Bod Péter Ákos: A Fidesz nem készül már kormányzásra, vagy pedig nem érdeklik a következmények, „kerül, amibe kerül, nyerjünk!”
Hol van még a választás, de már dübörög a kampány. Kötcsén mind a Fidesz, mind a Tisza párt teljes gőzzel kampányüzemmódba kapcsolt. És ahogy egy kampányban szokás, az ígéretek sem maradnak el. A kormány élethosszig tartó szja-mentességgel, az Otthon Start program 3 százalékos támogatott hitelkamatával kampányol, Nagy Márton pedig az idei Közgazdász-vándorgyűlésen 10 ezer milliárdos országépítési tervről beszélt. A Tisza Párt szintén adócsökkentést, nyugdíjas SZÉP-kártyát, bérlakásépítési programot ígér, igaz, bevezetnék a vagyonadót is a leggazdagabbaknál.
Röpködnek a milliárdok. Most már csak az a kérdés, honnan futja bármire is az egyre rosszabb állapotba kerülő költségvetésből. Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanárt kérdeztük.
– Nemrég lezajlott a Közgazdász-vándorgyűlés, ahol mintha Nagy Márton és Varga Mihály nem ugyanabból a kottából beszéltek volna. Nagy Márton adócsökkentést és nagyívű fejlesztéseket vázolt fel. Ön mit érzékelt ebből?
– A vándorgyűlésen a jegybankelnök szakszerű, világos előadást tartott a gazdaságról, főleg a monetáris viszonyokról, bár egy témát nem említett, a kamatpolitikát, pedig ez a magyar jegybank egyetlen igazán erős eszköze. Nyilván nem akart izgalmat kelteni.
A közgazdászok többsége ezt jól tudta, de Matolcsy miniszterként és MNB-elnökként még a régi iskola szerint a leértékelés előnyei mellett érvelt, és sajnos sikeresen el is hitette a politikai vezetéssel. Örülök, hogy az új jegybankelnök kimondta a valuta külső értékállóságának fontosságát. Arra is utalt, hogy az adatokat kell figyelni, és azokhoz kell szabni a jegybanki kamatszintet. Az pedig magasan van, de szükséges is a forint stabilizálásához. A forint most az euróhoz képest 390 és 400 között mozog, és elég stabil, de ne feledjük, hogy az euró bevezetése óta a valutánk az értékének a felét elvesztette, szemben a cseh korona vagy a zloty esetével. A nemzetgazdasági miniszter viszont nem beszélt a gazdasági helyzetről, a növekedés hiányáról, pedig harmadik éve egy furcsa, recessziót és inflációt ötvöző, sajátos stagflációs helyzetben vagyunk. Ehelyett, ahogy említette, nagy ívű tervekről beszélt.
– Országépítésről.
– Őszintén szólva, hallgatóként ott már kikapcsoltam. Választások előtt fél évvel vagyunk. Nem tudjuk, milyen parlament és milyen kormány lesz, milyen állapotban lesz az ország. Majd meglátjuk, hogy az akkori kormány és országgyűlési többség mit akar építeni és hogyan. Előadását nehéz lett volna komolyan venni, és úgy érzem, nem is hagyott nyomot a szakmai társaságban. Ennyit az akkori élményeimről.
– A kormánypárt nemcsak ígér, tesz is. Szinte minden hónapra jut egy bevezetett intézkedés, például a 3%-os, kamattámogatott hitel, vagy az adómentesség kiterjesztése, amelyet fokozatosan mindenkire kiterjesztenének, aki valaha gyermeket szült. És még csak szeptember van, nem látszik, hogy ez a tempó lassulna. Mekkora nagyságrendről lehet szó? Mi lehet ennek a következménye? Úgy emlékszem, 2022 után keserves volt a nyár, a helyzet pedig éppenséggel nem lett jobb.
– A pénzügyi helyzetet az stabilizálja valamelyest, hogy a Magyar Nemzeti Bank 6,5%-on tartja az alapkamatot, ami a kereskedelmi bankok és a jegybank közötti betét- és hitelnyújtás eszköze. Persze mi, személyek és a cégek a bankban ennél drágábban kapunk hitelt. Ez a 6,5% nagyon magas. Az Európai Központi Banknál kettessel kezdődik az alapkamat, Csehországban három és fél százalék, Lengyelországban 4,75, Szerbiában 5,75 %, ami nálunk 6,5%. Amikor a magyar állam, mint a legjobb belföldi adós, tízéves kötvényt bocsájt ki, 7% hozamon finanszírozza magát. Szóval
Ez csak úgy lehetséges, hogy a költségvetés pótolja ki a piaci és a kedvezményes kamat közötti különbséget. Ezt a pénzt nyilvánvalóan máshonnan kell elvenni: nem lehet belőle kátyúzni, kórházfejlesztést finanszírozni, iskolát kifestetni. De vissza a kamatokhoz: ha a magyar állam 7 százalékot kénytelen fizetni a kölcsönre, akkor az a normális, hogy egy kereskedő vagy iparvállalat, lévén kockázatosabb adós, ennél drágábban kap hitelt. Drága kamat mellett háromszor is meggondolja, hogy beruházzon. Nem is dübörög a beruházás, sőt, a 2022-es csúcshoz képest harmadik éve meghökkentő mértékben zsugorodik. De ennek nemcsak a kamat az oka. 2022 választási év volt, és már előtte, ’21 nyarától hatalmas osztogatásba fogott az Orbán-kormány, hogy nyerje. Csökkentett adókat, viszont rengeteg kedvezményes hitelt osztogatott, a fegyveres testületeknek fegyverpénzt fizetett, állami fejlesztéseket indított. Ezek következményeként pénz zúdult a gazdaságba, az elemzők valahol 1500–2300 milliárd forint közé teszik az osztogatás mértékét. Ennek következményeként tovább gyorsult az infláció, és 2023-ban az Európai Unióban messze nálunk lett a legnagyobb. Persze baj lett a költségvetéssel is, így rögtön a megnyert választás után jöttek a megszorítások, kezdve a nyáron, a pénzügyi év közepén, a KATA-s kisadózókkal, ha még valaki emlékszik erre a kategóriára. Leállítottak egy sor állami beruházást, Lázár miniszter húzogatta ki a költségesebb tételeket. Mindez, sok más tényezővel együtt, oda vezetett, hogy immár három éve nem nő a magyar gazdaság.
Innen térek rá a két kérdésére: ha 2025-ben ugyanezt csinálják, kibírja-e ezt a gazdaság? És ha igen, nem lesz ennek böjtje? Az egyik kérdésre bizonytalanabb a válaszom: remélem, hogy kibírja odáig. Hogy nem jön kellemetlen hitelminősítés, hogy nem indul-e tőkemenekítés, nem ijednek-e meg az emberek, nem tör-e ki pánik. Reméljük, nem. A másikra biztosabb: jön a böjt. Több formában is. Itt van az a cinikus, de átlátszó ügyeskedés, hogy a kormány hirtelen felfedezvén an inflációt, tavasztól árrést rögzíttet bizonyos élelemiszereken, majd piperecikkeken. Rászorítja a gyógyszercégeket, hogy ne emeljenek árakat, sőt „önkéntesen” rögzítsenek huszonöt terméknél árat, a tavaly év végi szintre visszamenőleg. Meddig? A válasz: 2026 júniusáig. Ezek az intervenciók látszólag nem kerülnek sokba a költségvetésnek, de veszteséges működésre kényszerítenek üzleti szereplőket. Egy darabig bírják, persze nem lesz nyereségük, így majd nyereségadó sem a következő kormány költségvetése számára. Elrejtett akna. Mint az elfojtott infláció is, ami ki fog törni.
– Mikor?
– 2026 júniusában. És minél tovább van hatályban egy életidegen ár, annál nagyobb lesz az áremelkedés a kötöttség felszabadításakor. Ez még csak az inflációs ügy. A költségvetés? Abba kevesen látnak bele. De ami hivatalos, a nemzetközi szervezeteknek megküldött anyagokban szerepel, abból látszik, hogy a magyar államháztartás tartósan deficites. Az Országgyűléssel elfogadtatott hiányszámot rendre nem képes tartani a kormány. Erre az évre is nagy deficithányadot terveztek, a GDP 3,7 százalékával, aztán már megemelték az idei célt, de elég valószínűen annál is több lesz. Lényegében
Egyébként az új tagországok között nálunk a legmagasabb az államadósság aránya, és a finanszírozás a legdrágább. Ezért bizonytalan a válaszom a kérdésre: kibírja-e a gazdaság a már futó intézkedéseket, és az ígéretdömpinget.
– Ígérget Magyar Péter is, adócsökkentést adójóváírással. Beindít-e ez egy ígéretspirált mindkét oldalon? Felelős politizálás-e ez? A Fidesz nagyarányú osztogatása nem annak jele-e, hogy elengedték a választási győzelmet, és a választás utáni időszakra telepítenek aknákat?
– Azért az nagy különbség, hogy valaki a hatalomban ül, első kézből ismer információkat, és mégis szórja a pénzt, sőt többet is ígér. A másik oldal a maga programját kezdi kialakítani, és meglehet, hogy majd megörököl egy helyzetet. Azt azonban most még nehéz előre látni. Hogy a Fidesz sejti a hatalomból kiesést? Az a cinikus mód, hogy ma hatalmi pozícióból fenyegetéssel és ígéretekkel ráveszik az üzleti szereplőket a veszteségek lenyelésére – éppen a választás utánig, lehet annak előre vetítése, hogy akkor már nem ők fognak kormányozni. A választás után új kormány jön, és azzal szembesül, hogy az előző adminisztráció által kicsikart beavatkozásoknak véget kell vetnie, hiszen lehetetlen hosszú távon fenntartani az árrögzítéseket, ársapkákat, életszerűtlen árakat.
Vagy pedig nem érdeklik a következmények: kerül, amibe kerül, nyerjünk!
– Sikeres lehet jól láthatóan fedezetlen ígéretekkel választást nyerni?
– Nehéz előre jósolni. Eddig a magyar polgárok örömmel elfogadták, amit kaptak; bár volt gyanújuk, hogy végül ők fizetik meg, de a szavazók egy részénél, kritikus méretű szavazó körben a pénzosztással és ígéretekkel való korrumpálás működött. Hogy most működik-e, nem tudom. Az ellenzéki programban szereplő ígéretekről: érzek itt jogos védekezést.
Láttuk: ha valaki megemlít egy adóreform-elemet, rögtön támadják. Egyébként az adózás egyes elemeit önmagukban nehéz tárgyalni. Ha például valaki csökkentené az SZJA jelentőségét, ami most a Fidesz álláspontja, akkor szeretném hallani a miniszterelnöktől, hogy milyen más adótételeket fog kompenzálásként emelni, vagy honnan pótolja a kieső ezermilliárdokat. Tárja elénk, hogy melyik kiadási tételt húzza ki? Ismerje be, hogy nem 35 ezermilliárdot költ különféle célokra, hanem éppenséggel spórolni fog. Hol, kin és mennyivel? De eddig csak „Európa legnagyobb adócsökkentése” hangzott el, azaz sok adót nem szednek be. Viszont rengeteget költenek. A kettő együtt nem megy.
Romániában, ahol szintén évek óta nagy volt a hiány, most voltak kénytelenek áfát emeltek. Ez egy darabig megdrágítja a fogyasztást, felviszi az inflációt, de kell az állami bevétel. Szlovákiában is stabilizálási intézkedéseket tárgyalnak. Nálunk is szükséges lesz komoly kiigazításra. De óvnám az ellenzéki szakértőket, hogy megtegyék azt a szívességet, hogy a hivatalban levő, általunk fizetett miniszteri helyett ők mondják meg, mit kellene most tenni a stabilizáláshoz, ráadásul olyan helyzetben, amikor a gazdaság 2022 nyarától nem húz.
– Talán azért sem húz, mert az előző osztogatások lábon lőtték.
– Az osztogatás miatt sem húz, de van más oka is: az a működési mechanizmus, ahogy az Orbán-kormányzatok mindent hetente szabályoznak, kivetnek egy árrögzítést három hónapra, ágazati adót vezetnek be, és a megígért időszak végén ottfelejtik, ársapkát vezetnek be, ami lejár augusztus 31-én, majd két nappal korábban bejelentik, hogy meghosszabbítják.
Hogy miért nem mennek a beruházások? Részben ezért. Őrültség lenne nagy beruházásba fogni, mondják nekem sokan, ilyen kiszámíthatatlan rezsimben. Egy kínai gigacég talán megteheti, mert mögötte áll a kínai állam. De Tóth István Kft.-je ötször meggondolja a fejlesztést. Ki tudja, nem kap-e a nyakába valamilyen új adót vagy árrögzítést.
– A választás eredménye még ismeretlen, de ha az ellenzék győz, ezzel az örökséggel akkor is kezdeni kell valamit. Van-e olyan gazdaságpolitika, ami segíthet, hogy egy ilyen örökség után nem újabb négy év hánykolódás jöjjön?
– A pszichológiai hatást nem kell lebecsülni. Ha egy réteg megszabadul a fölé épülő, őt kizsákmányoló néhány oligarcha család nyomásától, az óriási megkönnyebbülés. Nem tudom forintosítani, de létezik. És ez vonatkozik a NER másodvonalára is. Ha megnézzük, kik vannak a Tisza rendezvényein, aktivistaként, érdeklődőként, felfedezhetők olyan arcok is, akik a legutóbbi 10–15 éves beruházási hullám haszonélvezői voltak, de mások kaszáltak. Mitől várható még több dinamika? Itt van az uniós pénzek ügye. Amikor azt mondtam, hogy a gazdaság nem húz, és nincs beruházás, abban vastagon benne van, hogy azok a pénzek, amelyek jöhetnének, csak részben csordogálnak, a másik része egyáltalán nem jön. És amíg Orbán a miniszterelnök, addig nem is fog. Ez óriási anyagi veszteség Magyarországnak. Most a miniszterelnök röpköd Arábiában, keleti autokrata rezsimekkel tárgyal; onnan elvileg lehet politikai alapon pénzt szerezni, De azokhoz politikai vállalások is társulnak.
– És ha Orbán Vikor megy, könnyebb lehet?
– Most nagyon sokan kivárnak, a kormányváltás után visszatérhet a dinamika.
Most, amikor hadipari fejlesztéseken gondolkodnak, és az orosz agresszió egyre fenyegetőbb, 26 országról van szó az uniós fórumokon. Miközben az EU-nak 27 tagállama van. Látok tényleges, bár nehezen beárazható tételeket, amelyek növelhetik a dinamikát. Hogy a matek hogy jön ki, hány százalékos lehet a növekedés, az ígéretek mekkora része tartható, mi az, amit időben el kell tolni vagy nem lehet teljesíteni, ebbe most nem mennék bele.
– Foglalkoztat egy elvi jelentőségű kérdés: az SZJA eljelentéktelenítése. Szép lassan már csak a férfiak fognak adót fizetni, ha mindenki, aki valaha gyermeket szült, örökre adómentes lesz. Ez összeegyeztethető-e a polgári demokrácia alapvető szemléletével, amely szerint minden, amit a költségvetés fizet, az „az én adómból épül”, és ezen a jogon beleszólhatok abba, ami történik?
– A személyi jövedelemadó a modern államok egyik legnagyobb bevételi tétele, a másik a fogyasztás adóztatása, és a kettő együtt adja a bevételek óriási többségét. A direkt adóknál, mint amilyen az SZJA és a társasági adó, az adódó tudja, hogy mennyi pénze megy, és hová; az adózás mögött egy hallgatólagos társadalmi szerződés áll. Az adófizetés kellemetlen a családi büdzsének, de a társadalmi szerződés része. Örülnék, ha az adók egy része helyi szinten maradna, ennek jele is van a Tisza programban, Természetesen annyival kevesebbet kellene a központi büdzséből fordítani, de helyben a saját szemünkkel látjuk, megvolt-e a kátyúzás, ki van-e festve az iskola. A társadalmi szerződés így jobban érvényesül. A személyes jövedelmek adóztatása egyszerre társadalmi és költségvetési ügy.
Más az indirekt adózás, amit egyébként nagyon szeret az Orbán-kormány. A forgalmi adót a kasszánál fizetjük. Nem mindenki tudja, hogy a blokkon szereplő összegnek hány százaléka megy és hová. A kevésbé tudatos polgár ezért nem is támaszt különösebb igényt az állammal szemben. Magyarországon extra magas a fogyasztáson keresztüli elvonás, részben a 27 százalékos normál áfa, részben a kiskereskedőkre áfaszerűen kivetett különadók révén. Érdekes, hogy a
Az Orbán-kormánynak kétharmada volt és van, ennek ellenére kedveli. Mert más az, amikor a polgárral kell szembenéznie a pénzügyminiszternek, az SZJA ügyében.
– Gondolom, előbb-utóbb ezt is reparálni kell, bár a megadott mentességeket nagyon nehéz visszavenni.
– Nem könnyű. De ha kell, akkor meg lehet tenni. Egy példa: a rendszerváltáskor is volt 3%-os OTP-lakáshitel, én is vettem fel. Aztán, amikor két számjegyű, sőt 30% körüli lett az infláció, nem volt mit tenni, meg kellett változtatni a törvényt, mert az állami támogatást nem bírta ki a költségvetés, és nem is volt tisztességes, hogy a kiskeresetűekre terhelt adóból aránytalanul sok szubvenció jusson a jobb módúakra. 1990-ben az Alkotmánybíróság elé került, hogy szabad-e szerződést bontani a polgárral, aki abban a tudatban vette fel a 3%-os hitelt 1986-ban, hogy húsz évig úgy marad? Az Alkotmánybíróság, nagyon helyesen, azt mondta: a közjó nagyobb kártya, mint a szerződés szentsége.
Ezt ma nehéz elképzelni egy fiatal embernek, pedig a demokráciában így van. Nem az egyeduralkodó írja fel a konyhaasztal szélén egy cetlire, hogy mi lesz az adóval és az alkotmánnyal, hanem vitában, érvekkel dől el. Akkor majd az ellenzék elmondja, hogy mennyire hátrányos ez azoknak, akik már házépítésbe fogtak, vagy abban hittek, hogy nem kell adót fizetniük. A másik oldalon a képviselők majd visszakérdeznek, hogy ki is volt hatalmon, amikor megalapozatlan kedvezményeket osztottak? Ki az, aki elfelejtette felvilágosítani a választópolgárt, hogy az egész homokvár volt?
