A falu életébe is örömmel vetették bele magukat, tollaslabda klubba járnak, részt vesznek az önkormányzati választásokon, falunapokon, néhányuk már érti és beszéli is a magyar nyelvet. Szerintük kedvesek és segítőkészek a magyar emberek, az egyetlen probléma, amit Magyarországon látnak, hogy hatalmas a bürokrácia, és hogy nem jön ki a szerelő, amikor ígéri. A helyiek szerint ezek rendes, precíz németek, nincs velük semmi baj.

Kiskunfélegyházától délre, Kiskunmajsától nem messze terül el Csengele kiterjedt tanyavilágával. Bár a faluban van egy rendezett főtér és egy felújított templom is, nincs termálfürdő, tó, hegy vagy sícentrum, mégis 1998 óta folyamatosan itt vásárolnak tanyákat a német ajkú, külföldi állampolgárok. Mára már 42 külföldi lakik a falut körülvevő tanyákon, saját kisebbségi önkormányzat alakításán is elgondolkodtak már, a helyiek is jól ismerik őket. Mi lehet számukra annyira vonzó ebben az abszolút nem turisztikai, szinte a semmi közepén lévő faluban?

"Nem szeretem a Balaton, mert ott nagyon sok külföldi van, én szeretem a rendes Magyarország. A mentál az más. Németországban, amikor voltunk, akkor a férjem anyja demens volt, ikerház laktunk. Eltűnt a mama, a szomszéd ott dolgozott a kertben, de nem figyelt, nem szólt, amikor kérdeztem, mondta a szomszéd, hogy fél órája ment el. Itt amikor a kutya eltűnt, a szomszéd rögtön szólt, gyorsabb volt, mint én"

– magyarázza az Abcúgnak Karin Wolters tört, de érthető magyarsággal.

Karin és férje, Josef Wolters tanyájához egy hosszú földúton keresztül lehet kijutni, a bejárati ajtótól két, hatlamas újfundlandi kutya rohan az alacsony fakapuhoz, miközben az Abcúg munkatársai hosszan tanakodonak, hogy a szokásos “Jó napot!” kiáltással csalogassuk ki a bennlakókat, vagy maradjunk a nemzetközi “Hello!”-nál. Végül az utóbbit választjuk, mire megjelenik a házból egy nő, és gyanakodva közelít a kapu felé, aztán megszólal tökéletes magyarsággal: Jó napot kívánok!

Rögtön kiderül, hogy a nő, Karin már 19 éve él itt, ezért törve, de beszéli a magyart. Férjével együtt költöztek ide Németországból, mert itt jobbnak látták a megélhetési viszonyokat. Odakint a szomszédaikkal is rendszeresen meggyűlt a bajuk, ugyanis baromfi- és galambtenyésztéssel foglalkoztak, a szomszédok viszont állandóan arra panaszkodtak, hogy hangosak az állatok és a kertjükbe piszkítanak.

Amikor úgy döntöttek, hogy eladják a németországi házukat, akkor először az interneten kezdtek el tanya után keresgélni, első körben csak Németországban. De aztán a hirdetők között belebotlottak egy Berlinben tanuló magyar, egyetemista lányba, aki nagymamája csengelei tanyáját árulta. Karin sosem járt korábban Magyarországon, de Josef igen, és neki már korábban is nagyon tetszett az ország. Eljöttek megnézni a házat, és azonnal meg is vették.

Itt már nem foglalkoznak állattenyésztéssel, viszont van 11 újfundlandi kutyájuk, akiket éppen tegnap is Németországba vitt Karin kiállításra, 40 csirkéjük és 80 galambuk, de mindez csak a hobbi kedvéért. A házat tényleg rengeteg állat veszi körül, lovak, malacok, kacsák szaladgálnak amerre csak megyünk, az udvaron még egy lakókocsi is áll, ha látogatók jönnének Németországból. Akár egy magyar tanyának is mondhatnánk, de a gémeskút mögött megcsillannak a napelemek a háztetőn, ami jól jelzi a nyugat-európaiságot.

Kettejük közül csak Karin tanult meg magyarul, aki azt mondja, hogy az első pár évben csak szótárral és kézzel-lábbal mutogatva kommunikált. Autodidakta módon kezdett el tanulni, de a szomszédja is sokat segített, aki néha az állatokra is felügyel, ha Karin és Josef nincs itthon. Szerintük ez az egyik legjobb dolog Magyarországon, hogy kedvesek és segítőkészek az emberek. A másik ok, amiért Csengelét választották, hogy nagyon csendes, békés a vidék, állításuk szerint sosem költöznének vissza Németországba.

Az Abcúg megkereste Csengele újdonsült polgármesterét is, hogy megkérdezzük, szerinte mi az oka annak, hogy ennyi német költözött épp ebbe a faluba.

"1998-99 óta folyamatosan áramlanak külföldiek a településre. Elsősorban a megélhetési viszonyok, az alacsony ingatlanárak és a nyugodt környezet miatt jönnek. A Balaton nekik már túl német jellegű, és a puszta érzést, azt, hogy több kilométerre ellátnak, jobban szeretik” – magyarázza a polgármester, Tóth Tibor, aki név szerint ismeri az összes külföldi állampolgárt.

A polgármester szerint ez a bevándorlási hullám nem csak őket érinti, hanem más kicsi alföldi településeket, például Balástyán is szép számban vannak külföldiek. A csengeleik közül néhányan csak a nyarat töltik itt, mert a munkájukat a hazájukban végzik, ezért javarészt nyugdíjasok az állandó lakók.

A közösség, amit alkotnak, pedig annyira összetartó, hogy az elég hosszú ideje itt élők még az októberi önkormányzati választásokon is részt vettek, amiről statisztikát is készítettek maguknak. Nagyon büszkék a 90 százalékos részvételi arányra.

Saját kisebbségi önkormányzat alapítása is felmerült, de a legtöbb német nyugdíjas pihenni jön ide, ezért elhalt az ötlet. Viszont a falunapokon, karácsonyi ünnepségeken szép számban látni a külföldi lakosokat, ugyanis a településnek vannak sváb gyökerei, ezért sváb dalok is felcsendülnek ezeken a rendezvényeken, amit a németek nagyon élveznek.

A polgármester szerencsére remekül beszél németül, ezért az önkormányzatnál rendszeresen tudnak segíteni az ügyes-bajos dolgaikban, mint például a kéményseprő kihívásában. Magyar nyelvtanfolyamot egyelőre nem terveznek indítani, mert korábban már az általános iskola egyik tanára megpróbálkozott vele, de végül a tanárnőnek nem volt elegendő kapacitása, így abbamaradt a nyelvtanítás.

Csengelére, bár javarészt német nyugdíjasok költöztek, egy holland család három gyerekkel is itt találta meg a békét. Sandra van der Duim tanyájára vezető utat egy kovácsolt vaskapu zárja el, amin egy táblán az áll: Ha a kapu zárva van, belépni tilos! Alatta pedig ugyanez angolul.

Szerencsére Sandra épp akkor jön ki autóval a kapun, és gyönyörű magyar kiejtéssel kérdezi meg, hogy mit szeretnének. Még gyorsan elviszi a lányát valahova, aztán visszaérkezve, megmutatja a széles területen tanyájukat. Van itt minden, egy hatalmas halas tó, ami épp ki van száradva, birkák, kutyák, macskák, zöldséges kert. Sandra egyedül lakik itt három 18, 16 és 13 éves gyerekeivel. A férje havonta egyszer látogat haza egy-egy hétre, Hollandiában dolgozik egy trágyát készítő cégnél.

2011-ben vették meg a házat, amikor nyaralót kerestek, ami lehetett volna akár Portugáliában, Horvátországban is, a lényeg az volt, hogy egy békés helyet találjanak. Sandra és férje ismerőseitől jókat hallott Magyarországról, ezért a mi országunk is felkerült a lehetséges nyaralóhelyek listájára. Az interneten rá is akadt erre a helyre, és amikor eljöttek megnézni a két melléképületes parasztházat, akkor azonnal beleszerettek. Sandra szerint maga volt a béke szigete. Számára nem az volt a lényeg, hogy legyen a telekhez közel tengerpart vagy hegy, egyedül a ház és a közvetlen környezete számított.

Minden nyáron lejártak a gyerekekkel, de egyre nehezebb volt visszamenniük Hollandiába, így egy napon a férje azt mondta, hogy maradjanak, és próbálják ki, milyen itt élni. A gyerekek is szavazhattak arról, hogy hol szeretnének lenni, de mindannyian Magyarországot választották.

"Ez a békesség és a pihenés, és minden közel van hozzá, Szeged is, Budapest is. A faluban pedig beülök a kocsiba és egy perc alatt mindenhol ott vagyok. Hollandiában sokkal több idő leugrani a pékségbe vagy a boltba, a szomszédokkal is állandóan baj volt. A ház előtt nem volt hely parkolni, a szomszédos ikerházból minden áthallatszott, az is, ha lehúzták a vécét" – meséli Sandra angolul, mert a magyar kevésbé megy neki.

Sandra kevésbé társasági ember, szívesebben van egyedül, bíbelődik a kertben, gondozza az állatokat, ezért is tetszett meg neki ez a tanya.

A gyerekek mindannyian itt is járnak iskolába, a legnagyobb már gimnazista Kiskunfélegyházán. Az iskolában tanultak meg magyarul tanáraik segítségével, az első egy évük szinte csak erről szólt.

A nagyobbik lánnyal suli után futnak össze, amikor édesanyja az egyik melléképületet mutatja, amit eredetileg turisták számára vendégháznak szánták, de végül a nagyobbik lány saját lakosztálya lett. A lány holland-magyar fordító szeretne lenni, ezért Debrecenbe vagy Szegedre fog egyetemre jelentkezni. Sandra szerint egyik gyereke se vágyik vissza Hollandiába, és ha egyszer visszaköltöznének, akkor biztos benne, hogy két hónapnál egyikük sem bírná tovább. Sandra pedig már három éve nem tette be a lábát a hazájába.