SZEMPONT
A Rovatból

Ciki feküdni, ciki, hogy sajnálnak – az elefántlábú fiúnak azt ígérték, gatyába rázzák

Kanalas Dávid ma tölti huszadik születésnapját. Alig egy hete vált ismertté, van már orvosa, remény egy fővárosi albérletre és arra, hogy pár hónap múlva rendesen öltözhet, és végre dolgozhat.
Belicza Bea - szmo.hu
2020. augusztus 09.



Másfél hete Budapesten, az utcán találkozott Varga Brigitta a 20 éves fiúval. Dávid épp megpróbált segítséget kérni. Voltak, akik adtak pénzt, de egyedül Brigi állt meg beszélgetni. A nő innentől kezdve minden nap azon dolgozott, hogy a fiú soha többet ne kolduljon. Ő azt mondja, ez volt az első próbálkozása, de ez olyan szégyen, hogy soha többet nem is tenné.

Brigi megmozgatott mindent, amit tudott és elérte, hogy Dávidot kórházba vigyék. Ott találkoztunk az első napon mindhárman. Egy hatfős szobában kényelmetlenül üldögélt az elefántlábú fiú a karjából lógó csővel. Nagyon várta a nővért, aki megszabadítja a rákapcsolt üvegtől.

“Ez a vízhajtó megtette hatását, szaladhat is a mosdóba” – mondta az ápoló, és Dávid sietősen elindult, de a szaladás erős túlzás volt.

Brigi addig sem pihent, amíg Dávid távol volt, megkérdezett mindenkit a teremben, kinek hozhat egy forró csokit.

A fiú mosolyogva jött vissza, hogy már sokkal jobb, megérkeztek a szülei is látogatóba, úgyhogy lemehetünk az udvarra. Lift csak felfelé volt, lefelé lépcsőzni kell, de az neki dupla annyi idő, mint egy átlagembernek, mert minden lépcsőre rá kell állnia két lábbal. Nem kapaszkodik, de láthatóan nem könnyű a teher, amit cipel.

Pedig azt mondja, hogy kiskamaszként még imádott focizni. Akkor picit kisebb volt a lába, de a lelkesedését semmi nem törte meg. Kikönyörögte a testnevelés tanárától, hadd játsszon ő is. Sőt, volt hogy biciklizett is. Egy csúnya hegben őrzi az emlékét. Amíg leértünk, kiderült, hogy volt egy barátnője is, de a részletek még titokban maradtak.

A tiszakarádi szülei a pici húgával, a nővérével és az ő férjével jöttek.

Dávidot a vízhajtó újabb kitérőre kényszeríti. Anyja, Ibolya mesél, hogy eddig még senki nem tudta elmondani, hogy miért beteg a fia. Mivel a 14 éves lányának is ugyanez a problémája, a nagyszülőket is vizsgálták, de választ nem kaptak.

Azt mondja, olyan nehéz éveken vannak túl, hogy volt, hogy 35 kilóra fogyott. 10 hónapja, 14 évvel a legkisebb gyerek után - egy kis boldogságnak - megszületett Leila, mindenki kedvence.

Húsz éve is nagyon örült a babának, de azonnal keserűvé vált minden.

“Dávidon nem látszott semmi probléma, de elvitték vizsgálatokra, és azt mondták, hogy beteges. Rögtön Miskolcra vitték kezelésekre Sárospatakról.”  - idézi a kegyetlen hónapokat.

Fél évig csak látogathatták a gyereket.

Akkor az apa Pestre járt dolgozni, hogy legyen elég pénzük a sok utazásra és a másik két gyerekre, a nagyfiára és a nagylányára.

Fél év után hazavitték Dávidot, de kiderült, hogy diétáznia kell, és azokhoz nem tudta megszerezni az összetevőket. Akkor újabb fél évig kórházban volt a kisfiú.

A speciális étrend később is gond volt, Dávid a sárospataki kisegítő iskolába került, kollégista volt, ott megkapta, ami kell. Próbálták minden nap hazavinni, de kiderült, csak arra van pénz, hogy hetente menjen haza.

Hat éves volt Dávid, amikor megszületett a húga, Vanessza, hasonló problémákkal. Sokszor már együtt vitték őket  kezelésekre.

Tiszakarádról Miskolc 100 kilométer, oda bejárni nehéz volt. Ha menni kellett vérvételre, hasi ultrahangra, röntgenre, masszázsra, gyógyfürdőbe, akkor hármasban mentek, Ibolya is bent volt velük:

“Egy hét lett volna a vizsgálat, de elkaptak valami fertőzést, lett belőle 3 hét. Ez sem volt könnyű, de

a legrosszabb az alsó, felső végbéltükrözés. Dávidnak többször is volt. Napokig nem ehettek, Vanessza úgy kelt fel, hogy vért hányt.

Túlságosan felfújták őket. Azt mondták, segít ez a vizsgálat, de abból sem lett semmi.”

Az anya sírva idézi fel, hogy mindkét gyerek bent feküdt, fogta a kezüket, és remegve várta az ébredésüket.

A visszabicegő fiú is jól emlékszik ezekre az időkre:

“Majdnem meg is halt a kislány, úgy meggyomrozták magyarul mondva, hogy alig kapott levegőt.”

A terhes Szandi átveszi a kislányt. Ő 3 éve él Pesten, épp most költöznek el egy nagyobb albérletből, mert amióta kiderült, gyereket vár, csak a férje fizetéséből élnek, és folyamatosan segítik a családot is. Most olyan pici albérletbe mentek, ahova nem tudják befogadni az öccsét, a látogató szülőknek is haza kell menniük.

Brigi kitartó munkájának köszönhetően egyre többen ismerték meg Dávid helyzetét, és azt ígérte neki egy magánrendelő, a Lymphline, hogy ingyen javítanak az állapotán. Márton Tímea, nyirokterapeuta szerint pár hónap alatt napi kezelésekkel nagy változást lehet elérni.

“Azt mondták, hogy gatyába ráznak, és felvehetek elegáns nadrágot és rendes cipőt is” – fogalmaz  Dávid mosolyogva. Nagyon hiszi, hogy megváltozhat az élete.

Neki most itt kellene maradnia. Kapott már egy ajánlatot egy lakásra, de a részletekre még várni kell, addig csak álmodoznak. A fiú azt szeretné, ha a szülei is feljöhetnének az imádott húgával. Az otthon közmunkásként dolgozó apa is többet tudna a fővárosban keresni, és Ibolya is tudna dolgozni, ha a kicsi bölcsődében lenne vagy a lánya is vállalná olykor.

A munka és kezelés mellett Budapesten lenne minden a diétához is.

“Itt bárhol meg tudom venni a barna kenyeret, a nulla százalékos joghurtot, a kókuszzsírt, a hústerméket, mindent, ami kell. Tiszakarádról Sárospatakra vagy Sátoraljaújhelyre kell menni bevásárolni. Az orvosok meg? Itt tegnap 4 helyen voltunk. Ez olyan hihetetlen. Vidéken ez négy hónap” – mondja az anya. Azt mondja, neki a család a mindene.

“Nekem ez így tökéletes, ahogy van. Azt szeretném, hogy együtt élhessünk, az apjuk, meg ők mellettem lehessenek. Nem lehet, hogy ők ne lehessenek nekem. Pici koruk óta nevelem, szenvedek, mindegy, hogy nyomorultul, de én nem dobtam el őket. Nekem soha egyik gyerekem sem feleselt még soha. A nagyfiam, a 22 éves is minden nap felhív. Nagyon összetartó család vagyunk.”

Dávid nagyon szeretne dolgozni, ő is a családért.

“Ha sikerülne kigyógyulni, szeretnék én segíteni anyáéknak, mert kiskorom óta ők segítenek. Nekem olyan nagy öröm lenne, ha tudnék apuval dolgozni.”

Igen halk szavú apja nem kételkedik ebben:

"Ő mindig szeretne menni dolgozni kézzel-lábbal. Elvittem metszeni, gallyat kaparni, de láttam, hogy nem megy, fáj a lába. Nagyon segítőkész.”

Ibolya tart most egy kicsit a kudarctól:

“Félek, hogy beindul egy folyamat, és mivel nem bírok albérletet fizetni, nem tudunk létesülni.”

Ők hazautaztak, aztán napokig Szandi, a nővér hozta a friss ételeket, Brigi és én látogattam.

Egyik nap nem aludt Dávid.

“Elkap a görcs, akkor kimasszírozom. Van, hogy annyit gondolkodom, hogy éjszaka is ébren vagyok. Miért vagyok ilyen? Nem tudom. Pedig bennem olyan akarat van.”

Egy beteg odajött, pénzt kért, kiderült, Dávid már segített neki korábban. A szobájában volt egy amputált lábú beteg, vele mindig megosztotta az otthonról kapott ebédjét.

“Jó napot!” – köszön rá egy idegen. Visszaköszön mosolyogva, és odasúgja, hogy mindenki ismeri, sokan mondják, hogy a médiából.

Egy újabb napon összezavart volt.

Van remény, hogy a kórházban segítenek, vagy talán a magánrendelőben, de most olyan bizonytalan minden.

Most nincs mélyponton, de volt.

“Régen fel akartam magam húzni a sok ideg miatt. Mi az ok? Ez az élet. A fiataloknak van barátnőjük, dolgoznak. Folyton feküdni, semmit nem csinálni, az ciki. Az is ciki, hogy sajnálnak meg az is, hogy idegenektől kapok segítséget. A családtól sem várom el.”

Volt egy szerelme Dávidnak is, még az iskolában. De amikor elballagtak, nem mehetett meglátogatni, mert messze volt. Aztán elköltözött a lány, és azóta sem tudja, hol van. Szerinte ez volt az igazi.

Meglátja, hogy az orvos épp távozik, próbál rohanni, hogy beszéljen vele, mikor tudnak egyeztetni a sorsáról. Abban maradnak, hogy majd hétfőn. A doktor utánakiabál, hogy addig is boldog születésnapot!

Nehéz, mert a szülők az utolsó pillanatig küzdöttek, hogyan jöhetnének fel hozzá a nagy napra, de nem sikerült.

Jaj, de boldog lennék, ha a családdal lehetnék! – mondja, de azzal vigasztalja magát, hogy ez is csak egy nap, majd lesznek napok, amikor együtt lehetnek.

Ha megteheted, az alábbi számlaszámra utalhatsz adományt Dávidnak: 11773205-00567343 (OTP, Kanalas Dávid)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Nagy beszédet mondott a kanadai miniszterelnök Davosban, bejelentette: vége a szabályalapú világrendnek
Mark Carney szerint a világ évtizedekig hazugságban élt, de ennek most vége. A nagyhatalmak zsarolnak, a kisebbeknek pedig össze kell fogniuk, ha túl akarnak élni.


„Itt az ideje, hogy a vállalatok és az országok levegyék a táblát az ablakból” – ezzel a Václav Haveltől kölcsönzött képpel jelentette be Mark Carney kanadai miniszterelnök Davosban, hogy véget ért a szabályokon alapuló világrend korszaka. A Világgazdasági Fórumon január 20-án, kedden elmondott beszédében – amelynek teljes leiratát a szervezet tette közzé – egy kellemes fikció végéről és egy kemény valóság kezdetéről beszélt, ahol a nagyhatalmi rivalizálás korlátok nélkül érvényesül.

A kanadai kormányfő a cseh ellenzéki, későbbi elnök A tehetetlenek hatalma című esszéjét idézte fel, amelyben egy zöldséges minden reggel kihelyezi a „Világ proletárjai, egyesüljetek!” feliratot a kirakatba. Nem hisz benne, de megteszi, hogy elkerülje a bajt. Carney szerint a világ országai évtizedekig éltek ebben a hazugságban, úgy téve, mintha a szabályokon alapuló nemzetközi rend tökéletesen működne, miközben tudták, hogy a legerősebbek kivételt tesznek magukkal. Szerinte ez az alku már nem működik, mert a nagyhatalmak a gazdasági integrációt fegyverként, a vámokat zsarolásra, az ellátási láncokat pedig a sebezhetőség miatt fenyegetésre használják.

A 2025 márciusában hivatalba lépett miniszterelnök szerint Kanada az elsők között ismerte fel a helyzetet, és stratégiát váltott. Ennek alapja az otthoni erőépítés: a kormány csökkentette a jövedelem-, a tőkenyereség- és a beruházási adókat, eltörölte a tartományközi kereskedelem szövetségi akadályait, és felgyorsít ezermilliárd dollárnyi beruházást az energia, a mesterséges intelligencia és a kritikus ásványok terén. Emellett az évtized végéig megduplázzák a védelmi kiadásokat, a hazai ipar megerősítésével.

Külpolitikailag Kanada a diverzifikáció útjára lépett. Átfogó stratégiai partnerséget kötöttek az Európai Unióval, és csatlakoztak az európai közös védelmi beszerzési rendszerhez is. Az elmúlt hat hónapban 12 kereskedelmi és biztonsági megállapodást írtak alá négy kontinensen, a napokban pedig új stratégiai partnerséget kötöttek Kínával és Katarral. Folyamatban vannak a szabadkereskedelmi tárgyalások Indiával, az ASEAN-országokkal és a dél-amerikai Mercosur blokkal is.

A biztonságpolitikában Kanada Ukrajna egyik legfőbb egy főre jutó támogatója, és a „Hajlandók Koalíciójának” magját képezi. Carney megerősítette, hogy országa elkötelezettsége a NATO 5. cikke mellett megingathatatlan, amit új beruházásokkal – radarokba, tengeralattjárókba és repülőgépekbe – is alátámasztanak. Az Északi-sarkvidéken Kanada kiáll Grönland és Dánia mellett, ellenzi a Grönlandot sújtó vámokat, és célzott tárgyalásokat sürget. Carney szerint országa „változó geometriájú” koalíciókat épít: hidat verne a Csendes-óceáni Partnerség és az EU közé egy 1,5 milliárdos piac létrehozásáért, a G7-ek köré szervezve „vásárlói klubokat” hozna létre a kritikus ásványkincsekre, és a hasonlóan gondolkodó demokráciákkal működne együtt a mesterséges intelligencia terén.

Carney szerint a középhatalmaknak választaniuk kell: vagy versengenek egymással a hegemónok kegyeiért, vagy összefognak egy harmadik út létrehozására. „A középhatalmaknak együtt kell cselekedniük, mert ha nem ülünk az asztalnál, az étlapon vagyunk” – fogalmazott.

A kanadai miniszterelnök azzal zárta beszédét, hogy a nosztalgia nem stratégia, és a régi rend nem tér vissza. „Ez Kanada útja. Nyíltan és magabiztosan választjuk, és ez az út nyitva áll minden ország előtt, amely kész velünk együtt rálépni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Sokan látták Egressy Mátyást, mégsem segített neki senki – Mit lehetett volna tenni, hogy elkerülhető legyen a tragédia?
Ez a szomorú eset „aggasztó látlelete az emberi segítségnyújtás és felelősségvállalás gyakori hiányának” – hangzott el a Fókusz riportjában. Sokan keresik a válaszokat a miértekre, jó néhányan pedig már azt is felvetették, hogy ha azok az emberek, akik még látták a fiút, segítettek volna neki, nem ez lett volna a vége.


Nem hagyja nyugodni az országot Egressy Mátyás rejtélyes eltűnése, amely kapcsán még mindig sok a kérdés. Annyit lehet biztosan tudni, hogy a 18 éves fiú múlt péntek éjjel az Ötkert nevű szórakozóhelyen bulizott a barátaival, majd hajnali 2-kor hazaindult, de nem érkezett meg otthonába, hanem a fővárosban bolyongott. Sokan, köztük hírességek is buzdították az embereket arra, hogy ha látják valahol a fiatalt, vagy bármi hasznos információt tudnak róla, értesítsék a hatóságokat. A rendőrség is nagy erőkkel kezdte keresni Mátyást, kedden azt közölték, hogy már a Dunán is kutatnak utána. Ez rosszat sejtetett, ugyanis még vasárnap kiderült, hogy egy dunai hajó kamerája rögzítette, ahogy valaki a Lánchídról beleesett a folyóba.

Kedd délután aztán lesújtó hírt osztott meg közös közleményben a fiú családja és a teniszklub, ahol sportolt: nagy valószínűsségel Mátyás lehetett az, aki a Dunába zuhant a Lánchídról. A remény arra, hogy még élve, épségben kerül, így szinte teljesen elfogyott.

„Biztosan nem mondhatjuk ki, hogy meghalt, hiszen holttest nincsen, pillanatnyilag csak eltűntként lehet keresni”

– mondta Borbély Zoltán ügyvéd az RTL Fókusz című műsorában. Mint mondta, a körözés 90 napig él, ha ennyi időn belül megtalálják a fiút, akkor a körözést visszavonják. Ha viszont az életben maradására utaló semmilyen jel nincsen a következő öt évben, akkor kezdeményezhetik a holttá nyilvánítást.

Az Egressy Mátyással történtek az egész országot megrázták, sokan keresik a válaszokat a miértekre. A közösségi médiában egyre több poszt jelenik meg ezzel kapcsolatban, jó néhányan pedig már azt is felvetették, hogy ha azok az emberek, akik még látták a fiút, segítettek volna neki, nem ez lett volna a vége. A Fókuszban idézték egy néző levelét, aki egy BKK-járat vezetőjét vádolja a segítségnyújtás elmulasztásával.

„A péntek éjjelről szombat hajnalra virradó időszakban, amikor Budapesten extrém hideg uralkodott (mínusz fokok, életveszélyes kihűlés kockázata),

egy BKK-járat vezetője a végállomáson leszállított egy fiatal fiút, aki láthatóan nem volt beszámítható állapotban. A gyermeknek nem volt kabátja, nem volt pénze, és nem volt olyan tudatállapotban, hogy önállóan segítséget tudjon kérni. A sofőr mindezek ellenére nem hívott segítséget, nem értesített mentőt, rendőrséget vagy diszpécsert, hanem a fiút magára hagyta a hidegben, majd szolgálata végeztével eltávozott.”

Kovács Bendegúz, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szóvivője elmondta, hogy a protokoll szerint ha egy utas látványosan rosszul van, a járművezetőknek cselekedni kell: kisebb baj esetén, vagy ha nem tudja, mit tegyen, a BKK diszpécser-szolgálatát kell hívnia, komoly veszély esetén pedig azonnal mentőt. Ha egy utas elalszik a járaton, akkor a sofőrnek a végállomáson figyelmeztetnie kell a leszállásra, további feladata azonban nincsen. Ugyanakkor nemcsak a vezetők, az utasok is kérhetnek segítséget a BudapestGO alkalmazáson keresztül.

„Előfordul, hogy amikor valaki bajban van, a körülötte lévők az utcán nem ismerik fel a probléma jellegét. Ezt hívja a szociálpszichológia bámészkodó, bystander hatásnak.

Ezért az ilyen helyzetekben a legjobb az, hogy aki észleli ezt a problémát, azonnal próbálja meg a lehető leggyorsabban elérni a szakszerű segítséget, ami nem mindig könnyű. Az ilyen esetek jelentős részében megelőzhető vagy csökkenthető a probléma” – mondta a riportban Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus. Elmondása szerint előítéletek és félelmek is szerepet játszhatnak abban, ha valaki úgy érzi, hogy úgysem tud segíteni, vagy azt gondolja, hogy mások úgyis megteszik helyette.

Sokszor nehéz megmondani, hogy egy zavarodottan viselkedő ember valóban segítségre szorul-e, esetleg ön- vagy közveszélyes. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, a tudatzavar hátterében nemcsak drog vagy alkohol hatása, hanem akár belgyógyászati betegség, sztrók, cukorbetegség is állhat, sőt pszichiátriai betegségre is gondolhatunk. Azt javasolja, ilyen esetben az a legjobb, ha felhívjuk a segélyhívót, a mentők kiérkezéséig pedig vigyázunk a saját és az érintett biztonságára is.

Egressy Mátyás az eddig megjelent információk szerint több tömegközlekedési eszközön is utazott, sokakkal találkozott, sőt volt, akikkel beszélt is, de senki nem segített neki.

Ez a szomorú eset „aggasztó látlelete az emberi segítségnyújtás és felelősségvállalás gyakori hiányának” – hangzott el a Fókusz riportjában.

A Fókusz riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Sokakkal megtörtént már a bulizók rémálma – mit tehetsz, ha drogot tettek az italodba?
A szórakozóhelyi bedrogozás nem újkeletű és nem könnyű kivédeni. Néhány fontos lépéssel azonban minimálisra csökkenthető a kockázat.


„Olyan volt, mintha csak egy pillanatra lehunytam volna a szemem” – emlékezett vissza Stephen Hart, a szórakozóhelyi bedrogozás ellen küzdő Stamp Out Spiking szervezet londoni nagykövete arra a pillanatra, amikor egy szórakozóhelyen kábítószert tettek az italába.

A jelenség nem városi legenda, hanem valós probléma, amit sajnos nem könnyű kivédeni.

Egy kutatás, amit három nagy amerikai egyetemen végeztek, megállapította:

a több mint hatezer megkérdezett diák 7,8 százaléka tapasztalta meg élete során legalább egyszer, hogy bedrogozták, 1,4 százalékuk pedig elismerte, hogy ő maga tett ilyet vagy tudomása volt róla.

A szakértők szerint a „soiking” vagy bedrogozás leggyakoribb eszköze maga az alkohol, amikor valakinek a tudta nélkül erősebb italt töltenek, vagy egyszerűen kihasználják a bódult állapotát. Nem ritka az sem, hogy valamilyen kábító anyagot tesznek az áldozat italába.

A felelősség minden esetben az elkövetőé.

Az, hogy valakinek valamilyen drogot csempésznek az italába,

sajnos Magyarországon is ismert jelenség.

A cél nők esetében rendszerint az, hogy bódult állapotban erőszakot kövessenek el rajta vagy kirabolják, férfiak esetében pedig többnyire az, hogy kifosszák. Előfordul, hogy idegenek csempészik az italba a drogot, akik meghívják a kiszemelt személyt vagy személyeket egy italba. De az is előfodulhat, hogy pultossal játszik össze az, aki a másikat ki akarja rabolni.

A napokban a Budapesten eltűnt Egressy Mátyás esete irányította rá a figyelmet a szórakozóhelyi spikingra.

A 18 éves fiúnak január 16-án, péntek éjjel veszett nyoma, miután a fővárosi Ötkertben bulizott a barátaival. Állítólag szombaton hajnali kettő óra körül ment el a Zrínyi utcában lévő szórakozóhelyről, és nem érkezett haza.

„Csak arra tudunk következtetni, hogy az italába drogot csempésztek, amitől önkívületi állapotba került, és most magáról nem tudva bolyong. Rendezett, családcentrikus fiú, mindig törekszik arra, hogy hazaérjen, ez a viselkedés abszolút nem rá vall.”

- nyilatkozta az ügyről egy eltűntkereső. Az eset miatt Király Nóra, a Fidesz csepeli képviselőjelöltje az Ötkert bezáratását követeli.

Mit lehet tenni, ha már megtörtént a baj?

Sokan teszik fel most a kérdést: hogyan lehet kivédeni, hogy drogot csempésszenek az italunkba, és mi a teendő, ha úgy érezzük, valami nem stimmel a szórakozóhelyen.

A szakértők azt javasolják, ha gyanút fogunk, az első lépés, hogy azonnal biztonságos helyre megyünk, és szólunk egy barátnak, a személyzetnek vagy a biztonsági őröknek. Ha a tünetek súlyosak, hívjuk a 112-es segélyhívót.

A rendőrségi és egészségügyi útmutatók hangsúlyozzák, hogy az idő kulcsfontosságú, mivel egyes szerek akár 12 órán belül teljesen kiürülhetnek a szervezetből, ellehetetlenítve a későbbi bizonyítást. Ha lehetséges, őrizzük meg a gyanús italt, és a hatóságok számára a leggyorsabban biztosítsunk vizelet- vagy vérmintát a toxikológiai vizsgálathoz.

A tünetek általában hirtelen jelentkeznek és erőteljesek.

Gyanakodjunk, ha kevés alkoholtól is szokatlanul részegnek érezzük magunkat, zavarttá, dezorientálttá válunk, problémáink adódnak a beszéddel vagy a mozgáskoordinációval. Tipikus jel még a látászavar, a hányinger, a hányás és a memória-kiesés is.

„Mintha azonnal berúgnál – csak sokkal jobban, mint amire számítanál” – írta le a helyzetet Michael Abramson, aki szintén áldozatul esett. Sok szer színtelen, szagtalan és íztelen, így kóstolással lehetetlen azonosítani őket.

Hogyan lehet megelőzni?

A legfontosabb tanács, amit adhatunk:

a megelőzés érdekében mindig mi magunk vásároljuk és vegyük át az italunkat a pultnál, és figyeljük, ahogy elkészítik vagy felbontják.

Soha ne hagyjuk őrizetlenül a poharunkat; ha mégis el kell mennünk, kérjünk meg egy megbízható barátot, hogy figyeljen rá.

Ha az ital íze, szaga vagy színe furcsa, ne igyuk meg, és azonnal jelezzük a személyzetnek.

Mindig társasággal menjünk szórakozni, legyen közös terv a hazajutásra, és rendszeresen ellenőrizzük egymást.

A hatóságok és a szórakozóhelyek is tehetnek lépéseket: a londoni rendőrség például 850 hellyel működik együtt a személyzet képzésében és a gyors reagálási protokollok kidolgozásában. „Ezt nem tudjuk egyedül megoldani” – ismerte el Angela Craggs, a Metropolitan Police detektív főfelügyelője. Az Egyesült Államokban, Kaliforniában pedig januártól törvény kötelezi a bárokat, hogy figyelmeztető táblákat helyezzenek ki, és kérésre drogkimutató teszteket, jövőre pedig már italfedőket is biztosítsanak a vendégeknek.

Fontos eloszlatni pár tévhitet is. Iyen esetek nem csak „partidrogokkal” történhetnek, előfordul, hogy egyszerűen leitatják a kiszemelt áldozatot. És az sem igaz, hogy az italba csempészett anyagot biztosan megérezzük, mint ahogy az sem, hogy a bolti gyorstesztek mindig tévedhetetlenek.

Via: Police.uk, Betterhealth


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
KRESZ-professzor: Akár 90-nel is tekerhetnek a bringások, 150-es tábla is lehet az autópályán, de vizsgázni nem kell az új KRESZ-ből
50 év után változnak a KRESZ szabályai, sok újdonságot kell majd megtanulni. Van, amiben szigorúbb, van, amiben engedékenyebbek lesznek az új szabályok. Pethő Attilával végigvettük a legfontosabb változásokat.


12 év alatt senki sem rollerezhet, 14 éves korig utána is kötelező lesz a bukósisak, a 25 km/óránál nagyobb sebességre képes rollereket pedig csak 14 éven felüliek használhatják. A bicikliseknél megengedett lesz egy sör vagy 2 deci bor: 0,8 g/l véralkohol szint alatt ez nem minősül majd szabálysértésnek, ha valaki egyébként biztonsággal teker, de a rollereseknél és az autósoknál marad a teljes tiltás. Autópályákon lesz, ahol 140-el is lehet menni, viszont 2 másodperces követési távolságot kell tartani, és a gyalogosoknak is tilos lesz mobilozni vagy zenét hallgatni, miközben az úttesten mennek át.

Ez csak néhány változás az új KRESZ-ből, ami várhatóan szeptemberben váltja le a több mint 50 éves jelenlegit. A KRESZ nem módosul túl gyakran, 1976 előtt 1910-ben változtattak rajta, igaz, közben 1941-ben az ország áttért a jobboldali közlekedésre. Mire számíthatunk a mostani változásokkal, hogyan tanuljuk meg az új szabályokat, és kibír-e majd ez a KRESZ is újabb 50 évet? Pethő Attila „KRESZ-professzorral” beszélgettünk.

— Van olyan javaslata, ami végül nem került be a tervezetbe, de ön fontosnak tartaná?

— Nem titok, hogy a szakmai egyeztetéseken én magam is ott voltam, tehát a legtöbb javaslattal egyetértek. Ami számomra furcsa, és bevallom őszintén, nem értek vele egyet, az

a nappali menetjelző fény hiánya az új KRESZ-ből. A tervezet szerint lakott területen belül és kívül, nappal is a tompított fényszórót kellene használni. Ugyanakkor az én autómon is van gyári nappali menetjelző.

Hogy ezt tényleg száműzni akarjuk-e az autókból… Vannak ilyen apróságok, de majd meglátjuk a társadalmi egyeztetés végén, mi lesz ezekből.

— Tehát a nappali menetfény nem lesz elég, fel kell majd kapcsolni a tompított fényszórót?

— Nappal is.

— Mi az, amire aezen kívül különösen kell figyelnünk, mert eddig máshoz szoktunk hozzá?

— Szerintem az egyik legfontosabb változás, amit a legtöbben vártak, hogy végre a kis elektromos járművek belekerülnek a szabályozásba. Tehát akár ezeket vezetve, akár autósként közlekedve tudni fogjuk, mihez tartsuk magunkat.

Lesznek mikromobilitási eszközök, kis és nagy teljesítményű elektromos rollerek, és meg lesz határozva, hogy kik vezethetik ezeket, milyen helyen, milyen sebességgel és milyen védőeszközökkel közlekedhetnek.

De éppen most foglalkozom a kerékpáros szabályokkal, és a kerékpárosok is meglepődhetnek egy-két dolgon. Többek között számukra megengedik a nagyobb sebességgel való közlekedést. Ugyanannyival mehetnek majd úttesten, lakott területen belül és kívül, mint a többi jármű. Ez most ugyan abszurdumnak hangzik, de

elvileg az sem lesz szabálytalan, ha egy biciklis 90 km/h-val „teker.”

Persze nyilván nem az a cél, hogy ennyivel menjen, a biztonságot ott is be kell tartani, de ezek a korlátozások kikerülnek a szabályból. Ahogy az autósoknak is van egy „jó hírem”: lehetséges, hogy autópályán az eddigi 130 km/h helyett gyorsabban is mehetünk. Tehetnek majd ki olyan táblát, hogy bizonyos szakaszokon 140-nel, esetleg 150-nel is közlekedhetünk.

— Tehát nem ez lesz az általános szabály, hanem csak táblával jelölt szakaszokon lesz érvényes?

— Így van, a főszabály változatlan marad, autópályán 130 km/h, de ha táblát helyeznek el, akkor egy adott szakaszon ennél gyorsabban is mehetünk.

— A közlekedésben nemcsak járművezetők, hanem gyalogosok is részt vesznek, akiknek nem kell vizsgázniuk. Milyen változások érintik őket?

— Valóban nagyon fontos csoportról van szó. A gyalogosoknak is meg kell ismerniük a szabályokat. Az egy dolog, hogy nekik nem kell tanfolyamra járniuk vagy vizsgázniuk, de a szabályok lényegét tudniuk kell. Az új KRESZ fontos alapelve, hogy a gyengébbeket védi a járművekkel szemben. Új elem lesz például, hogy

a gyalogosoknak nemcsak a gyalogátkelőhelyen lesz elsőbbségük, hanem olyan helyzetekben is, amikor az autós eleve lassít, mondjuk egy stoptáblánál vagy egy egyenrangú kereszteződésnél.

Ilyenkor egy szemkontaktus felvételével a gyalogos előnyét biztosítani kell, ha a jármű már úgyis megáll. Tehát az autósoknak sokkal jobban kell figyelniük, de a gyalogosokra is vonatkoznak majd megszorítások. Nagyon érdekes szabály például, hogy ha egy gyalogos kilép egy kapualjból, figyelnie kell, hogy a járdán nem közlekedik-e valamilyen eszköz, kerékpár vagy elektromos roller, és alkalmazkodnia kell a helyzethez. Ugyanakkor a gyalogosokat védő fontos szabályozás, hogy aki a járdán közlekedik járművel, az maximum 10 km/h-val, de mindenképpen a gyalogosokhoz igazodó sebességgel teheti ezt. Ha a járda teljesen tele van gyalogosokkal, akkor még a lépéstempó is gyors lehet egy kerékpárosnak.

— Ez a sebességkorlátozás a járdán eddig nem volt szabályozva?

— Eddig is 10 km/h volt a határ, de most úgy van leírva, hogy a gyalogoshoz igazodó sebességgel kell haladni. Ez azt is jelenti, hogy ha éjjel üres a járda, akkor persze mehetnek gyorsabban is.

— A kapualjból kilépő gyalogosnak azért kell körülnéznie, mert takarásból lép ki. Ez általános szabály?

— Ez így van. A gyalogosra is kimondjuk, hogy amikor átmegy az úttesten, és ott egy álló jármű takarásából lép ki, meg kell győződnie arról, hogy nem érkezik-e másik jármű. A kapualjból való kilépés ugyanolyan, mint egy elinduló jármű: ő is résztvevője lesz a közlekedésnek, és valamilyen szinten neki is alkalmazkodnia kell. Persze ez nem jelenti azt, hogy a járdán közlekedő kerékpárosnak vagy rolleresnek ne kellene figyelnie a gyalogosok zavartalan közlekedésére.

Ez egy oda-vissza játék, mindkét félnek lesz kötelezettsége a másik felé.

— Sokakat zavar az irányjelzők helytelen használata, például a sávváltáskor vagy a körforgalomból való kihajtáskor. Várható ebben változás?

— Az egy dolog, hogy mit ír elő a KRESZ, és más, hogy mit tartunk be. De az irányjelzővel kapcsolatban belekerült a szabályba egy-két pontosítás. Kibővült azoknak az eseteknek a köre, amikor irányjelzőt kell használni. Például minden előzésnél, kikerülésnél – akár sávon belül is – ki kellene tenni az indexet. Ha jön a szirénázó mentőautó, és el akarom engedni, akkor is jelezni kell. A legfontosabb, hogy míg a hatályos KRESZ úgy fogalmaz, hogy „kellő időben” kell kitenni, ami megfoghatatlan, az új tervezet konkrétan leírja: a fékezést megelőzően. Tehát mielőtt az autó lassít, ki kell tenni az irányjelzőt. Azért én mindig kihangsúlyozom, hogy az index alapvetően a mögöttem érkezőnek szól. Aki keresztből, egy elsőbbségadás táblától érkezik, az várja meg, hogy az irányjelzőt használó jármű tényleg bekanyarodik-e, mert az elsőbbségadás kötelezettsége egy fontosabb szabály.

— Mi a helyzet a kanyarodósávokkal? Sokan nem indexelnek, mondván, onnan úgysem lehet másfelé menni.

— Ha bekanyarodok egy másik útra, az akkor is bekanyarodás, ha kanyarodósávból teszem, tehát az irányjelzőt használnom kell. Tény, hogy nem tudok másfelé menni, de ne felejtsük el a többi közlekedésben résztvevőt. Pont az előbb említettem a gyalogosokat, akiknek a kanyarodó járművel szemben előnyük van. Ha látják a jelzésből, hogy a jármű egyértelműen kanyarodik, akkor tudják, hogy mehetnek. Ha nem biztosak ebben, abból gond lehet. Én azt mondom, a plusz információ soha nem fölösleges a közlekedésben.

— Lesznek teljesen új KRESZ-táblák, amiket meg kell tanulnunk?

— Én már láttam a tervezetben új táblákat. Van, amin el is csodálkoztam, mert nem tudtam értelmezni. A táblák zöme azért marad, a lámpák ugyanúgy fognak működni. Egy-két apró módosítás várható, de ezek nem jelentősek. Inkább olyan jelzések, amiket az életben már egyébként is használnak. Ilyen volt annak idején a torlódást jelző tábla, ami évek óta kint volt az utakon, mire belekerült a KRESZ-be.

— A technika rohamosan fejlődik, jó, hogy az elektromos rollerek bekerültek, de ez a KRESZ sem fog kibírni újabb ötven évet. Elég rugalmas az új szabályozás, hogy kövesse a jövőbeli változásokat?

— Annyira fejlődik a világ, hogy ez a KRESZ nem fog ötven évet megélni, és ne is éljen meg. A változásokra oda kell figyelni. Azt megjósolni nem lehet, hogy holnap lesznek-e lebegő járművek a Föld fölött. A légdeszka mindig eszembe jut a régi filmből. Ezt most nyilván nem lehet beletenni a KRESZ-be, de a változásokat a jogszabályban nyomon lehet majd követni. Szerintem ez egy jó alap, amire lehet építeni. Ha jön egy újszerű eszköz, meg lehet majd mondani, hogy rá például a kerékpáros vagy inkább a robogós szabályok vonatkozzanak. Tehát

ez egy nyitott jogszabály, és ha lesz új eszköz, azt elég lesz beemelni,

amiatt nem kell már teljesen új KRESZ-t alkotni, csak egy apróbb módosítást.

— Még nem hatályos ez a jogszabály. Hol tart most a folyamat?

— Egy társadalmi egyeztetés indult, amely során mindenki elmondhatja a véleményét. Ezt össze kell majd hangolni, hogy mi az, amit érdemes beletenni, mit akarnak sokan, és mit nem. Ez egy pár hónapos munka lesz, utána jelenik meg a hivatalos jogszabály a Magyar Közlönyben, de olyan feltétellel, hogy nem lép azonnal érvénybe.

Legalább fél, de akár egy év is kell, hogy minden átálljon.

Új tananyagokat és vizsgakérdéseket kell írni, fel kell készíteni az embereket. Ez most csak egy kezdőpont, a befejezés lehet, hogy csak egy év múlva lesz, amikor hatályba lép.

— Az új szabályokat mindenkinek meg kell majd tanulnia. Lesz különbözeti vizsga vagy valamilyen tájékoztató kampány?

— Vizsgázni nem kell, de annyiból nem nyugtatok meg senkit, hogy az új KRESZ-t meg kell ismerni, meg kell tanulni. Nyilván ehhez lesznek oktatóanyagok. Én magam is sok feldolgozó filmet készítek erről. Úgy tudom, ingyenes e-learning tananyag lesz hozzáférhető minden magyar állampolgár számára. Tehát nem hagyjuk magukra az embereket, mert ahogy a beszélgetést kezdtük, ebből a jogszabályból kibogarászni a szabályokat még nekünk, szakembereknek sem egyszerű. Folyamatosan lesznek segédanyagok, amelyekkel szeretnénk segíteni mindenkinek.

— Mikor számíthatunk az új oktatóanyagokra?

— Már most elkezdtük az anyagok készítését, hogy érthető módon lehessen tanulmányozni az új szabályokat. Amikor pedig megjelenik a végleges jogszabály, akkor készülnek el a hivatalos, központi tananyagok is.

— Az Európai Unió egy egységes térség, mégis minden országnak külön KRESZ-e van. Nincs törekvés egy egységes európai szabályozásra?

— Ez úgy működik, hogy van egy 1968-as, tehát még a mi KRESZ-ünknél is régebbi Bécsi Egyezmény, amit nemcsak európai országok írtak alá. Ebben alapelveket fogadnak el, mint a jobbra tartás szabálya, vagy hogy a villamosnak hol van elsőbbsége. Ezek az alapelvek megjelennek a helyi szabályozásokban, de van lehetőség egyedi szabályok létrehozására is. Tehát van egy közös alap, de minden országnak megvannak a saját hagyományai. Például Olaszországban a gyalogos lámpán három lencse van: piros, sárga és zöld. Nyilván nem fogják ezt leváltani azért, mert nálunk csak piros és zöld van. Az alapok azonban megegyeznek, tehát

aki nem ismeri a helyi KRESZ-t, az is tud biztonságosan közlekedni.

Azért a sebességhatároknak és az apróbb helyi szabályoknak érdemes utánanézni, mert eltérések vannak, és szerintem lesznek is.

— Tehát ha ismerem a magyar KRESZ-t, Európában nem tévedhetek nagyot, csak a helyi korlátozásokra kell figyelnem.

— Ez így van.

— A jelenlegi szabályozás 1976-os, azóta pedig rengeteg minden változott a közlekedésben. Melyek azok az újdonságok, amelyekre mindannyiunknak, mint a közlekedés napi résztvevőinek, figyelnünk kell?

— Valóban teljesen új KRESZ-ről beszélhetünk, hiszen a jogszabály szövegezése, felépítése és nyelvezete is merőben új. Még nekünk, szakembereknek is nagyon oda kell figyelnünk az egyes szabályok értelmezésére. Éppen ezért nem ajánlom senkinek, hogy a paragrafusokat kezdje elemezni, mert az hatalmas munka. Természetesen lesznek majd tanítóanyagok, videók és elemzések, érdemes ezeket megvárni. A legfontosabb, amit kiemelnék, hogy

a szabályok zöme a biztonságra épül: az a cél, hogy a közlekedők a lehető legnagyobb biztonságban legyenek a forgalomban.

Erre épül fel az egész új KRESZ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk