News here
hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Egy amerikai sürgősségi orvos leírta, mit tapasztalnak az omikron frontvonalában

Szökőárként nő a fertőzöttek száma, miközben a kórházban dolgozóké csökken, mert ők is tömegesen kerülnek karanténba.

Link másolása

hirdetés

„A helyzet kilátástalan az egészségügyi dolgozók és a kórházak számára” - fogalmaz Dr. Craig Spencer, egy New York-i kórház sürgősségi osztályának orvosa a New York Times véleményrovatában.

Az orvos, aki ma is az első vonalban küzd a betegekért, azt írja, hálás azért, hogy az oltásoknak és a potenciálisan kevésbé halálos omikronnak köszönhetően jelenleg kevesebb páciense szorul életmentő ellátásra, mint a járvány kezdetekor.

Emlékszik rá, 2020 márciusában szinte megállás nélkül rohangáltak a betegek között, hol az egyik, hol a másik állapotát kellett stabilizálni, a legsúlyosabbak lélegeztetőgépre kerültek, ahonnan sokan nem tértek vissza élve. Az intenzív osztályok megteltek, miközben egyre csak jöttek az újabb betegek.

„Szerencsére ez a hullám nem ilyen. Eddig egyetlen Covid-19-beteget sem kellett lélegeztetőgépre tennem. És a betegek többségének nincs szüksége kiegészítő oxigénre sem” -írja.

Abban is más a helyzet, hogy rendelkeznek olyan olcsó, széles körben hozzáférhető gyógyszerekkel, mint a szteroidok, amelyek életmentőnek bizonyultak a Covid-betegek számára. Megtanulták továbbá, hogy az oxigén orron keresztüli magas áramlású adagolása is jelentősen javítja a betegek állapotát. Ugyancsak hatékonyak bizonyos orron át adható vírus elleni gyógyszerek, de természetesen elsősorban az oltások azok, amelyek révén sokan megússzák a kórházba kerülést.

hirdetés
Mindez azonban még mindig nem elegendő ahhoz, hogy lelassítsa az újabb hullámmal érkező betegáradatot.

Csak New York-ban az elmúlt hetekben megháromszorozódott a kórházi felvételek száma, és Egyesült Államok-szerte hasonló tendencia figyelhető meg.

Dr. Spencer kórházában is számos súlyos eset van, valamennyien oltatlanok. „Láttam olyan idősebb pácienseket, akiket a Covid annyira legyengített, hogy nem tudnak felkelni az ágyukból. Kezeltem cukorbetegségben szenvedőket, akiknél a vírus életveszélyes komplikációkat okozott. És bár szinte valamennyiüknél enyhébb lefolyású a betegség, mint 2020 márciusában, ugyanannyi helyet foglalnak el a kórházban” – hangsúlyozza az orvos.

A legnagyobb probléma azonban ezúttal nem a felszerelés- vagy a helyhiány, hanem az, hogy az egészségügyi dolgozók is hatalmas számban betegszenek meg, és karanténba kell menniük.

A koronavírus-járvány kitörése óta ezekben a hetekben érte le a legmagasabb szintet a dolgozók fertőzöttsége az Egyesült Államokban. Van olyan intézmény, amely személyzetének 15%-át, vagy annál is nagyobb hányadát veszítette el így időlegesen.

Az amerikai közegészségügyi hatóság legújabb rendelkezése szerint 10 napról 7-re csökkentették a pozitív tesztet produkáló egészségügyi dolgozók izolációját, hogy előbb visszatérhessenek, de vannak olyan államok, mint Rhode Island és Kalifornia, ahol

a szakemberhiány olyan méreteket öltött, hogy pozitív teszttel is munkába állhatnak.

Dr. Spencer szerint ez ugyan ellentétes a gyógyítás „soha ne árts” alapelvével, de a másik alternatíva, hogy a pácienseknek még hosszabb ideig kell várakozniuk az ellátásra, vagy egyáltalán nem jut el hozzájuk orvos.

Ha kevesebb az egészségügyi dolgozó, kevesebb lesz az ágy is, mert csak annyi beteget vesznek fel, amennyit el is tudnak látni. Lassabb lesz a kezelés, és az emberek minél több időt töltenek el a sürgősségi osztályon, annál hosszabb lesz a többiek számára a várakozás. Ez a dominó-hatás pedig érinteni fogja az egész egészségügyi rendszert a gondozóhiányban szenvedő idősotthonoktól a túlterhelt mentőkig.

Dr. Craig Spencer összegzésül megállapítja: érthető, hogy az emberek belefáradtak a Covidba, akárcsak az egészségügyi dolgozók, de egy olyan erősen fertőző variáns, mint az omicron, még akkor is, ha enyhébb megbetegedéseket okoz, összeomlaszthatja az egészségügyi rendszert.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Ön volt Mr. Depp bántalmazója” – porrá zúzta Amber Heardöt Johnny Depp ügyvédnője
Camille Vasquez a net új királynője. Még csak az elején vagyunk, de úgy tűnik, Amber Heardnek vége.

Link másolása

hirdetés

Folytatódik Johnny Depp és Amber Heard pere. A színész 50 millió dollárra perelte exfeleségét rágalmazásért - írja a Sassy.hu.

A színésznő 2017-es válásuk után írt egy cikket a Washington Postba, amelyben Depp nevének említése nélkül azt állította, házasságuk során ő bántalmazott nő volt.

Deppet megbélyegezték, kirúgták A Karib-tenger kalózai következő részéből. A színész most egy virginiai bíróságon küzd az igazáért. A per egy hónapja kezdődött a Virginia állambeli Fairfaxben, és a neten vagy millió helyen folyamatosan live streamelik. Szó szerint az egész világ látja.

A házasság, amely összesen 15 hónapig tartott, az eddigi bizonyítékok alapján kicsit sem nevezhető hétköznapinak. Amber Heard majdnem három teljes napig tartó vallomásában elképesztő részletességgel, drámai összeomlásokkal kísérve számolt be arról, hogy Johnny Depp részegen és bedrogozva gyakorlatilag napi szinten ütötte-verte-erőszakolta őt. Ám erre néhány mobillal készült fotón kívül, amelyeken az arcán van egy-két halvány folt, semmilyen kézzel fogható bizonyítékot nem mutatott.

hirdetés

Ekkor lépett a színre Camille Vasquez, Depp jogi csapatának - mondhatjuk nyugodtan - titkos csodafegyvere. A keresztkérdéseket magyar idő szerint tegnap este tízkor kezdte meg. Azon a jogi csatornán, ahol én néztem az élő streaminget, 700 ezren követték, és a szám csak nőtt. Mivel vagy ezer helyen streamelik, ez világszerte több tízmillió aktív nézőt jelenthetett.

A 37 éves, kaliforniai ügyvédnő nemcsak kifejezetten szép, hanem nyugodt, összeszedett, lágy hangú - és mindezek mellett egy Avenger. A kérdések úgy záporoztak belőle, mint egy golyószóróból, Amber Heard minden erőfeszítése ellenére láthatóan kérdésről kérdésre omlott össze és esett ki a szerepéből.

Camille Vasquez először szembesítette azzal, hogy Heard hangfelvételekkel bizonyíthatóan bevallotta: többször megütötte Deppet, mégis saját magát állítja be bántalmazottnak. Az ügyvédnő kerek-perec megkérdezte: "Tulajdonképpen Ön volt Mr. Depp bántalmazója, nem?" Heard erre csak annyit tudott mondani, hogy szerinte kölcsönös volt.

Az ügyvédnő ezek után (pontokba szedtem, majdnem kétórás kérdezz-felelek volt) a következőkkel szembesítette Heardöt.

1. Sokaknak feltűnt, hogy Johnny Depp a lassan egy hónapja zajló perben egyetlen egyszer sem nézett rá volt feleségére. Pedig Heard rengetegszer kereste vele a szemkontaktust. Vasquez lejátszott egy hangfelvételt, amely a szétválásuk után egy hónappal készült a házaspár beszélgetéséről, amelyben Amber zokogva könyörög "bántalmazó" férjének, hogy fogadja vissza, bocsásson meg mindenért, és ölelje meg őt. Depp akkor nyugodt hangon csak annyit mond, hogy elég volt ebből, többé nem akarja látni Heardöt, sőt megígéri, hogy soha többé az életben nem néz rá. Ehhez Depp azóta is tarja magát.

2. Camille Vasquez felidézett számtalan, konkrét dátumot, amelyeken Depp Amber Heard vallomása szerint agyba-főbe verte a feleségét, többször ököllel az arcába vágott, két alkalommal eltörte az orrát, fehasította a száját, véresre verte az állát, csomókban kitépte a haját. MINDEN egyes ilyen alkalom után az ügyvéd bejátszott egy-egy nyilvános megjelenést, vörös szőnyeges kivonulást vagy tévéinterjút, amelyen Heard teljesen érintetlen, porcelán arccal, egyetlen karcolás nélkül viccel, nevetgél. Az egyik ilyen a James Corden Show volt (lásd a videót alább), amelyre egy nappal azután került sor, hogy Depp állítólag eltörte Heard orrát, és kishíján az állkapcsát is.

Amber azzal próbált védekezni, hogy sminkkel ügyesen eltakarta a sérüléseit, ám a felvételeket nézve - lássuk be - ez több, mint furcsa. Főként, hogy Depp, amint az ügyvéd rámutatott, állandóan hatalmas, nehéz fémgyűrűket hord minden ujján. Egyetlen ökölcsapással krumplipürévé verte volna a felesége arcát, nemhogy annyi agyabugyálással, mint amit Heard állít.

3. A rettenetes verésekről, szexuális erőszakról Heard egyetlen orvosi látleletet, és egyetlen valóban verésről árulkodó fotót nem tudott bemutatni. Amikor Depp állítása szerint egy törött(!) vodkásüveggel megerőszakolta Ausztráliában, Heard akkor sem szorult orvosi ellátásra. Sőt, Johnny Depp szorult rá, mivel egy üveg, amit a felesége vágott hozzá, levágott egy darabot az egyik ujjából.

4. Végül a legveszélyesebb, legalábbis jogi szempontból: a hangfelvételek szerint Depp békés válást akart, a keresetet Amber nyújthatta be. Johnny 7 millió dolláros bánatpénzt adott a feleségének, és megegyeztek, hogy a sajtó és a világ szemében barátként válnak el. Amber ezek után telehaknizta a világsajtót azzal (hivatalos közleményt is kiadott), show-műsorokban, interjúkban, valamint eskü alatt tett vallomásában is leszögezte, hogy a 7 millió dollárt azonnal, az utolsó fillérig jótékony célra adományozta (a Los Angeles-i Gyermekkórháznak és egy nőjogi szervezetnek), mert neki egy fillér sem kell Depptől (akkor kezdte vádolni exférjét bántalmazással is).

Csakhogy a házaspár könyvelőcégének tanúvallomása szerint ez nem volt igaz. Kétszázezer dollárt maga Johnny utalt át a két szervezetnek, félmillió dollárt pedig Amber nevében a nő akkori pasija, a világ egyik leggazdagabb embere, Elon Musk. A többit Amber megtartotta magának. Heard egyébként ezt vallotta be a legnehezebben (érthetően, hiszen ez egyértelműen bizonyítja, hogy korábban eskü alatt hazudott a bíróságon, ami bűncselekmény), de Vasquez nem tágított.

A két nő szócsatája volt a vallomás talán legdöbbenetesebb része, Vasquez olyan udvarias, de könyörtelen kérdészáporral szorította sarokba az utolsó leheletéig tagadó Heardöt, hogy az egy hollywoodi filmet is megszégyenített.

A keresztkérdések ma folytatódnak (magyar idő szerint délután háromtól, hat óra az időeltolódás), de a kommentek, és a világsajtó mai cikkei alapján Heardnek már most vége van. A világ szemében mindenképp. A bíróságon ugyanis aranyszabály, hogy aki eskü alatt egyszer hazudott, az hazudhatott bármiben, akár mindenben.

Camille Vasquez pedig láthatóan egy nap alatt világsztár lett, és a java még csak most jön. Az ügyvédnő nagy valószínűséggel még több órás "roston sütésre" van felkészülve, annyi ellentmondással, kamuzással, és feltehetően színtiszta hazugsággal fogja szembesíteni Amber Heardöt, hogy még nézni is rossz lesz. Vagy jó, kinek mi tetszik.

Egy biztos: Johnny Depp korábbi vallomása szerint ezt az egészet azért csinálja, hogy visszaállítsa jó hírnevét, és kiderüljön az igazság borzalmas házasságáról - amit egyébként ő nem akart a nyilvánosság elé tárni. A célt Johnny véleményem szerint már elérte. Mellesleg most először láthattuk őt néhányszor igazán, megkönnyebbülten elmosolyodni. De Amber Heardre valóban egyszer sem nézett rá.

VIDEÓ: Amber Heard a James Corden Showban

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Úgy látszik, a tízparancsolat már kevés volt. Most rend kell” – Jocó bácsi is reagált az oktatásért is felelős Pintér Sándor mondatára
A belügyminiszter szerint a rend az alapja a jó oktatásnak, a népszerű tanár szerint jónéhány dolog hiányzik még ahhoz.

Link másolása

hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy meghallgatta a parlament több bizottsága is Pintér Sándor belügyminisztert, aki az új Orbán-kormányban a rendvédelmen kívül többek között az oktatásért és az egészségügyért is felel majd. Pintér az oktatásban nagyjából az eddigi programok folytatását ígérte meg, míg lényeges elemként kiemelte a rendet, mert szerinte „rend nélkül nem lehet tanulni”.

Az oktatásügy belügy alá rendelése már eleve felháborodást keltett a pedagógus szakszervezetekben, de egységesen negatív a visszhangja Pintér Sándor rendpárti megközelítésének is.

A hírre reagált a Jocó bácsi néven ismert történelemtanár, több sikeres könyv szerzője, Balatoni József is. Facebook-posztját engedélyével változtatás nélkül (saját kiemeléssel) közöljük:

„Oktatni csak abban az osztályban lehet, ahol rend van.”

hirdetés

Igen. Csend, rend, fegyelem.

Meg kamera és iskolaőr.

Hisz nincs más probléma.

Minek változatos pedagógiai módszereket alkalmazni?

Minek modern, jól felszerelt tanteremben lenni?

Minek minőségi tankönyveket használni?

Minek minden egyes órára szaktanár, aki órát tart?

Minek kevesebb teher a gyerekeknek?

Minek IKT eszköz az iskolákba?

Minek élhető bért fizetni a tanároknak, hogy megmaradjanak a pályán?

Minek önálló oktatásügy, amikor minden szuper?

Hisz nem kell más, csak rend.

Meg csend és fegyelem.

Iskolaőr meg kamera.

Amúgy is mostantól a terheléses támadás után már jöhet az aranyérv: "nem ígérek semmit, és azt betartom."

Én is így teszek.

Az meg csak biztos nekem furcsa, hogy

ha pedagógus bérekről van szó, akkor romlik a gazdaság, és semmit sem tesz lehetővé, amúgy meg minden más esetben szárnyal, mint a veszett fene.

Ezt tényleg elhiszi még bárki?

Úgy látszik, a tízparancsolat már kevés volt.

Most rend kell.

Meg csend és fegyelem.

Iskolaőr és kamera.

A polgári engedetlenséget meg nem ismerjük, nem is létezik.

A sztrájk igen.

Azt lehet.

Maximum majd rendet vágnak.

Meg csendet.

Viselkedj és kussolj!

Mást ne tegyél...

Én csak egyet kérek, talán megérem: örülnék, ha egyszer végre kompetens személy vezetné az oktatást. Végre. Tényleg.

Aki talán tudja mit beszél.

Aki talán tényleg az oktatás szereplőit tartja szem előtt.

Aki talán egy ppt-t is össze bír rakni.

Aki talán rendelkezik némi információval, hogyan is működik a rendszer.

Aki talán nem fogalmatlan.

Talán.

Egyszer.

Addig meg...

Csend.

Rend.

Fegyelem.

Mondjuk nekem egyik sem megy...

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
Ukrán túlélő: megkínoztak, fejbe lőttek és élve eltemettek a testvéreimmel együtt az oroszok
Halottnak tettette magát a fejbe lőtt 33 éves férfi, és hagyta, hogy a halott testvéreivel együtt elássák egy gödörbe.

Link másolása

hirdetés

Két bátyjával együtt egy jelöletlen sírba temették Mikola Kulicsenkót, aki csodával határos módon mégis túlélte az orosz katonák kegyetlenkedését, írja a CNN. Az ukrán férfi szerint azért nem halt meg, hogy a vele történt rémségeket elmondhassa a világnak azoknak a nevében is, akik ezt már nem tehetik meg.

A 33 éves férfi és családjának élete március 18-ig szinte semmit sem változott annak ellenére, hogy ekkor már három és fél hete tartott az invázió, és az oroszok elfoglalták a falujukat. Aztán amikor az ukrán katonák visszavágtak és lecsaptak egy menetoszlopra, az oroszok elkezdték keresni a környéken a felelősöket. Így jutottak el ahhoz a házhoz, ahol Mikola két bátyjával és húgával élt. A sorsfordító napon Irina szerencsére nem volt otthon.

A három testvért a katonák az udvarra térdepeltették, amíg átkutatták a házat. Olyan bizonyítékot kerestek, ami összefüggésbe hozhatta a fivéreket a támadással. Amikor megtalálták nagyapjuk honvédségi kitűzőit és az egyik testvére katonai hátizsákját, biztosak voltak abban, hogy közük volt az akcióhoz. Ezután egy pincébe hurcolták őket három napra, ahol folyamatosan kihallgatták őket.

A negyedik napon minden megváltozott. Az oroszok fémrúddal verték agyba-főbe Mikolát, majd egy fegyver csövét is a szájába dugták. A három testvért eszméletvesztésig kínozták, majd bekötötték a szemüket, a végtagjaikat pedig ragasztószalaggal rögzítették, és egy kietlen területre vitték őket. Itt a testvérek a földön térdelve várták, amíg az orosz katonák egy gödröt ástak, majd sorban fejbe lőtték mindhármójukat.

Csodával határos módon Mikola túlélte a fejlövést, mivel a golyót az arcába kapta, és a jobb füle mellett távozott is. Tudta, hogy az egyetlen esélye az lehet, ha halottnak tetteti magát.

hirdetés

Az oroszok ezután a gödörbe rugdosták a holttesteket, majd betemették a sírt. Mikola kis idő múlva az összekötözött végtagok ellenére a felszínre ásta magát. De nemcsak a földdel kellett megküzdenie, hanem azzal is, hogy az egyik testvére holtteste alól kellett kiásnia magát. Ezután sötétben eltántorgott egy közeli házig, ahol éjszakára befogadták és ápolták. Másnap térhetett csak haza, ahol a húga már napok óta várta a fivéreit.

Mikola szerint azért maradt életben, hogy elmondhassa a vele történteket. Azt mondja, hogy ami vele történt, nem egyedi eset, az orosz katonák mindenhol ezt művelik a civilekkel. Az ukrán hatóságok nyilvántartásába már 11 ezernél is több feltételezett háborús bűncselekményt regisztráltak, ami az orosz katonákhoz köthető. A hírtelevízió megkereste az orosz védelmi minisztériumot a történtekkel kapcsolatban, de a riport megjelenéséig nem kaptak választ.

Az ukrán túlélőről szóló angol nyelvű beszámolót itt lehet megnézni:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés
„Miért mentem neki Putyinnak? Gyilkos természete miatt” – írta 2004-ben a két évvel később meggyilkolt Anna Politkovszkaja
Mai szemmel is hátborzongatóan pontos az orosz diktátor jellemrajza.

Link másolása

hirdetés

Az oknyomozó újságírás bátor, tragikus sorsú alakja volt Anna Politkovszkaja, aki annak idején elsőként tárta fel Oroszország csecsenföldi háborújának borzalmait. A Novaja Gazeta orosz ellenzéki lap munkatársa 2004-ben írt egy nagy port felvert könyvet Putyin Oroszországa címmel, amelyet hamarosan szinte minden világnyelvre lefordítottak. Putyin akkor immár ötödik éve volt Oroszország elnöke és korlátlan ura. Politkovszkaja könyvét figyelmeztetésnek szánta a világnak. Közel két évtizeddel később rá kell döbbennünk, hogy mennyire éleslátó volt, mégsem vették őt komolyan. A rezsim azonban meghamarosan megelégelte leleplezéseit: 2006. október 7-én – éppen Putyin születésnapján – bérgyilkos végzett vele.

Hogy Anna Politkovszkaja Putyin-képe mennyire aktuális, bizonyítják azok a részletek, amelyeket a párizsi Le Monde tett a napokban közzé.

Az újságírónő könyvét 2004. május 6-án közel két hónappal az oroszországi elnökválasztás után és egy nappal Putyin második beiktatása előtt fejezte be. Putyin a szavazatok több mint 70%-át szerezte meg. Hogy miért támadt neki az elnöknek, eképp indokolta:

„Nem vagyok sem ellenzéki, sem pedig az ő politikai ellenfele, csupán egy Oroszországban élő polgár. Csak egy 45 éves moszkvai nő, tehát ismertem a Szovjetuniót kommunista hanyatlásának csúcspontján, az 1970-es, 80-as években, és nincs kedvem visszatérni ugyanabba a korszakba…”

Hozzáteszi, hogy a választási eredményt senki sem vitatta, az ellenzék mindent elfogadott és alávetette magát. Putyinnak pedig még akkor is meglett volna az elnökséghez szükséges szavazatmennyiség, ha levonják belőle a csalással szerzett 20%-ot.

Politkovszkaja Putyint Gogol Köpönyegének jelentéktelen kishivatalnokához, Akakij Akakijevicshez hasonlította.

hirdetés

„A szovjet KGB tipikus alezredese, a rá jellemző provinciális szűklátókörűséggel, aki még az ezredesi rendfokozatig sem tudott eljutni, aki úgy viselkedik, mint a szovjet titkos szolgálat tisztje, aki megszokta, hogy saját bajtársai ellen kémkedik, ráadásul gyűlölködő: egyetlen ellenzékit, vagy nem őt követő pártot sem hívtak meg a beiktatásra. És ez a kisszerű ember fog trónra lépni” – írja.

Az újságírónő szerint Putyin hatalomra jutása az elődök következménye.

„Brezsnyevvel nem jutottunk ötről a hatra. Andropov véreskezűnek látszott, némi demokratikus mázzal. Csernyenko ostoba volt. Gorbacsov nem tetszett. Jelcin néha arra késztetett minket, hogy imádkozzunk egyes döntéseinek következményeitől félve. Íme az eredmény: holnap, május 7-én, egy huszonötödrangú testőr, akinek a helye a nagy elvonulását biztosító kordonban van, hogy visszatartsa a tömeget, végiglépked a Kreml tróntermének vörös szőnyegein, mintha valóban ő lenne ott az úr.

Minden ragyogni fog a királyi aranyok körül, az inasok szolgalelkűen mosolyognak, az összes alacsony rangú KGB-s, akik Putyintól kapták magas pozíciójukat, vigyázzba vágják magukat.” Úgy véli, hogy a „szovjet revans”, amely Putyin felemelkedésével vált nyilvánvalóvá, nemcsak az orosz társadalom nemtörődömsége és apátiája miatt következett be, mert belefáradtak az örökös forradalmakba, hanem azért is, mert a Nyugat is tárt karokkal fogadta. „Silvio Berlusconi valósággal szerelmes belé, ő a legfőbb híve Európában. De ott van Tony Blair, Gerhard Schröder, Jacques Chirac és még az ifjabb Bush is. Egyetlen akadály sem állt csekistánk előtt a Kremlbe vezető úton. Sem a Nyugat, sem pedig egy jelentős belső ellenzék részéről.”

Politkovszkaja nem feledkezett meg azokról sem, akiknek érdekük volt Putyin második elnöksége, akik egyrészt az elnöki hivatalt, a tényleges kormányzati szervet alkotják, hiszen a kormány és a parlament egyaránt Putyin akaratának engedelmeskedik, másrészt pedig árgus szemekkel figyelik a közvélemény reakcióját. De összességében azért, ami Oroszországban történik, mindenekelőtt a társadalom felelős.

„Az Oroszországot cinikusan semmibe vevő Putyinnal szembeni magatartásunk, amely konyhai fecsegésekre korlátozódott, lehetővé tette Putyin számára, hogy gátlástalanul átalakítsa az országot. A társadalom apátiája példátlan és elnéző lesz Putyinnal szemben a következő négy évben is.

Nemcsak puhán, hanem félelemmel reagáltunk és ezt a félelmünket megmutattuk a hatalomban gyökeret vert csekistáknak. És ez csak megerősítette bennük a vágyat, hogy úgy kezeljenek bennünket, mint a barmokat.”

Politkovszkaja emlékeztetett arra, hogy a KGB csak ez erőseket tiszteli, a gyengéket felfalja. És mivel a többség gyengének mutatkozott, eltaposták őket. Számukra nincs szebb ajándék, mint reszketni látni a tömeget.

„Putyin már többször is kinyilvánította, hogy nem érti a vita alapelvét. Különösen nem a politikai vitáét. Putyin szerint egy alárendelt nem vitatkozhat a feljebbvalójával. Egy alárendelt, aki ezt megengedi magának, az ellenség.”

Az újságírónő szerint Putyin nem azért viselkedik így, mert született zsarnok, hanem így nevelték. Ezt tanították neki a KGB-nél, és ezt a rendszert ideálisnak tartja, mint ahogyan azt többször ki is jelentette. Éppen ezért amint valaki nem ért vele egyet, azt követeli, hogy „állítsák le ez a hisztériát.” Ez magyarázza, hogy elutasítja a választások előtti vitákat, a vita nem lételeme, képtelen rá, képtelen a párbeszédre, csak kizárólag monológokra.

A katonai modell szerint, amíg valaki alárendelt, köteles hallgatni, de ha feljebbvaló lesz, akkor elég neki monologizálni, és minden alárendelt köteles úgy tenni, mintha egyetértene vele. Aki pedig nem így tesz, az úgy jár, mint Mihail Hodorkovszkij, a Jukosz olajcég tulajdonosa, akit tíz évi börtönre ítéltek, vagy pedig fizikailag is megsemmisítik.

Az akkor öt éve tartó csecsenföldi háború miatt sem hagyott nyugtot Putyinnak az újságírónő. Felidézte, hogy az 1999 óta elkövetett gyermekgyilkosságok, etnikai tisztogatások egyetlen elkövetőjét sem állították még bíróság elé és Putyin sem követelt vizsgálatot, pedig állítólag szereti a gyerekeket. „Miért mentem neki Putyinnak? Gyilkos természete miatt. Cinizmusa miatt. Rasszizmusa miatt. Az állandó háború miatt. A hazugság miatt. A dubrovkai színházban bevetett halálos gáz miatt, amely 130 embert ölt meg. Az első mandátuma idején megölt összes ártatlan ember miatt, akiket meg lehetett volna kímélni…”

Putyin legnagyobb bűne Anna Politkovszkaja szemében, hogy nem szereti az emberi lényeket.

„Nem tud minket elviselni. Megvet minket. Csupán eszköznek tekint minket egyéni hatalmi céljainak elérésére. Ezért tehet meg velünk bármit, amit akar, játszhat kedvére. Szeszélyből kiirthat minket. Semmik vagyunk. És bár ő véletlenül került ilyen magasra, most már a cárunk és istenünk, akit imádnunk kell és félnünk tőle.”

Politkovszkaja figyelmeztetett:

voltak már Oroszországnak olyan vezetői, akiknek hasonló volt a világképe, és ez tragédiákhoz, vérfürdőkhöz, polgárháborúkhoz vezetett.

„Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy Oroszországra újabb évtizedekre politikai tél telepedjen. Szeretnék még egy kicsit élni. Azt kívánom, hogy gyermekeink szabadok legyenek. És hogy unokáink is szabadnak szülessenek. Éppen ezért kívánom, hogy minél előbb eljöjjön az olvadás. De csak mi tudjuk és senki más az orosz tél hőmérsékletét fagypont fölé vinni. Azt várni ma, hogy az olvadás a Kremlből jöjjön, mint Gorbacsov idején, ostobaság és irreális” – zárult a Le Monde szemelvénye a 22 évvel ezelőtt született könyvből.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: