Nagy-Britannia leghosszabb ideig koronavírusos betege hagyhatta el a kórházat a minap - írja a brit Mirror.
Az 56 éves bromyardi férfi, Steve White március 18-én került kórházba súlyos állapotban, ekkor már 9 napja volt koronavírusos. A férfi állapota folyamatosan romlott, míg egy nap orvosai azt közölték a családdal, hogy már csak órái vannak hátra.
Mesterséges kómában tartották, súlyos rohamok gyötörték, orvosai pedig már arra készítették fel családját, hogy el kell engedniük őt. Gyerekei azonban könyörögtek, hogy még néhány napot tartsák lélegeztetőgépen. Nekik lett igazuk.
A látogatási tilalom miatt gyerekei Charlotte és Callum telefonon beszéltek és olvastak Steve-nek, akinél egy idő után lassú javulás állt be. Állítólag akkor fordult jobbra állapota, amikor Charlotte bejátszotta neki egyik kedvenc dalát, a Missing You-t.
White összesen 67 napot töltött az intenzíven, ebből 43-at mesterséges lélegeztetésben - összesen 92, kórházban töltött nap után engedték haza. A lap kiszámolta, hogy amikor bekerült, még csak 55 brit áldozata volt a vírusnak, míg távozása napján már 42 ezer.
A kórház dolgozói azt mondták, ő egy igazi szuperhős. White azonban épp a dolgozókat tartja annak, akik szaktudásukkal és kitartó gondoskodásukkal életben tartották őt.
Nagy-Britannia leghosszabb ideig koronavírusos betege hagyhatta el a kórházat a minap - írja a brit Mirror.
Az 56 éves bromyardi férfi, Steve White március 18-én került kórházba súlyos állapotban, ekkor már 9 napja volt koronavírusos. A férfi állapota folyamatosan romlott, míg egy nap orvosai azt közölték a családdal, hogy már csak órái vannak hátra.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.
"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."
Hetey László Nyíregyházán született 1942. február 12-én. 1965-ben végezte el a bábszínészképző tanfolyamot. Húsz éven át az Állami Bábszínház tagja volt. 1983-tól a Móricz Zsigmond Színház társulatának tagja.
A 2021-ben elhunyt Szabó Tünde színművésznő volt a társa, vele és Bodnár Istvánnal közösen írta A deszka szálkái című könyvet. A színpad mellett a televíziók képernyőjén is láthatta a közönség, szerepelt a 2006-ban bemutatott Mátyás, a sosemvolt királyfi és a Kisváros című sorozatokban.
Gyászol a művészvilág. Meghalt Hetey László színész. A hírt a Móricz Zsigmond Színház közölte a közösségi oldalán.
"Augusztus 22-én, életének 84. évében méltósággal viselt betegség után elhunyt Hetey László, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház örökös tagja, Nyíregyháza Város Életműdíjjal kitüntetett színművésze."
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:
"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".
Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”
Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"
A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.
Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:
Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.
A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter több fotót is mutatott a magánrepülőről, amivel Orbán Viktorék elrepültek Horvátországba
Szerinte furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón dolgozik a kormányzati stratégián. A legérdekesebb azonban, hogy mi is ez a stratégia.
Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.
Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Ez a kép egy étteremben készült, és az asztal közepén egy tablet áll, rajta a „Győzelmi terv 2026” felirat egy nemzeti színekben díszített hímoroszlán fölött.
Szombaton délután Magyar több fotót is megosztott a Facebook-oldalán a repülőgépről.
A bejegyzésében azt írta:
„Íme Schmidt Máriáék azon luxusrepülőgépe belülről, amelyen Orbán Viktor utazott az Adriára. Eddig nyaralásról beszéltek, de a lebukás után már munkáról és győzelmi tervről hazudik a kormány.
Önmagában furcsa, hogy a magyar miniszterelnök nem a munkahelyén, hanem egy adriai luxushajón “dolgozik” a kormányzati stratégián.”
Magyar szerint azonban az talán érdekesebb, hogy mi is ez a stratégia.
„Vajon igazak-e azok a hírek, hogy hamarosan menesztik Sulyok Tamás köztársasági elnököt és a helyére ültetik a felcsúti (orosz)lánt, hogy ezzel megmeneküljön a választók előtti megmérettetéstől és a totális kudarctól.”
A TISZA Párt elnöke a bejegyzés végén azt is hozzátette: még mindig várják a választ, hogy „mennyibe került a luxusrepülőút és a magyar adófizetők állták-e a számlát, vagy az oligarchák fizették azt, mintegy visszaosztásként Orbán Viktornak”.
Erre azóta viszont már érkezett válasz Kocsis Mátétól. A Fidesz frakcióvezetője ugyanis azt írta Magyar Péternek, hogy a miniszterelnök az általa igénybe vett szolgáltatásokért mindig fizet.
Több képet is megosztott Magyar Péter arról a repülőgépről, amivel Orbán Viktor utazott az Adriára. A TISZA Párt elnöke szerint furcsa, hogy a magyar miniszterelnök egy adriai luxushajón „dolgozik” a kormányzati stratégián.
Szombaton az Átlátszó arról írt, hogy Orbán Viktor és csapata egy Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó magángéppel repült Brac szigetére. A lap több képet is megosztott a miniszterelnökről és kíséretéről, ahogy csütörtökön a budaörsi repülőtéren beszállnak a repülőbe. A fotókon Orbán mellett látható Kaminsky Fanni kommunikációs szakember, a miniszterelnök Facebook-oldalának kezelője, Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és Máté János, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lefestették az orosz szót több oroszlányi tábláról is Sulyok Tamás bejegyzése után
A város határán lévő tábláról az orosz felirat azután tűnt el, hogy a köztársasági elnök módosította a munkácsi rakétatámadás után írt bejegyzését a közösségi oldalán.
Oroszlányban több táblán is eltűnt az "orosz" szó a város nevéből - derült ki a Telex egyik olvasójának fotójából.
Az egyik kép a Tabu nélkül Oroszlány(hangja) című zárt közösségi-csoportban jelent meg. A tábla a település egyik Tescója mellett található. Az olvasó szerint azonban máshol is látható hasonló.
A lap megjegyzi, hogy a táblák lefestése azt követően történt, hogy Sulyok Tamás a Munkácsot ért rakétatámadás után a közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből utólag törölte az orosz kifejezést.