A koronavírus-járvány minden eddiginél több munkát és egy nagy kitüntetést hozott Szakmány Tamásnak, egy walesi kórház intenzív terápiás orvosprofesszorának. A brit birodalmi lovagrend tagjának nevezte ki II. Erzsébet angol királynő az év végén.

„A birodalmi lovagrendnek több fokozata van, és a tagság a belépő szint – magyarázza Szakmány Tamás.

Amikor email-ben értesítették, azt hitte, hogy csalók írtak neki, nem merte rögtön megnyitni a Szigorúan bizalmas! címmel érkezett üzenetet. Utóbb is nehezen hiszi, hogy tényleg ő kapta a rangos kitüntetést 44 évesen.

A Szeretlek Magyarországnak elmondta, hogy legalább két ember ajánlotta őt a kormány figyelmébe.

„A jelölést nem láttam, és nem tudom, kik küldték. Az üzenet után fel is hívtak a kormányhivataltól és elmondták nagy vonalakban, miért terjesztettek fel a kitüntetésre. Úgy sejtem, csak kolléga lehetett, nagyon köszönöm nekik.”

„17 intenzív osztály van Walesben, ennek a hálózatnak a vezetőjeként az volt a dolgom, hogy megakadályozzuk a katasztrófát.”

Az első hullámban minden eddiginél többet dolgozott.

Nagy Britannia más régióival is folyamatos kapcsolatban voltam. Szabadidőmben is telefonon lógtam, hogy a lehető legnagyobb számú beteget be tudjuk vonni a klinikai tanulmányokba.”

Rengeteget dolgozott az intenzíven, mert sorra estek ki a kollégái, akik maguk is megfertőződtek. Azt mondja, végül ketten maradtak, akik nem kapták el a vírust.

Május végére picit kevesebb lett a beteg és visszatértek a kollégák, ekkor kérte, hogy csak akkor osszák be az intenzívre, ha muszáj. Így maradt a klinikai szervezőmunka és kutatás.

Azt mondja, az első hullámban az ő kórházában, a Royal Gwent Hospitalban a 16 intenzív ágyukra 42 beteg jutott.

„Átalakítottuk a műtéti ébredőt a súlyos betegek kezelésére, de pár hét alatt kiderült, hogy nem ez az ideális megoldás. A kardiológiai részlegből lett végül egy nagy intenzív osztály”- meséli.

„Az ébredőben kevés volt a hely, nem lehetett mozogni, nem fértek el a gépek és nehezebben látták át a betegeket a nővérek. Jobb volt egy nagyobb térbe költözni.”

Elmondta, hogy minden kórházban van egy katasztrófa terv, hogyan lehet hirtelen érkező sok embert menteni. Ez viszont csak 2-3 napra szól. Most azonban náluk körülbelül három hetet töltött egy beteg.

Az első és a második hullám között átköltöztették a kórházat, ahol dolgozott, összevonták egy 8 ágyas intenzívvel.

„Erre a 24 helyre - úgy terveztük-, maximum 28 beteget tudunk fogadni, de most 35-en vannak. Személyzeti probléma nincs. Az osztályos ellátásban nyilván sokkal több beteg jut egy nővérre, mint általában, de az intenzíven maximum két betegre felügyel egy szakápoló, plusz egy segédápoló.”

A professzor is megerősíti, az intenzíven nagyon fontos, hogy legyen elég nővér. Az orvos egyedül mit sem ér.

„Döntéseket hozni egyszerűbb több betegnél is, de lehetek bármilyen okos, ha nincs ember, aki megvalósítja az ötleteimet, aki kezeli az infúziót, beadja a gyógyszert, forgatja, tisztába teszi a beteget.

– fogalmaz Szakmány Tamás.

Emlékszik, hogy a járvány kezdetén a legnagyobb gond az volt, hogy nem volt információ a vírusról. „Nem tudtuk, mennyire, hogyan fertőz. Olyan, mint az ebola? Mi mennyire vagyunk veszélyben?”

Ők sosem voltak kezes-lábas overállokban, az intenzív osztályon egyszer használatos, sebészi bemosakodós köpenyt használnak. Az osztályon műanyag kötény a védőfelszerelés. Ezen kívül mindenütt van maszk, szemvédő és kesztyű.

A professzor a kutatásai alapján is azt használja a gyógyításhoz, ami biztosan működik.

„Mi nem engedtünk a szirénhangoknak, nem adunk cinket, szeléniumot. Arra támaszkodtunk, amire erős evidencia van. Minden covidos beteg kap szteroidot. Ez az egyetlen bizonyítottan hatékony gyógyszer a covidra. A plazmaterápiáról is kiderült, hogy hatástalan, csak még nem publikálták.”

Walesi kórházában nem használják a Magyarországon szinte mindenütt használt Favipiravirt és Remdesivirt sem. Szakmány Tamás azt mondja, próbálja az elhajló kollégáit is meggyőzni, hogy kerüljék a csodaszereket.

– mondja a professzor. Szerinte minden felmerülő gyógymódot előbb kutatásban próbálnak ki.

Szakmány Tamásnak nem ez volt az első világjárványa.

„A tíz évvel ezelőtti H1N1 idején kezdtem szakorvoskent dolgozni. Nem volt ilyen súlyos a helyzet, akkor 11 százalék körül volt a halálozás.

Az első hullámban elhunytak megviselték a professzort. „Az mindig szörnyű, amikor az embernél fiatalabbak halnak meg. Voltak többen nálam is fiatalabbak, akiket nem tudtunk megmenteni.”

A második hullámban a kórházak tele vannak idős betegekkel, több társbetegséggel és rosszabb élettani paraméterekkel. Szerinte náluk még a fertőzést túlélő betegeknél is nagy az életminőségromlás.

„A fertőzés előtt minden nap két órát sétáltatta a kutyáját, ma meg kimenni a házból sem egyszerű. Nehéz bevásárolni és megfőzni az ebédet. Fiatalabbaknál vannak, akik visszatértek a normális kerékvágásba. Ez biztatólag hat. Nemcsak az életet adtuk vissza, hanem az életminőséget is.”

Az egészségügyi rendszer nem omlott össze sehol. Januárban Londonban fennállt a veszély, de a professzor azt reméli, ott is megússzák ezt, ha csökken a kórházban kezeltek száma.