HÍREK
A Rovatból

Orbán: Nem tudjuk fenntartani a közbizalmat, köznyugalmat, ha lemondunk a különadókról

A kormányfő az Iparkamara gazdasági évnyitó rendezvényén köszönte meg a vállalkozóknak, hogy tűrik a különadókat. Szerinte ha nem vonják el az összesen több ezer milliárdos összeget a cégektől, akkor nem tudják fenntartani a közbizalmat és a köznyugalmat.


„Győzni fogunk és erővel fogunk győzni, semmilyen kiegyezés nem lesz, az olajblokádot le fogjuk törni. Erőből rá fogjuk kényszeríteni az ukránokat, hogy újraindítsák az olajszállítást. Feltétel nélkül és hamarosan nyissák meg a Barátság vezetéket” – fogalmazott Orbán Viktor a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján csütörtökön.

A miniszterelnök egy új megállapodásról beszélt, amelynek értelmében a kormány közhatalmi feladatokat adna át a kamarának, miután annak elnökében, Nagy Elekben partnerre találtak. A kormányfő szerint naponta meg kell küzdenie az államigazgatás ellenállásával, amely nem szívesen adja át a feladatait.

A mostani egyezségről elárulta, még szerda este és csütörtök reggel is „bokszoltak” rajta, ezért kézzel írt kiegészítések is kerültek bele.

Orbán ezután az európai gazdasági helyzetet elemezte. „Ha százalékban kellene meghatároznom, Nyugat-Európában kétszer akkora a hadigazdaság valószínűsége, mint a békegazdaságé, mindenki arról beszél, hogyan kell a gazdaságot átállítani” – mondta. Szerinte Európában nincs fejlődési perspektíva, az ipar a háború előtti évekhez képest 4 százalékkal esett vissza, miközben az Egyesült Államok őrizte pozícióit, Kína pedig növekedett.

Úgy látja, egész ágazatok, mint az alumínium- és vegyipar, a felszámolódás szélén állnak.

Bírálta az orosz energiáról való leválást is, ami miatt szerinte az európaiak háromszor-négyszer magasabb árakat fizetnek, és kiemelte, hogy Magyarország nem akar lemondani az „orosz irányról”. Az Európai Unió hivatalos tervei szerint egyébként 2027 végéig teljesen leállítanák az orosz olajimportot.

A miniszterelnök kitért az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós uniós hitelre is, amelyben Magyarország nem vesz részt.

„Nekem minden héten meg kell harcolnom azért, hogy kimaradjunk ezekből”

– fogalmazott, a cseheket és a szlovákokat pedig „segéderőnek” nevezte. Azt is mondta, az uniós költségvetésből az ukránoknak szánt pénzt az agráralapból és a felzárkóztatási támogatásokból vennék el. Ellenezte Ukrajna uniós csatlakozását is, amit szerinte 2027 végére terveznek.

A kormányfő a magyar vállalkozóknak megköszönte, hogy tűrik a különadókat.

„Azt is köszönöm, hogy jól tűrték, hogy fát vágjak a hátukon” – mondta, utalva arra, hogy eddig 15 ezer milliárd, idén pedig további 2 ezer milliárd forintot vonnak el a cégektől. Kijelentette: „Nem tudjuk fenntartani a közbizalmat, köznyugalmat, ha lemondunk ezekről a különadókról.”

Azt ígérte, később méltányosabb szintre vinnék vissza ezeket, de a „hadigazdaság” körülményei között ez még nem lehetséges.

Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság talpon maradása „bravúr”, amihez az kellett, hogy a gazdaság és a kormányzat erős lábakon álljon. Dicsérte a vállalkozókat, amiért a kormánynak nem munkanélküliség mellett kell küzdenie az EU-val, és kiemelte a munkahelyvédelmi programokat, a reálbérek emelkedését és a „magyar adórendszer megvédését”.

via HVG


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pankotai Lili visszaszólt Magyar Péternek: Akkor is ilyen hangosnak kellett volna lennie, amikor diákokat gumibotoztak és járattak le
Magyar Péter számonkérte a vele egyeztetést kérő iskolaigazgatókat, hogy az elmúlt négy évben miért nem voltak ilyen hangosak. Pankotai Lili erre reagálva felidézte, hogy Magyar sem volt hangos, amikor a tüntető diákokat és tanárokat támadások érték, és annak is örült volna, ha a Tisza Párt elnöke négy éve nem a Fidesszel ünnepli a Fidesz-kétharmadot.
M.M. / Fotó: SZMO - szmo.hu
2026. április 20.



Pankotai Lili a Facebookon reagált Magyar Péternek arra a kijelentésére, amelyet a 17 iskolaigazgató kérésére tett.

