HÍREK
A Rovatból

Dobrev Klára korrupciós veszélyhelyzet kihirdetését javasolja a kormányváltás után

A DK 150 pontos programmal készül a választásokra. A párt az oktatás, az egészségügy, a bérek és a jogállamiság terén is radikális változásokat sürget.


Dobrev Klára szerint vissza kell térni a demokratikus hagyományokhoz, ezért a DK azt javasolja, hogy az ország neve ismét Magyar Köztársaság legyen – számolt be róla a Telex. A párt megszüntetné a főispánok és vármegyék elnevezését, valamint betiltaná a nemesi címek és nevek hivatalos használatát. Úgy fogalmazott, nincs szükség méltóságos urakra és nagyságos asszonyokra, hanem tisztességesen dolgozó, magyar emberek országát szeretnék építeni.

A párt évadnyitó rendezvényén elhangzott:

kormányváltás esetén módosítanák a választási törvényt, visszahoznák a kétfordulós rendszert, és arányosabb választási szabályokat vezetnének be. Dobrev Klára azt is mondta: „Ne szavazhasson, aki soha nem élt itt” – ezzel a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogára utalt.

A DK nyilvánosságra hozta 150 pontos programját, amelyet a párt elnöke szerint már az új parlament alakuló ülésén be tudnának nyújtani – amennyiben bejutnak a parlamentbe. Úgy fogalmazott: a DK az elmúlt években átfogó, minden ágazatra kiterjedő programot tett le az asztalra.

Dobrev Klára azt is kijelentette: „Az Országgyűlésnek ki kell mondania, hogy ez az Alaptörvény nincs, érvénytelen, semmis”. Úgy látja, új alkotmányra van szükség, amely ideológiailag és hitbeli kérdésekben is semleges. Ezt az új alkotmányt népszavazás útján fogadtatnák el.

A DK elnöke szerint kormányra kerülésük után egy évre korrupciós veszélyhelyzetet hirdetnének, hogy visszaszerezzék az elveszett közpénzeket. Úgy fogalmazott, a Fidesz által kialakított korrupciós hálózat alapvetően veszélyezteti a nemzeti érdekeket. Azt is kijelentette:

„A korrupt módon szerzett milliárdos vagyonokat nem adóztatni kell, hanem el kell kobozni. Mi csak ehhez járulunk hozzá az új parlamentben.”

A program egyik hangsúlyos eleme a nyugdíjak emelése. A 150 ezer forint alatti nyugdíjak esetében 50 százalékos, a 150 és 250 ezer forint közötti nyugdíjaknál 25 százalékos emelést javasolnak. A DK visszatérne a korábbi baloldali kormányok nyugdíjszámítási módszeréhez, és az új alkotmányban rögzítené a nyugdíjhoz való jogot. Kárpótlást adnának azoknak a nyugdíjasoknak is, akiket szerintük a jelenlegi kormány meghurcolt.

A bérprogram célja, hogy mindenki meg tudjon élni a fizetéséből, legalább három hónapnyi megtakarítása legyen, és évente egy hétre el tudjon menni nyaralni. A DK szerint csak azok a vállalatok kaphatnának állami vagy uniós támogatást, amelyek magasabb bért fizetnek dolgozóiknak. A párt eltörölné a rabszolgatörvényt és visszaadná a sztrájkjogot is.

Dobrev Klára szerint véget kell vetni az egyházak kivételezésének, az egyházi szociális intézmények nem kaphatnak több pénzt, mint az államiak. Hozzátette: „Elegem van a közpénzmilliárdokat stadionokra és egyéb luxizásra költő egyházi személyekből is, nem csak az oligarchákból.”

A devizahitelesek helyzetére is kitértek: kárpótlási törvényt javasolnak, amely kimondaná, hogy minden lakossági devizahiteles szerződés érvénytelen, és csak a tőketartozás jár a bankoknak. Visszaadnák az ügyfeleknek a kamatokat, díjakat, költségeket, és megtérítenék a károkat. A DK célja, hogy olyan törvényt hozzanak, amelyben „az állam minden egyes alkalommal az emberek oldalán áll, és nem a bankokén.”

A párt eltörölné a szívhangrendeletet, és azt javasolja, hogy az abortusztablettát kórházi körülmények között lehessen alkalmazni. Benyújtanának egy törvényt, amely eltöröl „minden megalázó fideszes megkülönböztetést”. Dobrev Klára úgy fogalmazott:

„Keresztbe fekszünk minden olyan javaslatnak, ami a továbbiakban is a nők megalázását tűzi ki célul.”

A párt vezetője szerint az egészségügy kiemelt terület lenne kormányra kerülésük után. Az uniós forrásokat lombkoronasétányok, szökőkutak és lówellness helyett az egészségügyre fordítanák. Számításaik szerint 3500 milliárd forintnyi pluszforrás is elképzelhető ezen a területen.

Dobrev Klára beszédében kijelentette:

„Én nagyon szeretnék egy unalmas kormányt, egy kiszámítható Magyarországot.”

Szerinte Nyugat-Európában szakmai alapon, kiszámítható módon működik a politika, ezzel szemben itthon semmi nem működik, az oktatás és az egészségügy tönkrement, és szerinte a jelenlegi kormány mindent ellopott, amit lehetett.

Azt is mondta: „Nem hordószónokok vagy populista vezérek szülték meg az európai álmot és az európai életszínvonalat sem, hanem magyar szemmel lehet, hogy unalmasnak tűnő politikusok.” Szerinte fontos, hogy a kampány a programokról szóljon, ne lejáratókampányokról, Facebook-posztokról vagy nemi témájú álhírekről. Az újságírók felelősségét is említette: szerinte ahelyett, hogy a magyar bérek emelésével foglalkoznának, inkább az óvodások nemátalakító műtétjeit helyezik előtérbe.

A DK minden választókerületben bemutatja majd a programját, és mind a 106 körzetben saját baloldali jelölttel indul. Dobrev Klára úgy fogalmazott: „Mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy jövő áprilisban ne maradjanak otthon.”

A külpolitikában is határozott elképzeléseket fogalmaztak meg. A választás után egyértelmű állásfoglalást kérnének az új parlamenttől Magyarország uniós és NATO-tagságáról, valamint Ukrajna csatlakozásáról. A DK elnöke szerint: „Ukrajnának EU-tagnak kell lennie, ha teljesíti az összes feltételünket, mert csak így leszünk biztonságban az agresszor Putyintól.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere, hanem annak beismerése, hogy az intézményvédő reflexek helyett új, transzparens kommunikációra van szükség a mentőknél.


Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.

Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.

„Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg”

írta a miniszter a Facebookon.

A poszt szerint

a hallgatás és a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen a bizalmat rombolja.

Ehhez új kommunikációra van szükség, mert a valódi szakmai fordulathoz nem elég vezetőket cserélni, meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény a hibáiról, a betegekről és a nyilvánosságról beszél.

Szűcs Brigitta megjelenése ebben lehet fontos lépés, aki egy „tisztább hangként” lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja „végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon”.

Ez az esély azonban csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság és a hibák őszinte feldolgozása.

Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere, hanem „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”.

A bizalom ugyanis nem a hibák kimagyarázásából, hanem az azokkal való szembenézésből születik. Hegedűs elismeri Győrfi Pál több évtizedes, példamutató szolgálatát, de úgy zárja gondolatait: „Mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el.”

Múlt szerdán szűnt meg az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak a megbízatása, helyére pedig Constantinovits Miklóst nevezték ki megbízott vezetőként. Ezt követően, kedden jelentették be, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt lesz a szervezet új szóvivője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk