Csalódottság és düh kíséri az OKJ-s képzéseket
Se szeri, se száma az OKJ-s tanfolyamot indító cégeknek és iskoláknak, de a képzések színvonalát senki sem garantálja. Pedig sok pénzt és energiát emésztenek fel, de a vége mégis sokszor az, hogy valódi tudás helyett csak egy papírt szorongatunk a kezünkben. Ahogy az Abcúg három interjúalanya, akik felnőttként döntöttek úgy, kitanulnak egy teljesen új szakmát. Virágkötés egy szál virágból, kutyakozmetika kutya nélkül, és egy gyógymasszőr tanfolyam, ahol pelenkázni kell.
"Nekem kidobott pénz és idő volt, mert nem a papír miatt mentem abba az iskolába, hanem azért, hogy tanuljak. Végig a tanfolyam alatt frusztrált voltam és ideges, úgy éreztem, hogy becsapnak.
Ezzel a tudással, amivel elengedtek, pénzt keresni nagy eséllyel nem tudok.
Ha engem egy ugyanilyen tudású ember szolgálna ki, átverve érezném magam. Ez nem az a szint, amit elvárnál egy szakembertől”.
A harmincas éveiben járó Flóra így summázta azt az öt hónapot, amit egy budapesti magániskola OKJ-s virágkötő- és kereskedő képzésén töltött. Flóra nem az egyedüli, aki csalódottan távozott az iskolapadból.
Használhatatlan vagy legalábbis nem elégséges tudás, ablakon kidobott pénz, játszadozás családos, felnőtt emberek idejével
– ezek a problémák rendre felmerültek, amikor az Abcúg arról kérdezte interjúalanyait, hogyan élték meg a felnőttképzésben töltött hónapokat, éveket.
A felnőttképzés iránti igények az elmúlt években folyamatosan nőttek, egyre többen döntenek úgy, hogy munkájuk mellett kezdenek neki egy új szakma kitanulásának. Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) 2015-ös adatsora szerint az iskolarendszeren kívüli szakmai képzések között a legjelentősebbek az állam által elismert (OKJ-s) szakképesítést adó tanfolyamok. Ezek száma 1996 óta közel kétszeresére nőtt.
Felnőttképzést sokféle típusú szervezet nyújthat: köznevelési intézményektől kezdve az egyéni vállakozókig.
Az OFI adatai szerint a gazdasági vállalkozásként működő intézmények aránya mára meghatározóvá vált.
Mivel a piacon mára ezek a legelterjedtebbek, cikkükben igyekeztek olyan interjúalanyokat megszólaltani, akik ilyen intézményekben szereztek szakmát. De mesél egy olyan fiatal nő is, aki állami intézményben, egy szakközépiskola esti iskolájában, állami támogatásból végezte el a tanfolyamot.
Túl sok maguk között a diplomás
Flóra tavaly októberben adta be jelentkezését az egyik budapesti iskolába. “Volt sima virágkötő szak is, de amit én választottam, magasabb végzettséget adott, virágüzlet vezetésére is feljogosít” – meséli. Az iskoláról nem nézett előtte véleményeket az interneten, azért ezt választotta, mert itt indult a leghamarabb a tanfolyam.
“És mert nagyon megnyerő volt a promós anyaguk, amiket a honlapon írtak magukról, meg a fotóik. Profinak tűntek, legalábbis ezt sugallták magukról. Oda volt írva, hogy milyen nagy szakmai tapasztalatuk és múltjuk van, milyen sok diák végzett náluk. Őszintén? Eszembe sem jutott, hogy gáz lehet.
Akkor még nem gondoltam, hogy majd egy állattenyésztő fog nekem tanítani a virágkötészetről”.
De nem csak a honlap volt megnyerő, az elején minden arra utalt, hogy az épületen belül is jól szervezetten mennek a dolgok. Flóra alighogy elküldte a jelentkezését, egyből válaszoltak is, készségesen megadtak minden információt, ami az induláshoz kellhet. Aztán ennek a jól szervezettségnek egyszer csak nyoma veszett.
“Már az első órán fejbekólintott a valóság. Feltűnt, hogy a tanárnő maga valószínűleg nem virágkötő, de akkor még bíztunk abban, hogy ő az elméletet tanítja majd és nem a gyakorlatot.
Úgy mutatták be a csoportnak, hogy az iskola nagyon szeretett és tiszteletben tartott oktatója, de azt már nem szorgalmaztak megemlíteni, hogy soha a büdös életben nem dolgozott virágboltban”.
Az iskola őt szánta a képzés egész idejére egyedüli tanárnak, de Flóra és több csoporttársa összefogott és írtak egy panaszlevelet az iskola igazgatójának. Ezt pár szóbeli panasz követte, aminek az lett az eredménye, hogy a tanfolyam vége előtt két hónappal kaptak pár beugrós tanárt.
“Jött egy pénzügyes tanár, aki az adókról beszélt, és végre tényleg valóban virágkötőként dolgozók, de ők meg nem tartottak nekünk gyakorlati órát, úgyhogy csak szóban tudták elmondani, hogy mit hogyan kell”.
A képzés öt hónapja alatt összesen nyolcszor, talán kilencszer foglalkoztak élő virággal, virágcsokor kötést két héttel a záróvizsga előtt csinált először. A többi elméleti óra volt, jellemzően növénytan, és körülbelül 300 növény latin nevét is be kellett magolniuk.
“Nem tartották végig az órákat sosem, a tanárnő közben telefonált, evett, vagy behozta a kutyáját. Abszolút nem volt kihasználva a rászánt idő. Akkor durrant el az agyam, amikor az egyik óra miatt szabadságot kellett kivennem, elkérni magam a főnökömtől, majd az óra abból állt, hogy mindenki üljön le és dolgozzuk ki a tételeket. Aztán a tanárnő ezt felolvasta és megkérdezte, hogy szerintünk jó lesz-e. Olvasni én is tudok, nem azért járok ide, hogy felolvassák nekem azt a tételt, amit előtte én írtam meg”.
De amikor volt gyakorlat, sokszor abban sem volt köszönet:
• nem hozott a tanárnő anyagokat, egyszer az adventi koszorú készítését akarták gyakorolni, de 16 emberre jutott három drót. Húsvét előtt sem volt jobb a helyzet: akkor összesen 4 műanyag tojást osztott szét közöttük
• a legolcsóbb alapanyagokkal dolgozhattak csak
• csokrot úgy akartak velük köttetni, hogy tanulónként kaptak egy szál virágot
“Túrkáljatok a dobozokban lányok, ez ilyen kreatív dolog – mondta erre mindig a tanárnő. De én meg erre azt mondom, hogy ez nem egy gyerekfoglalkozás baszki. Neki kéne a szakmai fogásokat megtanítania, nem magunknak kitalálni, hogy mit hogyan”.
A tanfolyam összesen 185 ezer forintba került, de végül ennek a dupláját fizette ki, mert szimultán elkezdett egy másik iskolát is, ahol úgy érezte, használható tudást is kap.
“Ez egy hathetes kurzus volt, mind a hat alkalom gyakorlattal. És bár nagyon sokat fizettünk alapanyagdíjra, de utólag azt mondom, hogy megérte, mert itt legalább tanítottak valami használhatót is, nem pedig azt, hogy milyen a növények sejtfala”.
Másokhoz hasonlóan neki is egy nyolcórás állás mellett kellett megoldani a tanfolyamra járást, sokszor szabit vett ki. Nem is ezzel volt a gond, hiszen ezt akkor is tudta, amikor eldöntötte, hogy kitanul egy szakmát.
A problémát ő és a többiek is abban látják, hogy az iskola ezt gyakran nem vette figyelembe. Mindegyik interjúalany beszámolt olyan esetről, amikor potyára mentek be, mert a helyszínen derült ki, hogy a tanár mégsem jön, vagy félreértés történt a titkárságon és mégsem tartják meg az órát.
Mi az, amit megtanultál – kérdezzük Flórától, aki azt mondja, hogy virágot tisztítani már prímán tud, és a növénytanból is sok megmaradt neki, és tanult egy kicsit latinul. A vizsga előtt mindenkit azzal biztattak, hogy nem kell félni, mindenki át fog menni. De Flóra szerint
nem áttolni kéne mindenkit, hanem olyan tudást adni, amivel érvényesülni is tudnak.
Akármilyen kritikát fogalmaztak meg, az iskola vezetése mindig azzal hárított, hogy máshol is ez megy, úgysem találnak jobb sulit. A tanárnő pedig egyszer azzal summázta a dolgokat, hogy szerinte egyetlen probléma van, az, hogy “túl sok a csoportban a diplomás”.
Ha volt kutya volt, volt, ha nem, hát nem
2016-ban fejezte be az eredetileg négy hónapra meghirdetett, de aztán végül nyolc hónaposra sikerült kutyakozmetikus OKJ-s képzést Ágota. A csúszás érzékenyen érintette, mert a tanfolyam miatt mondott fel korábbi munkahelyén, és férjével pont annyi tartalékuk volt, ami a bizonyítvány megszerzéséig elég. Úgy tervezte, hogy a négy hónapos képzés után munkába is állhat kutyakozmetikusként. Ez azonban a mai napig nem történt meg, igaz, ennek csak részben oka az iskolában szerzett tudás alacsony színvonala.
A gyakorlati órák minősége ebben az intézményben is messze elmaradt attól, amit Ágota a 250 ezres tandíjért elvárt volna.
“Két oktatónk volt, egyikük az iszonyú pici kozmetikájában tartotta az órákat, oda nem is fértünk be túl sokan.
Az iskola amúgy lerendezte annyival az egészet, hogy ők felvettek két kutyakozmetikust, de, hogy milyen kutyákon fogunk gyakorolni, arra már széttárták a kezüket”.
A probléma az volt, hogy az oktatók nem szívesen engedték meg, hogy a fizető vendégeiken gyakoroljanak a tanulók, ezért végül úgy tudtak modellhez jutni, hogy
egy menhelyről hozták el a gyakorlati órákra a kutyákat.
“Úgy tudnám ezt az egészet jellemezni, hogy ha volt kutya volt, volt, ha nem, akkor nem. Sokszor annyit tudtunk csinálni, hogy megfürdettük a kutyákat, ennyit engedett a vendég. De fürdetni, na azt legalább nagyon megtanultunk”.
Ágotáéknél is gond volt, hogy olyan tanárokat adtak melléjük, akiknek nem volt meg a szükséges végzettségük.
Tanultak állategészségügyet, azt azonban nem állatorvos tartotta, ahogy kellett volna, hanem egy kutyakozmetikus.
Voltak gazdasági témájú óráik is, amiknek szerinte pont semmi értelme nem volt, “helyette sokkal többet ért volna, ha összeszednek egy állatorvost, aki leadja nekünk az egészségügyi témákat”.
Hogy távozott végül az iskolából? Azt mondja, hozzá merne nyúlni egy kutyához, de a biztos tudáshoz nem volt elég, amit tanult. Egy kutyakozmetikusnak elvileg tudnia kell standart kiállítási fazonokat nyírni, ezeket egyáltalán nem csinálták. “Halvány lila gőzöm sincs, hogy kell egy uszkárt például oroszlánra megnyírni. Alaptudást kaptunk és utána az ember vagy magától vagy valaki mellett próbálja pluszban kitanulni, ami kell ahhoz, hogy önállóan dolgozni tudjon. Ami persze még több pénz és idő. Ágota végül visszakényszerült az eredeti szakmájába, és egyelőre nem is látja, hogyan tudna új szakmájában elhelyezkedni.
Gyakorlat=pelenkacsere
Egy ötcsillagos szállodában dolgozott svédmasszőrként Katica, amikor úgy döntött, szeretné bővíteni a tudását, képezni magát, rálátni az anatómiára, így jelentkezett a két éves gyógymasszőr tanfolyamra. “Az volt a célom, hogy ne csak a mozdulatokat tudjam szépen és hatékonyan csinálni, de lássam azt is, hogy mi van mögöttük, tudjak tanácsot adni a hozzám járó vendégeknek, a kérdéseikre felelni”. Az egyik fővárosi szakközépiskola esti iskolájában tartották a tanfolyamot, állami támogatással.
Katica esetében nem azzal volt a probléma, hogy kevés a gyakorlat, sőt: túl sok is volt. De masszírozás egy perc sem volt benne. Az iskolának ugyanis az egyik magánkézben lévő öregek otthonával volt szerződése, akiknek – Katica szerint – direkt jól jött, hogy becsődült oda 20-25 tanfolyami résztvevő, akiktől nem titkoltan azt várták, pótolják az otthont sújtó ápolói létszámhiányt.
Pelenkázás, ágytál csere, etetés, ágynemű húzás – ezek mind a gyakorlat részét képezték.
“Még a második évet is itt kellett volna eltölteni, de egy csoporttársammal elintéztük, hogy mehessünk egy másik helyre, külön gyakorlatra. Nagyon húzták a szájukat, nem akartak rá engedélyt adni, mert le volt zsírozva nekik ez az öregek otthonával, nyilván pénzük is volt belőle” – meséli.
Katicát külön bántotta az is, hogy sokszor úgy bántak vele, mint egy engedetlen gyerekkel.
“Amikor ők változtatták meg önkényesen és egy szó nélkül az órarendet, az rendben volt. De amikor egyszer én késtem tíz percet, akkor nem engedett be az oktató az órára és hazaküldött”
– meséli. Azért is szídás járt, ha valaki a kezébe vette a telefonját az órán, vagy ha rágózott. Ha pedig szóvá tettek valamit, vagy panaszkodtak, akkor jött a fenyegetés, hogy megnézik, mennyit hiányoztak eddig.
Bár képzését az állam fizette, a munkából kiesett egy napra, ami meglátszott a fizetésén is. Persze, ezt nem bánta volna, ha tényleg kitanulja a szakmát, de azt mondja, hogy a két évből összesen az utolsó három hónap volt, amikor hasznos tudást kapott. “Akkor kaptunk egy gyógymasszőr és egy fizioterápis tanárt, ők nagyon jók voltak, tényleg sokat lehetett tőlük tanulni” – meséli.
Az elméleti órák egy része anatómia volt, amit Katica nagyon várt, de sajnos annak sem volt sok értelme.
“A tanár nem állított össze külön tananyagot nekünk, hanem átemelte az orvosin használt diáit, átküldött emailben egy száz diából álló anyagot, mi meg bogozzuk ki, hogy ebből vajon mi kellhet.
Egy szót sem értettünk, végül guglizással raktam össze magamnak a tananyagot.
De őszintén? Ezt otthon is meg tudtam volna csinálni”
– mondja a nő, aki a tanfolyam két éve alatt végig tehetetlenséget és dühöt érzett, amiért rabolják az idejét.
Az Abcúg megkereste a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatalt, és megkérdezte tőlük: ellenőrzi-e valaki, hogy ezekben a profitorientált vállakozásként működő oktatási centrumokban milyen a képzés minősége, milyenek a tanárok, mennyire naprakész a tudás, amit átadnak, de cikkük megjelenéséig nem kaptak választ.
