Egészségesen, fiatalon kapta a koronavírust fél éve, 30 kilót fogyott, még mindig fullad és szédül
A nyíregyházi Busák Tamás a farkasgyepűi tüdőszanatóriumban van rehabilitáción. A gépészmérnökként dolgozó férfi büszkén meséli, hogy már négy kilométert is le tud sétálni sík terepen. „Ez szuper! Júniusban csak 200 métert bírtam.” - mondja.
A koronafertőzés előtt még nagy túrázó volt, imád hegyet mászni, biciklizni, hetente kétszer úszott.
A 41 éves férfi 30 kilót fogyott a kórházban 44 nap alatt.
Video-beszélgetésünk közben gyakran köhög. Van ennél több következménye is a márciusi betegségének. A tüdeje csak részlegesen regenerálódott. Ez megterhelte a szívét, így szívnagyobbodása van.
„Fulladok, szédülök. 4-5 kávét ittam korábbanm és nem volt magas a vérnyomásom, mostanáig. Neurológia szempontból nem tudunk semmit, de én érzek valamit. Öregedett picit az agyam. Mennek a barokkos körmondatok még, de vannak szavak, amik nem jutnak eszembe. Vacak ilyen állapotban lenni fiatalon, de azon vagyok, hogy meggyógyuljak és meg is fogok.”
Három kórházban volt
Március első napjaiban Angliából költöztette haza a testvérét kocsival. Volt nála maszk, kézfertőtlenítő is, mégis elkapta valahogyan, szerinte útközben, ahol megállhattak.
„Dolgoztam nagyjából egy hetet, semmi bajom nem volt. Aztán jött az ólmos fáradtság, másnap láz, hasmenés, hányás, harmadnap csúnya köhögés, azután bevittek a nyíregyházi kórházba.”
A teszt után másnap Budapestre került, a Szent László kórházba. Ott a tüdőgyulladás elhatalmasodott.
„Először egyedül voltam elkülönítve, majd ahogy telt a kórház, áttettek egy szobába, ahol hárman voltunk, ott köhögtünk egymásra. Következő nap 80 százalék alatt volt a szaturációm. Átvittek a Korányiba.”
Saját fotó
Nagyon hálás az ottani dolgozóknak, mert – ahogy mondja – ők nagyon gyógyítani akarnak, ők rázták gatyába. Azonnal elaltatták és lélegeztetőgépre tették.
Négy napig közel volt a halálhoz.
„Felkészítették a páromat, hogy bármi lehet.”
Keresték, mi lehet az alapbetegsége. Párjának azt mondták, hogy asztma. De az utoljára 9 évesen jött elő nála.
Tamás három hétig nem tudott magáról, de azt mondja, rengeteget képzelődött, álmodott.
„Elmentem egzotikus helyre a barátnőmmel, eltört a nyakam, bekerültem egy hindu kórházba. Ott volt az öcsém és villanyt szerelt. Aztán átvittek egy iráni kórházba, aztán jihadistákhoz beálltam, hogy ne öljenek meg. Realisztikus volt minden. Amikor felkeltem, meg kellett győzni magam, hogy ez nem történhetett meg.”
Ne szaladjunk előre, az ébredés sem volt könnyű.
A lélegeztetőgépen lévő beteget folyamatosan forgatják, hogy felszívódhasson a tüdőgyulladás. Puha szilikon csővel szívják le a váladékot a nyaki kanülön, mellkason és a szájon keresztül is.
„A 12. napon próbáltak levenni, de zavart voltam, nem tudtam követni az utasításokat. Amikor kiveszik a csövet, nagy levegőt kell venni. Ez akkor nem jött össze.”
A 14. napon sikerült végre, akkortól kezdhetett újra lélegezni. Azt mondja, három nappal később lett volna tökéletes:
„A 17. igazolt covidos vagyok, 17-én születtem és a 17. szám alatt lakom. Elkapkodtuk a levételt!” - nevet.
De akkoriban még nem nevetett.
„Arra eszmélek, hogy kihányom a gyomorszondát. Kitépem az orromból a vezetéket. A másik kép, hogy egy nővér fogja a kezem és azt mondja: Busák úr, legyen már együttműködő, jobb lesz magának és nekem is. Elfordítottam a fejem, éreztem, hogy baromi nagy szakállam van. Magamra erőltettem egy mosolyt, mint egy bolond és próbáltam jófej lenni. Valóban jobb lett mindenkinek, de nekem ahhoz előbb fel kellett végre teljesen ébredni. Furcsa volt, hogy úgy kezeltek, mintha rossz fej lennék. Fogalmam sem volt, hol vagyok és mit csinálok. Hosszabb idő elfogadni, hogy nem háborodtam meg. Pszichológust nem engedtek be, így egyedül kellett visszatérni.”