Donald Trump bevetette a Nemzeti Gárda egységeit Los Angeles körzetében, mert erőszakossá váltak a tüntetések a bevándorlási hatóságok ellen
A Fehér Ház álláspontja az, hogy Kalifornia demokrata vezetői a felelősek a kialakult helyzetért. Gavin Newsom kormányzó szerint a nemzeti gárda egységeinek kivezénylése tovább eszkalálja a feszültséget, és „gyújtóhatást” vált ki.
Donald Trump amerikai elnök a Nemzeti Gárda egységeit küldte Los Angeles körzetébe, miután a bevándorlási hatóság elleni tüntetések erőszakossá fajultak szombaton.
A Fehér Ház szóvivője szerint a katonai egységek feladata, hogy megszüntessék a kialakult "törvénytelen" állapotot.
"Az elmúlt napokban erőszakos tömegek támadták meg a Bevándorlás- és Vámvégrehajtás (ICE) tisztjeit, valamint a szövetségi rendfenntartó erők ügynökeit, akik alapvető kitoloncolási műveletben vettek részt Los Angelesben"
– áll Karoline Leavitt közleményében. A közlés szerint a művelet szükséges annak érdekében, hogy megállítható és visszafordítható legyen bűnözők illegális érkezése az Egyesült Államokba.
A Fehér Ház álláspontja az, hogy Kalifornia demokrata vezetői a felelősek a kialakult helyzetért, Donald Trump elnök pedig szombaton közösségi oldalán azt írta, hogy amennyiben Gavin Newsom kaliforniai kormányzó és Karen Bass, Los Angeles polgármestere nem képes elvégezni munkáját, akkor a szövetségi kormány fogja azt megtenni.
Gavin Newsom a közösségi médiában megjelent bejegyzésben azt írta, hogy a nemzeti gárda egységeinek kivezénylése tovább eszkalálja a feszültséget, és "gyújtóhatást" vált ki.
A demokrata kormányzó azt állította, a szövetségi kormány célja, hogy átvegye a rendelkezést Kalifornia nemzeti gárdája felett, és kivezényeljen 2000 katonát, valamint azt hangoztatta, az állam hatóságai képesek megbirkózni a helyzettel.
Tom Homan, az amerikai elnök határőrizeti és kitoloncolásért felelős megbízottja szombaton a Fox News hírtelevíziónak adott interjúban kijelentette, hogy a hatóságokat annak érdekében mozgósították, hogy fellépjenek az "erőszak és rombolás" ellen, ami a bevándorlási hatóság intézkedéseinek helyszínei közelében alakult ki.
Az adminisztráció vezető illetékese szerint a bevándorlási hatóságok intézkedései a törvény betartatásáról szólnak, majd hozzátette: "nem fogunk bocsánatot kérni azért, mert ezt tesszük".
Kristi Noem, belbiztonsági miniszter közösségi médiában tett bejegyzésében azt üzente, hogy a kialakult zavargások nem fogják eltántorítani a hatóságokat a fellépéstől, és közölte, hogy aki kezet emel intézkedő hivatalos személyre azt a törvény teljes súlyával vonják felelősségre.
Los Angeles közelében Paramount városában szombaton a rendőrségnek könnygázt kellett bevetnie az erőszakossá váló tüntetőkkel szemben, akik akadályokat állítottak az utcákon, és autókat rongáltak meg ott, ahol a bevándorlási hatóság emberei intézkedést hajtottak végre.
Donald Trump amerikai elnök a Nemzeti Gárda egységeit küldte Los Angeles körzetébe, miután a bevándorlási hatóság elleni tüntetések erőszakossá fajultak szombaton.
A Fehér Ház szóvivője szerint a katonai egységek feladata, hogy megszüntessék a kialakult "törvénytelen" állapotot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Paparazzo fotókat közöltek a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról – A rogáni propaganda ismét ugrott egyet a mocsár legmélyére
„Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam” - írta a politikus, majd üzent Rogán Antalnak is.
Magyar Péter a közösségi oldalán írta meg, hogy az előre bejelentett olaszországi nyaralásáról paparazzo fotók jelentek meg több portálon is.
A TISZA Párt vezetője így reagált az esetre:
"A rogáni propaganda ismét ugrott egyett a mocsár legmélyére. Egy órája hosszú cikket hoztak le az összes szennylapjukban paparazzo fotókkal a gyermekeimmel töltött nyaralásunkról.
Mivel transzparensen akartam eljárni és nincs titkolni valóm, ezért előre jeleztem, hogy egy hétre elutazom Dél-Olaszországba. Nem yachton szürcsöltem Hell-es dobozos kávét, nem oligarcha villájában laktunk, hanem két szobában az átlagos balatoni áraknál olcsóbban.
És mit tesz Rogán? 1650 km-re odaküld közpénzen propagandistákat fotóssal. Lesben állnak a kis várostól 10 km-re lévő szállásunknál és a strandon. Lehoznak olyan fotókat is, amin a kiskorú gyerekem és egy baráti házaspár gyereke is rajta van. És kanyarítanak egy mesét, hogy nem törődtem eleget a fiaimmal és végig telefonoztam. Eddig ugye azt hazudták, hogy nem is állnak szóba velem a gyerekeim… Azt is leírták, hogy idő előtt távoztunk, mert összedől a TISZA."
A politikus üzent Rogán Antalnak is: "Kedves Tóni, a szállásunk szombatig volt lefoglalva. Az ára pedig annyi volt, amennyiért te egy pohár pezsgőt iszol. Jó vergődést és rettegést a következő 280 napra!"
Majd pár képet is megosztott azokból, amely eddig megjelent róla az online portálokon.
„Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos” - írta a politikus.
Hadházy Ákos újabb levelet kapott. Az informátor ezúttal arra hívta fel a figyelmét, hogy egy újabb sportberuházás indul, ezúttal Miskolcon.
A független képviselő azt írta:
"Már csak ez hiányzott Miskolcon: az alpolgármester szerint MAGYARORSZSZÁG LEGNAGYOBB CURLING CSARNOKA ÉPÜL hamarosan, ahol világversenyeket is lehet tartani…"
A politikus a hírtől kiakadt. Mint megjegyezte:
"1) Amikor valaki elküldte a posztot, azt hittem, viccel. De tényleg van Miskolcnak egy Hollósy nevű fideszes alpolgármestere és az oldala nem tűnik kamuprofilnak. Sajnos.
2) Ha valaki nem tudná, a curling az a sport, ahol a jégen eldobott kövek előtt sikálják a jeget és amit alig űznek az országban. Na majd most, a miskolciak.
3) nem lesz nehéz “az ország legnagyobb” curling csarnokát megépíteni, mert ha jól tudom, ezen kívül csak egy van.
4) de tényleg: normálisak???"
A bejegyzéshez azonnal özönleni kezdtek a kommentek is, amik között több vicces is akad:
"Az Edda legújabb slágere: A CURLING közepén állok jövőre debütál..."
"Szerintem egy szabadtéri, egész évben működő sípálya műhóval, felettébb "hasznos" lenne közpénzből"
Térkép: elárulták, hogy hol és mekkora eséllyel eshet nagyobb mennyiségű eső a következő napokban
A hidegfront kisöpri a kánikulát is, lesz olyan nap, hogy még a 20 fokot sem éri el a napi csúcshőmérséklet. A következő napokban a lehűlés mellett záporok, zivatarok, szél is várható.
A meteorológusok napok óta azt jelzik, hogy a hamarosan megérkező hidegfront csapadékot is hoz. A tartós szárazság miatt ez most fontos lenne, de hogy mikor és mennyi várható, azt térképen mutatták meg.
A HungaroMet Nonprofit Zrt. a közösségi oldalán tette közzé a jelenlegi számítások alapján várható csapadékot. Azt írták hozzá:
"Hétfőn átvonul felettünk az első hidegfront, amelynek hatására többfelé valószínű nyugatról kelet felé haladva napközben zápor, zivatar. Ezekből elsősorban az ország északnyugati felén van esély 10 mm-t elérő csapadékmennyiségre, délen, délkeleten ez inkább csak lokálisan fordulhat elő. Ezen a napon a zivatarokat inkább viharos szél és jégeső kísérheti, a felhőszakadás kevéssé lehet jellemző.
Kedden érkezik az újabb front, illetve ezen a napon ciklon is kimélyül térségünkben, így ezen a napon szinte országszerte valószínű eső, zápor, zivatar, többfelé eshet jelentősebb mennyiség.
Szerdán a ciklon középpontja csak lassan távolodik északkelet felé, a magasban hidegörvény is lesz felettünk, így ezen a napon elsősorban az északkeleti megyékben valószínű további ismétlődő csapadék, másutt ekkor már inkább elszórt hátoldali záporokra lehet számítani.
Összességében tehát a hét elején várhatóan kedden, illetve szerdán északkeleten eshet jelentősebb mennyiségű csapadék, ekkor főként eső, hétfőn ez inkább csak lokálisan fordulhat elő intenzívebb záporok, zivatarok környezetében" - áll a bejegyzésben.
Az eső viharral érkezik. A veszélyjelzés szerint Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegye kivételével az egész országban hevesebb zivatarokra kell számítani hétfőn, a villámlások mellett kockázatot jelent a zivatarokat kísérő szél és jégeső is, emiatt másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki. Emellett felhőszakadás is kialakulhat ezekben a vármegyékben, emiatt elsőfokú (sárga) figyelmeztetés lépett életbe. Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyére pedig elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok kialakulásának veszélye miatt hétfő éjfélig.
Emellett a magas középhőmérséklet miatt másodfokú figyelmeztetés van érvényben Csongrád-Csanád és Békés vármegyében, ott a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett alakulhat hétfőn.
A HungaroMet azt is jelezte: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható a Dél-Dunántúlon, az Észak- és Dél-Alföldön, valamint Észak-Magyarországon.
Az Időkép előrejelzése szerint a hőmérséklet is sökken:
Hétfőn változás kezdődik időjárásunkban, egy hidegfront érkezik záporokkal, zivatarokkal. Helyenként heves vihar alakulhat ki felhőszakadás, jégeső, viharos széllökés kíséretében. Lassan mérséklődik a kánikula, délután 34 fok várható, hajnalra 19 fokig megy le a hőmérséklet.
Kedden sokfelé kialakulhat eső, zápor, zivatar a rövid napos időszakok mellett. Több tájegységünkön számíthatunk jelentősebb mennyiségű csapadékra. Élénk, erős lesz a változó irányú szél. Többfelé friss lesz a hajnal. Délután 21-34 fok várható a legmelegebb órákban, a Tiszántúlon mérhetünk még 30 fok feletti maximumokat.
Szerdán még többfelé számíthatunk esőre, záporokra, keleten helyenként zivatarra. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet, az élénk, erős északnyugati szélben csupán 18-24 fokot mutathatnak a hőmérők a délutáni órákban.
Csütörtökön a napos-gomolyfelhős időben helyenként futó zápor, egy-egy zivatar még kialakulhat. Az északnyugati szél élénk, erős marad, északnyugaton viharos lökések kísérhetik. Délután 20-26 fokra van kilátás, északon, északkeleten 20 fok alatt maradhat a hőmérséklet.
Pénteken északkeleten fordulhat elő kisebb zápor, a szeles időben pedig 19-27 fok között alakulnak a maximumok.
A meteorológusok napok óta azt jelzik, hogy a hamarosan megérkező hidegfront csapadékot is hoz. A tartós szárazság miatt ez most fontos lenne, de hogy mikor és mennyi várható, azt térképen mutatták meg.
A HungaroMet Nonprofit Zrt. a közösségi oldalán tette közzé a jelenlegi számítások alapján várható csapadékot. Azt írták hozzá:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Egy cikket akarnak lehozni, amelyben a hatalom megpróbálja a „Tiszát összefideszezni”
A pártvezető közölte: „Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni”.
Magyar Péter vasárnap este egy videóval üzent. A bejegyzésben azt írta:
"Nem fogjuk hagyni, hogy összefideszezzék vagy oligarcházzák a TISZA-t."
"Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni. Mi a TISZA-nál egyértelművé tettük, hogy hiába próbálkoznak. Nem lehet rendszerváltást véghez vinni a bukott hatalom kiszolgálóival és haszonélvezőivel. Kidobtuk őket az ajtón, de ez sem zavarja őket, hogy most azt próbálják eladni, hogy nem zártuk be az ablakot.
A döntés világos: lehet morális alapon választani a korrupt hatalommal való szembenállást vagy választhatja valaki a könnyebb utat és a hatalom pénzét, de ebben az esetben nincs helye a közösségünkben.
Nincs köztes út, nincs alku. Ez az alapelv mindenkire vonatkozik. Nem csak most, hanem mindig" - írta.
A TISZA Párt vezetője a videóban elmondta, hogy minden eszközt megpróbál a Fidesz ellenük. Támadják, felhasználják a propagandát, próbálnak beépülni közéjük.
Egyik ilyen
lehet egy cikk, amit egy online portálon jelentetnének meg, és ebben a hatalom igyekszik „összefideszezni” a Tiszát, és „összemosni a 650 milliárd forintos nagy bankrablással”, az MNB-s botránnyal.
A szabadsága alatt kapott egy hívást, és egy újság arról érdeklődött, igaz-e, hogy az egyik Tiszához köthető ügyvéd az MNB-botrány egyik gyanúsítottjával áll kapcsolatban. Magyar közölte, hogy ő és a párt sem határozhat abban, hogy egy ügyvéd milyen ügyben kit véd, de az biztos, hogy az ő közösségüknek nem lehet tagja az, akinek köze van az orbáni oligarchákhoz. Ugyanakkor ez az ügyvéd feladta az MNB-s ügyben a képviseletet, és a TISZA Pártot segíti szakmai munkájával. Ő a bicskei gyermekotthon áldozatainak jogi képviselője.
Magyar azt ígérte, hogy valódi nyomozás lesz, azonnali őrizetbe vétel és a lopott vagyont lefoglalják, és lesz felelősségre vonás is MNB-ügyben - ha ők kerülnek hatalomra.
A pártvezető elmondta, hogy több pénzember és oligarcha is igyekszik helyezkedni, de közölte, hogy a Tiszánál erre nincs esélyük. Nem fognak háttéralkut sem kötni - közölte.
Majd bejelentette, hogy július 12-én Nagykanizsán a kongresszusukon elmondják, hogy milyen jövőt kínálnak Magyarországnak. Utána kezdik a kampányt, és elmennek minden tepelülésre, városrészbe - ha kell, gyalog - tett hozzá.
"A neheze most jön. Más nem csinálja meg helyettünk. A történelmet most írjuk közösen" - üzente.
Magyar Péter vasárnap este egy videóval üzent. A bejegyzésben azt írta:
"Nem fogjuk hagyni, hogy összefideszezzék vagy oligarcházzák a TISZA-t."
"Látva az orbáni hatalom összeomlását és a közeledő rendszerváltást, egyre több oligarcha és pénzember próbál helyezkedni és a rulett asztalon a fekete mellett a pirosra is tenni. Mi a TISZA-nál egyértelművé tettük, hogy hiába próbálkoznak. Nem lehet rendszerváltást véghez vinni a bukott hatalom kiszolgálóival és haszonélvezőivel. Kidobtuk őket az ajtón, de ez sem zavarja őket, hogy most azt próbálják eladni, hogy nem zártuk be az ablakot.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!