SZEMPONT
A Rovatból

Bod Péter Ákos: Egzotikus országokba, drága luxusingatlanokba, ingatlanos cég tőkéjébe került a magyar adófizető pénze

A jegybank volt elnöke aggódik, mennyire ronthatja le az MNB megítélését az, ami a jegybank alapítványánál történt. Szerinte a hírek a hitelminősítőkhöz is eljutnak, és a fejéhez kaphat valaki, hogy ilyet csak a harmadik világban láttak.


Már büntetőeljárás zajlik az Állami Számvevőszék feljelentése nyomán, az ÁSZ ugyanis azt állapította meg, hogy 400 milliárd forint közpénz sorsa vált bizonytalanná a jegybank által létrehozott Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány gazdálkodása miatt. A vagyont kezelő Optima Befektetési Zrt. több százmilliárd forintot fektetett be két külföldi ingatlancégbe. A jegybank pénzén kívül Neumann János Egyetem pénzét is felhasználta, és bankhitelt is felvett. Ezek az ingatlancégek a vásárlás óta sokat veszítettek az értékükből, ráadásul az alapítványra bízott vagyonból jelentős, sok milliárd forintnyi összegre szerződtek egy olyan érdekkörrel, amely sajtóhírek szerint a jegybank korábbi elnökének fiához, Matolcsy Ádámhoz köthető. Az alapítvány az ÁSZ-nak azt írta, ha nyilvánosságra hozzák a jelentés tartalmát, az sértheti az ország nemzetbiztonsági érdekeit, a Magyar Nemzeti Bankba vetett bizalom meggyengítésével járhat, melynek „előre beláthatatlan nemzetgazdasági következményei” lehetnek.

Történhetett-e bűncselekmény? Felvethető-e Matolcsy György személyes felelőssége? Mit tudhatott minderről a kormány? Bod Péter Ákos, az MNB volt elnöke hosszú interjúban magyarázza el, hogyan lett a monetáris politika papíron létező nyereségéből alapítványi ingatlanbiznisz, miközben az államadósság nő, és a forint árfolyamára is kockázatot jelenthet az ügy.

– Kezdjük az elején. Mennyire volt az etikus, hogy az árfolyamnyereséget a jegybank alapítványokba forgatta?

– Valóban innen kezdődik a történet. Nyilván érdekesebb, szexibb, hogy hova került a pénz, ki gazdagodott meg rajta, hány Ferrarija van X-nek és luxusingatlanja Y-nak, de a dolog onnan indul el, hogy a központi banknak van nyeresége, van vesztesége, ami a monetáris politikai működés sajátja. A nyereség nem keverendő össze a vállalati profittal, és a veszteség sem azonos a rossz működéssel. Ennél elvontabb a dolog, a lényeg mégis egyszerű: a jegybank szokásos működésének van költsége, ezen felül monetáris hatóságként nyereséges és ráfizetéses műveleteket folytat. Néha tudatosan drágán von be forrást, és nyújt olcsón forrást, amin felléphet vesztesége. Vagy vesz devizát, elad devizát, azon is lehet vesztesége, de nyeresége is. Miután forintban, a nemzeti valutában vezeti a könyveit, ha például a devizatartalékként tartott euró forintértéke megnő, mégpedig azért, mert sajnálatos módon a forintárfolyam esik mondjuk 10 százalékkal,

akkor ez csak papíron nyereség, hiszen úgy néz ki, persze csak forintban, mintha ennyivel nagyobb vagyonon ülne a Nemzeti Bank, holott valójában ugyanannyi a devizatartalék.

A nemzeti bankokról mindez tudható, így ha egy évben veszteséges egy bank, senki a piacon ezt nem teszi szóvá. Azért sem, mert minden nemzeti banknak van tulajdonosa, ez mi esetünkben a magyar állam, azt pedig a pénzügyminiszter képviseli, mint a nemzeti vagyonért felelős szakminiszter. A veszteséget a tulajdonos állja. És amikor nyeresége van a jegybanknak? A válasz hasonlóan egyszerű: azt be kell fizetni a büdzsébe. Ha majd egyszer valamikor vesztesége lesz, akkor azt a költségvetés állja. Ez idáig tiszta sor.

Amikor a Nemzeti Bank elnöke különös módon úgy gondolta, hogy az éppen akkor keletkező, papíron létező nyereséget kiveszi, és alapítványba viszi, azt csak úgy tehette meg, hogy a tulajdonos ebbe belenyugodott. A történetnek ez a vonulata valahogy még nem kapott kellő figyelmet.

Pedig több százmilliárd forint került ki alapítványokba. A pénz akkor és azóta sem vesztette el a közpénz jellegét, bármit mondott néhány rosszul tájékozott országgyűlési képviselő, Kósa Lajos például; de kikerült a bank könyvéből, és akkor átkerült az MNB által létrehozott és így annak beszámoló alapítványok könyveibe.

– De ettől az még a nemzeti vagyon részének kellett maradnia?

– Így van. Nem magántulajdon, hanem alapítványi tulajdon. A közalapítványok vagyona nem magántulajdon.

– Az előbb azt kérdeztem, hogy mennyire volt etikus ez a cselekedet, de továbbmegyek: büntetőjogilag ez vajon mennyire védhető?

– Az etikára még nem reflektáltam. Szerintem az alapítvány-létrehozás megítélésében fontos a cél és mérték. Ha egy intézmény, esetünkben az MNB például a szponzorálását nem akarja a saját házon belül elvégezni, és létrehoz egy alapítványt világos mandátummal, élén köztiszteletnek örvendő emberekből álló kuratóriummal, amely a szponzorálási feladatot ellátja, és persze nem óriási összegről van szó, akkor azt rendben levőnek gondolom. Ha úgy ítéli meg a Nemzeti Bank, hogy szükség van jobban felkészült pénzügyi szakemberekre, meg a nagyközönség pénzügyi ismereteit is kellene bővíteni – márpedig ezt nehéz cáfolni – és az állam valahogy erre nem fordít eleget, akkor tehet alapítványt a pénzügyi kultúra támogatására. Például lehet felvilágosító kampányt folytatni a hamisított bankjegyek felismerésére, a megtakarítási formák megismerésére. Ha erre hoz létre egy alapítványt, megint azt mondja az ember, hogy miért ne.

Onnantól más az ügy, amikor nem a saját oktatási céljaira fordítja, hanem egy egész egyetemet hoz létre. Az abszurdum.

Mert egy egyetemi méretű képzés már az oktatáspolitikának a része. Arra van egy fejezet az állami költségvetési tervben. Az MNB közoktatási működése nemcsak nekem szúrt szemet, hanem az Európai Központi Banknak, és az európai statisztikai szolgálatnak is. Az állam helyett végzett tevékenység úgynevezett kvázi fiskális jellegű: nem költségvetési intézmény költségvetési feladatot lát el. Az Európai Központi Bank jelezte, hogy ez nincs rendjén, de ha már csinálják, akkor azt statisztikailag hozzá kell írni a költségvetési szférához, és jobb lenne a több alapítványt a jobb áttekinthetőség érdekében egybe összevonni. Az ÁSZ-jelentésből rekonstruálni lehet, hogy egy idő múlva megpróbálták visszavinni egy alapítványba, amit tudtak. Az etikán túlmenően a kérdés az, hogy a saját vagyon egy részének a kiszervezése célszerű-e. Meg persze: jogszerű-e? A válaszom: nem célszerű, és a jogszerűsége is kétes. Hacsak nem teszi jogszerűvé a jogalkotó. Itt ugyanis az történt, hogy

amikor az alapítványi ötlet felmerült, a kormány nem emelt kifogást, sőt a magyar parlament kormánypárti többsége törvényileg igyekezett alátámasztani azt, hogy ez a pénz jogosan ment ki, sőt, kimenvén már nem is tartozik a nagyközönségre a dolog, mondván, hogy ez nem közpénz, „elvesztette közpénz jellegét”.

Azután az Alkotmánybíróság felülvizsgálta, és kimondta, hogy a közpénz jelleget akkor se veszti el, ha a Nemzeti Banktól arrébb kerül.

– Elképzelhető, hogy végül Matolcsy György felelősségét is megállapítják?

– A hűtlen kezelés fogalma már előkerült. Erre nyilván azt fogják mondani, akiket majd a törvény elé citálnak, hogy hát szó sincs a pénz eltulajdonításáról, hiszen ott van az alapítványban a pénz. Igaz, hogy kevesebb van, mint volt, de főleg azért, mert az alapítványi célokra költötték, helyesen. Szóval itt nem történt semmi látnivaló, a közpénz-jelleg megmaradt.

– Akkor is, ha 100 milliárdos nagyságrendekkel kevesebb?

– Most jön a zavaros rész. Az MNB-ből kivitt pénzen létrehozott egy, majd több alapítvány vagyonát kezelni kell. Oktatási, pénzkulturális célú alapítvány esetében elvárható a Nemzeti Banktól, hogy az ilyen alapítványt alkalmas kurátorokra bízza. Ha azonban az alapítvány nem az alapítványi célban meghatározott munkát végez, hanem mondjuk ingatlanfejlesztést, akkor az nagyon más szakma, amint ami az MNB-é. Erre mondom: egy monetáris hatóság ilyet ne csináljon. Az alapító azzal védekezik, hogy az alapítvány a maga függetlenségében azt csinál, amit akar, de akkor legalább jól kiválasztott menedzser társaság kezelje az alapítványi vagyont.

És itt kezdődik a büntetőjogi rész, gondolom én, mert a közvagyon elemeinek adásvételét, az ingatlanok felújítását és továbbadását a közbeiktatott menedzsmentcsoport valahogy úgy intézte, hogy mindig nagyon jól jártak azok, akik ezt a felújítást végezték, akik az ingatlant megvették, esetleg olcsóbban, mint ahogy ahhoz korábban hozzájutott az alapítvány.

Itt már kell rendőrhatósági vizsgálat annak megállapítására, hogy azok a személyek, szervezetek, amelyek és akik szisztematikusan jól jártak az eladásnál, vételnél, a felújításnál, a közvagyon átalakításánál, büntetőjogi értelemben felelősségre vonandók-e. A jelentésekből látni, hogy milyen különböző formákat ölt a Nemzeti Bank nyereségéből, a monetáris politikai működéséből származó közpénz,

egzotikus országokba, drága luxus-ingatlanokba, vagy pedig ingatlanos cégnek a tőkéjébe kerül a magyar adófizető pénze.

Ha ezek a milliárdok bekerültek volna az állami költségvetésbe, akkor annyival kisebb lenne most az államadósság. Ám az államadósság nagyobb lett, és ezt a növekményt finanszírozni kell a piacon, mondjuk forintban 6–8–10 %-os kamattal, euróban 4–5 %-os szinten. Tehát ennyi az elszalasztott haszon, ennyibe került az, hogy a pénzt nem kapta meg a költségvetés. Még ha az eredeti pénzvagyon megfialt volna az ingatlanüzletben, akkor is jogilag minősített ügy, mert az MNB tevékenységétől idegen az ingatlanspekuláció. Erre utalnak a hűtlen kezelés vádját emlegetők. Ráadásul rossz hatékonyságú, felelőtlen kezelés eseteit mutatja be az ÁSZ. Hogy bűnös felelőtlenség-e, azt nem nekem kell kimondanom.

– Mit kezdjünk azzal a történettel, hogy a jegybankelnök az utolsó munkanapján megpróbálta kiszervezni ennek az alapítványnak a kezelési jogát egy hozzá közel álló alapkezelőhöz?

– Igen, ez valóban így van, ezért teljesen logikus, hogy amikor az új jegybankelnök beérkezett, az alapítványi vezetést lecserélte. Az ÁSZ többszáz oldalas jelentése évek óta készült, tehát azt, hogy itt valami nincs rendjén, sokan tudhatták.

Ezt az utolsó stiklit pedig megakasztotta valami vagy valaki, így végül nem tudták végrehajtani.

Valóban nagyon árulkodó, hogy az utolsó napokra időzítve próbálták az új vezetéstől messzebbre vinni a tényleges döntési jogot

– Ez a történet a magyar jegybank körül lehet kihatással mondjuk a Nemzeti Bank hitelességére, a forint stabilitására, a gazdasági megítélésünkre?

– Erre csak azt tudom mondani, hogy az ügy máig még nem került bele a hitelminősítők értékelésébe. De eljutnak a hírek hozzájuk is.

Esetleg valaki a fejéhez kap, hogy ilyet csak a harmadik világban láttak.

Ez roppant kellemetlen konnotáció. Némi aggodalommal várom a következő időszakot, mert lehet, hogy a magyar jegybank megítélését lerontja, amikor a széles nyilvánosság elé kerül az affér mértéke, minden kínos részlete.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter Orbán Viktor rajzáról: Nemzetbiztonsági alapelv, hogy a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak
Szerinte „a miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”.


Tarjányi Péter a Facebookon bírálta élesen a kormányzati kommunikációt, miután nyilvánosságra hozták Orbán Viktor miniszterelnök egy interjú közben készített kézírásos jegyzetét.

„Soha – ismétlem, soha – nem ad ki egyetlen profin működő ország sem olyan anyagot, mint amit tegnap láttunk. A miniszterelnök kézzel írt jegyzete nem »ártatlan firka« egy interjú alatt, hanem pszichológiai profil-térkép”

– fogalmazott a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint ilyet egy vezető nem mutat meg, és egy kommunikációs stáb pláne nem publikál.

Tarjányi úgy véli, minden vonal, szám és irányjel információt hordoz egy vezető gondolkodási szerkezetéről, döntési logikájáról és stresszreakcióiról.

„Egy ilyen lap aranybánya minden hírszerző szolgálatnak, keleten és nyugaton egyaránt. Aki azt mondja, hogy ebben a rajzban nincs titok, nincs lelepleződés – az ostoba”

– írta bejegyzésében.

A szakértő szerint ez nem esztétikai kérdés, hanem egy nemzetbiztonsági alapelv megsértése. Úgy fogalmazott:

„a vezető elméjét nem mutatjuk meg a világnak. Mert ami egy miniszterelnök fejében van – az a haza védelmi vonala.”

Hozzátette, hogy ha ő képes olvasni a jegyzetben, akkor mások is, akár jobban is.

Mint azt mi is megírtuk: kedden Orbán Viktor több mint egyórás interjút adott az ATV Mérleg című műsorában Rónai Egonnak. A beszélgetés közben a miniszterelnök végig jegyzetelt, rajzolgatott. Az interjú után a közösségi oldalán közzétett egy kulisszavideót is, amelyen megmutatta a beszélgetés közben készített, „nonfiguratívnak” nevezett rajzait, és röviden el is magyarázta, melyik ábra milyen témát jelképezett. A felvételen az is látszik, hogy a lapot a műsorvezető lefényképezte, a részlet pedig gyorsan vitát indított a médiában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz” - Bódi Mátyás a Fidesztől elforduló fiatal nemzedékről
A Fidesz demográfiai csapdában van, hiába népszerű az idősek körében, ha a szavazók száma abban a korcsoportban egyre fogy - mondja az szakértő. Meg kellene szólítaniuk a fiatalokat, de a próbálkozásaik gyakran inkább önmaguk paródiájának tűnnek.


„Lowkey hatalmasat szólt a Trump tali” - írta Orbán Viktor Washingtonból hazafelé tartva a lelkes rajongók által körbevett Szentkirályi Alexandrának, a Fidesz egy új kampányvideója szerint. Ő úgy válaszolt, „Nagyon adom! Tali a választáson!” A Fidesz láthatóan mindent megtesz, hogy megszólítsa a fiatalokat. A miniszterelnök október 23-i beszédében is üzent nekik, lázadásra hívta fel őket, igaz, nem a fennálló hatalom, hanem Brüsszel ellen. És persze hangsúlyosan nekik szól az Otthon Start, ami az egyik legnagyobb valós problémájukra reflektál: a saját otthon megteremtésének nehézségeire.

Nem véletlen a sok erőfeszítés. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a fiatalok körében megroppant a Fidesz támogatottsága. A választókorúak alsó harmadában nagyobb a Tisza előnye, mint amennyi a Fideszé az ennél idősebbek között. Bódi Mátyás, a Választási földrajz szakértője minderről a Válasz Online-ban írt részletes elemzést, melyben azt is kimutatja, ha semmi sem változna, már önmagában a természetes fogyás miatt is több százezerrel csökkenne 2030-ra a Fidesz tábora. Fordíthat-e ezen a kormánypárt, és hol veszíthették el a fiatalok támogatását? Erről beszélgettünk vele.

— Emlékszem, hogy még a 2010-es években szinte evidens volt: aki fiatal egyetemista, az leginkább a Fideszre szavaz. Mi történt?

— A pártnak van ifjúsági szövetsége, tehát akár lehetne is fiatalos. Az biztos, hogy globálisan, európai szinten is igaz, hogy a kormányzásban eltöltött idő általában rontja a fiatalok körében mért népszerűséget. Hatalmon lenni, kormányozni, az elit része lenni nem szexi.

A fiatalok lázadni szeretnek, kifejezni a véleményüket. Egy 15 éve hatalmon lévő pártnak ez a csoport nem feltétlenül vonzó.

Nagyjából 2017–2018 óta látjuk a mérésekben, hogy a Fidesz nagyon megerősödik az idősebb generációk körében. Korábban nem volt ennyire jelentős a generációs szakadék a magyar választók között. Voltak törésvonalak, például amikor a szocialista párt volt nyolc évig kormányon, ők is az idősebb választókra támaszkodtak, és akkor a Fidesz volt relatíve erősebb a fiataloknál. A 2010 előtti világban nem volt ennyire éles a különbség. Ma a Fidesznek már több választója van a 65 év fölötti generációban, mint a 40 év alattiakban, ami jól mutatja, hogy a kormányzó párt döntően az idősebb választókra épít. Szerintem a kormányzati évek kikezdték a támogatottságukat a fiatalabbaknál, miközben megerősítették őket az idősebbeknél.

— Azért vannak próbálkozások. Orbán Viktor például október 23-án azt mondta a fiataloknak, hogy lázadjanak – mondjuk Brüsszel ellen. Meg itt vannak persze TikTok-os megjelenések is. Vajon ez eredményes lehet?

— A TikTok-kal kapcsolatos próbálkozások nekem inkább önmaguk paródiájának tűnnek. A brüsszeli lázadásra való felhívásnál is, ha jól idézem, a miniszterelnök azt mondta a fiataloknak, hogy „le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítani a brüsszeli infúziót”. Ez egy „Mátrixos” hasonlat, de a Mátrix is már több mint húszéves film. Nem hiszem, hogy a mai tizen- és huszonévesek többségének ez élő referenciapont. Ezek a kommunikációs panelek nehezen megfoghatók, és kevésbé reflektálnak a fiatalok napi problémáira.

— Néhány éve nagy diáktüntetések voltak, azok a középiskolások mostanra választókorúak. Az számíthat?

— Igen, bár ennek az össztársadalmi hatását korlátozottnak láttam: döntően elit gimnáziumok diákjai tüntettek. A nyári fesztiválokon idén felcsendülő Fidesz-ellenes rigmusok is ezt erősítették, hogy ezek főleg középosztálybeli fiatalok köreiben voltak jellemzők. A Fidesz népszerűsége a fiataloknál tényleg nagyon alacsony, de ezt inkább a közvélemény-kutatásokból érdemes levezetni, semmint ezekből a jelenségekből.

Elég beszédes például, hogy a kormányközeli intézetek által publikált pártpreferencia-mérésekben ritkán látunk korcsoportos bontást, nem tudom, miért.

— Helmut Kohl maga mellé vett egy fiatal, kelet-német származású, volt FDJ aktivistát, Angela Merkelt, aki sikeresen továbbvitte a pártot, nagyon hosszú időt töltött kormányzással. Tehát lehetségesek olyan stratégiák, hogy egy kormányzó párt megújuljon, nyisson a fiatalok felé. A Fidesznél ez szóba sem jött?

— Voltak a Fideszben politikusok, akik alkalmasak lehettek volna erre a szerepre, például Varga Judit vagy Novák Katalin, de a kegyelmi botrány nyomán nagyon gyorsan lekerültek a politikai színtérről. Ez komoly veszteség volt a kormánypártnak a fiatalok megszólítása szempontjából is, hiszen két női politikustól kellett megválnia, akik hitelesebben tudtak volna gesztusokat tenni a fiatalabb generációk felé. Az utánpótlás oldalon most nem nagyon látok olyan neveket, akik a következő tíz évben komoly politikai szereplőkké válhatnának, és új választókat hoznának be a nyilvánosságba. Az is különbség, például az amerikai helyzethez képest, hogy ott Trump mellett organikusan nőttek fel saját közönséget építő influenszerek és podcasterek, mint Joe Rogan és mások, akik tudtak segíteni.

Nálunk inkább mesterségesen próbáltak felépíteni szereplőket, amit a fiatalok az első pillanattól „kamunak” éreztek.

Ezért sem működik, ha valakit csak pénzzel, paripával, fegyverrel kreálnak híressé, és nem organikusan nő fel. A kegyelmi ügy pedig lezárta a lehetőséget több, a fiatalok felé eladható hiteles arc számára.

— És még itt van a demográfia, ami szintén nem kecsegtet jóval. Ön írta meg a Válasz Online-ban a minap, hogy ha semmi sem változna, négy év múlva pusztán demográfiai okokból sok százezerrel több szavazója lehet a Fidesszel szemben álló ellenzéknek. Ha a Fidesz politikai tényező akar maradni, mit lehet ez ellen tenni?

— Alapvetően nem is az okozza majd a legnagyobb gondot, hogy nagy lesz az időskori lemorzsolódás. Hanem az, hogy belép nagyjából 480 ezer új választó a mostani 13-17 éves korosztályból, és köztük, ha minden úgy marad, mint most, a nagy többség ellenzéki preferenciát mutat. Durván 260-280 ezren lehetnek új „tiszás” szavazók, miközben fideszesből csak 60-90 ezer, azaz itt már önmagában plusz 200 ezres ellenzéki többlet jön a belépő fiatalokból. Ehhez adódik az idősek természetes fogyása okozta veszteség,

így jön ki a körülbelül 300 ezres demográfiai különbség 2030-ra, ha minden változatlan marad.

A fiataloknál sokkal nagyobb a TISZA-előny, mint amekkora a Fidesz előnye az időseknél, például a Medián korcsoportos számai is ezt rajzolják ki.

— Érdemes egyáltalán a Fidesznek a következő, már nem is egészen öt hónapban a fiatalok felé gesztusokat tenni, vagy inkább a meglévő bázist kell egyben tartani?

— A Fidesz sok hangszeren játszik. G. Fodor Gábor szokta mondani, hogy úgy működnek, mint egy szimfonikus zenekar. Az elsődleges preferencia most is az idősebbek megtartása. A 13. havi nyugdíj, a háborús retorika, a biztonságérzet hangsúlyozása. De voltak próbálkozások a fiatalok felé is: a 25 év alattiak szja-mentessége, a 30 év alatti anyák adómentessége, családtámogatások. Ezek hatékonyságában azért kételkedem:

sok fiatal megköszöni a pénzt, és az ellenzékre szavaz.

— A Fidesz jelenleg vezérelvű, nagyon központosított párt. Amikor elindult, még az alapszabályában is benne volt, hogy 35 év a felső korhatár a tagságnál; aztán a vezetés megöregedett, és vele a párt is. Egy olyan párt, amiről elmondható némi túlzással, hogy egyetlen személy a párt maga, ott lehet-e egyáltalán fiatalítani?

— Lehetne fiatalítani, ha a döntéshozó úgy dönt.

— Hiteles lehet-e az a döntés, ha marad Orbán Viktor a párt élén, és közben fiatalokat tolnak előre?

— Persze, simán lehet. Mivel az ő személyét senki nem kérdőjelezi meg a saját oldalán, erős ember. Aki próbálta, az nem járt jól, 2006 környékén láttunk példákat. Attól még, hogy nem demokratikusan működik a párt, taktikai elemként előtérbe helyezhetne fiatal politikusokat. Volt pár próbálkozás, de az említett okok miatt ezek a szereplők lekerültek a színpadról, és nem nagyon jöttek helyettük újak.

Akiket fiatalnak szoktak mondani, mondjuk Orbán Balázsék, ők is majdnem 40 évesek.

— Nekem ezekről a középkorú fiatalokról a ‘80-as évek KISZ-vezetői jutnak eszembe...

— Én 1988-ban születtem, de valóban, a családi történetek szólnak ilyenről. Sok hasonlóság fedezhető fel a két korszak között, nemcsak emiatt.

— Nyilván, ahogy mondta: a Fidesz „szimfonikus zenekar”, sok hangszeren játszik, tehát még egy-két nyulat elő tud húzni a kalapból. De az „álmoskönyv” szerint nyerhet-e választást úgy egy párt, hogy a fiatalabb generáció felől gyakorlatilag vákuum van?

— Választást az nyer, akinek többsége van. Szélsőséges helyzetben előállhat, hogy a Fidesz nyer, miközben brutálisan népszerűtlen a fiatalok körében. Nem lehetetlen, csak sokkal nehezebb, mint ha korcsoportonként kiegyensúlyozottabb lenne a tábora. Ez egy demográfiai csapda, és az idő nem nekik dolgozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bruti ByeAlex drogügyéről: Az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után!
A humorista szerint az énekes a hatóságok erőforrásait pazarolja, amíg a nagy korrupciós ügyek felderítetlenül maradnak. De arra is felhívta az énekes figyelmét, hogy „Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert!”.


Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála.

Az ügy nagy port kavart, és azóta a téma felmerült Sebestyén Balázsék rádióműsorában is, illetve az RTL is reagált már rá, miután ByeAlex az egyik zsűritagja a csatornán futó Csillag születik című műsornak.

Most pedig Bruti is elmondta a véleményét. „Bár nem követem a zenéit, azért a korai dolgai, pl. a Csókolom kifejezetten tetszett. Na, most ez a srác is el- vagy felszív valamit időnként...hát paff...kemény, de legalább nem közpénzen csinálja...Persze nem bántóan okos dolog, reméljük, majd kinövi, ha nem hülye, de én nem ítélkezem! Mi is kipróbáltuk rockzenészként, milyen elszívni néhány spanglit, ja, meg ittunk is. Sör, boroskóla, pálinka, Éva vermut, Dianna sósborszesz, meg amihez éppen hozzájutottunk. Aztán se drogosok, se alkeszek nem lettünk” - fogalmazott posztjában a humorista, hozzátéve, hogy szerinte annak, aki a rendszert kritizálja, makulátlannak kell lennie, különben könnyű célponttá válik.

„Viszont egy valamit tudjál már, Alex! Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert! Ha rá akarsz pirítani Orbánra, amiért percenként hazudik, ha unod, hogy röhögve, gőgösen lopják ki a szemünket, vagy bármilyen kritikát fogalmazol meg nagy elérésű, hatású eladóként, akkor előtte bizony tessék kifricskázni a spanglit a turnébusz ablakán és lehúzni a budin a két csík akármit. Különben valaki a rend éber őreit majd ki fogja vezényelni hozzátok. Mind a százat!”

- írta Bruti, aki ezután azt is kifejtette, hogy az ilyen ügyek egyébként elveszik a rendőrség idejét és energiáját a valódi bűnügyektől.

„És az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után! A kurva fajtád miatt tart tíz éve a Szőlő utcai nyomozás, Schadlok korrumpálhatnak Völnereket, és Tiborczok sunnyoghatnak a radar alatt! Mert te nem bírsz magaddal, bazmeg! Na, majd ebből tanulsz!”

– fakadt ki a humorista, aki szerint ő pont azért nem drogozik, mert „felemészteném a nyomozói erőforrásokat!”.

„Én nem tudnék együttélni a gondolattal, hogy amíg az ügyemben nyomoznak, addig nem haladnak egy-egy nagyobb korrupciós ügyben!”

- jegyezte meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk