KULT
A Rovatból

Egy szektában élt, bosszúból tért vissza a színészkedéshez, és egy baleset miatt ment elvonóra – Joaquin Phoenix 50 éves

Sokáig híres és fiatalon elhunyt bátyja, River határozta meg az életét, majd ő lett az egyik legnagyobb és legelismertebb filmsztár. Életét azonban végig botrányok és tragédiák kísérték.


Sok más filmsztárral ellentétben, akik különböző kiváltságok révén kerültek az iparba, Joaquin Phoenix felemelkedése egyáltalán nem vezetett egyenes úton. A kihívásokkal teli gyermekkor, valamint idősebb testvére, River traumatikus elvesztése rengeteg akadályt gördített elé, amelyeket le kellett küzdenie ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma van.

1974. október 28-án született Joaquin Rafael Bottom néven Puerto Ricóban. A korai évei nomád körülmények között teltek, mivel a szülei, Arlyn (később Heart) és John a ma már szektának minősített Children of God (Isten Gyermekei) nevű keresztény misszionárius csoport tagjai voltak. A szervezetben való részvételük miatt Bottomék bejárták egész Dél- és Közép-Amerikát, a legtöbb időt pedig Venezuelában töltötték, ahol a szekta egyre sötétebbé váló gyakorlatai kezdték elbizonytalanítani Joaquin szüleit (a csoport vezetése állítólag már hároméves korú gyermekek szexuális tevékenységét is bátorította).

Míg Joaquin soha nem beszélt arról, hogy őt magát is bántalmazták volna, idősebb testvére, River nyíltan beszélt arról, hogy négyéves korában volt az első szexuális kapcsolata.

Miután a család elmenekült az Isten Gyermekei elől, Heart és John öt gyermekükkel együtt visszatértek az Egyesült Államokba, hogy Heart családjánál éljenek Floridában, mielőtt végül Los Angelesbe költöztek volna. Vezetéknevüket Bottomról Phoenixre változtatták, tisztelegve a hamvaiból feltámadó mitikus lény, a főnixmadár előtt. Joaquin úgy döntött, hogy a Leaf (Falevél) keresztnevet viseli, hogy jobban illeszkedjen a bátyjához, Riverhez (Folyó) és a testvéreikhez, Summerhez (Nyár), Rainhez (Eső) és Libertyhez (Szabadság). A Phoenix-gyerekek az utcán zenéltek albérletpénzért, amíg az anyjuk állást nem kapott az NBC egyik castingügynökének titkárnőjeként. Heart kapcsolatépítése révén a jól ismert castingügynök, Iris Burton meggyőződött a gyerekek tehetségéről, és elindította őket a hollywoodi úton.

Az első lépések

Joaquin Phoenix a színészi karrierje első néhány évében a választott Leaf nevet használta, de valójában a bátyja, a nála 4 évvel idősebb River volt az, aki először feltűnhetett közülük a tévék képernyőin, méghozzá a Seven Brides for Seven Brothers című sorozatban 1982 és 1983 között. River hamar magával hozta a családját is az iparba: Joaquin is ebben a sorozatban kapta első tévészerepét, majd hamarosan olyan további szériákban tűnt fel gyerekszínészként, mint a Külvárosi körzet, a Gyilkos sorok, A gyerekek hallgatnak vagy az Alfred Hitchcock Presents. Ahogy River csillaga kezdett felemelkedni a filmekben, főképp az Állj mellém!-ben (1986) való áttörésével, Joaquin is elkezdett főszerepeket kapni, például első mozifilmjében, az 1986-is Űrtáborban és az 1987-es Russkiesben.

Az első igazán nagy áttörése 1989-ben következett be Steve Martin családi filmjében, a Vásott szülőkben, a problémás Garry szerepében, aki azzal küzd, hogy az apja elhagyta a családját.
A film nagy sikert aratott, Phoenixet pedig jelölték a legjobb fiatal főszereplőnek járó Young Artist-díjra. Ám amikor Joaquin éppen arra készült, hogy sikeres bátyja nyomdokaiba lépjen, egy újabb tragédia sújtotta a családját, amely majdnem két évig megakadályozta abban, hogy színészkedjen.

Rivernek hála

1993-ban, halloween éjszakáján Joaquin Phoenix a hollywoodi Viper Room nevű éjszakai klubban volt, amikor bátyja, a 23 éves River ugyanott túladagolta magát egy drogkoktéllal. Joaquin volt az, aki hisztérikusan hívta a 911-et, miközben nővérük, Rain megpróbálta újraéleszteni a testvérüket. River nem sokkal később a kórházban halt meg, ez a trauma pedig annyira megviselte őt, hogy majdnem két évig nem dolgozott, nem szerepelt semmiben. Bizonyára az sem segített neki, hogy a segélyhívásáról készült felvétel nyilvánosságra került, ahogy a River nyitott koporsójáról készült fotók is, amelyek gyorsan a bulvárlapok címlapjaira kerültek. Ekkorra Joaquin szülei már különváltak, s az apja visszaköltözött Dél-Amerikába. Míg Joaquin édesanyja és a testvérei visszavonultak a családi birtokra, Floridába, hogy gyászoljanak és gyógyuljanak, addig Joaquin inkább az apjával maradt.

Jóval később, a 2019-es Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol Phoenix díjat kapott a Jokerért, a köszönőbeszédében érzelmes megjegyzéseket tett a testvéréről: „Amikor 15 vagy 16 éves voltam, a bátyám, River hazajött a munkából, és volt nála egy VHS-kópia a Dühöngő bika című filmről. Leültetett, és megnézette velem. Másnap felkeltett, és újra megnézette velem. Azt mondta: »Színészkedni fogsz, ezt fogod csinálni. Nem kérdezte, hanem mondta. És ezért hálás vagyok neki, mert a színészkedés hihetetlen életet és élményeket adott nekem” – emlékezett vissza.

Mindenkit lenyűgözött

Amikor Joaquin visszatért a színészethez, elmondása szerint bosszúból tette. Úgy döntött, hogy a Leaf helyett visszatér eredeti keresztnevéhez, a Joaquinhoz, amit először Gus Van Sant a kritikusok által is elismert Majd’ megdöglik érte című filmjének stáblistáján láthattunk először – ez a film indította el Phoenix karrierjének vad, új fejezetét 1995-ben. Az igaz történeten alapuló műben Phoenix egy olyan fiatalt alakított, akit idősebb, férjezett barátnője (Nicole Kidman alakításában) arról próbál meggyőzni, hogy ölje meg a férjét.

A Majd’ megdöglik érte sikere után Phoenix Oliver Stone-nal dolgozott együtt a Halálkanyar (1997) című filmben, majd a Három a nagylány (1997) című romantikus drámában, ezeket követően pedig a Visszatérés a paradicsomba (1998) az Agyaggalamb (1998) és a 8 milliméter (1999) című opuszokban. De csak Ridley Scott Gladiátora (2000) hozta meg neki az első Oscar-jelölést a gaz Commodus császár szerepéért. Mire M. Night Shyamalannal kezdett együtt dolgozni (a 2002-es Jelekben és a 2004-es A faluban) már filmsztár volt.

Majd a 2005-ös A nyughatatlanért jött a második Oscar-jelölés, amelyben method actinges hozzállásával új szintre emelte a dolgokat, egészen az énekhangjáig megtestesítve a legendás countryénekes Johnny Cash-t. S bár Oscart (még) nem, az erőfeszítéseiért Grammy-díjat, valamint Golden Globe-ot is kapott.

Ezután csak 2013-ban, a színészi visszatérését követően került Oscar-közelbe, amikor a közönséget és a kritikusokat is lenyűgözte Freddie Quell szerepével Paul Thomas Anderson The Master című 2012-es filmjében, a szobrot pedig végül 2020-ban érdemelte ki a Joker főszerepéért, teljesen megérdemelten.

Baleset, elvonó, Werner Herzog

Na de vissza egy kicsit A nyughatatlanhoz. Phoenix számára érzelmileg és fizikailag is nehéz volt Johnny Cash függőségét és életének mélységeit megjelenítenie. Olyannyira, hogy a film forgatásának befejezése után egy rövid időre bejelentkezett egy elvonóra. A forgatás előtt főként csak társaságban ivott, ez a szerep azonban jelentősen megnövelte az alkoholfogyasztását, mivel szerette volna jobban megérteni Cash-t. Ahogy egy interjúban később elmondta: „Tényleg az alkoholra támaszkodtam, hogy jól érezzem magam.” Phoenix ezért csatlakozott az Anonim Alkoholistákhoz, és azt mondta, ez volt a legjobb dolog, amit valaha is tett magáért. Az alkohollal kapcsolatos problémáiról való megnyílás hatására Joaquin más mentális problémákat is bevallott, mint például a fellépések miatti súlyos szorongást.

Ez alatt a nehéz időszak alatt pedig majdnem találkozott a halállal is: 2006 januárjában fékhiba miatt összetörte az autóját Los Angelesben. A kocsija felborult a Sunset Stripen, de szerencsére Phoenix nem sérült meg komolyan. Ráadásul az eset arra késztette, hogy alaposan megváltoztassa az életét, például ekkor döntött úgy, hogy bevonul az elvonóra. Meglepő módon pedig a híres német filmrendező, Werner Herzog segített neki kikászálódni az autóból, mivel szemtanúja volt az esetnek. Phoenix utána nyilvánosan meg is köszönte Herzognak, hogy lényegében megmentette az életét. „Ott volt ez a német hang, amely azt mondta: »Semmi baj” – árulta el a színész – „Werner Herzog hangjában van valami megnyugtató és gyönyörű. Abszolút biztonságban éreztem magam.”

Az eltűnt rapper

A 2008-as Két szerető után Joaquin Phoenix egy időre eltűnt a nyilvánosság elől, nem vállalt be új filmszerepeket. A közönség aggódni is kezdett miatta, és azon tűnődött, vajon drogozik-e, vagy még rosszabb, amikor nagy szakállat növesztett, és bejelentette, hogy visszavonul a színészkedéstől, hogy rapper legyen. Ezt az időszakot az jellemezte, hogy kiszámíthatatlanul viselkedett interjúkban és talk show-kban.

Aztán később kiderült, hogy mindössze egy alaposan kidolgozott performanszról volt szó, amelyet Phoenix akkori sógora, Casey Affleck rendezett, és amelyből végül az I'm Still Here című 2010-es áldokumentumfilm kerekedett ki.

S bár a film nem kapta meg azt a kritikai fogadtatást, amit az alkotók reméltek, sikerült rehabilitálnia Phoenixet, akinek szörnyű megítélése volt az előző két évben. Hollywood is gyorsan megbocsátott neki, hiszen az I'm Still Here óta Phoenix számos más, fontos szerepet kapott, köztük a The Masterben, A nőben (2013), a Beépített hibában (2014), a Sosem voltál ittben (2017), a Testvérlövészekben (2018), vagy Todd Phillips Jokerjében (2019).

Vegetáriánus és állatjogi aktivista

A Collidernek adott interjújában Joaquin Phoenix arról a gyermekkori pillanatról beszélt, amely őt, és az egész családját is élethosszig tartó vegetáriánusokká tette. „Halat fogtak, és azt hiszem, hogy elkábítsák őket, a csónak oldalához vágták őket. Ez erős reakciót váltott ki belőlem. Igazságtalanságnak éreztem. Azt hiszem, bizalmatlanná és dühössé tett, és megijedtem az emberektől, az emberiségtől. Úgy gondoltam, hogy ez a hatalommal való durva visszaélés volt. Azt hiszem, abban a pillanatban tudtuk, hogy nem fogunk többé húst enni” – emlékezett vissza Phoenix erre a korai emlékére. Négyéves volt akkor, de azóta sem fogyaszt húst. Később a hírnevét pedig arra használta, hogy különböző állatjogi ügyeket támogasson. Ő a PETA egyik szóvivője, illetve az Earthlings című dokumentumfilm narrátora, amely arról szólt, hogy a kapitalizmus hogyan szorgalmazza az állatok bántalmazását. Főszerepet játszott egy 2013-as PETA-rövidfilmben, 2017-ben pedig executive producere volt a Netflix Mit jelent az egészség? című dokumentumfilmjének is, amely azt állítja, hogy a vegán életmód megelőzheti a rákot.

Nagy ő, boldogság

Joaquin Phoenixnek három évig tartó románca volt Liv Tylerrel még a '90-es években, korábban pedig romantikus kapcsolatba hozták többek között Jessica Joffe és Amelia Warner színésznőkkel is, az alapvetően zárkózott színész azonban többnyire eléggé szűkszavúan nyilatkozott a magánéleti dolgairól. A Rooney Marával kapcsolatát azonban már az elejétől fogva nem titkolta. Ők ketten 2012-ben találkoztak először a Spike Jonze által rendezett A nő című sci-fi-románc főszereplőiként. Nem volt szerelem első látásra, ahogy Phoenix a Vanity Fairnek később elmondta, kezdetben ugyanis meg volt győződve arról, hogy Mara nem kedveli őt. Ettől függetlenül gyorsan összebarátkoztak. „Ő volt az egyetlen lány, akit valaha is megnéztem az interneten. Csak barátok voltunk, e-mailezgettünk” – mondta.

A kapcsolatuk aztán tovább virágzott, és 2017-ben Phoenix a New York Timesnak elmondta, hogy Mara volt az, aki arra ösztönözte, hogy játssza el Jézust a Mária Magdolna (2018) című filmben. A barátságuk pedig nem sokkal a forgatás befejezése után románcba fordult (Rooney alakította a címszereplőt).

A 2017-es díjátadó szezonon már együtt jelentek meg a nyilvánosság előtt, 2020-ban pedig megszületett első gyermekük, egy fiú, akit Rivernek kereszteltek el… 2019-ben jegyezték el egymást, és bár az esküvő megtörténtének bejelentésére még nem került sor, 2022-ben Phoenix elkezdett Marára a feleségeként hivatkozni. Az pedig már idei hír, miszerint Rooney ismét állapotos, vagyis érkezik a második közös baba.

Úgy tűnik tehát, hogy jelenleg minden rendben van Phoenix életében, fontos szerepeket kap (az utóbbi időben C’mon C’mon: Az élet megy tovább, Amitől félünk, Napóleon, Joker: Kétszemélyes téboly), és boldog családi életet él. A démonokat pedig, reméljük, sikerült maga mögött hagynia!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
175 éve halt meg Mary Shelley, aki 18 évesen megírta a világ legfontosabb technofóbiás rémálmát, a Frankensteint
Mary Shelley 1816-ban, egy svájci villában írta meg a Frankenstein alapötletét. Az írónő halálának 175. évfordulóján Guillermo del Toro adaptációja uralja a díjszezont.


1851. február 1-jén pontosan 175 éve, hogy elhunyt Mary Wollstonecraft Shelley, de az általa 18 évesen papírra vetett rémálom ma elevenebb, mint valaha. Könyvéről generációk gondolták, hogy férfi találta ki, miközben az igazság az, hogy a Frankenstein egy érzékeny, bátor, nagyon fiatal lány fejéből pattant ki – egy svájci villa padlásán, egy esős nyáron, társasági játéknak indulva.

Míg a világ Guillermo del Toro friss Frankenstein-adaptációját ünnepli, amely a velencei filmfesztiválon 13 perces álló ovációt kapott és Jacob Elordit a csúcsra repítette, kevesen tudják, hogy

a kultikus szörnyeteg születése nem irodalmi csendélet, hanem egy valóságos, filmszerű nyitójelenet volt.

Egy jelenet, amely 210 évvel ezelőtt játszódott: vihar, kényszerű bezártság, a korszak legmenőbb és legbotrányosabb arcai, egy ártatlannak induló játék, és a végén két, máig uralkodó műfaj, a modern sci-fi horror és a vámpírmítosz startpisztolya dördül el.

Mary Shelley 1797-ben született Londonban. Anyja, Mary Wollstonecraft az egyik első komoly feminista gondolkodó volt (A nők jogainak védelme, 1792), de 11 nappal Mary születése után meghalt gyermekágyi lázban. Apja, William Godwin radikális filozófus és író volt. Mary így már kicsi korától intellektuális közegben élt, ahol gondolkodni, írni, vitázni lehetett – de a társadalom ezt nőként még mindig gyanúsnak találta.

Amikor Mary 16 évesen megszökött a már házas Shelley költővel (igen, botrány), a társadalom egy része végképp leírta őt.

Mégis: két év múlva már ott volt a kezében az első Frankenstein-vázlat. 1818-ban jelent meg a könyv – anonim módon. Nem véletlenül: női névvel senki nem vette volna komolyan.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Frankenstein Film (@frankensteingdt) által megosztott bejegyzés

Minden egy természeti katasztrófával kezdődött. 1816-ot a „nyár nélküli évként” jegyzi a történelem, miután az előző évi indonéziai Tambora vulkán kitörése hamuval és aeroszolokkal terítette be a Föld légkörét, drámai lehűlést okozva. Európában a nyár szokatlanul hideg, esős és viharos volt, Svájcban, a Genfi-tó partján hetekig szinte megállás nélkül zuhogott az eső. Ez a könyörtelen időjárás zárta össze a Villa Diodati falai közé a korszak egyik legfényesebb, legtehetségesebb és leginkább megvetett társaságát.

A központban a szupersztár költő, Lord Byron állt, körülötte a 18 éves Mary Wollstonecraft Godwin, későbbi férje, a szintén költő Percy Bysshe Shelley, Mary mostohatestvére, Claire Clairmont, valamint Byron személyes orvosa és útitársa, John William Polidori.

A napokig tartó bezártságban a társaság német kísértettörténetek francia fordításait, a Fantasmagorianát olvasta, amikor Byron egy este kihívást intézett hozzájuk. Mary Shelley a regény 1831-es kiadásának előszavában, amely a történet elsődleges forrása, így emlékezett vissza:

„»Mindegyikünk írjon egy kísértettörténetet« – javasolta Lord Byron.”

Mary napokig képtelen volt kitalálni bármit is, mígnem egy késő éjszakai beszélgetés után, amely az „élet elvének” természetéről és a kor tudományos szenzációjáról, a galvanizmusról folyt, egyfajta éber álomba merült.

„Villámként csapott belém a gondolat… Megvan! Ami engem megrémített, másokat is meg fog.”

A szemei előtt megjelent a „tiltott tudományok sápadt diákja”, amint térdel a maga alkotta, kiterített lény mellett, amely egy erőteljes gépezet hatására megmozdul, és „kínlódva, fél-élet jeleit” mutatja.

Polidori naplója megerősíti a verseny tényét: 1816. június 17-én azt jegyezte fel, hogy „a kísértettörténetek írását mindenki elkezdte, kivéve engem.” Azon az estén azonban nemcsak a Frankenstein, hanem egy másik modern szörnyeteg is megszületett. Byron egy töredéket írt egy arisztokrata vámpírról, de hamar elvesztette az érdeklődését. Az ötletet Polidori vitte tovább, és ebből a vázlatból alkotta meg 1819-ben A vámpír című novelláját, amelynek főhőse, Lord Ruthven lett

a modern, szalonképes, csábító vérszívó archetípusa, Drakula gróf közvetlen elődje.

Polidori később egy nyílt levélben volt kénytelen tisztázni a szerzőséget: „noha az alapötlet kétségkívül Byroné, a kidolgozás az enyém.”

Mary fantáziáját a tudomány is táplálta. A társaság hevesen vitázott arról, lehetséges-e holt anyagot újraéleszteni, a korban pedig szenzációnak számítottak Luigi Galvani és Giovanni Aldini kísérletei, akik nyilvános bemutatókon elektromos árammal rángattak meg frissen kivégzett bűnözők holttesteit.

A regényben Victor Frankenstein egy fiatal, megszállott tudós, aki életet teremt – de aztán megijed tőle, és magára hagyja. A teremtmény nem gonosz, csak elhagyott, egyedül van, és választ vár arra: miért hozták létre, ha nem kell senkinek.

Ez a kérdés ma is kísért: mikor nyúlunk bele életbe, génbe, gépbe úgy, hogy nem tudjuk, mit vállalunk vele?

Mary Shelley kérdése megelőzi korát, és minden korszak megtalálja benne a saját félelmeit:

a nácizmus eugenetikáját,

az atombomba hatalmát,

a robotok és mesterséges intelligenciák felelősségét,

a génmódosított gyerekek bioetikai dilemmáit.

A regény végül 1818. január 1-jén jelent meg Londonban, mindössze 500 példányban, a szerző nevének feltüntetése nélkül.

Bár a fogadtatás vegyes volt, a kor egyik legbefolyásosabb kritikusa, Sir Walter Scott „eredeti zsenialitásról” írt.

A történet ma ismét világsikert aratott. Guillermo del Toro 120 millió dolláros (kb. 38,6 milliárd forintos) költségvetésből készült filmje a velencei bemutató után a díjszezon egyik favoritjává vált.

„Ez az a film, amire 30 éve készülök” – mondta a rendező.

A teremtményt Jacob Elordi játssza, Victor Frankensteint pedig Oscar Isaac – már ez elég lenne, hogy megnézzük, de a film stílusa, mélysége, és a Shelley-szöveghez való visszatérése miatt is érdemes. Jacob Elordi olyan hús-vér szörnyet hoz, akitől nem félünk, inkább sajnáljuk. Mary Shelley regénye tehát újra él. Mert minden korszakban visszatér az a pillanat, amikor valami újat teremtünk – és csak később jövünk rá, hogy mit is csináltunk.

A főszereplő, Oscar Isaac arra kérte a nézőket, hogy a Netflix-premier ellenére próbálják meg nagyvásznon átélni a történetet: „Jó lenne közösségi élményként átélni… ideális lenne moziban megnézni.” A Teremtményt alakító Jacob Elordi, akit a kritikusok sorra díjaznak, egy díjátadón csak ennyit tudott mondani: „A pokolba. Erre tényleg nem számítottam”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
„ICE, takarodj!” – Bad Bunny történelmet írt a Grammy-gálán, majd elküldte a francba a bevándorlási hivatalt
A 68. Grammy-díjátadón Bad Bunny lett az első, aki spanyol nyelvű lemezzel nyerte el az év albuma díjat. Az estét azonban a bevándorlási hivatal elleni éles kritikák határozták meg, több sztár is felszólalt, köztük Billie Eilish, és az év felfedezettje, Olivia Dean.


Nemcsak a zenéről, hanem a politikáról is szólt a február 1-jei Grammy-díjátadó, ahol Bad Bunny történelmet írt, miközben több sztár is éles politikai üzenetet fogalmazott meg a színpadon.

Az est legfontosabb díjait, vagyis a „Nagy Négyest” Bad Bunny (Az év albuma), Kendrick Lamar és SZA (Az év felvétele), Billie Eilish (Az év dala) és Olivia Dean (Az év felfedezettje) vihette haza.

Bad Bunny Debí Tirar Más Fotos című lemeze lett az első, túlnyomórészt spanyol nyelvű album, amely elnyerte a fődíjat.

A díjak átvételekor azonban a beszédek gyakran politikai üzeneteket hordoztak, amelyek elsősorban az amerikai bevándorlási és vámügyi ügynökség ellen irányultak.

„Mielőtt megköszönném Istennek, azt mondom: ICE, kifelé! Nem vagyunk vadak, nem vagyunk állatok, nem vagyunk idegenek – emberek vagyunk, és amerikaiak vagyunk”

– mondta Bad Bunny egyik köszönőbeszédében. Hozzá csatlakozott Billie Eilish is, aki az év dala díjának átvételekor fogalmazott meg kemény kritikát.

„Senki sem illegális egy ellopott földön… A francba az ICE-szel”

– mondta.

Az év felfedezettje, Olivia Dean szintén a bevándorlók mellett állt ki.

„Bevándorló unokájaként állok itt... a bátorság terméke vagyok”

– jelentette ki.

A politikai állásfoglalások mellett a díjátadó zenetörténeti mérföldköveket is hozott. Először nyert k-pop dal a Grammyn: a KPop Demon Hunters Golden című szerzeménye kapta a vizuális médiához írt legjobb dal díját. Steven Spielberg pedig elérte az EGOT-státuszt, miután a Music by John Williams című filmjéért megkapta a legjobb zenei filmnek járó elismerést. „Ez az elismerés igazolja azt, amit ötven éve tudok: John Williams hatása felmérhetetlen, művészete páratlan” – nyilatkozta. Kendrick Lamar eközben a Grammyk történetének legtöbbet díjazott rap előadójává vált.

A további kategóriákban Lady Gaga Mayhem című albuma lett a legjobb pop vokális album, a rock mezőnyében pedig a Turnstile (legjobb rockalbum), a Nine Inch Nails (legjobb rockdal) és Yungblud (legjobb rockelőadás) diadalmaskodott. A country zene területén új kategóriákat vezettek be, a kortárs country album díját Jelly Roll vihette haza, aki rendkívül érzelmes beszédben köszönte meg feleségének a támogatást. „Megöltem volna magam, ha te és Jézus nem vagytok” – mondta a színpadról.

via BBC


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A fogalmatlan Bridgerton fiú esete Hamupipőkével - megnéztük a Bridgerton család 4. évadának első részeit
Lilaakác, fánktornyok, színkavalkád, ármánykodás, szerelem és főszerepben egy bamba férfi, aki keresi az ő Hamupipőkéjét. Ilyen volt a Bridgerton család negyedik évadának első etapja.


2020 óta követhetik a Netflix nézői a Bridgerton család tagjainak történeteit, amelyek Julia Quinn írónő azonos című regényfolyamának főszereplői. A nyolc évad a család nyolc gyermekének szentel egy-egy felvonást. A sorozat egybefüggő, aki még nem találkozott vele, feltétlenül az első évadtól nézze. (Némi spoiler olvasható az írásban.)

Amikor 2024 tavaszán a Netflix leadta a Bridgerton család harmadik évadát, rajongók milliói kaptak a szívükhöz, atyaég, egészen 2026-ig kell várni az újabb évadig? Vágnánk már a centit, de ekkora mérőszalag nincs is!

Aztán eljött 2026, amikor végre nézhető a sorozat negyedik évada - annak is a fele. A Netflix nem tanul a rajongók panaszáradatából, ez az évad is két részletben érkezik. Az első négy epizód január 29-én került fel a streamingre, míg a többi február 26-tól látható. Ekkora mérőszalag pedig már létezik, úgyhogy lehet nyiszálni!

Minden évad előtt őrült találgatások folynak, a nyolc gyermekes Bridgerton család melyik tagja kerül a következő évadban rivaldafénybe. Talán az a Francesca, aki legutóbb férjhez ment? Julia Quinn eredeti könyvsorozatában pont Francesca alakja és története a leginkább megkapó és megható, sokan várták, hogy ő lesz fókuszban a 2026-os epizódokban.

Abban viszont nagy az egyetértés, hogy Francesca és férje között a sorozatban körülbelül annyi a kémia, mintha két plüssmackó ülne egy-egy fotelben. Nulla.

Eloise neve is előkerült, mint a negyedik évad főszereplője. A különc lány, aki nem kapkod férjet találni és sokkal inkább bújik könyvei mögé, sokak kedvence.

A negyedik évad befutója viszont Benedict Bridgerton lett, a család második fiúgyermeke.

Nagyvilági fazon, habzsolja az életet, buja estéken, orgiákon, alkoholmámorban úszó közegben érzi jól magát, és esze ágában sincs megnősülni. Ám édesanyja folyamatosan dünnyög a fülébe, és sóhajtozik, nem lesz ennek jó vége. Így esik, hogy Benedict úrfi végül megjelenik egy maszkabálon, ahol megakad a szeme egy igéző szépségű, ezüstruhás leányzón, akinek csodálatos a mosolya, kecses a járása, bár táncolni nem tud. És, aki akkor, amikor éjfélt üt az óra, hirtelen elszalad, a döbbent uraság kezében hagyva kesztyűjét.

Ismerős a történet? Persze, hogy az. Tökéletes Hamupipőke történet cipellő helyett kesztyűvel.

Sophie Baek, a nemesi születésű, ám gonosz mostohája által cselédsorba űzött (ugye, hogy Hamupipőke?) ifjú hölgy és a bosszantóan vaksi, bamba és teljesen fogalmatlan Bridgerton fiú később újra találkozik, ám szerelmük kibogozására még várni kell.

A Grimm testvérek mesebeli hercege hasonlóan béna volt: meg tudja vajon magyarázni bárki is, miért bajlódott a herceg egy fél pár cipővel, amikor csak a hölgy arcát kellett volna megnéznie, akivel egész este táncolt?

Nos, Sophie Baek legalább álarcot visel, ráadásul Benedict Bridgerton egyértelműen képtelen meglátni a cselédlányban az ezüstruhás kisasszonyt, így talán a történet jobban hihető a Netflix sorozatában.

Ez az első négy epizód egyébként egyértelműen rászegezi a fókuszt magára a családra, a többi mellékszereplő kevesebb hangsúlyt kap. Lady Danbury például a királynőt unja, a királynő pedig leginkább mindent. Lady Whistledown, azaz Penelope görcsösen igyekszik pletykatémákat találni, míg teljesen zsákutca azt a sztori is, amelyben a királynő új udvarhölgyét keresik. Már senki nem is emlékszik, kik voltak Mondrichék, értelmetlen a házaspárt a negyedik évadban is mellékszálakkal szerepeltetni.

Maga a Bridgerton család viszont, miután már szinte minden gyermek nagykorúvá cseperedett, szerencsére bőven elég izgalmat tud nyújtani.

Lady Violet és Lord Marcus szerelme meghatóan szép, a család legfiatalabb gyermeke, Hyacinth nem fér a bőrébe, annyira szeretne végre már felnőni. És Eloise... Nos, ő még mindig ugyanaz az Eloise, akinek vág az esze, mint a beretva és fütyül a társadalmi konvenciókra.

Meg kell említeni azt is, hogy a Shonda Rhimes producerhez oly jellemző woke-irányzatok ismét nagyon erősen képviseltetik magukat a negyedik évadban is. Julia Quinnek, a Bridgerton-könyvek szerzőjének teljes támogatásával egy laza nemváltás is megtörténik, miután a regénybeli Michael a sorozatban már Michaela lesz. És a negyedik évad főhőse, Benedict úr sem különösebben válogatós az első epizódban, amikor eltakarja őt a vastag dohányfüst.

Hogy mi a titka a Bridgerton családnak?

Sokan igyekeznek megfejteni ezt, pedig a válasz roppant egyszerű. Színes, szagos, romantikus álomvilág ez, békaszínű uszályos ruhákkal, lilaakáccal, méteres macaron- és fánktornyokkal, piruló orcával, estélyekkel, bálokkal, egyszerre mozduló párok keringőivel és sok-sok titokkal, pletykával és szerelemmel. Egy mese, ahová jó elbújni a hétköznapok elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
„Homer Simpson figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” - egy 26 éves rajzfilmepizód hirtelen egészen más értelmet nyert
A Simpsons alkotóját, Matt Groeninget Epstein egyik áldozata nevezte meg a bírósági iratokban. Ami kiderült, teljesen új megvilágításba helyezi a sorozatot.


Újra forr az internet egy 26 éves Simpson család-epizód miatt, a rajongók szerint ugyanis a rajzfilm egy hátborzongatóan pontos jóslatot tett Jeffrey Epstein pedofil-szigetéről – írta a New York Post. A vita most azért lángolt fel ismét, mert a kérdéses jelenet újra virálissá vált a közösségi médiában. A „The Computer Wore Menace Shoes” című,

2000-ben bemutatott részben Homer Simpson Mr. X álnéven pletykablogot indít, amivel felfedi Springfield sötét titkait.

Amikor azonban egy kitalált sztorija véletlenül igaznak bizonyul, elrabolják és egy titokzatos szigetre viszik, ahol azokat tartják fogva, akik túl sokat tudnak.

A rész végén Homer oldalán egy üzenet jelenik meg, ami „egy szigeten lévő őrült alakokról” szól, akik „titokban irányítják a világot”.

A rajongók azonnal párhuzamot vontak a jelenet és a néhai Jeffrey Epstein botránya között, aki a vádak szerint éveken át kiskorú lányokkal szembeni szexuális visszaéléseket és emberkereskedelmet folytatott a Karib-tengeri magánszigetein, Little Saint James-en és Great Saint James-en. „A Simpson család figyelmeztette a világot az orgiákra Epstein szigetén” – írta egy kommentelő az X-en.

Egy másik felhasználó szerint „a Simpson család beszélt el nekünk először az Epstein-aktákról”. A valóságban az epizód harmadik felvonása az 1967-es brit kultsorozat, a The Prisoner (A fogoly) paródiájaként adták el, amely szintén egy férfiról szól, akit egy elzárt szigeten tartanak fogva, miután túl sokat tudott. A részben még a sorozat eredeti főszereplője, Patrick McGoohan is vendégszerepelt.

Az összeesküvés-elméleteket tovább fűti a sorozat alkotóját, Matt Groeninget érintő állítás.

Epstein egyik legismertebb áldozata, Virginia Giuffre – aki 2025-ben öngyilkosságot követett el – egy 2019-ben nyilvánosságra hozott bírósági iratban azt állította, hogy Epstein arra kényszerítette, hogy masszírozza meg Groening lábát a milliárdos magángépén.

Giuffre arról írt, hogy undorodott a férfi „kérges lábkörmeitől”.

A kommentelők ezt bizonyítéknak tekintik. „Matt Groening beletette Epsteint a 'The Simpsons'-ba. Virginia Giuffre arról írt, hogy Epstein gépén volt Groeninggel, és masszíroznia kellett az izzadt lábát!!” – írta egy felhasználó. Fontos kiemelni, hogy Groening ellen soha nem emeltek vádat az üggyel kapcsolatban.

A sorozat készítői többször is reagáltak a „Simpsons-jóslatokra”. Matt Selman showrunner szerint a sorozat nem jósol, csupán a történelem ismétlődő mintázatait dolgozza fel, és a több száz epizód miatt statisztikailag elkerülhetetlen, hogy néha egybeessenek a valós eseményekkel.

Viszont, ha számításba vesszük, hogy a sorozat egyik agya rendszeresen összejárt a világ szexfüggő hatalmasságaival, a rajzfilm meghökkentő jóslatai talán nem is jóslatok voltak, csak bennfentes információk a jövővel kapcsolatban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk