Egy vérbeli filmes a járvány megfékezésének hőseit nem a kormány tagjai között keresné, hanem a mentősök, ápolók, orvosok között

A kormány új lakástámogatási programot indít szeptembertől Otthon Start néven. 50 millió forintig lehet felvenni államilag támogatott, végig fix 3 százalékos kamatozású lakáshitelt, mindössze 10 százalékos önrésszel. Se házasság, se gyerekvállalás nem feltétel, elég, legalább két év magyarországi TB-jogviszony, és az, hogy az első saját ingatlan vásárlására kerüljön sor, illetve ha van  is tulajdonrésze a jelentkezőnek, az nem érheti el az 50 százalékot. A támogatás 100 millió forint alatti lakásokra használható fel, ahol a négyzetméterár nem haladja meg az 1,5 millió forintot.

Fülöp Norbertet, a BiztosDöntés.hu vezető elemzőjét kérdeztük, kinek és hogyan érdemes élni az új lehetőséggel.

– Amikor Gulyás Gergely ismertette az Otthon Start programot, azt mondta, hogy az egyetlen feltétele a 3%-os hitel felvételének a két év TB-jogviszony. Tényleg csak ennyi?

– Valójában a bank minden esetben hitelképességi vizsgálatot végez, és az ő felelőssége eldönteni, hogy hitelez-e valakinek. Tehát

Mondok egy példát: lehet, hogy valaki az első ingatlanját vásárolná, van két év TB-jogviszonya, az önerő is rendelkezésre áll, de a bankszámláján látszik, hogy rendszeresen szerencsejátékozik. Ilyen esetben a bank akár el is utasíthatja a kérelmét.

– Azaz csak a kormány részéről egyetlen feltétel a két év TB jogviszony, ez nem jelenti azt, hogy a bank ne támaszthatna további elvárásokat.

– Pontosan. A bank dönti el, hogy kinek hitelez, csak a bank adhat végül zöld utat. Senki más nem kötelezheti arra, hogy hitelt helyezzen ki. Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy ha valakinek megvan a jövedelme, a TB-jogviszonya, és nem követ el olyan hibákat, amelyek hitelképtelenné teszik, például ha nincs KHR-listán, akkor jó eséllyel megkapja a hitelt. A bank számára biztosítékot jelent, hogy 10% önerőt be kell fizetni. Ha minden kötél szakad, és felmondják a hitelszerződést, akkor az ingatlant értékesítik, a bank kártalanítja magát, és a fennmaradó összeget az adós megkapja. Ebben nincs különbség a többi lakáshitelhez képest.

– Milyen jövedelem mellett reális egy ilyen kölcsön felvétele? Egy 50 milliós hitelhez mennyi a minimális jövedelem, amit igazolni kell?

– Ha 3%-os kamattal számolunk, 50 millió forintos hitel és 25 éves futamidő esetén a havi törlesztőrészlet körülbelül 237 ezer forint. Ez azt jelenti, hogy

Ez egyébként országos szinten még viszonylag reális. Más kérdés, hogy egy fiatal, aki az első ingatlanját szeretné megvásárolni, rendelkezik-e ekkora jövedelemmel. De azt gondolom, nem kötelező az 50 millió forintot felvenni. Lakáshitelből akár 100 milliót is fel lehet venni piaci alapon, mégsem élnek ezzel tömegesen. Itt is így van: az 50 millió forint egy felső korlát.

– Ha valakinek van 5 millió Ft önrésze, és felveszi a maximális hitelt, 55 millióért kereshet lakást. A fővárosban még ez sem könnyű feladat, tehát most is azok járhatnak jobban, akik számíthatnak még családi támogatásra is.

– Ha például egy szülő tudja támogatni a gyermekét valamennyi összeggel, ami sok esetben nem is irreális, akkor a fiatal kedvezőbb feltételekkel juthat hitelhez. Mivel a támogatott hitel kamata jóval alacsonyabb a piacinál, kevesebb jövedelem is elegendő lehet. Ebben az esetben tehát valóban komoly segítség ez a program.

Tehát ez a konstrukció azoknak jelent segítséget, akik amúgy is tervezték az ingatlanvásárlást, van is némi önerőjük, és most szeretnék elindítani ezt a folyamatot. Nekik ezáltal alacsonyabb lesz a havi törlesztőrészletük, és kisebb jövedelemmel is elérhető a hitel.

– Megtehetem-e azt, hogy az 8-10 éves gyerekem nevére veszek lakást, és ehhez elintézem neki az 50 milliós hitelt? Hiszen a gyereknek elvileg megvan a TB-jogviszonya, igaz, keresete nincs.

- Nem, ha a gyerek tanuló, akkor hiába van egészégbiztosítása, az nem minősül járulékfizetésnek.

– Akkor kiesnek az egyetemisták is. Mi a helyzet azzal a házaspárral, ahol eddig csak az egyikük volt a tulajdonos?

- Amennyiben van egy házaspár, és az egyik fél nevén van egy ingatlan, ő a tulajdonos, és a másiknak semmi köze az az ingatlanhoz, akkor ő maga vásárolhat, és igénybe veheti a kedvezményes kölcsönt.

- És ha a másik részben tulajdonos?

– 50%-ot elérő lakástulajdonnal már nem lehet igénybe venni a támogatást.

– Az 50% tehát már nem fér bele, de a 49,9 százalék igen? Eszerint ha egy házaspárbák az egyik félnek 51%-a, a másiknak 49%-a van a közös ingatlanban, akkor utóbbi élhet a lehetőséggel, és vehet új lakást?

– Érdekes szituáció, de elméletileg igen. A bank viszont sokszor automatikusan adóstársnak vonja be a házastársat is. Ez már problémát okozhat, mert akkor a másik félnek is meg kellene felelnie a feltételeknek.

De nem biztos, hogy minden házaspár számára kívánatos ilyen megállapodás, amiben jogilag rögzítik, hogy az új ingatlan nem számít közös vagyonnak.

– Ha egy fiatal megveszi az első, kisebb lakását, akkor feltételezhető, hogy nem marad ott 25 évig. Később családot alapíthat, amihez nagyobb lakás kell. Ilyenkor mi történik a 3 százalékos hitellel, átviheti az új ingatlanra?

– Ezt jelenleg még nem tudjuk. Később fog kiderülni, hogy lesz-e például lakhatási kötelezettség, mint a CSOK esetében, ahol tíz éven belül csak akkor lehet eladni az ingatlant, ha a támogatást másik megfelelő lakásra viszik át. Ezek a szabályok várhatóan szeptember környékén lesznek ismertek.

– Amit viszont tudni lehet, hogy itt nem kötik meg a vásárló kezét: nem kell új építésű lakást venni.

– Igen, ez óriási engedmény, ahogy az is, hogy nincs gyermekvállalási kötelezettség, és nem szükséges házasnak sem lenni. Ez egy kedvező árú lakáshitel azok számára, akik az első ingatlanjukat vásárolják. Így kell felfogni.

– Hosszú futamidőről van szó. Ma már nem azt a világot éljük, hogy valaki egy munkahelyen dolgozik nyugdíjig. Léteznek ugyan biztosítások a rövid távú munkanélküliségre, ám ezek sokszor nem nyújtanak elegendő védelmet. Ezt is mérlegelnie kell annak, aki hitelt vesz fel, nem?

– Minden hitelfelvétel előtt ezeket a szempontokat mérlegelni kell. Úgy kell bevállalni a havi törlesztőrészleteket, hogy az ember képes legyen kezelni váratlan helyzeteket is.

Nem érdemes az összes pénzt önerőként felhasználni. Érdemes inkább egy kicsivel több hitelt felvenni, és a megmaradt tartalékot megőrizni, például állampapírban vagy más gyorsan likvidálható eszközben. Így biztosítható az esetleges keresetkiesés finanszírozása. A hitelfedezeti biztosítások is hasznosak lehetnek, főleg baleset vagy betegség esetén, de munkanélküliségre általában csak rövid ideig nyújtanak fedezetet. Persze a pár hónap törlesztőrészlet kifizetése is komoly segítséget jelenthet.

– Az Otthon Start összevonható a CSOK-kal és más kedvezményekkel. Ha valaki komplexebb megoldásban gondolkodik, érdemes-e szakemberhez fordulni, aki a jövedelmi viszonyok ismeretében segít kiválasztani az optimális kombinációt?

– Igen, mindenképpen érdemes egy független tanácsadóhoz vagy a banki ügyintézőhöz fordulni. Ma már teljesen megszokott, hogy a támogatott hiteleket és más konstrukciókat kombinálják. Például egy pár babaváró hitelt vesz fel, és ezt használja önerőként. Vagy a támogatott hitel nem elegendő, ezért piaci hitelt is felvesznek mellé. Sok bank kedvezményt ad a lakáshitel kamatából, ha a babaváró hitelt is náluk vették fel. Az árazás tehát egyre bonyolultabb, ezért

– A jelenlegi gazdasági környezet mennyiben befolyásolja a hitelfelvételi hajlandóságot? Ez az új konstrukció beindíthatja a hitelpiacot?

– A gazdasági környezet természetesen hatással van az ingatlanpiacra. Az év elején volt egy nagy fellendülés, amikor sokan kivonták a pénzüket az állampapírokból, és inkább ingatlanba fektettek, főleg a befektetők. Emiatt az ingatlanárak jelentősen emelkedtek, különösen azokban a régiókban, ahol a befektetők megjelentek. Most, hogy ez lecsengett, ez az új konstrukció, várhatóan növeli majd az első lakásvásárlók arányát. Az azonban kérdés, hogy ez ellensúlyozni tudja-e a befektetők visszafogottabb aktivitását. Összességében tehát várható némi élénkülés, de nem számítok piacrobbanásra a közeljövőben.

Sokakat fenyeget kitoloncolás Amerikában. Riportalanyunk, aki kérte, hogy még a keresztnevét is változtassuk meg, részletesen elmeséli, mi várhat azokra, akik illegálisan dolgoznak kint, és fennakadnak a razziákon.

Alexandráék néhány évvel ezelőtt kerültek bajba. Azt mondja, másfél év után kapták el őket a hatóságok, és amit azután kellett átélniük, az embert próbáló volt, erről nem sokan mesélnek. Reménytelen anyagi helyzetük miatt mentek ki, és még reménytelenebb helyzetben kerültek onnan vissza.

- Miért akartatok külföldre költözni?

- Új életet akartunk kezdeni, mert itthon teljesen megrogytunk anyagilag, igaz nekem nagyon jó állásom volt, de a párom már 9 hónapja semmit nem talált. Vidéken éltünk egy keresetből, egyszerűen nem tudtuk magunkat fenntartani, beletekeredtünk az adósságspirálba. Elkezdtem böngészni a hirdetéseket, így jött szembe velem egy ausztriai munka, ami nagyon jó lehetőségnek tűnt.

Ott derült ki, hogy kamu az egész, nincs semmilyen munka, csak pénzlehúzás volt. Azt sem tudtuk, hogyan tovább, a kocsinkkal és két börönddel Pesten ragadtunk, nem ismertünk senkit, és nem volt hova mennünk, így egy motelban szálltunk meg: három hónapon keresztül éltünk ott, én már elkezdtem nekik takarítani, csak hogy dolgozzak valamit. Közben rengeteg helyre küldtem az önéletrajzomat, de semmi, és a pénzünk egyre csak fogyott, reménytelen volt a helyzetünk.

- Hogyan jött a mentőötlet?

- Sürgősen megoldást kellett találnunk, ezért újra elkezdtem böngészni a hirdetéseket, és egyszer csak megint találtam valamit, ezúttal egy amerikai munkát. Azonnal jelentkeztem és felvettem velük a kapcsolatot, sőt személyesen is találkoztunk. Ennek a munkának és a kiutazásnak is természetesen megvolt az ára, hiszen mindent ők intéztek el nekünk, a repülőjegyet, a vízumot, a szállásunkat és a transzferdíjat is. Ezt ki is fizettem nekik két főre.

kiutaztunk Amerikába, megkaptuk a beígért munkát, és mindent, amiben megállapodtunk.

- Ismerted az amerikai munkavállalás feltételeit?

- Egyáltalán nem, azelőtt még életemben nem jártam külföldön sem. Igaz, nem is néztem utána, mit jelentenek a vízumfogalmak, mert valójában mindent megcsináltak helyettem, teljesen nyugodt voltam, hogy ez hivatalos. Amit kellett, azt kifizettem érte, és nagyon szerencsésnek éreztem magam, hogy ez sikerült. Hozzá kell tennem, hogy akkor még sem én, sem a párom egyáltalán semmit nem beszéltünk angolul, így vágtunk ebbe bele. Felcsillant bennünk az új élet reménye, bár nem Amerika volt a cél, de ott már nagyon örültem ennek a lehetőségnek.

- Hamar belezökkentetek az amerikai életbe?

- Nagyon hamar, és azt kell mondjam, hogy nagyon hamar gyarapodtunk is, mert négy hónap után már saját autót tudtunk venni. Rengeteget spóroltunk, fizettünk mellette mindent, de nagyon sokat dolgoztunk. Egy szállodába voltam beosztva, ahol egyedül intéztem az összes mosást, szárítást, vasalást, napi 12-16 órákat dolgoztam, egy szabadnappal a héten. A párom takarított, mellette besegített, mint sofőr, és fuvarozott is, szóval mind a ketten hajtottuk magunkat. Szépen elkezdtük az ottani életünket, mindenünk megvolt, és nyugodtan tervezgettük a jövőnket. Addig, míg nem volt kocsink, azért is kellett fizetnünk, hogy kocsival elvigyenek minket a munkahelyünkre vagy a közértbe bevásárolni.

Megismertük a közösséget, akik szintén magyarok voltak, együtt dolgoztunk, és egy nagy lakóparki közösségben éltünk egymás közelében. A kinti menedzserünk tényleg mindenben segített, ő intézett mindent, amire szükségünk volt. Még bankszámlát is nyithattunk útlevéllel, arra utalták a fizetésünket, csak annyit kérdeztek, hogy hol lakunk. Mondhatom, minden flottul ment, nem tűnt fel semmi, hogy valami nem stimmel, mert semmilyen akadály nem volt még a hivatalosabb ügyintézéseknél sem, mint a telefon, vagy az internet. Több, mint egy évig mintha egy szép álomban lettünk volna. Nem voltak anyagi gondjaink, tervezgettünk, gyarapodtunk.

mert addig egy szobát béreltünk csak. Lett két kutyánk is, mert a későbbiekben tenyésztéssel is akartunk foglalkozni. Szóval tényleg boldogok voltunk, jól éreztük magunkat.

- Mivel kezdődtek a gyanús jelek?

- Gyanakodhattam volna sok mindenre, mert írott munkaszerződésem se volt, vagy amikor kiderült, hogy csak fizetés nélküli szabadságot kaphattam volna, mikor egy év után rákérdeztem. Már ez is nonszensz, de nem gondoltam bele. Volt egy fiatal lány a csapatban, aki nagyon okos volt, mert ő minden három hónap után hazament, majd két hét múlva újra visszajött. Kérdeztem is tőle, hogy ezt miért csinálja. Akkor elmagyarázta nekem, hogy ezt így kell, a vízuma miatt, de nem értettem meg azt, amit mondott. Nem szégyen, buta voltam, nem tudtam, miről beszél, tényleg azt hittem, velünk minden rendben. Ekkortájt egy másik magyar nő is emlegetni kezdte, hogy valószínűleg már lejártak a kinttartózkodásunkhoz szükséges papírjaink. Kérdeztem tőle, hol lehetne meghosszabíttatni, meg hogy fizetünk mi egyáltalán adót? A válaszaiból minden megvalósíthatónak tűnt, egészen addig, amíg egyszer el nem kezdett mesélni arról, hogy voltak, akiket elkaptak, mert lejárt a papírjuk.

és ha elkapnának, ki az, aki majd intézi a cuccaimat, meg ilyesmi. Én csak néztem ki a fejemből, hogy mi van, ez miről beszél? Még akkor sem esett le... Többször voltam a hónap dolgozója, a képem kint volt a falon, nem voltam elrejtve a szem elől. Egy év után mondtam is a főnöknőmnek, aki amerikai volt, és engem nagyon szeretett, hogy kevés a pénzem, emelhetne igazán. Akkor derült ki, hogy ő mennyit utalt, és én abból mennyit kaptam meg. Akkor megdöbbentem, és ez már a vég kezdete volt.

- Senki nem adott tanácsokat, hogy milyen óvintézkedéseket tegyetek?

- Nem, egyáltalán nem volt semmi óvintézkedés, akár egy igazoltatásnál, vagy bármilyen más esetben. Nem mondott senki semmit, hogy mire vigyázzak, vagy mit mondjak, a párom is a magyar jogosítványát használta végig. A kocsinkkal egyszer egy közeli nagyvárosba mentünk pár napra, és nem gondoltunk bele, hogy ez veszélyes is lehet, ez meg sem fordult bennünk. Mai fejemmel már nem merném ezt megtenni.

- Mire figyeltetek fel mégis?

- A házban ahol laktunk már vagy hat hónapja, kialakultak a szokásaink, észrevettük, hogy a felső szomszédunknál mindig volt jövés-menés, sokféle kocsi parkolt le a ház elé, de

Bárki behajthatott ebbe az utcába, de ez nem tartozott a többi szomszédhoz sem, senki nem tudta, kié. Nem lehetett belelátni, sötétített fekete ablaküvegei voltak, elég baljósnak tűnt. Semmi mozgás nem volt körülötte, de elhesegettük ezt a gondolatot, hogy ugyan miért jelentene ez valami rosszat?

- Aztán lecsaptak rátok...

- Aznap reggel is dolgozni mentünk, fél nyolc felé kicsit kapkodva készülődtünk, a párom még kérte is, hogy siessünk, mert neki aznap sok dolga van. Beültünk a saját kocsinkba és amikor elhajtottunk a főbérlő háza előtt, aki kint állt a menedzserünkkel az utcán, elég furcsa volt, mert felénk integetettek. Azelőtt soha nem állt kint, és főleg nem integetett egyszer sem. Kikanyarodtunk a sarkon lévő benzinkútra, és egy pillanat sem telt el, már a hátunk mögött volt egy rendőrautó, ami jelezte, hogy álljunk félre. Még mondta is a párom, hogy pont most, mikor sietni kéne.

Mondták a páromnak, hogy állítsa le a kocsit, vegye ki a kulcsot, és szálljon ki. Azonnal hátrafogták a kezeit, és rácsapták a bilincset. Mindenkitől kérték az útleveleket a kocsiban, én próbáltam húzni az időt, de a fiam, aki szintén velünk volt, azt mondta ,anya ne csináld már, itt a vége”. Nem sejtettük, hogy aznap reggel már többeket elkaptak, és hogy mi is ebbe a csapdába kerültünk.

Sejtettem, hogy bajban vagyunk, mert amikor kiszálltam és hátranéztem az utcánkra, akkor láttam, hogy a többi munkába indulót is sorra lekapcsolták, már bilincsben voltak. Ez egy komplett rajtaütés volt, ekkor tudtam, hogy tényleg nincs tovább...

- Gondoltad, mi lesz veletek?

- Engem csak rázott a sírás, a hatóságiak elmondták, hogy ide félreállítják a kocsinkat, és harminc nap alatt kell elintézünk, hogy mi legyen vele.

de mondta a tiszt, hogy majd elintézik, ne izguljak. A csomagtartóból még gyorsan kivehettem a férjem övtáskáját, iratokkal kártyákkal együtt, de a telefonja bent maradt a kocsiba, így ő telefon nélkül maradt. Olyan volt minden körülöttem, mintha egy filmben lettem volna, beültettek minket megbilincselve nagy fekete autókba, amibe már a többiek is voltak. Néma csend volt, nem tudtuk felfogni, csak aggódva néztünk egymásra. Huszonnégyünket kapták el aznap.

- Észrevehetted volna a baj közeledtét?

- Mielőtt ez megtörtént, az volt a furcsa, hogy pár magyar hirtelen hazaköltözött, akik lehet megsejtették, hogy baj közeleg. Mint utólag kiderült, valaki feljelenthetett minket, emiatt kellett kivizsgálnia az amerikai bevándorlási hivatalnak, az ICE-nak az ügyet. Nem tudjuk, miért tette ezt az illető, de mindenkinek keresztbe tett, és ami ezután következett, azt senkinek nem kívánom. Az egyik nyomozó azt mondta nekem, amikor lekapcsolt, hogy ilyet még ő sem látott, hogy egyszerre ennyien kerüljenek bajba. Mindent tudtak rólunk, a munkahelyünket, az időbeosztásunkat, a lakóhelyeket, mindent.

Volt, aki emiatt úszta meg azt a napot, mert valaki figyelmeztette, hogy ki se lépjen a házból.

- Hova vittek titeket?

- A rendőrségi fogdára. Ott csak mi voltunk, a falnál ültünk sorban hátrabilincselt kézzel, papírokat töltöttek ki velünk reggel 8-tól este 6-ig, étlen-szomjan, mert semmit nem adtak. Emlékszem erre, mert vécére kellett mennem, és kértem az őrt, hogy vegye már le a bilincset, mert ezt mégis hogyan oldjam meg így?

Rajtam is csak egy póló, meg leggings volt, és az övtáskám, amiben benne volt az útlevelem és a pénztárcám, mert nekem az összes magyar iratom bent maradt a lakásban. Mindenkit külön-külön is kihallgattak, és megengedték, hogy egyvalakit felhívhassunk, amire kaptunk három percet. Azt javasolták, jegyezzünk meg egy telefonszámot, mert onnantól majd csak azzal a személlyel tudunk bármit elintéztetni a külvilágban. Ezért én megjegyeztem egy ottani magyar ismerősöm számát, akiről azt gondoltam, ő majd segíteni fog nekem. Azt nem tudtam, a párom mit csinál majd, mert az ő telefonja bent maradt a kocsiban, tehát nekem kellett egyedül gyorsan erről döntenem. Erre az ismerősömre voltam kénytelen vakon rábízni magam, akit igazából alig ismertem, szóval igazi lutri volt.

- Ezt hogy élted meg?

- Szörnyű volt, végigbőgtem az egészet, a fiam és a párom néha odajöttek, mert itt még együtt voltunk, de nem ülhettünk egymás mellé sem. Mindenünket elvették, ami nálunk volt, átnézték a holminkat alaposan, és amit úgy gondoltak, azt kidobták, a többit elzárták megőrzésre.

- Mi történt ezután?

- Este hat körül újra kocsikba tettek minket, külön a férfiakat és a nőket, elvittek bennünket egy másik fogdaszerű helyre.

ezt mindannyiunknak át kellett élni. Adtak valami vacak ruhát, ami hatszor nagyobb volt, mint én, és bezártak minket egy másik fogdába. Ott kaptam először enni, de nem tudom, mi volt az, olyan éhes voltam, hogy megettem, pedig nagyon rossz volt az íze. Ez egy ablaktalan helyiség volt, ahol annyira kevés volt a hely, hogy volt, aki a földön ült. Közben egy drogos fekve hányt, egy másik ember épp a vécén végezte a dolgát, azt is mindenki látta, mert semmi nem választotta el. Mi pedig mindeközben ettünk. Így várakoztunk ott, és éjfél körül vittek át minket egy másik, iszonyatosan nagy terembe, ahol vaságyak voltak, amik úgy néztek ki, mint a koporsók, annak is hívtuk egyébként.

Innen kerültünk át abba a zárkába, ahol aztán végig voltunk, amíg a kitoloncolási időt vártuk.

- Mennyi időt töltöttél a börtönben?

- Még szerencsésnek mondhatom magam, mert csak harminc napot töltöttem el ebben a környezetben. A kitoloncolás pedig úgy zajlik, hogy ha visszamondanak helyeket a repülőn, arra teszik be azt, akinek mennie kell, de az eltart egy darabig, mert lehet, hogy nincs üres szék a járaton. A párommal egy időben, egy gépen akartam hazautazni mindenképpen, ezt négyszer kellett kérvényeznem. Nagyon féltem, hogy mi lesz, az egész életünk odalett, és bent nem tudtunk egymásról semmit. Egyszer az egyik magyar mondta, hogy látta a páromat egy tolókocsiban, nagyon megijedtem, utána mondta az egyik börtönőr, hogy ne sírjak, csak annyi történt, hogy teljes depresszióba esett. Ilyen folyosói pletykák alapján tájékozódhattunk egymásról eleinte.

- Hogy bírtad ki ezt a helyzetet?

- Nem tudtam semmit a fiamról, sem a páromról, akik szintén bent voltak. Abban a helyiségben, ahová betettek, az emeletes ágy felső részére kerültem, pedig már akkor is 53 éves voltam, alig bírtam felmászni. A fejem felett volt a légkondicionáló, ami folyamatosan fújta rám a hideget. Nem volt meleg ruha, csak egy vékony takaróm, majdnem megfagytam a vaságyon. Minden kőből volt, a székek, az asztalok. Hatvanan voltunk ebbe a hosszú teremben, három zuhanyzó és hat vécé volt, meg hat csap összesen.

felpuffadtam, akkora lett a hasam mint egy 7 hónapos terhesnek. Az egyik cellatársam jelentette az őrnek, hogy velem valami gond van, mert sokat vagyok a vécén, meg akartak büntetni először. Amikor kiderült, hogy rosszul vagyok, akkor megnézték a hasam és azonnal orvoshoz vittek, nehogy bélcsavarodásom legyen. A stressz miatt nem tudtam aludni, csak három órákat egy nap, kikészültem és csak ültem az ágyban naphosszat. Egyszer a hideg miatt rettenetesen megfáztam, annyira köhögtem, hogy éjjel nem tudtak tőlem aludni a többiek. Napokig hagytak szenvedni, nem zavarta az őröket, akkor vittek megint az orvoshoz, amikor az egyik cellatársam már nem bírta tovább, és szólt nekik, hogy csináljanak már valamit. A röntgen kimutatta, hogy kétoldali mellhártya- és tüdőgyulladásom volt, akkor adtak gyógyszereket tíz napon keresztül. Egyébként amikor bekerültünk, és átvizsgáltak a legelején, vért is vettek tőlünk, és akkor beadtak valami vénás injekciót is mindenkinek.

Annyit tudtam meg, hogy valami fertőzés ellen adhattak be állítólag valamit, de a mai napig nem tudom mi volt az.

- Mit tudtatok egész nap csinálni?

- Óránként jöttek az őrök ellenőrizni minket, és beolvasták a karunkon lévő azonosító karkötőn a kódot, ilyenkor az ágyak elé kellett állni. Akár beteg voltam akár nem, emiatt le-fel kellett másznom az emeleteságyról, nem tudom, mit hittek, onnan hova tűnhet el valaki. Egyetlen dolgot tudtam csak csinálni, angolul tanulgattam, mert az egyik magyar lánynak volt bent egy szótára. Kértem az őröktől papírt és ceruzát, hogy irkálhassak. Gyakoroltam a szavakat, főleg az utazáshoz. Sorba ment közöttünk ez a szótár, minden magyar ezt használta, nem volt sok könyvünk. Ebből a 60 személyes teremből nyílt egy másik terem, ahol csak egy kosárlabdaháló volt meg két kosárlabda, és két hullahop karika, oda kiengedtek. Mindennap négy órát volt nyitva, itt mozoghattunk, kicsit tornázhattunk együtt a lányokkal. Azon a termen volt egy fémrácsos hálóval lezárt ablak, amin friss levegő jött be, ott álldogálhattunk előtte,

Sokára tudtuk meg, hogy ki lehet kéredzkedni a kápolnába, vagy a könyvtárba, csak hogy már ne legyünk bent ebbe a hálóba, ki is jártunk ezután. Eleinte nem voltunk képben, nem értettünk semmit, mit lehet vagy mit nem. Nem tudhatta senki mennyi ideig kell ezt kibírni, teljes bizonytalanságban voltunk, hogy mikor juthatunk haza, mikor lesz hely egy gépen.

- Hogyan bírtad ki, azt hogy mindig figyeltek?

- Nehezen. Soha nem lehettünk magunkban. Ott tanultam meg, hogy ne legyek szégyenlős se, mert azelőtt, még a nők előtt sem öltöztem át. A börtönben meg kellett szoknom, hogy mások előtt kell intéznem a dolgaimat.

A fiataloknak ez sokkoló volt. Volt aki egyáltalán nem tudta ezt megszokni, mindig pólóba meg bugyiba zuhanyozott. Sőt, volt egy olyan nő is, aki nem ment el fürdeni, már szó szerint büdös volt, amikor az őrök ráparancsoltak hogy zuhanyozzon le.

- Milyen esetek miatt ültek a többiek?

- A legtöbben illegális túltartózkodás miatt voltak ott, a többiek meg kisebb ügyek miatt ültek. Az egyik fiatal lányt egy elcsattant pofon miatt hozták be. Volt olyan szintén illegális, aki már egy éve bent volt, és várt, őt még babakorában hozták Amerikába a szülei, és már neki is volt gyereke, aki ott született. Mégis ezek ellenére, így, hogy a saját hazáját sem ismerte, visszadeportálták oda, ahol született. Több ilyen eset is volt, amikor csak az anyukát küldték vissza, de a gyerekek maradhattak, mert Amerikában születtek.

- Hogyan jellemeznéd a börtönkörülményedet?

- Embertelen és megalázó volt az egész. Összezárva mindenkivel, elzárva, lekorlátozva, rettenetes körülmények között.

hogy cetliken üzenhessünk egymásnak. Volt ott mindenféle gond, nagyon megdöbbentő volt az egész, amit csak túlélő üzemmódban lehetett átvészelni. Előfordult olyan is, hogy néhányan időnként egymásnak estek, ilyenkor elvitték őket bezárni az úgynevezett lyukba, ezzel fenyegettek minket a rossz magaviseletért.

- Hogyan tudtátok a kinti dolgaitokat lerendezni?

- Akit kint megkértem és megbíztam ezzel, csak vele tudtam telefonon tartani a kapcsolatot, egyszer meg is látogatott emiatt bent. Nem voltunk szoros ismerősök, de neki kellett megadnom az összes banki adatomat, ő kezelte a számláimat. Így tudott küldeni nekem a börtönbe pénzt, amin tudtam ezt-azt vásárolni, mert erre volt lehetőség. Neki kellett az autónkat eladnia, és ő mehetett be a lakásunkba összepakolni a cuccainkat. A kutyáinkat is eladta, a bútorokat, mindent, ami mozdítható volt. Rá kellett bíznom egy vadidegenre az eladásokat, és hálásnak kellett lennem, hogy egyáltalán segített, de sajnos tudtam, hogy itt is be lettem csapva.

A többiek is ebben a helyzetben voltak, volt akinek szintén mindene oda lett, szó szerint mindenük eltűnt a szobájukból. Volt olyan, akinek így veszett el az útlevele, újat kellett csináltatnia ahhoz, hogy hazautazhasson, és mivel ez hosszadalmas, neki több mint fél évig a börtönben kellett várakoznia emiatt. Sokat sírtunk, mert személyes értékeink vesztek el. Én is reménykedtem egy darabig, de aztán fel kellett ébredtem ebből az illúzióból is. Megkértem a segítőmet, hogy legyen kedves behozni a magyar irataimat és egy váltás ruhát egy sporttáskában. Minden fontosat elmagyaráztam neki, be is hozta, le is adta a nevemre a börtön raktárába. Amikor szabadultam, bemehettem ebbe a helységbe a cuccomért, nyitogattam ezt is azt is, de az én iratom nem voltak ott. Még az őrök emlékeztek is rá, de valahogyan még onnan is eltűnt a cuccom. Készpénzem is volt, de aznap azt sem tudták odaadni,

és addigra minden meg lesz. Ránéztem az őrre, és mondtam neki, hogy ennyi szenvedésen átmentem, már felvettem a munkásruhámat, amiben behoztak, ezt nem gondolhatja komolyan, hogy egyetlen nappal is tovább maradok itt. Átöltözve vártam már a szabadulást, az övtáskámban volt a bankkártyám, az útlevelem, és ennyi, inkább mindent hátrahagytam. Szóval még a börtönpénztárban is ott maradt összesen 400 dollárunk, még ezt is megszívtuk.

- Hogy zajlott a deportálás?

- Előző nap este tudtuk meg, hogy másnap reggel indulunk. Mindent szétosztogattam a többiek között, reggel elkészültem, és két őr jött értem. Átvehettem a ruhámat, amibe jöttem, mert a többi raktárban tárolt cuccom addigra már eltűnt, ahogy mondtam. A párommal együtt vittek ki minket egy kommandós autóval a reptérre, ott már levették rólunk a bilincset. Amikor megláttam őt, sírtam, mindketten össze voltunk zuhanva. Meg voltunk öregedve, lestrapálva, de nem voltunk lefogyva, mert naponta 2000 kalóriás ételeket adtak, én 10 kilót híztam pillanatok alatt. Amikor kiértünk a reptérre, hat ember jött be velünk az induláshoz, négy rendőr meg két ICE officer, az utasok között kellett nekünk is velük együtt várnunk. A járat persze késett, ők addig ott voltak velünk, mindenki látta ezt, nem volt titok. A gép Lengyelország felé tartott, mi szálltunk fel utoljára, a legutolsó sorba.

A légi utaskísérőkre bíztak minket, ők feleltek értünk, nekik adták oda az útleveleinket. Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz a párommal, annyira ki voltunk már fáradva, végigaludtuk az utat. Lengyelországban is utoljára szállhattunk ki a gépből, de ott katonák vártak ránk. Ők kisértek minket a budapesti csatlakozáshoz. Amikor odaadták az útleveleinket, azt mondták, hogy innen már odamehetünk, amerre akarunk, elég normálisak és kedvesek voltak. Magyarországon landoltunk, és itt is vártak minket természetesen a rendőrök, akik leszedtek bennünket az utasok közül a buszból fotó alapján, ők vittek be rendőrautóval minket az épületbe, egy vizsgálóba.

Olyan megalázó volt, de én ránéztem, és azt mondtam neki: tudja mit, ha megtehetném, most azonnal visszafordulnék. Nagyon rosszul esett, mert durva beszólás volt, itthon erre már tényleg nem volt semmi szükség. A reptérről aztán tényleg mehettünk, amerre láttunk, annyit mondtak búcsúzóul, hogy ez nem fog megjelenni sehol, hogy deportálás miatt börtönben ültünk. Elmentünk a legközelebbi bevásárlóközpontba, és a párom testvére jött oda értünk. Útközben kellett egy pár tiszta ruhát, fehérneműt vennünk, mert semmi nem volt nálunk. Másnap visszamentünk abban kicsi motelbe, ahonnan indultunk.

Ezt csak azért mondom el, mert biztos mindenkit érdekel, vajon mi lett az ügy vége, hát ez. Maradtunk volna Magyarországon, de így pénz nélkül nem tudtuk újrakezdeni. A külföldi életünket egy hónap alatt beindítottuk, azonnal munkába álltunk, volt fedél a fejünk felett. Lassan kihevertük ezt az egészet.

- Mit gondolsz utólag?

- Azzal, hogy hazaértünk, még nem lett vége ennek az ügynek. Azt is hallottam, hogy valaki, aki utánam jött vissza 10 nappal később, még látta a cuccaimat abban a raktárban. Emiatt millió telefont megeresztettem,

csak hitegettek, majd végül közölték, már eltűnt, nincs mit tenni. Most ennyi év után visszagondolva, lehet, hogy kaphattunk volna esetleg valami jogi segítséget még ott Amerikában, de senki nem érdeklődött utánunk, mi sem tudtunk kapcsolatba lépni senkivel, hogy segítsen. Okosabbnak kellett volna lennem, egy életre megtanultuk, hogy az ESTA nem munkavízum. Ez hiba volt, amiért ki vagyunk tiltva Amerikából, és a deportálási folyamat rettenetes lecke volt, szívesen kihagynám az életemből, és elfelejteném. Itthon elbuktunk mindent, Amerikában is elbuktunk mindent, remélem ezzel vége, és most nem lesz három a magyar igazság.

Török Gábor a közösségi oldalán közzétett egy többféle szempontot elemző előrejelzést arról, hogy mi várható szerinte a 2026-os választáson. A politikai elemző szerint azonban a jelenlegi információkat vette alapul, és ezekből vont le következtetéseket. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mindezek folyamatosan változnak majd, ezért a prognózisát rendszeresen frissíteni kell majd.

Azt írta:

"Miután az előző posztban arról írtam, hogy a politikai elemzés és az előrejelzés milyen viszonyban állnak egymással, és hogy utóbbit - számos ok miatt - nem érdemes igazán komolyan venni, most mégis előállok egy prognózissal.

Ez az előrejelzés azonban - bár bizonyára sokaknak ez lesz csak fontos vagy érdekes - nem arról szól, hogy ki nyeri meg a következő választást, hanem arról, hogy mit tudunk ma a helyzetről, és ez alapján mi látszik valószínűnek.

Nem a végkövetkeztetéssel érdemes tehát vitatkozni, mert az tényleg szubjektív és bizonytalan, hanem azzal, hogy mi számíthat és ami számíthat, ott ma mit látunk.

Majd hozzátette:

Török szerint bár a TISZA Párt jelenleg vezet, és ha most lenne a választás, akkor több szavazatot kaphatnának, de a jövő évi választásig még sok minden befolyásolja a végeredményt. Többek között a jelöltek személye, a kommunikáció, a propagandára költhető keret, a gazdasági helyzet, és a még hátralévő időszakban kiosztható pénzek is. Mindezeket figyelembe véve úgy látja, hogy a Fidesznek van esélye a nyerésre. Azt is megírta, mi kellene ahhoz, hogy a TISZA Párt legyen a nyerő.

Részletek itt:

Orbán Viktor összehívta a héten az Aszályvédelmi Operatív Törzset, és "aszályvédelmi szemlét" tartott, amiről videót is kitett. A Kossuth Rádióban arról beszélt, 200 munkagépet és ezer embert mozgósítottak. A miniszterelnök azt is kijelentette, a tiszások és Brüsszel szerinte akadályozzák az aszály elleni védekezést, mert el akarják érni, hogy a kormány ne adhassa ingyen az öntözéshez használt vizet a gazdáknak. Válaszul Magyar Péter arról írt, szerinte egészen szánalmas, hogy Orbán Viktor úgy tesz, mintha akár csak egy fűszálat is keresztbe tettek volna 15 év alatt az aszály okozta károk megelőzéséért. Szerinte a kormány csak ígérget, de semmit nsm tett a vízgazdálkodás fejlesztéséért.

Ahhoz, hogy lássuk, valami nagyon nincs rendben, nem kell a határt járnunk. Ha csak Budapesten lepillantunk a hidakról a Dunára, láthatjuk a rendkívül alacsony vízállást. A HungaroMet adatai szerint mérések kezdete óta az idei volt a legszárazabb június, a szokásos havi csapadékmennyiségnél 83 százalékkal kevesebb eső esett. Mekkora a baj, és mit tehetnénk valójában? Erről beszélgettünk Kajner Péterrel, a WWF Magyarország Élő Folyók programjának szakértőjével.

– A földeken, a kerteken, az útszéli füves részeken egyértelműen látszik a szárazság. Mennyire súlyos a vízhiány?

– Az ország szárazodik. Európa ma a világ leggyorsabban melegedő kontinense, és Magyarország is extrém gyors ütemben melegszik. 1901 óta 1,6 fokkal nőtt az ország éves középhőmérséklete. Ez erőteljesebb párolgást idéz elő, így bár a csapadék mennyisége statisztikailag nem csökkent jelentősen, a víz gyorsabban elpárolog, tehát kevesebbnek tűnik, az élőlények kevésbé tudják hasznosítani. A melegebb levegő több vízpárát képes magában tartani, ami azt is jelenti, hogy az elpárolgott víz nem biztos, hogy helyben csapódik ki, és lehet, hogy csak hosszú idő után, pusztító vihar formájában tér vissza. Mindezek miatt fokozódik a szárazodás. Idén például rendkívül csapadékhiányos téllel indítottunk: a Duna nagymarosi vízgyűjtőjén az átlagos téli csapadék mennyiségének csupán 60%-a hullott, a Tiszán a szegedi vízgyűjtőre pedig csak az átlag 52%-a. A tiszai vízgyűjtőn gyakorlatilag hó nem halmozódott fel a télen. Elmaradtak a tavaszi áradások. Bár a tavasz valamivel hűvösebb és csapadékosabb volt, ez messze nem pótolta a téli hiányt. Most, júniusban hirtelen berobbant a hőség, és jelenleg sem látszik, hogy enyhülne.

Most még rosszabb helyzetbe kerülhetünk, mint akkor, amikor egész Európa, így Magyarország is szenvedett a vízhiánytól és a hőségtől.

– Ugyanakkor emlékszünk arra is, hogy tavaly szeptemberben alig tudták megfékezni az árvizet.

– A tavalyi események jól példázzák, merre tolódik az éghajlatunk: egyre több az extrém időjárási helyzet, amelyek súlyossága is fokozódik. A tavalyi dunai árvíz például a Boris nevű ciklon hatására következett be, ami Ausztriában, Csehországban, Lengyelországban okozott rendkívüli esőzéseket. Nálunk a korábbi Duna menti árvízvédelmi fejlesztéseknek és az összehangolt védekezésnek köszönhetően sikerült megőrizni az árvízi biztonságot. Az árvízvédelemre felkészültünk, és szerencsére a ciklon leginkább csak a peremével érintette Magyarországot. Ugyanakkor a Tisza vízgyűjtőjén eközben is aszály uralkodott. Tehát

– Miért nem tudjuk ezt a hatalmas vízmennyiséget megfogni, megtartani itt, helyben? Ezzel ki lehetne egyensúlyozni ezt az hatalmas ingadozást?

– Igaza van, most már el kellene fogadnunk, hogy nincs „káros” víz. Amit csak lehet, meg kellene tartani az országon áthaladó vízkészletből. Ma még nincs lehetőségünk egyik nagy folyónk vízgyűjtőjéről a másikra vizet átvezetni, és lehet hogy ha lenne, onnan is hiányozna, ahonnan elvezetik. Az aszály ellen viszont nem az aszály idején lehet a leghatékonyabban védekezni, hanem megelőző lépésekkel. A legjobb, ha minél több vizet tartunk meg a tájban. A Vízügy részéről elindult a gondolkodás ebbe az irányba, sőt, idén év elején stratégiaváltást is meghirdettek, amelynek lényege a vízvisszatartás és a komplex vízgazdálkodás előtérbe helyezése, vagyis az extrém víztöbblet és -hiány elleni védekezés egyaránt. A vízgyűjtőkön, ahol lehetett, idén igyekeztek megtartani a vizet, valóban komplexebb szemlélet irányába mozdulnak el. Létrejött a Vízgazdálkodási Tárcaközi Bizottság is.

A Vízügy elindította a „Vizet a tájba!” programot, amely – többek között – lehetőséget ad a gazdálkodóknak, hogy önkéntesen felajánlják területeiket időszakos vízborításra. Már több száz ilyen felajánlás érkezett, de országos léptékben ez még mindig kevés. Most valóban arra lenne szükség, hogy az agrárszektor is irányt váltson, és a vízvisszatartást prioritásként kezelje.

– Ha sikerülne elegendő vizet megfogni és eltárolni, akkor öntözéssel ellensúlyozni lehetne az aszályos időszakokat?

– Bizonyos kultúrák esetében, korszerű technológiákkal van helye az öntözésnek, de az országot jellemző, egyre fokozódó aszályhajlamot az öntözés önmagában nem tudja ellensúlyozni. Nagyságrendileg kell elképzelnünk a problémát:

Mindeközben a természetes élőhelyeknek is szüksége van vízre, nem csak a mezőgazdaságnak. Ráadásul a felszíni és felszín alatti vízkészleteink is csökkennek. Tehát az öntözés lehet egy válasz, de csupán egy a sok közül, és nem is a legfontosabb. Az ellen kellene fellépnünk, hogy a víztartalékaink, akár a talajban, akár a folyókban, tavakban, ne csökkenjenek folyamatosan. Ennek legfőbb módja, ha elkezdjük ezeket a készleteket visszatölteni. Ehhez gyökeresen meg kellene változtatnunk a belvízgazdálkodást is.

Emellett nem szabad megfeledkezni a talajművelés reformjáról sem. A jelenlegi intenzív művelés: szántás, vegyszerezés, műtrágyázás, tönkreteszi a talajszerkezetet, így az egyre kevesebb vizet képes megtartani. Át kellene térnünk takarásos, illetve talajregeneráló művelésre, amely megőrzi a talaj szerkezetét és vízmegtartó képességét. Terepi tapasztalataink már elég jelentősek, főként a Tisza vízgyűjtőjéről. A WWF Magyarország együttműködik a Felső-Tiszai Vízügyi Igazgatósággal a Tisza-programunk keretében. A Beregi tározó térségében idén nyáron is volt egy tesztjellegű vízborítás egy erdőterületen, amelyhez az erdőtulajdonosok is hozzájárultak. A víz kivezetése pozitív hatásokat eredményezett a tájban.

– Erre van együttműködési hajlandóság a gazdák részéről?

– Elsősorban a támogatási rendszert és a termékstruktúrát kellene újragondolni. Vannak már biztató jelek: 2023-ban született egy rendelkezés, amely lehetővé teszi, hogy vízborította területek után is lehessen terület alapú támogatást igényelni. Az önkéntes részvételen alapuló Agrár-környezetgazdálkodási Programban tiltják a víz elvezetését. Ezek azonban még nem ösztönöztek valódi változást. A rendszeresen belvízzel sújtott területeken például egyértelműen területhasználat-váltásra lenne szükség.

Természetesen ez nem történhet meg a gazdálkodók kárára. De be kell látni: a klímaalkalmazkodás érdekében a teljes agrárstratégiát új irányba kellene állítani. Ma a stratégia a gabonatermesztésre, szántóföldi tömegtermékek előállítására fókuszál. Ezzel szemben el kellene indulni egy klímaalkalmazkodást előtérbe helyező, változatosabb termékstruktúra felé, amelyhez ösztönzőket is rendelnek. Egyes jelek már utalnak erre az irányváltásra, de jelenleg úgy tűnik, mintha épp a legnagyobb baj közepette fordulnának vissza ebből a stratégiából. Olyan hírek is érkeznek, hogy a vízvisszatartást ösztönző támogatásokat vagy nem írják ki, vagy azok nagyon késnek. Ez nem jó irány. Ez az év valószínűleg lapot húz a 2022-esre, de már most meg kellene kezdeni az agrártámogatási eszközökkel való felkészülést a jövő évi aszályokra.

Fel kellene készülni arra, hogy az őszi, téli csapadékosabb időszakokban (ha lesznek) betározzuk a vizet a tájainkban, talajainkban és ebben érdekeltté tegyük a gazdálkodókat is.

– Korábban kiépült egy csatornahálózat szivattyúállomásokkal, amely azonban az elmúlt harminc évben elhanyagolt állapotba került. Van, ahol már fák, bokrok nőnek benne. Ennek a felújítása segíthetne abban, hogy ne sivatagosodjon el az a termőterület, ahol még most is van mezőgazdasági tevékenység?

– Ennek a csatornahálózatnak az elsődleges funkciója az volt, hogy a vizeket elvezesse a földekről. Körülbelül 43 ezer kilométernyi csatornarendszerről beszélünk, ami hosszabb, mint az Egyenlítő, és eredetileg többségüket az úgynevezett „káros vizek”, vagyis a belvizek elvezetésére tervezték. Ahhoz, hogy ezek a csatornák ma már a klímaalkalmazkodás és az aszályokkal szembeni felkészülés szolgálatába állíthatók legyenek, át kellene őket alakítani, illetve úgy kellene őket üzemeltetni, hogy a víz pótlására is alkalmasak legyenek. Kerülni kellene például a csatornák őszi előürítését, tavaly már ezt kezdeményezte a Vízügy. Ez jó irány, és erre kellene nagyobb léptekkel továbblépni. Tehát ez a csatornarendszer némi átalakítással akár alkalmas lehetne arra, hogy a felgyülemlett és eltárolt árhullámokat ne csak elvezesse, hanem visszajuttassa a földekre egy aszályosabb időszakban. Koncsos László professzor és kutatócsoportja a Budapesti Műszaki Egyetemen immár húsz éve keres megoldásokat a Tisza-menti szárazodásra. Kutatásaik arra mutatnak rá, hogy

Ennek oka részben a csökkenő felszíni vízkészlet, részben a túlzott vízkivételek, részben pedig az egyre erősebb párolgás. Ez a folyamat fokozatosan kimeríti a vízkészleteinket. A megoldás az lehet, hogy a korábban a folyószabályozás során leválasztott mély ártereket újra összekapcsoljuk a folyóval. Zsilipekkel, csatornákkal szabályozott módon kellene lehetővé tenni, hogy az árhullámokból bizonyos mennyiségű víz betározható legyen ezekben a mélyebb fekvésű területekben. A belvízcsatornáknak ebben nagyon is fontos szerepe lehet. De nem elegendő csupán a csatornák kotrása, mélyítése, vagy a benőtt növényzet eltávolítása. Ha ezekből hiányzik a vízpótlás, az még ronthat is a helyzeten. Egy mélyebb csatorna ugyanis mélyebbről képes kiszívni a talajvizet, vagyis tovább gyorsítja annak eltűnését. A csatornák „helyreállítása” tehát önmagában nem cél az üzemrend módosítása, valamint a vízpótlás megvalósítása nélkül. Koncsos professzorék számításai szerint körülbelül több mint 200 ezer hektárnyi területet lehetne alkalmassá tenni arra, hogy a vizet megtartsuk és beszivárogtassuk. A belvizeket, illetve az árhullámokat szét kellene teríteni ezeken a területeken, ez azonban tájhasználat-váltást is igényel.

Ez a területi kompromisszum viszont megtérülhet, hiszen így megelőzhetjük, hogy az Alföld egy jelentős része végzetesen kiszáradjon vagy félsivataggá váljon.

– Nyilván azokat, akiknek a szántóföldje ezekre a területekre esik, kártalanítani kellene, ahogy ön is mondta korábban. Ehhez gondolom, kormányzati együttműködésre is szükség van.

– Ezekre a célokra lennének források. A közös agrárpolitika (KAP) keretéből el lehetne indítani a Vízvédelmi célú nem termelő beruházások, illetve az Élőhelyfejlesztési beruházások nevű támogatásokat. Emellett létezik egy távlati, de ígéretes eszköz is: a „vízprémium” munkanéven futó támogatási forma, amely elindíthatná a gazdálkodókat ebben az irányban. A támogatások újrastrukturálásával ésszerűbb agrárszerkezet alakítható ki, és a következő uniós ciklusban ezeket a célokat kiemelt prioritássá kellene emelni. Nem szabad azt sem elfelejteni, hogy a felszín alatti és felszíni vízkészletek szűkülése nemcsak a mezőgazdaságot, hanem az ipart és a lakosságot is érinti.

A folyamatok felgyorsultak, a vízkészleteink csökkennek, és ezzel kell majd együtt élnünk. Minél előbb elkezdjük az alkalmazkodást, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy mérsékeljük a károkat.

– Az idő közben csak telik, a sivatagosodás már elindult. Nem vagyunk már elkésve? Van egy átbillenési pont, amin túl már csak futunk az események után?

– Nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy olyan állapot, mint húsz évvel ezelőtt, már nem lesz. Az éghajlatváltozás egyértelmű irányba halad: a szárazodás folytatódni fog, a vízkészletek csökkenése pedig kétségtelenül veszélybe sodor bennünket. Minél hamarabb lépünk, annál kevesebb kárt szenvedünk el. Nem merném azt állítani, hogy teljes mértékben helyreállíthatjuk a vízkészleteinket, de a csökkenés lassítása elsődleges cél kell, hogy legyen. Be kell látnunk, hogy beköszöntött a 21. század. A 19. századi logikával már nem tudunk érvényes válaszokat adni ezekre a kihívásokra.

– Mi lenne a javasolt út? Lecserélni a jelenleg termesztett növényeket szárazságtűrő fajtákra? Felmerül ilyenkor a kérdés: a genetikailag módosított (GMO) növények szóba jöhetnek-e? Ezek ugyan most tiltva vannak, de léteznek szárazságtűrő GMO-növényfajták is.

– Ez valóban lehetne egy irány, de jelenleg a GMO-nak nagyobb a kockázata, mint a látható haszna. Ugyanakkor rendelkezésünkre állnak a génbankjaink, amelyek hatalmas, kiaknázatlan potenciált rejtenek. Ezekből új növényfajták is bevonhatók lennének a termesztésbe. Ráadásul nemcsak szántóföldi növényekben kellene gondolkodnunk. A jelenlegi agrárstruktúra szinte kizárólag a szántóföldi növények előállítására fókuszál. Ezeket többnyire ipari módszerekkel termeljük, így egyre kevesebb embernek adnak megélhetést, és közben a birtokszerkezet is folyamatosan koncentrálódik. Azt mondhatjuk, hogy

Nemrégiben az Alkotmánybíróság kimondta, hogy Magyarország klímatörvénye elégtelen célokat tűz ki az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére. Bár globálisan Magyarország kis kibocsátó, de éppen ezért, mint az egyik legsérülékenyebb ország, minden tőle telhetőt meg kellene tennie az emisszió csökkentéséért is. Jelenleg az az uralkodó álláspont, hogy a kibocsátáscsökkentést már megoldottuk, mert a rendszerváltás idején összeomlott a szocialista ipar, és változott az energiafelhasználás szerkezete. De valójában nem oldottuk meg a problémát. Ha az éghajlatváltozás lassítása egyáltalán cél lehet, ahhoz nekünk is jelentős lépéseket kellene még tennünk. Egy új klímatörvény megerősíthetné a kibocsátáscsökkentési és az alkalmazkodási kötelezettségeinket is.

– A kormány most az aszály csökkentésére azt javasolta, hogy kifizeti a gazdáknak az öntözés költségeit. De az öntözhető földterületek aránya csekély, és még ezek közül is csak kevés rendelkezik megfelelő infrastruktúrával. Másrészt: mivel is öntözünk? Ez így, bár lehet jó szándékú lépés, inkább tűnik látványelemnek, mint valódi megoldásnak.

– Valóban, ez közgazdasági szempontból is vitatható. Ha valaminek nincs ára, az emberek hajlamosak nem takarékosan bánni vele. Ha az öntözés költségeit átvállalják, azzal pont a vízfelhasználást ösztönzik. Kármentésként, rövid távon ésszerűnek tűnhet, de hosszabb távon mintha mindig azt üzennék a gazdálkodóknak, hogy nincs itt semmi gond, lehet folytatni ugyanazt a gyakorlatot, termesszünk vízigényes kukoricát akár aszályos területen is, majd az állam kifizeti a vízszámlát. Ez a szemlélet nem fogja kezelni a problémát. Ráadásul az öntözés önmagában is technológiaigényes és költséges, még akkor is, ha a vízért nem kell fizetni.

De egy újabb extrém aszályos év esetén az is előfordulhat, hogy hiába öntöznek, a légköri aszály miatt az öntözés is kárba vész. Ha az agrárstratégia továbbra is a kártérítésre és a vízpazarló öntözésre épül, akkor nem fogunk tudni megbirkózni az egyre súlyosabb szélsőségekkel. Egy közgazdász barátom mondja, hogy az öntözés olyan, mint a vagyonvédelem. Az ember kerítést épít, kamerákat szerel fel. De ha jó a közbiztonság, akkor kevesebbet kell költeni ezekre. Ugyanez igaz a vízgazdálkodásra is: ha a tájat vízzel látjuk el, akkor az öntözés iránti igény is csökkenhet. Ha viszont a táj vízmegtartó képessége leépül, akkor az egyéni védekezéssel, például öntözéssel is, egyre kevesebbet tudunk elérni.

– Eddig főként nagy gazdaságokról, szántóföldekről beszéltünk, de mi, egyszerű polgárok is tehetünk valamit a saját környezetünkben? Régen divat volt a gyönyörű gyep, amit öntöztek, nyírtak, ez ma már nem működik. Elpárolog a víz, kiég a fű, miközben ez az egész rengeteg vizet emészt fel.

– Teljes szemléletváltásra van szükség a házikertek szintjén is. Ne rövidre nyírt gyepet ápoljunk, hanem inkább ligetes, fákban, árnyékban gazdagabb, változatosabb kertet, ami jobban megfogja a vizet. Ahogy ön is mondta: a rövidre nyírt pázsit már nem fenntartható, sem vízgazdálkodási, sem biodiverzitási szempontból. Az olyan növények, mint a tuja vagy a fenyő is kiszáradnak. Kertjeinket ne ilyen típusú növényekkel töltsük meg. Az angol nemesi divatot idéző pázsit ideje lejárt. A hosszabbra hagyott, változatos növényzet, valamint az esővíz megtartása, például tartályokban, sokkal fenntarthatóbb megoldás. Hagyjuk hosszabbra a növényzetet és örüljünk a legelésző méhek és dongók látványának! Van, aki ezt gaznak látja, de igazából ez a jövő. Az aszályok gyakori vendégek lehetnek, de tudjuk tompítani ezek hatását, ha ésszel alakítjuk környezetünket.