A poszt írója idézi Magyar Pétert, aki azt mondta az igazgatókról, hogy „Örültem volna, ha az elmúlt négy évben is ilyen hangosak, de spongyát rá.”

Pankotai Lili erre a következőket fűzte hozzá:

„Én is örültem volna, ha négy éve Magyar Péter még nem a Fidesszel ünnepelte volna a kétharmados Fidesz-győzelmet, és akkor is ilyen hangos lett volna, amikor a hangos diákok és tanárok sorra kaptak irdatlan lejárató kampányt a propagandától, gumibotot, könnygázt és sorra rúgták ki őket – köztük engem is, akkori éppenhogy 18 éves diákként –, amiért hangosan egy jobb oktatási rendszerért próbáltunk küzdeni.”

Posztját azzal a gondolattal zárja, hogy mivel Magyar Péter nyitott a párbeszédre az intézményvezetőkkel, ezért ő is azt üzeni: „spongyát rá.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az elitgimnáziumok igazgatóiról: Örültem volna, ha az elmúlt négy évben is ilyen hangosak, de spongyát rá
A tizenhét intézményvezető levélben kérte, hogy a leendő oktatási miniszter kiválasztásába vonják be a szakmai szervezeteket. Tapasztalt vezetőt szeretnének a posztra.


Akár már kedden kész leülni Magyar Péter azzal a 17 gimnáziumi igazgatóval, akik levélben kértek beleszólást az új oktatási miniszter kiválasztásába.

Több elitgimnázium igazgatója is csatlakozott a kezdeményezéshez. A Tisza Párt elnöke a párt hétfői frakcióülése utáni sajtótájékoztatón reagált az iskolavezetők megkeresésére – írta a HVG.

„Örültem volna, ha az elmúlt négy évben is ilyen hangosak, de spongyát rá, a mi célunk, ami minden magyar ember célja, hogy a lehető legerősebb legyen az oktatás”

– mondta a leendő miniszterelnök.

A tizenhét gimnázium vezetője azért fordult Magyar Péterhez, hogy a köznevelés megújítása érdekében az oktatási miniszter személyéről a szakmai szervezetek és a köznevelés szereplőinek véleményét is vegye figyelembe.

A levelet mások mellett a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium, a Budapest V. Kerületi Eötvös József Gimnázium, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium, a győri Révai Miklós Gimnázium és Kollégium, valamint a veszprémi Lovassy László Gimnázium igazgatója is aláírta.

„Az igazgatók a sikeres változás feltételének tekintik, hogy olyan – köznevelés-irányítási tapasztalattal rendelkező – vezető töltse be a posztot, aki képes programjához és annak megvalósításához tárcaközi, hosszú távú, ciklusokon átívelő támogatottságot teremteni”

– áll a levélben.

A múlt héten a sajtóban megjelent egy hír, miszerint a Tisza Párt Rubovszky Ritát, a Ciszterci Iskolai Főhatóság igazgatóját kérte fel az oktatási miniszteri posztra.A hírre Magyar Péter először úgy reagált, hogy több jelöltjük is van, és még nem született végső döntés, egyúttal türelmet kért a nyilvánosságtól.

Miután a lehetséges jelölt személye vitát váltott ki, a Tisza Párt elnöke egyértelműsítette, hogy még nincs végleges döntés, és több jelöltet mérlegelnek, és felszólított a személye elleni „verbális lincselés” abbahagyására.

Cikkünk címében korábban pontatlanul állítottuk, hogy a felek már kedden leülenek tárgyalni, a valóság ezzel szemben az, hogy Magyar Péter azt mondta, hogy már kedden kész leülni azzal a 17 gimnáziumi igazgatóval, akik levélben kértek beleszólást az új oktatási miniszter kiválasztásába. A címet javítottuk, a hibáért az elnézéseteket kérjük!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Három jogszabály-módosítást kezdeményez Mi Hazánk, rögtön a parlament megalakulása után
Megalakult a Mi Hazánk parlamenti frakciója Toroczkai László vezetésével, és rögtön három javaslatot jelentettek be. Célkeresztben a képviselői mentelmi jog, a rendeleti kormányzás és a választási rendszer.


Rögtön az új Országgyűlés megalakulása után három, a párt számára kulcsfontosságú kérdésben kezdeményez jogszabály-módosítást a Mi Hazánk Mozgalom – erről Novák Előd, a párt alelnöke és frakcióvezető-helyettese tájékoztatta a Magyar Távirati Irodát. A párt országgyűlési képviselőcsoportja hétfőn alakult meg, vezetőjévé Toroczkai László pártelnököt választották. A párt első lépésként a képviselők mentelmi jogának eltörlését célozza meg, az Alaptörvényben is rögzített törvény előtti egyenlőségre hivatkozva.

Emellett kezdeményezik a veszélyhelyzeti, rendeleti kormányzás befejezését a kormányzati túlhatalom megszüntetése érdekében, továbbá országgyűlési határozati javaslatot nyújtanak be a parlamenti választási rendszer arányosabbá tételére

– írta a 24.hu.

A Mi Hazánk az április 12-i választáson egyéni mandátumot nem szerzett, a párt listája ugyanakkor 5,63 százalékot ért el. Ennek eredményeként hat főt delegálhatnak az Országgyűlésbe: Toroczkai Lászlót, Novák Elődöt, Dúró Dórát, Apáti Istvánt, Borvendég Zsuzsannát és Dócs Dávidot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyarok is vehettek a bébiételből, amibe valaki szándékosan patkánymérget tett
A határhoz közeli osztrák boltokban vásárlók lehetnek érintettek. Az első szennyezett terméket az alig 20 kilométerre fekvő Kismartonban találták meg.
M.M. / Fotó: RTL - szmo.hu
2026. április 20.



Szándékos mérgezés, sőt, bioterrorizmus gyanúja miatt vontak ki minden HiPP bébiételt a magyarországi Sparok polcairól, miután Ausztriában, Szlovákiában és Csehországban is patkányméreggel szennyezett termékeket találtak – számolt be róla az RTL Híradó.

Bár a magyar üzletekbe a nyomonkövetési rendszer szerint nem került a veszélyes áruból, a hatóságok attól tartanak, hogy a határhoz közel élők vásárolhattak a mérgezett üvegekből.

A botrány hétvégén robbant ki, amikor a magyar határtól alig 20 kilométerre fekvő Eisenstadtban (Kismarton) megtalálták az első gyanús bébiételt. A burgenlandi rendőrség szombat éjjeli közleménye szerint egy 190 grammos, sárgarépa- és burgonyaízű bébiételből vett minta egyértelműen kimutatta a patkánymérget.

Egy osztrák vásárló a híradónak azt mondta: „Megdöbbentő, hogy egyáltalán megtörténhet ilyesmi. Remélem, senkinek nem esett baja.”

Gyorsan kiderült, hogy nem egyedi esetről van szó: összesen 1500 osztrák Sparból hívták vissza a termékeket, de hamarosan Szlovákiából és Csehországból is érkeztek jelzések, ott a Tesco üzleteiben bukkantak szennyezett bébiételekre. A hatóságok szerint nem véletlen balesetről van szó. A fertőzött termékek alján ugyanis egy árulkodó jel volt: egy fehér alapon piros matrica. Ebből arra következtetnek, hogy valaki szándékosan mérgezte meg a bébiételeket, és meg is jelölte azokat.

„Nem gyártási hibáról van szó: egyértelműen büntetőjogi kategória merült fel, valaki direkt szennyezte ezeket a termékeket” – erősítette meg Eitmann Norbert, a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szakértője, Helik Ferenc szerint akár bioterrorizmus is állhat a háttérben, és az elkövető zsarolni akarhatott. A magyar hatóságok azonnal léptek. „Azonnal felvettük a kapcsolatot a forgalmazóval, a HiPP-pel, illetve a magyarországi forgalmazóval, a Sparral is, és elővigyázatosságból mindketten levették a boltok polcairól az összes HiPP terméket” – közölte Eitmann Norbert. Annak ellenére, hogy a mérgezett szállítmányokból elvileg nem jutott Magyarországra, a Nébih arra figyelmeztet, hogy a külföldön vásárlók veszélyben lehetnek.

„Aki olyan HiPP terméket vásárolt, amelynek az alján fehér matrica van piros körrel, ne bontsa fel, és ne adja a gyerekeknek” – hangsúlyozta Helik Ferenc elnökhelyettes.

A híradónak nyilatkozó toxikológus szerint pánikra nincs ok, a kereskedelmi forgalomban kapható patkányméreg ugyanis általában kékre színezi az ételt, és kis adagban nem okoz azonnali életveszélyt. „A patkányméreg általában véralvadásgátló. Nem úgy működik, hogy az ember vagy a patkány bevesz egy adagot, és rögtön görcs, kóma, halál következik; folyamatosan, egy bizonyos mennyiséget kell enni ahhoz, hogy összeadódjon a hatása, és ezután véralvadási problémát okozzon” – magyarázta Vajda Zsolt, a Heim Pál Kórház szakorvosa. Hozzátette, a méreg ellenszere a K-vitamin, ami segíti a véralvadást. A burgenlandi rendőrség szóvivője szerint egyébként a szennyezett bébiételnek a szaga és az állaga is egyértelműen romlott volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: