SZEMPONT
A Rovatból

Élete legidegfeszítőbb, de legeredményesebb időszakáért lett a brit lovagrend tagja Szakmány Tamás

A Walesben dolgozó magyar professzor szerint egyetlen hatékony gyógyszer van a koronavírusra, a szteroid. Azon kevés orvosok egyike, aki nem fertőződött meg és már megkapta az első oltást is.
Belicza Bea - szmo.hu
2021. február 02.


Link másolása

A koronavírus-járvány minden eddiginél több munkát és egy nagy kitüntetést hozott Szakmány Tamásnak, egy walesi kórház intenzív terápiás orvosprofesszorának. A brit birodalmi lovagrend tagjának nevezte ki II. Erzsébet angol királynő az év végén.

„A birodalmi lovagrendnek több fokozata van, és a tagság a belépő szint – magyarázza Szakmány Tamás.

Amikor email-ben értesítették, azt hitte, hogy csalók írtak neki, nem merte rögtön megnyitni a Szigorúan bizalmas! címmel érkezett üzenetet. Utóbb is nehezen hiszi, hogy tényleg ő kapta a rangos kitüntetést 44 évesen.

A Szeretlek Magyarországnak elmondta, hogy legalább két ember ajánlotta őt a kormány figyelmébe.

„A jelölést nem láttam, és nem tudom, kik küldték. Az üzenet után fel is hívtak a kormányhivataltól és elmondták nagy vonalakban, miért terjesztettek fel a kitüntetésre. Úgy sejtem, csak kolléga lehetett, nagyon köszönöm nekik.”

A covid-betegek intenzíves ellátásának megszervezésért és a gyógyulási módszerek kutatásáért lett a brit lovagrend tagja.

„17 intenzív osztály van Walesben, ennek a hálózatnak a vezetőjeként az volt a dolgom, hogy megakadályozzuk a katasztrófát.”

Az első hullámban minden eddiginél többet dolgozott.

„Éjszakai műszakból hazaértem, akkor kezdődött a 8-1o órás értekezés interneten, azt próbáltuk elérni, hogy mindenütt legyen elég gyógyszer, védőfelszerelés, és ha mondjuk le kellett cserélni az A tipusú légzőkészüléket B tipusúra, akkor meglegyen az oktatás is a változáshoz. Március, áprilisból arra emlékszem, hogy hihetetlenül ideges vagyok és folyamatosan jelez a telefon.

Nagy Britannia más régióival is folyamatos kapcsolatban voltam. Szabadidőmben is telefonon lógtam, hogy a lehető legnagyobb számú beteget be tudjuk vonni a klinikai tanulmányokba.”

Rengeteget dolgozott az intenzíven, mert sorra estek ki a kollégái, akik maguk is megfertőződtek. Azt mondja, végül ketten maradtak, akik nem kapták el a vírust.

Május végére picit kevesebb lett a beteg és visszatértek a kollégák, ekkor kérte, hogy csak akkor osszák be az intenzívre, ha muszáj. Így maradt a klinikai szervezőmunka és kutatás.

Azt mondja, az első hullámban az ő kórházában, a Royal Gwent Hospitalban a 16 intenzív ágyukra 42 beteg jutott.

„Átalakítottuk a műtéti ébredőt a súlyos betegek kezelésére, de pár hét alatt kiderült, hogy nem ez az ideális megoldás. A kardiológiai részlegből lett végül egy nagy intenzív osztály”- meséli.

„Az ébredőben kevés volt a hely, nem lehetett mozogni, nem fértek el a gépek és nehezebben látták át a betegeket a nővérek. Jobb volt egy nagyobb térbe költözni.”

Elmondta, hogy minden kórházban van egy katasztrófa terv, hogyan lehet hirtelen érkező sok embert menteni. Ez viszont csak 2-3 napra szól. Most azonban náluk körülbelül három hetet töltött egy beteg.

Tavasszal 3-4 walesi kórház volt nagy bajban, a többieknél nem volt telítettségi gond. A régióban most az összes kórház több mint 1oo százalékos kihasználtsággal működik az intenzíves ágyakat nézve, de a helyzet Londonban és Délkelet-Angliában még súlyosabb.

Az első és a második hullám között átköltöztették a kórházat, ahol dolgozott, összevonták egy 8 ágyas intenzívvel.

„Erre a 24 helyre - úgy terveztük-, maximum 28 beteget tudunk fogadni, de most 35-en vannak. Személyzeti probléma nincs. Az osztályos ellátásban nyilván sokkal több beteg jut egy nővérre, mint általában, de az intenzíven maximum két betegre felügyel egy szakápoló, plusz egy segédápoló.”

A professzor is megerősíti, az intenzíven nagyon fontos, hogy legyen elég nővér. Az orvos egyedül mit sem ér.

„Döntéseket hozni egyszerűbb több betegnél is, de lehetek bármilyen okos, ha nincs ember, aki megvalósítja az ötleteimet, aki kezeli az infúziót, beadja a gyógyszert, forgatja, tisztába teszi a beteget.

A nővérellátástól jobban függ a betegek gyógyulása, mint az orvosokétól.”

– fogalmaz Szakmány Tamás.

Emlékszik, hogy a járvány kezdetén a legnagyobb gond az volt, hogy nem volt információ a vírusról. „Nem tudtuk, mennyire, hogyan fertőz. Olyan, mint az ebola? Mi mennyire vagyunk veszélyben?”

Ők sosem voltak kezes-lábas overállokban, az intenzív osztályon egyszer használatos, sebészi bemosakodós köpenyt használnak. Az osztályon műanyag kötény a védőfelszerelés. Ezen kívül mindenütt van maszk, szemvédő és kesztyű.

„Annyit változtattunk, hogy már csak egy kesztyűt hordunk, mert rájöttünk, hogy kettővel több fertőzést tudunk átadni. Inkább mosson kezet mindenki minden beteg után és vegyen új kesztyűt!”

A professzor a kutatásai alapján is azt használja a gyógyításhoz, ami biztosan működik.

„Mi nem engedtünk a szirénhangoknak, nem adunk cinket, szeléniumot. Arra támaszkodtunk, amire erős evidencia van. Minden covidos beteg kap szteroidot. Ez az egyetlen bizonyítottan hatékony gyógyszer a covidra. A plazmaterápiáról is kiderült, hogy hatástalan, csak még nem publikálták.”

Walesi kórházában nem használják a Magyarországon szinte mindenütt használt Favipiravirt és Remdesivirt sem. Szakmány Tamás azt mondja, próbálja az elhajló kollégáit is meggyőzni, hogy kerüljék a csodaszereket.

„Nem kell 6 gyógyszert beadni, ha 5 hatástalan. Máris felszabadul rengeteg szellemi és fizikai ereje a nővérnek és kevesebbe is kerül”

– mondja a professzor. Szerinte minden felmerülő gyógymódot előbb kutatásban próbálnak ki.

Szakmány Tamásnak nem ez volt az első világjárványa.

„A tíz évvel ezelőtti H1N1 idején kezdtem szakorvoskent dolgozni. Nem volt ilyen súlyos a helyzet, akkor 11 százalék körül volt a halálozás.

A koronavírus első hullámában az intenzíven 3o-37 százalék halt meg, vagyis 1o ből 3-4. Most ez a szám náluk több mint 5o százalék.”

Az első hullámban elhunytak megviselték a professzort. „Az mindig szörnyű, amikor az embernél fiatalabbak halnak meg. Voltak többen nálam is fiatalabbak, akiket nem tudtunk megmenteni.”

A második hullámban a kórházak tele vannak idős betegekkel, több társbetegséggel és rosszabb élettani paraméterekkel. Szerinte náluk még a fertőzést túlélő betegeknél is nagy az életminőségromlás.

„A fertőzés előtt minden nap két órát sétáltatta a kutyáját, ma meg kimenni a házból sem egyszerű. Nehéz bevásárolni és megfőzni az ebédet. Fiatalabbaknál vannak, akik visszatértek a normális kerékvágásba. Ez biztatólag hat. Nemcsak az életet adtuk vissza, hanem az életminőséget is.”

Az egészségügyi rendszer nem omlott össze sehol. Januárban Londonban fennállt a veszély, de a professzor azt reméli, ott is megússzák ezt, ha csökken a kórházban kezeltek száma.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.

Link másolása

„Napjainak a nagy részét, főleg a délutánokat pezsgőzéssel és borozással tölti a Várban, különböző haveri cégeknél és éttermekben”

– mondta Magyar Péter a Telexnek Gyulán. A Fidesz frakcióvezetője egy nappal korábban azt mondta: szerinte Magyar Péter államközeli megbízásait a volt felesége, Varga Judit intézhette, hiszen Magyar nem a végzettségének megfelelő megbízásokat kapott a kormánytól.

Magyar szerint Kocsis nem mondott igazat azzal, hogy neki 8 millió forint lett volna a fizetése.

„Én arra emlékszem, hogy amikor a jogi egyetemre jártunk, és Gulyás Gergellyel relatíve könnyen vettük a jogi egyetemet, akkor Kocsis Mátét leginkább kocsmákban lehetett látni, valamint a MIÉP-nél, aminek az ifjúsági tagozatát vezette. És hát nagy nehezen tudta csak letenni a vizsgáit, nem is tudom, hogy van-e egyébként szakvizsgája, valószínűleg arra már nem mert elmenni” - mondta a lapnak országjárása első állomásán a Tisza Párt politikusa.

Szerinte Kocsis csak megijedhetett attól, amit mondott, vagyis hogy Magyar Pétert a felesége pozíciója miatt nevezték ki állami cégek vezetésébe, azzal hivatali visszaéléssel vádolta a kormányt és a saját kollégáit. Magyar emiatt egyébként várja is, hogy Kocsis kijelentései miatt valaki feljelentse a kormányt hivatali visszaélésért, és az ügyészség ezt kivizsgálja.

„Én ezt sose tagadtam. Nyilván Kocsis Máté letagadja, de a Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni.”

Magyar azt is elmondta Kocsisról, hogy a fideszes politikus nem tölt sok időt munkával, a pezsgőzések és borozások idején nem is nehéz megtalálni a Lovarda környékén vagy a Batthyány Lajos Alapítvány felújított kastélyánál. A kastély díszterme Magyar Péter szerint „úgy néz ki, mint egy angol klub. Ott szoktak az urak ingyen fogyasztani. Kocsis szerintem többet tartózkodik ott, mint az irodájában.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:

A Fidesz frakcióvezetője ezt a választ küldte a megjelentekre:

"Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti, de jobban jártam, mint a felesége, mert engem csak szóban bántalmaz. Csak elő ne kerüljön a nadrágszíj"

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET: