel válaszolt.
Elmagyarázta, hogy ezalatt azt érti, hogy nem fognak nem létező szavazók nevében hamisított szavazólapokat az urnákba tömni. „Minden egyes szavazólap után tételesen el kell számolni az üresen hagyott szavazólapokról ugyanúgy, mint a rontott szavazólapokról, tehát nincs mód arra egyszerűen, hogy ily módon elcsalják a választásokat” – tette hozzá. Ugyanakkor elismerte, hogy a szavazatvásárlás létező jelenség, de szerinte az olyan összeesküvés-elméleteket, mint az eltűnő tintájú toll, el kell felejteni.
A szakértő reagált azokra a kormánypárti nyilatkozatokra is, amelyek szerint a Tisza Párt esetleges veresége után nem fogadná el a választás eredményét. „Hát ezt meg kell szorozni a mínusz 1-gyel és az van benne a levegőben” – mondta, utalva arra, hogy szerinte ennek épp az ellenkezője igaz. Úgy véli, a Fidesz vádolja azzal az ellenfelét, amit saját maga csinál.
Példaként a 2002-es választást hozta fel, amikor a kormányoldal sokáig nem fogadta el a végeredményt, és a közvélemény hiszterizálása az Erzsébet híd elfoglalásáig vezetett, noha szerinte a csalás vádjának akkor sem volt semmi alapja. A jelenlegi helyzetről azt mondta, a közvélemény-kutatások jelentős Tisza-előnyt vetítenek előre, és nem lát olyan adatot, ami arra utalna, hogy a Fidesz ezt meg tudná fordítani.
A várható részvételi arányról László Róbert azt mondta, óvatosan kell kezelni a napközbeni adatokat, de rekord magas részvételre számít.
A vasárnap esti eredményközléssel kapcsolatban elmondta, hogy teljes végeredmény biztosan nem lesz. A szavazatok 95-97 százalékát fogják megszámolni, de a külképviseleteken leadott voksokat és az átjelentkezők szavazatait csak a következő héten, szombaton összesítik. Ha egy párt „utcahosszal” vezet, akkor az eredmény borítékolható.
Szoros eredmény esetén azonban a szombati számlálás döntő lehet. „Ha mondjuk azt látjuk, hogy valamelyik nagypártnak mondjuk csak 100, 101-102 mandátuma van, főleg ha ez a Fidesz, akkor megvan az esélye, elég nagy az esélye, hogy a szombati számlálást azt visszabillentheti a Tisza javára, hiszen a külképviseleteken meg az átjelentkező körében hagyományosan az ellenzéki szavazók erősebbek.”
A szakértő egy „horror forgatókönyvet” is felvázolt, amely szerint előfordulhat, hogy a Tisza Párt nyeri a listás szavazást, mégsem alakíthat kormányt.
Ez akkor következhet be, ha a Tisza csak 1-3 százalékponttal nyer listán, de nem szerzi meg az egyéni választókerületek többségét, így a mandátumtöbbség a Fideszé lehet. „Az emberek nem nagyon fogják azt érteni, hogy hogy lehet az, hogy egy ilyen jelentős előny ellenére nem sikerült parlamenti többséget szereznie ennek a pártnak” – vélekedett, hozzátéve, hogy ezt a helyzetet a „rettentően bonyolult választási rendszernek és leginkább a manipulált kerülettérképnek” tulajdonítja. Szerinte 4-5 százalékpontos Tisza-előnynél ez a forgatókönyv már nem valószínű.